Robin Hood-adó

címke rss

Még több céget csapolna meg a kormány a Robin Hood-adóval

A vízszolgáltató és a hulladékkezelő társaságokra is kiterjesztik az energiacégek különadóját, írja a Népszabadság a nemzetgazdasági tárcára hivatkozva. Az adóbevétel megtriplázódhat.

Nem soroltak be a jobboldal mögé a nagyvállalkozók a Mol-vezér szerint

Gazdaság2010.10.20, 08:57

A Mol elnök-vezérigazgatója nem örül, de elfogadja az ágazatra kivetett válságadót, a nyereségalapú Robin Hood adó meghosszabbítását azonban nagyon rossz üzenetnek tartaná - mondta Hernádi Zsolt a Népszabadságnak adott interjújában. A Mol első embere beszélt benzinárakról és a Videotonról is, és kifejtette: nem igaz, hogy a magyar nagyvállalkozói kör besorolt a jobboldal mögé.

Hernádi: Maradok a Mol élén

Gazdaság2010.10.08, 13:39

Cáfolta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az MTV Az Este című műsorában, hogy kormányzati pozícióra készülne, és közölte, nem is kapott ilyen felkérést. Továbbra is vállalatirányítóként kíván dolgozni, mivel nem tartja magát alkalmasnak a kormányzati munkára. A cégvezető közölte azt is, hogy a Molnál ezer ember dolgozik naponta azon, hogy ne következhessen be a kolontárihoz hasonló katasztrófa.

Alkotmányos az energiacégek különadója

Gazdaság2009.12.09, 18:09

Nem alkotmányellenes az energiaellátó cégekre tavaly novemberben kivetett különadó - döntött az Alkotmánybíróság. A testület szerint senkinek sem alkotmányos joga a rá vonatkozó adóterhek változatlansága.

Bankad�t vetne ki a rom�n korm�ny

Gazdaság2009.05.29, 21:17

Robin Hood-ad�t vet ki a rom�n korm�ny a k�lf�ldi bankok nyeres�g�re, ha a rom�niai le�nybankjaikb�l kivonj�k a p�nz�ket, �s nem hitelezik a rom�n gazdas�got.

Nem változik a gázártámogatás mértéke

Archívum2008.11.27, 14:34

A kormány döntése értelmében jövőre nem változik a gázár- és a távhőtámogatás mértéke és a támogatottak köre - jelentette be Budai Bernadett a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Ugyanakkor a költségvetés 20 milliárd forinttal kevesebb pénzt biztosít szociális alapú támogatásra. Ezt a Robin Hood-adóból befolyó összeg fedezi.

Elindult az adótörvény saga az Országgyűlésben

Gazdaság2008.11.11, 01:24

A pénzügyi válság elvitte az adóterhek enyhítését, a vezérvonal a stabilitás megteremtése, illetve erősítése volt - derült ki a törvényjavaslat parlamenti beterjesztésehez kapcsolódó miniszetri expozéból, illetve a frakciók vezérszónokainak felszólalásaiból. A beterjesztők szerint a tervezet számos egyszerűsítést tartalmaz, az ellenzéki bírálók szerint viszont nem. A jogszabálytervezetet beterjesztett formájában egyetlen ellenzéki párt - így a liberálisok sem - támogatta. A tegnapi ülésen átment viszont a Robin Hood-adó.

A hiányzó képviselők miatt ment át a Robin Hood-adó

Itthon2008.11.10, 19:25

Késő este kezdi meg hétfőn az Országgyűlés a jövő évi adótörvények általános vitáját, miután egy sor javaslatról szavaztak a képviselők. Zöld utat kapott többek közt a Robin Hood-adóról és a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény. Szavaznak a gyűlöletbeszéd szankcionálásáról is, amit az Alkotmánybíróság már háromszor elkaszált.

Az MSZP kitart a Robin Hood-adó mellett

Gazdaság2008.10.31, 17:49

Az MSZP kitart a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről, azaz az úgynevezett Robin Hood-adóról szóló törvényjavaslat mellett - mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője pénteken. Az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokról hétfőn dönt az Országgyűlés.

Robin Hood kiszorult a költségvetésből

Archívum2008.10.27, 09:05

Bár a törvényjavaslatot még nem vonták vissza beterjesztői, feltűnő hogy nem szerepel a Robin Hood-adó az új költségvetési törvényben. A kisebbségi kormány valószínűleg ezzel a lépéssel teszi elfogadhatóbbá a költségvetést a szabaddemokraták szemében - írja a Napi Gazdaság.

Előző
  • 1
  • 2
Következő