elektromos autó

címke rss

Erdélyben építettek villanyautót, már be is mutatták a prototípusát

Archívum2022.05.23, 10:12

Máris „román Teslaként" emlegeti a romániai sajtó azt az elektromos autót, amelyet egy kolozsvári szoftvercég és a köréje csoportosuló vállalkozói csoport kezdeményezésére gyártottak. A járművet pénteken mutatták be egy high-tech konferencián. Az eseményen részt vett Nicolae Ciuca román miniszterelnök mellett Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért felelős biztosa is - írja a Magyar Nemzet.

Mutatjuk, miben előzték meg az elektromos autók az okostelefonokat

Archívum2022.05.19, 11:00

Az elektromos járművek tavaly megelőzték az okostelefonokat, és más csúcstechnológiai eszközöket, és ezzel ez a szektor lett a kobalt iránti kereslet fő motorja a világgazdaságban. Az elektromos autók hatalmas fémigénye azonban súlyos kockázatokat is jelent.

Mutatjuk, honnan érkezhet Elon Musk újabb kiszemeltje

Archívum2022.05.11, 12:23

A Tesla nyitott arra, hogy felvásároljon egy bányacéget, amennyiben ezzel elősegítik az elektromos autók globális terjedését – jelentette be Elon Musk, a vállalat vezetője.

Ki gondolta volna, hogy ilyet is tudhat egy koreai autó? - Kia EV6 e228 RWD teszt

Archívum2022.05.07, 15:45

A tisztán elektromos EV6 inkább formálja a divatot, mintsem követi, és ez nemcsak a formájára, hanem a technikájára is igaz. Vajon a használhatósága, minősége és ár-érték aránya is példás? Kipróbáltuk a 2022-es Év autóját.

Hamarosan gyökeres fordulat jöhet a globális olajkeresletben

Archívum2022.04.27, 18:08

A közúti közlekedéshez szükséges kőolaj iránt folyamatosan csökkenhet az igény, vagyis a világ hamarosan elérheti az olajkereslet csúcsát. Egy friss jelentés kiszámolta, mikor jöhet el a tetőpont.

Kakukktojás a bajor fészekaljban - BMW iX xDrive50 teszt

Archívum2022.04.27, 16:09

Közel tíz évvel ezelőtt kikelt egy furcsa madár a BMW-nél, és bár életképes volt, nem bizonyult igazi fészekparazitának. Most viszont más idők járnak, és az új iX felveheti a kakukkfióka szerepét, aminek kárát nyilván a hagyományos, belső égésű motoros SUV-ok látják majd. Kipróbáltuk a szokatlan formájú, műszakilag is új utakon járó luxusmodellt, amely erős és kényelmes, igaz, egy lakás árába kerül.

Úgy kormányozhatjuk, mint egy Forma-1-es autót - Lexus RZ 450e bemutató

Archívum2022.04.21, 20:03

Az RZ 450e egyik különlegessége az ökörszarv volán, amely egy egészet sem fordul. De akad más érdekessége is, hogy mást ne mondjunk, a márkától megszokott hibrid hajtás helyett tisztán elektromos az új SUV, és újragondolták az orsó alakú hűtőmaszkot is.

Hatalmas meglepetést okozott a Tesla

Archívum2022.04.21, 10:39

A Tesla újabb rekord negyedévet produkált az idei első három hónapban, amivel a bevétel és a profit terén is meghaladta az elemzői várakozásokat. Az első negyedéves eredmény jó hír Elon Musk cége számára, ugyanis a vállalat a beszállítói láncok fennakadásai ellenére is kimagaslóan jól teljesített.

Elmondjuk, miért olyan drágák az elektromos autók akkumulátorai

Archívum2022.04.19, 09:07

Az elektromos autók globális elterjedésével egyre fontosabb lett az akkumulátorok költségeinek alakulása is. Az elmúlt 10 évben jelentősen olcsóbb lett akkumulátorokat előállítani, ám most is jól látszik, hogy egyes nyersanyagok árai erősen módosíthatják a teljes költségszerkezetet.

Kalifornia közzétette a benzines autók kivezetésének évét

Archívum2022.04.14, 14:12

A héten Kalifornia állam közzétette a környezetvédelmi tervét, melynek legfontosabb eleme a benzinüzemű újautók értékesítésének teljes kivezetése 2035-ig.

Véget érhet a sokk az e-autóknál, ami a gyártókat és a vevőket is padlóra küldte

Archívum2022.04.13, 12:03

Némi enyhülést mutat a lítium drágulása, legalábbis a kínai piacon. Ez pedig némi megkönnyebbülést jelenthet az elektromos autók piacán, miután a fém árfolyama az elmúlt időszakban közel 500 százalékot emelkedett.

Bivalyerős, Vitara méretű szabadidő-autó a legújabb Smart

Archívum2022.04.10, 15:51

Kínai technikával, de német dizájnnal mutatkozott be a #1 nevű SUV.

Vásárlói roham várható idén az elektromos járművek piacán

Archívum2022.04.07, 11:37

Vásárlói roham várható idén az elektromos járművek piacán – mutat rá az EY 13 országban összesen több mint 9000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Az e-mobilitás még gyorsabb elterjedését leginkább az alternatív töltőállomások hiánya gátolja, a Magyarországon elérhető adókedvezmények azonban zöld utat adhatnak a vállalati fejlesztéseknek.

Bemutatták egy legendás autómárka első SUV-ját, furcsa magyar nevet kapott

Archívum2022.04.01, 13:28

A pillekönnyű középmotoros sportkocsikról híres Lotus új modellje a mai trendeknek megfelelően egy hatalmas és bivalyerős elektromos SUV lett.

Garantáltan együtt tölti az időt a család - Opel Zafira-e Life teszt (2022)

Archívum2022.03.22, 21:11

A hagyományos személyautók után a kisbuszoknál is kezd megjelenni a teljesen elektromos hajtás, de olyat még ritkán látunk, hogy a dízelt nyugdíjba küldve egy modellnél kizárólagossá váljon. Márpedig most pont ez történt az Opel Zafira Life-fal, amely kizárólag zöld rendszámmal és az apró Corsából átvett villanymotorral kapható. Vajon teljesítmény, gazdaságosság és hatótáv terén tud bizonyítani?

Az olajkirályságban épülhet meg az Apple beszállítójának új gigantikus csipgyára

Archívum2022.03.16, 15:28

Szaúd-Arábiával tárgyal egy multifunkciós gyár megépítéséről az Apple egyik fő beszállítójának számító Foxconn technológiai óriás. A szaúdi kormány már vizsgálja a terveket, a gigaberuházás pedig összesen 9 milliárd dollárból valósulhat meg.

Megérkeztek a régóta várt, zöld rendszámos Lexusok

Archívum2022.03.15, 08:46

Szinte minden magyarországi vevő öntöltő hibrid hajtással rendeli meg a japán prémiumárka autóit, és várhatóan idén is marad a dominancia, de aligha lesz kizárólagosság. Mostantól ugyanis a tisztán elektromos hajtású UX, illetve a vadonatúj, akár plug-in hibridként elérhető NX nyújthat még tisztább üzemű alternatívát.

Kiderült, mely országok költik a legtöbbet az energiaátállásra

Archívum2022.03.11, 09:06

Több mint 130 ország kötelezte már el magát, vagy legalábbis fontolgatja, hogy 2050-re eléri a nettó nullás szén-dioxid-kibocsátási szintet. Ehhez azonban hatalmas mértékű beruházásokra van szükség. Egy összesítés megvizsgálta, tavaly mely országok költötték a legtöbbet az energiaátállásra.

Első fecske azoknak, akiknek a hibrid sem elég zöld - Toyota bZ4X menetpróba

Archívum2022.03.10, 18:29

A nagy autógyártók között gyakorlatilag utolsóként szállt be a villanyautó-offenzívába a Toyota. Első olyan modelljét, amely egyetlen csepp benzint sem kér, a kissé szokatlan bZ4X névre keresztelték - mi pedig már ki is próbálhattuk, ráadásul nem csak aszfalton.

145 éve alatt nem történt ilyen a londoni tőzsdén, mint most

Archívum2022.03.09, 15:08

Szinte példa nélküli lépéssel, felfüggesztette a nikkel kereskedését a londoni értéktőzsde kedden. A fém ugyanis olyan elképesztő ütemben drágult, hogy az már a piac alapvető működését veszélyeztette. Mivel pedig a nikkel az elektromos autók akkumulátorainak gyártása során is kiemelten fontos nyersanyag, az egész iparág komoly nehézségekkel néz szembe.

A Honda és a Sony közösen gyárt elektromos járműveket

Archívum2022.03.04, 09:56

A Honda Motor Co. és a Sony Group Corp. japán cégek elektromos járművek közös fejlesztéséről és értékesítéséről állapodott meg.

Zöld bestiát faragtak a jól nevelt SUV-ból - Volvo C40 Recharge Twin teszt (2022)

Archívum2022.02.26, 09:30

Megtört a jég Svédországban, a Volvo piacra dobta első SUV-kupéját. További érdekesség, hogy az új C40 a márkánál szintén elsőként kizárólag elektromos hajtással készül, igaz, a belsőégésű motoros XC40 alapjaira. Ez látszólag hátrány, de azért a tervezők nem vették félvállról a dolgot. Teszteltük a brutális gyorsulásra képes, 408 lóerős újdonságot, amely civilizált is tud lenni, de megkérik az árát.

Újabb kínai autómárka hódítaná meg Európát

Archívum2022.02.24, 11:02

A Dongfeng Motorhoz tartozó Voyah bejelentette, hogy még ebben az évben megkezdi elektromos autóinak forgalmazását Európában. Az első, kontinensünkön értékesített modell az úgynevezett Free sportterepjáró lesz, amely a tervek szerint júniusban kerül piacra Norvégiában, kiszállítása pedig 2022 utolsó negyedévében kezdődik. Az értékesítés indulását egy bemutatóterem megnyitása kíséri Oslo központjában, amely a legelső lesz a cég számára Kínán kívül.

Itt a bejelentés: megkezdte a teljes átállást elektromos autókra a Mercedes-Benz

Archívum2022.02.21, 16:56

A Mercedes-Benz arra számít, hogy az évtized második felére kizárólag elektromos járműveket (EV) gyártó üzemekkel fog rendelkezni, amit a piaci kereslethez rugalmasan igazodva meglévő üzemeinek a fokozatos átállításával kíván elérni.

Nagyüzemben lopják az elektromos autók töltőkábeleit egy európai országban

Archívum2022.02.21, 13:52

Nagy-Britanniában új bűnözési trend hódít, amelynek az áldozatai az elektromos autók (EV) tulajdonosai. A tolvajok az említett járművek feltöltéséhez szükséges kábeleket lopják el, majd adják el akár 200 fontért. A bűncselekedetet leggyakrabban töltőállomásokon követik el, de előfordul, hogy az autók csomagtartójából szedik ki a több méteres vezetéket.

Elektromos autók gyártására létesít üzemet Kínában az Audi

Archívum2022.02.15, 10:13

A Volkswagen konszern Audi márkája és kínai állami tulajdonú partnere, a FAW Group megkapta az engedélyt közös vállalatuk elektromos járműveket gyártó üzemének 3,3 milliárd dolláros beruházására - derül ki a kínai kormány közleményéből.

Történelmi csúcsra lökték az elektromos autók a globális lítiumbányászatot

Archívum2022.02.10, 11:41

Rekordot döntött tavaly a világ lítiumkitermelése, elérve a 100 ezer tonnás szintet. Az elektromos autók lendületes elterjedése ugyanis a lítiumkeresletet is jelentősen felpörgette.

Kisebb csodára lesz szüksége Európának, ha teljesíteni akarja ezt a célt

Archívum2022.02.08, 12:30

Az európai kormányoknak és a közműszolgáltatóknak ambiciózus tervekre van szükségük a járműtöltők telepítési bürokráciájának csökkentésére, ha 2035-re már 130 millió elektromos járművet szeretnének forgalomba állítani – írja a Reuters.

Kompakt kupétól az izomkolosszusig: öt érdekes idei újdonság a BMW-től

Archívum2022.02.08, 18:35

Lassan az összes gyártó elkötelezi magát az elektromobilitás mellett, a bajor márkánál is gőzerővel dolgoznak rajta, emellett a múlt és a jövő között hidat képző plug-in hibridekből is egyre többet kínálnak. Ugyanakkor igazi kuriózumnak számított Frank Weber BMW fejlesztési igazgató idei első nyilatkozata: még jó néhány évig a benzineseket és a dízeleket is megtartják, sőt, új, hatékonynak ígért motorgenerációt is terveznek. Lássuk, mi látszik mindebből 2022 frissen érkező modelljeinél!

Magyarországra jöhet az egyik legnagyobb kínai villanyautó-gyártó

Archívum2022.02.02, 11:40

EU SSC Finance team leader pozícióba keres budapesti munkatársat a Nio, a LinkedIn portálon a napokban közzétett álláshirdetés arra utal, hogy Magyarország is a kínai autógyártó európai piacai közé kerülhet a közeljövőben.

Rekord mennyiségű tőke áramlott tavaly az energiaátállásba

Archívum2022.01.31, 15:06

Soha nem látott mennyiségű tőke áramlott tavaly az energiaátállást támogató területekre – derül ki egy jelentésből. A teljes összeg elérte a 755 milliárd dollárt, de a következő években ennél is sokkal több pénzre lesz szükség.

Ezért lehet az energiatárolás 2022 egyik legnagyobb üzlete

Archívum2022.01.26, 13:50

Az energiatárolás kérdése néhány évvel ezelőtt lett a világgazdaság egyik legforróbb témája, ahogy világossá vált, a megújuló energiaforrásokra történő globális átállás során ez lesz az egyik kulcsfontosságú terület. Azóta viszont az elektromos autók terjedése is lendületet vett, tovább növelve az energiatárolással összefüggő beruházásokat.

Kiderült, hány elektromos autó közlekedik Magyarországon

Archívum2022.01.26, 14:17

A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly 71 százalékkal nőtt az elektromos autók száma Magyarországon, így jelenleg már több mint 21.540 tisztán elektromos autó közlekedik az ország útjain. A nyilvános elektromosautó-töltők száma 2021 első félévében 45 százalékkal nőtt, jelenleg 1.627 darab engedélyköteles töltő üzemel az országban - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

Elszabadult a nyersanyag ára, ami nélkül nincsenek elektromos autók

Archívum2022.01.25, 13:34

Tartós szárnyalást produkál a kínai nyersanyagpiacon a lítium, amely az elektromos autók gyártása során az egyik legfontosabb fém. Közben a világ második legnagyobb gazdaságában az elektromos járművek értékesítése is hatalmas lendületet mutat.

Gombamód szaporodnak az elektromos autótöltők az új építésű ingatlanok körül

Archívum2022.01.25, 15:21

Robbanásszerűen terjednek az elektromos autók egész Európában, és Magyarországon is sorra dőlnek meg az e-gépjárművek számaival kapcsolatos rekordok. Így nem csoda, hogy 2022. január 1-jétől már jogszabályi előírás kötelezi a töltők kiépítését az új épületekben.

Fontos hír érkezett a horvátországi autópályákról, ez érintheti a magyar pénztárcákat

Archívum2022.01.20, 13:07

A magyarok kedvelt úti célját, az Adriát évek óta ingyen látogathatják a villanyautósok, hétfőtől azonban fizetni kell az elektromosautó-töltésért a horvát autópályákon az Elen töltőinél.

Frissített Focus, villanyfurgon és VW-klón érkezik idén a Fordnál

Archívum2022.01.07, 17:04

Összegezte tavalyi eredményeit a számos lágy, öntöltő vagy plug-hibridet bevezető márka képviselete, és ami még fontosabb, fény derült az idei újdonságokra is. Lesz közöttük olyan, amely sokak számára elérhető, de olyan is, amely 3,7 másodperc alatt katapultál százra, sőt, megérkeznek a Volkswagennel közös modellek is.

Belép az elektromos járművek piacára a Sony

Archívum2022.01.05, 16:03

A Sony új, az elektromobilitási lehetőségek kiaknázására szakosodott cége már idén tavasszal megkezdheti működését, írja a Reuters a cég bejelentése alapján.

Világrekordról jelentettek az elektromos autók tavalyi értékesítésében

Archívum2022.01.03, 16:23

Norvégiában 48 százalékkal nőtt az elektromos autók értékesítése tavaly, minden három eladott új autóból kettő teljesen elektromos volt, ami világrekord.

Rekordot döntött a Tesla

Archívum2022.01.03, 10:38

A Tesla közlése szerint a tavalyi negyedik negyedévben 308.600 darab autót értékesítettek, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Ezzel pedig a vállalat meg is döntötte a korábbi negyedéves rekordját.

Három folyamat, melyek biztosan befolyásolják a világgazdaságot 2022-ben

Archívum2021.12.31, 11:05

A 2022-es évben a digitális fejlődés tovább folytatódik majd a világgazdaságban, ahogy az üzleti élet és a társadalmak virtualizációja is tartós trendnek tűnik. Megmutatjuk, melyek azok a technológiai trendek, amelyek alapvetően befolyásolhatják a világgazdaságot az előttünk álló évben.

Ebben már senki sem érzi magát csehül - Skoda Enyaq iV 80 teszt (2021)

Archívum2021.12.27, 15:00

Az utóbbi időben egyre több olyan méretű és hatótávolságú villanyautót mutatnak be a gyárak, ami már kevés kompromisszumot ígér a hétköznapok során. Ebben az e-SUV szegmensben a Skoda Enyaq esélyes bankot robbantani, még ha nem is hibátlan, és főleg nem olcsó. Vezettük a közepes teljesítményű, de legnagyobb hatótávú változatát, amelynek külön érdekessége, hogy farmotoros.

Elon Musk rémálma, ami nem csak a formájával hódít - Hyundai Ioniq 5 teszt

Archívum2021.12.23, 17:03

A Hyundai-konszern meglépte azt, amit csak nagyon ritkán és nagyon kevesen mernek. Egy merész tanulmányból készített sorozatgyártású villanyautót, ráadásul az Ioniq 5 az egyedi formatervén felül számos más meglepetést is tartogat.

Annyira ideges lett egy férfi, hogy felrobbantotta a Tesláját - videó

Archívum2021.12.20, 13:22

A Világgazdaság számolt be róla, hogy egy fiatal finn férfi, Tuomas Katainen, felrobbantotta Tesláját, amiért túl magasnak találta az akkumulátorcsere költségeit.

Rosberg az öt évvel ezelőtti F1-es vb után újabb csatát nyert Hamilton ellen

Archívum2021.12.19, 15:32

Nico Rosberg csapata nyerte az elektromos tereprali-bajnokság, vagyis az Extreme E első kiírását. A Rosberg Racing mögött Lewis Hamilton, valamint Jenson Button istállója végzett a pontversenyben.

A nyersanyaghiány szab gátat az elektromos autók terjedésének

Archívum2021.12.17, 10:17

Az alapanyaghiány nem átmeneti jelenség az elektromos meghajtásra való átállás során, a Föld kobaltkészlete csak tizenegy évre elegendő, de emellett még több mint húsz, az elektromos autók előállításához fontos nyersanyag fellelhetősége bizonytalan - írja pénteki számában a Magyar Nemzet a Német Gazdaságtudományi Intézet tanulmányát idézve.

Ezért az autóért van most megveszve a világ, nem is ok nélkül - Tesla Model Y teszt

Archívum2021.12.15, 20:02

Kipróbáltuk a Tesla Model Y-t, ami a világ legnépszerűbb villanyautójának, a Model 3-nak a tágasabb, emelt futóműves SUV változata. Várhatóan nem kell sokat várni, hogy átvegye az eladási listák első helyét a testvérmodelltől.

Sokkolta a világot a Toyota, egyszerre mutatott be 15 vadonatúj villanyautót

Archívum2021.12.15, 09:15

A japán gyártónak eddig alig voltak elektromos modelljei, de most rárúgják az ajtót a konkurenciára.

Hatalmas bejelentést tett a Toyota a villanyautókkal kapcsolatban

Archívum2021.12.07, 17:01

A Toyota Motor 1,29 milliárd dollárért építene új akkumulátorgyárat Észak-Karolinában – jelentette be a vállalat a hét elején. A gyártás a tervek szerint 2025-ben indulna el.

Egyre nagyobb üzlet az elektromos autók töltése

Archívum2021.12.03, 00:45

Az elektromos autók globális piaca kiemelkedően erős volt az elmúlt időszakban. Ez pedig magával hozza a töltőállomások felértékelődését is. Olyannyira, hogy a járművek töltése már önmagában is hatalmas iparág, az elemzők szerint pedig további tartós növekedésre lehet számítani a szektorban.

Két hazai startup határozhatja meg a mobilitás jövőjét

Archívum2021.12.07, 12:53

Napjaink egyik égető problémája a városi közlekedés fenntarthatóbbá tétele. Csökkenteni kell hozzá a helyi károsanyag kibocsátást és az autós forgalmat, úgy, hogy közben a lakók mobilitása hatékonyabb, fenntarthatóbb legyen. Erre a globális problémára jelenleg az egyik legjobb megoldás az elektromos járművek elterjedése, valamint a járműmegosztó rendszerek fejlesztése, ami a közösségi közlekedés tökéletes kiegészítőjeként működik.

Schanda Tamás: A kormány támogatja a közlekedés zöldítését

Archívum2021.11.27, 09:12

Törvényben rögzített, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá válik, a tiszta technológiákra való átállást pedig a közlekedés zöldítésével is támogatják - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, amikor a zalaszabari Holnapocska Tábornak átadott két elektromos autót.

A világ legfényűzőbb elektromos autója - Mercedes-Benz EQS menetpróba

Archívum2021.11.25, 21:10

Taktikát váltott a stuttgarti autógyártó: míg eddigi villanyautói a meglévő belső égésű motoros modellek átalakításával készültek, a zászlóshajónál nem engedhettek meg kompromisszumot. Gyakorlatilag fehér lappal indult az 5,22 méteres luxuslimuzin tervezése, amiből kívül-belül elképesztő formák születtek, a műszaki tartalom pedig párját ritkítja. Mindez nem jelenti azt, hogy temetni kéne az S-osztályt (főleg sofőrös autóként), csak mostantól más jelentheti a mércét.

Különleges autós túrán pillanthattunk be az elektromobilitás jelenébe

Archívum2021.11.25, 14:25

Nehéz lenne vitába szállni azzal a kijelentéssel, hogy ha döccenőkkel és nem is egyenletes sebességgel, de a világ az elektromos meghajtással működtetett, vagyis az elektromobilitás irányába halad. Új kihívások, új feladatok jelentkeznek ezzel kapcsolatban mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben, ám egyelőre úgy látni: mindenre lesz válasz. Az egyik ilyen kérdés az elektromobilitásnak csak egy, de annál fontosabb szegmense: hogyan lehet hatékonyan és biztonságosan autózni ma Magyarországon az elektromos autók jelenlegi hatótávjai, és a töltési lefedettség mellett? Az Origo egy különleges autós túrán kapott választ a kérdésre.

Ezen a fémen múlhat a megújuló energiákra átállás folytatása

Archívum2021.11.24, 07:49

Miközben a megújuló energiaforrások és az elektromos autók világszerte egyre népszerűbbek, a gyártási folyamatok során van egy kiemelten fontos fém, amely nélkül ez a növekedés elképzelhetetlen lenne. Ez a fém a réz, amely akár a megújulók jövőjét is eldöntheti.

Mennyire kell félnie az olajszektornak az elektromos autóktól?

Archívum2021.11.19, 16:20

Az elektromos autók forradalma nem vár senkire. Az autógyártóknak és az energiaszektornak egyaránt alkalmazkodnia kell az átmenethez, és úgy tűnik, a nagy cégek igyekeznek is meglovagolni a hullámot, és kihasználni a lehetőségeket. De vajon mennyire kell félnie a hagyományos olajszektornak az elektromos autók lendületes térnyerésétől?

Jelentős késéssel a Subaru is bemutatta az első elektromos autóját

Archívum2021.11.12, 10:27

A Solterra a Toyota bZ4X ikertestvére, a fejlesztést is közösen végezte a két japán márka.

Hat nagy autógyártó bejelentette, mikor fejezi be a benzines és dízel autók gyártását

Archívum2021.11.11, 17:48

A bejelentést a skóciai Glasgow-ban zajló ENSZ klímatárgyalásokra időzítették.

A semmiből bukkant elő egy autógyártó, de máris többet ér, mint a legnagyobb autóipari óriások

Archívum2021.11.11, 12:25

Elképesztő sikerrel indult az elektromos autókat gyártó Rivian tőzsdei szereplése szerdán. A vállalat piaci értéke már az első nap meghaladta az olyan óriások, mint a Ford vagy a GM értékét. A Ford azonban a Rivian egyik fő részvényese, vagyis az amerikai autógyártó hatalmasat kaszált az üzlettel.

Szennyezhetik a környezetet az elektromos autók is, ez állhat a háttérben

Archívum2021.11.10, 13:49

Az elektromos járművek erős fegyvert jelentenek a globális felmelegedés elleni küzdelemben, károsanyag-kibocsátásuk mértéke mégis eltérő értéket mutat az egyes országokban, sőt nem egy esetben tapasztalták, hogy jobban szennyezik a környezetet, mint a benzines modellek. A részletekről a ChannelNewsAsia számolt be.

Vannak olyan európai országok, ahol a villanyautók szennyezőbbek, mint a belső égésű motorosok

Archívum2021.11.10, 16:13

A globális felmelegedés elleni harc egyik fegyverének számító elektromos gépkocsik egyes térségekben szennyezőbbek benzinmotoros társaiknál - mutatta ki a Radiant Energy Group tanulmánya.

Egy hatalmas üzlet az egekbe emelte a Tesla értékét

Archívum2021.10.26, 11:56

Történelmi napot ünnepelhetett hétfőn a Tesla. Az elektromos autókat gyártó cég piaci értéke ugyanis először érte el az 1000 milliárd dolláros szintet, miután kiderült, a Hertz autókölcsönző 100 000 autót rendelt a Teslától a flottájába, 2022 végére.

Újra egy farmotoros VW, de ez már nem kér benzint - Volkswagen ID.4 teszt

Archívum2022.05.09, 03:58

Folytatódik a Volkswagen elektromosautó- offenzívája, a Golf-méretű ID.3 után felfelé bővítik a kínálatot. A nehézkes kezdés után a második nekifutás úgy tűnik, jobban sikerült, az ID.4-nél kezd beérni a befektetett energia és pénz. Vajon tényleg megéri átülni egy benzines crossoverből?

Mérföldkő a hazai autóiparban: megkezdődik az első teljesen elektromos jármű sorozatgyártása

Archívum2021.10.22, 13:51

50 milliárd forintos beruházás keretében megkezdődik az első teljesen elektromos jármű magyarországi sorozatgyártása. A magyar autóipar történelmi mérföldkőhöz érkezett ezzel - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kecskeméten.

Jövőre már elektromos autókat gyártana a csőd szélén álló Evergrande

Archívum2021.10.12, 12:55

A kínai Evergrande ingatlanfejlesztő hetek óta lázban tartja a globális elemzőket és befektetőket, mivel folyamatosan fennáll a kockázata annak, hogy a vállalat fizetésképtelenné válik, és nem tud fizetni a kötvényeseinek. Ez pedig sokak szerint nagyon súlyos hatással lenne nemcsak a kínai gazdaságra, de akár a világpiacokra is. Úgy tűnik, az egyetlen szereplő, aki nem aggódja túl ezt a helyzetet, maga az Evergrande. A cég elektromos autókkal foglalkozó üzletága ugyanis bejelentette, jövőre már piacra is dobnák az első járműveket.

A magyarok fele már az elektromos autózásban látja a gépkocsis közlekedés jövőjét

Archívum2021.10.01, 13:59

Az autóvásárlók kevesebb mint negyede vásárolna dízel meghajtású gépkocsit, legtöbben pedig hibrid üzemű autót vennének. A márkák népszerűségi rangsorát két német márka, a Volkswagen (28 százalék) és az Opel (27 százalék) vezeti, harmadik helyen egy japán cég, a Toyota fért még fel a képzeletbeli dobogóra, ismertette országosan reprezentatív kutatásának eredményeit az Opinio piackutató applikáció. E szerint az autómegosztó szolgáltatások iránt is növekszik az érdeklődés, igaz, egyelőre a társadalom kevesebb mint fele ismerkedett meg eddig ezzel a fogalommal.

A kínai elektromosautó-gyártók megindultak Európa felé

Archívum2021.09.30, 15:49

Az öreg kontinens zéró emissziós törekvései a kínai elektromosautó-gyártók figyelmét is felkeltették és egyre többen próbálnak szerencsét Európában abban a reményben, hogy az elektromos gépjárművek piacának legalább egy szeletét megcsíphetik a helyi autóipari óriások elől.

Megduplázódott az eladott elektromos autók száma

Archívum2021.09.27, 14:55

Több mint 100 százalékkal nőtt az elektromos járművek globális regisztrációja az idei első félévben a megelőző év azonos időszakához képest – derül ki egy friss jelentésből.

Nagy bajban van az Evergrande elektromos autókat gyártó leányvállalata

Archívum2021.09.27, 14:04

Erős kilengések után csaknem 10 százalékos mínuszban zártak a China Evergrande kínai cégcsoport elektromos autókat gyártó leányvállalatának részvényei a hongkongi tőzsdén hétfőn, miután a cég arra figyelmeztetett, hogy súlyos likviditási nehézségekkel küzd, és bizonytalan a jövője gyors készpénzinjekció híján.

Megmutatjuk, hogyan hasznosul egy hordó kőolaj

Archívum2021.09.21, 13:10

Az autóinkban lévő benzintől kezdve a számtalan mindennapi használati tárgyban lévő műanyagig tekintve, sokszor találkozni a kőolajjal, ami ezért alapvető nyersanyagnak számít. A Visualcapitalist összeállítása alapján megmutatjuk, pontosan hogyan hasznosul 1 hordónyi kőolaj.

London legnagyobb taxitársasága elektromos autókra vált 2023-ig

Archívum2021.09.22, 13:50

Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb járműkölcsönző vállalata 160 millió fontos befektetéssel, illetve a Volkswagennel kötött partnerség révén teljesen elektromos lesz 2023-ra.

Rossz hír az elektromos autók gyártóinak a lítium megállíthatatlan drágulása

Archívum2021.09.21, 16:27

A lítium drágulása látványos gyorsulásnak indult szeptember első felében, ahogy folyamatosan nő a kereslet a kritikusan fontos fém iránt, miközben a kínai kínálat körül egyre nőnek a piaci aggodalmak. Mindezek együtt pedig évek óta nem látott szintre emelték fel a nyersanyag árát.

Ezért hasznos, hogy az elektromos autók fogyasztását is feltüntetik a benzinkutakon

Archívum2021.09.20, 12:01

Szeptember végétől minden benzinkútnál fel kell tüntetni, hogy az adott üzemanyagfajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. A fiktív gépjárművekre számolt becslés az elektromos autókra is vonatkozik, ahol a fajlagos fogyasztást 100 kilométerenként 17,13 kWh-ban határozták meg (kilowattóra). Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, a kötelező összehasonlítással rendkívül szembetűnő lesz a különbség a hagyományos és az elektromos gépjárművek fogyasztása között, utóbbiakat ráadásul otthon még a feltüntettnél is olcsóbban és kényelmesebben is lehet tölteni - derül ki a Jövő Mobilitása Szövetség sajtókö ...

A Tesla és a VW is jogosan tarthat tőle - Hyundai Ioniq 5 menetpróba

Archívum2021.09.14, 16:51

Az űrhajónak kinéző Hyundai Ioniq 5 fejlett elektromos hajtásláncot, rengeteg helyet és extrát kínál, ráadásul még vezetni is kellemes.