diplomácia

címke rss

Kerülték a konkrét kérdéseket Ashton és Martonyi találkozóján

Itthon2011.01.07, 10:52

Nem beszélt konkrétumokról Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője a Martonyi János külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A Parlamentben tartott rövid tájékoztatón azt mondta, hogy a közel-keleti helyzetről és Szudánról is beszélgettek Martonyival, a Magyarországot ért bírálatokra vonatkozó kérdést viszont nem akarta kommentálni.

Figyelmezteti dolgozóit az amerikai külügy a WikiLeaks-iratok miatt

Nagyvilág2011.01.07, 14:17

Az amerikai kormányzat embereket helyeztet át, valamint több száz diplomáciai dolgozót, üzletembert és aktivistát figyelmeztet amiatt, hogy a WikiLeaks által kiszivárogtatott iratok alapján azonosíthatóak. Közben a líbiai amerikai nagykövetet visszahívták Washingtonba, ami arra utal, hogy ő lehet az első áldozata a kiszivárogtatásnak.

Finomították a franciák a magyar médiatörvény kritikáját

Itthon2011.01.06, 15:47

Bár korábban élesen bírálta a magyar médiatörvényt a francia kormány, csütörtökön azonban az egyik miniszter úgy fogalmazott, nem akarják megleckéztetni Magyarországot. Kedden a francia kormányszóvivő még azt mondta, meg kell változtatni a magyar médiatörvényt, amire csütörtökön Orbán Viktor magyar kormányfő úgy reagált, hogy Magyarország soha nem szólt bele a francia médiaszabályozásba.

EU-elnökség: Belgium csütörtökön adja át a zászlót

Itthon2011.01.06, 09:40

Január elsejétől fél évig Magyarország az Európai Unió soros elnöke, az elnökségi zászlót csütörtökön adja át hivatalosan Belgium. Az ünnepség a magyar Parlamentben lesz.

A Fideszről szóló amerikai jelentéseket közölt a Spiegel

Itthon2011.01.05, 12:56

Két WikiLeaks-dokumentumot közölt teljes egészében a Spiegel, amelyek a Fidesz tevékenységéről szóló jelentést tartalmaztak. Az első a 2007-es kordonbontási akcióról, a második a Fidesz és Orbán Viktor választási várakozásairól szól. A dokumentumok szerint Németh Zsolt büszkélkedett a kordonbontáskor szerzett sérülésével, illetve hogy Orbán Viktor mit gondol a tipikus Fidesz- és MSZP-szavazókról. Mindkét jelentés dicséri Orbán képességeit, de az egyik azt is megjegyzi, hogy "még mindig hajlamos játszani a tűzzel".

Dacol Orbán a médiatörvény miatti nemzetközi nyomással

Itthon2010.12.24, 10:26

Erősödött a nyomás a magyar kormányon a médiatörvény miatt, miután csütörtökön Guido Westerwelle német és Karel Schwartzenberg cseh külügyminiszter is felvetette a jogszabály esetleges megváltoztatását, és a brit külügy is megszólalt. Orbán Viktor miniszterelnök azonban közölte, "eszünk ágában sincs" megváltoztatni a törvényt, amelyet európai jogszabálynak nevezett.

Nem nyomta le szkanderben Berlusconi Orbán Viktort - kép

Itthon2010.12.17, 18:28

Az Európai Tanács brüsszeli ülése után Orbán Viktor miniszterelnök Silvio Berlusconi olasz kormányfővel találkozott, hogy a januárban kezdődő magyar EU-elnökség célkitűzéseiről tárgyaljanak. A találkozó elején Berlusconi és Orbán összemérték erejüket, a pillanatot Burger Barna, a magyar miniszterelnök nyilvános szerepléseit megörökítő fotós kapta el. Az [origo] helyszínről származó információi szerint a szkander pár másodpercig tartott, senki nem nyomta le a másikat.

Meghalt Richard Holbrooke, az egyik legbefolyásosabb amerikai diplomata

Nagyvilág2010.12.14, 09:37

Egy műtét után elhunyt Richard Holbrooke amerikai diplomata, az USA számára kiemelt fontosságú afganisztáni és pakisztáni kapcsolatokért felelős különmegbízott. Holbrooke a boszniai háborút 1995-ben lezáró békemegállapodás tető alá hozásával vált világszerte ismertté, és a térségben - köztük Magyarországon - azóta is többször megfordult.

A New York-i konzulátusnál tüntettek Geréb Ágnesért

Nagyvilág2010.12.14, 00:56

Békés demonstrációt tartottak hétfőn a Geréb Ágnes mellett a New York-i magyar főkonzulátusnál. A foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász támogatói petíciójukban azt követelték, hogy engedjék szabadon Gerébet, és vonják be az otthon szülés szabályainak megalkotásába.

Befagyasztották a WikiLeaks alapítójának bankszámláját

Nagyvilág2010.12.06, 18:58

Befagyasztotta Julian Assange bankszámláját a svájci posta leányvállalata. A titkos amerikai diplomáciai iratokat kiszivárogtató WikiLeaks alapítója - aki ellen nemzetközi letartóztatási parancs van érvényben - a pénzintézet szerint hamis adatokat közölt lakhelyéről.

Ausztrália segítene a WikiLeaks alapítójának

Nagyvilág2010.12.06, 10:36

Ausztrália konzuli segítséget nyújtana Julian Assange-nek, a WikiLeaks portál alapítójának, ha külföldön letartóztatják - közölte Robert McClelland igazságügyi miniszter, legfőbb ügyész hétfőn. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol tartózkodik Assange. Egyes hírek szerint Nagy-Britanniában, más értesülések szerint Svájcban van.

Orbán Szlovákiába utazik

Itthon2010.12.07, 01:00

December 14-én Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatást tesz Szlovákiában - közölte Iveta Radicová szlovák kormányfő. Orbán a magyar EU-elnökséget előkészítő útja során utazik Pozsonyba. A kormányfő eddig nem tett hivatalos látogatást Szlovákiában, bár már kétszer találkozott Radicovával.

Átszervezi a diplomáciai hálózatát az USA a WikiLeaks miatt

Nagyvilág2010.12.06, 09:57

A diplomáciai hálózatának átszervezésére készül az USA, mert a WikiLeaks által közzétett dokumentumok miatt a hírszerzők munkája ellehetetlenült.

Újra elérhető a WikiLeaks svájci címe

Nagyvilág2010.12.04, 14:53

Az amerikai szövetségi alkalmazottak nem használhatják a WikiLeaks oknyomozó oldalt: a kormány elrendelte, hogy a hatóságok akadályozzák meg a hozzáférést a bizalmas külügyi iratokat kiszivárogtató portálhoz. Közben újra elérhetővé vált a WikiLeaks svájci címe, a Paypal pedig befagyasztotta a WikiLeaks számláját.

Mindent tudni akart Magyarországról az amerikai külügy

Itthon2010.12.03, 09:13

Terjedelmes listát kért Magyarországról az amerikai külügyminisztérium egy, a Wikileaks által kiszivárogtatott diplomáciai távirat szerint. A "Clinton" aláírással ellátott dokumentum alapján az amerikaiak tudni akartak magyar és orosz vezetők személyes kapcsolatairól, a Magyar Gárdáról és a határon túli magyarokról is.

A nagykövet szerint normális, hogy mindent tudni akartak a magyarokról

Itthon2010.12.03, 17:45

Csak jobban szeretnék megérteni Magyarországot és a magyarokat - reagált az USA budapesti nagykövete arra a Wikileaks által kiszivárogtatott dokumentumra, amely szerint az amerikai külügyminisztérium terjedelmes listát kért Magyarországról. A nagykövet elítélte a kiszivárogtató honlap tevékenységét, és megerősítette, hogy Magyarországot szövetségesének tekinti az USA.

Csak a kívánságlistáig jutott Moszkvában Orbán és Putyin

Nagyvilág2010.12.04, 00:48

A nagy várakozások ellenére lényegi eredmény nélkül zárult Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin keddi tárgyalása, pedig a diplomáciában szokatlanul hosszú ideig, két órán keresztül tárgyaltak. Egy, az [origo]-nak nyilatkozó diplomata szerint nem is a megegyezés volt a csúcstalálkozó célja, hanem inkább az, hogy a kormányfők szemtől szembe mondhassák el, mit várnak a másik féltől.

A Mol körüli feszültség árnyékában tárgyal Orbán és Putyin

Nagyvilág2010.12.01, 12:40

Kormányzásának eddigi legkeményebb külföldi tárgyalása vár Orbán Viktorra, aki kedden Moszkvában találkozik Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel. Az [origo] információi szerint a magyarországi Gazprom-érdekeltség különadója miatti feszültség és a Malév helyzete megoldódni látszik, de továbbra is kényes kérdés az orosz kézben lévő Mol-részvénycsomag sorsa. Ezt a magyar kormány szeretné visszaszerezni, ennek érdekében Orbán állítólag egy javaslatcsomagot vitt Moszkvába.

A bizalom megölésétől tartanak diplomaták a WikiLeaks akciója miatt

Nagyvilág2010.11.29, 13:26

Károsnak tartja az amerikai diplomáciai iratok közzétételét az [origo]-nak nyilatkozó Simonyi András korábbi washingtoni nagykövet, aki szerint a WikiLeaks lépése tönkreteszi a diplomaták közötti informális kapcsolatokat. Balázs Péter korábbi külügyminiszter szerint a WikiLeaks által vasárnap megjelentetett bizalmas amerikai diplomáciai iratok arról is árulkodnak, hogy milyen stílusban kommunikál a világ többi részével az Egyesült Államok.

Önigazolás egy lila napon: román nemzeti ünnep a Nemzetiben

Vélemény2010.11.19, 13:17

Kisebb politikai vihart és diplomáciai kellemetlenséget okozott a napokban, hogy Alföldi Róbert előbb engedélyezte, hogy a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából fogadást tartsanak a budapesti Nemzeti Színházban, majd miután a Jobbik, a KDNP és a Fidesz is tiltakozott ez ellen, visszakozott, és lemondta a rendezvényt. Vélemény a Marosvásárhelyről Budapestre tartó autópályáról.

Meglepte a román követséget a nemzeti ünnepség lefújása

Itthon2010.11.18, 17:57

Próbál úrrá lenni a román nagykövetség a Nemzeti Színházba tervezett ünnepség lemondása után kialakult helyzeten - mondta az [origo]-nak a budapesti román nagykövetség másodtitkára. A titkár szerint sajnálják, hogy a Nemzeti Színház igazgatója lemondta az ünnepséget a politikai tiltakozások miatt, de a tiltakozások ellenére mindenképpen új helyszínt keresnek. Az ünnepség megrendezését a Fidesz, a KDNP és a Jobbik is támadta.

Orbán Viktor november végén utazik Moszkvába

Itthon2010.11.19, 00:04

Orbán Viktor kormányfő egy Párizsban tartott előadásban jelentette be, hogy november 30-án találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a jövő héten utazik Moszkvába. Fellegi szerint a múlt heti útja azért maradt el, mert a szakértői tárgyalások nem haladtak a tervek szerint. 

A terrorizmusról tárgyalt a CIA igazgatójával Orbán

Itthon2010.11.16, 17:03

A terrorizmus elleni küzdelemről tárgyalt kedden Leon E. Panetta, a CIA igazgatója, és Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten.

Területi vitát robbantott ki a Google Maps

Techbázis2010.11.15, 09:19

Nicaragua katonái november elején szálltak meg egy pár hektáros Costa Rica-i területet, ami az ő országuk részeként szerepelt a webes térképeken, hétfőn pedig Marokkó és Spanyolország által vitatott hovatartozású sziget adatait írták el a cég programozói.

Dacol a magyar kormány Kínával a Nobel-békedíj átadóján

Nagyvilág2010.11.05, 16:54

Hiába szólította fel az európai kormányokat és norvégiai nagykövetségeket - köztük a magyart is - Kína arra, hogy maradjanak távol a Nobel-békedíj ünnepélyes átadójától, a figyelmeztetéssel sokan dacolnak. Így tesz a Magyarország is, jóllehet az Orbán-kormány már többször tanújelét adta, hogy tudatosan keresi Kína szimpátiáját.

Ádáz versenyfutásba szállt be Kínában Orbán

Itthon2010.11.04, 17:21

A kínai gazdasági és politikai elit tagjaival találkozott a hétvégén az ázsiai országba látogató Orbán Viktor, aki abban bízik, hogy befektetőket tud Magyarországra csábítani. A világválság ellenére is tömött zsebű kínai befektetőknél azonban sorban állnak a hasonlóban reménykedő európai országok, így a magyar kormánynak egy nagyon kemény versenyben kell helytállnia.

Megelőzésként ment Kanadába a romaügyi államtitkár

Itthon2010.11.03, 19:26

A Magyarországról érkező cigányok is szóba kerültek Kanadában a magyar romaügyi államtitkár, Balog Zoltán tárgyalásain. Balog helyi sajtóhírek szerint azt akarta megelőzni, hogy a kanadai vízummentesség veszélybe kerüljön. A vízummentesség 2008-as visszaállítása óta magyarországi cigányok ezrei jelentkeztek Kanadában, menekültstátuszt kérve. A hullámot eddig nem sikerült megállítani - annak ellenére sem, hogy idén állítólag 1600-ból 1597 kérelmet elutasítottak a kanadai hatóságok.

Kínába utazik Orbán Viktor

Itthon2010.10.29, 16:01

Háromnapos látogatásra Kínába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, aki találkozik kínai kollégájával, Ven Csia-pao kormányfővel is. A Fidesz és a kormány több gesztust tett Pekingnek, például nem találkoztak a Budapestre érkező a dalai lámával.

Moszkvába hívta Orbánt Putyin

Nagyvilág2010.10.21, 13:16

Meghívta Moszkvába Orbán Viktor kormányfőt Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök csütörtökön. Előtte telefonon is beszéltek.

Bespájzoltak borokból a japán diplomaták

Nagyvilág2010.10.19, 12:20

Hatalmas mennyiségű bort halmoztak fel Japán különböző külföldi képviseletei. Van olyan hely, ahol az éves fogyasztást alapul véve 30 évre elegendő italt raktároztak. A japán kormány a készletek csökkentésére szólította fel a diplomatákat.

Nagykutyák fülébe súgna az ENSZ BT-be készülő Magyarország

Itthon2010.09.26, 18:51

Húsz év után ismét bekerülhet Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsába, ha jól lobbiznak a magyar diplomaták a magyarok helyéről döntő szavazáson. Legutóbb a jugoszláv háború idején ültek magyar diplomaták a BT-ben, az egyetlen ENSZ-testületben, amelynek döntése mindenkire kötelező. Erdős André korábbi ENSZ-nagykövet szerint a BT-ben a nagyhatalmaké a döntő szó, de a kis államoknak is van lehetőségük az események alakítására.

Térképet ajándékozott a pápának Schmitt Pál

Nagyvilág2010.09.10, 12:32

Nyári rezidenciáján fogadta Schmitt Pál köztársasági elnököt XVI. Benedek pápa. A magyar államfő egy rézmetszetű térképet vitt ajándékba a katolikus egyházfőnek.

Keresztény alkotmányról beszélgetett a pápával Schmitt Pál

Nagyvilág2010.09.10, 14:53

A Castel Gandolfó-i pápai rezidencián magánkihallgatáson fogadta Schmitt Pál államfőt XVI. Benedek pápa, akinek a köztársasági elnök azt mondta, szeretné, ha bekerülne majd az új magyar alkotmányba a kereszténységre való utalás.

Magyar Nemzet: Az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét is hazarendelik Bangkokból

Itthon2010.07.23, 07:57

Balogh András bangkoki nagykövetet is hazarendeli a kormány, a Magyar Nemzet szerint vele együtt 14 nagykövetnek kell hazajönnie.

Népszabadság: Újabb nagyköveteket rendel haza a külügyminisztérium

Itthon2010.07.22, 13:28

Hazahívja többek között a moszkvai, a belgrádi, a koszovói, a brüsszeli és a nigériai nagykövetet is a Külügyminisztérium  - értesült a Népszabadság. A kormány 15 nagykövettel már korábban közölte, hogy véget ér a missziójuk.

Több sebből vérző diplomáciai kart próbál felrázni a kormány

Itthon2010.07.19, 09:14

Több nagykövet hazarendelésével újabb átalakítás vár a magyar diplomáciai karra, amely ugyanakkor, az [origo] által megkérdezett korábbi diplomaták szerint már így is súlyos problémákkal küszködik. A politikai ejtőernyősök rontották a tapasztaltabb emberek által felépített hírnevet, az állandó változtatások pedig ahhoz vezettek, hogy egyre több olyan ember került pozícióba, aki nem mert kritikus véleményt mondani, és akkor sem "nyomta meg a vészcsengőt", amikor szükség lett volna rá.

A világ végével is kapcsolatot épít Magyarország

Itthon2010.06.10, 13:04

Nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot létesít Magyarország a világ egyik legelzártabb országával, a Bhutáni Királysággal. A kapcsolatfelvételt még Balázs Péter külügyminiszter kezdeményezte, aki korábban pénzügyi gondokra és a diplomáciai kapcsolatok koncentrálására hivatkozva több országban is bezáratta a külképviseletet. A királyságba egy évben 5000 turista léphet be, utak alig vannak és a tévét is csak 1999-ben engedélyezték. A Külügyminisztérium szerint azonban Bhután kísérlete a környezettudatos fenntartható fejlődés biztosítására értékes lehet Magyarországnak is.

Visszautasította Ficoék vádját Magyarország

Itthon2010.06.10, 15:45

Visszautasította a külügyminisztérium azt a szlovák kormányhatározatot, amely szerint Magyarország revizionista politikát folytatna. Ficoék a nemzeti összefogásról szóló törvényen és a trianon-emléknapon háborodtak fel. A külügyminisztériumba rendelt szlovák nagykövet megkapta a törvény angol nyelvű szövegét is.

Megrugdostak két dublinit az iráni miniszter testőrei

Nagyvilág2010.06.10, 10:19

Tüntetés volt szerdán a Dublinban tartózkodó iráni külügyminiszter ellen. Nem sok híja volt, hogy Manusehr Mottakit eltalálják tojással. Testőrei helybenhagytak két tüntetőt.

Hillary Clinton gratulált Bajnainak a válságkezeléshez

Itthon2010.05.12, 18:59

Telefonon gratulált Bajnai Gordon miniszterelnöknek Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a válságkezelési intézkedésekhez. Clinton dicsérte a távozó kormány tevékenységét és afganisztáni szerepvállalását, Bajnai pedig megköszönte az Egyesült Államok támogatását.

Megkezdődtek a közvetett izraeli-palesztin béketárgyalások

Nagyvilág2010.05.09, 13:22

Újra megkezdődtek a közvetett béketárgyalások Izrael és Palesztina között. A két fél között egy amerikai különmegbízott közvetít.

Megvertek egy grúz diplomatát Pozsonyban

Nagyvilág2010.04.02, 13:55

Ismeretlenek megvertek kedd éjjel egy grúz diplomatát Pozsony belvárosában. Grúzia diplomáciai jegyzékben fog tiltakozni a történtek miatt.

Magyar őséről beszélt Károly herceg a Sándor-palotában

Itthon2010.03.18, 13:25

A Sándor-palotában díszvacsorán vett részt szerda este Károly herceg, aki feleségével érkezett négynapos magyarországi látogatásra. Károly herceg megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét a köztársasági elnöktől. A díszvacsorán szó volt a klímaváltozásról és a brit trónörökös magyar őséről is. Károly herceg magyar mondatokat is megtanult a pohárköszöntőjéhez.

Megérkezett Budapestre Károly herceg

Itthon2010.03.17, 17:20

A Budai Várban kezdte meg szerdán négynapos magyarországi látogatását a brit trónörökös és felesége. Találkozni fognak a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel.

Piacot keres a szeghalmi midibusznak a finn nagykövet

Archívum2010.03.09, 19:17

A szeghalmi Csaba Metál Zrt. által gyártott 55 személyes midibusznak keres piaci lehetőségeket Finnországban a budapesti finn nagykövet. Jari Vilén keddi szeghalmi látogatását követően az MTI-nek elmondta: személyesen győződött meg arról, hogy a magyar tulajdonban álló társaság busza minden tekintetben megfelel a szigorú finn műszaki és környezetvédelmi előírásoknak.

A vízumkényszert is belengette Kanada Magyarország felé

Itthon2010.03.03, 15:55

Végső eszközként nem zárta ki a magyarokkal szembeni vízumkényszer bevezetését sem a magyar állampolgárok részéről érkező menedékkérelmek miatt aggódó kanadai bevándorlásügyi miniszter. A magyar Külügyminisztérium szerint tavaly nyár óta magyarokból és kanadaiakból álló szakértői csoport dolgozik azon, hogy ne kelljen megszüntetni a két ország közötti vízummentességet.

Szeméthalmok mellett csempészték ki a dalai lámát a Fehér Házból

Nagyvilág2010.02.19, 21:45

A Fehér Ház hátsó kijáratán keresztül kellett távoznia a Fehér Házból a dalai lámának, miután csütörtökön találkozott Barack Obama amerikai elnökkel. A tibeti szellemi vezető és Obama találkozása ellen Kína tiltakozott - a megbeszélés ezért zárt ajtók mögött folyt, közös fotót a sajtó nem készíthetett. A dalai lámát lekapta viszont egy fotós, amint szemeteszsákokat kerülgetve lép ki a Fehér Házból.

Magyarországra látogat Károly herceg

Itthon2010.02.11, 17:41

Károly herceg Magyarországra érkezik - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A herceget felesége, Kamilla is elkíséri majd, és találkozni fognak többek között Sólyom László köztársasági elnökkel és Bajnai Gordon miniszterelnökkel. Károly utoljára tíz éve járt Magyarországon.

Clintonra emlékezteti Orbán Obama követét

Itthon2010.02.04, 15:34

A húsz évvel ezelőtti Bill Clintonra emlékezteti Orbán Viktor az USA budapesti nagykövetét, aki a HVG-nek nyilatkozott erről. Eleni Tsakopoulos Kounalakis szerint az emberek iránti szenvedély miatt hasonlít leginkább a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a volt amerikai elnökre.

Az Európai Bíróság elé viszi Sólyom kitiltását a Külügy

Itthon2009.12.18, 15:29

Az Európai Bírósághoz fordul a magyar Külügyminisztérium Sólyom László államfő Szlovákiából való kitiltása miatt. A miniszter azt reméli, precedensértékű ítélet születik, és többet hasonló nem fordulhat elő.

Amerikai segítséget kért romaügyben Bajnai

Nagyvilág2009.12.04, 10:45

Amerikai segítséget kért a roma integrációs programhoz Bajnai Gordon miniszterelnök, aki Washingtonban egy jogvédő szenátorral is találkozott. A kormányfő pénteken Joe Biden alelnökkel találkozik, akinek megmondja azt is, Magyarország küld-e több katonát Afganisztánba.

Hullámvölgy végét jelzi Bajnai washingtoni útja

Itthon2009.11.29, 13:31

Már nem vagyunk kiszámíthatatlanok, tettünk pár gesztust és rendeztük a viszonyunkat az oroszokkal - többek között ezek a dolgok is szerepet játszottak abban, hogy Bajnai Gordon kormányfőt washingtoni látogatásra hívta Joe Biden amerikai alelnök. Barack Obama amerikai elnökkel várhatóan nem találkozik, de izgalmas időszakban, az új afgán stratégia kihirdetése után érkezik az USA-ba. Arra mindenképpen figyelnie kell, hogy ne vállalja magát túl.

A pártokra tolta a nagykövetek panaszait Bajnai

Itthon2009.11.23, 16:33

Nem a kormánnyal, hanem a pártokkal és egyes önkormányzatokkal van bajuk azoknak a nagyköveteknek, akik a múlt héten nyílt levélben fejezték ki aggodalmaikat a magyarországi befektetői klímára veszélyesnek ítélt eseményekről. Erről Bajnai Gordon kormányfő beszélt, miután hétfőn találkozott az aggódó követekkel. Bajnai azt ígérte nekik, azonnal kivizsgálja, ha befektetőellenes magatartásról kap jelentést.

Orbán Putyinnal találkozott

Nagyvilág2009.11.22, 21:09

Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel találkozott Orbán Viktor Fidesz-elnök Szentpéterváron, a legnagyobb orosz párt kongresszusán. Az orosz-magyar kapcsolatok jövőjéről tárgyaltak. Orbánt, aki korábban konfliktusba keveredett az orosz diplomáciával, meghívták a kongresszusra.

Orbán elmegy Putyinék kongresszusára

Itthon2009.11.20, 09:55

Az orosz diplomáciával korábban konfliktusba került Orbán Viktor Fidesz-elnök elmegy az Oroszországot irányító párt szombati kongresszusára. Orbán programjának részletei nem ismertek, de a Magyar Nemzet szerint várhatóan találkozni fog Vlagyimir Putyin kormányfővel.

Magyar Nemzet: Bizalmi embereket neveznek ki szakdiplomatáknak

Itthon2009.11.19, 06:44

Egy túlzottan bürokratikus rendszerben sok bizalmi ember kap szerepet - írja a Magyar Nemzet a külgazdasági szakdiplomata-hálózatról. A lap szerint Kóka János bizalmi embere és Molnár Lajos lánya is kiküldetésben van jelenleg is Párizsban, illetve Koppenhágában. A minisztérium ráadásul bővíti a hálózatot, holott beismerte, hogy inkább egyszerűsítésre lenne szükség.

Dicsérve dorgálta Magyarországot a NATO-főtitkár

Itthon2009.11.19, 14:28

A Budapesten tartózkodó NATO-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen megdicsérte Magyarországot katonai szerepvállalásai miatt, de egyben emlékeztetett arra is, hogy a hadseregre fordított kiadásai elmaradnak attól, ami a szövetség tagjainak elő van írva. A dán Rasmussen megjegyezte, egykori miniszterelnökként megérti, hogy nehéz ezt teljesíteni egy válság kellős közepén.

Klímacsőd-veszély Koppenhágában

Időjárás2009.12.09, 12:00

Bármit megteszünk ellene, csak ne kerüljön pénzbe - jó pár budapesti adófizetőnek és számos pénzügyminiszternek ez a véleménye a klímaváltozásról. A dán fővárosban le kéne cserélni azt a nemzetközi klímaegyezményt, amit jelenleg sem tartanak be az érintettek. Összefoglaltuk, mi az érdekes a klímadiplomácia történetének koppenhágai fejezetében.

Clinton hű követőjét helyezné Pestre Obama

Nagyvilág2009.10.15, 22:30

Egy amerikai ingatlanvállalkozó, Sacramento legbefolyásosabb emberének lánya lehet az USA új budapesti nagykövete. Eleni Tsakopoulos-Kounalakis Hillary Clinton követője, aki mellett a végsőkig kitartott Obamával szemben is. Jelölését nem diplomáciai teljesítményéért, hanem lelkes politikai adománygyűjtő tevékenységéért kaphatta. Hívő ortodox és lelkes környezetvédő, bár családi cégük hírét zavaros ügyek sározták be.

Adománygyűjtő lesz az új budapesti amerikai nagykövet

Itthon2009.10.10, 12:51

A Demokrata Párt egyik neves adománygyűjtőjét, Eleni Tsakopoulos-Kounalakist nevezte ki az Egyesült Államok budapesti nagykövetévé Barack Obama. Egyelőre nem közölték, hogy az új nagykövet mikor foglalja el állomáshelyét.

Diplomatákkal beszélhetett Aung Szan Szú Kji

Nagyvilág2009.10.09, 07:29

Nyugati diplomatákkal találkozhatott a házi őrizetben levő mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji. A katonai junta részéről tett engedmény az amerikai Mianmar-politika enyhülését követte.

Döcögve halad Irán nukleáris megszelidítése

Nagyvilág2009.10.05, 19:20

Irán ugyan beengedi a fegyverellenőröket az eddig eltitkolt nukleáris létesítményébe, de előtte annyi időt hagy magának, amennyi alatt akár el is rejtheti azt, ami ott zajlott korábban. A titkosszolgálatok szerint pedig jóval több nukleáris üzem van az országban, de egyelőre csak ez az egy nyílik meg. Az iráni atomprogram körüli feszültség lassan oldódik, de most már közvetlenül szóba állt egymással Irán és Amerika.

Szétbontják Orbán és Sólyom kedvenc konzulátusát

Nagyvilág2009.10.01, 09:43

Hamarosan teljesen kipucolják azokat az irodákat, ahol a sydney-i főkonzulátus működött, amelyet Sólyom László és Orbán Viktor is meg akar menteni. A köztársasági elnök nyilatkozatai felháborították a szocialistákat, az ausztráliai magyarok azonban eközben amiatt aggódnak, hogyan kapják majd meg a nyugdíjukat, és hogy mi lesz a kedvenc magyar klubjaikkal.

Fél év után is hallgatnak az Irakban lelőtt magyarról

Itthon2009.09.25, 08:31

Még mindig nem kapott hivatalos magyarázatot az Irakban márciusban agyonlőtt magyar férfi családja a halálesetre. A férfit feltehetően egy amerikai katona lőtte le. A kártérítést követelő családnak az amerikai hadsereg felajánlotta, hogy részt vehetnek a gyanúsított tárgyalásán.

Balázs Péter: Szlovákia problémás szomszéd

Itthon2009.09.16, 17:55

Jelenleg Szlovákia Magyarország egyetlen problematikus szomszédja Balázs Péter külügyminiszter szerint. A magyar diplomácia "őszi offenzívára" készül.

Bajnai: Nem szabad lemenni kutyába

Itthon2009.09.10, 11:51

Magyarország nem követhet el ugyanolyan hibát, mint ami miatt joggal kritizálta Szlovákiát - mondta Bajnai Gordon arról, hogy a balassagyarmati polgármester nem kívánatos személynek minősítette Robert Fico szlovák miniszterelnököt csütörtöki látogatása előtt. Bajnai nem gondolja, hogy minden egy csapásra megoldódik, de bízik az előrelépésben.

Medián: nemzeti egység Pozsony lépései ellen

Itthon2009.09.10, 09:37

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik szavazói egyetértenek abban, hogy a magyar államnak fel kell lépnie a szlovákiai nyelvtörvény ellen a Medián felmérése szerint. Az MSZP-szavazók puhább, a Fidesz- és Jobbik támogatók keményebb fellépést tartanának helyesnek.

Fokozott rendőri ellenőrzés a Bajnai-Fico találkozó előtt

Itthon2009.09.10, 06:42

Szécsényben találkozik Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtökön. A rendőrség fokozott ellenőrzéssel készül, autókat, csomagokat vizsgálhatnak át. Fico biztosítása a kormány kizárólagos jogköre.

Fico miatt lesz kevesebb tanóra Szécsényben

Itthon2009.09.09, 15:38

Csütörtökön délben hazaküldik a diákokat Szécsényben Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök aznap délutáni találkozója miatt, amelyet a Nógrád megyei városban tartanak. A helyi polgármester apró ajándékokkal várja a vendégeket.

Szlovákiába látogatott a dalai láma

Nagyvilág2009.09.08, 18:21

Szlovák ellenzéki pártok vezetőivel találkozik a következő napokban a dalai láma, aki kedden érkezett Szlovákiába háromnapos látogatásra. A szlovák kormánypártok képviselői nem találkoznak a vallási vezetővel, a helyi sajtó szerint azért, mert félnek Kína haragjától.

Szécsényben találkozik Bajnai és Fico

Nagyvilág2009.09.03, 15:39

Magyarországon, Szécsényben találkozik szeptember 10-én délután Bajnai Gordon miniszterlnök Robert Fico szlovák kormányfővel. A találkozót Bajnai javasolta, miután Sólyom László államfő kiutasítása és a szlovák államnyelvtörvény miatt rendkívül feszültté vált a két ország viszonya. 

Megnyílhat a török-örmény határ

Nagyvilág2009.09.01, 15:00

A diplomáciai kapcsolatok felvételéről és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről is elkezd tárgyalni Örményország és Törökország. A két ország között 1993 óta lezárt határ is megnyílhat.

Exdiplomata cége kapott megbízást a Külügyminisztériumtól

Itthon2009.08.27, 09:14

Egy korábbi nagykövet tulajdonában álló céggel kötött szerződést a honlapjával kapcsolatos feladatokra a Külügyminisztérium. A tárca egyelőre nem válaszolt a több mint egy hete elküldött kérdéseinkre, a cég tulajdonosa pedig - akit épp a minisztériumban értünk el - közölte, hogy nem nyilatkozik.

"Komoly ország ilyet nem csinál" - diplomaták a Sólyom-afférról

Itthon2009.08.27, 00:03

Magyarország csak magának árt a kakaskodással a magyar-szlovák konfliktusban, hiszen egy kicsinyes ügyben járatja le magát Európa előtt - mondták az [origo]-nak jelenleg is aktív és egykori magyar diplomaták. A korábbi pozsonyi nagykövet szerint Magyarország nem volt elég óvatos, amikor nem engedett a nyilvánvalóan kötekedő szlovákoknak. Egy másik magyar diplomata szerint tovább kell lépni, mert a szlovákok egy nagy követ dobtak a pocsolyába, és ránk is fröccsent a mocskos léből.

Balázs: A magyarellenesség Szlovákiában kormánypolitika

Itthon2009.08.25, 13:59

Hamis érvekkel, téves jogértelmezéssel és tudatos magyarellenességgel vádolta meg a szlovák kormányt Balázs Péter külügyminiszter egy osztrák lapnak adott interjúban. Balázs Sólyom László köztársasági elnök Szlovákiából való kitiltásáról a Der Standardnak azt mondta: Magyarország mindent megtesz, hogy új fejezet nyíljék a két ország kapcsolataiban, de eddig nem járt sikerrel.

Rejtélyes utakon jár Sarah Palin

Nagyvilág2009.07.18, 22:06

Július eleje óta azt találgatják az amerikaiak, miért mondott le kormányzói posztjáról az ország egyik legmegosztóbb politikusa, Sarah Palin egykori alelnökjelölt. Palin a tavalyi elnökválasztás alatt nőtte ki magát republikánus ikonná, mostanra azonban komoly fejtörést okoz a pártnak: a törzsbázis ragaszkodik hozzá, de mindenki másnak elfogadhatatlan. Azt mondja, elege lett a politikából, de lehet, hogy ez már a 2012-es kampány része.

Clintonék elengedték a vitatott magyar adótartozást

Nagyvilág2009.07.13, 18:43

Magyarországnak már biztosan nem kell kifizetnie vitatott adótartozását New York felé, miután a Hillary Clinton által vezetett amerikai külügyminisztérium mentességet adott. A követelés a New York-i magyar külképviselet után állítólag felhalmozott 32,5 millió dollárról szólt, amelynek jogosságát azonban a magyar Külügyminisztérium mindig is vitatta.

Obama most már hízeleg Putyinnak

Nagyvilág2009.07.07, 10:11

Bár pár nappal ezelőtt még odamondogatott Barack Obama amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek, keddi Moszkva melletti találkozójukon már elismerő szavakkal méltatta. Putyin is hasonló hangnemben válaszolt, szerinte Obamának köszönhető, hogy javult a két ország kapcsolata.

Irán szabadon engedte a Washington Times tudósítóját

Nagyvilág2009.07.05, 22:50

Vasárnap szabadon engedték a The Washington Times című amerikai napilap két hete őrizetbe vett tudósítóját . A brit külügyminisztérium vizsgálja az ügyet.

Bajnai: tiszteletbeli konzulátus nyílik Betlehemben

Itthon2009.06.24, 14:18

Bár a válság miatt több magyar külképviseletet is bezárnak, Betlehemben tiszteletbeli konzulátust létesít Magyarország - jelentette be a ciszjordániai Rámalláhban tartózkodó Bajnai Gordon. A magyar kormányfő szerint ebben a térségben dől el a világ stabilitása, ezért a kiemelt figyelem.

Behívatta az iráni nagykövetet a magyar Külügy

Itthon2009.06.24, 12:28

A Külügyminisztériumba kérették Irán magyarországi nagykövetét. A tárca közleménye szerint az iráni választással és az azt követő tiltakozássorozattal kapcsolatban vonta kérdőre a diplomatát Iklódy Gábor szakállamtitkár. Magyarország visszautasította azokat a vádakat is, melyek szerint több uniós ország beleszólna Irán belügyeibe.

Nem lesz többé chicagói és torontói konzul

Itthon2009.06.16, 19:06

Több nagyvárosban, például Sydney-ben és Hongkongban bezárják a magyar főkonzulátust - jelentette be Balázs Péter külügyminiszter. Összesen 80 államban lesz magyar külképviselet. Balázs a minisztérium finanszírozási nehézségeivel és a diplomáciai tevékenység koncentrálásával indokolta a lépést.

Felmentették a kínai kormányfő megdobálóját

Nagyvilág2009.06.03, 12:14

Bizonyítékok hiányában felmentette egy angliai bíróság azt a 27 éves német egyetemistát, aki tornacipőjét hajította Ven Csia-pao kínai kormányfőre, miközben diktátornak nevezte. A férfi, aki elmondása szerint Kína emberi jogi politikája ellen tiltakozott, egy szóbeli figyelmeztetéssel megúszta az esetet.

Sajnálja a külügy, hogy megszellőztették az iratokat a követségek bezárásáról

Itthon2009.05.23, 21:29

Korrektül akart eljárni a Külügyminisztérium, de sajnos nyilvánosságra kerültek azok az iratok, amelyek a külföldi magyar képviseletek bezárásáról szólnak. A Magyar Nemzet szombati cikke szerint a külügyi tárca a csőd peremén táncol, ezért van szükség a konzulátusok és követségek számának csökkentésére. Többek között az algériai és a chilei nagykövetség sorsa is veszélyben van.

Arabul szólalt meg a pápa a Szentföldön

Nagyvilág2009.05.09, 12:55

Nyolc napot tölt a Közel-Keleten XVI. Benedek, aki Jordániába, Ciszjordániába és Izraelbe is elutazik, hogy javítsa a Vatikán megromlott kapcsolatait a zsidósággal és az iszlámmal. Ezért kijelentette, "mélyen tiszteli" az iszlámot, és a Nebo-hegyen arabul szólalt meg.

Clinton gyengélkedés miatt lemondta találkozóit

Nagyvilág2009.05.05, 00:35

Gyengélkedés miatt elhalasztotta keddi hivatalos találkozóit Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Szóvivője azt mondta: a politikus csak allergiás, nem az új típusú influenzavírus betegítette meg.

Koszovót felvették az IMF-be

Gazdaság2009.05.05, 22:12

Koszovót felvették a Nemzetközi Valutaalapba (IMF) - közölte kedden a Wall Street Journal (WSJ).

Obama gratulált Bajnainak kinevezéséhez

Nagyvilág2009.04.28, 06:46

Levélben gratulált Bajnai Gordon kormányfőnek Barack Obama amerikai elnök. Az elnök sok sikert kívánt Bajnainak, és azt írta, szorosan együtt akar működni Magyarországgal.

Megküldték a tájékoztatást az Irakban lelőtt magyarról

Nagyvilág2009.04.23, 21:27

Balázs Péter külügyminiszter személyes sürgetésére csütörtökön szinte azonnal hivatalos tájékoztatást adott az amerikai nagykövetség a márciusban Irakban lelőtt magyar férfi sorsáról. A tájékoztatásra előzőleg közel egy hónapot kellett várni, és az átadott dokumentum továbbra sem szól se az eset okairól, se az esetleges kártérítésről, se arról, hogy mért csak most sikerült megküldeni a kért információkat Magyarország számára.

"Nem vagyunk most népszerűek" - interjú a Flores-ügyben eljáró nagykövettel

Nagyvilág2009.04.24, 18:00

Magyarellenes hangulatról, együttműködő, de időnként értetlenkedő hatóságokról számolt be a Flores-gyilkosság ügyében Bolíviában eljáró magyar diplomata, Józsa Mátyás az [origo]-nak adott interjújában. A Buenos Aires-i állomáshelyéről Bolíviába vezényelt nagykövet azt mondta, hogy a meggyilkolt magyarok őrizetbe vett társával, Tóásó Előddel szemben a helyi hatóságok komoly jogsértéseket követtek el.

Személyes találkozót kért Clintontól a magyar külügyminiszter

Itthon2009.04.21, 20:03

Személyes találkozót kért Balázs Péter külügyminiszter amerikai kollégájától, Hillary Clintontól. Balázs mielőbb be szeretne számolni az új magyar kormány válságkezelő elképzeléseiről Amerikában, és már a találkozót kérő levélben is jelezte, hogy Magyarország továbbra is az USA elkötelezett szövetségese marad.

Az amerikaiak nagy része kibékülne Kubával

Nagyvilág2009.04.11, 01:45

A CNN felmérése szerint az amerikaiak 71 százaléka támogatja az 1961-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Kubával, és a válaszadók kétharmada az utazási korlátozásokat is feloldaná.