fogyasztóvédelem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
- ellenőrzés
- bírság
- PSZÁF
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ellenőrizték az aquaparkokat: 56 vízieszközt betiltottak
Kevesebb szabálytalanságot tártak fel idén az aquaparkok országos ellenőrzésekor, a jogsértések száma a tavalyi évhez képest 17 százalékkal csökkent.
Pofont kapott Németországban az előrendelés
Semmit sem lehet megjelenési dátum nélkül értékesíteni.
Kihelyezik-e a boltok a Vásárlók Könyvét, úgy ahogy kell?
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége annak járt utána, hogy eleget tesznek-e a boltok a Vásárlók Könyve kihelyezésére vonatkozó követelményeknek. Azt ugyanis a fogyasztók számára jól látható helyre és könnyen hozzáférhető módon kell kitenni.
- címkék:
- fogyasztóvédelem
- Címkefelhő »
Bárdosi Ildikót megpróbálták becsapni: nem hagyja magát
Bárdosi Sándor felesége egy egyedi, dioptriás napszemüveg miatt kerül összetűzésbe a gyártóval.
Lecsaphat a rossz eladókra a Facebook
Egyes cégeknek mostantól jobban oda kell figyelniük a viselkedésükre.
- címkék:
- fogyasztóvédelem
- Címkefelhő »
Veszélyes gyerekjátékokat vontak ki a forgalomból
A fogyasztóvédelmi hatóság 38 gyerekgondozási cikket, játékot, etetőszéket vont ki a forgalomból, húszat pedig a vásárlóktól is visszahívott.
Közzétették, hol érdemes vásárolni
A Budapesti Békéltető Testület közzétette a fogyasztóbarát vállalkozások friss listáját. A listának kettős célja van, egyrészt a fogyasztókat segíti abban, hogy hol érdemes vásárolni vagy szolgáltatást igénybe venni, másrészt hosszú távon segíti a vásárlók tudatosabbá válását, a kereskedőknek pedig a jogkövető magatartást.
Beleáll a fogyasztók védelmébe az Európai Unió
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő az európai fogyasztói jogok és azok érvényesítésének megerősítése érdekében - közölte az uniós bizottság szerdán.
Húsvéti jogi tanácsok a fogyasztóknak (2. rész)
Legyen szó húsvéti ajándékvásárlásról, élelmiszervásárlásról, szállodákban eltöltött húsvéti ünnepekről, netán az ünnepre tekintettel felvett gyorskölcsönről, a fogyasztók maguk is sokat tehetnek a bonyodalmak, bosszúságok elkerülése érdekében. Kétrészes összeállításban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége számos hasznos jogi tanáccsal szolgál, most az a második részt olvashatja, az első rész itt érhető el.
- címkék:
- húsvét
- fogyasztóvédelem
- Címkefelhő »
Húsvéti jogi tanácsok a fogyasztóknak (1. rész)
Legyen szó húsvéti ajándékvásárlásról, élelmiszervásárlásról, szállodákban eltöltött húsvéti ünnepekről, netán az ünnepre tekintettel felvett gyorskölcsönről, a fogyasztók maguk is sokat tehetnek a bonyodalmak, bosszúságok elkerülése érdekében. Kétrészes összeállításban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége számos hasznos jogi tanáccsal szolgál, most az első részt olvashatja.
- címkék:
- húsvét
- fogyasztóvédelem
- Címkefelhő »
Hibát találtak minden második húsvéti ellenőrzésen
A nagyobb budapesti bevásárlóközpontokra és vásárokra fókuszáló 97 próbavásárlással egybekötött vizsgálatkor 53 esetben merült fel valamilyen kifogás a hatóságok részéről - derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatóságának csütörtökön kiadott gyorsjelentéséből.
Óvatosan vásároljon ezekben a webáruházakban
Kétszáz fölött jár azoknak a webáruházaknak a száma, melyek a fogyasztóvédelmi hatóság feketelistájára súlyosan jogsértő magatartás miatt kerültek fel.
Kiemelten ellenőrzik idén is az internetes kereskedelmet
A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata - mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.
A fogyasztó alapjoga a panasztétel
A vásárlók egyik legfontosabb joga, hogy bármikor panasszal fordulhatnak a vállalkozásokhoz, amelyek azzal kötelesek érdemben foglalkozni. A panaszkezelésnek emellett is még több fontos előírása van, és nem csak egyféle mód van a kifogás megtételére, azt meg lehet tenni szóban személyesen, telefonon és írásban is.
Karácsonyi ajándék: hibás termék, reklamáció, meghibásodás
Hibás termékek esetén a fogyasztók úgynevezett szavatossági igényeket érvényesíthetnek a kereskedőkkel szemben, reklamáció esetén pedig ügyeljenek a fogyasztók arra, hogy minőségi kifogásukról jegyzőkönyv készüljön – tanácsolja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
A boltok többsége visszaveszi a nemtetsző árut
Nem kötelezi jogszabály a kereskedőket a hibátlan termékek cseréjére vagy vételárának visszatérítésére, de az üzletek többsége bizonyos feltételekkel önként visszaveszi a nem megfelelő karácsonyi ajándékokat.
Mi van, ha valamiért nem jó az ajándék?
A karácsonyi ajándékozások alkalmával a legjobb szándékunk ellenére sem mindig sikerül a megfelelő ajándékot találnunk szeretteink számára. Mit tehetünk, ha valamilyen okból nincs szükségünk az egyébként nem hibás ajándékra?
Karácsonyi ajándékozás: az internetes vásárlók nagyobb védelmet kapnak
A Budapesti Békéltető Testület kiemelte, hogy egyre többen vesznek ajándékot interneten, de ennek is megvannak a kockázatai.
A webáruházak már nem akarják átverni a fogyasztót
Jelentősen csökkent azon webáruházak aránya, amelyek visszaesőként követtek el fogyasztóvédelmi jogsértést: 14 százakékra a korábbi 54-ről. A javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Veszélyes gyerekbicikliket, gyereküléseket vontak ki a forgalomból
Gyermekkerékpárok, kerékpáros gyermekülések, gördeszkák, görkorcsolyák és rollerek műszaki vizsgálatát végezte el a fogyasztóvédelem, az eszközök közül a hatóság 26-ot kivont a forgalomból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Az Európai Bizottság az élelmiszerek minőségét akarja biztosítani
Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé kedden az élelmiszerek kettős minőségét is érintő tisztességtelen gyártói magatartás hatékonyabb tagállami kezelése és az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jog érvényesítése érdekében.
Fordulat a székelyföldi román vásárló ügyében
Egy videoblogger nyitás előtt próbált vásárolni egy székelyföldi üzletben, de nem szolgálták ki. A blogger szerint azért, mert románul szólt az eladóhoz. Emiatt pedig a román fogyasztóvédelem átfogó vizsgálatot indított, hogy kiderítse sérül-e a vásárlók román nyelvű tájékoztatáshoz való joga Székelyföldön.
59 tanszer közül hatnál találtak problémát
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat alá vetették a színes ceruzákat, a zsírkrétákat,a temperákat, a vízfestékeket és a tolltartókat. Összesen 59 terméket ellenőriztek, melyből hat nem felelt meg a követelményeknek.
A legtöbben az élelmiszerekre és a netszolgáltatásra panaszkodnak
A második negyedévben tovább javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és némileg erősödött a kereskedők iránti bizalom az előző negyedévhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből.
Kötelező lenne, de ritkán rögzítik a vásárlói panaszokat
Az esetek kétharmadában nem vesznek fel jegyzőkönyvet a vásárlói panaszokról a magyarországi üzletek. Ha mégis, akkor viszont gyakran rosszul töltik ki, és ilyenkor akár 100-200 ezer forint is lehet a bírság. Egy hazai kezdeményezés segít a vállalkozásoknak elkerülni a büntetést.
- címkék:
- fogyasztóvédelem
- panasz
- reklamáció
- Címkefelhő »
Kockázatos pénzügyi szolgáltatókra figyelmeztet az MNB
Tavaly a Magyar Nemzeti Bank 302 fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytatott, 273 esetben jogszabálysértést állapított meg, amelyek miatt 258,3 millió forint bírságot szabott ki a piaci szereplőkre - közölte Freisleben Vilmos, az MNB igazgatója. A jegybank jelentése szerint egyre nagyobb fogyasztóvédelmi kockázatot jelentenek a Magyarországon is tevékenykedő, határon átnyúló pénzügyi szolgáltatók, mivel esetükben korlátozottak az MNB felügyeleti jogosítványai.
Tűzre vettet egy beszélő babát a német távközlési hatóság
A német távközlési hatóság kivonta a forgalomból a Cayla nevű beszélő babát. Azokat a szülőket, akik már vettek belőle, arra kérték, törjék össze. A hatóság szerint az adattovábbításra alkalmas baba biztonsági kockázatot jelent.
- címkék:
- Németország
- hacker
- fogyasztóvédelem
- IoT
- Címkefelhő »
Ha boltja van, erről fontos tudnia
A fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségének feltüntetése az üzletben továbbra sem kötelező, ennek hiánya miatt a hatóság nem bírságolja a kereskedőket, ahogy eddig sem tette - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Százezrekbe kerülhet, ha erre nem figyel
Az év elejétől alapvetően átalakult a fogyasztóvédelem intézményi rendszere. Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, ezzel egyidejűleg a fogyasztói bejelentések kezelése első fokon járási szintre került. Mindez komolyan érinti a kereskedők, szolgáltatók panaszkezelési és tájékoztatási folyamatait is: a korábban érvényes fogyasztóvédelmi adatok közlése megtévesztő információnak számít, amiért a hatóság százezres nagyságrendű bírságot is kiróhat.
- címkék:
- fogyasztóvédelem
- Címkefelhő »
Ne dőljünk be a nagyon olcsó utazást kínáló irodáknak
Óvatosságra int a Magyar Utazási Irodák Szövetsége a feltűnően nagy kedvezményt kínáló utazási akciókkal kapcsolatban.
Minél több céget szeretnénk erre a listára
Nyilvános listát tesz közzé a fogyasztóbarát vállalkozásokról a Budapesti Békéltető Testület (BBT) 2017-től - közölte a testület.
A boltokban több változást is hozott 2017
Olcsóbb a baromfi, a tojás, a friss tej, az éttermi szolgáltatás és az internet – azonban a Blokkk.com év eleji összeállítása szerint ez nem tart majd sokáig. A cigaretta árát ezentúl a NAV közli majd, nagyobb bírságot kaphatnak a webáruházak, több helyen lesz online kassza és december 31-i hatállyal megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A Wizz Air jobb a Ryanairnél, de rosszabb az EasyJetnél
Egy brit fogyasztói csoport értékelte a légitársaságokat.
Átment az iparkamara ötlete, aggódhatnak a webáruházak
Megtizenháromszorozódott a legkisebb kiszabható bírság mértéke, így ismételt jogsértés esetén a webáruházaknál 200 ezer forinttól indul a fogyasztóvédelmi bírság.
Nem csak a NAV ellenőrökre kell figyelni
A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket. A korábbi évekhez hasonlóan a középpontban a termékbiztonság és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme áll. A hatóság célja, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve, hogy veszélyes termékek ne kerüljenek a boltok polcaira.
Külföldre menekülhetnek a kis webáruházak
Ezrével menekülnek el a kis webáruházak az országból, ha az Országgyűlés elfogadja a fogyasztóvédelmi törvény módosítását – hívja fel a figyelmet a blokkk.com kereskedelmi szakportál.
Még mindig sok baj van a termékbemutatókkal
A parkolási bírságok, távközlési szolgáltatások, hűségszerződések, számlázás, valamint a csomagok továbbítása kapcsán érkezik a legtöbb panasz a békéltető testületekhez, de egyre több a termékekkel kapcsolatos kifogások miatti megkeresés is, írja a Magyar Nemzet.
Veszélyes öngyújtókat talált a fogyasztóvédelem
Öngyújtókat ellenőrzött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a vizsgált 26 féle öngyújtóból 8 nem volt biztonságos.
Még mindig átverik az időseket a termékbemutatókon
Az időseket célzó, jellemzően túlárazott termékeket kínáló árubemutatókon – egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően – tilos a vásárláshoz hitelt nyújtani. A jegybank közlése szerint az elmúlt időszakban több olyan jelzés is érkezett hozzájuk, amelyek szerint hitelfelvétellel is lehetővé tették a termékek megvételét.
Leszedtek a polcokról egy tescós barackot
Kivonták a forgalomból a Tesco sajátmárkás termékeként forgalmazott, 400 grammos kiszerelésű, Törökországból származó aszalt sárgabarackot, amelyben - a lengyel hatóság értesítése szerint - magas szorbinsav tartalmat mutattak ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
- címkék:
- fogyasztóvédelem
- Tesco
- Címkefelhő »
50 milliós bírságot kapott a K&H Biztosító
A Magyar Nemzeti Bank az átfogó vizsgálat lezárásaként 20 millió forint felügyeleti és 30 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re a társaság működését érintő nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt.
Veszélyes szer a műanyag játékokban, leváló darabok a fajátékoknál
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a boltokban kapható gyermekjátékokat vizsgálta, a 83 különböző játékból 25 veszélyesnek bizonyult, ezeket kivonták a forgalomból.
Jó tanácsok a foci-Eb-re utazóknak
Nem árt, ha a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó magyar szurkolók tudják, milyen jogaik vannak a külföldi vállalkozásokkal, szolgáltatókkal szemben felmerült panaszok esetén, mit tehetnek a hazaérkezésük után, és hol kaphatnak érdemi segítséget a probléma rendezéséhez.
Nagyon sok hiányosságot találtak a Wáberer Biztosítónál
14 millió forint bírságra bírságolta a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank, mert fogyasztóvédelmi hiányosságokat talált. A biztosító ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési rendszerében talált szabálytalanságokat az MNB.
Kéretlenül küldték az étrend-kiegészítőket
Fogyasztóvédők is kaptak a fogyókúrás termékekből, melyek miatt eljárást a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Veszélyes lámpákat szűrt ki a fogyasztóvédelem
Akkumulátoros, tölthető zseblámpákat, fejlámpákat és asztali lámpákat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság. Kilencből nyolc rázott, volt, amelyik égetett is.
Minden hetedik vizsgált reklám jogsértő volt
A reklámtevékenység tavalyi átfogó ellenőrzése során a fogyasztóvédelmi hatóság 2039 reklámot vizsgált meg, ezek 13 százalékánál, 269 esetben állapítottak meg jogsértést.
A fogyasztóvédelem hat babahintőpornál talált problémát
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 21-féle hintőpornál és 19-féle babakrémnél a tartósítószerek mennyiségét ellenőrizte, mikrobiológiai szempontból is vizsgálta a termékeket. 6 hintőpornál találtak termékbiztonsági problémát, mikrobiológiai szempontból minden termék megfelelt.
Gyakran megtévesztik a szállodák a vendégeket
Kampányt indít a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a szállodák hivatalos besorolása, a Hotelstars védjegyrendszer megismertetésére, népszerűsítésére, hogy felhívja a magyar utazóközönség figyelmét a tudatos szállodaválasztásra.
A fiatalok könnyebben kapnak alkoholt
A fogyasztóvédelem próbavásárlásai alapján a boltokban és a szórakozóhelyeken az esetek 37 százalékában kiszolgálnak alkohollal és dohánytermékkel 18 éven aluliakat. Az egy évvel korábbi vizsgálathoz képest alkohollal két százalékkal többször szolgáltak ki fiatalokat.