elektromos autó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- környezetbarát jármûvek
- Tesla
- gazdaság
- autós olvasnivaló
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A legolcsóbb családbarát villanyautó – Smart Forfour EQ teszt
Ha minden a tervek szerint halad, 2020-ban kivezeti benzines modelljeit a Smart, és csak elektromos autókat kínál. Ennek apropóján kipróbáltuk a másfél milliós állami támogatással kapható EQ modellt, amely városi szaladgálós autónak megfelel. Különösen négyülésesként, hiszen így az óvoda-munkahely-otthon háromszögben is szolgálhatja a családot. De milyen a hatótávja?
Ezen múlhat a Volkswagen jövõje
A kínai piacon dõl el a Volkswagen konszern jövõje - jelentette ki Herbert Diess, a konszern vezérigazgatója Pekingben.
Leteszik a gyár alapkövét, ahonnan olcsó e-autókkal árasztják el Kínát
2018 októberében, 140 millió dollárért szerezte meg a Tesla azt a sanghaji külterületet, ahol most nekiláthat új e-autó gyára felépítésének. A helybeni termeléssel Elon Musk cége jóval olcsóbban tud szállítani a jelenleg kielégíthetetlen igényû kínai paicra.
Új rekordot állított fel Norvégia az elektromos autók eladásában
Norvégiában a tavaly eladott új autóknak csaknem a harmada tisztán elektromos volt, ami rekordnak számít az országban.
Szög helyett ácskapocs a dízelek koporsójába - Audi e-tron menetpróba
Nem tépi ugyan le utasai fejét, mint egy csúcs-Tesla, viszont nagyságrendekkel jobb minõségû, és kívül-belül könnyen emészthetõ a formája. Hosszas vajúdás után megszületett az Audi elsõ elektromos autója, olyan ígéretekkel, mint a 400 kilométer feletti hatótáv, az utólag frissíthetõ extrák, sõt, a kipufogós riválisainál jobb vezethetõség. Kipróbáltuk, mi valósul meg ebbõl.
Az elsõ villanyautó zöld rendszám nélkül – Honda CR-V Hybrid menetpróba
Ugyan nincs már dízel az új CR-V-hez, de a Hondának így is van egy ajánlata, ha nem akar sokat benzinre költeni.
Örülhetnek a magyar villanyautósok, nagyon jó hírt kaptak
Egy új megállapodásnak köszönhetõen végre a vidéki villanyautózás is fejlõdésnek indulhat.
Már tesztelik a magyar tervezésû Volkswagent, a jövõ népautóját
A 2019-ben gyártásba kerülõ ID egy töltéssel akár 550 kilométert is megtehet, de nem lesz drágább, mint egy jól felszerelt dízel Golf.
Rendkívüli bejelentés az ALDI-tól, 120 üzletüket érinti a változás az E.ON segítségével
Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc megállapodása értelmében, 123 parkolóban lesz elérhetõ az E.ON által telepített és üzemeltetett elektromosautó-töltõállomás az ALDI üzleteinél, és a legtöbb ezután épülõ egységnél is kiépítik majd a töltõket.
Audi e-tron menetpróba (2018) galéria
Drasztikus lépés a Volkswagennél
Kisebb alkalmazotti létszámmal, de nagyobb hatékonysággal termelnek majd a Volkswagen elektromos autókat gyártó üzemei - mondta el Gunnar Kilian, a konszern személyzeti igazgatója a dpa hírügynökségnek adott interjúban. A Volkswagen Németországban összpontosítja majd az elektromos autók gyártását.
Szenved a Tesla a világ legnagyobb piacán
A Tesla mindössze 211 autót adott el Kínában idén októberben, ami 70 százalékos zuhanásnak számít az egy évvel korábbi szinthez képest. Ez azért is bír kiemelt jelentõséggel, mert Kína ma a világ legnagyobb autópiaca.
- címkék:
- Elon Musk
- Kína
- elektromos autó
- eladás
- Tesla
- Címkefelhõ »
Komoly fordulat közeleg az elektromos autók piacán
Várhatóan nagyot fognak ugrani az elektromos autók eladásai a következõ 2-3 évben, ahogy az árak csökkennnek, ráadásul egyre nagyobb lesz a kínálat – mondja a BlackRock szektorért felelõs globális vezetõje.
Végre itt az áttörés: már gyártják az akkumulátorok új generációját
Egy ideje már halljuk, hogy a jelenleg használt lítiumion-akkumulátorokat leváltó következõ generációs technológia, a szilárdtest-akkumulátor hozhatja el hosszú évek után az igazi áttörést. Úgy tûnik, egy kis kínai cég beelõzött mindenkit a forradalommal, és már gyártják is az újfajta akksikat, ami alaposan megváltoztathatja, ahogy az elektromos autókról vagy akár az okostelefonokról gondolkozunk.
Környezetvédelmi zsákutca lehet a hibrid autók támogatása
Nem felétlenül váltották be a hálózatról tölthetõ benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk fûzött környezetvédelmi reményeket egy Nagy-Britanniában készített és a német Focus online hírportál által idézett felmérés szerint.
Szembemegy a világgal az autóipar egyik sztárja
Az Aston Martin vezérigazgatója szerint a politikusok eddig nem jártak túl nagy sikerrel a károsanyag-kibocsátási projektjeikkel, és éppen ezért ezt a feladatok rá kellene hagyniuk az autóipar szereplõire. Andy Palmer ezzel együtt úgy látja, a belsõégésû motoroknak még bõven van jövõjük.
Végre egy villanyautó hatótávpara nélkül – Hyundai Kona Electric bemutató
Szó sincs róla, hogy ez lenne az elsõ elektromos Hyundai, 2018-ban mégis a piac legígéretesebb újdonsága ez a kis méretû SUV. Olyan megoldást kínál a hatótávra, amit egyelõre még az európai és japán gyártóknak sem sikerült, ugyanakkor nem olyan elérhetetlen, mint a Teslák. A magyar bemutatón vezetni sajnos még nem lehetett, de elõször láttuk élõben, és az árát is megtudtuk.
Az elektromos autók húzzák le a német presztízsmárkát
A német prémiumautó-gyártó, a BMW friss gyorsjelentése szerint több autót adott el és nagyobb árbevételt ért el a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban, viszont romlott a társaság eredménye.
Hyundai Kona Electric (2018)
Driven by EQ, Mercedes ökoautók - galéria
Kétezer új e-autó állhat forgalomba
Az újranyitott állami elektromosautó-vásárlási program mintegy kétezer új jármû forgalomba állítását eredményezheti 2019 végéig – mondta a Világgazdaságnak a Gépjármû Márkakereskedõk Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.
Itt az új pályázat elektromos autó vásárlásához, mutatjuk a részleteket
Újra lehet pályázni az elektromos gépjármû beszerzésének támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból - jelentette be Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelõs államtitkára csütörtökön Budapesten, a Millenáris Park Elektromobilitás Látogatóközpontban.
Elon Musk: Hamarosan érkezik a még olcsóbb Tesla
Elon Musk, a Tesla vezére szokásához hûen a Twitteren közölte, hogy egy olcsóbb Model 3-ast vezet be az elektromosautó-gyártó. Várhatóan 45 ezer dollárba fog kerülni a Model 3 büdzsé verziója, de a Tesla honlapja szerint a vevõ 15 ezer dollárt spórol majd az évek alatt, többek között a benzinen és a karbantartáson.
- címkék:
- Elon Musk
- elektromos autó
- Model 3
- Tesla
- Címkefelhõ »
Ez a tíz legnagyobb autógyár a világon – Képekkel
A világ tíz legnagyobb autógyártója nemsokára exponenciálisan fog növekedni, köszönhetõen az ázsiai, valamint a dél-amerikai keresletnek. A globális autóipar becslések szerint 1400 milliárd dollárt ér, és 2022 végére további három százalékkal fog bõvülni.
- címkék:
- Ázsia
- elektromos autó
- autó
- Volkswagen
- Toyota
- Címkefelhõ »
Ez a tíz legnagyobb autógyár – Képekkel
- címkék:
- Ázsia
- elektromos autó
- autó
- Volkswagen
- Toyota
- Címkefelhõ »
Tombol a retró a Párizsi Autószalonon - galériával
Sok a hiányzó márka és a valódi újdonság, a múltidézõ tanulmányautóktól viszont mindenkinek leesett az álla.
Olcsó villanyterepjárót mutatott be a Renault
A K-ZE egy Twingo-méretû kis SUV, ami már jövõre piacra kerül.
Ilyen, amikor egy városi ökoautó felvillanyoz - BMW i3s teszt
Ma még szerény kínálatból kell választania annak, akik teljesen elektromos autót szeretnének vásárolni, de ez nem sokáig lesz így. A gyártók egyelõre többféle irányból közelítik meg a témát, és a BMW nem éppen átlagos utat választott. Az i-sorozat kisebbik tagja most átesett egy faceliften, és kapott egy sportos változatot is, ez lett az i3s. Megnéztük, mi változott és miben más a normál változathoz képest.
Az év legmenõbb autója egy Peugeot, hanyatt fog esni tõle
A jövõt és múltat megtestesítõ tanulmányt mutat be a Peugeot az idei Párizsi Autószalonon.
BMW i3S teszt (2018) galéria
Az IKEA ismét megelõzi a világot
Az IKEA azt tervezi, hogy 2020-tól a világ öt nagyvárosában már kizárólag elektromos jármûvekkel bonyolítja le a házhozszállítást. Öt évvel késõbb pedig már minden olyan országban, ahol jelen van, csak ilyen szállítóeszközöket szeretne használni.
Elektromos Mustang terepjárón dolgozik a Ford
A Mustang ihletésû, nagy teljesítményû villanyos terepjáró 2020-ban érkezik.
- címkék:
- elektromos autó
- autós hír
- Ford
- Címkefelhõ »
A Mercedes új szöget ver be a Tesla koporsójába - Mercedes-Benz EQC bemutató
Mérföldkõ: a világ legrégebbi autógyára bemutatta elsõ sorozatgyártású elektromos autóját. A használattól függõen 3-400 kilométeres hatótávú EQC mindent tud, amit egy normál Mercedes SUV, csak csendesebb, fürgébb és drágább náluk.
Tõzsdére megy a kínai Tesla
Az elektromos autókat gyártó kínai Nio az Egyesült Államokban vonul tõzsdére. A vállalat vezetése azt várja, hogy legalább 1,8 milliárd dollár tõkét sikerül gyûjteniük.
- címkék:
- Kína
- tõzsde
- elektromos autó
- IPO
- autó
- Címkefelhõ »
Õsszel folytatódik az elektromos jármûvek vásárlását támogató program
Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerûsített feltételekkel újranyílik az elektromos jármûvek megvásárlását támogató népszerû pályázati lehetõség, amelynek részleteit késõbb teszik közzé - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A Tesla azzal járna a legjobban, ha felvásárolnák?
Ahogy a Tesla az elmúlt idõszakban erõsen küszködik a rossz sajtójával, Elon Musk népszerûsége pedig igencsak megcsappant, egy elemzés szerint lehet, hogy a cég azzal járna a legjobban, ha az Apple vagy a Google felvásárolná. Ezek az óriások ugyanis számos ponton kapcsolódnának a Tesla projektjeihez, az üzlettel pedig mindenki nyerhetne.
Az Apple lehet a Tesla és Elon Musk megmentõje
Létrejöhet az évtized üzlete, ha a befektetõk spekulációja valóságot ölt. A Teslának pénzre van szüksége, az Apple pedig évek óta keresi a lehetõségeket, hogy betörjön az autóiparba, azon belül is az önvezetõ jármûvek piacára. A pletykák egy esetleges felvásárlásról akkor kaptak újból szárnyra, amikor Elon Musk Twitteren jelentette be, hogy komolyan fontolóra vette a Tesla kivezetését a tõzsdérõl.
Visszahívhatják az elektromos Volkswageneket, a Mol Limókat is
Mérgezõ kadmiumot találtak a konszern elektromos és hibrid autóinak töltõiben.
Az elsõ autó, amit egy pedállal is lehet vezetni - Nissan Leaf teszt
A világ legnépszerûbb, teljesen elektromos meghajtású autója. Eddig bõ 300 ezer példány fut belõle az utakon. Igen, ez a Nissan Leaf, ami hét év után kapott utódot. Teszteltük a második generációt, amely számos ponton jelentõs elõrelépés az elõdjéhez képest, de nem mindenben.
Rekordot döntenek az elektromos autók
Miközben egy friss jelentés szerint rekordot döntöttek az elektromos autók globális eladásai, a kínálati problémák továbbra is fejfájást okoznak az elemzõknek. Kína és a skandináv államok eközben továbbra is a legizgalmasabb területek az elektromos autók piacán.
Elektromosautó-töltõkkel szerelik fel Izland legendás autópályáját
Izland megkezdte energetikai tervének végrehajtását, amely keretében növelni kívánják a megújuló energiaforrások alkalmazását, és ösztönzõ programokkal segítik az elektromos jármûvek elterjedését.
A Volkswagen felfüggesztette 260 autómodelljének értékesítését
Felfüggesztette a német Volkswagen csoport (VW) az elektromos és a hibrid meghajtású, valamint a gázüzemû autók értékesítését, mert a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP) – írta a Welt am Sonntag címû vasárnapi német lap.
Változás az elektromos autók töltésével kapcsolatban a Mol-kutakon
2018. augusztus 1-tõl megszûnik az elektromos autók ingyenes töltésének lehetõsége a Mol-kutakon, az olajtársaság a jövõben szigorúan üzleti alapon kívánja üzemeltetni töltõhálózatát, ezért fizetõssé teszi áramkútjait.
Mutatjuk a világ elsõ csúcstechnológiájú ökofaluját
A következõ év nyarán már költözhetõk az új holland ökotelepülés otthonai Hollandiában, Amszterdamtól félórányira, Almere közelében. A ReGen nevû vállalat olyan ingatlanberuházást valósít meg, mellyel szándékuk szerint gyökeresen új irányt adnak az elõvárosok és a kistelepülések jövõjének.
2020 után óriási áttörés jöhet Magyarországon
Míg három évvel ezelõtt körülbelül 300 zöld rendszámú autó volt hazánkban, addigra idén ez 7000 körülire nõtt, de az igazi áttörés 2020 utánra várható - minderrõl Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség vezetõje beszélt az Origónak. Szólt arról is, az e-autók térhódítása elõtt álló legnagyobb akadály, hogy sokan azért nem vásárolnak ilyen jármûvet, mert egy hosszú utazás esetén nagyon sok idõt kell eltölteni töltéssel. Számukra jelenthet majd nagy vonzerõt a villámtöltõrendszer kiépülése a nagy forgalmú utak mellett, mert így rengeteg idõt tudnak majd megspórolni - tette hozzá. A következõ egy évben legalább 600 új töltõálllomás ...
Megint Magyarországot választották egy autóipari beruházáshoz
Újabb autóipari beruházás érkezik Magyarországra. A fejlesztést végrehajtó dél-koreai cég az új üzemmel egyeduralkodóvá válik kontinensünkön az általa gyártott termékek piacán.
Így tehetjük olcsóbbá otthonunkat
A megújuló energiák terjedésével egyre fontosabbá válik az energia tárolása, amire már számos cég szolgál megoldással, és ezzel nemcsak környezetünket óvhatjuk, hanem még a pénztárcánkat is kímélhetjük.
Elektromos autóban erõsít a Jaguar
A Jaguar Land Rover 18 milliárd dollárt invesztál elektromos autók fejlesztésébe, hogy csökkentse a dízelváltozatoktól való függõségét. A cég az elkövetkezõ három évben negyedével növeli az e-autók fejlesztésére szánt összeget, hogy valamennyi modelljébõl kínálhasson ilyen változatot is.
Olaszország lehetetlen küldetésre vállalkozik
Miközben Olaszország az elektromos autók leggyengébb európai piaca, az olasz kormány most azt a célt tûzte ki, hogy 2022-re egymillió elektromos autó közlekedjen az utcákon. Ez pedig akár 10 milliárd dollárba is kerülhet az államnak, de talán még így sem jönne össze a megvalósítás.
Tûz volt a Tesla egyik gyárában, Musk szabotázsról beszél
A Tesla vezetõje sosem volt hétköznapi figura, mostanában viszont mintha kicsit kezdene becsavarodni. Korábban már többször is írtunk róla, a Model 3, a Tesla elsõ népautójának gyártása nem halad a tervek szerint. Most kiderült ennek a pontos oka is, szerinte az egyik dolgozó próbálja szabotálni a teljes céget.
- címkék:
- Elon Musk
- elektromos autó
- Tesla
- Címkefelhõ »
Az elektromos autók veszik el a németek munkáját
Akár 100 ezer ember állása is veszélybe kerülhet Németországban az elektromos autók miatt – derül ki egy friss tanulmányból. Az autóipar dolgozói kezdhetnek rettegni az új technológiától?
Támogatások nélkül is szárnyal a német e-autó piac
Érdekes ellentmondást rejthet a német elektromosautó-piacról napvilágot látott felmérés, amely szerint nem fogy a tervezett ütemben az ilyen jármûvek vásárlásának támogatására elkülönített keretösszeg. Németországban ettõl függetlenül az elektromos autók értékesítése megdöntött minden korábbi rekordot: az idei év elsõ negyedében több mint kétharmadával nõttek az eladások, amivel ma már Európa éllovasának számítanak. Ezek az adatok tehát azt rejtik, hogy a német vásárlók úgyis egyre inkább az elektromos autók felé fordulnak, hogy igénybe vennék a támogatásokat?
2030-ra lepik el a Földet az elektromos autók
Idõben messze még az a világ, amikor az elektromos autók teljesen leváltják a hagyományos hajtású társaikat. Azonban a Nemzetközi Energia Ügynökség elõrejelzésében elgondolkodtató számok vannak, 2030-ra már bõven 100 millió felett várható az e-kocsik száma.
A kõszállító e-dömper, ami megtermeli az elhasznált energiát
Munkába állt a svájci eMining nevû cég és ottani egyetemek összefogásával fejlesztett elektromos dömper. Az 58 tonna tömegû fejlesztés nemcsak a világ jelenleg legnagyobb elektromos autója. A különleges fejlesztés képes megtermelni az energiát, amit elhasznál.
Így lesz Kína a világ vezetõ e-autógyártó nemzete
Kína a gazdaság több területén is igyekszik élre törni, de az elektromos autók gyártásába különösen sok energiát fektetnek. Jövõre már legalább négy kínai autógyártó és három kínai kézben lévõ startup fog kocsikat árulni az Egyesült Államokban. Emellett a BYD, Warren Buffett támogatásával az elektromos buszok gyártását kezdi meg Kaliforniában, a Baidu pedig a Microsofttal és az Nvidiával karöltve fejleszti saját önvezetõ platformját. Néhány éven belül a kínai elektromos autók eláraszthatják a világot.
- címkék:
- Kína
- elektromos autó
- autógyártás
- autó
- Címkefelhõ »
A Porsche bekeményít és beszáll az elektromos autók gyártásába
A Porsche az autóipar egyik legbevállalósabb célkitûzését jelentette be, miszerint 2025-re a vállalat összes legyártott autóinak fele már elektromos, vagy hibrid lesz. A Volkswagen csoporthoz tartozó luxusmárka jövõre dobja piacra a teljesen elektromos Mission E sportautóját, de mellé még érkezhet a márciusban bemutatott négyajtós Cross Turismo is.
- címkék:
- elektromos autó
- autó
- Porsche
- Volkswagen
- Címkefelhõ »
Nyereséges lehet a Tesla a cég vezetõje szerint
Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. az idei harmadik vagy negyedik negyedévben nyereségessé válik és már nincs szüksége befektetõk újabb pénzére – jelentette ki Elon Musk, a cég vezérigazgatója.
- címkék:
- Elon Musk
- elektromos autó
- Tesla
- Címkefelhõ »
Megépült a világ elsõ akkumulátort feltöltõ útszakasza - videó
Már használható a világ elsõ olyan útja Svédországban, amely fel tudja tölteni az elektromos jármûvek akkumulátorát.
Másfél év múlva érkezik a Tesla igazi népautója
A 2019 végén gyártásba kerülõ Y szabadidõ-autó lehet a márka legnépszerûbb modellje.
- címkék:
- elektromos autó
- autós hír
- Tesla
- Címkefelhõ »
Némán suhanó autót kaptak a zsámbéki rendõrök
Négy település adományozta az elektromos jármûvet, amelyet pénteken vettek át a Pest megyei rendõrök.
- címkék:
- elektromos autó
- autós hír
- Címkefelhõ »
Ez az új cseh sportautó egy nagy újdonságot hordoz
Olyan villanymotorok hajtják az MW Motors Lukát, ami sorozatgyártású autóban még nem volt.
Ide menjen, ha kicsit is érdeklik az új villanyautók
Megnyílt az Elektromobilitás Látogatóközpont Budapesten, a Millenáris B épületében.
- címkék:
- elektromos autó
- autós hír
- Címkefelhõ »
Ez a fém törheti le a kobalt zsarnokságát az e-autók gyártóinál
Új alternatívára figyeltek fel az elektromos jármûvek gyártói, mellyel mentesíthetnék magukat a kényszerû kobaltfüggõségtõl – jelzi a The Economist. A közeljövõben – az elemzések szerint, már a következõ néhány évben – a nikkel veheti át a viszonylag ritka, és az utóbbi években brutális mértékû árdráguláson átesett kobalt helyét.
A befektetõk már temetik a Teslat, véget érhet Musk álma
A Tesla részvényeinek értéke kevesebb mint egy év leforgása alatt 20 százalékot zuhant. Ennek oka egy régóta meglévõ probléma, nevezetesen a befektetõk bizalomvesztése, mert egyre kevésbé bíznak a vállalat azon képességében, hogy sikeres lehet a tömeggyártásban. A részvényesek egyre negatívabban állnak a Teslához, ez pedig nem sok jót jelent, hiszen az õ optimizmusuk lökte az elektromos autókat gyártó cég részvényeit 2017 szeptemberében rekord magasságba.
- címkék:
- Elon Musk
- elektromos autó
- gyár
- pénz
- Tesla
- Címkefelhõ »
Ez lehet a jövõ nagy technológiai üzlete
Az elektromos autók tömeggyártása lehet a zöld technológiai szektor következõ nagy üzleti dobása. Ráadásul sokak számára az iparág szupersztárjának számító Tesla már túl népszerû, és inkább a feltörekvõ cégekre figyelnek a befektetõk.
Így nyomtatják a legújabb elektromos autót
A EXV és a Polymaker startup vállalatok forradalmian új megoldással rukkoltak elõ. A több területen is alkalmazott 3D-s nyomtatókat elkezdték az autók gyártására használni.
A Volkswagen teljesen átállna az elektromos autókra
A Volkswagen 20 milliárd eurós megállapodást kötött az akkumulátor beszállítókkal, így megkezdhetik a felzárkózást az e-autók versenyében. A világ legnagyobb autógyártója 16 új létesítmény építését tervezi, amelyek kizárólag elektromos jármûvek gyártásával foglalkoznak majd. Idén három új modell bejelentését tervezi a VW és ez a szám több tucatra nõhet az elkövetkezõ években.
- címkék:
- elektromos autó
- autó
- gyár
- Volkswagen
- Címkefelhõ »
Okosvárost építenek az oslói reptérre
Álcázva mutogatták az Audit, ami a Tesla rémálma lesz
A Genfi Autószalonon felmatricázva állította ki az Audi az elsõ tisztán elektromos hajtású modelljének, az E-tronnak a prototípusát.
Csoda egy horvát üzembõl: elektromos Bugatti-kihívó született
A Genfi Autószalonon bemutatott, teljes önvezetésre is képes Rimac C_Two 11,8 másodperc alatt éri el a 300 km/órát.
Terepjáró öszvérautóval sokkolt Genfben mindenkit a Porsche
A Mission E Cross Turismo tanulmányautó az idei szalon egyik legnagyobb meglepetése.
Már képzik egy új szakma képviselõit: e-autótöltõ-szerelõ
Ingyenesen képeznek villanyszerelõket e-autótöltõ-szerelõnek a közterületi és otthoni töltési megoldások fejlesztésével foglalkozó vállalkozásnál.
- címkék:
- elektromos autó
- tûz
- áram
- Címkefelhõ »
Bemutatták a csodaszép új Jaguart, amitõl a Tesla is reszkethet
A semmire sem hasonlító I-Pace 400 lóerõs és több mint 400 kilométert tud megtenni egy töltéssel, a százas sprintet 5 másodpercen belül teljesíti.
Már a Minit is Kínában gyártják
A Mini márka tulajdonosa, a BMW megállapodott a Great Wall Motors autógyárral, így az új elektromos autókat Kínában és Oxfordban egyaránt is gyártják majd.
E-autóra váltanak a világ legnagyobb csomagküldõi
A UPS pénteken jelentette be, hogy kifejleszti saját elektronikus autóját, a már ismert teherautó gyártó Workhorse céggel közösen. Elsõnek ötven autót készítenek el, amivel szeretné kiváltani a csomagküldõ óriáscég a fosszilis energiahordozóval mûködõ autóit.
Újabb elektromos töltõállomást adtak át a fõvárosban
Egy több töltõbõl álló, az e-autósok igényeit teljes mértékben kiszolgáló állomást – ún. HUB-ot – létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. az üzletlánc Kondorosi úti telephelyén Budapesten, melyet sajtótájékoztató keretében adtak át csütörtök délelõtt. Az energetikai társaság ezzel letelepítette harmadik villámtöltõjét is. A több töltõbõl álló csomóponton egyszerre akár 6 gépjármû is tölthetõ.
Márciusban jöhetnek a japán alakváltó autók
Japán az elmúlt évtizedekben a technológiai újítások egyik fellegvára volt. Most épp egy híres grafikus, aki kultikus képregény figurákat is rajzolt, tervezett meg egy igen különleges elektromos autót. Az alakváltó autó márciusban már közlekedhet az utakon, és forradalmasíthatja a parkolást.
Az önvezetõ autó eltöröl néhány dolgot, amit szeretünk
Az elektromos autók, a robotok és az önvezetõ jármûvek sokkal hamarabb fogják megváltoztatni a világot, mint azt sokan gondolják. Az utóbbi tesztelése már folyik és az elektromos autók is egyre inkább életünk részeivé válnak, míg a robotika is hihetetlenül gyorsan fejlõdik. De nemcsak a közlekedést változtatják meg az új technológiák, hanem az élet más területére is hatással lesznek.
Svédország tudást és technológiát vet be a kobaltért
Az elektromos jármûvek terjedése miatt, a gyártóknak mind nagyobb szükségük van lítiumra és az igen ritka kobaltra. Az Origo is írt arról, az elõbbi egyik legnagyobb felvásárlójának számító Kína hogyan próbálja átalakítani függõ viszonyát az egyik nagy kitermelõvel, és arról is, hogy a világ egyik legszerencsétlenebb sorsú állama ül a legnagyobb ismert kobalttartalékon. A nyugati világ Kongótól való függésén kíván változtatni Svédország, ahol kormányzati programot hirdettek a kobalt hasznosítására.
Egykor a BMW gyártotta, ma már Svájcban és Kínában koppintják
A kultikus Isetta modern, elektromos hajtású változatai ideális városi törpeautók, az európai Microlinonál a zseniális dizájnhoz megfelelõ minõség is társul. Akad viszont egy trükk, amivel ki lehetett kerülni a töréstesztet, de nálunk akadálya lenne a zöld rendszámnak.
Zöld nagykövet, újratöltve - Nissan Leaf II. menetpróba
A Nissan Leaf második generációja mindenben jobb, mint az elsõ, ebben semmi meglepõ nincs. Sokkal érdekesebb, hogy a Nissan nem elégszik meg azzal, ha megvesszük a kocsiját, az otthonunkat is át akarja alakítani, ami a villanyszámlán is meglátszódhat.
Drágább, mint a BKV, de olcsóbb, mint a taxi – kipróbáltuk a MOL Limót
Budapest második autómegosztó szolgáltatása nagy flottával és egyszerû használattal próbál ügyfeleket szerezni. Még nem minden autójuk elektromos, de pár éven belül azok lesznek.
Rekordveszteséget jelentett a Tesla
Lassan gurulnak le a jármûvek a Tesla gyártósoráról, ami meg is látszik a vállalat negyedik negyedéves jelentésében. Azonban Elon Musk optimista, szerinte már idén profitot termelhet a kaliforniai vállalat. Ha minden jól megy, 2018-ban egy autó emberi segítség nélkül keresztbe átszeli az Egyesült Államokat.
Súlyos kifogások, az új Tesla életveszélyes és rossz minõségû
Amellett, hogy a Teslának súlyos gyártási gondjai vannak a tömegeknek szánt Model 3-mal, az autó minõségével kapcsolatban is súlyos aggályok merültek fel.
- címkék:
- elektromos autó
- autós hír
- Tesla
- Címkefelhõ »
A szomszéd Toyotája mindig zöldebb
Kényszerbõl indult, ám a végére küldetéssé nemesedett egy amerikai gimnazista villanyautó-építési projektje. A Toyota testben és lélekben végig elkísérte Adam Lansinget a hosszú úton.
- címkék:
- elektromos autó
- veterán autó
- Címkefelhõ »
Most egy furgonért õrül meg a Szilícium-völgy
Miközben a techvállalatok egymást megelõzve igyekeznek kifejleszti az emberek szállítására specializálódott önvezetõ technológiát, addig surranó pályán mások az utas nélküli jármûvekre figyelnek. Ilyen a Nuro is, amelynek furgonja a jövõben akár pizzát, virágot vagy ásványvizes pakkokat is könnyen házhoz szállíthat.
Kína belépett egy új korszak kapuján
Ahogy Peking folyamatosan alakítja át a kínai gazdaságot, az ország maga mögött hagyta azt az idõszakot, amikor csak a világ gyáraként tekintettek rá. Egy feldolgozóipari globális csomópontból Kína mára számos területen a világ élvonalába került.
Egyre nagyobb bajban a Tesla
Továbbra sem oldódtak meg a problémák a Teslánál, legalábbis ezt lehet feltételezni, miután a cég ismét arról számolt be, hogy további késésre számíthatnak a tulajdonosok a Model 3 kapcsán. A tömeggyártás nem halad a tervek szerint, a vállalat még mindig nem tud összeszerelni annyi autót, amennyire szükség lenne, miközben rengeteg pénzt költenek fejlesztésekre.
Félelmetes vagyonok, csõd és szaúdi fordulat - ez történt idén a világgazdaságban
2017 korántsem nevezhetõ unalmasnak a nemzetközi gazdaság szempontjából. Bár rengeteg fontos dolog történt, de ezek közül is kiemelkedik a bitcoin tündöklése, a brexit, és az elektromos és önvezetõ autók forradalma. Összeszedtük az év legfontosabb világgazdasági eseményeit.
Olyan autót tervez a Tesla, amilyet eddig senki sem gyártott
De a fontos újdonság csak a kompakt Model Y szabadidõ-autó után érkezhet, valamikor 2020 körül.
- címkék:
- elektromos autó
- autós hír
- Tesla
- Címkefelhõ »
Megérkezett a kínai autó, mely jobb és olcsóbb, mint a Tesla
Kína elektromos autó startupja, a Nio a hétvégén elindította az ES8 modell tömeggyártását. Az ES8 67 700 dollárba fog kerülni, ami majdnem a fele a Tesla Model X 126 ezer dolláros árának. A Niónak továbbá állami támogatás is jut, aminek köszönhetõen hamar az élre törhet az elektromos autók gyártásában.
A sörözõ kínaiaktól drágulhat az alumínium
A kínai söripar hajthatja tovább az egyébként is erõs keresletet az alumínium iránt. A világ második legnagyobb gazdaságában ugyanis az új csomagolási eljárások elõnyben részesítik az alumíniumot.
- címkék:
- Kína
- elektromos autó
- sör
- alumínium
- Rio Tinto
- Címkefelhõ »
Az újrahasznosított kobalt jelentheti a megoldást az elektromos autók nyersanyagéhségére
A kongói szavannától 14 ezer kilométerre új kobalt forrást találtak bányászok – a ritka ásvány az elektromos autók piacának növekedésével vált egyre fontosabbá. Az új forrás az autóipar igényének akár a 10 százalékát is fedezheti, miközben a lítiumion-akkumulátorokat is újrahasznosítják.
Fókuszban a villamosság - Ford Focus Electric teszt
A dízelbotrány kirobbanása, illetve a Tesla-õrület óta egyre nagyobb a mozgolódás az alternatív, elsõsorban elektromos meghajtású autók világában. A Ford egyelõre szerényen áll hozzá a témához, de a Focus Electric modellfrissítése jó alkalmat adott rá, hogy immár hazánkban is megvásárolhassuk ezt a kivitelt. Vajon vidékre is el lehet vele merészkedni, vagy ez is csak a városban érzi jól magát?
A Tesla hibás jármûvek tömegét gyártja
A Reuters hívta fel rá a figyelmet, hogy a Tesla dolgozói komoly aggodalommal szemlélik, ahogy a felgyorsított gyártás a minõség rovására megy. A kész autókat állításuk szerint gyakorlatilag már a gyártósorból a szervizbe kell vinni, hogy a hibásan beszerelt, vagy éppen hiányzó alkatrészeket pótolják.
A jövõ elektromos autóinak akkumulátorai Komáromban készülhetnek
Az SK Innovation minden valószínûség szerint, Magyarországon építi meg új akkumulátorgyárát. Az itt készülõ akkumulátorokkal látná el Európa elektromos autókat gyártó vállalatait a dél-koreai cég – jelenti a The Investor. Az óriási beruházás megvalósítása akár már februárban megkezdõdhet.
A benzines autóknak még sokáig nem lesz ellenfelük
A Wall Street Journal három szakértõvel beszélgetett arról, hogy vajon mikortól várható az elektromos autók térnyerése. Eddig fõleg a pozitív és optimista hírek voltak hallhatóak, most viszont olyan személyek szólaltak meg, akik nem feltétlenül látják a nagy áttörést és az ahhoz szükséges elemeket. Kiderül, hogy milyen tényezõk befolyásolják majd az elektromos autók jövõjét, és hogy a benzines és dízelautók mikor tûnhetnek el teljesen.
Teleszórják gyorstöltõkkel Európát a német autógyártók
Az idén helyezi üzembe Európában elsõ ötven villanyautó gyorstöltõ-állomását a BMW, a Daimler, a Ford, valamint a Volkswagen Audi és Porsche márkáinak közös vállalata, az Ionity.
- címkék:
- elektromos autó
- autós hír
- Ionity
- Címkefelhõ »