desszert
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Minden bánatra gyógyír az alkoholos jégkrém
A filmekben nem egyszer láttuk már, hogy a szerelemi bánattól szenvedő hősnő azonnal maga elé kap egy literes jégkrémet, és addig meg sem áll, míg nem látja a vödör alját. Ez a jeges desszert jóval kisebb, de ebből nem is kell több: az alkoholtartalom majd gondoskodik a jó hangulatról.
Ez az édesség jár a sztárok fejében
Nem csak mi, de még a sztárok sem tudnak lemondani a krémes csokoládéról, amely lágyan olvad el az ember szájában. Egy kocka finomság – egy falatnyi boldogság, főleg a keményebb, munkával túlzsúfolt napokon. Így nem is hibáztathatjuk kedvenceinket, ha néha – vagy akár kicsit többször is – megengednek maguknak egy kis bűnözést.
Házi kenyeret és algasalátát készítettünk, vodkát kortyoltunk talpaspohárból
Gasztrokalandokban gazdag hetet tudhatunk magunk mögött, hiszen házi almás kenyeret készítettünk, fűszerrel helyettesítettük a sót, belekóstoltunk India desszertjeibe, de a tökös kacsamellbe és az aranydurbincsba is, algasalátával és borotvakagyló-mártással. Vodkát szopogattunk talpaspohárból, miközben egy testes barnánról álmodoztunk. Kiderült, hogy tudatosabban étkezünk az irodában, hogy egy reptéren is lehet igazi lakomában részesülni, és hogy milyen tápanyagokra van szüksége a gyermekeknek. Heti gasztro-összefoglaló.
Desszertek India konyhájából
A desszertek a gyengéink: igazi kényeztetést adnak egy hideg téli estén, vagy éppen megvigasztalnak egy fárasztó nap után. A kedvenc süteményünk egy falatnyi boldogság, egy apró öröm egy hosszú és fárasztó nap után. Nem véletlen, hogy még az istenek is imádják: Ganésa kedvenc desszertje például a modak volt.
- címkék:
- India
- édesség
- desszert
- kesudió
- hindu
- gulab jamun
- Címkefelhő »
Európai cukrásztúra Budapesten
Szakadjon ki a hétköznapokból egy pillanatra, és édesítse meg az élet minden percét. Budapest utcáit járva nemcsak a magyar, hagyományos finomságokba haraphatunk bele, hanem megízlelhetjük a francia vagy a bécsi vonalat is. Nincs is jobb program egy kellemes őszi délutánon, mint egy édes cukrásztúra.
Gombócos vagy csavaros? – Így hűtísd vendégeidet a nyári forróságban!
Egy nyári délután, amikor a barátokkal, rokonokkal próbáljuk közösen átvészelni a forróságot, mindig jó alkalom némi hűsítő finomságra. Ám, a bolti fagylalt helyett sok más alternatíva létezik, most ezekből szemezgettünk; lepd meg a vendégeidet!
23 karátos fagylalt kristálypohárban
Egy fagylalt, amely különleges, egyedi, világhírű és olyan gasztronómiai kényeztetést nyújt, amit még sosem tapasztalt – legalábbis ezt ígérik a készítők. Amilyen gyorsan olvad a szájban, olyan gyorsan tűnnek el a bankók a zsebből, hiszen a világ legritkább csokoládéjával, és 23 karátos arany díszítéssel készült fagylalt közel háromszázezer forintba kerül. De nem ez a világ legdrágább desszertje!
- címkék:
- arany
- fagylalt
- desszert
- Címkefelhő »
Édesen szép az élet! Észbontó desszertek a Gourmet Fesztiválon
Kipróbáltuk a legmenőbb éttermek fogásait, mindenféle ételt kóstoltunk, amit csak el tudnak képzelni: az epres tokhaltól a hurkán tálalt Szent Jakab-kagylón át a préselt-porcos szuvidált-gőzölt malacfülig mindent kipróbáltunk, de igazán csak most engedtük el magunkat, és tettünk egy hatalmas kört a Gourmet Fesztiválon, a legjobb édességek után kutatva. Vasárnap, azaz ma késő estig még önök is időben vannak, hogy megnézzék a kínálatot, higgyék el, egy desszertes kilengés simán megér két kör futást a Margitszigeten.
A világ 5 legdrágább étele
Ha te is azok közé tartozol, akik hetente egyszer, valamelyik hétvégi napon engedik meg maguknak, hogy beüljenek egy étterembe enni, akkor ezek az árak most durván sokkolni fognak. Íme, a világ öt legdrágább étele!
Bűvészmutatvány gyömbérrel és korianderrel
Szeretem a komplett ebédeket és a szép levezetést is, de állandó gondot jelent, hogy képtelen vagyok kicsiben gondolkodni. Ha a desszert szóra gondolok, azonnal valamilyen különlegesebb francia sütemény, vagy éppen macaronokkal és élő virágokkal díszített csodatorta jut eszembe. Most viszont annyi az itthoni teendőm és a munkám, hogy képtelenség volna órákat a konyhában tölteni, és habzsákból csodákat nyomkodni a sütőpapírra, így azon gondolkodtam, mi lehet különlegesebb, mélyebb ízhatású, de mégis egyszerűen elkészíthető finomság ebéd utánra.