elbocsátás

címke rss

Több ezer embert rúgnak ki a Teslától

Gazdaság2018.06.13, 11:31

A Tesla amerikai autógyártó elbocsátja dolgozóinak 9 százalékát. Részben ennek az intézkedésnek a költségcsökkentõ hatásától várja a cég, hogy nyereségessé váljon.

Brutális dolgot jelentett be a McDonald’s karcsúsítás címszó alatt

Gazdaság2018.06.08, 13:45

Jelentõs mûködési és szervezeti átalakításokra készül a McDonald's az Egyesült Államokban, amelynek eredményeként már 2019 végéig több száz millió dollár megtakarítást várnak. A vállalati vezetés annyira eltökélt, hogy – írja a CNBC – a változásokról emailben értesítette munkavállalóit, beszállítóit és franchise partnereit.

Diszkriminációval vádolják az Intelt

Techbázis2018.05.30, 13:38

Az idõsebb munkavállalóit küldhette el a legutóbbi nagy leépítése során.

Hajdú Péter Facebookon tálalt ki a pornóbotrányról

Archívum2018.05.02, 19:05

Felröppent a hír, hogy Hajdú Pétert azért bocsátották el az ATV-tõl, mert pornóképeket küldött a munkahelyi belsõ chatre. A mûsorvezetõ Balázsék reggeli mûsorában megígérte, a nap folyamán elõzményeket árul el az ügyrõl Facebook-oldalán. Ezt most meg is tette. 

Taposóaknává válhat a munkavállalója elbocsátása, ha nem tudja ezeket

Gazdaság2018.03.21, 14:46

Elõfordul, hogy a munkáltató számára terhessé válik egy alkalmazottja. Felmerül, hogy elbocsássa a dolgozóját, ezzel azonban érdemes óvatosan bánni, mert komoly buktatókkal járhat.

Tömeges elbocsátásra készülhet az Airbus

Archívum2018.03.05, 15:35

Komoly leépítéseket jelenthet be hamarosan az Airbus repülõgépgyártó, ahogy a vállalatnak vissza kell fognia egyes projektjeit annak érdekében, hogy javítsa a pénzügyi teljesítményét. A becslések szerint több mint 3500 álláshelyet érinthetnek az akciók.

A Vöröskeresztet is elérte a szexbotrány

Nagyvilág2018.02.27, 10:33

A Vöröskereszt is vizsgálatot indított a szexuális visszaélésekrõl. Nemrég tört ki a botrány, mert bebizonyosodott, hogy az angol Oxfam segélyszervezet dolgozói szexet követeltek a segélyért a haiti földrengés áldozataitól.

Újabb elbocsátások jöhetnek a Deutsche Banknál

Archívum2018.02.20, 14:28

Akár 500 embert is elbocsáthat a Deutsche Bank a befektetési banki üzletágától – írja a Reuters belsõ források alapján. Ezzel tovább folytatódhat a Deutsche korábban megkezdett leépítési hulláma.

Az Amazon több száz munkavállalójától válik meg

Gazdaság2018.02.13, 13:32

Értesülések szerint az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cég több száz alkalmazottját bocsátja el, a vállalat Seattle-i, nemrég átadott irodakomplexumában dolgozókat éppúgy érinti a dolog, mint a globális csoportokat.

Tízezer dolgozót küld el idén a Foxconn

Techbázis2018.02.09, 13:37

Rengeteg munkafázist gépesít és automatizál a vállalat.

A Tesconál is megerõsítették, hogy lesznek elbocsátások

Gazdaság2018.02.02, 17:04

A Tesco 206 magyarországi áruházából 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetõk számát. Változás lesz a pékségeknél és megszûnnek egyes éjszakai mûködéséért felelõs vezetõi posztok is.

Kadarkai Endre megszólalt elbocsátásáról

Archívum2018.01.25, 12:54

Azonnali hatállyal kirúgták a Story4-tõl Kadarkai Endrét, aki eddig nem osztotta meg véleményét a történtekrõl. Facebook-oldalán viszont most pár sorban kommentálta a 

Közel 7000 dolgozót bocsát el a Siemens világszerte

Gazdaság2017.11.16, 17:51

Világszerte 6900 alkalmazottját bocsátja el és üzemeket zár be a Siemens német gépipari konszern az erõmûvi, valamint a hajtómû és gázturbina üzletágának nehézségei miatt – jelentette be csütörtökön a vállalat.

Több ezer dolgozóját bocsátja el amerikai központú General Electric

Gazdaság2017.11.14, 15:51

Szûkítik a General Electric (GE) multinacionális, technológiai és szolgáltatási vállalat tevékenységét és több ezer fõt elbocsátanak az új vezérigazgató most ismertetett tervének értelmében.

Menesztették az ELTE dékánját

Archívum2017.11.07, 17:56

Pár napja adtunk hírt róla, hogy szexuális zaklatással vádolják az ELTE egyik professzorát. Egyelõre nem tudni, hogy a dékán menesztése összefüggésben van-e a botránnyal.

Kirúgta az Operettszínház Kerényi Miklós Gábort

Life.hu2017.11.07, 12:57

A rendezõ zaklatási botrányba keveredett: tegnap az ATV mûsorában egykori táncosa beszélt arról, mit tett vele Kerényi. Az Operettszínház ma közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.

Koruk illetve súlyuk alapján diszkriminálják a stewardesseket

Travelo2017.11.24, 09:51

Koruk illetve súlyuk alapján diszkriminálják a stewardesseket.

Alkalmazottai tíz százalékát bocsátja el a Hewlett Packard Enterprise

Gazdaság2017.09.22, 19:15

Alkalmazottainak mintegy tíz százalékát bocsátja el még az év vége elõtt az amerikai Hewlett Packard Enterprise informatikai szolgáltató konszern.

Leépítés lehet az ára a béremelésnek a Tesconál

Gazdaság2017.08.22, 10:09

 A sztrájkfenyegetettség hatására béremelési szándékát bejelentõ Tesco ötszáz embert küldhet el központi részlegétõl - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Újabb nagy leépítés a Microsoftnál

Techbázis2017.07.06, 20:25

Globálisan több ezer munkavállaló fogja elveszíteni az állását.

Több ezer fõs elbocsátásra készül a Microsoft?

Techbázis2017.07.03, 20:24

A hírek szerint újabb nagy átszervezés van készülõben a vállalatnál.

Mentõsként kirúgták, így szakszervezetisként bizonyítana Kusper Zsolt

Itthon2017.05.17, 08:49

Kusper Zsolt jelenleg a Magyarországi Mentõdolgozók Szövetségének (MOMSZ) az elnöke, azzal került be a hírfolyamba, hogy május 31-ére mentõs tüntetést hirdetett a fõvárosba. Azzal indokolta a döntést, hogy béremelést szeretne kiharcolni a mentõs bajtársaknak. Aztán megírtuk, hogy a MOMSZ tiltakozásában az is erõsen közrejátszhatott, hogy néhány hete a Kúrián jogerõsen is elbuktak egy pert, amelynek következtében a szakszervezet nyakába szakadt a sok milliós perköltség, ráadásul a Kusperék által felbiztatott mentõsöknek is egymillió forint körüli összeget kell visszafizetniük. Az Origóhoz eljutott egy dokumentum, amely azt bizonyítjaa, ...

A Commerzbank 7800 dolgozóját elbocsátja

Gazdaság2017.04.05, 07:44

Várhatóan négy év alatt 7800 dolgozóját küldi el Németországban a Commerzbank, ami a munkavállók több mint 15 százaléka.

Az UniCredit 3900 alkalmazottját bocsátja el

Gazdaság2017.02.06, 09:13

A pénzintézet 2019-ig összesen 14 ezer dolgozójától válik meg, de a létszámleépítés csak Nyugat-Európát érinti, így a magyarországi fiókhálózatot nem.

Részvénykereskedõket rúg ki a Deutsche Bank

Gazdaság2017.02.03, 16:03

A Deutsche Bank elbocsátja a részvény- és kötvénykereskedéssel foglalkozó munkatársainak egy részét, összefüggésben azzal, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium decemberben 7,2 milliárd dolláros büntetést rótt ki a pénzintézetre jelzálog-fedezetû értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt.

Elbocsátásokat hozhat a madárinfluenza

Gazdaság2017.01.23, 08:50

Ha nem kap állami segítséget, hamar felszámolás alá kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat, mert amíg a tenyésztõket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak, ezért már a napokban elkezdõdhetnek a kényszerû létszámleépítések - írta ágazati szakértõkre és a feldolgozókra hivatkozva a Magyar Nemzet.

A TV2 elbocsátott idõjósa, Gaál Noémi a párját félti

Life.hu2016.12.19, 08:10

Csaknem húsz év munkaviszony után pár soros közleményben bocsátották útjára Gaál Noémit, aki nem esett kétségbe a helyzettõl, egyszerûen csak nem érti. Párját azonban félti, hiszen õ is a TV2-nél dolgozik, és bármi megtörténhet...

Csökkent az álláskeresõk száma

Gazdaság2016.11.21, 14:52

A nyilvántartott álláskeresõk száma 16,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az októberi zárónapon 277,8 ezer álláskeresõ szerepelt, közel 60 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

A VW 30 ezer dolgozójának mond fel 2020-ig

Gazdaság2016.11.18, 11:12

Az intézkedés célja a költségcsökkentés és a nyereség növelése. A Volkswagen célja, hogy évente 3,7 milliárd eurót takarítson meg 2020-ig.

Tüntetnek az elbocsátott dékánért

Itthon2016.11.14, 11:23

Tüntetés lesz a mûszaki egyetemen a gazdaság- és társadalomtudományi kar dékánja mellett. A dékánt elõször felfüggesztették, majd a héten azonnali hatállyal elbocsátották. A hallgatók az utcán demonstrálnak majd hétfõn az elküldött vezetõ és a kar jövõje miatt.

Több száz embert rúghat ki a Twitter

Gazdaság2016.10.25, 12:05

Rengeteg munkahely megszûntetését tervezi a Twitter. A leépítést a héten jelenthetik be.

A kínaiak kirúgják azt, aki iPhone 7-et vesz

Techbázis2016.10.06, 17:46

Az egyik kínai gyógyszeripari cég úgy próbálja megvédeni a hazai termékeket, hogy fenyegeti alkalmazottait. Aki iPhone 7-et vásárol, annak azonnal megszüntetik munkaviszonyát.

Több tízezer tiltakozó Párizs utcáin

Nagyvilág2016.06.23, 18:29

Több tízezren vonultak csütörtökön Párizs utcáira a tervezett munkaerõpiaci reformok elleni tiltakozásul; a késõ délutánig békésen zajló rendezvényt megelõzõen a francia rendõrség 85 embert elõállított.

Önkezével nyírja ki a Windows Phone-t a Microsoft

Techbázis2016.05.26, 11:27

A Microsoft 1850 dolgozót küld el a cég az okostelefonok fejlesztésével foglalkozó részlegbõl. A Nokia márkát eladta, a Windows Phone okostelefonos piaci részesedése pedig egy százalék alá zuhant be.

24 intézmény kicsúszott Lázár János kezei közül

Itthon2016.04.06, 07:51

A kormányzati háttérintézmények kétharmadát, szám szerint 49-et megszüntet a kormány – tudta meg az Origo. A döntéssel egy több mint két hónapos egyeztetési folyamat zárult le. Korábban az volt a terv, hogy 73 háttérintézménybõl 63-at szüntetnek meg. 

Kiderült: Kárász Róbert elárulta, miért távozott a TV2-tõl

Life.hu2016.04.09, 12:20

A televíziós csatornától történt kirúgása után elõször adott interjút a mûsorvezetõ.

Elbocsátásoktól tart a kéményseprõ szakszervezet

Itthon2016.03.30, 21:54

Elbocsátásoktól tart a Kéményseprõk Országos Szakszervezete az új kéményseprõ-ipari törvény, illetve a belügyminiszter tervezett rendelete miatt. Úgy vélik, csak Budapesten 130 képzett szakember válik feleslegessé azzal, hogy a jogszabály ritkítaná a gáztüzelésû kémények ellenõrzését.

Az RTL Klubbal tárgyalt titokban Vujity Tvrtko

Life.hu2016.03.05, 08:45

Az RTL Klub vezérigazgató-helyettesét, Kolosi Pétert egy budai étterembõl kilépve látták a TV2 egykori mûsorvezetõjével, Vujity Tvrtkóval.

Berki Krisztián: "Továbbra is testvéri szeretettel gondolok Tvrtkóra"

Archívum2016.03.02, 09:29

Az Édes élet sztárja elárulta, hogy nem jelent számára semmiféle örömöt egykori kollégájának, Tvrtkónak az elbocsátása.

Ilyen, amikor közel 2 millió embert rúgnak ki

Archívum2016.02.29, 17:49

A hivatalos becslések szerint a kínai szén- és acéliparból 1,8 millió ember bocsáthatnak el az ipari többletkapacitás leépítésének jegyében. Noha az elbocsátásokra nincs meghatározott idõkeret, a közel 2 milliós szint a szektorokban dolgozók mintegy 15 százalékát jelenti.

Kiderül, hány embert bocsáthat el a kormány

Itthon2016.02.21, 15:47

A kormányhoz intézett kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget hétfõn az Országgyûlés aktuális kéthetes ülése.

Kirúgták a gyereket megrúgó állatkerti dolgozót

Life.hu2016.02.10, 15:25

Megvált az állatkert attól a gondozótól, aki február elején "nevelési céllal" vízbe lökött egy gyereket a parkban.

Tízezer embert küld el a Shell

Gazdaság2016.02.04, 09:36

Miután 13 éve nem látott mélységbe zuhant a Shell éves profitja, a cég bejelentette, hogy megszüntet 10 ezer munkahelyet.

Kirúgása után elõször állt nyilvánosság elé Jakupcsek Gabriella

Archívum2016.02.04, 09:09

A köztévé egykori mûsorvezetõje moderátorként vett részt egy HPV elleni védõoltás mellett kampányoló rendezvényen.

A szakszervezet szerint a BKV-nál nem tartják be a biztonsági szabályokat

Gazdaság2016.02.02, 11:21

A közlekedési szakszervezet úgy tudja, a BKV karbantartókat akar elbocsátani, mert a cég szerint a szerelések elvégzéséhez nem kell annyi ember, amennyit alkalmaznak. A szakszervezet szerint a karbantartók valójában kevesen vannak, túlterheltek, a munkát gyakran csak a biztonsági szabályok megszegésével tudják elvégezni.

Egyetlen nap alatt öt vezetõjét küldte el a TV2

Itthon2016.01.30, 11:25

Egy nappal az után, hogy Halkó Gabriella lett a TV2 gazdasági és stratégiai igazgatója, pénteken több vezetõt is kirúgtak a kereskedelmi csatornától. 

Kudlik Júlia: „Nem számítottam a kirúgásomra"

Life.hu2016.01.29, 10:08

A televíziós legenda arról vallott, anno hogyan kellett távoznia a köztévétõl.

Perelné a szakszervezet a BKV-t a kirúgások miatt

Itthon2016.01.26, 10:38

Amíg nem egyeztetnek a szakszervezettel, addig törvénytelen lenne elkezdeni a kirúgásokat - írta közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). A BKV 96 dolgozójától válna meg, ha ezt konzultáció nélkül teszik, akkor a szakszervezet bírósághoz fordul.

Elbocsátották a TV2 programigazgatóját

Life.hu2016.01.11, 15:38

Távozik a TV2-tõl Shadia Nugud a TV2-csoport tartalom és kreatív igazgatói pozíciójából. 

Ada: "A fiam tartják bennem a lelket"

Life.hu2015.12.30, 17:10

Még nem tudja, mihez kezd januártól a csinos mûsorvezetõ, miután menni kellett az RTL Klubtól. A kétgyermekes anyuka persze mindent elmondott a családjának is, akik támogatják õt mindenben. 

A Chelsea kirúgta José Mourinhót

Sport2015.12.17, 16:43

A csütörtöki vezetõségi megbeszélésen a Chelsea felbontotta José Mourinho szerzõdését. 

SMS-ben rúgták ki, amiért lájkolt egy pulóvert Facebookon

Life.hu2015.11.04, 14:27

Troy Garrodot azért bocsátotta el állásából a legnagyobb brit könyvkereskedelmi vállalat, mert lájkolásával szégyent hozott a cégre.

Hétezer alkalmazottját bocsátja el egy olajipari vállalat

Gazdaság2015.10.30, 21:28

Az alacsony olajárak miatt kikényszerített költségcsökkentések keretében mintegy hétezer alkalmazottjától készül megválni a Chevron Corp. olajipari konszern. 

500 ember kerülhet utcára a fejlesztési ügynökségektõl

Gazdaság2015.10.12, 12:28

Több száz embert küldenek el a regionális fejlesztési ügynökségektõl, mert az új uniós pályázati rendszerben ezekre az intézményekre már nem számít a kormány.

Tízezreket rúg ki a hatalmas techcég

Techbázis2015.09.16, 16:54

Huszonöt-harmincezer munkatárstól válik meg a Hewlett-Packard, miközben a vállalat két kisebb cégre bomlik szét.

Több száz mobilfejlesztõ kerül utcára

Techbázis2016.02.10, 19:55

Súlyos leépítést jelentett be az Angry Birdsrõl híressé vált Rovio. A cég 260 dolgozótól válik meg, hogy kisebb stábbal eredményesebb termelést érjen el.

Dolgozók ezreit rúgja ki a Lenovo

Techbázis2015.08.13, 10:23

Több ezer dolgozótól válik meg a Lenovo. A kínai gyártó így szeretne spórolni, hogy jobban összpontosíthasson a PC-piacra és a mobilokra.

Több ezer embert rúg ki a Microsoft

Techbázis2015.07.08, 17:08

A Microsoft felszámolja a Windows Phone divízió jelentõs részét, majdnem 8000 alkalmazottat küldve az utcákra. A döntés oka az, hogy a részleg nem teljesített elég jól.

Hatezer embert bocsát el a Malaysia Airlines

Travelo2017.10.19, 09:27

Hatezer embert bocsát el a Malaysia Airlines.

134 embert rúg ki az OTP

Gazdaság2015.02.18, 13:58

Miután az OTP megvásárolta a Banco Popolare horvát leánybankját és összevonta horvát leányvállalatával, az üzleti folyamatok optimalizálása miatt 134 alkalmazott elbocsátását tervezi, közölte az OTP banka Hrvatska.

A bezárt Tescók dolgozóinak 70 százaléka kap állást

Gazdaság2015.02.03, 11:53

A 13 bezáró Tesco üzlet alkalmazottainak nagy része kaphat munkát a vállalat valamelyik logisztikai központjában. Az érintett 566 alkalmazottból 60 kollégának nem tudott állást kínálni a cég, 90-en maguk döntöttek távozás mellett.

Reagált a kormány csapásaira a Tesco

Gazdaság2015.01.13, 06:19

Tizenhárom boltját is bezárja februárban a Tesco, de így is marad 209 üzlete Magyarországon. Több mint 500 dolgozót érintenek az elbocsátások, de a szakszervezet derûlátó, és igyekeznek mindenkinek munkát találni. Az áruházlánc újabb boltbezárásokat nem tervez, még a vasárnapi zárva tartás miatt sem. A multinacionális vállalat célja az, hogy nyereséges legyen, de nem biztos, hogy ezt 13 üzlet bezárásával el fogják tudni érni.

Nincs vége: 64 embert még el kell küldeni a Külügybõl

Itthon2014.11.29, 07:00

Még 64 embernek kell féltenie az állását a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Már október 31-én elkezdõdött a törvény által elõírt létszámleépítés Szijjártó Péter tárcájánál, de eddig csak 43-an kapták meg a felmondólevelet.

Százhét dolgozót küldtek el a külügytõl

Itthon2014.10.31, 18:29

Százhét munkatársat küldenek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól péntek 17 órai hatállyal.

220 embert rúgnak ki a külügybõl

Itthon2014.10.22, 13:24

Minden negyedik dolgozót elbocsájtják jövõ héten a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, hogy hatékonyabb legyen a munkavégzés - erõsítette meg az Origo információját Szijjártó Péter miniszter.

Milliókba kerültek Kocsis filléres SMS-ei

Itthon2014.10.09, 14:08

Egy SMS elküldése általában néhány forintba kerül, a józsefvárosi önkormányzatnak mégis 6,4 milliót kellett fizetnie néhány üzenetért, amelyeket Kocsis Máté fideszes polgármester küldött egy késõbb kirúgott önkormányzati tisztviselõnek.

Kivonul Nagykanizsáról az ukrán államfõ csokigyára

Gazdaság2014.09.26, 10:06

Decembertõl nem termel a Bonbonetti nagykanizsai gyára. A Petro Porosenko ukrán államfõ érdekeltségében álló cég Budapestre húzódik vissza. A nagykanizsai gyár sorsa még nem dõlt el véglegesen.

Ezreket tesznek lapátra a multik

Gazdaság2014.08.17, 14:42

A CNN Money frissen közzétett listájában a 8 legtöbb elbocsátással rendelkezõ világcéget vette számba. Az elbocsátási hullámokat szinte kizárólag a megváltozott piaci környezet miatti költségcsökkentéssel magyarázták.

Rossz idõk járnak a kötvénykereskedõkre

Gazdaság2014.06.08, 11:07

Óriási elbocsátásokat kezdtek végrehajtani kötvénykereskedési egységeinél a világ legnagyobb bankjai. Többek között a Barclays, a Morgan Stanley, a Bank of America, a Deutsche Bank és a JP Morgan is jelentõsen leépíti munkaerõ-állományát ennél az üzletágánál, mivel a válság elõtti "aranyéveknek" vége, és folyamatos zsugorodásnak indultak ezek az egységek. 

Óriási leépítés a Siemensnél

Gazdaság2014.05.30, 13:08

Hatalmas elbocsátásokra készül a Siemens, mely alkalmazottjainak három százalékától fog megválni a költségcsökkentések jegyében. 

Leépít a Sony

Archívum2014.02.27, 14:39

Alkalmazottjainak harmadától válik meg elektronikai egységénél a Sony a korábban bejelentett átszervezések keretében - írja a Bloomberg. 

Óriási leépítések a JP Morgannél

Gazdaság2014.02.25, 16:50

További elbocsátásokat jelenthet be már ma a JP Morgan, az USA egyik legnagyobb bankja. A pénzintézet az eddig bejelentett több ezer fõs elbocsátásokon túl még kétezer alkalmazottjától válhat meg. 

Több ezer embert küld el a Barclays

Gazdaság2014.02.11, 13:48

12 ezer fõs leépítést jelentett be a Barclays, miután pocsékul alakultak a bank tavalyi eredményei. Nagy-Britannia egyik legnagyobb pénzintézete a befektetési banki üzletágának gyengélkedésétõl, és a magas költségektõl szenvedett. Mindezek ellenére 10 százalékkal több bónuszt fognak kiosztani, mint tavaly. 

A Dunaferr 125 nevet írt fel az elbocsátandók listájára

Gazdaság2013.12.04, 16:57

Rossz anyagi helyezre hivatkozva visszafogná a béreket a Dunaferr vezetése, viszont a korábbi 1500 és 400 fõs elbocsátás helyett egyelõre csak 125 dolgozót neveztek meg, akiket elküldenek a gyárból.

A kormány stratégiai partnere marad a tömegeket elbocsátó gyár

Gazdaság2013.11.19, 22:46

Szijjártó Péter szerint a Jabil Circuit betartotta, amit a startégiai partneri szerzõdésben vállalt. A cég hétfõn jelentette be, hogy elküldenek 673 embert.

673 embert kirúg a borsodi Jabil

Gazdaság2013.11.18, 19:55

Csökkent a megrendelések száma – indokolja az elbocsátásokat a cég.

15 ezer embert küld el a Siemens

Gazdaság2013.09.30, 11:37

A dolgozói 4 százalékát, azaz 15 ezer embert bocsát el a német ipari konglomerátum, a Siemens. A társaság korábban ennek a létszámnak csupán a felét akarta elküldeni, de az új vezérigazgató a kiemelt jelentõségûnek tartja a költségcsökkentést. Ettõl azt remélik, hogy a nyereségességen javítani tudnak. A Siemens részvénye 1 százalékos mínuszban mozog. 

Ezer embernek int búcsút a Citi

Gazdaság2013.09.24, 13:28

Ezer embert tesz lapátra a Citigroup Amerikában a jelzáloghitelezéssel foglalkozó egységeinél, mivel az emelkedõ hozamok miatt visszaesett a kereslet a pénzintézet jelzáloghitelei iránt. A jelenség nemcsak a Citinél figyelhetõ meg, az emelkedõ piaci hozamok miatt egyre kevesebben váltják ki meglévõ jelzáloghiteleiket szerte az Egyesült Államokban, ami miatt kevesebb munkaerõre van szükségük a bankoknak. Emiatt már a Wells Fargo és a Bank of America is több ezer embernek intett búcsút.

Az X-Faktor miatt lett munkanélküli Timi

Life.hu2013.09.16, 09:47

Azonnali hatállyal kirúgták munkahelyérõl a tehetségkutató énekesnõjét.

Nem varrnak több Triumph fehérnemût Kõszegen

Gazdaság2013.09.06, 16:23

Bezár a Kõszegi Ruhaipari Zrt., ahol csak és kizárólag, már harminc éve Triumph fehérnemûket varrtak. Közel 300 dolgozó veszíti el állását, de a környék gyárai egy részüknek tudnak adni munkát.

Mennyibe kerül valójában a nagy fluktuáció?

Gazdaság2013.09.17, 15:44

A munkaadók könnyen fenyegetõznek azzal, hogy "ha nem tetszik el is lehet menni", de valójában nemigen gondolják végig a fluktuáció igazi költségeit. Mi most megtettük.

Rohadjon meg az egész vasmû!

Gazdaság2013.08.14, 12:27

Az ukrán-orosz tulajdonosok elküldik a Dunaferr dolgozóinak 23 százalékát, de a tervezett 1500 fõs létszámleépítésrõl egyelõre Dunaújvárosban sem tudnak semmi biztosat. A Dunaferr máig a szocialista idõkbõl örökölt nagyvállalati struktúrában mûködik, csak a dolgozók fele foglalkozik acélgyártással, egy ilyen brutális elbocsátás után azonban mûködésképtelenné válhat a vasmû, ami a teljes magyar vaskohászat végét jelentené.

Tüntetés fogadta az IMF bukaresti küldöttségét

Archívum2013.07.17, 14:28

Tüntetéssel fogadta szerdán a román állami vasútvállalat több száz dolgozója a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségét, amely elkezdte tárgyalásait a román hatóságokkal egy újabb hitelmegállapodásról.

A BKV-nak nem kell ennyi buszos

Itthon2013.07.16, 19:42

Ötszáz fõvel kevesebb dolgozó is elég a BKV-nak a buszágazat mûködtetéséhez, de elbocsátani csak legfeljebb kétszáz embert akarnak. A szakszervezetek egyelõre tárgyalnának, a sztrájk még nincs kilátásban.

Magára haragítja a Michelin a francia kormányt?

Archívum2013.06.10, 16:32

700 embert rúg ki a Michelin az egyik franciaországi üzemébõl, viszont ezzel együtt egy 800 millió euró értékû beruházási programot is elindít. Ennek keretében elsõsorban a tehergépkocsikra és az egyéb nehézgépjármûvekre gyártandó gumik mennyiségét növelné a társaság. Kérdés, hogy az elbocsátások milyen reakciót váltanak ki a francia kormányból, amely az elmúlt idõszakban igencsak élesen reagált, ha a vállalatok leépítéseket jelentettek be. Habár igaz, hogy azok nem francia cégek voltak.

Leépítések a rezsicsökkentés miatt

Gazdaság2013.05.22, 10:23

Magasabb juttatást kap, ezért önként távozik a dél-magyarországi áramszolgáltatótól közel kétszáz dolgozó. Az EDF Démász közleményében azt írta, részben a rezsicsökkentés miatt kell meghúznia a nadrágszíjat.

Tízezer románt tesznek utcára

Gazdaság2013.05.15, 14:19

2018-ig tízezer román alkalmazott elbocsátását tervezik az állami vállalatoktól. Belépnének az eurózónába, ezért szükséges a vállalatok mûködésének racionalizása.

Fél év munka, két év szórakozás

Gazdaság2013.05.10, 14:23

Rekordmagas munkanélküliség és kifulladó reformkísérletek - ezek jellemzik ma a francia munkaerõpiacot. Míg a regionális vetélytársakat belsõ válságaik rákényszerítik a modernizációra, a francia munkaerõpiac és az egész francia gazdaság szép lassan belesüpped a versenyképtelenségbe.

Kirúgnak 30 ezer portugál közszolgát

Gazdaság2013.05.03, 23:24

Három év alatt 4,8 milliárdos megtakarítást vár a portugál állam a tervezettõl. A nyugdíjkorhatárt is megemelnék.

Két évig nincs béremelés a spanyol autógyárban

Archívum2013.04.09, 19:02

Nem emel béreket spanyolországi gyárában a General Motors az elkövetkezendõ két évben, így megmaradhat a zaragozai gyár és nem kell tömeges elbocsátásoktól tartani a 25 százalékos munkanélküliséggel küzdõ országban. A GM emellett tegnap jelentette be, hogy 500 embert küld el ausztráliai üzemeibõl, mert az ausztrál dollár elmúlt idõszaki erõsödése következtében az egyik legdrágábban mûködõ helyszínné vált az ország.

Még több embert rúg ki az HSBC

Gazdaság2013.03.18, 15:05

A tervezett öt ezernél jóval több alkalmazottjától készül megválni Európa legnagyobb mérlegfõösszegû bankja, a brit HSBC. Az elbocsátási hullám a vállalat két éve kinevezett vezérigazgatójának, Stuart Gullivernek a költségcsökkentési programjának a része, melynek keretében összesen 3,5 milliárd dollárral kívánja megnyírbálni a cég költségeit év végéig.

Megkezdõdött a csoportos leépítés a Dunaferrnél

Archívum2013.03.11, 12:31

Megkezdõdött a tervezett csoportos létszámleépítés a Dunaferr Lõrinci Meleghengermûvében - tájékoztatta a cégvezetõ a szakszervezeteket és az üzemi tanácsok vezetõit.

Emeritusként taníthatnának a nyugdíjazottak

Itthon2013.03.01, 11:36

Legyenek professor emeritusok az ELTE most nyugdíjba küldött oktatói, javasolja a rektor. Így taníthatnának, valószínûleg ingyen.

Élõlánccal tiltakoztak az elbocsátások ellen a Corvinusnál

Itthon2013.02.28, 17:52

A tiltakozók szerint nem normális, hogy az oktatók egynegyedét elbocsátják. Az állami támogatás csökkenése miatt az egyetem arra kényszerül, hogy a költségvetését 30 százalékkal csökkentse.

Nyelvészeket, irodalmárokat rúgnak ki az ELTE-rõl

Itthon2013.02.27, 07:10

Huszonkét oktatót küldenek el takarékossági okok miatt az ELTE BTK-ról. Köztük van például Nádasdy Ádám nyelvész, és az irodalomtudományi intézet több tagja is.

Elbocsátási hullám indult az ELTE BTK-n

Itthon2013.02.23, 13:12

A Bölcsészettudományi Karról huszonkét oktatót küldenek el. A dékán az egyetemi költségvetési megszorításokkal indokolja az elbocsátásokat.