Demszky Gábor

címke rss

A főváros kevesebbet kap Medgyessyéktől

Gazdaság2003.01.17, 14:39

Reálértéken 5 százalékkal kevesebb pénzzel gazdálkodhat idén a fővárosi önkormányzat a szigorú költségvetési törvény miatt, mint az előző kormányzat legrosszabb évében - jelentette ki Demszky Gábor pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A főpolgármester a törvényi határidőre elkészített és a kerületeknek időben megküldött ez évi forrásmegosztás tervezetét ismertette a tájékoztatón.

Hóhelyzet: az ellenzék Demszkyt bírálja

Itthon2003.01.07, 20:02

A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója szerint Budapest vezetése ismételten nem tud úrrá lenni a havazás okozta közlekedési akadályok felett. A hóeltakarító gépek szervezetlenül, a hómunkások pedig méltánytalanul alacsony összegekért dolgozva, sikertelenül próbálják felvenni a küzdelmet a folyamatos havazással - áll a képviselőcsoport közleményében.

Vitára alkalmas az Erzsébet tér hasznosítása

Itthon2002.12.18, 19:19

Érdemi vita nélkül közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta Demszky Gábor főpolgármester javaslatát az Erzsébet tér használatával összefüggő kérdések rendezésére szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi Bizottsága.

Újra tárgyalnak a gödörről

Itthon2002.12.15, 17:27

Ez év utolsó napjáig, alsó limitáras nemzetközi pályázatot kell kiírni az Erzsébet tér alatti félkész ingatlan eladására. Erről a javaslatról Demszky Gábor előterjesztésében hétfői ülésén tárgyal a Főpolgármesteri Kabinet.

A Moszkva tér átépítését követelik fideszes polgármesterek

Itthon2002.12.12, 12:38

Fideszes polgármesterek szerint tíz- és százezreknek büntetés, hogy nem teszik rendbe a Moszkva teret. A politikusok felhívták a figyelmet arra, hogy a 2-es metró felújításával a teret is rendbe kellene hozni. Demszky Gábor főpolgármester korábban azt mondta: nagy valószínűséggel a 4-es metró megelőzi a Moszkva teret.

Demszky a Baloldali Roma Összefogás mellett

Itthon2002.12.10, 19:54

Horváth Aladár véleménye szerint arra van szükség, hogy olyanok legyenek többségben a roma közéletben, akik nem maguk vagy körük, hanem az egész cigányság érdekeit kívánják szolgálni - a politikus erről mint a Baloldali Roma Összefogás (BRÖ) egyik vezetője a szervezet keddi, budapesti rendezvényén beszélt.

Demszky albumot tervez a fővárosról

Itthon2002.12.09, 08:40

Fotóalbumot tervez a fővárosról Demszky Gábor. A főpolgármester a Magyar Hírlapnak elmondta: legszívesebben írna, de amíg erre nincs ideje, fényképeket készít

Deutsch Tamás a legszegényebb fővárosi képviselő

Itthon2002.12.03, 17:33

A fideszes Deutsch Tamás és Koltai Ildikó a legszegényebb fővárosi képviselők - a kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok alapján. A leggazdagabb budapesti politikusok között van, akinek havi kétmilliós jövedelme mellett 60 milliós megtakarítása, másoknak 26 ingatlanja van országszerte. Demszky Gábor parlamenti képviselőként már korábban vallott vagyonáról: három budakeszi lakása mellett egy horvátországi nyaralója és 10 milliós adóssága van. A főpolgármester-helyettesek közül Schiffer János nyilatkozatában kisautógyűjteményét, Atkári János sportcsónakjait említi kiemelt helyen.

Kertész Imre szerdán átveszi a díszpolgári címet

Itthon2002.11.29, 18:27

A Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre író szerdán veszi át Budapest díszpolgári címét Demszky Gábor főpolgármestertől.

Demszky: Nem akarok örökké főpolgármester lenni!

Vendégszoba2002.11.28, 12:33

Az [origo] olvasóinak Demszky Gábor elárulta: nem biztos abban, hogy 2006-ban újraindul. A Társalgó vendégeként a főpolgármestert leginkább Budapest tömegközlekedéséről és a 4-es metróról kérdezték. Szó volt arról is, hogy, mit tenne a Fidesz fővárosi frakcióvezetője helyében, és hogy szerinte egyenrangú-e a vidék a fővárossal.

Deutsch újabb levelet írt Demszkynek

Itthon2002.11.27, 19:42

Deutsch Tamás arra kéri Demszky Gábort, hogy a főpolgármester támogassa a Fidesz országgyűlési frakciója által a 2003. évi költségvetéshez beterjesztett módosító javaslatokat, amelyek összesen 100 milliárd forint plusztámogatást irányoznak elő Budapestnek.

Szonda: Legjobban Kuncze és Demszky népszerűsége nőtt

Itthon2002.11.25, 10:16

Javult a kormánypárti politikusok társadalmi megítélése az önkormányzati választásokat követően. A legnagyobb mértékben az SZDSZ két prominens személyiségének népszerűsége növekedett. Demszky Gábor budapesti főpolgármester és Kuncze Gábor pártelnök is jelentősen javított korábbi eredményén - a Szonda Ipsos legutóbbi felmérése szerint.

A kormány kifizeti a BKV adósságát

Itthon2002.11.22, 16:13

Megegyezés született a főpolgármester és a pénzügyminiszter között a BKV-ről. E szerint a kormány átvállalja a BKV év végi, 33 milliárdos adósságát. Ezek után a főváros számára is elfogadhatóvá vált a költségvetés tervezete, amelyet eddig Demszky Gábor többször bírált. Jövőre drágulnak a BKV-jegyek.

Medián: Dávid és Demszky a legnépszerűbb

Itthon2002.11.21, 07:34

A Medián kutatása szerint Dávid Ibolya, az MDF elnöke a legnépszerűbb. Őt követi Demszky Gábor főpolgármester, és Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Kormányjavaslat a fővárosi forrásokról

Itthon2002.11.19, 18:11

A kormány javaslatot ad be a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról. A kormány szerint meg kell határozni, hogy mennyi pénz jár a kerületeknek.

Demszky: Deutsch infantilis és álszent

Itthon2002.11.10, 21:46

Demszky Gábor főpolgármester álszentnek tartja Deutsch Tamás kijelentéseit a fővárosi költségvetéssel kapcsolatban. Deutsch annak kapcsán nyilatkozott, hogy korábban Demszky bírálta a költségvetés tervezetének Budapestet érintő részét. Deutsch Tamás azt javasolta a főpolgármesternek, hogy a parlamenti ellenzékkel együttműködve próbálja meg változtatásokra rábírni a kormányt.

Deutsch szerint Demszky segítségével módosítható a költségvetés

Itthon2002.11.09, 15:00

Deutsch Tamás egyetért Demszky Gábor főpolgármesterrel abban, hogy tarthatatlan a jövő évi központi költségvetés, amely az ígért és elmaradt fejlesztések miatt hátrányosan érinti Budapestet és az ott  élő 1,7 millió embert. Deutsch szerint, ha a főpolgármester meggyőz hat kormánypárti képviselőt arról, hogy szavazzon a költségvetés módosításáért, akkor a fővárosban minden másképp is történhet.

Demszky Medgyessyvel tárgyalna a költségvetésről

Itthon2002.11.08, 12:27

Demszky Gábor főpolgármester megbeszélést kezdeményez Medgyessy Péter kormányfővel annak érdekében, hogy a jövő évi költségvetésből kikerüljenek a szerinte a fővárost sújtó intézkedések. Demszky szerint a BKV adósságrendezése megoldható, a másik kétszer tízmilliárd forintos jövő évi fővárosi igényre azonban még fedezetet kell találni.

Demszky az MSZP-SZDSZ-es kormányt támadja

Itthon2002.11.06, 16:35

Demszky Gábor főpolgármester szerint a Medgyessy-kormány folytatja azt a Budapest-ellenes politikát, amelyet az Orbán-kormány kezdett el. Demszky politikai fordulatot várna a költségvetéstől, és azt, hogy szüntessék be a szerinte diszkriminatív rendelkezéseket. A főpolgármester szerint leginkább a BKV van nehéz helyzetben, ennek ellenére sem a fővárosnak, sem a BKV-nak nincs válságterve.

Kertész: díszpolgárság, aranytollak, tokaji aszú

Szórakozás2002.11.06, 13:11

Kertész Imre a tiszteletére rendezett köszöntők sorában legutóbb Medgyessy Péter miniszterelnökkel találkozott, aki Demszky Gábor főpolgármesterhez hasonlóan aranytollal ajándékozta meg, Görgey Gábor kulturális miniszter pedig tokaji aszút adott írótársának. A magyarországi könyvtárak is kapnak ajándékot Kertész Nobel-díja után, a tárca minden intézménynek ingyen juttat egy Sorstalanság-kötetet. Demszky csütörtökön azt is bejelentette, az első magyar Nobel-díjas író Budapest díszpolgára lesz. A városházi találkozón Kertész elmondta, jelenleg Berlinben, "Európa egyik nagy liberális városában" él, s reméli, hogy Budapest is hamarosan ...

Tovább vitatkoznak Demszky helyetteseiről

Itthon2002.10.30, 16:40

Továbbra sem tudtak megegyezni a pártok fővárosi koalícióról és a bizottsági helyekről sem. Személyi kérdésekről sem az SZDSZ, sem az MSZP képviselői nem nyilatkoztak. A közgyűlésbe került frakciók közben a bizottsági helyekről tárgyaltak, de itt sem született megállapodás.

Fővárosi koalíció: az MSZP ragaszkodik Atkári lecseréléséhez

Itthon2002.10.29, 21:52

A szocialisták a keddi koalíciós tárgyaláson is ragaszkodtak ahhoz, hogy megkapják a főváros gazdasági vezetését. Ezért cserébe hajlandóak lemondani az általános főpolgármester-helyettesi posztról is. A javaslatot az SZDSZ nem értékelte. A két párt közötti tárgyalások szerdán folytatódnak, akkor Demszky Gábor főpolgármester és Mandur László budapesti MSZP-elnök folytat megbeszéléseket a két párt együttműködéséről.

Demszky nyert Budapesten

Itthon2002.10.21, 07:56

Változatlan felállásban működik tovább a főváros vezetése. Demszky Gábor a közvélemény-kutatási eredményektől elmaradva, de jelentősen előnnyel győzött a főpolgármester-választáson. A közgyűlésben továbbra is MSZP-SZDSZ koalíció várható, az MSZP nem érte el az abszolút többséget.

Az MSZP-t hibáztatja Kuncze Zugló miatt

Itthon2002.10.21, 16:46

Az újraválasztott főpolgármester már megkezdte az egyeztetést a fővárosi közgyűlésbe jutott pártok vezetőivel. Személyi kérdésekről azonban nem beszélt Demszky Gábor. Kuncze Gábor pártelnök sérelmezte, hogy Zuglót azért vesztették el a szabad demokraták, mert a szocialisták ellenjelöltet állítottak.

Gy. Németh: Még soha nem volt ekkora MSZP-frakció

Itthon2002.10.21, 05:50

Gy. Németh Erzsébet szocialista főpolgármester jelölt nyilatkozatában gratulált Demszky Gábornak. Esetleges alpolgármesteri tisztségével kapcsolatba kijelentette: jövő héten megkezdik a koalíciós tárgyalásokat, de még nem osztogatnak pozíciókat. Gy. Németh szerint még soha ekkora frakciója nem volt a szocialistáknak Budapesten.

Demszky koalíciós egyeztetést sürget

Itthon2002.10.21, 11:09

Demszky Gábor főpolgármester felkérte a Fővárosi Közgyűlés frakcióit, hogy haladéktalanul kezdjék meg az egyeztetéseket, hogy az alakuló közgyűlést minél hamarabb össze lehessen hívni.

Demszky: negyedszer is Budapest nyert

Itthon2002.10.21, 05:51

Demszky Gábor az eddigi eredményekkel kapcsolatban kijelentette: negyedszer is a főváros nyert. Mint mondta, mostantól hátszélben haladhat a főváros. A főpolgármester számít Gy. Németh Erzsébetre mint helyettesére. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint még több településen lesz SZDSZ-es polgármester.

Schmitt elismerte vereségét

Itthon2002.10.21, 05:50

A jobboldali főpolgármester-jelölt elismerte vereségét, és nyilatkozatában gratulált Demszky Gábornak. Schmitt bejelentette: visszatér a sportdiplomáciához.

Rappelve kampányol Demszky

Itthon2002.10.09, 12:48

Mától osztogatják azt a CD-t, amelyen a Demszky Gáborról készült kampánydal hallható. A CD-n  egy rap szám van: "...Budapestnek tempó kell, Budapestnek nyerni kell...", a címe: "Mi kell Budapestnek?". A dal mellett multimédiás reklámfilm is van a CD-n a főpolgármester kampányterveiről.

Kedvezményes hitel fővárosi kisvállalkozóknak

Archívum2002.09.30, 17:35

A tőkepiacon még hitelképtelen, ám jó üzleti tervvel rendelkező kisvállalkozások novembertől kedvezményes 7,75 százalékos kamatozású, legfeljebb 10 millió forintos hitelhez juthatnak a Budapest Kisvállalkozó Hitelprogram keretében - jelentette be pénteken Demszky Gábor főpolgármester és Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. 

Hitelből fejleszt Budapest

Archívum2002.09.19, 12:22

Bár a kormány szándéka szerint az szja önkormányzatoknál maradó része jövőre 5-ről 10 százalékra emelkedik, a közalkalmazotti béremelés miatt Budapestnek nem lesz több pénze beruházásokra - derült ki Demszky Gábor főpolgármester és László Csaba pénzügyminiszter csütörtöki találkozóján. A város ezért hitelt vesz fel, melyre várhatóan a kabinet garanciát vállal.

Szegeden és Budapesten járt az Eb-bizottság

Sport2002.09.26, 19:16

Csütörtökön Szegeden és Budapesten szemlélődött a 2008-as labdarúgó Eb-pályázatot vizsgáló UEFA-bizottság. A küldöttség találkozott Demszky Gábor főpolgármesterrel, aki szerint az évente sikeresen lebonyolított Forma-1-es futamok bizonyítják, hogy a főváros rendelkezik az Eb-rendezéshez szükséges szállodakapacitással.

Tárki: Az államfő és a kormányfő a legnépszerűbbek

Itthon2002.09.24, 16:18

Nem történtek nagy elmozdulások a politikusok szeptemberi népszerűségi indexeiben - derül ki a Tárki közvélemény-kutató cég felméréséből. Érdekes azonban, hogy a pénzügyminiszternek négy ponttal csökkent a népszerűsége. A Tárki felmérése szerint jelenleg az államfő a legnépszerűbb, egy ponttal a kormányfő előtt. 

Demszky tízmilliót ígér Faludynak

Itthon2002.09.19, 17:14

A főpolgármester levélben tudatta Faludy Györggyel, hogy a lakásának megvételéhez szükséges összeg egy részének - tízmillió forintnak - az odaítéléséről nyújtott be előterjesztést a fővárosi közgyűlésnek. A közgyűlés szeptember 26-án dönt a javaslatról. A költő - az otthona körüli huzavona miatt - szerdán bejelentette, inkább elköltözik felesége lakásába.

Gy. Németh a vagyonukról is elszámoltatná a jelölteket

Itthon2002.09.18, 16:27

Gy. Németh Erzsébet is egyetért Demszky Gábor javalatával, hogy minden főpolgármester-jelölt nyilatkozzon arról, hogy volt-e valamilyen kapcsolata az 1990 előtti Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségével. A szocialisták jelöltje szerint a Budapest vezetéséért indulóknak arról is nyilatkozniuk kellene, hogy milyen vagyontárgyakkal, ingatlanokkal rendelkeznek itthon és külföldön.

Politikai vita Demszky kampánypénzeiről

Itthon2002.09.16, 18:11

Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke azzal vádolja Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestert, hogy közpénzekből kampányol. Szerinte ugyanis a vasárnap megnyílt plakátkiállítás és egy, az autósoknak készült kiadvány, a Fővárosi Dugó is egyértelműen Demszky kampányának - közpénzekből fizetett - része. A főpolgármester szerint tévedéseken alapulnak Deutsch állításai.

Főpolgármesteri Hivatal: téves fideszes felvetések

Itthon2002.09.16, 20:28

A Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája szerint téves adatokon és ismerethiányon alapulnak a fővárosi Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottak: a tablókiállításon a képeken nem szerepel Demszky Gábor aláírása, a Fővárosi Dugó kiadvány költségeit pedig a főváros és a kivitelező cégek közösen állják.

Demszky már az ötös metrót tervezi

Itthon2002.09.13, 17:09

Demszky Gábor főpolgármester pénteken ismertette a főváros fejlesztésére kidolgozott terveket. E szerint új körút, három új Duna-híd, négyes, sőt ötös metró is épülne a következő években. A főpolgármester növelné a zöldterületeket, és ígéri, hogy januártól bevezetik a közös MÁV-Volán-BKV bérletet. A parkolási rendszer is egyszerűbb lesz a tervek szerint, hamarosan SMS-ben is fizethetjük a díjat.

Demszky kampányát segítik az önkormányzati plakátok

Itthon2002.09.13, 15:46

A fővárosi önkormányzat pénzéből fizetett plakátkiállítás nyílik vasárnap a nagyobb metróállomásokon. A kampányidőszakra időzített kiállítás közvetve Demszky Gábort népszerűsíti. A főpolgármester szerint nincs jelentősége annak, hogy szeptember 15-én nyílik a kiállítás, az a fontos, hogy a fővárosiakat tájékoztassák a  további lehetőségekről.

Sporteszközkölcsönző nyílt Kőbányán

Sport2002.09.12, 12:29

Sporteszközkölcsönző nyílt a fővárosi általános és középiskolák számára csütörtökön Kőbányán. A Zágrábi úti raktárt Demszky Gábor főpolgármester adta át.

Csurka meglepetést jósol a fővárosban

Itthon2002.09.12, 22:05

Csurka István szerint a fővárosban jó esélye van a jobboldalnak, és meglepetéssel fog végződni az önkormányzati választás. Ezenkívül beharangozta, hogy hamarosan "újabb lövés dörren" Demszky Gábor főpolgármester múltjával kapcsolatban.

Törvénytelen fővárosi közbeszerzés

Itthon2002.09.12, 06:53

Súlyos pénzbírságot szabott ki Demszky Gábor főpolgármesterre és a fővárosi önkormányzatra a közbeszerzési döntőbizottság egy törvényellenes közbeszerzés miatt. Demszkynek százezer forintot kell fizetnie, az önkormányzat büntetése pedig egymillió forint.

Tévé-vitát tartanak a főpolgármester-jelöltek

Itthon2002.09.11, 19:43

Három vitát tartanak a főpolgármester-jelöltek az október 20-i választás előtt, erről szerdán állapodott meg Demszky Gábor szabad demokrata, Gy. Németh Erzsébet szocialista és Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független jelölt kampánystábja.

A főpolgármester-jelöltek a neten is küzdenek

Techbázis2002.09.09, 08:02

Elindult a jelenlegi budapesti főpolgármester, Demszky Gábor internetes honlapja. Ezzel, Gy. Németh Erzsébet és Schmitt Pál  után már a neten is hárman szállnak ringbe az októberben szavazók kegyeiért.

Hétfőre kész az SZDSZ fővárosi listája

Itthon2002.09.05, 15:37

Demszky Gábor, az SZDSZ fővárosi képviselőcsoportjának hétfői ülésén ismerteti azt, hogy a párt 66 fős fővárosi listájának első egyharmadában kik szerepelnek - mondta Bőhm András frakcióvezető. Valószínűsíthető, hogy a párt közgyűlési képviselőinek szinte mindegyike szerepel a véglegesítés előtt álló lista első egyharmadában.

Összedobják a pénzt Faludy lakására

Itthon2002.09.03, 16:26

A XIII. kerületi polgármester azt javasolja, hogy a korábban már anyagi segítséget ígérő Főpolgármesteri Hivatal, és kulturális szervezetek adják össze a pénzt Faludy György költő lakására. Az elképzelést támogatja Demszky Gábor főpolgármester is. Faludy évekkel ezelőtt - a nemzet ajándékaként - kapta lakását a Szent István körúton, és most azt szeretné, hogy a lakás a tulajdonába kerüljön.

Demszky: Gy. Németh lehetne a helyettesem

Itthon2002.09.03, 15:24

Demszky Gábor főpolgármester szerint az önkormányzati választásokat követően, amennyiben ő szerzi meg a főpolgármesteri tisztséget, Gy. Németh Erzsébet szocialista jelölt főpolgármester-helyettesként vehetne részt a városvezetésben. Az SZDSZ keddi sajtótájékoztatóján Demszky azt is kijelentette, hogy bízik a sikerben, mert a közvélemény-kutatások adatai szerint háromszor annyi MSZP-szimpatizáns támogatja, mint Gy. Némethet.

Kedden egyeztetnek Faludy György lakásügyében

Itthon2002.09.02, 18:16

Kedden találkozik Demszky Gábor főpolgármester és a XIII. kerületi polgármester, hogy megoldást találjanak Faludy György lakásügyére. Az önkormányzat ugyanis jelezte Faludynak, hogy bérleti díjat szedne azért a lakásért, amit a költő nyolc évvel ezelőtt nemzeti ajándékként kapott Göncz Árpád köztársasági elnök döntése alapján.

Demszky-fölény az előrejelzésekben

Itthon2002.09.02, 10:19

A szavazatok több mint felét kapná az SZDSZ jelöltje, Demszky Gábor, ha most lenne a főpolgármester-választás derül ki a Marketing Centrum legfrissebb felméréséből. A jobboldal jelöltje, Schmitt Pál 32, Gy. Németh Erzsébet (MSZP) pedig mindössze 15 százalékos támogatottsággal bír.

Vita az MSZP-ben Gy. Németh visszaléptetéséről

Itthon2002.08.31, 21:54

Az RTL Klub információi szerint nézeteltérés alakult ki az MSZP egyes vezető poilitikusai és a párt budapesti elnöksége között Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelölt esetleges visszaléptetéséről. Medgyessy Péter miniszterelnök a héten tárgyalt Demszky Gábor főpolgármesterrel, aki ugyan megerősítette az [origo]-nak, a tárgyalás hírét, ám annak tartalmáról nem nyilatkozott.

Nem lesz drágább a távfűtés

Itthon2002.08.27, 13:27

Folytatódik a távhőszolgáltatás átalakítása a fővárosban, hogy minél többen fizethessék a tényleges fogyasztás alapján a díjat. Az egyedi elszámolást választóknak nem kell alkalmazkodniuk lakótársaikhoz, ahogy korábban tették. A főpolgármester ígéri, hogy nem emelkednek a távfűtési díjak a Budapesten.  

Közös busz-villamos pálya Bartók Béla úton

Itthon2002.08.26, 21:13

Egy hónapos határidővel vizsgálatot kért hétfői ülésén a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága Demszky Gábor főpolgármestertől arra, hogy a Bartók Béla út felújított részén kialakítható-e önálló buszsáv, vagy szakaszosan közös tömegközeledési sáv.

Gy. Németh is megállapodhat a Levegő Munkacsoporttal

Itthon2002.08.26, 15:49

Két hét múlva megállapodást köthet egymással Gy. Németh Erzsébet, a Magyar Szocialista Párt budapesti főpolgármester-jelöltje, valamint a Levegő Munkacsoport. A jelölt hétfőn Lukács Andrással, a szervezet vezetőjével egyeztetett a fővárosi környezetvédelemről. A környezetvédő szervezet Schmitt Pál jobboldali jelölttel már kötött hasonló megállapodást, melyet Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester éles kritikával illetett.

Demszky: ne legyen tűzijáték!

Itthon2002.08.18, 12:16

Demszky Gábor budapesti főpolgármester szerint nem szabad megtartani az augusztus 20-ra tervezett tűzijátékot. Úgy véli, a tűzijátékra szánt pénzt inkább az árvízkárosultaknak kellene adni. A kormánykabinet ma dönt a hagyományos látványosság sorsáról.

Emelni kell a gátat a Margitszigeten

Itthon2002.08.17, 14:40

További 20 centiméterrel meg kell magasítani a Margitsziget körül emelt töltést, ami még egy sor homokzsák lerakását jelenti. Eddig a Margitsziget mintegy 5 kilométer hosszú partvonalának mintegy 70 százalékán emeltek körülbelül félméteres töltést. A gáton jelenleg is 200-250-en dolgoznak.

Közlekedési káosz lesz pénteken az ár miatt

Itthon2002.08.14, 17:35

Az elmúlt napokban is tapasztalható forgalmi dugók tovább fokozódnak a fővárosban az alsó rakpartok teljes lezárása miatt. A főpolgármester szerint pénteken lesz a legsúlyosabb a helyzet Budapesten. Az áradás miatt sor kerülhet a 2-es villamos és a Szentendrei HÉV lezárására is. A fővárosban várhatóan vasárnap tetőzik a Duna 835 centiméteren, ami az utóbbi évtizedek legmagasabb szintje, ugyanakkor a fővárosiak nincsenek veszélyben.

Demszky: Biztosítókötél nélkül megyek neki a választásoknak

Itthon2002.08.09, 10:10

Demszky Gábor 12 éve Budapest SZDSZ-es főpolgármestere. Ellenfeleivel ellentétben úgy látja, az eddigi tapasztalatokra nagy szükség van az uniós csatlakozás előtt. Szerinte most nem engedheti meg a város, hogy egy új főpolgármester a tanulóéveit élje az elkövetkezendő négy évben. A kampány során egyedül Schmitt Pálra, a jobboldal által támogatott független jelöltre figyel.

Minden főpolgármester-jelölt a közlekedést fejlesztené először

Itthon2002.08.09, 15:06

Schmitt Pál, a jobboldal által támogatott független főpolgármester-jelölt föld alatti utak építésével, Demszky Gábor, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP jelöltje a tömegközlekedési hálózat fejlesztésével, elsősorban metróépítéssel javítana a jelenlegi közlekedési helyzeten. A három esélyes jelölt közül Schmitt visz kampányába leginkább új ötleteket. Tervei elsősorban külföldi minták adaptálásából állnak, a két másik jelölt emiatt állítja: velük ellentétben nem ismeri Budapestet.

Demszky-Schmitt vita a környezetvédelem miatt

Itthon2002.08.09, 11:29

Schmitt Pál jobboldali főpolgármester-jelölt csütörtökön megállapodást írt alá a Levegő Munkacsoporttal, amelyben vállalja, hogy a környezetvédelmet kiemelt ügyként kezeli, nem épít be zöldterületeket. Demszky Gábor főpolgármester az aláírás után azonnal támadásba lendült: értelmezése szerint Schmitt a megállapodásban azt is vállalta, hogy lebontatna utakat, nem építene újabb hidakat, viszont útdíjat vezetne be.

Demszky nyugdíjas-szigetet ígér

Itthon2002.08.05, 16:49

Demszky Gábor főpolgármester hétfőn tizenegy nyugdíjast vezetett körbe a Szigeten, miután egy locsolóautóval megtisztított egy poros utat. "Be akarom vinni magukat a sűrűbe" - ígérte nyugdíjas vendégeinek a Sziget-túra elején. A kirándulás végére is jutott ígéret: a főpolgármester nyugdíjas-szigettel kecsegtetett.

Demszky ragaszkodik etikai kódexéhez

Itthon2002.07.23, 10:00

Demszky Gábor főpolgármester elfogadja a másik három főpolgármester-jelölt által kitűzött etikai hat pontot. Azt szeretné azonban, ha cserébe a többi jelölt is elfogadná az általa megfogalmazott 14 pontos etikai kódexet. Gy. Németh Erzsébet, az MSZP jelöltje és az etikai elvek lefektetésének kezdeményezője ezt ellenzi.

Marketing Centrum: Demszky az élen

Itthon2002.07.18, 17:08

Demszky Gábor a legnépszerűbb főpolgármester-jelölt, ugyanakkor csak az emberek kevesebb mint fele elégedett a Fővárosi Önkormányzat tevékenységével, derül ki a Marketing Centrum felméréséből. A válaszadók pozitívan értékelik, ha a jelöltnek határozott a fellépése és jó a beszédkészsége, ugyanakkor kevésbé fontos számukra a humora és felekezeti hovatartozása.

Etikai kódexet írt alá Schmitt és Gy. Németh

Itthon2002.07.18, 16:02

A Béke szállóban csütörtök délután egyeztetett a választási kampány alapelveiről Gy. Németh Erzsébet szocialista és Schmitt Pál független, valamint Karacs Lajosné munkáspárti főpolgármester-jelölt. Hat pontból álló etikai kódexet fogadott el a három jelölt, amelyben többek között kötelezik magukat arra, hogy nem ígérnek teljesíthetetlen dolgokat a fővárosiaknak. Demszky Gábor nem ment el az egyeztetésre, de kidolgozott egy másik, 14 pontos választási etikai kódexet, amiről nem esett szó a csütörtöki megbeszélésen.

Schmitt Pál: Bebizonyítom a függetlenségemet

Itthon2002.07.17, 16:27

Én nagyon jó alternatíva lehetek - mondja Schmitt Pál polgári főpolgármester-jelölt, aki kitart amellett, hogy független jelölt, és elsősorban erkölcsi támogatást vár a pártoktól. A most búcsúzó diplomata szerint Demszkyt érdemei mellett már zavarja az üzemi vakság, ezért a mór megtette kötelességét alapon távozhat. Programjában föld alatti alagutak tűnnek fel, a türelmi zónát pedig végleg elfelejthetnék a pestiek. Sajnálja, hogy kampánytéma volt az olimpia, de őt is támogatják olyan élsportolók, mint Kokó, Egerszegi és Darnyi.

Demszky nem támogatja Pest megye és Budapest szétválását

Itthon2002.07.16, 15:25

Indokolatlannak és értelmetlennek tartja a közép-magyarországi régiót alkotó főváros és Pest megye szétválásának ötletét Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, hiszen jelenleg is hozzájutnak az európai uniós támogatáshoz. A szétválás gondolata - a Pest Megyei Közgyűlés elnökének hétfői nyilatkozata szerint - azért merült fel, mert a régiók támogatására biztosított EU-források elnyerésénél a megye hátrányba kerül, a szabály szerint ugyanis akkor kaphat egy-egy régió nagyobb összeget, ha az adott térségben a megtermelt évi bruttó hazai termék nem éri el az EU-országok egy főre vetített GDP-jének 75 százalékát.

Tárgyalnának a főpolgármester-jelöltek

Itthon2002.07.08, 07:04

A csütörtöki-pénteki törvénytelen tüntetésekre reagálva az MSZP főpolgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet egyeztetést kezdeményez a jelöltek között az önkormányzati választásokról. Schmitt Pál a parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt sajnálta, hogy Budapestnek nem volt alternatív terve, amelyet a váratlan helyzetben azonnal életbe léptethettek volna. Demszky csak az államfői kiírás után ülne le egyezkedni.

Demszky szerint a szélsőjobb szervezte a blokádot

Itthon2002.07.04, 12:44

Demszky Gábor főpolgármester elhatárolódásra szólította fel a pártokat a reggeli Erzsébet hídi demonstráció kapcsán, amelyet nem polgári engedetlenségnek, hanem a szélsőjobb akciójának tart. Az SZDSZ-es politikus elégedett a rendőrök fellépésével, és arra biztatott, hogy a dugóban rekedt és kárt szenvedett polgárok pereljék be a tüntetőket.

Demszky lebontatná a Petőfi Csarnokot

Itthon2002.07.03, 15:11

A főpolgármester tervei szerint a következő önkormányzati ciklusban lebontják a Városligetben lévő Petőfi Csarnokot. Az épület helyét parkosítják.

MSZP-Munkáspárt: nincs országos szövetség

Itthon2002.07.01, 16:08

Annak ellenére, hogy a Munkáspárt felajánlotta az önkormányzati választásokon az együttműködést az MSZP-nek, és az együttműködést Kovács László szocialista pártelnök is elképzelhetőnek nevezte, még sincs országos szintű, intézményesített választási szövetség a két párt között. A Munkáspárt alelnöke az [origo]-nak elmondta: elképzelhetőnek tartják, hogy Gy. Németh Erzsébet szocialista vagy akár Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester-jelöltet támogatják majd.

Felszabadult az Erzsébet tér

Itthon2002.06.28, 16:44

Többéves huzavona után Demszky Gábor főpolgármester megnyitotta az Erzsébet teret a nagyközönség előtt. A garázsszinteken lévő létesítmények hasznosításáról 90 napon belül pályázat útján döntenek.

Gy. Németh Erzsébet: Mozgásba hozom a várost

Itthon2002.06.28, 11:38

"Nem lépek vissza Demszky Gábor javára, és az MSZP sem fog erre kérni" - mondta az MSZP főpolgármester-jelöltje az [origo]-nak adott interjújában. Gy. Németh Erzsébet nyolc éve a fővárosi MSZP-frakció tagja, jelenleg frakcióvezetője, országgyűlési képviselő. Legfontosabb terve a közlekedés fejlesztése, az úthálózat bővítése, a tömegközlekedési eszközök korszerűsítése és a 4-es metró megépítése.

Demszky megnyitotta a VII. melegfesztivált

Itthon2002.06.28, 11:34

A meleg és leszbikus fesztivál eddigi történetében először nyitotta meg Budapest főpolgármestere a négy napig tartó rendezvényt. Demszky szeretné, ha Budapest sokszínű, toleráns főváros lenne. A holland koordinátor arról beszélt, hogy az EU bővítésekor figyelembe fogják venni a melegek magyarországi helyzetét is.

A Bosnyák térig megy a 4-es metró

Itthon2002.06.26, 17:58

Ha 2003-ban kiírják a metrótendert, négy-öt év múlva elkészülhet a beruházás - mondta Demszky Gábor a gazdasági miniszterrel, Csillag Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatón, miután tárgyaltak az állami támogatást igénylő fővárosi fejlesztésekről.

Ingyenes fürdőzés Budapesten

Itthon2002.06.21, 18:31

Ingyen látogathatják vasárnap és hétfőn Budapest négy fürdőjét a 18 év alattiak, ha szüleikkel mennek, továbbá a 65 év felettiek - tájékoztatott Demszky Gábor döntéséről a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája.

Kormánypénz a fővárosi hajléktalanoknak

Itthon2002.06.20, 18:05

Alapítványt, vagy egy közhasznú társaságot hoz létre a főváros és a kormányzat a hajléktalan krízis megoldására - állapodtak meg egymással Csehák Judit szociális és családügyi miniszter valamint Demszky Gábor főpolgármester csütörtöki találkozójukon. A két politikus a fővárosi egészségügyi és szociális fejlesztésekről illetve az ehhez igényelt kormányzati támogatásokról tárgyalt.

Demszky Orbánéknak küldte vissza a labdákat

Itthon2002.06.14, 17:03

Orbán Viktor, Rockenbauer Zoltán és Tirts Tamás nevére, a képviselői irodaházba küldte a főpolgármester azokat a labdákat, amelyeket csütörtökön dobáltak be polgári körös tüntetők az Erzsébet téri át nem adott parkba. Demszky Gábor szerint a park körüli problémákért Orbánék a felelősek.

Labdákkal tüntettek Demszky ellen

Itthon2002.06.13, 22:21

Ezer ember tüntetett csütörtök délután Budapesten az Erzsébet téri park megnyitásáért. A demonstrációt a Friss Levegőért polgári kör szervezte, és így az első olyan akció volt, melyet egy Orbán Viktor felhívására létrehozott kör kezdeményezett.

Megállapodtak az Erzsébet téri gödörről

Itthon2002.06.13, 17:20

Megállapodott az Erzsébet tér hasznosításáról Demszky Gábor főpolgármester és Görgey Gábor kulturális miniszter csütörtökön. Így június 27-én megnyitják a már áprilisban elkészült parkot, és rövidesen pályázatot írnak ki a tér alatti konferenciaközpont befejezésére.

Polgári Körök: az első csapás

Itthon2002.06.11, 14:14

A Fidesz által szorgalmazott és az eddig alakult több mint hatezer polgári körből, a Friss Levegő Polgári Kör csütörtökön utcai megmozdulást tart az újjá alakult Erzsébet téren. A tiltakozók Demszky Gáborral szembeni elégedetlenségüket fejezik ki, hogy még mindig nem adták át, az eredetileg márciusban megnyíló parkot. Ez lesz a polgári körök által végrehajtott első akció.

Az MSZP nem támogatja Demszkyt

Itthon2002.05.31, 12:00

Az MSZP mindenképpen önálló főpolgármester-jelöltet kíván állítani ősszel, és ezúttal szilárdan eltökélte a párt, hogy nem lépteti vissza jelöltjét az SZDSZ-es Demszky Gábor javára. Az MSZP legesélyesebb jelöltje Gy. Németh Erzsébet fővárosi frakcióvezető.

Demszky ismét főpolgármester-jelölt

Itthon2002.05.29, 21:16

A Szabad Demokraták Szövetsége Demszky Gábort indítja Budapest főpolgármester-jelöltjeként az őszi önkormányzati választásokon, erről - az ügyvivői testület döntéséhez hasonlóan - a párt fővárosi választmánya szerdán határozott. A Fidesz ez idáig még nem nevezte meg jelöltjét.

Demszky bejelentette, hogy lemond mandátumáról

Itthon2002.05.16, 14:04

Mivel a szűk parlamenti többség miatt nagyon sok idejét venné igénybe a képviselőség, május 31-i hatállyal lemond képviselői mandátumáról a főpolgármester.

Kitiltják a kamionokat a fővárosból

Itthon2002.04.04, 06:46

Lakhatóbb várost vázol fel a budapesti városfejlesztési koncepció, amely várhatóan júniusban a közgyűlés elé kerül. A dokumentum végleges tartalmát tegnap ismertette Demszky Gábor főpolgármester, Schneller István főépítész és Tosics Iván, a Városkutatás Kft. igazgatója.

Elkezdődött a Bartók Béla út felújítása

Itthon2002.03.27, 16:12

Mintaburkolatok lerakásával kezdődött el szerdán a Bartók Béla út várhatóan másfél évig tartó rekonstrukciója. A nagyobb munkák hétfőn kezdődnek, de jelentős forgalomkorlátozásra csak júniustól kell számítani. Júniustól októberig lezárják az egész utat, egyedül a 7-es busz közlekedik majd rajta. A teljes felújítás jövőre fejeződik be.

Demszky: Kossuth negyedszer is üzent

Itthon2002.03.15, 15:41

Felvonta a Díszzászlóalj a nemzeti zászlót a Kossuth téren. Ezzel vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 154. évfordulójának megünneplése. A Nemzeti Múzeumnál tartott megemlékezésen Áder János házelnök mondott beszédet. Áder közölte: ahogy 1848-ban a szabadságért és függetlenségért harcoltak a magyarok, úgy most is eljött az idő, hogy a nemzet eggyé váljon Európával és a határon túli magyarokkal. Demszky Gábor főpolgármester a Petőfi szobornál tartott beszédében a kormány leváltása mellett érvelt.

Kikosarazta Demszkyt a Szabad Európa Rádió

Nagyvilág2002.03.08, 20:23

Demszky Gábor budapesti főpolgármester ellátogatott a Szabad Európa Rádió (SZER) prágai székházába, s felajánlotta a rádiónak, hogy költözzön Budapestre; a SZER szóvivője azonban elhárította az ajánlatot.

Átadták a Roosevelt téri mélygarázst

Itthon2002.02.16, 12:08

Átadta az autósoknak Demszky Gábor főpolgármester szombaton Budapesten a Roosevelt téri mélygarázst, amely öt szinten összesen 180 gépkocsinak nyújt parkolóhelyet. A mélygarázsban 20 percnyi parkolásért 150 forintot kell fizetni.

Hatmilliárdot költenek a fővárosiak életének meghosszabbítására

Itthon2002.01.08, 14:29

A fővárosi önkormányzat ez évi beruházásai még az ellenzék elismerését is kivívták, noha szerintük három évvel lemaradt javaslataik mögött a városvezetés. Demszky Gábor évindító beszámolójában azt hangsúlyozta, hogy 2002-ben elsősorban azokat a beruházásokat valósítják meg, amelyek érezhetően javítják az itt élők életminőségét. Demszky milliárdokat ígért útépítésre, kórházakra és a fővárosiak életének meghosszabbítására.

Demszky elismerte: jogtalanul tiltott be egy skinheadkoncertet

Itthon2001.12.20, 17:01

Betiltotta a "Fehér Karácsony" című skinheadrendezvényt Demszky Gábor. A főpolgármester elismerte, hogy nem járt el jogszerűen, ugyanakkor azt állítja, olyan információkat kapott, melyek szerint az egyszerű koncert valójában nemzetközi bőrfejű-találkozó lesz. Az érvényes szerződéssel és a szükséges engedélyekkel is rendelkező szervezők valószínűleg beperlik a fővárost.

Demszky pert nyert Csurka ellen

Itthon2001.12.19, 12:43

Első fokon megnyerte Demszky Gábor főpolgármester azt a személyiségi jogi pert, amelyet Csurka István, a MIÉP elnöke ellen indított. Csurka ugyanis azt állította Demszkyről, hogy 1976-ban önként jelentkezett besúgónak.

Demszky az Alkotmánybírósághoz fordul a metró-per miatt

Itthon2001.12.19, 11:48

Magyarországon szabályozatlan az állammal kötött szerződések ügye, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult Demszky Gábor, Budapest főpolgámestere. A főváros vesztett ugyanis a metróperben, amelyben ki akarta kényszeríteni, hogy a kormány fizesse ki a rá eső részt a 4-es metró építéséhez.

Demszky tiltakozik a menedékhelyek bezárása ellen

Itthon2001.12.14, 16:53

Tárgyalást kezdeményezett Demszky Gábor Harrach Péter szociális miniszterrel, hogy januártól ne kényszerüljön még több hajléktalan az utcára. Ugyanis - egy rendelet alapján - a közigazgatási hivatal a főváros éjjeli menedékhelyein lévő 500 férőhely egyötödének a bezárásáról döntött.

Mikola-Demszky találkozó

Itthon2001.12.14, 15:08

Pénteken az Egészségügyi Minisztériumba látogatott Budapest főpolgármestere, ahol megbeszéléseket folytattak Mikola István miniszterrel. Demszky Gábor a fővárosi önkormányzat 2002. évi költségvetéséből 400 millió forintot ajánlott fel a népegészségügyi program megvalósításához. A találkozón szóba került az égési sérült gyermekek ellátására szolgáló centrum, a rendezendő toxikológiai ellátás, és egy létesítendő patológiai centrum is.

Elvesztette a főváros a metró-pert

Itthon2001.12.12, 15:01

Véglegesen elvesztette a főváros a metró-pert. A Fővárosi Önkormányzat azért perelte be az államot, mert az felmondta a 4-es metró építésére vonatkozó szerződést. A főváros 100 milliárd forintot követelt, ám ezt a mai ítélet után nem kapja meg. Emellett a bíróság 10 millió forint eljárási költség megtérítésére kötelezte az önkormányzatot. Demszky Gábor főpolgármester azzal vádolja a kormányt, hogy megpróbált befolyást gyakorolni a bíróságra. A főváros vizsgálja a lehetőségét, hogy Strasbourghoz forduljon a kérdésben.

Demszky szerint befolyásolják a bíróságot a metró-perben

Itthon2001.12.04, 17:31

A főpolgármester már kedden tudni vélte, milyen ítélet fog születni a szerdai metró-perben. Szerinte ugyanis befolyásolják az igazságszolgáltatást.

Demszkyvel tárgyalnának a négyes metró ellenzői

Itthon2001.11.30, 08:09

Új eljárást rendelt el az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség a négyes metró építésére. A Thököly út-Baross tér szakaszra környezeti hatástanulmányt kell elkészíteni. Több társasház közgyűlési határozatot hozott arról, hogy nem járul hozzá a szomszédos közterületi ingatlanon történő felszíni építkezéshez. Az Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete (ETKE) a Lakóközösségi Szervezetek Szövetségével (Laksz) együtt lakossági fórumot rendezett a minap e problémákról.

Az MSZP-nek még nincs főpolgármester-jelöltje

Itthon2001.11.27, 15:21

Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere kedden tartott megbeszélésén elsősorban a fővárosi önkormányzat feladatairól, működéséről esett szó. Medgyessy Péter közölte: az MSZP-nek még nincs főpolgármester-jelöltje.

Az Alkotmánybíróság Demszkynek adott igazat

Itthon2001.11.23, 13:07

Demszky Gábor főpolgármester pénteken ismertette az Alkotmánybíróság döntését, amely szerint 2002. december 31-i hatállyal megsemmisíti a kétéves költségvetési törvénynek a Fővárosi Önkormányzatot terhelő forrásmegosztási rendelkezéseit. Az AB határozata alapján a kormányzat alkotmánysértően járt el, amikor a fővárosiak által befizetett személyi jövedelemadóból a korábbinál jóval nagyobb részt, összesen tizenegy és fél milliárd forintot vont el.

Miniszteri bojkott Demszky ellen

Itthon2001.11.22, 18:06

Rövid időn belül a harmadik miniszter mondja le találkozóját Demszky Gábor főpolgármesterrel. Harrach Péter szociális és családügyi, valamint Pintér Sándor belügyminiszterhez immár Mikola István egészségügyi miniszter is csatlakozott. Mikola és Demszky a fővárost érintő egészségügyi kérdésekről tanácskozott volna.