vonuló madarak
címke rss- kapcsolódó címkék:
- etológia
- zoológia
- ornitológia
- költöző madarak
- természetvédelem

Sumonyi nádiposzáta Franciaországban
A hónap folyamán kaptunk hírt egy Sumonyban gyűrűzött cserregő nádiposzáta franciaországi megkerüléséről. A madarat még a tavalyi vonulási időszakban jelöltük szeptember 27-én, és idén augusztus 18-án fogták be ismét a Rhône-folyó szomszédságában található Chateauneuf-sur-Isére nevű helységben, Sumonytól 1019 km távolságra. Ez volt az első sumonyi vonatkozású cserregő nádiposzáta megkerülés Franciaországban. - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Új költőfaj a Duna-Dráva Nemzeti Park illetékességi területén
Az Igazgatóság Dunai Tájegységében található Riha-tó nádasában több mint négy évtizede igen jelentős vegyes gémtelep ismert. Az elmúlt 15 évben pontos felmérések voltak arra vonatkozóan, hogy milyen fajból, mennyi madár kezdi meg a költést és azoknak milyen eredményei lettek. Nem volt ez másként az idei évben sem, a természetvédelmi őrszolgálat szakemberei több alkalommal is végeztek megfigyeléseket, számolásokat a területen, lehetőség szerint a madarak minél kisebb zavarását előidézve. - írja Mórocz Attila a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Békászó sas sikeres költése Somogyban
Két elkülönülő populációja van: az Északi-középhegységben (28-35 pár) és a Dél-Dunántúlon (5-7 pár). Ez utóbbi csekély méretű állományhoz tartozik a nálunk fészkelő pár is. A fajt 2009-ben találtuk meg először fészkelőként a BfNPI működési területén és a 2010-es évek elején az itteni állományt 2-3 párra becsültük. Sajnos az utóbbi években már csak egy aktív revírünk maradt és itt sem volt minden évben sikeres költés. Ezért külön öröm, hogy az idei évben sikeres fészkelést regisztráltunk. - írja Szinai Péter a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Új, fokozottan védett madárfaj jelent meg nálunk!
Nagyon jelentős ornitológiai megfigyelés és mondhatjuk, kisebb fajta szenzáció az, hogy kis csér (Sterna albifrons) költ a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén! - írja Kazi Róbert a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Világrekord tízfiókás szalakóta-fészekalj Magyarországon
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja minden évben ellenőrzi a fokozottan védett szalakóták számára a Felső-Kiskunságba is kihelyezett mesterséges odúkat. A faj jellemzően 3-5, ritkán 6 tojásos fészekaljakat rak, de időnként ennél nagyobb fészekaljaméretek is előfordulnak. A korábbi években volt már rekordot jelentő 9 fiókás fészek itt, és az ország más területén is, de az példa nélküli, hogy egy odúban 10 fióka nevelkedjen, amit Lajosmizse határában találtak az MME munkatársai július 7-én. - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.
A Dráva menti területeken költött egy nálunk ritkán költő faj, melynek költése igazi szenzáció a térségben
Az idei év csapadékos időjárásának köszönhetően jelentős belvizek alakultak ki a Dráva menti területeken is. A szántóföldeken, kultúrtájakon néhány nagyobb kiterjedésű belvíz nyár közepéig is kitartott. - írja Horváth Zoltán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Daruköltés Zalában
A daru valamikor gyakori költőfaj volt Magyarországon, de fészkelő fajként 1910 körül kipusztult, utolsó ismert költése a Nagyberekben volt, amely most a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területének része. - írja Lelkes András a Balaton-frlvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Madárritkaság a Nemzeti Parkban
Május 19-én, volt kollégánk, Dr. Preiszner Bálint (jelenleg tudományos kutató a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben) egy pettyes kakukkot (Clamator glandarius) figyelt meg Tihanyban, a hosszúhegyi szőlőkben. - írja Szinai Péter a Blaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa a Blaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Augusztusig nem lehet bolygatni a partifecske és gyurgyalag telepeket
Már tojásokon ülnek a partifecskék és a gyurgyalagok, ezért fokozottan kell óvni a homokfalakban zajló költéseket a bolygatástól. A kiskunmajsai Bács-Bau System Kft. példásan járt el, miután a telephelyén lévő termőföld-depónia megbontott partfalában partifecskék telepedtek meg. - hívja fel a figyelmet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Sikerrel zárult az angolai kékvércse-expedíció
Nyolc magyar, három hét, háromezer kilométer zötykölődés, 40 műholdas jeladó, egy hastífusz-fertőzés, kígyó-kalandok és két terrabájtnyi fotó- és videóanyag. Számokban ezzel jellemezhető a közelmúltban Angolából hazatért kékvércse-expedíció. De az érzés, ahogy az alkonyati fényekben karnyújtásnyira keringő, suhogó, kavargó százezernyi, sőt milliónyi kék vércse körbeveszi az embert, már sohasem múlik el. - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.