devizapiac

címke rss

Gyeng�lt, de s�von bel�l a forint

Gazdaság2008.12.11, 15:19

D�lut�n 3 �rakor 264,30 forint/eur� �rfolyamon �zleteltek a hazai deviz�val a budapesti devizapiacon. Ez a nyit� �rfolyamhoz k�pest majdnem egy forintos gyeng�l�s.

Beindult a Csillagszóró II., kaszált a fogyasztóvédelem

Gazdaság2008.12.11, 16:49

November 20. és december 6. között a hatóságok szakemberei több mint 11 ezer ellenõrzést hajtottak végre a Csillagszóró II. nevû fogyasztóvédelmi ellenõrzési program keretében, amelyek során 2275 esetben mintegy 420 millió forint bírságot szabtak ki a jogsértõ vállalkozásokra - mondta a csütörtöki kormányszóvivõi tájékoztatón Kondorosi Ferenc. Az akciósorozat január 4-ig tart.

Zuhan a font, Brown nem akar eurót

Archívum2008.12.11, 19:16

Megdöntötte alig egy nappal korábban beállított mélységi árfolyamrekordját a csütörtöki londoni kereskedésben a font sterling a euróval szemben a brit gazdaságból érkezõ mind súlyosabb recessziós hírek hatására. A brit kormányfõ ugyanakkor közölte: Nagy-Britannia nem adja fel a fontot, és nem lép be az euróövezetbe.

Az �v v�ge meglepheti a forintot

Gazdaság2008.12.10, 10:33

Szerd�n d�lel�tt dr�gult a magyar deviza, az eur�t nem sokkal t�z �ra el�tt 262 forint felett jegyezt�k, szemben a kedd d�lut�ni k�zel 263 forintos �rfolyammal. A kar�csonyi hangulat �rezhet�,�vagyis�semmittev�s zajlik a piacon. Egyes elemz�k szerint nem kiz�rt, hogy az �v v�ge�- nem felt�telen�l pozit�v -�meglepet�st tartogat a forint sz�m�ra.

Kis forgalomban enyhén emelkedett a BUX

Archívum2008.12.10, 17:18

A Budapesti Értéktõzsde részvényindexe, a BUX 36,22 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel, 12 835,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezetõ részvények ára vegyesen változott az elõzõ napi záráshoz képest.

A zloty rángatta a gyengülõ forintot

Archívum2008.12.10, 17:52

Kissé gyengült a forint szerdán a budapesti bankközi kereskedésben. Délután fél ötkor 263,65/75 forint volt az euró árfolyama, a kedd délutáni 262,70/85 forint után.

Visszavesz a lendületbõl a Trigránit

Gazdaság2008.12.09, 16:40

Megfelezi elõirányzatait a Trigránti, Közép- és Kelet Európa legnagyobb ingatlanfejlesztõje. A korábbi 8 milliárd eurós elõre tervezett üzletei helyett a romló gazdasági körülmények miatt 4 milliárdra koncentrálnak.

Csak a forint tudott er�s�dni a r�gi�ban

Gazdaság2008.12.12, 22:57

A meglepet�sszer� jegybanki kamatv�g�s ut�n egy nappal er�s�d�tt a forint. Az eur�t 262,70/85 forinton jegyezt�k kedd d�lut�n n�gy �rakor a budapesti bankk�zi kereskedelemben, 0,54 sz�zal�kkal gyeng�bben a h�tf� d�lut�ni 264,10/30 forintn�l.

Mérsékelt optimizmus a pesti tõzsdén

Archívum2008.12.09, 18:00

A Budapesti Értéktõzsde részvényindexe, a BUX 226,10 pontos, 1,80 százalékos emelkedéssel, 12 799,18 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezetõ részvények erõsödtek az elõzõ napi záráshoz képest.

Sz�chenyi K�rtya: kamatt�mogat�s j�v�re

Gazdaság2008.12.09, 16:53

�rdemi, jelent�s ad�cs�kkent�sre 2009-2010-ben nincs lehet�s�g, az ad�szerkezeti �talak�t�st lehet v�grehajtani - mondta Gyurcs�ny Ferenc minisztereln�k a V�llalkoz�k Napj�n rendezett gazdas�gpolitikai f�rumon. "Az ad�rendszeren bel�l a bels� piac �l�nk�t�se nem lehets�ges, amit l�tok, az a beruh�z�s�l�nk�t�s, amire 2000 milli�rd forintot sz�n a korm�ny a k�vetkez� 1,5 �vben" - mondta a korm�nyf�.

Veres: 3,4 százalék lesz idén a hiány

Gazdaság2008.12.09, 19:18

A pénzügyminiszter a parlament gazdasági bizottsága elõtt sikeresnek értékelte a kiigazítást és a fekezegazdaság elleni küzdelmet, az euró elõszobájáról értekezett. Az ellenzék az IMF-hitel nyilvánosságát, a pazarló államháztartást és a magas jegybanki alapkamatot kifogásolta.

Erõsödött a forint, de óvatos a piac

Archívum2008.12.09, 09:58

Erõsödéssel kezdte a napot a forint, a tegnapi 265,19 helyett 9:48-kor 263,22 forintot ért egy euró. A mai kereskedésben a 260-265-ös sávba várható a hazai fizetõeszköz.

Olvad a svájci szupergazdagok vagyona

Gazdaság2008.12.09, 16:46

Egy év alatt összesen 70 milliárd frankkal, vagyis bõ 12 ezer milliárd forinttal csökkent a leggazdagabb svájci állampolgárok vagyona. Az alpesi adóparadicsom 300 leggazdagabb polgára - akiknek a fele külföldi - így összesen 459 milliárd frankot érõ vagyon felett rendelkezik - áll a Bilanz címû üzleti magazin év végi összesítésében.

KSH: Aktívum a külkereskedelemben

Archívum2008.12.09, 10:04

A külkereskedelmi termékforgalom 6,2 millió euró aktívummal zárt január-októberben, szemben az egy évvel korábbi 111,1 millió euró hiánnyal - közölte az elsõ becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Fiktív Hervis-akciók - 26 millió a bírság

Archívum2008.12.09, 12:14

Nem valóságos kedvezménnyel voltak megvásárolhatók egyes akciós termékek a Hervis sportáruház-lánc üzleteiben, mert a vállalkozás a kedvezmény alapjául feltüntetett áron sohasem forgalmazta azokat. A fogyasztók megtévesztése miatt a Hervis 26 millió forintos bírságot kapott.

Sorban �lltak a kincst�rjegyek�rt

Gazdaság2008.12.11, 12:26

�ri�si �rdekl�d�s k�s�rte az �llamad�ss�g Kezel� K�zpont keddi aukci�j�t. A kibocs�t�eredetileg 35�milli�rd forint �rt�kben k�n�lt fel h�rom h�napos kincst�rjegyeket a befektet�knek, akik �sszesen 138 milli�rd forint �rt�kben tettek aj�nlatokat. A nagy �rdekl�d�s miatt 40 milli�rd forint �rt�kben fogadott be aj�nlatokat.

MNB: m�soron k�v�li kamatcs�kkent�s

Gazdaság2008.12.12, 23:10

A jegybank�v�ratlanul f�l sz�zal�kponttal 10,5 sz�zal�kra cs�kkentette az alapkamatot, a forintpiac nyugodt maradt, az eur� jegyz�se csak hull�mot vetett, majd visszat�rt. A t�zsde vezet� indexe, a BUX hasonl�an reag�lt a laz�t�sra.

Lassan közelednek a minimálbér-ajánlatok

Archívum2008.12.08, 08:06

Szimbolikus, 1000 forintos emeléssel közelített minimálbér-ajánlatával a munkaadói oldal a kompromisszum felé az Országos Érdekegyeztetõ Tanácson. A legutóbbi 69 ezer forint helyett így már 70 ezer forintot kínálnak, de a munkavállalók érdekképviselete is csak 1000 forintot engedett, így az általuk várt 75 500 még messze van végétõl - írja a Világgazdaság.

Hétfõn erõsödött a forint a devizapiacon

Archívum2008.12.08, 17:32

Kedvezõ nemzetközi hangulatban erõsödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon hétfõn. Délután fél ötkor 264,10/30 forint volt az euró árfolyama, ami erõsebb árfolyamszintet jelent a pénteki - és még a hétfõ kora reggeli kereskedésben is jellemzõ - 265,35/55 forinthoz képest, gyengébb ugyanakkor a délelõtti 263,50-es szélsõértéknél.

Leminõsítették Csehországot

Archívum2008.12.08, 22:03

Pozitívról stabilra rontotta Csehország osztályzati kilátását a Moody's hitelminõsítõ hétfõn. A londoni bejelentés szerint a kilátásrontások az "A1" szintû, hosszú futamú cseh devizaadósi besorolás és a hazai valutában kiadott hosszú lejáratú szuverén adósságbesorolás kilátására vonatkoznak.

Hangulatfüggõ a forint, most épp erõsödik

Archívum2008.12.08, 09:56

A "vége a válságnak" hangulat, ami ma tapasztalható a világ piacain, a forintot is erõsíti, ennek köszönhetõen 263,5 forint közelébe ért az euró reggel. Összességében unalmas, karácsonyi kereskedés folyik a devizapiacon alacsony forgalom mellett - de ilyenkor is jöhetnek a meglepetések.

Nem lesz sokkal drágább idén a fenyõfa

Archívum2008.12.06, 09:21

Nem várható a fenyõfák árának jelentõs emelkedése az idén - mondta el Kissné Szabó Fruzsina a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke. Várhatóan a tavalyi árszinten marad a karácsonyfának való elsõ osztályú fenyõfák métere: lucfenyõt 1000-2500 forintos, ezüstfenyõt 3000-4000 forintos, normann fenyõt pedig 5000-8000 forintos áron lehet megvásárolni a kereskedõktõl.

A Strabag újítja fel a pozsonyi repteret

Archívum2008.12.05, 13:39

Az osztrák Strabag konszern nyerte el - szlovák leánycége, a ZIPP Bratislava spol. s. r. o. révén - a pozsonyi repülõtér utastermináljának bõvítési és rekonstrukciós pályázatát. A teljes beruházási összeg 86 millió euró, az átépítés során a repülõtér utaskapacitása mintegy 40 százalékkal nõ.

M�r l�tszik a v�ls�g a bankok profitj�n

Gazdaság2008.12.12, 23:20

Az�Egyes�lt �llamok��s Nyugat-Eur�pa p�nzint�zeteinek jelent�s r�sz�t megt�p�z� p�nz�gyi v�ls�g ellen�re, �sszesen 195,5 milli�rd forint, munkanaponk�nt 3,2 milli�rd forint nett� profitot termelt az idei harmadik negyed�vben �t, a negyed�ves gazd�lkod�s�r�l besz�mol� magyarorsz�gi bank. Az egy�bk�nt nem rossz�eredm�ny csaknem k�tharmada azonban az OTP Garancia Biztos�t� elad�s�b�l sz�rmazik. Az e n�lk�l sz�m�tott h�romnegyed�vi nyeres�g m�r alacsonyabb, mint az egy �vvel kor�bbi.

Komolyan gyeng�lt a forint p�nteken

Gazdaság2008.12.12, 22:59

Jelent�sen gyeng�lt a forint p�nteken a budapesti bankk�zi kereskedelemben. A magyar deviza id�nk�nt m�g a 267 forint/eur�s �rfolyamot is megk�zel�tette, p�ntek d�lut�n 266 fel� tartott, a 265-266-os s�vban ingadozva.

Befektet�si alapok: cs�kken� t�kekivon�s

Gazdaság2008.12.12, 23:21

A befektet�si alapokb�l novemberben 130 milli�rd forint t�k�t vontak ki a befektet�k, m�g a piaci teljes�tm�nyek 7 milli�rd forinttal cs�kkentett�k az alapok vagyon�t, �sszvagyonuk �gy h�nap alatt 5,2 sz�zal�kkal zsugorodott, �s november v�g�n 2509 milli�rd forintot tett ki - k�z�lte a Befektet�si Alapkezel�k �s Vagyonkezel�k Magyarorsz�gi Sz�vets�ge (Bamosz) p�nteken.

R�kapcsolhat a forint

Gazdaság2008.12.12, 23:19

Az EKB cs�t�rt�ki kamatcs�kkent�se�miatt p�nteken er�s�dhet a forint, hosszabb t�von pedig az �llampap�r-piaci helyzet tov�bbi javul�sa kedvezhet a magyar deviz�nak.

Gyurcs�ny is alacsonyabb kamatokat szeretne

Gazdaság2008.12.05, 19:16

Gyurcs�ny Ferenc minisztereln�k egyet�rt azokkal, akik azt s�rgetik, hogy a main�l alacsonyabb jegybanki alapkamat alakuljon ki. Ezzel egy�tt megjegyezte, a Magyar Nemzeti Bank az elm�lt id�szakban a k�telez� tartal�kr�ta cs�kkent�s�vel 300-400 milli�rd forint t�bbletlikvidit�st teremtett a gazdas�gban.

Az Airbus pénzt ad nemzeti társaságainak

Archívum2008.12.05, 14:39

Az Airbus összesen 2 milliárd euróval segíti ki nemzeti társaságait elsõsorban azért, mert az A380-as szuperrepülõgép gyártásának költségei jelentõsen túllépték a tervezett keretet.

Zöld utat kapott a német csomag

Gazdaság2008.12.05, 16:06

A Bundestag után a német parlament felsõháza, a Bundesrat is jóváhagyta pénteken a kormány 32 milliárd eurós konjunktúraélénkítõ programját, így az január elsején életbe léphet.

Ok n�lk�l gyeng�l a forint, 265 felett az eur�

Gazdaság2008.12.05, 17:18

P�nteken�11�k�r�l jelent�s gyeng�l�sbe kezdett a forint minden jelent�sebb deviz�val szemben. Negyed egy ut�n kev�ssel az eur��rt 265,10, a doll�r�rt 208,50, a sv�jci frank�rt 175,50 forintot adtak.

Euró - új fejezet nyílhat a történetben

Archívum2008.12.04, 08:15

Akár már ma is euróval fizethetnénk a boltokban, ha az évekkel ezelõtti tervek nem esnek kútba. Eleinte Magyarország kitolta a csatlakozási céldátumot, késõbb pedig már nem határozott meg konkrét idõpontot. Úgy fest, a válság felülírja az eurócsatlakozási terveket, az utóbbi években egyre távolódó dátum közelebb jöhet. A forint leváltása azonban nem kizárólag Magyarországon múlik, Brüsszelt és az EKB-t is meg kell nyerni.

Megbírságolták az Uniqa Biztosítót

Archívum2008.12.04, 08:54

Tizenegymillió forint bírságot rótt ki a felügyelet az Uniqa Biztosítóra, mert a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítási kampány során a cég megszegte az elõírásokat.    

Tartja �rfolyam�t �s pihen a forint

Gazdaság2008.12.04, 18:53

Alacsony forgalom mellett jelent�s v�ltoz�s n�lk�l 260,80 forint/eur�s �rfolyamon tany�zott a forint cs�t�rt�k d�lut�n f�l 5-kor.

Sosem �rt ennyire kev�s eur�t egy font

Gazdaság2008.12.04, 13:41

Az angol font m�lypontra �rkezett az eur�hoz k�pest, a brit p�nz m�g sosem �rt ennyire keveset a k�z�s deviz�hoz viszony�tva, mint cs�t�rt�k�n.

Kötvényekbõl élnek az önkormányzatok

Archívum2008.12.04, 13:09

Az önkormányzatok hitelállománya az elmúlt másfél évben 40 százalékkal 800 milliárd forintra nõtt, elsõsorban az önkormányzatok devizakötvény-kibocsátásainak hatására, a pénzügyi válság miatti forráshiány azonban megálljt parancsolt ennek a folyamatnak, így a kérdés az, hogy lesznek-e olyan beruházások, amelyek kitermelik a bevont források törlesztõ részleteit.

Bajnai: Hitelprogramot indít a kormány

Gazdaság2008.12.04, 13:09

Magyarországon napjainkban jól mûködõ vállalkozások sem kapnak kölcsönöket a bankoktól, ezen a helyzeten próbál segíteni a kormány az 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítõ csomaggal, amelynek részeként december elejétõl három hitelprogram is elindult - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Sarkozy óriási élénkítõ csomagot jelentett be

Gazdaság2008.12.04, 21:03

Huszonhat milliárd eurós élénkítõ csomagot jelentett be csütörtökön Nicolas Sarkozy francia elnök országa ingadozó gazdaságának élénkítésére; a csomag elsõdleges célja a befektetések ösztönzése, nem pedig a fogyasztók közvetlen támogatása. Szakértõk szerint Sarkozy terve emelheti a francia költségvetési hiányt, ugyanakkor gyorsnak és hatékonynak kell lennie. Ezért ésszerû, hogy az elnök néhány ágazatra koncentrálja a gazdaságélénkítést.

Simor: Reformok nélkül lemarad a gazdaság

Archívum2008.12.03, 14:07

A 20 milliárd eurós hitel Magyarország számára csak rövid távon jelent megoldást, reformok nélkül a gazdaság lemarad, és nem lesz "az a pénz" ami ismét helyreállítja a bizalmat. A magas kamatszintet az infláció nem indokolja, a jegybank nem akarja elhúzni a csökkentést, de csak olyan ütemben és mértékben mérsékli a kamatot, ahogy azt a piac elviseli - fejtette ki Simor András jegybankelnök szerdán.

Visszavonják a BKV-t az elõvárosi közlekedésbõl

Archívum2008.12.03, 09:05

Félszáz agglomerációs BKV-buszjárat üzemeltetését a kormány a Volánbuszra bízná, a HÉV-vonalakat a MÁV-Start venné át. A fõvárosi tömegközlekedési cég a lépéssel évi 3,5 milliárd forint veszteségtõl szabadulna meg, és egyszeri, egyelõre ismeretlen összegû tõkejuttatást is kapna - írja a Népszabadság.

Nyert a GVH autópálya-építõ kartell ügyben

Archívum2008.12.03, 16:47

A Legfelsõbb Bíróság december 3-án kihirdetett ítéletében jogerõsen is a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) adott igazat az autópálya-építõ kartellügyben, amelyben a GVH öt vállalkozásra összesen 7 milliárd 43 millió forint bírságot szabott ki, az összeget a jogsértõ vállalkozások 2005 végén, 2006 elején befizették - áll a GVH közleményében.

Veres j�v�re el�szob�zna az eur�n�l

Gazdaság2008.12.12, 23:16

A p�nz�gyi v�ls�g miatt Magyarorsz�g a tervezettn�l sokkal hamarabb t�rlesztheti ad�ss�gait - id�zi az APA h�r�gyn�ks�g Veres J�nost, aki Br�sszelben nyilatkozott az osztr�k h�r�gyn�ks�gnek �s a Wirtschaftsblatt c�m� lapnak. A p�nz�gyminiszter megeml�tette, hogy a v�ls�g k�vetkezt�ben Magyarorsz�g megfontolja a kor�bbi eur�bevezet�st.

Ötszázmilliárd a kis cégeknek

Gazdaság2008.12.03, 16:00

A kormány 500 milliárd forinttal kívánja a kis- és közepes vállalatok fizetõképességét, ezért 450 milliárd forinttal növeli a Garantiqa garanciaalapját és 50 milliárd forintos hitelkeretet ad hét pénzintézetnek - jelentette be a pénzügyi és a gazdasági miniszter szerdán.

�v v�gi hangulat a forintpiacon

Gazdaság2008.12.12, 23:14

Az eur�t 261,20/30 forinton jegyezt�k szerd�n kora d�lel�tt a bankk�zi kereskedelemben, szemben a kedd d�lut�ni 262,40/50 forinttal. A nyit�s ut�n az �rfolyam j�rt 263 forint felett is, majd a forint er�s�d�snek indult.

Visszaesett a t�zsdei r�szv�nyforgalom

Gazdaság2008.12.02, 18:11

Novemberben visszaesett a Budapesti �rt�kt�zsde (B�T) forgalma, a r�szv�nypiacon - k�tszeres �rfolyam�rt�ken sz�molva - 691,5 milli�rd forint �rt�kben sz�lettek �zletek, ami 48 sz�zal�kkal alacsonyabb az el�z� havi forgalomn�l - der�l ki a B�T havi statisztik�j�b�l, amely a br�kerc�gek jelent�sei alapj�n k�sz�lt.

Kedden be�llt a forint

Gazdaság2008.12.02, 17:24

A forint kedden nagyobb kileng�sek n�lk�l 261,5 forint/eur� �rfolyam k�r�l mozgott. Egyetlen komolyabb er�s�d�s volt tapasztalhat� d�l k�r�l, amikor 262,5-r�l 260,5 fel� nyomult a magyar deviza, majd ez a tendencia sem bizonyult tart�snak, �s z�r�skor 261,5 k�r�l stabiliz�l�dott a kurzus, ak�rcsak a reggeli nyit�skor. Az �rfolyam 261 alatt is j�rt nap k�zben.

Sarkozy 20 milliárdos élénkítést tervez

Gazdaság2008.12.02, 21:56

A francia gazdaság élénkítésére, azon belül is elsõsorban az építõiparban és a jármûiparban történõ befektetések támogatására 20 milliárd eurós csomagot fog csütörtökön bejelenteni Nicolas Sarkozy államfõ a Renault autógyár egyik észak-franciaországi telepén - értesült a Le Parisien címû napilap.

Rekordveszteség a SkyEurope-nál

Gazdaság2008.12.02, 17:02

Kis híján kétmilliárd koronás (mintegy 15 milliárd forintos) veszteséget könyvelhet el a szlovák SkyEurope fapados légitársaság a szeptember végével zárult 2008-as üzleti évben. A cég korábban soha nem zárt még ilyen nagy hiánnyal: az idei deficit a tavalyi két és félszerese. A társaságnál járatkorlátozásokra lehet számítani.

Lassul a bérek növekedése Csehországban

Gazdaság2008.12.02, 19:07

Csehországban 23 144 korona (hozzávetõleg 236 ezer forint) volt a bruttó átlagfizetés a harmadik negyedben, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban - tette közzé kedden a statisztikai hivatal. A 6,6 százalékos inflációt figyelembe véve a reálbérek 1,3 százalékkal nõttek.

Túljegyzett kincstárjegyek, erõsebb forint

Archívum2008.12.02, 13:22

Az Államadósság Kezelõ Központ (ÁKK) 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján közel három és félszeres túljegyzés mellett, 66 bázisponttal 10,46 százalékra csökkent az átlaghozam.

�ri�si forgalomcs�kken�s a pesti b�rz�n

Gazdaság2008.12.01, 08:18

Novemberben m�rs�kelt aktivit�s jellemezte a Budapesti �rt�kt�zsd�t.�A parketten 700 milli�rd forint �rt�kben k�ttettek �zletek, ez j�val elmarad az okt�beri �rt�kt�l �s az �ves �tlagt�l is. A br�kerrangsort tov�bbra is a KBC vezeti az Erste �s az Unicredit el�tt.

Barroso: a britek euróról suttognak

Archívum2008.12.01, 07:34

A pénzügyi válság újra az euró bevezetése felé hajtotta Nagy-Britanniát José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint. A krízis kihangsúlyozta az euró fontosságát az Egyesült Királyságban - olvasható a Reutersen.

A BKV-tól a MÁV-hoz kerülhet a HÉV

Archívum2008.12.01, 08:14

A Cargo eladásából befolyó 102 milliárd forintból a BKV Zrt.-nek is juthat 30 milliárd. A MÁV ugyanis ezért az összegért átveheti a HÉV üzemeltetését és eszközeit, így a fõvárosi közlekedési társaság készpénzhez juthat - írja a Napi Gazdaság.

Szlovákiában már eurót ajándékoznak

Archívum2008.12.01, 12:06

Szlovákiában hétfõtõl kezdve megvásárolhatóak az elsõ szlovák euróérmék. Az úgynevezett indulási csomag 45 érmét tartalmaz, mindegyik névértékbõl négy vagy nyolc darabot. A csomag értéke 500 szlovák korona azaz 16,60 euró.

Kitarthat a forint 260 körül

Archívum2008.12.01, 09:42

Röviddel reggel 8 óra elõtt az euró 258,93 forintra gyengült a péntek késõ esti 259,29 forintról. A dollár 203,15 forintról 203,91 forintra drágult. A szakértõk az euró napközbeni tovább hanyatlására számítanak.

Továbbra is lehet 13. fizetés, csak pótléknak hívják

Gazdaság2008.12.01, 15:15

A kormány vállalja, hogy jövõre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben. Errõl Csizmár Gábor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nyilatkozott, miután megbeszélést folytatott a közszféra szakszervezeteivel.

Öt forint tizenötért, húszezer negyvenért

Gazdaság2008.11.29, 09:45

"Fogalmam nincs", "a bankjegyek biztos olcsóbbak", "valaki biztos ezzel is jól jár", "inkább kezdenék már verni az eurót" - néhány válasz azok közül, amit az [origo] újságírója kapott arra a kérdésre, hogy mennyibe kerülhet a forintérmék és -bankjegyek elõállítása.

Semmittev�s a forintpiacon

Gazdaság2008.11.28, 10:41

P�nteken f�l 10-kor 260,10 forintot adtak egy eur��rt, ami valamivel alacsonyabb �rfolyam a cs�t�rt�ki z�r�n�l, de nem nevezhet� jelent�s mozg�snak. A napi keresked�s sor�n sem v�rhat� p�lfordul�s.

Elfogadták a szlovák költségvetést

Archívum2008.11.28, 13:43

Jóváhagyta a szlovák törvényhozás pénteken a jövõ évi költségvetést - ez az elsõ "eurós" költségvetés, miután január elsején Szlovákiában is bevezetik a közös európai pénznemet.

Segített a tõzsde a forintnak

Archívum2008.11.28, 16:21

Erõsödött a forint az euróval szemben pénteken: délután háromnegyed négy felé 259,20-as árfolyamon üzleteltek, de nem sokkal dél elõtt 259 alatt is járt az árfolyam.  

A munkaadók 69 ezres minimálbért akarnak

Archívum2008.11.28, 12:18

A munkaadói oldal a jelenlegi szinten, 69 ezer forinton kívánja tartani a havi minimálbért, és 86 300 forinton a kétéves gyakorlattal rendelkezõ szakmunkások garantált bérminimumát - mondta Dávid Ferenc, az oldal szóvivõje az Országos Érdekegyeztetõ Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésének kezdetén.

Visszaesõben az AAA Auto

Archívum2008.11.28, 16:43

A használtautó kereskedelemmel foglalkozó AAA Auto csoport az év elsõ kilenc hónapjában 312,2 millió euró árbevételt ért el, 10,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi bázisnál, nettó vesztesége 8,1 millió euró volt, szemben a 2007. azonos idõszaki 4,3 millió eurós nyereséggel - közölte a cég pénteken az MTI-vel.

Nem mozgott a forintpiac

Archívum2008.11.27, 16:41

A várakozásoknak megfelelõen délután negyed öt körül valamivel erõsebb volt a forint a szerdai zárónál: 260,50 forintot adtak az euróért. A kereskedelem szintén a jóslatnak megfelelõen jelentéktelen volt, az amerikai befektetõk ugyanis épp a Hálaadást ünneplik.

Dörzsölhetik a markukat a frankhitelesek

Gazdaság2008.11.27, 15:13

A svájci gazdaság drasztikusan romló kilátásai miatt a befektetõk egyre kevésbé tekintik menedékdevizának a frankot, ennek eredményeként lejtõre került a svájci fizetõeszköz. Eközben a magyar fizetõeszköz is erõsödött, így a két héttel ezelõtt még 182 forintos frankárfolyam csütörtök délelõtt 168 forintra csökkent. A változások nyomán csökkenhet a frankhitelesek havi kiadása.

Újabb motorgyár épül Szlovákiában

Gazdaság2008.11.27, 12:16

A dél-koreai Kia Motors 100-200 millió eurós beruházással új motorgyárat létesít Szlovákiában - közölte a cég szlovákiai érdekeltségének szóvivõje egy autóipari konferencián.

Vegyépszer: alacsony árbevétel és leépítés

Gazdaság2008.11.27, 08:04

A Vegyépszer Zrt. 2009-ben csupán 50 milliárd forintos árbevételre számít, elsõsorban a várhatón visszafogott infrastrukturális fejlesztések miatt - közölte a Vegyépszer Építõ és Szerelõ Zrt.

Törökországban nyomul az Axel Springer

Archívum2008.11.27, 15:29

A magyarországi érdekeltségekkel is rendelkezõ Axel Springer részesedést szerzett a vezetõ török médiacsoportban, a Dogan Yayin Holdingban. A cég a részesedésért 47 millió eurót fizet, és egyben egy fõvel képviseltetheti is magát a Dogan igazgatótanácsában.

Elmarad a cs�csforgalom a forintpiacon

Gazdaság2008.11.27, 10:20

Cs�t�rt�k�d�lel�tt 260 k�zel�ben mozgott�az eur� �rfolyama a devizapiacon. A�nap folyam�n val�sz�n�leg e szint�k�zel�ben fog maradni a kurzus, b�r a pozit�v befektet�i hangulat lehets�ges, hogy az eur� jegyz�se l�togat�st tesz a 260 forintos hat�r alatt.

Nem változik a gázártámogatás mértéke

Archívum2008.11.27, 14:34

A kormány döntése értelmében jövõre nem változik a gázár- és a távhõtámogatás mértéke és a támogatottak köre - jelentette be Budai Bernadett a csütörtöki kormányszóvivõi tájékoztatón Budapesten. Ugyanakkor a költségvetés 20 milliárd forinttal kevesebb pénzt biztosít szociális alapú támogatásra. Ezt a Robin Hood-adóból befolyó összeg fedezi.

A Mikulás figura a magyarok kedvence

Archívum2008.11.26, 09:43

A Mikulás forma a legnépszerûbb a csoki figurákon belül, el is viszi az üreges csokoládék november-januári forgalmának több, mint 80 százalékát. Tavaly értékben 8 százalék jutott a karácsonyfa díszekre, 9 pedig az egyéb üreges csokoládé figurákra.

Meghízhat az uniós élénkítõ csomag

Gazdaság2008.11.26, 19:36

Hetvenmilliárd euróval megdobta az Európai Unió a gazdasági recesszió kibekkelésére összeállított csomagot. A területfejlesztéssel foglalkozó miniszterek már a következõ hónapokban nagyobb összegeket csoportosítanának át a strukturális alapokból válságkezelésre és gazdaságélénkítésre.

Megpihentek a nyugat-európai tõzsdék

Gazdaság2008.11.26, 23:29

A nyugat-európai részvénypiacok szerdán zárásra nagyjából kompenzálták a napközi veszteségeket: segített az Európai Bizottság új, 200 milliárd eurós, költségvetési gazdaságösztönzõ intézkedéseket tartalmazó tervének bejelentése.

Izmosabb lesz az európai mentõcsomag

Gazdaság2008.11.26, 19:09

Hetvenmilliárd euróval megdobta az Európai Unió a gazdasági recesszió kibekkelésére összeállított csomagot. A területfejlesztéssel foglalkozó miniszterek már a következõ hónapokban nagyobb összegeket csoportosítanának át a strukturális alapokból válságkezelésre és gazdaságélénkítésre.

Parkolópályára került a forint

Archívum2008.11.26, 17:45

Kevés üzletet kötöttek ma a forintpiacon, és azokat is kicsinek mondható 259 és 261 közötti sávban. A forint végül minimális gyengüléssel 260,10-es árfolyamon zárta a kereskedést.

Az EU átformálja a magyar pénzügyi rendszert

Archívum2008.11.26, 08:17

Több ponton is változtatni kell a magyar pénzügyi rendszer szabályozásán, miután ezt írja elõ az Európai Unió. Az EU annak a 6,5 milliárd eurós hitelmegállapodásnak a fejében kéri a változtatásokat, amelyet még az IMF mentõhitelével együtt jelentettek be. (Az IMF, az EU és a Világbank összesen 20 milliárd eurót ad Magyarországnak.)

Nyolc forinttal csökken a benzin ára

Archívum2008.11.26, 00:28

Csökkentette bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Getronics: növekvõ bevétel 2008-ban

Gazdaság2008.11.26, 12:38

Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Getronics két magyar cége tavaly 14 milliárd forint árbevételt ért el, míg az idén ennél valamivel nagyobb bevétellel számolnak - mondta Rátkai Péter, a Getronics Magyarország Kft. ügyvezetõ igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A Getronics Magyarországon 450 alkalmazottat foglalkoztat, a létszámot 2010-re 800-ra növelik.

Meg�ll a saj�t l�b�n a forint

Gazdaság2008.11.26, 18:49

Ha a magyar �s a r�gi�s deviz�k elm�lt h�t �vben l�tott mozg�s�t �sszevetj�k, kider�l, hogy a forint j�val kisebb s�vban mozgott, mint t�rsai - der�l ki a Buda-Cash elemz�s�b�l. A br�kerc�g szak�rt�i szerint nincs sz�ks�g arra, hogy a forint �rfolyam�t a devizahitelesek v�delm�ben�k�l�nb�z� eszk�z�kkel befoly�solja a p�nz�gyi korm�nyzat, hagyni kell, hogy menjen minden a maga �tj�n.

Mozgékony volt a forint

Archívum2008.11.25, 18:35

Mostanában már nem számít hektikus napnak a forintpiacon, ha a deviza négy és fél forintos sávon belül mozog, így mondhatjuk, hogy nyugodt napot zárt a forint valamivel a hétfõi árfolyam alatt, 260,10 forinton.  

Bulgária 220 millió eurót bukott büntetésbõl

Archívum2008.11.25, 13:38

Elesett Bulgária 220 millió eurónyi európai uniós támogatástól a pénzek ellenõrzése és a korrupció elleni harc elégtelensége miatt. Összesen 800 millió eurót tartanak vissza, a 220 millió az, amitõl véglegesen lemondhat a balkáni állam.

Kamatot csökkenthet a svájci jegybank

Archívum2008.11.25, 10:46

A svájci frank kedden veszített értékébõl a dollárhoz és az euróhoz képest a hírre, miszerint a svájci központi banknak (SNB) még további mozgástere van a kamatcsökkentésre.

Visszafordult a forint

Gazdaság2008.11.25, 14:04

Tartja erej�t a magyar deviza, kedden reggel 260 forintos szint alatt kereskedtek az eur�val a bankk�zi devizapiacon. K�s�bb vesz�tett �rt�k�b�l a magyar fizet�eszk�z, 14 �ra k�r�l 261 forintn�l j�rt a kurzus.

Ötmillióba kerül egy autólopás kiderítése

Archívum2008.11.24, 08:21

A kötelezõ eredetvizsgálat felülvizsgálatát, átalakítását, vagy akár a megszüntetését tartaná szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal, mivel a mai rendszer fenntartása egyértelmûen több költséggel jár a társadalom számára, mint amekkora haszon származik belõle.A statisztikai adatok szerint egyetlen el nem lopott autóra közel másfélmillió forintos kiadás eshet, míg egy lopott autó kiszûrésének ára elérheti akár az ötmillió forintot is.

Kedvezõ reggeli hangulat a forint piacán

Archívum2008.11.24, 10:33

A forint erõsödött a hétfõ délelõtti kereskedésben a budapesti bankközi devizapiacon. Az euró délelõtt fél tízkor 265,50/70 forintot ért a pénteki 269,50/65 forint után - kora reggel még születtek kötések 270 forint közelében.

A GySEV kiszállásával is elkel a MÁV Cargo

Gazdaság2008.11.24, 08:31

A Gyõr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) kiszállása esetén is tartja a 102,5 milliárd forintos ajánlatát az osztrák Rail Cargo Austria (RCA), melyet a MÁV Cargo privatizációs pályázatán tett. A végleges adás-vétel elõtt az Unió versenyhatóságának beleegyezése szükséges - írja a Napi Gazdaság.