Dél-Amerika

címke rss

Korábbra nyúlnak vissza a kakaótermesztés gyökerei, mint vélték

Tudomány2018.10.30, 11:41

Az eddig véltnél mintegy 1500 évvel korábban, vagyis csaknem 5300 évvel ezelőtt, és Közép-Amerika helyett Dél-Amerikában kezdődött meg a kakaó termesztése - derült ki egy új tanulmányból, amelynek eredményeit egy délkelet-ecuadori lelőhelyen talált kerámialeletekre alapozták a kutatók.

Földbe állt Venezuela, miután bevezették az új bolivart

Gazdaság2018.08.22, 15:34

Minden jel arra mutat, rosszul sikerült az új „szuverén bolivar", azaz Venezuela régi-új pénznemének bevezetése. A BBC arról ír, hogy a bevezetését követő első munkanap szinte országos gazdasági dermedtségben telt: sem a kereskedők, sem a lakosok nem tudnak mit kezdeni az öttel kevesesebb nullát tartalmazó pénzzel.

Anyaszült meztelen UFO-t vettek videóra Dél-Amerikában

Archívum2018.07.27, 18:59

Éjszaka merészkedett néhány turista az erdőbe, akik egy meztelen, földönkívülinek tűnő lényt láttak sétálgatni. Dél-Amerikában készült a felvétel, melyről egyelőre nem tudni, hogy valódi-e.

A szövetkezeti ország, amely néhány év alatt megtöbbszörözheti GDP-jét

Gazdaság2018.07.26, 04:36

Az egykori brit gyarmat, Guyana lehet Dél-Amerika új olajhatalma, a közelmúltban feltárt, gazdag tengeri lelőhelyek miatt. A New York Times helyszíni riportjából azonban kiderül, hiába kecsegtetnek a lelőhelyek azzal, hogy kitermelésükkel megtöbbszörözhető az ország GDP-je, több minden ellene szól annak, hogy a kontinens egyik legszegényebb országa gyorsan meggazdagodhasson.

Tapír született a debreceni állatkertben

Tudomány2018.07.18, 17:23

Tapír született vasárnap a debreceni állatkertben, az állatot szerdától láthatja a közönség - közölte Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója szerdán, az állatkert tapírházában tartott sajtótájékoztatón.

Perui régészek 24 múmiára bukkantak egy inka tömegsírban

Travelo2018.07.05, 15:12

A régészek szerint a dél-amerikai ország csendes-óceáni partvidékén fekvő Lambayeque megyében talált sírban az egyik mumifikálódott test egy magas rangú személyé lehetett.

A lezáratlan múlt él tovább az egykor Eldorádónak hitt országban

Gazdaság2018.06.19, 17:32

Elnökválasztást tartottak Kolumbiában a hétvégén, amelyet Iván Duque, jobboldali jelölt nyert meg. Az előzetes információk szerint, a befektetők megnyugvással vették tudomásul a piacbarátságáról ismert Duque győzelmét. Ám – ahogy a Reuters megjegyzi – a győztesre, aki az elmúlt évszázad legfiatalabb kolumbiai elnökeként lép majd hivatalba augusztusban, nagy feladatok várnak. Kolumbia gazdasága változatlanul gyengén teljesít, kábítószer-kereskedő bandák nyomultak be azokba a térségekbe, amelyeket korábban a marxista FARC fegyveresei ellenőriztek, és az elmúlt évben több mint félmillió venezuelai érkezett az országba, hogy élelemhez éés ...

Kardszárnyú delfin a Nazca-vonalak közelében

Tudomány2018.05.29, 14:35

Több tucat új ábrát, geoglifát fedeztek fel perui régészek a híres Nazca-vonalak közelében, az ország déli részén - jelentette be a perui kulturális minisztérium.

A kísértetvonatok temetőjéből emelkedhet ki az új lítium nagyhatalom

Gazdaság2018.05.24, 16:21

Legalább két olyan körülmény van, amely különlegessé teszi a világ legnagyobb sósivatagát, a Salar de Uyuni nevű sómezőt Bolíviában. Az egyik, hogy itt található a világ legnagyobb roncsvonat-temetője, egyben az ország turisztikai szempontból egyik legértékesebb látnivalója. A másik maga a só, és a fennsík alatt található értékes nyersanyag. A területről ugyanis különösen jó minőségű lítium-karbonát nyerhető ki, és ha a bolíviai vezetés néhány éve bejelentett terve megvalósul, az egész országot fellendítheti az elektromos autók akkumulátorához szükséges, legfontosabb hozzávaló.

Lassan elfogy a perui szivárványszínű hegy a turisták lába alatt

Travelo2018.05.24, 12:07

A Machu Picchu mellett újabb természeti látványosság került veszélybe a tömegturizmus miatt Peruban, ahol az Andok szivárványszínű hegycsúcsait annyira sokat szeretnék talpuk alatt érezni, hogy folyamatosan kopni kezdett azok felszíne.

Itt milliókat keres a főnővér, ott boszorkányok gyógyítanak

[origo] utazás2018.05.14, 10:21

Ha nagy utazásra indul az ember, érdemes a legrosszabb forgatókönyvet is számításba venni. Az egészség távol az otthontól még nagyobb érték, hiszen a világ másik végén egy kisebb kartörés vagy egy fájó fog is komoly gondot okozhat, a rettegett trópusi kórságokról nem is beszélve. Hogyan lehet megelőzni a bajt és mire számíthatunk, ha mégis beüt? A válasz nem egyértelmű, mindenesetre elmondom, mi hogy éltük túl a dél-amerikai utazást.

Páratlan kiállítás nyílik a nazca kultúra tárgyi emlékeiből

Tudomány2018.05.10, 19:05

A dél-perui nazca kultúra pazar tárgyi emlékeit, kultikus sírmellékleteit mutatja be a bonni Szövetségi Műcsarnok (Bundeskunsthalle) csütörtöktől.

Valaha nácik menekültek ide, most a hippik találkozóhelye

[origo] utazás2018.04.21, 17:08

„Tudjátok, melyik a világ legszebb helye?" – kérdezte széles mosollyal argentin barátunk, Emiliano Buenos Airesben. Ezt a kérdést már ismertem, ilyenkor általában Patagónia dicsérete vagy az Iguazú-vízesésről szóló óda következett. Emiliano azonban valami mással rukkolt elő. „El Bolsón és Bariloche vidéke. Muszáj elmennetek oda" – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd bizonyítékképpen azonnal végigpörgette telefonján az égkék patakok, zöld erdők és havas hegycsúcsok képeit.

Stoppal vágtunk neki a világ végének

[origo] utazás2018.03.14, 17:20

Ha Argentínában jár az ember, Patagóniát bűn volna kihagyni. A hatalmas dél-amerikai országba lépve mi is a fejünkbe vettük, hogy eljutunk a világ végére, ám akadt egy kis bökkenő.

Hogyan legyünk málhás szamárból okos turisták?

[origo] utazás2018.03.13, 18:32

A pakolást egyetlen utazás előtt sem tudjuk megspórolni. Pedig sokszor okoz fejtörést, főleg azoknak, akik nem rutinos utazók, évente csak egyszer-kétszer vágnak neki a nagyvilágnak. Mégis honnan kéne tudni, hová mit vigyen az ember, amikor néha még otthon is nehéz reggel felöltözni? 15 éves korom óta rendszeresen, mostanában állandóan utazom, úgyhogy szereztem némi tapasztalatot az ügyben. Hadd meséljem el, hogyan váltottam óriás málháról kézipoggyászra.

Tíz percük van a menekülésre, ha kitör a vulkán

[origo] utazás2018.02.21, 18:24

Ha működő vulkánokról hallottam, mindig ijesztő képek jelentek meg a szemem előtt izzó láváról, füstről, menekülő emberekről. Egészen addig, míg el nem jutottam egy ecuadori kisvárosba, Latacungába. Ezen a településen a vulkán füstje megszokott jelenség, a menekülés pedig a hétköznapi élet része.

Úgy ropták a csárdást a brazilok, hogy csak néztem

[origo] utazás2018.02.07, 18:42

A legtöbb ember nem São Paulo kedvéért utazik Brazíliába. Pedig ez a metropolisz Dél-Amerika egyik legizgalmasabb kulturális központja, amelyben minden sarkon vár ránk valami izgalmas program vagy találkozás. Ráadásul itt él a legnagyobb brazíliai magyar kolónia, és a Magyar Házban úgy ropják a csárdást, ahogy itthon is csak kevesen. Nem lettem paulista, de bármikor szívesen visszamennék.

Ez a dél-amerikai ország tiszta Európa

[origo] utazás2018.02.04, 10:54

Olaszos gesztikuláció, spanyol nyelv, francia croissant, német és lengyel családnevek. Buenos Aires furcsa, vegyes társadalma láttán szinte elfelejtettem, hogy Dél-Amerikában járok.

Kína előre bevásárolja magát a világ legfontosabb lítiumbányáiba

Gazdaság2018.01.29, 13:07

Nagyot fordulhat néhány év múlva a lítium világpiaca, de legalábbis az biztosnak látszik, Kína és Ausztrália komolyan beleszólhat az értékes anyag árába és a kitermelés ügyeibe is. Történhet mindez úgy, hogy közben az is kuszábbá válhat, valóban Ausztrália szállítja-e a piacra a lítiumtermelés jelentékeny hányadát, vagy valójában – ez is – kínai befektetőknek lesz köszönhető. Utóbbiak ugyanis furcsa, de valójában érthető üzleti stratégiát választottak.

Bűnözés nincs, csak a vulkántól kell félni

[origo] utazás2018.01.18, 18:16

Chilében nagyjából 500 működő vulkán van, ezek időnként okoznak némi galibát a dél-amerikai országnak. A déli régióban például tíz éve tört ki a Chaitén, felborítva a közeli kisváros mindennapjait. Azóta ismét élet költözött a környékre, a számtalan nemzeti park pedig elég vonzerőt jelent az utazóknak is. Megnéztem, milyen az élet vulkánkitörés után egy patagóniai kis településen.

Ennyi elzöldült fogat még sehol nem láttam

[origo] utazás2018.01.16, 17:15

Kokalevelekkel teli zsákok a piacon, karibi drogárusok a tengerparton és kokatea a szupermarketben. Európában abban a hitben éltem, hogy a kokain egyfajta illegális luxuscikk, Dél-Amerikában utazva azonban rá kellett jönnöm, hogy ebben a világban a koka a mindennapi élet részét képezi.

Ilyen bizarr karácsonyt még sehol nem láttam

[origo] utazás2017.12.20, 12:35

December közeledtével a világ legtöbb keresztény országa karácsonyi üzemmódba kapcsol. Megjelennek a Mikulás-sapkák, csengők, ajándékcsomagok és a kihagyhatatlan ajánlatok. Létezik azonban egy ország Dél-Amerika szívében, ahol a kis Jézust keverik a földanyával, és ajándékozás helyett állatáldozatot mutatnak be karácsonykor. Időutazás Bolíviában.

Túltámogatás és agresszív fafajták állnak az erdők terjedése mögött

Gazdaság2017.12.12, 21:20

Míg a brazíliai és közép-afrikai esőerdők irtása kapcsán a környezetvédők folyamatosan kongatják a vészharangokat, addig a nyugat-európai erdőgyarapodásnak látszólag elég lenne csak örülni. A fás területek nagysága ugyan növekszik, ám a folyamat hátterében vitatott döntések állnak.

A magyarok Dél-Amerika arculatát is meghatározták

Nagyvilág2017.12.08, 15:19

A kettős állampolgárság lehetővé tétele hozta el igazán a nemzethez tartozást a Dél-Amerikában élő magyarság számára - hangoztatta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a "Magyar kéznyomok Ibér-Amerikában" című konferencián pénteken a parlamentben.

Ránézett a mérgezett prospektusra, és tette, amit mondtak

[origo] utazás2017.11.25, 14:17

„No dar papaya", vagyis „ne adj papaját" – mondogatták gyakran kolumbiai barátaink. A kifejezés annyit jelent, ne adj lehetőséget a bűnözőknek. A papaja ebben az értelemben lehet telefon, pénztárca, bicikli vagy akár az életed is. Valóban ennyire félelmetes hely Kolumbia?

Néha a véletlen szüli a legcsodásabb élményeket

[origo] utazás2017.11.18, 17:16

Az autós körutazás talán az egyik legjobb módja egy vidék felfedezésének. Az ember azzal utazik együtt, akivel szeretne, ott áll meg, ahol akar, és menet közben is könnyű változtatni a terveken. Argentína vadregényes táján, Patagóniában volt szerencsém három argentinnal autókázni két héten át. Életem egyik legcsodásabb kalandja volt, hadd meséljem el, miért.

A halottaik hamvát beleszórják a levesbe

[origo] utazás2017.11.13, 13:23

Miközben Európában csodálattal tekintünk az inka és a maja kultúrára, az indián gyógyításra pedig misztikus tudásként gondolunk, Dél-Amerika ősi népei mára megváltoztak. A városokban élő indiánok ugyan még hosszú hajfonatot és poncsót viselnek, de már nem büszkék a származásukra, és a nyugati életre vágynak. A még létező, elzárt törzseknek pedig egyre nehezebb a helyzetük, a kihalás szélére sodródtak.

Mire jó egy év önkéntes munka a világ másik felén?

[origo] utazás2017.11.04, 16:11

Húszéves, német, szociális munkásnak készül, és önkénteskedni jött – ez az a típus, akivel a legtöbbet találkoztunk dél-amerikai utunk során. A német fiatalok körében divattá vált a gimnázium után egy évet a világ fejletlenebb régióiban tölteni. Egyesek szerint komoly segítséget nyújtanak a helyi közösségeknek, mások úgy vélik, a fiatal, tapasztalatlan németek jelenléte többet árt, mint használ.

Nem volt rá pénzem, mégis láttam az inka csodát

[origo] utazás2017.10.20, 19:32

Az inkák elveszett városa, a perui Machu Picchu majdnem minden ember bakancslistáján szerepel. Ám nem csak a Cusco vonzáskörzetében található romok miatt érdemes ellátogatni a városba. Több ezer éves történelem, finom ételek, kedves helyiek, ráadásul kis szerencsével nagyon olcsón össze lehet hozni az utat.

Megdöbbentő eredmény: az El Nino felel a légköri szén-dioxid rekordért

Tudomány2017.10.14, 17:34

A szupererős El Nino újabb hatására derített fényt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy új műholdja: az éghajlati jelenség számlájára írható a levegő szén-dioxid-tartalmának rekordméretű növekedése 2015-16-ban.

Stoppal jártam be a világ legszebb útját

[origo] utazás2017.10.01, 18:26

A világ legszebb útja. Csak így utalnak Chile legdélebbi, legvadregényesebb útjára, a Carretera Australra. Majdnem a teljes hosszát bejártam, hogy a saját szememmel győződjek meg róla, a szlogen nem pusztán üres marketingszöveg. Éppen ezért is megdöbbentő, mennyire kevesen tudnak erről a vidékről. Nekem az egyik kedvencem lett, elmesélem, miért.

Ilyen az, ha egy lány végigstoppolja Dél-Amerikát

[origo] utazás2017.07.22, 21:48

Az utazás sokak számára vonzó, de ilyen-olyan okokból rengetegszer csupán álom marad. Nincs pénz, idő, meg amúgy is veszélyes világban élünk. Majd tizenegy hónapot utaztam Dél-Amerikában havi átlag ötvenezerből. Stoppoltam, önkénteskedtem, vadkempingeztem – mindezt egyedülálló, huszonhat éves nőként, és elmondhatom, hogy ez volt életem legjobb éve. Azt is elárulom, miért.

Hétezer éve sokkal jobban tűrték a hideget

Tudomány2017.07.01, 15:49

A négyezer méter magasban tapasztalható oxigénhiány, az alacsony hőmérséklet és a különböző természeti elemeknek való kitettség ellenére, a hétezer évvel ezelőtt élt vadászó-gyűjtögető népek - nők, gyermekek és férfiak - egész éven át bírták az andokbeli viszonyokat - állapították meg a Kaliforniai Egyetem munkatársai.

Balsafa tutajjal Polinéziába, az utolsó földi édenkertbe

Tudomány2017.04.28, 22:07

Thor Heyerdahl norvég tengerbiológus, antropológus és utazó a „high tech" korszak előtti embert próbáló, kalandos és romantikus felfedezések korának egyik utolsó nagy alakja volt. Kereken hetven éve, 1947. április 28-án vágott neki törékeny balsafa tutaján öt társával együtt a végtelen Csendes-óceánnak, hogy Dél-Amerikából Polinéziába hajózva bebizonyítsa, Polinéziát egykor nem Ázsiából származó emberek, hanem dél-amerikai őslakosok népesítették be.

Világ körüli úton is lehet családot alapítani

Unikornis2017.03.21, 08:26

Az argentin Zapp családban minden gyerek másik országban született, állandó otthonuk egy 88 éves öreg autó, az utazás pedig az életformájuk. Négy kontinenst már bejártak, most épp az európai kalandjuk van soron. A távolról sem hétköznapi családdal még Budapesten találkoztunk.

Zűrzavar a madárevő óriáspókok birodalmában

Tudomány2017.03.10, 18:01

Három új dél-amerikai tarantula faj felfedezése nyomán a híres brazíliai Buntantan Intézet zoológusai indokoltnak látták a madárpókok néhány rendszertani egységének revízióját.

Törpéket zsákmányolt a félelmetes cápakolosszus

Tudomány2017.01.24, 08:38

A híres perui Pisco-formáció rétegsorai igen gazdagok késő miocén időszaki őscetek és úszólábúak fosszíliáiban. Egy olasz paleontológusokból álló kutatócsoport az itt feltárt törpebálna- és ősfókafajok csontjaiba mélyedt cápaharapás nyomaiból érdekes következtetésre jutott.

Nyilvános Alexander von Humboldt páratlan hagyatéka

Tudomány2017.01.15, 22:43

Digitalizálták és mindenki számára hozzáférhetővé tették a híres német természettudós és felfedező, Alexander von Humboldt hagyatékát.

A brazil focista, aki 3 mp alatt legenda lett

Sport2016.11.11, 16:22

Manapság már összeszámolni is nehéz, hány műesést vagy szimulálást látunk egy futballmérkőzésen. Amikor végleg kezdenénk elveszíteni a hitünket, jön a brazil Tiago.

Három brazil dugó Argentína kapujában

Sport2016.11.11, 09:49

Könnyed, 3-0-s győzelmet aratott a brazil labdarúgó-válogatott Argentína ellen a dél-amerikai világbajnoki selejtezők péntek hajnali fordulójában. Győzelme után a brazilok vezetik a selejtezőcsoportot, míg Argentína csupán a hatodik helyen áll.

A drukker köpött, a focista kerítésre mászva rúgott bele

Sport2016.11.01, 17:05

Nyilvánosan kért bocsánatot Sebastián Pol, a chilei élvonalban szereplő Audax Italiano labdarúgója, aki mérgében a kerítésre felmászva rúgott bele egy szurkolóba, aki előtt leköpte őt.

Szívdobogtató élmények: 6 kontinens, 6 különleges lodge

Life.hu2016.09.28, 09:40

A vakáció sokaknak egyet jelent a sportolással, a kihívást jelentő túrákkal, az izgalmas expedíciókkal, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy lemondanának a kényelemről és a minőségi pihenésről. A világon rengeteg olyan kalandközpontú szálláshely van, ami szolgáltatások révén segíti a feltöltődést egy-egy aktívan töltött nap után. Ha szeretsz utazni, sportolni, és érdekelnek a távoli kultúrák, az alábbi lodge-ok tökéletes kiindulópontjai lehetnek a kalandszerzésnek.

Két keréken az öt karika nyomában

Archívum2016.08.22, 20:56

Két magyar fiatalember, Balázs Ottó és Magyar Zoltán kerékpárral érkezett a vasárnap befejeződött nyári olimpia helyszínére, Rio de Janeiróba, ahol összesen egy hetet töltöttek. Előtte azonban bejárták Dél-Amerikát; összesen 2200 kilométert tekertek, a többit busszal, vonattal és repülővel tették meg. A 48 kint töltött nap alatt soha nem érezték magukat veszélyben. Mindenütt barátságosan fogadták őket, és csak akkor lepődtek meg, amikor a brazil parti őrség emberei hajnalban azonnali sátorbontásra szólították fel őket a tengerparton. Szerencsés hazaérkezésük után Balázs Ottó adott interjút az Origónak.

Megdöbbentő! A birkaevő növény létezik

Life.hu2016.08.01, 15:14

Elképesztő hír látott napvilágot: a dél-amerikai Puya chilensis nevű növény kisebb testű állatokat ejt fogjul, többek között birkákat is.

Veszélyes sokkoló ólálkodik a zavaros felszín alatt

Tudomány2016.06.07, 19:35

A szakemberek eddig úgy gondolták, hogy az elektromos angolnák nem tudnak akkora áramütést mérni áldozataikra, amellyel nagyobb testű állatokat elkábíthatnának, illetve elpusztítanának. Egy amerikai kutató azonban véletlenül felfedezte, hogy az angolnák képesek a vízből kiemelkedve, szinte kiugorva jóval erősebb áramütéssel sokkolni a támadókat.

Többet mond el az adott országról, mint bármi más: íme, Dél-Amerika legrettegettebb börtönei

Life.hu2016.06.03, 14:36

Egy olasz fotográfus végigjárta Dél-Amerika fogházait, szemléletes képsorozata által pedig bárki bepillantást nyerhet abba, mi is zajlik a rácsok mögött.

Fordulópont a Madeleine-ügyben: Paraguayban lehet a 9 éve eltűnt kislány

Life.hu2016.03.12, 14:02

Egy magándetektív állítja: a több éve eltűnt brit kislányt utoljára Paraguayban látták. A rendőrség jelenleg nagy erőkkel keresi őt a dél-amerikai ország Areguá nevű városában, ahonnan a bejelentés érkezett. 

A límai madonna sem mentette meg a katedrálist a kirablástól

Tudomány2015.12.07, 19:17

A nagy földrajzi felfedezések romantikusnak tűnő korszaka valójában a politikai ármányok, véres csaták, területszerző háborúk és idegen országok leigázásának, valamint a Föld még felfedezetlen területei birtokbavételének az időszaka volt. A 16. század második felében, a világhódító spanyol óriás árnyékában egy új trónkövetelő jelent meg a tengereken; Anglia. Egy alig 100 tonnás háromárbocos angol vitorlás, a Golden Hind földkörüli útja a világtörténelem addigi legnagyobb tengeri háborúját robbantotta ki a „szűz királynő”, angliai Erzsébet, és a „legkatolikusabb” II. Fülöp spanyol király birodalma között