fogyasztóvédelem

címke rss

Hibát találtak minden második húsvéti ellenőrzésen

Itthon2018.03.29, 13:07

A nagyobb budapesti bevásárlóközpontokra és vásárokra fókuszáló 97 próbavásárlással egybekötött vizsgálatkor 53 esetben merült fel valamilyen kifogás a hatóságok részéről - derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatóságának csütörtökön kiadott gyorsjelentéséből.

Óvatosan vásároljon ezekben a webáruházakban

Gazdaság2018.03.23, 12:19

Kétszáz fölött jár azoknak a webáruházaknak a száma, melyek a fogyasztóvédelmi hatóság feketelistájára súlyosan jogsértő magatartás miatt kerültek fel.

Kiemelten ellenőrzik idén is az internetes kereskedelmet

Gazdaság2018.02.02, 10:50

A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata - mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A fogyasztó alapjoga a panasztétel

Gazdaság2018.01.25, 14:15

A vásárlók egyik legfontosabb joga, hogy bármikor panasszal fordulhatnak a vállalkozásokhoz, amelyek azzal kötelesek érdemben foglalkozni. A panaszkezelésnek emellett is még több fontos előírása van, és nem csak egyféle mód van a kifogás megtételére, azt meg lehet tenni szóban személyesen, telefonon és írásban is.

Karácsonyi ajándék: hibás termék, reklamáció, meghibásodás

Jog2017.12.28, 13:32

Hibás termékek esetén a fogyasztók úgynevezett szavatossági igényeket érvényesíthetnek a kereskedőkkel szemben, reklamáció esetén pedig ügyeljenek a fogyasztók arra, hogy minőségi kifogásukról jegyzőkönyv készüljön – tanácsolja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

A boltok többsége visszaveszi a nemtetsző árut

Archívum2017.12.27, 19:07

Nem kötelezi jogszabály a kereskedőket a hibátlan termékek cseréjére vagy vételárának visszatérítésére, de az üzletek többsége bizonyos feltételekkel önként visszaveszi a nem megfelelő karácsonyi ajándékokat.

Mi van, ha valamiért nem jó az ajándék?

Gazdaság2017.12.26, 17:02

A karácsonyi ajándékozások alkalmával a legjobb szándékunk ellenére sem mindig sikerül a megfelelő ajándékot találnunk szeretteink számára. Mit tehetünk, ha valamilyen okból nincs szükségünk az egyébként nem hibás ajándékra?

Karácsonyi ajándékozás: az internetes vásárlók nagyobb védelmet kapnak

Gazdaság2017.12.06, 16:32

A Budapesti Békéltető Testület kiemelte, hogy egyre többen vesznek ajándékot interneten, de ennek is megvannak a kockázatai.

A webáruházak már nem akarják átverni a fogyasztót

Gazdaság2017.10.30, 15:32

Jelentősen csökkent azon webáruházak aránya, amelyek visszaesőként követtek el fogyasztóvédelmi jogsértést: 14 százakékra a korábbi 54-ről. A javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Veszélyes gyerekbicikliket, gyereküléseket vontak ki a forgalomból

Itthon2017.10.11, 16:32

Gyermekkerékpárok, kerékpáros gyermekülések, gördeszkák, görkorcsolyák és rollerek műszaki vizsgálatát végezte el a fogyasztóvédelem, az eszközök közül a hatóság 26-ot kivont a forgalomból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.

Az Európai Bizottság az élelmiszerek minőségét akarja biztosítani

Nagyvilág2017.09.26, 15:33

Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé kedden az élelmiszerek kettős minőségét is érintő tisztességtelen gyártói magatartás hatékonyabb tagállami kezelése és az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jog érvényesítése érdekében.

Fordulat a székelyföldi román vásárló ügyében

Nagyvilág2017.09.05, 13:29

Egy videoblogger nyitás előtt próbált vásárolni egy székelyföldi üzletben, de nem szolgálták ki. A blogger szerint azért, mert románul szólt az eladóhoz. Emiatt pedig a román fogyasztóvédelem átfogó vizsgálatot indított, hogy kiderítse sérül-e a vásárlók román nyelvű tájékoztatáshoz való joga Székelyföldön.

59 tanszer közül hatnál találtak problémát

Itthon2017.08.18, 13:31

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat alá vetették a színes ceruzákat, a  zsírkrétákat,a temperákat, a vízfestékeket és a tolltartókat. Összesen 59 terméket ellenőriztek, melyből hat nem felelt meg a követelményeknek.

A legtöbben az élelmiszerekre és a netszolgáltatásra panaszkodnak

Gazdaság2017.07.20, 11:09

A második negyedévben tovább javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és némileg erősödött a kereskedők iránti bizalom az előző negyedévhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből.

Kötelező lenne, de ritkán rögzítik a vásárlói panaszokat

Gazdaság2017.05.18, 15:23

Az esetek kétharmadában nem vesznek fel jegyzőkönyvet a vásárlói panaszokról a magyarországi üzletek. Ha mégis, akkor viszont gyakran rosszul töltik ki, és ilyenkor akár 100-200 ezer forint is lehet a bírság. Egy hazai kezdeményezés segít a vállalkozásoknak elkerülni a büntetést.

Kockázatos pénzügyi szolgáltatókra figyelmeztet az MNB

Gazdaság2017.04.26, 14:03

Tavaly a Magyar Nemzeti Bank 302 fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytatott, 273 esetben jogszabálysértést állapított meg, amelyek miatt 258,3 millió forint bírságot szabott ki a piaci szereplőkre - közölte Freisleben Vilmos, az MNB igazgatója. A jegybank jelentése szerint egyre nagyobb fogyasztóvédelmi kockázatot jelentenek a Magyarországon is tevékenykedő, határon átnyúló pénzügyi szolgáltatók, mivel esetükben korlátozottak az MNB felügyeleti jogosítványai.

Tűzre vettet egy beszélő babát a német távközlési hatóság

Techbázis2017.02.17, 19:25

A német távközlési hatóság kivonta a forgalomból a Cayla nevű beszélő babát. Azokat a szülőket, akik már vettek belőle, arra kérték, törjék össze. A hatóság szerint az adattovábbításra alkalmas baba biztonsági kockázatot jelent.

Ha boltja van, erről fontos tudnia

Archívum2017.02.03, 15:12

A fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségének feltüntetése az üzletben továbbra sem kötelező, ennek hiánya miatt a hatóság nem bírságolja a kereskedőket, ahogy eddig sem tette - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Százezrekbe kerülhet, ha erre nem figyel

Gazdaság2017.01.20, 13:28

Az év elejétől alapvetően átalakult a fogyasztóvédelem intézményi rendszere. Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, ezzel egyidejűleg a fogyasztói bejelentések kezelése első fokon járási szintre került. Mindez komolyan érinti a kereskedők, szolgáltatók panaszkezelési és tájékoztatási folyamatait is: a korábban érvényes fogyasztóvédelmi adatok közlése megtévesztő információnak számít, amiért a hatóság százezres nagyságrendű bírságot is kiróhat.

Ne dőljünk be a nagyon olcsó utazást kínáló irodáknak

Archívum2017.01.13, 10:27

Óvatosságra int a Magyar Utazási Irodák Szövetsége a feltűnően nagy kedvezményt kínáló utazási akciókkal kapcsolatban.

Minél több céget szeretnénk erre a listára

Gazdaság2017.01.05, 10:14

Nyilvános listát tesz közzé a fogyasztóbarát vállalkozásokról a Budapesti Békéltető Testület (BBT) 2017-től - közölte a testület.

A boltokban több változást is hozott 2017

Gazdaság2017.01.02, 13:15

Olcsóbb a baromfi, a tojás, a friss tej, az éttermi szolgáltatás és az internet – azonban a Blokkk.com év eleji összeállítása szerint ez nem tart majd sokáig. A cigaretta árát ezentúl a NAV közli majd, nagyobb bírságot kaphatnak a webáruházak, több helyen lesz online kassza és december 31-i hatállyal megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A Wizz Air jobb a Ryanairnél, de rosszabb az EasyJetnél

[origo] utazás2016.12.16, 12:10

Egy brit fogyasztói csoport értékelte a légitársaságokat.

Átment az iparkamara ötlete, aggódhatnak a webáruházak

Gazdaság2016.12.14, 11:14

Megtizenháromszorozódott a legkisebb kiszabható bírság mértéke, így ismételt jogsértés esetén a webáruházaknál 200 ezer forinttól indul a fogyasztóvédelmi bírság.

Nem csak a NAV ellenőrökre kell figyelni

Gazdaság2016.11.30, 10:23

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket. A korábbi évekhez hasonlóan a középpontban a termékbiztonság és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme áll. A hatóság célja, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve, hogy veszélyes termékek ne kerüljenek a boltok polcaira.

Külföldre menekülhetnek a kis webáruházak

Gazdaság2016.11.18, 16:03

Ezrével menekülnek el a kis webáruházak az országból, ha az Országgyűlés elfogadja a fogyasztóvédelmi törvény módosítását – hívja fel a figyelmet a blokkk.com kereskedelmi szakportál.

Még mindig sok baj van a termékbemutatókkal

Gazdaság2016.11.02, 10:05

A parkolási bírságok, távközlési szolgáltatások, hűségszerződések, számlázás, valamint a csomagok továbbítása kapcsán érkezik a legtöbb panasz a békéltető testületekhez, de egyre több a termékekkel kapcsolatos kifogások miatti megkeresés is, írja a Magyar Nemzet.

Veszélyes öngyújtókat talált a fogyasztóvédelem

Gazdaság2016.09.14, 13:09

Öngyújtókat ellenőrzött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a vizsgált 26 féle öngyújtóból 8 nem volt biztonságos.

Még mindig átverik az időseket a termékbemutatókon

Gazdaság2016.08.31, 10:52

Az időseket célzó, jellemzően túlárazott termékeket kínáló árubemutatókon – egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően – tilos a vásárláshoz hitelt nyújtani. A jegybank közlése szerint az elmúlt időszakban több olyan jelzés is érkezett hozzájuk, amelyek szerint hitelfelvétellel is lehetővé tették a termékek megvételét.

Leszedtek a polcokról egy tescós barackot

Itthon2016.06.24, 19:37

Kivonták a forgalomból a Tesco sajátmárkás termékeként forgalmazott, 400 grammos kiszerelésű, Törökországból származó aszalt sárgabarackot, amelyben - a lengyel hatóság értesítése szerint - magas szorbinsav tartalmat mutattak ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

50 milliós bírságot kapott a K&H Biztosító

Gazdaság2016.06.20, 09:53

A Magyar Nemzeti Bank az átfogó vizsgálat lezárásaként 20 millió forint felügyeleti és 30 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re a társaság működését érintő nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt.

Veszélyes szer a műanyag játékokban, leváló darabok a fajátékoknál

Itthon2016.06.14, 13:52

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a boltokban kapható gyermekjátékokat vizsgálta, a 83 különböző játékból 25 veszélyesnek bizonyult, ezeket kivonták a forgalomból.

Jó tanácsok a foci-Eb-re utazóknak

Gazdaság2016.06.10, 09:45

Nem árt, ha a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó magyar szurkolók tudják, milyen jogaik vannak a külföldi vállalkozásokkal, szolgáltatókkal szemben felmerült panaszok esetén, mit tehetnek a hazaérkezésük után, és hol kaphatnak érdemi segítséget a probléma rendezéséhez.

Nagyon sok hiányosságot találtak a Wáberer Biztosítónál

Gazdaság2016.06.09, 10:04

14 millió forint bírságra bírságolta a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank, mert fogyasztóvédelmi hiányosságokat talált. A biztosító ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési rendszerében talált szabálytalanságokat az MNB. 

Kéretlenül küldték az étrend-kiegészítőket

Itthon2016.05.19, 12:30

Fogyasztóvédők is kaptak a fogyókúrás termékekből, melyek miatt eljárást a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

Veszélyes lámpákat szűrt ki a fogyasztóvédelem

Itthon2016.05.18, 12:56

Akkumulátoros, tölthető zseblámpákat, fejlámpákat és asztali lámpákat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság. Kilencből nyolc rázott, volt, amelyik égetett is.

Minden hetedik vizsgált reklám jogsértő volt

Gazdaság2016.05.03, 16:01

A reklámtevékenység tavalyi átfogó ellenőrzése során a fogyasztóvédelmi hatóság 2039 reklámot vizsgált meg, ezek 13 százalékánál, 269 esetben állapítottak meg jogsértést.

A fogyasztóvédelem hat babahintőpornál talált problémát

Gazdaság2016.04.19, 12:07

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 21-féle hintőpornál és 19-féle babakrémnél a tartósítószerek mennyiségét ellenőrizte, mikrobiológiai szempontból is vizsgálta a termékeket. 6 hintőpornál találtak termékbiztonsági problémát, mikrobiológiai szempontból minden termék megfelelt.

Gyakran megtévesztik a szállodák a vendégeket

[origo] utazás2016.04.13, 11:10

Kampányt indít a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a szállodák hivatalos besorolása, a Hotelstars védjegyrendszer megismertetésére, népszerűsítésére, hogy felhívja a magyar utazóközönség figyelmét a tudatos szállodaválasztásra.

A fiatalok könnyebben kapnak alkoholt

Gazdaság2016.04.12, 12:12

A fogyasztóvédelem próbavásárlásai alapján a boltokban és a szórakozóhelyeken az esetek 37 százalékában kiszolgálnak alkohollal és dohánytermékkel 18 éven aluliakat. Az egy évvel korábbi vizsgálathoz képest alkohollal két százalékkal többször szolgáltak ki fiatalokat.

Körüludvarolja a jegybank a fogyasztót

Gazdaság2016.04.01, 10:55

A felelős és átláthatóbb hitelezést támogatják a fogyasztói hitelfelvételt érintő új, márciusi jogszabályváltozások. Ezek többek közt a korábbinál szélesebb körű ügyfél tájékoztatást követelnek meg a bankoktól. Nincs több árukapcsolás, a jelzáloghitelesek mostantól személyre szóló tájékoztatást kapnak szerződéskötés előtt, illetve módosultak a jelzáloghitel kereskedelmi kommunikációjára, az előtörlesztésre vonatkozó előírások.

Mágneses játékokat tiltott be a fogyasztóvédelem

Gazdaság2016.03.30, 11:59

Harmincféle gyerekjáték közel harmadát veszélyesnek találta a fogyasztóvédelem. A vizsgált dartskészletek közül mindegyiket kockázatosnak találták, mivel apró, könnyen lenyelhető mágneseket tartalmaztak.

Trükkös fogyasztói visszaélések

Archívum2016.03.13, 21:46

Feljelentéssel, a webáruház nyilvános lehúzásával fenyegetik, leggyakrabban jogtalanul a fogyasztóvédelmi jogaikat félreértelmező vevők. Azok vannak többen, akik nem ismerik a jogaikat, a trükkös kisebbség viszont sok fejtörést okozhat a vállalkozóknak. A legnagyobb félreértéseket az elállási jog generálja a vásárlók fejében. Március 15. a fogyasztóvédelmi világnap, ez alkalomból járjuk körül a témát.

Betiltottak 48 gyerekjátékot, itt a részletes lista

Gazdaság2016.03.08, 12:09

A húsvéti akcióban 81 gyerekjátékot vizsgált be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Mindössze 33 termék felelt meg az elvárásoknak, 48 játék forgalmazását valamilyen okból be kellett tiltani.

Új időszámítás kezdődik fogyasztó és cég között

Gazdaság2016.02.15, 15:23

Február 15-től új időszámítás kezdődik a fogyasztók és vállalkozások közötti, online adásvétellel vagy szolgáltatással összefüggő viták rendezésében. Mostantól elérhető lesz az az uniós békéltető honlap, ami egyszerű, gyors, a magyar fogyasztó ügyében ingyenes, a többi tagállamból pedig olcsó vitarendezési lehetőséget biztosít. Kezelésében Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület segíti a feleket és nyújt számukra támogatást online vitarendezési kapcsolattartó pontként.

Rászállnak az árubemutatókat szervező cégekre

Gazdaság2016.02.11, 13:34

Sem hitelnyújtásra, sem árengedmények és ajándéksorsolások reklámjára nincs már lehetősége az árubemutatót szervező cégeknek egy tavaly decemberi törvénymódosításnak köszönhetően. Három hatóság összefogott, hogy a törvényeket betartassák.

Az Amazon lépett a tűzveszélyes légdeszkák ügyében

Gazdaság2016.01.22, 11:11

Az egy- és kétkerekű, motor hajtotta légdeszkák akkumulátora gyakran magától kigyullad. Az Amazon ezért az összes, rajta keresztül értékesített deszka árát visszafizeti, ugyanakkor az árusításukat nem függesztette fel.

Matolcsy emberei életbiztosítást kötöttek

Gazdaság2016.01.14, 10:23

A jegybank 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra életbiztosítási szerződéskötési gyakorlata miatt. A jegybank munkatársai próbaügyleteket kötöttek, ezek során a biztosító egyes esetekben az ügyleti döntéshez szükséges dokumentumokat nem adott át, lényegi információkat nem közölt, sőt egy alkalommal a fogyasztói szándéktól eltérő szerződés megkötését szorgalmazta.

Megvan, mire száll rá idén a fogyasztóvédelem

Gazdaság2016.01.12, 14:30

Jóváhagyta a nemzeti fejlesztési miniszter a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot. Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme áll a vizsgálatok középpontjába, ugyanokkor az ellenőrzések kiterjednek még a közelmúltban elfogadott jogszabályi változások betartására is.

Milliókra bírságoltak két bankot

Gazdaság2015.12.28, 15:50

A Porsche Bankot és az Erste Bankot a fogyasztóvédelmi szabályok megsértéséért összesen 7 millió forintra bírságolta meg a felügyeleti jogkörben eljáró Magyar Nemzeti Bank.

Visszavinné a karácsonyi ajándékot? Nem biztos, hogy sikerül

Gazdaság2015.12.22, 17:59

Téved, ha azt gondolja, karácsony után pár napig visszaviheti az ajándékot a boltba, ha túl kicsi, túl nagy, nem tetszik, vagy kettőt kapott belőle. Valójában az offline boltok ilyen indokkal sem karácsony után, sem máskor nem kötelesek visszavenni semmit sem. Sok bolt az éles verseny miatt mégis visszaveszi a termékeket.

Kövesse a mintát, és nem bántja a hatóság

Archívum2015.12.08, 11:26

Leggyakrabban a fogyasztó elállási joga körül vannak bonyodalmak, és olykor még a webáruház üzemeltetője sincs tisztában a szabállyal - többek között ebben is kapnak segítséget vállalkozók és fogyasztók egyaránt a mintawebáruház által.

Csokis golyók miatt büntetett a Nébih

Gazdaság2015.11.27, 13:07

Kakaós- és csokoládés bevonatú gabonagolyókat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a vizsgált 21 termék közül egynél találtak élelmiszerbiztonsági hibát - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

Sokat spórolhat, ha odafigyel a plombákra

Gazdaság2015.10.29, 12:08

A mérőórák cseréjekor a fogyasztó ragaszkodjon ahhoz, hogy a jegyzőkönyvbe kerüljön be a plombák száma, azonosítója és az, hogy azok sérülésmentesek, így megelőzhető egy esetleges későbbi kötbér, javasolja a Budapesti Békéltető Testület.

Visszajár a pénz, ha terrortámadás miatt mondja le a nyaralást

Gazdaság2015.10.27, 15:03

Megszavazta az Európai Parlament az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabályok módosítását, ezzel a jövőben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak.

Megnyugodhat, aki a repülőjegy mellé szállást is vesz

[origo] utazás2015.10.27, 14:33

Ugyanazok a fogyasztóvédelmi szabályok lesznek érvényesek ezentúl a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak meg: erről döntött az Európai Parlament kedden. A képviselők elérték, hogy az utazók több esetben lemondhassák az utat, és egyértelmű tájékoztatást kapjanak arról, hogy problémák esetén ki viseli az anyagi felelősséget.

Bélyeg, amit büszkén viselhetnek a cégek

Archívum2015.10.06, 17:55

A fogyasztók 70 százaléka szívesebben vásárol olyan üzletben, ahol jogaikat kiemelten kezelik, és többletszolgáltatást vállalnak ügyfeleik elégedettségéért - derül ki a fogyasztóvédelem idei felméréséből. Ha az ön cége is ilyen, pályázzon a Fogyasztóbarát Vállalkozás védjegyért.

Nem kell annyiban hagyni, ha valami balul sült el nyaralás közben

Gazdaság2015.09.28, 10:28

Az Európai Fogyasztói Központ ingyenes szakmai és jogi segítséget ad határokon átnyúló fogyasztóvédelmi ügyekben. 2015 nyár végéig 10 százalékkal több magyar nyújtott be panaszt más uniós országban működő céggel szemben, és 20 százalékkal több külföldi magyar céggel szemben.

Köszönet a balatoni lángososoknak

Gazdaság2015.09.24, 15:03

Wellnessekben, szállodákban strandokon, turisztikai központokban, vendéglőkben és taxikban néztek körül a fogyasztóvédelmi ellenőrök a nyáron, a kép szinte mesébe illő. Problémák azért voltak, de a tavalyi adatokhoz képest például a vendéglátóipari egységeknél 31 százalékkal csökkent a kifogások száma. A helyettes államtitkár külön köszönetet mondott azoknak vállalakozásoknak, akik korrekt módon járnak el, és betartják a fogyasztóvédelmi szabályokat.

Ezért nem jön ki a kávéfolt az abroszból

Gazdaság2015.09.22, 13:32

Mosószereket, mosogatószereket és vízkőoldókat tesztelt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A termékek árában és hatékonyságában is óriási eltérések vannak. A legjobb folyékony mosószer a Tandil lett 37 ponttal, a legjobb vízkőoldó az Expressz vízkőoldó lett 20 ponttal, a mosogatószer-tesztet a Jar nyerte 28 ponttal.

Pénzeső várhat a késéssel érkező légi járatok utasaira

[origo] utazás2016.04.28, 11:03

Az Európai Bíróság döntése szerint a technikai probléma nem számít különleges körülménynek.

Bírósági ügy egy letört sarok miatt, ugyan?!

Gazdaság2015.09.16, 13:20

Magyarországon 1999 óta létezik alternatív módszer a fogyasztói panaszrendezésre. Ha bíróság helyett békéltető testület elé kerül a panasz, mind a vásárló, mind a vállalkozó gyorsan és viszonylag olcsón rendezheti a konfliktust. Ráadásul a fogyasztóvédelmi törvény néhány szeptember 11-től hatályos módosítása tovább egyszerűsíti ezeket az eljárásokat.

Alaposan a vendéglősök körmére néznek a Szigeten

Kultúra2015.08.11, 16:17

A fogyasztóvédelem ellenőrei rajta tartják a szemüket a Sziget vendéglősein, ellenőrzik többek közt, adnak-e ki alkoholt 18 éven alulinak, rendesen kiírják-e az árakat és adnak-e számlát.

Ön is kaphat ingyen szerelőkészletet az IKEA veszélyes bútoraihoz

Gazdaság2015.07.24, 12:14

Az Egyesült Államokban az IKEA 27 millió fiókos szekrényhez ad ingyen kiegészítő csomagot, amivel a falhoz lehet rögzíteni a bútorokat, mert két gyerek meghalt, amikor a komód rájuk dőlt. Az USA-ban kéthetente meghal, és 24 percenként megsérül egy gyerek, mert berendezési tárgy dől rá.

Túlfizetés mellett is büntetne az Elmű

Itthon2015.07.24, 15:08

Hiába fizetett a kelleténél többet egy mogyoródi nő, az Elmű így is kikapcsolhatja náluk a villanyt. Legalábbis ezzel fenyegetik. Hónapok óta tart a pár ezer forintról szóló huzavona, az ügyfélnek viszont elege lett, kártérítést követel.

Ezt az appot telepítse a telefonjára, ha az unióban utazik!

Gazdaság2015.07.16, 12:04

Mindhárom nagy mobilos operációs rendszerre elérhető ingyenes alkalmazást fejlesztett az Európai Fogyasztói Központ. Az app az Európai Unió mind a 23 nyelvén tud, ha utazás közben probléma merül fel például a szállodai szobával vagy a repülőjárattal, a felhasználó megtudhatja belőle, milyen jogai és lehetőségei vannak. Az alkalmazás arról is tájékoztat, a célország nyelvén mit kell mondani egy adott helyzetben. Az app elég jól működik, bár kicsit lassú és a menürendszerén is lenne még mit csiszolni.

Valami nagyon nem amerikait csinált a Walmart

Gazdaság2015.06.30, 19:15

Amerika legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, a Walmart olyan termékeket árult internetes platformján, amelyekről azt állította, hogy amerikai gyártásúak, miközben egyáltalán nem voltak azok. Miután a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság nyomozással fenyegette meg őket, az áruházlánc vezetése arra hivatkozott, hogy az internetes oldalukkal van gondjuk.

Így mondja, hogy a Krím nem Oroszország!

Nagyvilág2015.06.23, 16:31

Az orosz és a nemzetközi jog harmóniája legalábbis kifogásolható. Különösen igaz ez a Krím hovatartozásának megítélésére. Ennek legújabb kárvallottja az orosz fogyasztóvédelem, amely figyelmeztette a félszigetre készülő turistákat: nemzetközi jogilag Ukrajnába utaznak. A Kreml szerint köztudott, hogy nem oda.

Negyven sört vizsgált be a Fogyasztóvédelem

Gazdaság2015.06.11, 11:31

Negyven külünböző sört vizsgált a Fogyasztóvédelem, mindegyiket rendben találta. A palackokban és dobozokban valóban az volt, amit ráírtak, megfelelő alkoholtartalommal. A minőségi sörök is megfeleltek az előírásoknak.

Milliókat fizethet a felhasználóinak a PayPal

Techbázis2015.05.20, 14:53

A cég megtévesztő reklámokkal népszerűsítette szolgáltatását, ezért fizetnie kell.

137 panasz érkezett a banki elszámolás miatt

Gazdaság2015.05.14, 11:16

Május 11-ig 137 elszámolással, forintosítással kapcsolatos kérelem érkezett a Pénzügyi Békéltető Testülethez, többségük az elszámolási kötelezettség fennállását vitatja, közölte a testület elnöke.

Pénzügyi fogyasztóvédelmi hangoskönyv indult

Archívum2015.05.14, 10:59

Az akadálymentesített internetes honlap segítségével nem csupán a fogyatékkal élők, így például látássérültek, hanem a hétköznapok fogyasztóinak köre is általánosságban eligazodik a rendelkezésre álló pénzügyi termékek széles skáláján, ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet.

Három gyermek sérült meg az Ikea termékei miatt

Gazdaság2015.05.12, 12:57

Két fúrás nélkül, rugós szerkezettel az ajtókerethez rögzíthető biztonsági kaput hív vissza az Ikea, mert azokat nem lehet biztonságosan lépcsők tetején használni. A cég három esetről tud, amikor gyermekek estek le a lépcsőn, és sérültek meg a kapuk miatt. A kapukat bármelyik Ikea-üzletbe vissza lehet vinni, számlát sem kell mutatni róluk.

Minden negyedik vásárlásnál átverik a vevőket

Gazdaság2015.05.05, 10:43

Minden ötödik élelmiszer-áruházlánc és minden negyedik kisbolt mérlege többet mér, állapította meg a fogyasztóvédelem. A szabálytalan mérések miatt átlag 207 forinttal kell többet fizetniük a vásárlóknak. Gyakran a csomagolóanyagot is belemérik az áruba, néha a mérleggel trükköznek a boltosok.

Betiltott két mágneses játékot a fogyasztóvédelem

Gazdaság2015.04.28, 09:59

Két mágneses játék forgalmazását betiltotta a fogyasztóvédelem, mert súlyos sérüléseket okozhatnak, ha a gyerekek lenyelik őket. 

Egyetlen vevő átverése is kereskedelmi gyakorlatnak minősül

Archívum2015.04.16, 11:02

A testület a UPC Magyarország ügyében folytatott eljárást, és úgy ítélte meg, hogy a téves információ közlése akkor is az uniós jog által tiltott megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha az nem szándékos, csak egyetlen egyszer történik, és egyetlen ügyfelet érint.

Ebbe a hajmosásba belehalhat

Itthon2015.04.14, 15:22

Fekália nyomait és életveszélyes fertőzést okozó baktériumot is talált két gyógynövényes samponban a fogyasztóvédelem, azonnal betiltották a forgalmazásukat. Az egyiket egy hódmezővásárhelyi cég gyártja.

Ezekre figyeljünk, ha kuponnal vásárlunk

Gazdaság2015.04.09, 09:54

Ha kedvezményes kuponnal vásárolunk és nem vagyunk elég körültekintőek, könnyen pórul járhatunk. A fogyasztóvédelem listát készített arról, hogy mire érdemes figyelni.

Többmilliós fogyasztóvédelmi bírság húsvét előtt

Gazdaság2015.04.01, 11:46

Összesen hét és fél millió forintra bírságolták azokat az üzleteket, amelyekben valamilyen szabálytalanságot találtak a fogyasztóvédők egy március eleje óta tartó ellenőrzéssorozatban. Főleg a húsokat, a tojásokat és a csokinyulakat vizsgálták. 

Veszélyes szén-monoxid-mérők többsége

Gazdaság2015.03.13, 13:57

A szén-monoxid-mérők kétharmada nem biztonságos - állapította meg Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal együtt.

Az internetes vásárlás buktatói - erre figyelj, mielőtt a neten rendelsz

Archívum2015.03.04, 06:56

Egyre több adásvétel jön létre az interneten keresztül, hisz az árak gyakran jóval kecsegtetőbbek, mint egy hagyományos üzletben. Az online vásárlás viszont tele van olyan buktatókkal, amikre abban a pillanatban nem gondol a vevő, amikor rátalál az áhított termékre, akciósan kínálva.

A termékbemutatókon általában átverik a fogyasztókat

Gazdaság2015.02.13, 12:03

"Meg kellene szüntetni a termékbemutatókat, hiszen még mindig jellemző, hogy becsapják a fogyasztókat, tisztességtelenül járnak el velük szemben" - véli a Budapesti Békéltető Testület elnöke.

Márciusig bevizsgálják a szén-monoxid-szűrőket

Gazdaság2015.01.30, 11:05

Rendkívüli ellenőrzés keretében vizsgálja a forgalomban lévő szén-monoxid-mérő készülékek biztonságát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Tavaly a készülékek többsége nem ment át a szűrésen.

Túlterhelte az eMagot a Fekete Péntek

Gazdaság2015.01.26, 11:55

Az eMag online áruház elismerte, hogy túlvállalták magukat, a főszezonban gyakran késtek a szállítások és a visszafizetések. A kellemetlenségekért elnézést kérnek.

Csalódottak rohama az üzletekben

Itthon2014.12.27, 14:45

Kicsi a pulóver, rossz a gyereknek vett tank, esetleg negyedik ugyanolyan nyakkendőt adta apósának? Pánikra nincs ok, sok mindent vissza tud cserélni, ha nem dobta ki a számlákat. Megmutatjuk, hogyan.

Kevesebb a szabálytalanság a karácsonyi vásárokon

Gazdaság2014.12.17, 18:43

A tavalyinál kevesebb szabálytalansággal talált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a karácsonyi szezonban.

Matolcsyék szemmel tartják a karácsonyi hiteleket

Gazdaság2014.11.27, 12:15

A Nemzeti Bank a karácsony közeledte miatt fokozottan ellenőrzi, hogy a pénzintézetek jól számítják-e ki a fogyasztási hitelek THM-jét, és megfelelően tájékoztatják-e a vásárlókat. Az embereket óva intik a megfontolatlan hitelfelvételtől, kampányt is indítanak.

Így csap be a szerelő

Itthon2014.11.10, 19:14

Elromlik valami a lakásban, kihívjuk a szerelőt, aki nem tudja megjavítani a készüléket, de elkér egy rakás pénzt kiszállási, valamint szervizdíj címén. Jogszerűen teszi?

Több mint két órát késett a gépünk: jár a kártérítés vagy nem?

Travelo2017.10.11, 10:09

Majdnem két és félórát késett a charter-gépünk, mellyel egy utazási irodánál foglalt nyaralásról tértünk haza. A reptéren aláírattak velünk egy papírt, ami szerint kártérítésként frissítőket kell kapnunk, ám nem kaptunk semmit. Kiderült, hogy frissítő csak három óra után jár a nemzetközi szabályok szerint, hiába virít ott az aláírásunk. Mit tehet ilyenkor az egyszeri utas? És ha egyénileg repül és késik a gépe?

Ügyfél éhségsztrájkol a Porsche Hungária előtt

Gazdaság2014.10.20, 15:56

A csurgói férfi szerint Volkswagen Passatja gyári hibás, az pedig, hogy a márkaszervíz nem tudja megjavítani, a Porsche Hungária felelőssége. A füstölő autót tréleren magával vitte, azt mondja, addig nem mozdul a cég irodája elől, amíg nem foglalkoznak érdemben a panaszával.

Tízezrek is múlhatnak néhány percen

[origo] utazás2015.03.01, 16:23

Ha késik a repülő, nem a földet érés időpontja, hanem az ajtó kinyitása számít. A légitársaságok viszont nem szívesen fizetnek kártérítést.

Ráfizethet, ha nem ismeri betéve a banki díjakat

Gazdaság2014.09.12, 10:08

Olvasónk panasza szerint bankja megvezette őt: a bankfióki utalásnál úgy alakították a feltételeket, hogy minél magasabb díjat számolhassanak fel. A jegybank fogyasztóvédelmi jelentése szerint azonban egyre kevesebb panasz érkezik. Ennek oka az is lehet, hogy kisebb összegek esetén nem sokan vesződnek a panasz beadásával.

Miért tabu az elveszett poggyász?

Travelo2017.12.07, 15:38

Bár éves szinten nem tűnik el kirívóan sok csomag a légi szállítás során, mégsem hajlandóak a társaságok erről a témáról nyilatkozni. Szakértők szerint az ügyeskedő utasoktól tartanak, akik a kínai gagyit százezres luxusbőröndre cseréltetnék kártérítés címszóval.

Lejárt majonéz és törött ágy - amikor rémálommá válik a nyaralás

Travelo2017.12.08, 10:11

Mit tehetünk, ha a beígért tágas szoba helyett egy sötét lyuk, az ínycsiklandó reggeli helyett pedig lejárt szavatosságú élelmiszerek fogadnak a szállodában? És mit tehet a hotel, ha szerinte túl finnyásak vagyunk, és minden a legnagyobb rendben volt? Fogyasztóvédelmi kisokos félresikerült nyaralásokhoz.

Mit vigyünk magunkkal az utazásra?

Archívum2014.07.29, 15:58

Sok embernek gondot okoz, hogy mit vigyen magával egy nyaralásra. A jól felkészült utazó utánanéz az adott országban fenyegető betegségeknek, az ivóvíz minőségének, sőt annak is, milyen a hálózati feszültség. A legtöbb esetben viszont az úti átalakítók (travel adapter) nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság folyamatosan ellenőrzi e termékeket.