Európai Bizottság

címke rss

Soros György háborút hirdetett a magyar nemzet ellen

Itthon2017.09.05, 09:53

Önmagában az alapjaiban rendítene meg egy társadalmat, ha egy alkotmányos alapjogot, a választójogot az oktatáshoz kötnék, amely alapjog egyébként a jogállamiság egyik pillére – mondta Ifj. Lomnici Zoltán az Origónak adott interjújában. Az alkotmányjogász szerint a hét szűk esztendő és a sorozatos választási kudarcok a kétségbeesés legszélére sodorták a balliberális közösségek egy részét, és emiatt nem tudnak, vagy nem akarnak válogatni az eszközökben.

Magyar határzár: migránsok százezreit állította meg a kerítés

Nagyvilág2017.09.04, 14:57

Jelentős támogató állt Orbán Viktor mellé a déli határzár uniós támogatásával kapcsolatban. Miközben a Európai Bizottság eddig egyértelműen elutasította Orbán Viktor miniszterelnök azon kérését, hogy az unió fizesse ki a 270 milliárdos magyar határvédelmi intézkedések költségének a felét, addig Bajorország első embere (a német kormánypárti szövetség kisebbik pártjának, a CSU-nak a vezetője) teljesen jogosnak nevezte a magyar igényeket. Horst Seehofer szerint a döntéshozók Brüsszelben nem is tudják, milyen nagy segítséget adott a magyar határkerítés felépítése a balkáni útvonal lezárásához, az EU csak elosztja a menekülteket, és nem ...

Betelepítési kvóta: a kormány nem enged Brüsszelnek

Itthon2017.08.24, 10:40

Levélben reagált a magyar kormány a betelepítési kvóta ügyében indított kötelezettségszegési eljárás kapcsán az Európai Bizottságnak. Kecsmár Krisztián államtitkár arról beszélt, hogy érthetetlen, Brüsszel miért indította el a procedúrát, miközben Magyarország uniós bírósági ítéletre vár a kvótahatározat tárgyában. Egy biztos, a magyar kormány nem fogja beadni a derekát a betelepítés kérdésében.

Az Európai Bizottság bízik Spanyolországban

Nagyvilág2017.08.21, 15:32

Az Európai Bizottság teljes mértékben megbízik a spanyol hatóságokban, abban, hogy az uniós jognak megfelelően járnak el Dogan Akhanli német állampolgárságú török író őrizetbe vételének ügyében - jelentette ki hétfőn Alexander Winterstein, az uniós végrehajtó testület helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.

Soros György sem állhat a törvények felett

Itthon2017.08.14, 14:22

Magyarország hétfőn megküldte válaszleveleit az Európai Bizottságnak a civiltörvény és a felsőoktatási törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásokban és ezekben bemutatta, hogy a kifogásolt korlátozások szükségesek és arányosak - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Völner Pál hozzátette: "arról nem tehetünk, hogy a korlátozások Soros György érdekeit sértik", de Soros György sem állhat a törvények felett Magyarországon, és remélik, hogy az EB is "visszaáll a jogi talajra, amin ezek a szabályozások születtek".

Völner: Mintha Brüsszel tovább akarná élezni a feszültséget

Itthon2017.08.13, 08:03

Sérelmezzük a bizottság utóbbi időben folytatott magatartását: a legutóbbi öt ügyben csupán egy hónapot adott a testület arra, hogy a kabinet válaszoljon, szemben a korábbi, bevett gyakorlattal, amikor két hónap állt rendelkezésünkre - mondta Völner Pál az Origónak adott interjújában. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára arról is beszélt, hogy a külföldről támogatott civil szervezetek ügyében és a felsőoktatási törvény módosítása miatt indított kötelezettségszegési eljárásra hétfőn küldi meg a kormány a válaszát. Völner szerint meglehetősen furcsa, hogy miközben az unió intézményei meglehetősen lomhán viselkednek bizonyos kérdéssekben, ...

Tojásszennyezés: egymást ütik a németek, belgák és hollandok

Nagyvilág2017.08.11, 10:16

Az Európai Bizottság úgy nevezett tojáscsúcsot, azaz válságcsúcsot hív össze a szennyezett tojások okozta helyzet rendezésére. Az ülés célja, hogy elcsitítsák az érintett országok közötti vádaskodásokat- jelentette be Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos.

Visszavonja a Microsoft ellni panaszát a Kaspersky Lab

Nagyvilág2017.08.10, 12:17

Az orosz Kaspersky Lab kiberbiztonsági cég szerdán jelentette be, hogy visszavonja a Microsoft amerikai szoftvervállalat elleni panaszát, ugyanis a Microsoft ígéretet tett politikájának megváltoztatására.

Völner: Magyarország kitart Sorossal szemben a határzár mellett

Itthon2017.07.18, 18:40

Magyarország megválaszolta az Európai Bizottság legutóbbi felszólítását, amelyben a brüsszeli testület a magyar határőrizettel kapcsolatos jogszabályokat kifogásolta. Völner Pál ennek kapcsán elmondta, hogy a hatályos szabályozás valóban szembe megy Soros György tervével, amely bevándorlók százezreit telepítené be Európába.

Szlovákia szankciókkal fenyegetőzik a kettős élelmiszerminőség miatt

[origo] Gasztro2017.07.18, 15:30

Ha az Európai Bizottság (EB) nem tesz hathatós lépéseket a kettős élelmiszerminőség gyakorlatának megszűntetésére, Szlovákia ősztől egyoldalú intézkedéseket tesz, például csak hazai termékeket enged majd a közétkeztetésbe - jelentette be kedden Robert Fico, szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján.

Kicsinálhatja a Google-t az Európai Unió

Gazdaság2017.07.06, 12:56

A Google-re igen rájár a rúd, hiszen még alig emésztette meg a techvállalat, hogy minden idők legnagyobb büntetését szabta ki a cégre az Európai Unió Versenyjogi Bizottsága, most újabb vizsgálatok részletei szivárogtak ki. Még idén újabb rekordnagyságú bírságot kaphat a keresőóriás.

Terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkozó bizottság jön létre

Nagyvilág2017.07.05, 14:09

A terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkozó különleges bizottság létrehozásáról hozott döntést szerdán az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének állandó bizottsága a fehérorosz fővárosban, Minszkben.

A Soros-Juncker találkozóról továbbra is titkolóznak

Itthon2017.07.04, 19:38

Deutsch Tamás EP-képviselő elsőbbséget élvező írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz az április végi brüsszeli Soros-Juncker találkozó ügyében. A június 1-én benyújtott kérdések válaszadási határideje június 22-án lejárt, ám a Bizottság azóta is adós a válaszával - tudatta az EP képviselő sajtóközleményében.

Uniós források: Ebben az esetben vétózhat a kormány

Itthon2017.06.29, 15:02

Akár politikai feltételekhez is köthetik az uniós források kifizetését 2020 után – derült ki az Európai Bizottság vitaindító anyagából. Amennyiben ez majd a jövő nyáron megjelenő konkrét, a 2020 utáni költségvetésre vonatkozó javaslatában is megjelenik, a kormány meg fogja vétózni – közölte az Origóval a Miniszterelnökség.

Az EB fokozná a radikalizálódás és a kiberfenyegetés elleni fellépést

Nagyvilág2017.06.29, 13:24

A közelmúltbeli kibertámadások és az interneten megjelenő szélsőséges tartalmak terjedése rávilágítottak arra, hogy a terrorizmus, a gyűlölet és az erőszakos szélsőségesség elleni eredményes küzdelemhez intenzívebbé kell tenni az uniós szintű közös erőfeszítéseket - hangsúlyozta az Európai Bizottság a biztonsági unióról szóló jelentésében.

Soros több százmillió forinttal támogatta a Magyar Helsinki Bizottságot

Itthon2017.06.28, 09:12

Több mint negyedmilliárd forinttal támogatta az elmúlt években a Magyar Helsinki Bizottságot Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata és a tőzsdespekulánshoz lazábban kötődő Oak Alapítvány - írja a Magyar Idők a Helsinki Bizottság 2016-os gazdasági beszámolója alapján.

Szijjártó: Nem engedünk az Európai Bizottság zsarolásának

Itthon2017.06.13, 09:49

A magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben napirend előtt.

Az EB-nél tiltakozik a Fidesz a Brüsszelben történtek miatt

Itthon2017.06.02, 12:37

Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Deutsch: Soros hadüzenetet küldött Magyarországnak

Itthon2017.06.01, 15:58

Több kérdést tesz föl Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének Soros György és Dimitrisz Avramopulosz bevándorlási biztos találkozójával kapcsolatban. A politikus szerint Soros György nyílt hadüzenetet küldött a magyar kormánynak.

Kósa: Botka és Gyurcsány egyszer már átverte az embereket

Itthon2017.05.29, 13:55

Teljesen magyar specialitás lesz a nyugdíjas szövetkezeti rendszer felállítása – mondta Kósa Lajos az Origónak arról a törvényjavaslatról, amit közösen nyújtott be Harrach Péterrel. A Fidesz frakcióvezetője szerint óriási az érdeklődés a szövetkezetek iránt, mivel így a nyugdíjasok azon része, aki szeret és akar dolgozni, ezt könnyedén megteheti. A politikus beszélt arról is, hogy hiteltelen a szocialisták ígérgetése a 13. havi nyugdíjról.

Lázár: Nincs komoly érve az Európai Bizottságnak

Itthon2017.05.25, 16:29

Lázár János a mai kormányinfón arról beszélt, hogy az Európai Bizottság eddig semmi olyan érvet nem hozott fel, amely kikezdhetné a magyar felsőoktatási törvényt. A bizottság korábban részben e miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A Miniszterelnökséget irányító miniszter azt mondta: a Soros-egyetem körül habverés folyik, miközben más országokkal és egyetemekkel már meg tudtak állapodni.

Válság előtti szinten a magyar munkanélküliség

Gazdaság2017.05.22, 16:36

Három fő területen fogalmazott meg gazdaságpolitikai javaslatokat Magyarországnak az Európai Bizottság. Elismerték viszont a munkanélküliség visszaszorítását.

Lengyelország kész beperelni az EB-t

Nagyvilág2017.05.19, 12:45

A lengyel kormány kész arra, hogy peres úton rendezze vitáját az Európai Bizottsággal, amely meg akarja büntetni, amiért nem hajlandó migránsokat befogadni - közölte Konrad Szymanski európai ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes, aki azt sem zárta ki, hogy amennyiben Brüsszel "sarokba szorítja" Varsót, a kabinet népszavazásra viszi a kérdést.

Ez a büntetés még a Facebooknak is fájni fog

Gazdaság2017.05.18, 11:49

A Facebookra óriási bírságot szabott ki az Európai Bizottság versenyhivatala. A közösségi oldal 2014-ben eltitkolt olyan technikai információkat, amelyekre két évvel később derült csak fény. A büntetés 122 millió dollár.

Kormány: 18 milliárd forintot kell visszafizetni az Európai Bizottságnak

Itthon2017.05.14, 12:36

A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Brüsszel már nagyobb GDP növekedést jósol Magyarországon

Gazdaság2017.05.11, 11:57

A gazdasági és pénzügyi főigazgatóság friss felmérésben emlékeztetett, hogy tavaly 2 százalékkal emelkedett a GDP, ami visszaesés a 2014-es 4 százalékos növekedéshez képest.

Részeg lehetett az Európai Bizottság elnöke

Nagyvilág2017.05.06, 16:25

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke többször is nekiütközött a bútoroknak a genfi találkozón, és viselkedése is obszcén volt más diplomaták szerint. 

Szijjártó: Timmermansnak le kell mondania

Itthon2017.05.05, 11:48

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének le kell mondania posztjáról, amiért egy lapinterjúban antiszemitizmussal vádolta meg Magyarország miniszterelnökét és kormányát.

Németország támogatja a határellenőrzés fenntartását

Nagyvilág2017.05.03, 18:14

A német kormány támogatja az Európai Bizottság javaslatát a schengeni övezet belső határának egyes szakaszain ideiglenesen visszaállított határellenőrzés további hat hónapra szóló fenntartásáról.

Orbán Viktor: Meg kellett védeni Magyarország érdekét

Itthon2017.04.28, 09:53

A déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága – mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A bizottság nem indít jogállamisági eljárást

Nagyvilág2017.04.27, 10:36

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt.

Az online streamelők sem geoblockolhatnak majd az EU-ban?

Techbázis2017.04.26, 11:44

A roamingdíj nyár eleji felszámolása után a következő nagy lépés az egységes digitális piac megteremtése lehet az Európai Unió számára. Sajnos az ehhez szükséges szabályozási javaslat elfogadása európai polgárok milliói számára hozhatna jelentős árnövekedést.

Már csak a kíméletlen adóbeszedés menthetné meg Olaszországot

Gazdaság2017.04.13, 08:15

Újabb megszorító-csomagot kért az Európai Bizottság Olaszországtól, mert nem hagyja, hogy a nyakig eladósodott ország újabb költekezésekbe fogjon a jövő februári választások miatt. Az olasz kormány az adóbeszedés szigorításától 3,4 milliárd euró pluszbevételt vár.

Tárgyalásokat sürget az USA az egyetem ügyében

Itthon2017.04.12, 09:49

Az amerikai külügyminisztérium azt szorgalmazza, hogy a magyar kormány függessze fel a módosított felsőoktatási törvény alkalmazását – mondta Mark Toner, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője a sajtótájékoztatóján. Palkovics László oktatási államtitkár este Brüsszelben azt mondta: közeledtek az álláspontok az Európai Bizottsággal a módosításról. Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy a kormány egy egyetemet sem akar bezárni.

EU: Minden uniós polgár ismerje el a romák egyenjogúságát!

Nagyvilág2017.04.07, 14:25

A romák integrált oktatása és lakáshoz segítése mellett, valamint a kényszerkilakoltatások ellen emelte fel szavát az Európai Bizottság. A tagállamoktól várnak megoldást.

Ausztria nem mentesülhet a menekültek befogadása alól

Nagyvilág2017.04.03, 15:04

Az Európai Unió 2015-ben fogadta el azt a mechanizmust, amelynek célja Görögország és Olaszország tehermentesítése azáltal, hogy a két fogadó országból összesen 160 ezer bevándorlót helyeznek át más tagállamokba. Ausztria ez alól tavaly év végéig mentességet kapott, mivel 2015-ben összesen 90 ezer migránst fogadott be – de ezért az osztrák kormány szerint további mentesség illetné meg őket. Az Európai Bizottság viszont ezt máshogy látja.

Megkapta a Paks II. projekt a telephelyengedélyt

Itthon2017.03.30, 19:02

Az Országos Atomenergia Hivatal kiadta a Paks II. projekt telephelyengedélyét csütörtökön. Erről Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos számolt be.

Újra téma a halálbüntetés az unióban

Nagyvilág2017.03.14, 09:37

Egy litván parlamenti képviselő hétfőn azzal a javaslattal fordult az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez és Donald Tuskhoz, hogy illesszék vissza a halálbüntetést az Európai Unió jogrendszerébe.

Szlovákia és Magyarország az Európai Bizottsághoz fordul élelmiszerminőség-ügyben

Nagyvilág2017.02.27, 11:14

Szlovákia és Magyarország közös előterjesztésben kéri az élelmiszerek Európai Unión (EU) belüli kettős minőségének megtárgyalását, valamint az ennek visszaszorításához szükséges jogi eszközök kialakítását az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának soron következő, március 6-i ülésén - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM). 

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Unió

Gazdaság2017.02.15, 15:38

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a kiskereskedelmi, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek, áruk szabad mozgásának biztosítása érdekében, valamint azért, hogy fogadjon el intézkedéseket a környezeti zajok csökkentésére.

Uniós eljárás indulhat a Forma-1 ellen

Gphírek2017.02.15, 11:58

Egy brit képviselő kifogásolja a bevételek versenyellenes elosztását, és az F1 eladását is szabálytalannak tartja. Beadványát támogatták az Európai Parlamentben.

Ez fontos üzenet a külső szemlélőktől

Gazdaság2017.02.13, 15:54

Nagyon fontos üzenet, hogy a magyar gazdaság külső szemlélők szerint is jó pályán van - mondta Varga Mihály Salgótarjánban az Európai Bizottság most közzétett téli gazdasági előrejelzésére reagálva.

Brüsszel szerint a magyar gazdaság tovább nő

Gazdaság2017.02.13, 13:12

Idén 3,5 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely hétfőn tette közzé Brüsszelben az esedékes téli gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.

Nem indul újra Juncker

Nagyvilág2017.02.12, 09:41

Nem indul újra az Európai Bizottság elnöki tisztségéért Jean-Claude Juncker, a bizottság jelenlegi vezetője.

Az Európai Bizottság nem tervez EU-n kívüli menekülttáborokat

Nagyvilág2017.01.06, 16:08

Az Európai Bizottság nem tervezi menekülttáborok vagy menedékkérelmek befogadásával foglalkozó központok létrehozását az unió területén kívül - közölte Natasha Bertaud bizottsági szóvivő Brüsszelben pénteken, egy, Orbán Viktor magyar kormányfő korábbi kijelentésével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva.

Új szabályokkal zárná el a terroristák pénzcsapját Brüsszel

Nagyvilág2016.12.21, 15:33

Újabb szabályok bevezetését javasolta az Európai Bizottság szerdán a terrorizmus finanszírozásának visszaszorítására, a hatékony és valódi biztonsági unió megvalósítása érdekében.

Március közepétől visszaküldhetőek a menedékkérők Görögországba

Nagyvilág2016.12.08, 13:49

Az Európai Bizottság javaslata értelmében 2017. március 15-étől kezdődően a többi uniós tagállam ismét visszaküldhetné Görögországba az először ott regisztrált menedékkérőket. De csak azokat, akik ez után érkeznek és nagykorúak.

Brüsszel három nagybankot büntetett majdnem félmilliárd euróra

Gazdaság2016.12.07, 15:23

Együttesen 484 millió euró bírsággal sújtott az Európai Bizottság három nagybankot, amelyek a vád szerint 2005 és 2008 között befolyásolták a bankközi hitelezés egyik fő kamatlába, az euróövezeti Euriborhoz kötött pénzügyi termékek árát.

Juncker szigorítaná a bizottság etikai kódexét

Nagyvilág2016.11.23, 17:11

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker szigorítaná a testület etikai kódexét. Javaslata szerint megbízatásuk lejárta után az elnökök három, a biztosok két évig csak a bizottság engedélyével vállalhatnának új állást. A bizottság volt elnöke, José Manuel Barroso állást vállalt a Goldman Sachsnál, ez komoly felháborodást keltett. 

Bevándorlók és durva megszorítások: Vona erre a pártra szavazna

Itthon2016.11.18, 17:31

A bevándorlók erőteljes támogatását, az azonos neműek házasságát és a drogfogyasztás liberalizását sürgeti a görög Sziriza. Ez az a párt, amire Vona Gábor saját bevallása szerint szavazna, ha görög állampolgár lenne. A Jobbik elnöke nem először állt ki a baloldali párt mellett, amelynek lassan kétéves kormányzása teljes kudarcot, államcsődöt és megszorításokat hozott, miközben sem a schengeni, sem a dublini szabályokat nem tartották be.

Brüsszel beutazási engedélyt vezetne be

Nagyvilág2016.11.16, 23:54

Az Európai Bizottság javaslata szerint nem uniós állampolgárok csak vízummal vagy beutazási engedéllyel léphetnének be az EU-ba. Az engedélyt egyszerű regisztrációval meg lehetne kapni, díja öt euró lenne.

Mégse zárják el az ibériai pénzcsapot

Gazdaság2016.11.16, 16:48

A stabilitási és növekedési paktum megsértése ellenére sem függesztik fel az uniós alapokból a Spanyolországnak és Portugáliának szánt források kifizetését jövőre.

Varga Mihály: Az elmúlt évek Magyarországot igazolták

Gazdaság2016.11.10, 18:00

Hasonlóképp látja a gazdaság helyzetét a magyar kormány és az Európai Bizottság, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Valdis Dombrovskisszal, a bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnökével folytatott megbeszélést követően. Varga Mihály a nap folyamán tárgyalt Sir Suma Chakrabartival, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével is.

Brüsszel elárulta, mit vár Magyarországtól

Gazdaság2016.11.09, 14:07

Idén 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos, 2018-ban pedig 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely szerdán tette közzé Brüsszelben az esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.

A kormány megvédi a reklámadót

Gazdaság2016.11.04, 14:51

Az uniós bírálat ellenére a magyar kormány elkötelezett a reklámadó szabályainak megtartása mellett, és mindent elkövet azért, hogy megvédje azt az „innovatív magyar kezdeményezést”, amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó, közölte az NGM az Európai Bizottság állásfoglalásának megjelenése után.

Az EB etikai bizottsága felmentette Barrosót

Nagyvilág2016.10.31, 22:19

Az Európai Bizottság (EB) etikai bizottsága felmentette José Manuel Barrosót, az EB volt elnökét, amiért – igaz, mandátuma lejárta után – munkát vállalt a Goldman Sachs amerikai befektetési banknál. Az etikai testület szerint ezzel nem sértett Barroso belső szabályzatot, nem állapítható meg vétség.

Még hónapokig engednék az ellenőrzéseket az osztrák határon

Nagyvilág2016.10.25, 18:05

Az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbítaná az ideiglenesen megszigorított ellenőrzéseket a belső határok egy részén, többek közt az osztrák-magyar határon. A bizottság szerint a helyzet jobb, mint volt, de egyelőre nem indokolt a belső határellenőrzések újbóli teljes megszűntetése. A bizottság javaslatát még az uniós kormányokat tömörítő tanácsnak is el kell fogadnia.

Brüsszel szerint a maffiával nem szabad viccelni

Nagyvilág2016.10.20, 20:44

Az unió védjegyhivatala megtiltotta a maffia név használatát egy spanyol étteremláncnak. A hivatal szerint a maffiára hivatkozás kedvező fényben tünteti fel az alvilágot, holott a maffia - és a maffiaszerű szervezetek - egész Európára fenyegetést jelentenek.

Az Európai Bizottság aggódik a Népszabadság miatt

Nagyvilág2016.10.10, 14:09

Az Európai Bizottság tud a Népszabadság felfüggesztéséről, és követi a fejleményeket. Egyben aggodalmát fejezte ki a lap felfüggesztése miatt, de találgatásokba nem bocsátkozik.

Navracsics: Az Európai Bizottság szerint magyar belügy a népszavazás

Itthon2016.10.07, 09:05

Navracsics Tibor uniós biztos szerint az Európai Bizottság Magyarország belügyének tekinti a kvótareferendumot, ezért nincs is álláspontja az ügyben.

Etikai vizsgálat a volt uniós biztos ellen

Nagyvilág2016.10.06, 18:31

Az Európai Bizottság etikai vizsgálatot rendelt el Neelie Kroes ügyében, mivel az egykori uniós biztos a hivatali ideje alatt is vezető tisztséget töltött be egy offshore cégben.

Orbán Viktor levelet írt Brüsszelbe

Itthon2016.10.06, 09:38

Levélben tájékoztatta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét Orbán Viktor miniszterelnök az október 2-i kvótanépszavazás eredményéről.

Szigorodhat az EU-s biztosok magatartási kódexe

Nagyvilág2016.10.04, 21:15

Az Európai Parlament képviselői kezdeményezték az uniós biztosok etikai kódexének szigorítását, a szabálysértésekre pedig súlyosabb szankciókat szeretnének. A képviselők azt is szeretnék, ha az etikai bizottság független testület lenne.

Új jogdíjszabályozás bevezetését tervezi az Európai Bizottság

Gazdaság2016.10.04, 07:10

Módosítaná a digitális jogdíjak szabályozását az Európai Bizottság, hogy segítse az alkotókat, akik nem kapnak megfelelő juttatást az internetes oldalakon megosztott szellemi javaikért - írja a Magyar Nemzet.

Az Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek akaratát

Nagyvilág2016.10.03, 13:41

Az Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak, és azokét is, akik nem – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület szokásos, déli sajtótájékoztatóján hétfőn.

Az EU vizsgálatot indíthat az F1 eladása miatt

Gphírek2016.09.27, 10:11

Aggályos lehet, hogy az FIA-nak is tulajdonrésze van a sportágban, pedig függetlennek kellene maradnia.

Brüsszel pótdíjat vezetne be a roaming helyett

Techbázis2016.09.21, 15:32

Az Európai Bizottság eltörölné a roamingdíjakat az unión belül 2017 júniusától. Brüsszel ugyanakkor továbbra sem akarja, hogy a drágább országok lakosai az olcsóbb országokban vásárolt szolgáltatást használjanak, ezért a szolgáltatóknak lehetővé tenné, hogy pótdíjat vessenek ki azokra, akik többet használják a telefonjukat más országban.

Kiderült, mi a probléma a kötelező kvótával

Itthon2016.09.20, 10:38

A kormány nem állítja, hogy minden bevándorló terrorista, de az ellenőrizetlen migráció révén merénylők kerülhetnek Európába – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy pesthidegkúti fórumon. Ugyanitt Schöpflin György arról beszélt, hogy a kötelező kvóta teljes mértékben antidemokratikus.

A migráció miatt változhat az EU költségvetése

Nagyvilág2016.09.15, 13:28

Az EU hétéves költségvetésének félidei áttekintése keretében az Európai Bizottság 2,5 milliárd euró plusz forrást biztosítana a migrációs válság kezelésére, többek közt egy közös európai határvédelmi szolgálat felállítására. Több pénz jutna a munkahelyteremtésre és a nemzetközi segélyezésre is.

A roamingháborúban az Ön zsebe áll szemben a multikéval

Techbázis2016.09.14, 05:57

A roamingdíjak teljes eltörlése lejjebb nyomná az árakat a drágább uniós országokban, így Magyarországon is, de bevételkiesést okozna a szolgáltatóknak és a tagállamoknak. A nyaralásroamingért 2017 közepétől biztosan nem kell pluszpénzt fizetni, már csak az a kérdés, lesz-e szabad verseny az európai mobilcégek közt. Az Európai Bizottság visszavonta a legutóbbi javaslatát, hamarosan újabbal kell előállnia. 

Etikai vizsgálat indul Barroso munkavállalása miatt

Nagyvilág2016.09.12, 12:07

Az Európai Bizottság etikai bizottsága megvizsgálja, hogy José Manuel Barroso, a bizottság korábbi elnöke megsértette-e a belső szabályozást, amikor munkát vállalt a Goldman Sachs amerikai befektetési banknál. Barroso ugyan kivárta az előírt 18 hónapot a munkavállalás előtt, de az európai ombudsman szerint elhelyezkedése mégis aggályos.

Brüsszel átgondolja a roamingdíjak eltörlését

Gazdaság2016.09.09, 17:23

Éles kritikák miatt visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett hétfői javaslatát az Európai Bizottság - jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője.

Az EU 13 milliárd eurós csekket állított ki az Apple-nek

Gazdaság2016.08.30, 13:04

Az Európai Bizottság tiltott állami támogatásnak minősítette azokat az adómegállapodásokat, amiket Írország kötött az amerikai Apple-lel. A bizottság 13 milliárd euró adó behajtását írta elő Írországnak, bár a pontos összeg kiszámítását Dublinra bízták.

A német gazdasági miniszter szerint megbukott az EU-USA megállapodás

Gazdaság2016.08.29, 16:46

Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter és alkancellár szerint az USA-val folytatott szabadkereskedelmi tárgyalások gyakorlatilag kudarcba fulladtak, csak éppen ezt senki nem ismeri be. Szavaira Washingtonból nem érkezett kommentár, az Európai Bizottság szerint a tárgyalások sorsa még nem dőlt el, Angela Merkel német kacellár nevében a kormányszóvivő azt mondta, még van esély a megállapodás megkötésére.

A titkosított üzenetekbe is belepillantana az EU

Techbázis2016.08.24, 10:23

Franciaország és Németország több hatalmat szeretne a titkosítást használó szolgáltatások felett. Állításuk szerint csak a terrorgyanús személyek kommunikációját figyelnék meg így.

Juncker: Megkaphatják a vízummentességet a törökök

Nagyvilág2016.08.21, 18:47

Az Európai Bizottság elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy az Európai Unió eltörölje a vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben október 1-jéig. Jean-Claude Juncker erről vasárnap, az ausztriai Alpbachban rendszeresen megrendezett Európai Fórumon beszélt.

Szigorítaná az EU a csevegőappok szabályozását

Techbázis2016.08.17, 13:46

Az Európai Bizottság szigorítana az olyan csevegőappok szabályozásán, mint a Skype, a Viber és a Messenger, hogy a hanghívásokkal szembeni versenyelőnyüket mérsékeljék.

Bepanaszolta az Uber Magyarországot

Gazdaság2016.08.11, 17:04

A magyarországi működését ellehetetlenítő jogszabályt kifogásolva panaszt nyújtott be az Uber az Európai Bizottsághoz. A fuvarmegosztó cég a jogszabályváltozások következtében július 24-én beszüntette szolgáltatását Magyarországon.

A spanyolok és a portugálok bírság helyett időt kaptak az EU-tól

Gazdaság2016.08.09, 11:29

Spanyolország és Portugália nem teljesítették a túlzottdeficit-eljárásban előírt költségvetési hiánycsökkentést, de az Európai Unió Tanácsa rábólintott a bizottság javaslatára, és szankciók helyett még egy kis időt adott a két országnak. A Tanács szerint a kellő mértékű megszorítás túlságosan visszafogta volna a gazdasági növekedést.

A kormány meggyőzte Brüsszelt a dohányellátóról

Gazdaság2016.08.03, 15:45

Nem indít eljárást az Európai Bizottság a központi dohányellátó ügyében. Az Európai Bizottság elfogadta a magyar kormány érvelését, miszerint a dohány-kiskereskedelmi ellátó működése nem sérti az uniós versenyjogot. A kormány megígérte, hogy ősszel néhány ponton változtat a szabályokon.

Brüsszelt aggasztja a lengyel alkotmánybírósági törvény

Nagyvilág2016.07.25, 20:04

Számos aggályos kérdést nem sikerült eloszlatnia a lengyel parlament által előző héten elfogadott alkotmánybírósági törvénynek, sőt néhány újabb kétely is felmerült a tervezett jogszabállyal kapcsolatban - jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője július 25-én, hétfőn Brüsszelben.

Október 2-án évtizedekre eldőlhet Európa sorsa

Itthon2016.07.22, 16:50

Míg a kelet-európai országokban, főként a történelmi helyzetük miatt van egyfajta civilizációs veszélyérzet, addig a nyugat-európai országokban ez nincsen meg, és ez vezetett el a jelentős nézetkülönbséghez a menekültügyben – minderről Tuzson Bence beszélt a tusnádfürdői szabadegyetemen. A vitán résztvevő Szent-Iványi István szerint nem a liberálisok tehetnek a válságról, míg Magyarország berlini nagykövete szerint Németországban egyre többen értik meg a magyar szempontokat.

Kósa: Keresztbe tehetünk Brüsszelnek

Itthon2016.07.22, 10:04

A radikális iszlámnak nincsen helye az európai közösségekben – mondta Kósa Lajos az Origónak adott interjújában Tusnádfürdőn. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy az október 2-i kvótareferendumon arról döntünk, hogy a fejünk fölött lehet-e idegeneket az országba betelepíteni. 

Rekordbírságot kaptak a kartellező kamiongyártók

Gazdaság2016.07.19, 17:54

Az Európai Bizottság 2,9 milliárd eurós kartellbírságot vetett ki négy nehéz-tehergépjármű gyártó vállalatra. A bizottság úgy találta, hogy a vállalatok 1997-től kezdődően egyeztették áraikat, az új emisszióstechnológiák bevezetésének időzítését és azok költségeinek áthárítását vevőikre.

A britek kilépése jó lehetőség arra, hogy újragomboljuk a kabátot

Itthon2016.07.14, 12:51

„Az európai polgárok többsége ma az európai és a nemzeti identitás egyensúlyát akarja, biztonságot és személyes szabadságának garantálását. Csak ez lehet a kiindulópont” – mondta Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő az Origónak. Az EP vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnökét, a fejlesztési bizottság tagját közel-keleti látogatásai során szerzett tapasztalatai tükrében a migránsügyről és a keresztényüldözésről kérdeztük, és arról, hogy hogyan tovább a brexit után. Szerinte nem lenne jó, ha újabb kilépési népszavazások lennének. 

Új áttelepítési programot javasol az Európai Bizottság

Nagyvilág2016.07.13, 16:25

Közös uniós áttelepítési keretprogramra tett javaslatot az Európai Bizottság, hogy a nemzetközi védelemre szorulóknak lehetőségük legyen rendezett és biztonságos módon eljutni az Európai Unióba – jelentette be Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Eldőlt az európai facebookozók sorsa

Techbázis2016.07.13, 09:44

Hatályba lépett az adatvédelmi pajzsként ismert, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti megállapodás. Ez a keretrendszer szabályozza azt, hogy a világ nagy techcégei miként szállíthatják, majd használhatják fel az európai felhasználók adatait a tengerentúlon.

Orbán Viktor az Európai Bizottságot hibáztatja

Nagyvilág2016.07.11, 08:26

Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottságot hibáztatja az Európai Uniót sújtó válság miatt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilapban hétfőn megjelent cikkében, és azzal a felhívással fordul a tagországokhoz, hogy vegyék vissza a hatalmi jogköröket Brüsszeltől.

Lázár: Az EU működése taszítja az embereket

Itthon2016.07.07, 15:42

A hortobágyi tűzszerészek tragédiájáról, az egészségügyi átalakításokról, és többek között az Európai Bizottság döntéséről is megkérdezzük Lázár Jánost az 57. Kormányinfón. 

Elkaszált az Európai Bizottság két magyar adót

Gazdaság2016.07.04, 14:56

Szabályellenes a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermék-értékesítést terhelő adó, az Európai Bizottság véleménye szerint az árbevételtől függő progresszív díjszerkezeten alapuló két adóügyi intézkedés sérti az uniós állami támogatási szabályokat.

Ha ebből nem tanul az EU, akkor semmiből

Nagyvilág2016.06.28, 08:59

A ma kezdődő uniós csúcs előtt egy dolog biztos: a brexit minden eddigi lényeges kérdést háttérbe szorít. A „maradék” 27 országnak most azt kell kitalálnia, mennyire engedjék el a távozó kezét. Nem lesz egyszerű konszenzusra jutni, de ha minden igaz, erre lesz négy hónapjuk. Jogilag addig olyan, mintha nem lett volna népszavazás.

Távozik a brit biztos

Nagyvilág2016.06.25, 14:04

Lemond posztjáról a legmagasabb rangú brit EU-politikus. Jonathan Hill a pénzügyi biztos posztját tölti be az Európai Bizottságban.

Brüsszel szankciókkal kényszerítené ki a menekültkvótákat

Nagyvilág2016.06.23, 19:45

Az Európai Bizottság kész szankciókat hozni azon tagállamok ellen, amelyek visszautasítják a migránsok befogadását a kötelező elosztási kvóta alapján - jelentette ki a bizottság migrációval, uniós belügyekkel és uniós polgársággal foglalkozó tagja.

Beperelte Magyarországot az Európai Bizottság

Itthon2016.06.16, 15:12

Bírósági keresetet indított Magyarország ellen az Európai Bizottság.  A bizottság szerint a magyar földtörvény a külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől anélkül, hogy ennek fejében kárpótlást biztosított volna, ez pedig sérti a tőke szabad mozgása és a szabad letelepedés elvét. 

Eldönthetik a britek, kinek adnak szociális juttatást

Nagyvilág2016.06.14, 12:52

A brit hatóságoknak jogukban áll megtagadni, hogy családi támogatást fizessenek az európai uniós társállamokból érkezett munkavállalók nem Nagy-Britanniában élő gyerekei után - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Szijjártó: Elképesztő az Európai Bizottság javaslata

Itthon2016.06.08, 14:12

A magyar külügyminiszter szerint az ilyen javaslatokat meghívásként értelmezik a bevándorlók és az embercsempészek is.

Engedélyezték az első gyermekeknek fejlesztett génterápiát

Egészség2016.06.06, 15:07

Első alkalommal engedélyezte az Európai Bizottság gyermekek számára kifejlesztett génterápiás eljárás forgalomba hozatalát. A Strimvelis nevű kezeléssel a súlyos kombinált immunhiányos betegségben (ADA-SCID) szenvedőkön segítenének.