elektromos autó

címke rss

Így vezekel a VW-konszern a dízelbotrányért

Auto2016.07.20, 13:53

Az Audi az elektromos autók részarányát egynegyedre növelné eladásaiban 2025-ig a Volkswagen emissziós botránya miatti stratégiaváltás keretében. 

Havi száz zöld rendszám

Itthon2016.07.18, 19:24

A cél, hogy 2020-ra több tízezer elektromos autó legyen Magyarországon.

Ez lehet az autóipar következõ nagy botránya

Auto2016.07.11, 13:36

Az elektromos jármûvek irreális hatótávadatai miatt is bizalmi válságba keveredhet az autóipar, hasonlóba, mint amit az életszerûtlen fogyasztási és károsanyag-kibocsátási tesztek váltottak ki.

Az olcsó Tesla hirtelen jóval drágább lett

Gazdaság2016.06.02, 12:23

A Tesla-autók tulajdonosai jelenleg ingyenesen használhatják a cég gyorstöltõ-állomásait, a szolgáltatás benne van a kocsik árában. Ez nem lesz így a Model 3 esetében, jelentette be Elon Musk. A töltõhálózathoz való hozzáférésért pluszpénzt kérnek majd a vevõktõl. Musk szerint az emberek csak megszokásból hordják az autókat az állomásokra, villanyautók esetében erre semmi szükség. Musk azt mondta, a Model 3 tervezésével július közepén végeznek a mérnökök. A Tesla a tervek szerint július végén megnyitja új akkumulátorgyárát.

Veszélyesek a gyalogosokra a környezetbarát autók

Auto2016.06.01, 15:39

A szinte hangtalanul közlekedõ elektromos és hibrid autók jóval nagyobb veszélyt jelenthetnek a gyalogosokra, mint a hagyományos jármûvek - állapította meg egy koreai tanulmány.

12 ezer megrendelést törölt a Tesla az olcsó modelljére

Auto2016.05.19, 16:07

Amikor a Tesla nemrég bemutatta legújabb típusát, a Model 3-at, valóságos tömegroham alakult ki érte, noha a végleges változatot még nem is ismerjük. Mostanra történtek visszamondások is, de azért Elon Musknak nincs oka az aggodalomra.

Végre kisebb autókban is gondolkodik a Volvo

Auto2016.05.19, 07:31

A villanymotoros 40.1 és a 40.2 tanulmányok új irányt jelölnek ki a svéd márka számára, egyben a Volvo globális kompakt modellstratégiájának kezdetét is jelentik.

Villanyautókat vásárolt a kormány

Auto2016.05.13, 16:23

Hét darab tisztán elektromos autóval bõvül a kormányzati flotta. A Nissat Leafeket és VW e-Golfokat a Közbeszerzési és Ellátási Fõbiztosság (KEF) kapta. 

Alig lettek olcsóbbak az elektromos autók 

Auto2016.05.11, 16:13

Egy friss felmérés azt mutatta ki, hogy a tisztán elektromos hajtású kocsik átlagosan 41 százalékkal kerültek többe tavaly Németországban, mint a normál motorral rendelkezõk, ami alig kisebb a 2014-es különbségnél.

A török nemzeti villanyautó jobb lesz a Teslánál

Auto2016.05.11, 15:32

Ezt állítja a törok ipari miniszter, és meg is indokolja. A Saab 9-3 feltámasztásával a török ipar a villanyautó-piacra is betörne, állami segítséggel.

Végre kijavították, ami a legnagyobb gond volt az elektromos BMW-vel

Auto2016.05.02, 11:34

Kis hatótávolsága miatt sok kritikát kapott a BMW városi villanyautója, az i3. Mostantól új akkuval kapható.

Egyre többen spórolnak villanyautókkal a gázosak rovására

Auto2016.04.29, 18:31

Minden uniós tagállam fejleszti a töltõállomás-hálózatokat, és egyre több helyen állami támogatást is adnak - Németország például most szavazott meg 4000 eurót (1,2 millió forintot) a villanyautósoknak. Ennek megfelelõen terjednek is az alternatív autók, de korai lenne áttörésrõl beszélni. Valami viszont nálunk is megmozdult a zöld rendszámokkal.

Megfizethetõ Toyota jön, ami csak vízgõzt ereget

Auto2016.04.29, 15:39

Állami támogatásokkal ugyan, de annyiba fog kerülni az új, üzemanyagcellás modell, mint a kisebb hatótávolságú és lassabban tölthetõ villanyautók. Legalábbis Japánban, ha minden igaz.

Merkelék megtolják a villanyautókat

Gazdaság2016.04.28, 12:22

A német kormány 2020-ra el akarja érni, hogy 50 ezerrõl egymillióra emelkedjen az elektromos autók száma, erre egymilliárd eurót szánnak. A pénzbõl fejlesztik a töltõállomás-hálózatot, illetve az elektromos autók vásárlói négyezer euró (1,2 millió forint) ártámogatást kapnak. Berlin adókedvezmények bevezetését is fontolgatja.

Valakinek felelni kell, ha KITT elgázol egy gyalogost

Gazdaság2016.04.20, 18:20

Az elektromos önvezetõ autók elterjedése csak idõ kérdése, az autózás jövõje valószínûleg a robot-Uber lesz. Egyelõre az önvezetõ autók terjedésének a jogi szabályozás hiánya, az elektromos autókénak az akkumulátorok ára és teljesítménye szab gátat. Az energetikában nagy lökést adott a fejlesztéseknek, hogy 100 dollár fölött volt az olaj ára, de hiába esett a harmadára, már nem lehet visszafordítani az új technológiák térnyerését. 

Musk az autótörténelem legnagyobb lufiját fújja

Gazdaság2016.04.15, 11:02

Elon Musk azt ígéri, a Tesla Model 3 elektromos népautóval forradalmasítani fogja a közlekedést. Eközben a Tesla évek óta veszteséges, hatalmas adósságot halmozott fel, piaci részesedése elenyészõ, amihez képest hihetetlenül túlértékelt. A fosszilis üzemanyagok olcsók, ezért az elektromos autók nem vonzók. Ugyan egyetlen hét alatt 325 ezren rendelték meg a Model 3-at, de ez se a Teslát, se a vásárlókat nem kötelezi semmire. A Tesla a története során eddig összesen bõ 100 ezer autót gyártott. A Model 3 még lehet a 21. század T-modellje, de egyelõre csak egy nagy lufi. 

Kiderült, mennyit bírnak a villanyautók végkimerülésig

Archívum2016.04.14, 17:29

Egy sor kedvezmény jár a zöld rendszámmal (díjmentes parkolás, jármûadó satöbbi), ráadásul a nyilvános pontokon ingyen, otthon pedig fillérekért lehet tölteni az elektromos autókat. Igen ám, de a hatótáv béklyóba köti õket. Egyáltalán hinni lehet a gyártók ígéreteinek? Sajnos némelyik modell még köztes rátöltéssel is elhasal a teszten. Az Autó címû hazai autóslap és a spanyol Coches.net újságírói addig mentek nyolc villanyautóval, amíg le nem merültek.

Leradírozták a hûtõrácsot a Tesla csúcsmodelljérõl

Auto2016.04.13, 11:22

Frissítésen esik át a Tesla csúcsmodellje, a Model S. Eltûnik róla a hûtõrács.

Így lesz az F1-es Mercedes zöldebb a Teslánál

Gphírek2016.04.10, 13:19

A legjobb erõforrással rendelkezõ Mercedes F1-es technikai vezetõje, Paddy Lowe szerint a hajtásláncuk még a környezetvédelem szimbólumának tekintett elektromos utcai autóknál is zöldebb.

Íme, az ország legfurcsább eladó autója

Auto2016.04.07, 15:21

Keskeny, benzin helyett árammal megy, és a képek alapján a háztáji kínai autóépítés legjavát nyújtja a 2013-as évjáratú Graf Carello. Már ha egyáltalán úgy hívják.

Valami nem stimmel az új nép-Tesla mûszerfalával

Auto2016.04.07, 09:33

A szalonok elõtt táborozó vásárlók, online megrendelések sokasága: a legkisebb, csak jövõre érkezõ Teslát úgy várták a vevõk, mint egy új iPhone-t. Ám messze nem a szériaváltozatért fizettek 1000 dollár elõleget.

Ezzel az elektromos szuperautóval támadnák le a kínaiak a világot

Auto2016.04.05, 10:56

A hamarosan kezdõdõ Pekingi Autószalonon mutatja be új elektromos szuperautóját a BAIC.

Egy nap alatt 134 ezren fizettek be az új Teslára

Auto2016.04.01, 19:26

Magyar idõ szerint április 1-jén hajnalban tartották a legújabb Tesla, a Model 3 bemutatóját, de szó sincs tréfáról: március 31-én világszerte sorok alakultak ki a szalonok elõtt, sokan sátrat is vertek, hogy az elsõk közt rendelhessék meg a cég legolcsóbb autóját. Az sem zavarta õket, hogy még nem láthatták, és azt is tudniuk kellett, hogy 2017 vége elõtt nem kapják meg. A bemutatón csak a Model 3 hatótávolságát, a gyorsulását és az alapárát jelentették be, és persze a forma is leleplezõdött.

Az elsõ koreai autó, amivel ingyen parkolhat

Auto2016.04.01, 13:40

Ha nem is széles, de azért létezõ villanyautó-választékkal rukkoltak elõ az európai és japán gyártók. Korea sokáig adós volt a konnektorról tölthetõ kocsikkal, de a Kia Soul EV-vel megjelent az elsõ fecske. Egészen jól használható, hosszú a garanciája, sok tankolási, szervizelési és (zöld rendszámmal) parkolási költséget meg lehet spórolni vele, de ehhez elõször mélyen zsebbe kell nyúlni.

Óriási siker a zöld rendszám Magyarországon

Auto2016.03.29, 12:45

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának összesítése szerint már csaknem ötszáz zöld rendszámos autó közlekedik a hazai utakon. Nagy kedvezmények járnak az ilyen autók tulajdonosainak.

Látott már szanaszét tuningolt Teslát? Most fog!

Auto2016.03.10, 10:56

A Brabusnál nem ismernek lehetetlent, a cég mérnökei egy Teslából is tudnak szörnyeteget csinálni.

Budapestrõl a tengerig villanyautóval? Megoldották, már lehetséges

Auto2016.03.03, 13:59

Egy francia cég kitalálta, hogyan lehet versenyképes alternatívát csinálni a villanyautókból.

Ez a kínai elektromos autó kétezer kilométert megy egy feltöltéssel

Auto2016.03.02, 13:50

A kínai Techrules azt állítja a Genfi Autószalonon bemutatott elektromos sportkocsijáról, hogy akár kétezer kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel.

Ez nem egy szobor, hanem a Citroën új elektromos sportkocsija

Auto2016.02.26, 11:33

Új, elsõ ránézésre nem éppen szériaérett tanulmányt mutat be a DS a Genfi Autószalonon.

Egyetlen appal feltörhetõ a Nissan elektromos autója

Techbázis2016.02.25, 16:21

Hiába a jövõ autói, egyelõre a jelenben sem képesek helytállni az okosautók.

Ez a horvát szupersportkocsi a világ leggyorsabb elektromos autója

Auto2016.02.24, 10:18

Elkészült 2011-ben bemutatott sportkocsija szériaváltozatával a horvát Rimac Automobili. 1088 lóerõs az elektromos szuperautó.

Íme a kilencévesek Teslája

Techbázis2016.02.11, 15:53

Az Arrow Smart elektromos okosgokartja az iskolás gyerekeket célozza. Vagány, biztonságos, és nem kerül húszmillió forintba.

Ez az elektromos Opel lehet a következõ nagy durranás Európában

Auto2016.02.11, 11:41

Már jövõre megjelenik az Opel kínálatában egy új elektromos autó, az ígéretek szerint elérhetõ áron.

Elektromos autókkal bõvítenék az állami jármûflottát

Auto2016.02.10, 08:53

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint meg kell vizsgálni, hogyan növelhetõ az állami elektromos jármûvek száma. Új szabályok lépnek életbe a töltõállomások létesítésével kapcsolatban is.

Az igazi Vasember nem fél az olcsó üzemanyagtól

Gazdaság2016.01.26, 10:54

Az olcsó üzemanyagok miatt a benzines és a dízeles autók sokkal vonzóbbak, mint pár évvel ezelõtt, az elektromosautó-ipar egyértelmûen meg fogja sínyleni az alacsony árakat, mondta Elon Musk. A milliárdos szerint az õ cége, a Tesla valamivel jobb helyzetben van, mint a versenytársai, mert széles termékpalettáján luxusautók is vannak, azokat pedig nem azért veszik az emberek, mert spórolni akarnak az üzemanyagon. A Tesla két-három év múlva tervezi megnyitni kínai gyárát.

200 lóerõs lesz az Opel olcsó villanyautója

Auto2016.01.13, 15:15

Detroitban elárulták a Chevrolet Bolt mûszaki adatait. A 200 lóerõs, nagy hatótávolságú, egy pedállal is vezethetõ villanyautónak hamarosan az európai változata is debütálhat.

Egy Hyundai a Toyota Prius legkomolyabb kihívója

Auto2016.01.07, 16:44

Az alternatív hajtású autók között a legsikeresebb a már negyedik generációjánál tartó Toyota Prius. Eddig igazán komolyan senki nem tudta megszorongatni, ám 2016-ban komoly ellenfél érkezik Dél-Koreából, a Hyundai Ioniq.

Ez a villanyautó õsszel letarolhatja a piacot

Auto2016.01.07, 11:03

A CES-en bemutatott Chevrolet Bolt jóval olcsóbb a BMW i3-asnál, és több mint kétszer annyit megy egy töltéssel. Opelként Európában is megjelenhet.

Megvan, miben lesz Magyarország a régió vezetõ országa

Auto2016.01.05, 22:18

Magyarország vezetõ szerepet tölt majd be az elektromobilitás területén a közép-európai régióban, a kormány céltudatos intézkedésekkel segíti az elektromobilitás elterjedését - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelõs államtitkára.

Komoly amerikai vetélytársat kap a Tesla

Auto2016.01.05, 11:23

A Faraday Future a CES-en mutatja be 1000 lóerõs villanyautóját.

A Volkswagen már húzza a mézesmadzagot

Auto2016.01.04, 13:48

Újabb csalogató elõzetest adott ki a német gyártó a CES-en debütáló, 2017-tõl kapható kisbuszhoz. Már az is kiderült, hogyan fogják hívni az elektromos hajtású autót.

Naponta ezreket spórolhat egy villanyautóval

Archívum2015.12.20, 00:14

Ingyenes parkolás minden kerületben, továbbra is díjmentesen használható nyilvános töltõk - új autó vásárlása esetén akár érdemes is lehet megfontolni egy elektromos autó vagy konnektoros hibrid megvásárlását rendszeres budapesti használat esetén. A kedvezmények ellenére egy hagyományos használt autót ugyanakkor még nem éri meg lecserélni, de pár év múlva fordulhat a kocka.

150 ezer elektromos autóra kapott megrendelést az újjáéledõ Saab

Auto2015.12.18, 11:30

A 12 milliárd dollár értékû üzletet egy kínai flottakezelõvel kötötték.

Új villanyautókat fejleszt a Volkswagen

Auto2015.12.18, 11:01

A dízelbotrány után érthetõ módon az elektromos autókra koncentrál a cég, új akkumulátort és moduláris padlólemezt is fejlesztenek az ilyen jármûvek számára.

A Jaguar a Williamsszel tér vissza a versenypályára

Gphírek2015.12.15, 13:06

Az F1-ben még ellenfelek voltak, a Formula E-ben viszont egymást erõsíti a két brit vállalat. A Jaguar tízévnyi távollét után tér vissza az autósportba, egy volt F1-es pilóta csapatának helyére.

20 új elektromos busz áll forgalomba Budapesten 

Auto2015.12.15, 16:36

A közel négymilliárd forintból megvásárolt, magyar gyártású, klímás villanybuszokat május 15-ig helyezik forgalomba.

Villanyautókkal támad fel a Saab 2017-ben

Auto2015.12.14, 13:34

A Saab új tulajdonosa felfedte üzleti tervét: 2017 után egy ismert és négy vadonatúj modellt mutatnak be, mindet elektromos hajtással.

A BMW keményen beszólt a Teslának

Auto2015.12.08, 16:00

A Volkswagennél kirobbant botrány után alaposan megromlott a dízelmotorok általános megítélése. Egyre többen, így a BMW vezérigazgatója, Harald Krüger is azt jósolja, hogy a dízelmotoros autók végleg eltûnhetnek a kínálatból, a helyükre elektromosak kerülhetnek. A Tesla nemrég bevezetett önvezetõ rendszerérõl pedig úgy véli a menedzser, hogy szerinte még túl kiforratlan ahhoz, hogy a fogyasztók máris használják.

Prius-ellenfelet mutat be a Hyundai

Auto2015.12.08, 14:43

Hibrid autók terén szinte mindenkinek azonnal a Toyota ugrik be, amely a Priusszal megalapozta és széles körben elérhetõvé tette ezt a hajtásfajtát. Bár többen próbálták már letaszítani a jaán autót a trónról, idáig még nem sikerült. Jövõre viszont egy újabb kihívóval kell majd szembenéznie, mégpedig a Hyundai-tól.

Lütyõ felügyelõ ma ilyen Citroënnel járna

Auto2015.12.08, 12:25

A jövõre megvehetõ, elektromos E-Mehari egy négyszemélyes kabrió bohókás külsõvel, amely visszakacsint a márka ikonikus modelljére, a csendõrös filmekben szerepelt Méharira.

Biztosan meg lehet majd venni a hang nélküli Porschét

Auto2015.12.07, 10:45

Egymilliárd eurót fordít a Porsche a Mission E elektromos autó fejlesztõprogramjának finanszírozására.

Elektromosra cseréli állami autóit New York

Auto2015.12.03, 12:58

Az átállással évente 9,4 millió literrel csökken az üzemanyag-fogyasztás.

Zöld rendszámmal egész Budapesten ingyenes a parkolás

Auto2015.12.03, 10:07

A Fõvárosi Közgyûlés szerdai ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámos elektromos és hibrid autók Budapest teljes területén ingyenesen parkolhassanak.

Olcsó kocsi lehet a Tesla nemsokára

Gazdaság2015.11.29, 16:25

Hongkong szûk utcáit egyre több Tesla rója. A többi luxusautóhoz képest az elektromos kocsi kifejezetten olcsónak számít ott az adómentesség miatt. Norvégiában is pörögnek az eladások, mert ott már élnek azok a kedvezmények, amelyek bevezetésére itthon még csak készülnek a politikusok. Az eredmény, hogy külvárosi gazdagok luxuskocsikkal állják el a buszsávokat. Lehet, hogy itthon is ez lesz a zöld rendszámból.

Adómentességet kapnak a magyar villanyautók

Auto2015.11.23, 15:44

2016-tól jól járnak a zöld rendszámos autók tulajdonosai Magyarországon. 

Kedvezményeket kapnak az elektromos autók vásárlói

Auto2015.11.16, 10:35

A vásárlásához társuló kedvezmények mellett buszsávhasználat is megilleti majd a villanyautósokat Magyarországon.

Sárváron már ingyen villanytaxizhat

Auto2015.11.10, 10:04

Most még meglehetõsen ritka látvány egy-egy elektromos autó Magyarország útjain, de a felmérések szerint itthon is növekedni fog a számuk. Itt a zöld rendszám, dolgozik az állam a kedvezményeken, és egyre több városban kezdik népszerûsíteni õket - ezúttal Sárváron van a sor. 

A sorozatos veszteségek ellenére is imádják a Teslát

Gazdaság2015.11.04, 10:06

Nyereséget nem termel, kiemelten figyelt számok tekintetében még elmarad a piaci várakozásoktól, de mégis hisznek a befektetõk a sztoriban, bíznak a szemünk elõtt évek óta kibontakozó sikertörténetben, forradalmi technológiában. Így lehet jellemezni az Elon Musk által vezetett Tesla-birodalmat, mely közzétette negyedéves számait. A hírek megjelenése után 9 százalékot ugrott a részvény.

Van megoldás az elektromos autók gyengéjére

Auto2015.11.03, 10:41

A villanyhajtású jármûvek legnagyobb hátránya a korlátozott hatótávolság, amiért a kis kapacitású akkumulátorok a felelõsek. Hamarosan jelentõs elõrelépés történhet ezen a téren az új lítium-levegõ akkumulátorok bevezetésével.

Szénszálas kupé vetíti elõre az új Leafet

Auto2015.10.29, 10:04

Úgy tûnik, az idei Tokiói Autószalon már elõrevetíti az önvezetõ autók jövõképét, legalábbis számos autógyártó foglalkozik egyre aktívabban a témával. A Nissan sem veszi félvállról a dolgot, a következõ Leaf-et elõrevetítõ IDS Concept sok érdekességgel szolgál.

Ezer lóerõs lesz az elektromos Aston Martin

Auto2015.10.26, 12:51

Elõször egy gyengébb változat lesz belõle, aztán jön az ezer lóerõs, Tesla-verõ kivitel.

Hatalmas bakot lõtt Európa a dízellel

Gazdaság2015.10.25, 22:43

Mesterségesen, környezetvédelmi okokból támogatta az EU a dízelautók elterjesztését, ami csak még súlyosabb környezetszennyezéshez vezetett. Az autógyártók Európában is manipulálhatták a tesztek eredményeit, de az amerikai VW-botránnyal szemben lehet, hogy itt lényegében legális volt a csalás.

Marty McFly elég csalódott lenne

Techbázis2015.10.21, 17:22

Kereken harminc éve annak, hogy Marty McFly és dr. Emmett Brown, azaz Doki együtt indultak neki a jövõnek, amely hogy, hogy nem, épp most van. A Vissza a jövõbe filmek 2015-je 1985-ben még jogos sci-fi elképzelés volt, de az alkotók kicsit koránra datálták a megfiatalító szervcseréket, a légdeszkázást és a repülõ autókat. Van, ami már valóság lett, és akad, ami jobb is, mint hitték. Sok dolog maradt azonban álom – igaz, a kutatók, tudósok folyamatosan dolgoznak azon, hogy ezek is mihamarabb megvalósuljanak.

Beszáll az autógyártásba az LG

Techbázis2015.10.22, 11:07

Az elektronikai cégek egyik legnagyobbja fogott össze egy híres autógyártóval.

Holnap ingyen fürdõzhetnek Sárváron a "zöld" autósok

Travelo2017.11.28, 11:47

2015. október 21. legendás dátumnak számít a Vissza a jövõbe-rajongóknak, a filmtrilógia második részében ugyanis Marty McFly és a Doki erre a napra utazik a jövõbe autójával. A jeles nap alkalmából ingyen engedik be a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdõbe az elektromos autóval érkezõket.

2019-tõl lesz kapható a Volvo Teslája

Auto2015.10.15, 11:58

Négy év múlva egy teljesen elektromos autót mutat be a svéd gyártó, és addigra már minden modelljébõl lesz konnektoros hibrid verzió is.

Van, ahol már ingyen parkolhat zöld rendszámmal

Auto2015.10.15, 10:48

Forradalomról messze nem beszélhetünk, de kezdenek elhárulni az akadályok a magyarországi villanyautózás elõl. Újabb két gyorstöltõt adtak át a Budai várnegyedben, és megjelentek az elsõ zöld rendszámos autók.  

Már óvatosabban osztja az Apple-t a Tesla-vezér

Techbázis2015.10.12, 16:07

Elon Musk múlt héten kemény szavakkal illette az Apple-t, és nevetve beszélt okosórájukról. Utólag Twitteren némileg finomított a korábbi kijelentésein, de most sem maradt el némi csípõs megjegyzés.

Szijjártóéknak mégis kell a presztízsberuházás

Gazdaság2015.10.07, 12:32

Nagyot fordult a világ Szijjártó Péter tárcájánál, ahol egyik napról a másikra kõkeményen beleálltak a Tesla-projektbe. Ráadásul a külügynél még a Jaguarról sem tettek le, és sportnyelven fogalmazva a lepattanóra várnak. A szakértõ szerint elméletileg van esély arra, hogy a Tesla Magyarországra jöjjön, de ennek az amerikai cég megkérné az árát.

A dízelbotrány nyertese lehet az új Tesla terepjáró

Auto2015.09.30, 15:10

Tanulmányként már közel két éve láthattuk a Model X-et, most viszont végre tényleg piacra dobják az új Teslát. Van itt szárnyas ajtó, vicces üzemmód és még sok más.

Nemsokára villanyautóval érkezik önhöz a postás

Archívum2015.09.25, 16:17

Ha valahol, hát a rövidtávú, sok megállással tarkított városi forgalomban nyerõk az elektromos autók. Ezt több taxitársaság után a Magyar Posta is felismerte, és egy teljes flottát szerzett be tesztelésre. Öt márka közül kerülnek ki az igazán zöld kézbesítõkocsik.

Zöldebb lesz a Magyar Posta

Gazdaság2015.09.25, 12:18

Jövõre vásárolna elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta, ezért decemberig több modellt is letesztelnek, hogy ez alapján dönthessenek a késõbbi beszerzésrõl.

Ez a Volkswagen tényleg alig szennyezi a környezetet

Auto2015.09.24, 10:14

Viszonyleg kedvezõ áron, egy átlagos taxizás áráért lehet egy órára kibérelni Magyarországon az Europcartól az e-Up!-ot.

A német vevõket nem érdekli a Tesla

Auto2015.09.21, 16:48

Hiába remekel az Egyesült Államokban a Tesla, az elektromos autóiról ismert márka Európában komoly problémákkal küzd, különösen a legnagyobb piacon, Németországban.

Tesla-riválison dolgozik a Mercedes

Auto2015.09.21, 14:06

Ugyan már eddig is rendelkezett elektromos autóval a Mercedes, mindeddig nem volt ütõképes válaszuk a Teslára. Hamarosan mindez megváltozik.

Öt év múlva elektromos lesz a következõ autója

Auto2015.09.21, 13:34

A kormány számításai szerint 2020-ra már 30 ezer elektromos autó közlekedik majd a magyar utakon, ami a jelenlegi mennyiség százszorosa. Nemcsak a tervezett kedvezmények, de a technikai fejlõdés is fokozatosan az ilyen autók felé tereli majd a vásárlókat, hiszen az akkumulátorok egyre olcsóbbá válnak, és lassan már a normál autókéval összemérhetõ hatótávolságot biztosítanak. 

Harcsaszájú tajvani autó ütné ki a Teslát

Auto2015.09.18, 11:46

Egy töltéssel akár 650 kilométert is mehet a tajvani Thunder Power most bemutatott elektromos autója, és jóval olcsóbb lesz, mint a Tesla. De a formáját még szokni kell, az biztos.

Elektromos SUV-val fenyegeti a BMW X6-ost az Audi

Auto2015.09.15, 11:34

Bár a formája a Q7-est idézi, a karosszéria alatt a gyártó három év múlva megjelenõ elektromos autójával találkozunk.

A Porsche hadat üzent a Teslának

Auto2015.09.15, 10:56

A tisztán elektromos hajtású, négyajtós Porsche Mission E tanulmányautóból pár éven belül szériaautó lesz, ami nem túl jó hír a Model S számára.

A legfontosabb dolgon javítottak a Nissan Leafen

Auto2015.09.11, 10:38

Az új akkumulátor negyedével növelte meg a japán villanyautó hatótávolságát.

Nemsokára vidékre is elmerészkedhetünk villanyautóval

Auto2015.09.07, 12:39

Idén hétmilliárd forintot fordít az állam az infrastruktúra fejlesztésére, így 150 új gyorstöltõ épülhet országszerte. Átmenetileg elõállhat az a fura helyzet, hogy több lesz a töltõpont, mint az elektromos autó, de a zöld rendszámmal és a tervezett kedvezményekkel ez is megváltozhat.

3D nyomtatóval készül a legdögösebb Peugeot

Auto2015.09.03, 08:53

Ezt a típust ilyen formában biztosan nem láthatjuk majd az utcán, de a benne lévõ formai és technikai megoldások visszaköszönhetnek a jövõ Peugeot modelljeiben.

Sorba fognak állni a menõ Tesla villanyterepjáróért

Auto2015.09.02, 14:16

Az elmúlt években nagy népszerûséget vívott ki magának az amerikai Tesla, elsõsorban a Model S villanyautónak köszönhetõen. A gyártó most bõvíti a palettát, bemutatták a Model X névre hallgató hétszemélyes SUV-t.

Megoldották a villanyautók egyik nagy problémáját

Auto2015.08.24, 12:48

Hangszórókból érkezõ speciális hang jelezné a gyalogosoknak, hogy közelít egy elektromos autó, így könnyebben elkerülhetõk lennének a balesetek. 

Végre megmutatták az elektromos Audi SUV-t

Archívum2015.08.19, 13:45

Az Audi kiadott pár gyári grafikát a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó E-Tron Quattro koncepciójáról, amelynek 2018-tól megvásárolható szériaváltozata a gyártó elsõ, nagy sorozatban gyártott teljesen elektromos autója lesz.

Ez aztán a bika!

Gazdaság2015.08.18, 12:13

Ritkán látni olyan optimista várakozást, amelyet a Morgan Stanley közölt a Tesla részvényeire vonatkozóan. A pénzintézet szerint a Teslának mindene megvan ahhoz, hogy megváltoztassa a világ közlekedését.

Magyar akkuval jön az elektromos Audi SUV

Auto2015.08.14, 10:33

Várhatóan az idei Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Q6 tanulmány változata, részben magyar akkumulátorokkal.

Még tesztelik a magyar versenyautót

Auto2015.08.10, 21:40

Új fejlesztésû elektromos versenyautót készítettek a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnök hallgatói a Formula Student versenyre - jelentette be Boriszov Dániel, a Formula Racing Team, az autót megtervezõ és kivitelezõ csapat kapitánya hétfõn Budapesten.

Önvezérlõ autóval szorongathatja meg a Tesla az Ubert

Gazdaság2015.08.07, 12:02

Egyelõre nem tudni, hogy az elektromos autókat gyártó Tesla Uber-riválissá lép-e elõ, vagy pedig összefog a több oldalról is támadott közösségi taxicéggel. Mindenesetre Elon Musk elég sejtelmesen nyilatkozott.

Robotkígyóval is lehet Teslát tölteni

Auto2015.08.07, 11:10

A Terminátor és a Mátrix filmekbõl ismerõs robotkarokhoz hasonló elektromos töltõvel jelentkezett a Tesla, de a találmány egyelõre csak prototípus.

Kétarcú eredmények miatt büntetik a Teslát

Gazdaság2015.08.06, 20:17

Az elektromos autógyártó második negyedéves gyorsjelentése nem aratott osztatlan sikert a befektetõk körében, ráadásul számos olyan adat is napvilágot látott, ami árnyalja a Tesla jövõképét. 

Megvan, mennyibe kerül a zöld rendszám

Auto2015.08.05, 12:05

Akinek környezetbarát autója van, már most igényelheti az új azonosítót, de zöld fólia híján csak késõbb tudják legyártani.  A pontos kedvezményekrõl sincs még kormánydöntés, viszont a rendszámcsere árát már tudjuk.

Kész az új magyar rendszám, amivel buszsávban is járhatunk

Auto2015.08.05, 13:34

Hosszas tárgyalások után elkészült az elektromos autókra és konnektorról tölthetõ hibridekre igényelhetõ zöld rendszám. Már lehet igényelni, de még nem világos a kedvezmények köre, valószínû viszont, hogy megnyitja a buszsávot, és dugódíj-mentességet ad.

Újabb elektromos modellt fejleszt a BMW

Auto2015.08.03, 14:01

A Tesla Model S ellenfelének szánt klasszikus négyajtós limuzin állítólag i5 néven kerül majd piacra.

Elektromos kisteherautót gyárt magának a német posta

Auto2015.07.24, 10:44

A Streetscooter nevû jármûbõl év végén már félezer darab jár majd a német utakon, egyelõre három városban használják.

Elektromos autó még sosem ment ennyivel

Auto2015.07.22, 12:40

A Venturi Bonneville-ben szeretné megdönteni a villanyautók sebességrekordját, a cél a 600 km/h.

Rohamosan csökken a villanyautók ára

Auto2015.07.21, 16:44

Egy év alatt csaknem negyedével esett vissza az elektromos autók ára, hamarosan még kisebb lesz az árkülönbség.

Csak 60-nal tud menni a dögös kínai sportkocsi

Auto2015.07.21, 15:52

Egy kínai fiatal úgy gondolta, ha nincs pénze igazi szupersportautóra, akkor inkább épít egyet magának. Csak a látvány a lényeg.

Máris orvosolnák a villany-BMW fõ hibáját

Auto2015.07.16, 13:55

A bajorok röviddel a megjelenés után frissíthetik elektromos autójukat. Ennek egyszerû az oka: a Tesla és sok más modell jóval nagyobb hatótávolsággal bír, márpedig ez kulcsfontosságú a hétköznapokban.