fenntarthatóság

címke rss

Egy új technológiával tisztítják meg az óceánokat a műanyag szennyezéstől

Tudomány2021.09.30, 10:01

A hulladék öt óceáni szemétszigetben akkumlálódik a legnagyobb a Hawaii és Kalifornia közt elhelyezkedő Nagy csendes-óceáni szemétsziget. Ha hagyjuk cirkulálni, a műanyag hatással lesz az ökoszisztémáinkra, egészségünkre, és a gazdaságra évtizedekig, vagy évszázadokig. Ennek megoldásához a szennyezés forrásának elzárása és az óceánban már akkumlálódott szemét eltakarításának kombinációja szükséges. Egy új óceán tisztító technológiát fejleszt a The Ocean Cleanup nonprofit szervezet.

Sajátítsa el a komposztálás tudományát: üssön két legyet egy csapásra!

Itthon2021.09.28, 10:26

Napjaink tudatosan vezetett háztartásaiban kiemelt figyelmet érdemel környezetünk védelme. A megbízható forrásból történő tájékozódással és a megfelelő alacsonyabb károsanyag-kibocsátással járó alternatívák kiválasztásával nagy lépéseket tehetünk az ártalomcsökkentés útján. Cikkünkben számba vettük a komposztálás lehetőségeit, mely ma már – a közhiedelemmel ellentétben – nem csupán a kertes házzal rendelkezők számára elérhető, valamint egy másik aspektusában is megvilágítjuk a fenntarthatóságot.

A fenntarthatóság nemzetközi jelentőségű rendezvénye lesz a vadászati világkiállítás

Gazdaság2021.09.23, 14:43

A fenntarthatóság nemzetközi jelentőségű rendezvénye lesz a szombaton kezdődő "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás - mondta a világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos az esemény csütörtöki háttérbeszélgetésén Budapesten.

Szoláris rádiójelekkel vizsgálják az olvadó sarki jégtakarókat

Tudomány2021.09.21, 13:33

A Stanford Egyetem kutatói szerint az új módszer, hogy belelássunk a jégtakaróba a Napból jövő rádiójeleket használva lehetővé teheti a jégtábla alakulásának és a jégtábla tengerszint emelkedéshez való hozzájárulásának olcsó, kisenergiájú és széleskörű monitorozását.

Új környezetvédelmi törekvéseket jelentett be egy nagyvállalat

Gazdaság2021.09.15, 21:01

A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, a Procter & Gamble (P&G) azt a célt tűzte ki, hogy 2040-ig teljes működési és ellátási láncában, a nyersanyagbeszerzéstől a gyártáson át a termékek kiskereskedőig való eljutásáig nettó zéró üvegházhatású gázkibocsátást (ÜHG) érjen el - áll a cég közleményében.

Jacek Olczak: Hamarosan eljön a nap, amikor a füstmentes termékek végleg felváltják a cigarettát

Nagyvilág2021.09.06, 13:18

2021 májusától Jacek Olczak a Philip Morris International globális vezérigazgatójaként folytatja munkáját a vállalatnál. Munkakörével kulcsfontosságú szerepet játszik a cég átalakulásában, a régiók és piacok átfogó stratégiái fejlesztésének és globális megvalósításának felügyeletében. Kinevezése kapcsán beszélgettünk a lengyel üzletemberrel, akivel a vállalat egy olyan jövő iránt kívánja megerősíteni elköteleződését, ahol a cigaretta helyébe a jóval alacsonyabb károsanyag-kibocsátással járó alternatívák lépnek.

Mesterséges intelligencia ránézésre megállapítja, hogy a tárgyak újrahasznosíthatók-e

Tudomány2021.09.02, 21:04

Egy idegi hálózat, amit arra szántak hogy képek adatbázisából képes legyen azonosítani az újrahasznosítható objektumokat, több mint 95 %-os pontossággal jó választ ad, egy standard webkamerát használva.

Már közel száz iskola neveli tudatos fogyasztóvá diákjait

Gazdaság2021.09.02, 10:39

A tanév kezdetével újranyitja a gyakorlatban hasznosítható fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztését ösztönző pályázatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az általános és középiskolák a következő nyári szünidőig bármikor benyújthatják jelentkezésüket a hatodik alkalommal meghirdetett kiírásra. A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet az eddigi öt körben összesen 93 oktatási intézmény érdemelte ki - adta közre sajtóközleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Hazánk hétfőn újabb jelentős lépést tett a globális klímaváltozás ellen

Itthon2021.08.31, 15:40

Mintegy 3 milliárd forintos beruházással megkezdte hivatalos működését a Philip Morris International környezetvédelmi újrahasznosító központja Magyarországon. A PMI CIRCLE nevet viselő üzem, a globális működési központ és a termékbevizsgáláshoz szükséges labor mind elengedhetetlen részét képezik a vállalat által fejlesztett füstmentes technológiák teljes életciklusára vonatkozó környezetbarát megtervezésének és lebonyolításának.

Első alkalommal adott ki fenntarthatósági jelentést egy magyarországi pénzintézet

Gazdaság2021.08.30, 14:08

A tavalyi esztendőhöz képest energiafelhasználását 8,2 százalékkal, villamosenergia-fogyasztását 9,3 százalékkal mérsékelte. Közben papírfelhasználása egy év alatt 14 százalékkal csökkent, így már kevesebb mint 90 tonnát tesz ki egy évben, amely több mint 30 százalékkal kevesebb a 2018-as mennyiségnél – derül ki a pénzintézet fenntarthatósági jelentéséből. A bank első alkalommal adta ki a társadalmi felelősségvállalásáról, közösségi szerepvállalásáról, felelős üzletviteléről, etikus vállalatirányításáról és a környezeti felelősségvállalásáról szóló jelentését.

Három ritkán emlegetett ökofalu, ahol egy napot vagy akár egy hetet is eltölthetünk

Travelo2021.08.26, 17:50

Nem kérdés, hogy az életmód, amit a 21. század embere folytat, egyre kevésbé fenntartható. Ugyanakkor egyre többen vágynak arra, hogy megismerjék az ökológiai szempontból hosszútávon is életképes alternatívákat, amire a különböző öko- és biofalvak nagyszerű lehetőséget biztosítanak. Egy egész napos kirándulás páratlan szépségű tájakon, vagy akár egy hosszabb elvonulás, igény szerint a tanulást is magában rejtő önkéntesmunkával egybekötve – ezt kínálják Magyarország legújabb, egyelőre még kevésbé frekventált ökofalvai: Agostyán, Bokorliget és Máriahalom.

Nagytömegű vulkánok jobban hűthetik a Földet egy melegedő világban

Tudomány2021.08.26, 14:08

Kevés erő a Földön, ami erőteljesebb, mint egy nagy vulkánkitörés. Amikor legnagyobb erejükben vannak a vulkánok több millió tonna részecskét dobnak be az atmoszférába, melyek blokkolják a Napot, ami képes lehűteni a Földet majdnem 5 évig, veszélyeztetve a gabonát és nyár nélküli éveket idéz elő. A legfrissebb, a fülöp-szigetei Pinatubo-hegy kitörése 1991-ben, átmeneti 0.5 Celsius-fokos globális hőmérséklet esést okozott.

Új natúrpark alakult a Vasi-Hegyháton

Tudomány2021.08.25, 08:43

A szőlőhegyekre, mint kiemelt tájértékekre szerveződő Vasi-Hegyhát Natúrpark az ország 17. natúrparkja, amelynek területe jelenleg 33 hektár. A kezdeményezéshez első körben 20 település csatlakozott.- írja a Tursta Magazin, a Magyar Természetjáró Szövetség magazinja.

Mi áll a Velencei-tavi halpusztulás hátterében?

Tudomány2021.08.24, 09:20

Júniusban halpusztulás kezdődött a Velencei-tavon, ahonnan több tonnányi haltetemet szedtek ki. A vizsgálatok igazolták, hogy a halak oxigénhiány miatt pusztultak el. A kialakult helyzethez több kedvezőtlen körülmény együttállása vezetett. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) egy június 24-én kelt összefoglalóban elemzi a probléma hátterét. Sekély vizű tóként a Velencei-tó rendkívül érzékenyen reagál az extrém időjárásra. Ebben az évben a viszonylag hideg tavasz után gyorsan melegedett fel a tó vize, így nem csak a magas vízhőmérséklet, hanem a melegedés tempója is okozhatott problémákat – írják közleményükben.

Ezért érdemes alacsonyabb vízhőmérsékleten mosni

Gazdaság2021.08.19, 11:50

A mindennapi háztartási munkák, mint a mosás, a mosogatás hatással vannak a környezetre. Ezt szem előtt tartva a P&G – több ismert háztartási márka termékeinek gyártója – arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy háztartásukban apró változtatásokat tegyenek, amelyek nagy változást hozhatnak a bolygó számára. Olyan döntések, mint az újrahasznosított csomagolású termékek választása, a mosogatógépek használata és a hulladék megfelelő szétválogatása mindelősegítik a bolygó védelmét és a természeti erőforrások megóvását - adta közre a P&G közleményében. 

Az IPCC legrosszabb forgatókönyve szerint a globális felmelegedés eléri a 4.4 Celsius-fokot

Tudomány2021.08.19, 08:02

Egy klíma tudomány állapotáról szóló összegzésben, melyben augusztus 6-án 195 ország megegyezett és 8-án publikáltak, az IPCC jelentése szerint várhatóan a Föld eléri a kritikus 1.5 Celsius-fokos melegedési küszöbértéket a következő 20 éven belül a klímaváltozásnak köszönhetően, függetlenül attól, hogy a globális kormányok csökkentik az üvegházgáz emissziókat. A klímakatasztrófa elkerüléséhez sürgősen cselekedni kellene és ehhez összefogásra volna szükség.

A lakáshitelezésben is a fenntarthatóság és a zöld bankolás kerül előtérbe a Gránit Banknál

Gazdaság2021.08.13, 09:32

Júliusban - darabszámot tekintve - tízszer annyi, míg összegét tekintve tizenötször annyi hitelkérelmet fogadott be a GRÁNIT Bank, mint az előző év hasonló időszakában. A kereslet gyors növekedésében - a piaci folyamatok mellett - jelentős szerepe van a hiteligénylést még zöldebbé tévő megoldásoknak, a kiszámítható lakáshitel kalkulátornak és a hitelkérelmi dokumentumok digitális adatkitöltésének, amivel nemcsak papírt lehet megtakarítani, de jelentősen csökken az ügyfél számára az adminisztrációval eltöltendő idő úgy, hogy hitelközvetítőt sem kell igénybe vennie - jelentette be a GRÁNIT Bank közleményében.

Országok, amelyek élen járnak a fenntarthatóság tekintetében

Life.hu2021.08.11, 08:15

A következő lista alapul szolgálhat minden országnak, hiszen a fenntartható fejlődés ma már nem opció, hanem a túlélés záloga. Nem elég a fenntarthatóságról beszélni, hiszen ez már nem a távoli jövő, hanem igenis benne ülünk a közepében. A példa adott, mert vannak már olyan országok, amik élen járnak a tudatos életmód és a természeti értékek megőrzésében.

Falka Napok: Fókuszban az ember és a nagyragadozók Aggteleken

Tudomány2021.07.29, 10:03

Hagyományteremtő szándékkal idén először rendeznek Aggteleken 2021. augusztus 7-én és 8-án természetismereti fesztivált, amely fókuszában a nagyragadozók és emberek együttélése áll. A Falka Napok néven megrendezendő esemény természetismereti programokkal, előadásokkal, túrákkal, koncertekkel és filmvetítéssel várja az érdeklődőket Magyarországról és Szlovákiából. Az esemény a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg Aggtelek Község Önkormányzata, a WWF Magyarország és a WWF Szlovákia szervezésében. A Falka Napok a hatályos egészségügyi szabályok betartásával ingyenesen látogatható.

Árvízi kockázatok csökkentése az árterek helyreállításával

Tudomány2021.07.29, 16:25

A 19-20. századi folyószabályozások során Európában az árterek 70%-át, Magyarországon a 95%-át elválasztották a folyóktól. Az árterek helyreállítása együttesen ad megoldást az árvízkockázat csökkentésére, a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, valamint számos társadalmi szolgáltatás fenntartására. A végéhez közeledő Interreg Danube Floodplain elnevezésű nemzetközi projekt azt a célt tűzte ki, hogy a Duna vízgyűjtőjén lévő árterületek helyreállításának vizsgálatával hozzájáruljon ezen együttes előnyök maximalizálásához.

Meghökkentő dolgok derültek ki: ezt gondolják az egyes generációk a fenntarthatóságról

Gazdaság2021.07.29, 15:03

Milyen egyéni előnyünk származik a fenntartható tettekből? Belső indíttatásból vagyunk környezettudatosak, vagy csak a spórolás és az anyagi haszon hajt minket? Az UniCredit Bank és a SteiGen négygenerációs kutatása kiderítette, hogy az egyes korosztályok fenntartható cselekedetei sok esetben nem fenntarthatósági céllal, hanem spórolásból vagy anyagi előnyszerzésből születnek.

A fenntartható fejlődésért dolgozott együtt három egyetem

Unilife.hu2021.07.20, 11:45

E-mobilitást segítő oktatási és kutatási projekt zárult le a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Neumann János Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen.

Hiány lehet raklapokból, egy magyar innováció adhat megoldást rá

Gazdaság2021.07.14, 13:04

Mivel az építkezésekhez sem áll már rendelkezésre elegendő fa, az anyagot raklapokra sem pazarolhatják el, így fizikai hiány keletkezett abból az egész kontinensen. Ez a jelenség a gyártókra is nagyon komoly hatással van és értelemszerűen többletköltségeket is okoz, ahogy a világkereskedelemben is gondokat okoz a konténerhiány. A problémát egy világon egyedülálló magyar innováció oldhatja meg.

Fűrészporral csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a svéd bútoróriás

Gazdaság2021.07.09, 09:05

Zöldenergia megállapodást kötött az IKEA Industry és a termokémiai technológiai fejlesztéseket megvalósító Meva Energy, ami alapján három éven belül termokémiai erőmű épül a svéd bútorgyártó lengyelországi gyárában, Zbaszynek városában. Ennek a beruházásnak köszönhetően a termékek előállítása során keletkező famaradványokat, fűrészport, farostlemezeket helyben hasznosítják tovább, és az üzembe állított 2,4 MW teljesítményű erőműben, környezetkímélő módon, zöldenergiát állítanak elő belőlük.

183 iskola vett részt a Fenntarthatósági Témahét versenyében: 9 ezer mobiltelefon és közel 23 ezer kilogramm elem hasznosulhat újra

Sulilife.hu2021.07.06, 15:59

A fenntarthatósági Témahét 2016 óta kerül minden évben megrendezésre. Idén április 19-étől 23-áig tartott, lezáró rendezvényét, az Almazöld konferencia és díjátadó gálát pedig 2021. június 11-én - pénteken - 11 órától tartották meg, rendhagyó módon: online.

Növényi alapú szíjakra állnak át a svájci luxuskarórák gyártói

Gazdaság2021.06.30, 14:08

A Greubel Forsey svájci karóragyártó a legújabb luxusmárka, amely igyekszik a fenntarthatósággal magához csábítani a fiatalabb vásárlókat. A vállalat bejelentette, hogy felhagynak az állati eredetű bőrszíjak használatával, és helyette növényi alapú anyagokra állnak át.

Indul a METÁR-tender benyújtási szakasza

Gazdaság2021.06.30, 11:23

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) április 30-án harmadik alkalommal hirdette meg a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés támogatását célzó METÁR-tendert - áll a MEKH közleményében. Az indulók július elsejétől nyújthatják be a pályázati dokumentációkat – hívta fel a figyelmet Dr. Tóth Tamás, a MEKH általános elnökhelyettese.

Elképesztő innovációval jelentkezett a Hell Energy

Gazdaság2021.06.29, 16:43

A HELL ENERGY, hazánk vezető energiaital-, jegestea- és jegeskávégyártója tovább bővíti termékkínálatát. Új márkával, a Floewaterrel lép be a vízpiacra, prémium minőségű vizet kínálva az éttermek, szállodák, fitnesztermek és munkahelyek számára – ráadásul mindezt csomagolásmentesen. A Floewater az innovatív, egyedülálló vízszűrő- és kezelő technológiának köszönhetően mindig prémium minőségű, friss, jó ízű és hűtött vizet biztosít. Az új, csomagolásmentes megoldás a hazai gyártó környezettudatos filozófiájának és fenntarthatósági téren tett példamutató lépéseinek újabb fontos állomása - áll a HELL ENERGY közleményében. A terméket ezeen ...

Elképesztő mennyiségű mobil és elem hasznosulhat újra a diákoknak köszönhetően

Gazdaság2021.06.24, 10:18

Összesen 183 iskola vett részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Telenor Magyarország támogatásával indult „GYŰJTSVELEM" időszaki használt mobiltelefon, e-kütyü és elemgyűjtő bajnokságon. A diákok április közepe és május vége között több mint 9 ezer mobiltelefont és e-kütyüt, valamint közel 23 ezer kilogramm elemet gyűjtöttek újrahasznosítási célból. A legaktívabb diák egymaga több mint 1000 mobilt és e-kütyüt gyűjtött, a 'legaktívabb iskola' címet pedig egy békéscsabai intézmény érdemelte ki - derül ki a PontVelem Nonprofit Kft közleményéből. 

Nálunk egyre jobban szeretik, Angliában betiltanák a műpázsitokat

Tudomány2021.06.22, 19:00

A fűnyírás és locsolás terhei alól megváltást hozó műpázsitok egyre élethűbb alternatívát jelentnek, és a kereslet láthatóan Magyarországon is erősen felfutott az utóbbi időben, a nálunk fejlettebb piacokon azonban már azon gondolkodnak, hogy a környezeti terhelésük miatt egyenesen be kellene tiltani a használatukat.

A klímaváltozás több villámcsapát indít be az Arktiszon

Tudomány2021.06.17, 08:39

Alaszka felett az északi szélessség 65 foknál magasabban észlelt villámcsapások kb. 35.000-ről kb. 240.000-re gyarapodtak 2010-től 2020-ig, egy a Geophysical Research Letters geofizikai magazinban március 22-én megjelent tanulmány szerint. A villámcsapás követi az emelkedő hőmérsékletet a régióban, és a tudósok úgy gondolják, hogy a melegebb klíma tüzelőanyaggal látja el a viharokat. A kutatók megmutatták, hogy a villámlások száma az Arktiszon az északi szélesség 65 fok felett növekszik és, hogy a villámcsapások hányadának növekedése a globális villámcsapásokhoz képest jól korrelált a globális hőmérséklet anomáliával.

Kik laknak a fűben, avagy mire is jó az a sok gyep?

Tudomány2021.06.09, 12:52

Amikor a biológiai sokféleség fogalma a hétköznapi életünkben felmerül, akkor legtöbbeknek az erdők, emberi zavarástól viszonylag érintetlen területek élővilága jut az eszébe. Nem is hinnénk, hogy gyepes élőhelyeink, milyen nagy hányadát őrzik természeti értékeinknek.

Meglapuló túzokcsibék – összhangra van szükség a mezőgazdaság és a fajvédelem között

Tudomány2021.06.08, 10:32

Ezekben a napokban kel ki a túzokcsibék nagy része a Kiskunsági Nemzeti Parkban és peremterületein. A Felső-Kiskunságban él a hazai állomány nagy része, így különösen fontos, hogy igyekezzünk megvédeni a sok veszélynek kitett apróságokat.

Visszatértek a Kiskunságba a színpompás gyomnövények

Tudomány2021.06.02, 21:03

Míg néhány évtizeddel ezelőtt megszokott látvány volt a Kiskunságban a parcellák szélein a vadvirágos, pipaccsal, búzavirággal, pipitérrel, szarkalábbal, konkollyal teli sáv, addig mára a megváltozott művelési mód, a nagy kiterjedésű monokultúrák és a rengeteg gyomirtószer miatt ez szinte teljesen eltűnt. A jelenség sok szempontból aggasztó, hisz a gyomoknak is megvan a maguk szerepe a természetben és a fogyatkozásuk rávilágít egy, az egész világon zajló folyamatra: a mezőgazdasági területek biodiverzitásának csökkenésére.

5 környezetbarát recept a tiszta otthonért

Unilife.hu2021.06.04, 23:53

Albérlet, koliszoba vagy saját lakás? Egyik takarítása sem tartozik a legnépszerűbb feladatok közé, pláne egy év masszív otthon tartózkodás után. A természethez hasonlóan nekünk is szükségünk van a megújulásra, ehhez pedig nincs mit tenni a padlástól a pincéig végig kell menni egy seprű és egy rongy kíséretében a lakáson.

Több millió munkahelyet teremthetnek a digitális és fenntarthatósági beruházások a kontinensen

Gazdaság2021.06.03, 12:38

A digitális technológia és a fenntarthatóság terén végrehajtott gyors beruházások akár 5,7 millió új munkahelyet is teremthetnek Európában 2030-ig – állapította meg az Accenture és a Business Europe közös új kutatása.

Már költenek a túzokok

Tudomány2021.06.02, 14:24

A Körös-Maros Nemzeti Parkban javában tart a túzokok költési időszaka. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon él a hazai túzokállomány több mint egyharmada, a legutóbbi számláláskor 513 példányt regisztráltak.

A famatuzsálemek védelméért küzd a MATE kutatója

Tudomány2021.06.02, 17:54

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyik fiatal kutatója közel 11 évig 2000 faegyedet vizsgált meg, 531 települést vagy településrészt bejárva, 45 000 kilométert megtéve annak érekében, hogy feltérképezze hazánk faóriásait. Minderre az elképesztő ökológiai értékük miatt nagy becsben tartott egyedek megismerése és megóvása érdekében volt szükség, állítja a MATE szakértője. A közelgő Környezetvédelmi világnap alkalmából ismerjük meg ezeket a különleges lombhullatókat és örökzöldeket.

Fenntarthatósági mandátumot kapott az MNB

Gazdaság2021.06.02, 11:47

Az Országgyűlés döntése nyomán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényben rögzített céljai közé került a környezeti fenntarthatóság előmozdítása. Az első zöld mandátumot megszerző európai jegybankként az MNB folytatja eddigi erőfeszítéseit a hazai pénzügyi rendszer, és ennek révén a teljes gazdaság klímabarát pályára való átállítására - írja közleményében az MNB.

Már fiókákat vezetgetnek a bíbicek

Tudomány2021.06.01, 13:39

A Körös-Maros Nemzeti Park tájain sokfelé találkozhatunk bíbicekkel. A párok már kikeltették fiókáikat, s kis szerencsével megfigyelhetjük, ahogyan vezetgetik őket a rovartáplálékban gazdag, rövidfüvű legelőkön.

Növendék szürkemarhák legelésznek Cserebökényben

Tudomány2021.05.31, 13:45

Május 13-án a Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén fekvő Terehalmi-legelőn, 140 magyar szürke szarvasmarha növendékkel (75 üsző, 65 tinó) megkezdődött a legeltetés.

Ez a négy magyar innováció megváltoztathatja a jövőt

Itthon2021.05.31, 15:54

Rekord számú beérkezett pályamunka közül hirdetett győzteseket a szakmai zsűri az MVM EDISON startup versenyén a múlt hét végén. A legjobbnak választott első három helyezett csapat akár 50 millió forint értékű magvető befektetéshez is juthat az MVM Csoporttól. Kerékpározásra és sétára ösztönző applikáció, környezettudatos, házhoz szállító szolgáltatás, valamit egy, a komposztálás új módját megteremtő innováció is szerepel az idei verseny nyertesei között.

Tovább növelték népszerűségüket a nemzeti parkok

Tudomány2021.05.28, 07:46

Az emberek 94 százaléka hallott már a hazai nemzeti parkokról, 70 százalékuk pedig járt is már valamelyikben. Több mint 1 millióan látogattak tavaly valamelyik nemzeti parkba, ami segített túllendülni a járványhelyzet okozta társadalmi bezártságon – állapítja meg a Klímapolitikai Intézet és az Agrárminisztérium Európai Nemzeti Parkok Napjára készített közös kutatása.

Kevesebb csomagolás, fenntarthatóbb élet

Life.hu2021.05.27, 17:25

A fenntartható, tudatos élet manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A már-már divathullámmá duzzadó környezettudatos életformát elsősorban nem azért kell preferálnunk, mert trendinek számít, hanem azért, mert a bolygónk jövője forog kockán.

Választható érettségi tárgy fenntarthatóságból?

Sulilife.hu2021.05.18, 14:06

Az egyik közoktatási témahét témájából, a fenntarthatóságból már tankönyv is van, hamarosan pedig arra is sor kerülhet, hogy érettségizni is lehessen belőle.

A fenntartható halászat valódi arca: a sorozat, ami egy életre elveszi a kedved a halfogyasztástól

She2021.05.19, 18:55

Van az a film, aminek napokig a hatása alatt vagyunk, és van az, amelyiket látva teljesen megváltozik az életünk. Nos, a Netflix megrázó dokumentumsorozata, a Seaspiracy, vagyis A fenntartható halászat valódi arca nekem utóbbi: mióta láttam, egészen máshogy tekintek a világra, a tengerekre, a halakra, és nem utolsó sorban az emberekre...

Méhlegelőt és rovarhotelt minden kertbe!

Tudomány2021.05.19, 09:57

Szakértők előrejelzései szerint 2050-re bolygónk lakossága meghaladja majd a 9 milliárd főt, a folyamatosan növekvő igények miatt pedig egyre több területet vonnak intenzív művelés alá. Többek között e hatások miatt a tenyésztett és vadon élő méhek állománya világszerte drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedekben, miközben az Európában termesztett 264 haszonnövény 84 százalékát e rovarok porozzák be, és több mint 4000 olyan zöldségféle terem, amit a méheknek köszönhetünk.