élelmiszer

címke rss

Zavartalan az élelmiszerellátás Magyarországon, nincs szükség felhalmozásra

Gazdaság2020.03.19, 22:19

Nagy István agrárminiszter azt mondta, az élelmiszerellátás Magyarországon biztonságos, zavartalan, valamint megfelelő mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre.

Sehol nincs élelmiszerhiány, mindenből van elég

Itthon2020.03.18, 21:51

Továbbra sincs élelmiszerhiány, sem a piacokon, sem a boltokban. Legfeljebb olyan fordulhat elő, hogy néhány óráig nem lehet valamit kapni, miután éppen elkapkodták, az utánpótlás azonban folyamatos, másnapra újra feltöltik a polcokat. Vagyis, lehet kapni húst, zöldséget és tartós élelmiszert is. Közben sokan azon dolgoznak, hogy új beszállítókat is találjanak, éppen azért, hogy átmeneti hiány se legyen. Elsősorban a szupermarketekben lehet üres polcokat látni, ami azt mutatja, hogy megváltoztak a vásárlói szokások, először azokban kapkodják el az árut az emberek.

Így készítették fel a magyar élelmiszergyártást egy járványra

Gazdaság2020.03.11, 12:13

Súlyos koronavírus-járvány esetén sem állnának le a nagy hazai élelmiszercégek, mivel a kormánynak biztosítania kell a meghatározó hazai élelmiszeripari vállalatok működését abban az esetben is, ha az ország egy-egy nagyobb települését vagy régióját karantén alá kellene helyezni a vírus miatt. Tehát a stratégiai szempontból fontos élelmiszergyártó cégekben a termelés nem állna le akkor sem, ha Magyarországon súlyosabb fertőzési hullám alakulna ki.

Visszafogottabbá vált a költekezés

Gazdaság2020.03.10, 11:39

Az elmúlt évben a lakosság 2020 milliárd forintot hagyott élelmiszerre a boltokban, ami a 2018-as bázishoz képest bár értékben 7, a mennyiségi változást tekintve csupán 1 százalékos növekedésnek felel meg - írja a Világgazdaság a Nielsen által közölt adatok alapján.

Hat élelmiszer, amelyek felfedezése egy véletlennek köszönhető

[origo] Gasztro2020.03.06, 10:29

Minden nap fedeznek fel új ételeket, alapanyagokat vagy elkészítési módokat, időnként ez azonban csak a szerencsének köszönhető. Itt van 6 alapanyag, amelyek egy véletlen miatt léteznek.

Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzés lesz a koronavírus miatt

Gazdaság2020.03.04, 17:56

Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a koronavírussal kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat irányainak megfelelően.

Koronavírus: Teljesen felesleges az élelmiszerek felhalmozása

Life.hu2020.02.28, 15:36

Habár mindenki megérti az emberek félelmét a koronavírustól, a szakértők szerint sem indokolt itthon az élelmiszerek felhalmozása.

Nyugdíjas házaspárhoz tört be egy tinédzserbanda, a férfit meg is ölték

Itthon2020.02.25, 17:31

Az ügyészség gyilkosság és fegyveres rablás miatt emelt vádat egy fiatalokból álló, héttagú csoport ellen, akik tavaly tavasszal betörtek egy idős házaspárhoz, melynek férfi tagját vascsővel ütötték le, ezután ételt és pénzt vittek magukkal közel 50 ezer forint értékben.

Így teszik tönkre az agyat a gyorsételek

Tudomány2020.02.25, 12:09

Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.