Latorcai János

címke rss
Tetteik és eszméik örökre élni fognak - Nagy Imre kivégzésére emlékeztek az Országgyűlésben

Tetteik és eszméik örökre élni fognak - Nagy Imre kivégzésére emlékeztek az Országgyűlésben

Ma is emlékeznünk kell azokra, akik 1956-ban mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbrafordulásáért, tetteik és eszméik örökre élni fognak - mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A képviselők kedden Nagy Imrének és mártírtársainak 62 évvel ezelőtti kivégzésére emlékeztek. 

A következő években az európai nemzeteknek meg kell őrizniük identitásukat

Nagyvilág2019.08.27, 12:32

A következő évek kihívása az lesz, hogy az európai nemzetek megőrizzék identitásukat, amiben a közép-európai együttműködési kezdeményezések meghatározóak – hangsúlyozta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke kedden a délkelet-lengyelországi Krasiczynben, a lengyel-magyar nyári egyetemen.

Erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország

Itthon2019.02.16, 15:59

Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt – mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke (KDNP) szombaton a Parlamentben, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének családi napján.

Gyimesiek pótolták a rászorulóknak szánt, ellopott és felgyújtott szánkókat

Itthon2018.12.21, 14:30

Újakat vitt az elmúlt napokban ellopott, megrongált szánkók helyett a budapesti Kossuth térre pénteken a Gyimesvölgye Férfikórus, amelynek tagjait Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke fogadta az ország karácsonyfájánál. Azért voltak hiányzó darabok az ország karácsonyfája körüli szánkók között, mivel a múlt héten az erőszakos tüntetők elloptak, illetve felgyújtottak néhányat közülük. 

A magyarok Dél-Amerika arculatát is meghatározták

Nagyvilág2017.12.08, 15:19

A kettős állampolgárság lehetővé tétele hozta el igazán a nemzethez tartozást a Dél-Amerikában élő magyarság számára - hangoztatta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a "Magyar kéznyomok Ibér-Amerikában" című konferencián pénteken a parlamentben.

Kósa Lajos focira költené a lottófőnyereményét

Videó2015.10.28, 15:53

Lottóznak-e a honatyák? Mennyire nagy pénz 5 milliárd forint? Hány nullával kell leírni? Vajon mire költenének a képviselők, ha sok pénzük lenne? Álmodozásra buzdította az Origo a politikusokat.

Semjén Zsolt is keletre nyit

Itthon2015.03.30, 10:24

Semjén Zsolt és Latorcai János Vietnamban van. A miniszterelnök-helyettes és az Országgyűlés alelnöke március 27. és április 1. között a Hanoiban megrendezett Interparlamentáris Unió 132. közgyűlésére látogatott el. 

Latorcai: Nemtelen támadások kereszttüzében élünk

Itthon2015.03.15, 17:06

Sem 1848-ban, sem ma nem könnyű magyarnak lenni, mert meg kell küzdenünk saját utunkért - mondta az Országgyűlés KDNP-s alelnöke Csornán.

Teheránban ünnepelt a fideszes képviselő

Itthon2014.10.21, 17:48

Az MSZP magyarázatot vár arra, hogy az Országgyűlés fideszes alelnöke október 23-a alkalmából, miért éppen Iránba utazott.

Egyhavi tiszteletdíjukat bukhatják a jobbikosok

Itthon2013.06.25, 19:52

Három képviselő kivételével elvonná a Jobbik-frakció valamennyi tagjának egyhavi tiszteletdíját Latorcai János házalelnök, büntetésül a földtörvény pénteki végszavazásakor keltett botrány miatt. Három LMP-snek az apanázsa harmada bánhatja a molinólógatást és a megafonozást.

Előző
  • 1
  • 2
Következő