fogyasztás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Aki sok csokit eszik, sokkal okosabb lesz
A New England Journal of Medicine című lapban megjelent tanulmány összefüggést vél felfedezni a csokoládéfogyasztás mennyisége és a Nobel-díjasok száma között, és azt állítja, hogy az édesség hatására jelentős mértékben fejlődik az agy.
A 98-as benzinen spórolnak a legtöbben
Összességében 4,3 százalékkal csökkent az üzemanyagok forgalma az első háromnegyed évben, a benzinek kereslete 5,5 százalékkal, a gázolajoké 3,3 százalékkal esett vissza a magyar piacon a Magyar Ásványolaj Szövetség kedden közzétett adatai szerint.
- címkék:
- üzemanyagár
- benzin
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Turkálósoknak áll a világ
Már a benzinen és a cigarettán is spórolnak a magyarok. De nem költenek ruhára és nyaralásra. Sőt már a fűtésen is hajlandók spórolni. Egyetlen dologból vesznek egyre többet, ez pedig az illatszer. Fogynak még a számítástechnikai cikkek és a használt áruk.
Mélyponton a vásárlási hajlandóság
Sosem volt ilyen alacsony a magyar háztartársok vásárlási hajlandósága, mint az első negyedévben. Az Atradius hitelbiztosító 2,7 százalékos csökkenéssel számol a lakossági fogyasztásban az idei évben.
Íme, az ördög itala: nemcsak finom, egészséges is
Ki ízlésesen, ki üvegből, de szinte mindenki fogyasztja az ünnepek italát. Ha épp nem keresztelsz hajót vagy számolod a másodperceket éjfélig, akkor is jó, ha tudod, hogyan ihatod a pezsgőt elegánsan.
Könyörtelenül okos lesz az új villanyóra
Teljesen átalakítják az áramfogyasztási szokásokat az intelligens villanyórák, amelyek pár éven belül Magyarországon is elterjedhetnek. Aki ilyen órát használ, jóval kevesebbet fizet majd az áramért, viszont amikor nincs rá szüksége, akkor leáll majd. Az okos villanyórák pontosan tudják, ki mennyit fogyasztott, nem kell majd az óraállást bejelenteni, viszont aki lopja az áramot vagy nem fizet, azt előbb fülön csípik.
Ócska weboldalak miatt merülnek a mobilok
A rosszul kódolt mobiloldalak miatt merülnek le gyorsan az okostelefonok. A Stanford Egyetem kutatócsoportja népszerű weboldalak fogyasztását tesztelte.
- címkék:
- okostelefon
- akkumulátor
- fogyasztás
- Címkefelhő »
A környezetkímélés túl drága a magyaroknak
A környezetkímélő eszközök egyelőre túl drágák, a hosszú távon megtérülő beruházások pedig elérhetetlenek a magyar háztartások többségének. Pedig egy szigetelés jobb üzletnek ígérkezik, mint bankban kamatoztatni a pénzt.
Behúzza a féket a lakosság
Az infláció ledarálja a jövedelmek emelkedését, a munkanélküliség tartósan magas marad, az emberek nem kezdenek el vásárolni - ezt látja most a jegybank. És még megszorító csomagok is várnak ránk.
Adócsökkentéssel pörgetné a gazdaságát Kína
Élénkítené a hazai fogyasztást Kína, ezért csökkenti a cégek társasági adóját. A jelenlegi exportfüggő kínai gazdasági modell hosszú távon nem tartható, ezért a miniszterelnök nagyszabású reformokat tervez.
Alig csökkentik a számlát az okos fogyasztásmérők
Még az okos mérőket kipróbáló kísérleti projektekhez is hiányoznak a jogszabályok Magyarországon. Az intelligens mérőműszerek bevezetésével elvileg pár százalékkal lehet csökkenteni az áram-, a gáz- és a vízfogyasztást, és növelni lehet a fogyasztók választási lehetőségeit.
Nem vásárolnak a magyarok
Júliusig öt hónapban is esett a kiskereskedelmi forgalom, a lakosság 2007 óta egyre kevesebbet fogyaszt.
Több és drágább cipőt vásároltak a magyarok az első félévben
Az áremelkedések ellenére ugyanannyi ruhát vásároltak a magyarok 2011 első félévében, mint tavaly ilyenkor - derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint több cipőt, iletve kevesebb felsőruházati terméket vásároltunk, és megnőtt a hiper- és szupermarketek, valamint a használtruhaboltok jelentősége a ruházati termékek piacán.
Nem számít a kormány a fogyasztás drámai csökkenésére
Az árfolyamrögzítés lehetőségétől várja a kormány, hogy nem fog csökkeni a magyar háztartások fogyasztásra fordítható jövedelme. A miniszterelnök szóvivője szerint az euróválság csillapodásával jelentős mértékben fog élénkülni Magyarországon a gazdasági szereplők számára fontos belső fogyasztás.
Hogyan érzi meg a tőzsdepánikot az átlagmagyar?
A cégek alig fogják emelni a dolgozók bérét, és ha lesz is munkaerő-felvétel, akkor az exportra termelő vállalatokra összpontosul, a hazai piacra szánt termékeket előllító cégek közül többen tönkremehetnek. A munkanélküliség sokáig jó eséllyel 10 százalék fölött ragad. Az erős frankkal még egy-két évig szinte biztosan együtt kell élnünk, ezért sem fogunk eszeveszett költekezésbe kezdeni, mondták az [origo]-nak makroelemzők.
GKI: Nem pörgeti fel a belső fogyasztást a reálhozamok kifizetése
Az európai adósságválság negatív hatásai az újabb görög mentőcsomag hatására enyhültek, de annak sötét árnyéka még Európa, ezen belül Magyarország fölé vetül - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) szerdán megjelent előrejelzésében. A kutatók a bruttó hazai termék 2,5 százalékos növekedését valószínűsítik az év egészére, szemben a kormány 3,1 százalékos várakozásával.
IMF: A németek és a franciák húzták fel az euróövezeti tagok teljesítményét
A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint az euróövezeti országok többsége jól lavíroz, mások azonban csak álldogálnak, vagy gazdaságuk rosszabb esetben tovább zsugorodik. A jelentés szerint az első negyedéves növekedést a német és a francia gazdaság húzta fel, rosszul teljesítettek viszont a spanyolok, az olaszok és a portugálok is.
A korábbinál kisebb leárazásokat jósolnak nyárra a kereskedők
Az árzuhanások mértéke és a kiárusított cikkek köre is szűkebb lehet a korábbiaknál idén nyáron - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség szerdai közleményében. Mindezt a kereskedők és beszállítóik egyre nehezebb helyzete okozza.
Kétezer kilométer egy Skodával, egyetlen tankkal
Gerhard Plattner egy Fabiával ment el Ausztriából Dániába és vissza.
Cetelem: A magyar fogyasztó pesszimistább, mint az európai
A gazdasági válság hatására új fogyasztói típus jelent meg, amelynek döntéseit egyre inkább a világhálón szerzett információk határozzák meg - derül ki a Cetelem felméréséből. A kutatás szerint az európaiak többsége az idén leginkább élményekre költene, a magyar fogyasztók azonban továbbra is pesszimisták.
Egy kis odafigyelés is csökkentheti a fogyasztást
A vezetési stílusunk mellett érdemes odafigyelni autónk állapotára is. Egy tiszta levegőszűrő, jó gyertyák és megfelelő keréknyomás is szükséges a fogyasztás csökkentéséhez.
Schobert Norbi mindenkit lefőz!
Március 7-től vadonatúj miniműsorral jelentkezik Schobert Norbi és a harmadik gyermekükkel várandós Rubint Réka a TV2-n.
Kevesebb pezsgőt isznak a magyarok
Mintegy 30 millió palack, azaz mintegy 225 ezer hektoliter pezsgőt isznak meg a magyarok évente, ez azonban negyedével kevesebb, mint öt évvel ezelőtt. A magyar pezsgőgyártás árbevételét a szakemberek 12-15 milliárd forintra becsülik.
A virslifogyasztásban már legyűrtük a válságot
Az éves virslifogyasztás ötöde esik a karácsony-szilveszteri időszakra, tavaly ilyenkor 17 százalékkal nőtt a húskészítmény forgalma a Nielsen piackutató adatai szerint.
- címkék:
- marketing
- szilveszter
- virsli
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Századvég: Jelentős kockázat a nyugdíjpénzek felélése
Jövőre a korábban vártnál nagyobb, 3,3 százalékos GDP-növekedésre és 2011 végére 6,25 százalékos alapkamatra számít a Századvég. A gazdaságkutató szerint középtávon jelentős kockázat lehet, hogy átmeneti bevételekből, illetve a magán-nyugdíjpénztári vagyonból finanszíroz a kormány egyenlegrontó intézkedéseket.
A 225 forintnál drágább svájci frank rendkívüli kamatemelést hozhat egy londoni cég szerint
Londoni elemzők szerint több mint 4 százalékos volt a magyarországi infláció novemberben, és úgy látják, hogy a jövő év végéig jelentősen emelkedhet a magyar kamat. A TD Securities elemzése szerint, ha a svájci frank árfolyama 225 forint fölé megy, az rendkívüli kamatemelésre kényszerítheti az MNB-t.
- címkék:
- London
- infláció
- vásárlás
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Napi 275 forintból is lehet egészségesen élni
Napi 1 euró (275 forint) is elegendő az egészséges táplálkozáshoz - állítja egy szlovén gyógyszerész, aki az általa kipróbált módszert most a nagyvilággal is szeretné megosztani.
EKB ötlet a kiegyensúlyozott növekedésre: A kínai fogyasszon, az amerikai spóroljon
Úgy lehetne közelebb hozni egymáshoz a fejlett és a felzárkózó országok eltérő növekedési ütemét, ha utóbbiak többet fogyasztanának, előbbiek pedig többet takarékoskodnának - javasolja az Európai Központi Bank igazgatóságának egyik tagja.
GfK: Egyre kevesebbet költünk napi fogyasztási cikkekre
A közhangulat optimista Magyarországon, a háztartások mégis egyre kevesebb napi fogyasztási cikket vásárolnak a GfK Hungária hazai kiskereskedelem helyzetéről készült első féléves jelentése szerint.
Nagyobb a júniusi infláció a vártnál
Idén júniusban az éves infláció 5,3 százalék volt, ami meghaladta a piac várakozását.
- címkék:
- infláció
- árak
- fogyasztás
- KSH
- Címkefelhő »
Spórol és megfontolt a kormány ideális polgára
Tíz éve fogyasztásra buzdított, most inkább megtakarításra és öngondoskodásra ösztönözne a Fidesz-kormány az első egy hónap intézkedéseivel. A megváltozott gazdasági környezetre utal, hogy míg az előző Fidesz-kabinet a kockáztatni is képes vállalkozót tette mintapolgárrá, most óvatos és takarékos magyarokra építene a gazdaságpolitika.
Üvegdarabok miatt bébiételeket hív vissza a dm
- címkék:
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Több pénze van fogyasztásra a szlovákoknak, mint a magyaroknak
A magyar háztartások többet költenek a lengyeleknél, de kevesebbet a szlovákoknál és a cseheknél.
Stagnálhat idén a német fogyasztás
A pénzügyi válság miatt az idén stagnálhat a lakossági fogyasztás Németországban a GfK piackutató intézet szerint: korábban arra számítottak, hogy az év egészében 0,5 százalékkal fog bővülni a fogyasztás.
Csökkenő fogyasztás a Mazdánál
A Mazda átfogó motorfrissítést, valamint új, könnyű anyagok használatát tervezi, amelynek nyomán átlagosan 30 százalékkal csökkenne az autóik fogyasztása.
- címkék:
- japán autó
- motor
- fogyasztás
- Mazda
- Címkefelhő »
Megessz�k a lak�sainkat
Tavaly a lakoss�g hitel�llom�nya �gy emelkedett, hogy azzal sem j�vedelme, sem vagyona nem tartott l�p�st, �s az adatok alapj�n val�sz�n�, hogy a szabad felhaszn�l�s� jelz�loghiteleket els�sorban fogyaszt�si c�lokra ford�tott�k, mert n�lk�l�k a lakoss�gi fogyaszt�s v�rhat�an m�g jobban visszaesett volna - �ll�ttj�k a Nemzetk�zi Bank�rk�pz� K�zpont (NBK)�szak�rt�i.
Környezetszennyező fekvő rendőrök
A brit autóklub kísérlete bebizonyította, hogy az utakon elhelyezett fekvő rendőrök nemcsak az autó fogyasztására, de a környezetre is káros hatással vannak. A szigetországiak kutatásai emellett a túlzottan alacsony sebességhatárok kártékonyságát is bizonyítják.
- címkék:
- fogyasztás
- autóklub
- sebességhatár
- Címkefelhő »
Gyurcsány betett a növekedésnek
Alig gyarapszik a magyar gazdaság: a KSH részletes adatai szerint még annál is szerényebb a növekedés, mint amit a hivatal tíz napja előzetes adatként megadott, már azzal is meglepve az elemzőket. A Pénzügyminisztérium szerint a lassulásért elsősorban az állami fogyasztás csökkenése felelős.
Kétliteres fogyasztású autó Frankfurtban
A német Loremo egy olyan prototípust készített, mely a hírek szerint mindössze 2 liter/100km-es fogyasztásra képes. Az autót idén Frankfurtban mutatják be, de még kérdés, mindezt hagyományos használat mellett is tudja-e.
Válságban a magyar fűszerpaprika-ágazat
Válságban van Magyarországon a fűszerpaprika-termesztés és -feldolgozás - mondta Jaksa Lajos, a Fűszerpaprika Terméktanács elnöke pénteken. A paprikabotrány óta az itthoni fogyasztás visszaesése miatt a vetésterület körülbelül a harmadára csökkent.
Májusra 41 milliárdos hiányt várnak
Alacsonyabb lesz az első félévi államháztartási hiány a korábban prognisztizáltnál. A lakossági fogyasztás is a vártnál kevésbé esik vissza.
Tárolókban maradt a gáz az EU-ban
Tavaly 1,1 százalékkal csökkent az EU gázfelhasználása, ezen belül Magyarország gázigénye 3,6 százalékkal, 13,9 milliárd köbméterre esett az Eurogas adatai szerint. Az oroszok szállítják az uniós fogyasztás negyedét.
Ezrek tüntettek a marihuána mellett Prágában
Több ezer, döntő többségében fiatal tüntetett szombaton este Prágában a marihuána fogyasztásának törvényesítéséért. A Million Marihuana March elnevezésű akciót immár tizedszer rendezték meg a cseh fővárosban, s a részvétel évről évre magasabb.
Óriási olajmezőt találtak Kínában
A minap felfedezett olajmező a becslések szerint 10 százalékkal növeli Kína jelenlegi tartalékait. A szélsebesen növekedő távol-keleti országban csak tavaly közel 15 százalékkal bővült a fogyasztás, és 2020-ra várhatóan megduplázódik az importfüggősége.
- címkék:
- Hongkong
- Kína
- olajmező
- fogyasztás
- tartalék
- Címkefelhő »
A román GDP 7,7 százalékkal nőtt tavaly
Továbbra is dinamikusan nő a román GDP. A külkereskedelmi mérlegjelentősen romlott ugyan tavaly a fogyasztás bővülése miatt, ám az államháztartási mérlegben így is a GDP több mint 2 százalékának megfelelő többlet keletkezett.
Végre vége, csak el ne kiabáljuk
- címkék:
- Mici
- rend
- fogyasztás
- védőnő
- gyerekorvos
- narancslé
- Címkefelhő »
A megszorítások ellenére nagy a költekezés
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a harmadik negyedévi GDP-adat arra utal, hogy a belső fogyasztásra még nem hatnak erősen a kiigazítási intézkedések, de ez nem fog elmaradni. Az inflációs környezetről és a monetáris kilátásokról megoszlottak a vélemények.
Pancsolt alkohol szedi áldozatait Lettországban
Hét ember vesztette életét pancsolt alkohol fogyasztása miatt Lettországban, további ötven személy életéért küzdenek az orvosok - közölte csütörtökön a lett rendőrség.
- címkék:
- Lettország
- rendőrség
- alkohol
- fogyasztás
- Címkefelhő »