Dávid Ibolya
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MDF Országos Választmánya
- Fidesz
- MDF
- pártpolitika
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szonda: Sólyom a népszerűségi lista élén
Továbbra is Sólyom László, Szili Katalin és Dávid Ibolya verseng a vezetésért a politikusok népszerűségi listáján. Júliusban a szocialista házelnök pozíciója javult, ő ugyanis nem veszített pontot - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. Idén Szili három, Sólyom és Dávid két-két alkalommal állt az első helyen.
MSZP-Fidesz összejátszást sejt az MDF
Az MDF elnöke szerint az MSZP és a Fidesz is hátráltatni akarja a Centrum Parkoló Kft. ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság felállítását. Dávid Ibolya szerint csak az ügy tisztázásának elodázását szolgálta, hogy a bizottság felállítása helyett előbb alkotmányértelmezésért fordultak a pártok az Alkotmánybírósághoz.
Megmutatta Kóka a buli számláját
Bemutatta Kóka János az elnökké választása utáni 150 fős buliért fizetett számlát. Az SZDSZ elnöke ezt követően bocsánatkérésre szólította fel Dávid Ibolya MDF-elnököt, aki trükköéssel vádolta meg őt. Az éttermet működtető cég vezetője is Kókát igazolja.
Visszatámad az Egymásért alapítvány
Feljelentések sorozatával próbálja védeni magát a milliárdos csempészettel összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány, amelynek képviselője szerint valójában jogértelmezési vitában állnak a vámhatósággal. Simon Ibolya ideiglenes kuratóriumi elnök egyben tagadta, hogy bármiféle kapcsolat lenne a szervezet és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) között, miközben elismerte, hogy neki jelenleg is élő megbízási szerződése van az NBH-val.
A Fidesz is kivizsgálná a parkolóbizniszt
Már nem csak az MDF, hanem a Fidesz is azon a véleményen van, hogy a Centrum Parkoló Kft. ügyének kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottságot kell létrehozni - ezt Dávid Ibolya MDF-elnök jelentette be, aki a múlt héten kezdeményezte a bizottság felállítását a Figyelő cikke nyomán.
Átláthatóbb a tőzsdei privatizáció
A magyar középosztálynak lehetőséget adva kell folytatni a privatizációt,és ezt a Demokrata Fórum által kidolgozott 13 pontos javaslatcsomag is tartalmazza - hangsúlyozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután találkozott Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Értéktőzsde elnökével. A pártelnök és a tőzsdeelnök keddi budapesti megbeszélésének fő témája az állami vállalatok tőzsdei privatizációja volt.
Kósát nem ilyennek ismerték a fideszes nők
Dorgálásra számíthat a Fidesz-frakció nőtagjaitól Kósa Lajos, aki egy interjúban Dávid Ibolya és Lendvai Ildikó külsejéről viccelődött. A fideszes Bernáth Ildikó azt mondta, ők sem tesznek megjegyzéseket a férfi képviselők sörhasára. Állítólag egyébként épp Kósa volt az, aki kikérte magának, hogy valaki udvariatlan a nőkkel, de az is igaz, máskor is kényszerült már bocsánatkérésre.
Elnézést kért Kósa a playboyos elszólásért
Közleményben kért elnézést Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere Dávid Ibolyától amiért megsértette egy interjúban. Kósa az MDF-elnök egy autóbaleset miatt ferde fejtartását emlegette a Playboyban.
Dávid Ibolya egyedül indult az elnökségért
Vasárnap ismét Dávid Ibolyát választották az MDF országos elnökévé. Dávid egymaga indult a tisztségért, és a küldöttek 83 százalákának támogatásával immár ötödször kapott megbízást az ellenzéki párt vezetésére. A rendezvényen a pártelnök arról beszélt, hogy a Magyar Demokrata Fórum feladata az "új jobboldal" felépítése.
Fodor utcai ünneplésre hívta Gyurcsányt
Sorra nyilatkoznak a politikusok március 15-éről: az SZDSZ-es Fodor Gábor a kormányfőt is szívesen látná az utcán, Gyurcsány Ferenc azonban nem visz tömegeket az utcára és nem mond harcias beszédeket, szerinte ugyanis nem ehhez kell a bátorság. A Fidesz elnökségi ülésen vitatja meg a közös ünneplés lehetőségét, miközben Dávid Ibolya elvenné a politkusoktól az ünnepet.
Közösen koszorúzna március 15-én az MDF
Az MDF a többi parlamenti párttal együtt szeretne koszorúzni március 15-én. Dávid Ibolya kezdeményezése vegyes fogadtatásra talált a politikusok körében.
Orbán nélküli jobboldalról gondolkozik az MDF
Orbán Viktor nélküli jobboldalról ír egy MDF által megrendelt tanulmány. Eszerint előbb-utóbb a Fidesz belső ellenzéke "eltávolítja" Orbán Viktort a párt éléről, vagy ugyanez a csoport "magára hagyja" a pártelnököt és embereit. A változást 2010-re saccolják a tanulmány készítői. Dávid Ibolya furcsállja, hogy az anyag nyilvánosság elé került.
Gyurcsányt hallgatásra, a Fideszt maradásra kéri Dávid
Az MDF elnöke szerint Gyurcsány Ferencnek csak ritkábban, indokolt esetben kellene felszólalnia a parlamentben napirend előtt. Dávid Ibolya a Fidesztől pedig azt kérte, hogy ne vonuljon ki mindig, amikor a kormányfő beszél.
Sólyom kegyelme nem tetszik az MDF-nek
Dávid Ibolya, a Fidesz-kormány volt igazságügy minisztere szerint problémás, hogy Sólyom László a felülvizsgálati eljárást megelőzően adott kegyelmet a szentesi orvosoknak. Szikinger István alkotmányjogász az [origo]-nak korábban azt mondta: mivel az államfő eltért a korábbi kegyelemezési gyakorlattól, célszerű lett volna megindokolni a döntését.
Dávid Ibolya utánanyúl a gyorshajtó képviselőknek
Évekkel később is meg lehetne büntetni a szabálysértésen kapott parlamenti képviselőket egy Dávid Ibolya MDF-elnök által most benyújtott törvényjavaslat szerint. A módosítás értelmében ugyanis nem évülhetnének el a szabálysértési ügyek azokban az esetekben, amikor valakit mentelmi jog véd: ha megszűnik a mentessége, soron kívül kivizsgálnák például a gyorshajtáson kapott képviselők ügyét.
Orbánt hibáztatja Gyurcsány a zavargásokért
Orbán Viktort vádolta napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc, aki szerint a Fidesz elnöke adott ideológiát az utcai zavargáshoz. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint viszont Gyurcsány és Orbán is felelős, ezért mindkettejüknek el kellene tűnnie a politikából. A KDNP a rendőri túlkapások kivizsgálását követelte, és jogsegély szolgálatot ígért az áldozatoknak.
Ötpárti tévévitát javasol az aggódó MDF
Tévévitával reméli megoldani a politikai válsághelyzetet az MDF. Az ötletet a párt frakcióvezetője ismertette szerda reggel a Magyar Televízió műsorában. Herényi Károly szerint ez egy lehetőség arra, hogy a megoldás felé tegyenek egy lépést a pártok. Dávid Ibolya, a párt elnöke aggódó hangnemű nyílt levélben hívta vitára a parlamenti pártok vezetőit a hétvégére.
Az MDF elnöke elégedett az eredményekkel
Bár Katona Kálmán nem érte el a kitűzött nyolc százalékot, így is elégedett az MDF főpolgármester-jelöltje. Dávid Ibolya, a párt elnöke szintén úgy értékelte a helyzetet, hogy jól teljesítettek a választásokon. Olvassa el az MDF választási estéjéről szóló tudósításunkat!
A bunkózás dacosabbá tette Tarlóst
Magát lebunkózott kerületi polgármesternek nevezve ünnepelte Tarlós István független, de a Fidesz által támogatott főpolgármester-jelölt , hogy csekély különbséggel lett második Demszky Gábor mögött. Az újraválasztott főpolgármesternek azt ajánlotta, vigyen rózsát Dávid Ibolyának, hiszen ha az MDF nem indította volna Katona Kálmánt, akkor nyerhetett volna. Tarlós azt ígérte: a rendet fogja képviselni a közgyűlésben, és nem lesz könnyű partner. Olvassa el tudósításunkat arról, miként zajlott a választás estéje Tarlós központjában!
7-9 százalékot vár az MDF az őszi választáson
Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról beszélt pártja szombati rendezvényén, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatottsága szerinte akár a 7-9 százalékot is elérheti majd az önkormányzati választáson. A politikus szerint a Gyurcsány-kormány "megbukott a politikai érettségin", és az emberek csalódtak a többi pártban.
Puhának tartja a kormány terveit a Fidesz
"Puhának és megfoghatatlannak" nevezte a kormányprogramban szereplő terveket Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az MTV Nap-kelte című műsorában. A szerda reggeli adásban Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a kormányprogrammal kapcsolatban Dávid Ibolya pártelnököt idézte, aki kedden azt mondta: "várjuk az igazit".
Gyurcsány és Orbán is ott lesz az MDF-nél
Ötpárti egyeztetésre várja csütörtökön az MDF székházába Dávid Ibolya a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ vezetőjét, hogy tárgyaljanak a kormányfővel a kétharmados törvényekről. A Fidesz és a KDNP elnöke elfogadta a meghívást, a tárgyalásokon ott lesz a kormányfő is. Gyurcsány Ferenc korábban azt javasolta, hogy a parlamenti pártok egyenként egyeztessenek vele, a KDNP és a Fidesz azonban ezt elutasította.
Dávid csak társaival együtt tárgyalna Gyurcsánnyal
Dávid Ibolya hajlandó találkozni Gyurcsány Ferenccel, Orbán Viktor és Semjén Zsolt még nem döntött arról, hogy leüljön-e a kormányfővel egyeztetni. A miniszterelnök azért fordult az ellenzékhez, hogy "az ország életét érintő legfontosabb ügyekben" konszenzust teremtsenek.
Herényi marad az MDF frakcióvezetője
Az MDF országos választmánya is rábólintott Herényi Károly frakcióvezetőségére. A parlament alelnöki posztjára Dávid Ibolyát javasolja a párt, és a közelmúltban kilépett Gémesi György országos elnökségi helyét is betöltötték.
Kilép az MDF-ből a párt somogyi elnöke
Lemondott tisztségeiről és kilépett a pártból Varga Zsolt, az MDF somogyi elnöke. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte az MDF vezetése - így Dávid Ibolya és Herényi Károly - eltávolodott a párt tagságától, és "természetes szövetségeseiktől", választási stratégiájuk pedig csak a saját jövedelemszerzési lehetőségeiket szolgálta. A távozó megyei elnök szerint az MSZP tartja életben a pártot.
Egymásnak adják a kilincset a pártelnökök Sólyomnál
A parlamentbe jutott pártok elnökeit fogadja pénteken hivatalában a köztársasági elnök. Orbán Viktor a megbeszélés után kijelentette: "a koalíció jelöltje tűnik miniszterelnök-jelöltnek". Ezt megelőzően Kuncze Gábor azt közölte Sólyommal, hogy a kaolíciós tárgyalások megfelelően haladnak. Dávid Ibolya azt közölte, pártja érdekelt a mielőbbi kormányalakulásban.
Dávid Ibolya abbahagyná a szerepjátszást
Az MDF elnöke szerint abba kellene hagyni az érzelmi politizálást, többek között azt, hogy egyesek nem köszönnek egymásnak, vagy szerepet játszanak a Parlamentben. A kormánypártok programjával kapcsolatban kijelentette: ha segít az országnak, ők támogatni fogják.
Gémesi pénteken áll elő bizonyítékaival
Gémesi György MDF-es politikus azt állítja: írásban és szóban is kérte Dávid Ibolya segítségét a két forduló között, hogy bejuthasson a parlamentbe, de a fórum elnöke állítólag nem akarta, hogy ő képviselő legyen. Gémesi azt mondja, bizonyítékai is vannak erre, de ezekkel csak pénteken áll elő. Hock Zoltán elnökhelyettes megfontoltságot kér kollégájától, és azt, hogy veresége okát keresve először a saját háza táján nézzen szét.
Dávid Ibolyát okolja Gémesi a vereségéért
Gémesi György vasárnap este az ATV kereskedelmi televízióban kijelentette: az MDF-ben nincs módja arra, hogy tiszta, hiteles politikus maradjon. A politikus szerint pártja "önös érdekpárttá vált", ahol sok helye neki már nem lehet, ugyanakkor csak keddre ígért választ arra a kérdésre, hogy kilép-e az MDF-ből.
Számít népszerűségvesztésre Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc feljött a második, Dávid Ibolya pedig a harmadik helyre a politikusok népszerűségi rangsorában a Szonda Ipsos két forduló között készített felmérése szerint, amelyet a Népszabadság közölt. Gyurcsány ugyanakkor számít arra, hogy veszíteni fog népszerűségéből, ha eljön a nehéz döntések időszaka.
Hümmögtek, nevettek Orbánon az MDF-esek
Földindulásszerű változásokat vízionált Dávid Ibolya a politika jobboldalán, miután gratulált a választás győztesének. Szerinte a Fidesz a barátai ellen fordult és árulókat csinált a politikusokból. Dávid az [origo]-nak azt mondta, hogy két hét múlva bemutaják új programjukat, amelynek része lesz a "versenyképes polgár" is. Az MDF elnökhelyettese pedig azt mondta tudósítónknak, hogy az elmúlt két hétben "százas nagyságrendben" érdeklődtek emberek a pártba való belépés lehetőségéről.
Dávid: A Fidesz politikája miatt vesztett a jobboldal
Dávid Ibolya MDF-elnök szerint nem a koalíció nyert, hanem a jobboldal vesztett a választásokon. A politikus egy hétfő reggeli tévéműsorban beszélt a vereség okáról, amely szerinte a Fidesz politizálása, "amely nem járható út".
- címkék:
- Dávid Ibolya
- választás
- jobboldal
- Fidesz
- Címkefelhő »
Új magyar jobboldalt ígér Dávid Ibolya
"A jobboldal nagyarányú átrendeződés előtt áll" - többek között erről beszélt Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki "földindulásszerű változásokat" vizionált a jobboldalon. Beszédében ismét bírálta a Fideszt, és pártja ellenzéki szerepéről is beszélt.
Hiába szállt be Kóka nagymamája - a nagy bukások
Ismert politikusok közül is többen voltak, akik nagyot vagy kisebbet, de buktak a második fordulóban. Közéjük tartozik például az SZDSZ-es Kóka János, aki kampányába hiába vonta be nagymamáját és tett nagy fogadalmakat, ez sem volt elég a győzelemhez. A fideszes Rogán Antalt lenyomta Pető Iván (SZDSZ). Dávid Ibolya, az MDF elnöke 2002-vel ellentétben most a Fidesz nélkül indult: kevesebb mint ezer szavazatot kapott. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb bukásokat.
Senki nem nyúlt a Fidesz-tortához
A Fidesz tortája érintetlen maradt, a párt szimpatizánsai pedig Dávid Ibolyát és az MDF-et okolták a választási vereség miatt a választási központnál, ahonnan az [origo] az este során folyamatosan frissülő beszámolót adott.
26 MDF-es jelölt maradt a második körre
Az első fordulóban 48 állva maradt MDF-es közül a második kör előtt összesen 22-en jelezték, hogy visszalépnek. Dávid Ibolya a választások előtt arról beszélt, hogy jelöltjeik mérhetetlen nyomás alatt állnak.
- címkék:
- Dávid Ibolya
- választás
- jelölt
- Címkefelhő »
Dávid Ibolya lezártnak tekinti a "savas-ügyet"
Dávid Ibolyához, az MDF elnökéhez címzett nyílt levélben ismételte meg az RTL Klub minapi bocsánatkérését pénteken Kolosi Péter, a televízió programigazgatója az Esti Showder című műsor e heti adásának beharangozójában elhangzottakért. Dávid Ibolya válaszlevelében azt közölte: az ügyet lezártnak tekinti.
Sikerpropaganda és apokalipszis Magyarországon
Szinte szó szerint képesek megismételni ugyanazt az ország bármely pontján - ebben egyértelműen hasonlít egymásra Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, akiket egy-egy nap elkísértünk kampánykörútjukon. Gyurcsány egyebek mellett arról beszélt munkatársunknak, hogy nem tartja magát tökéletesnek, Orbán pedig arról, hogy talán többet kellett volna udvarolnia Dávid Ibolyának.
Dávid feljelentette a pletykáló polgármestert
Valóban beszélt Dávid Ibolya állítólagos családi ügyeiről a Fidesz Pest megyei listáján szereplő újhartyáni polgármester egy nyilvános fórumon, de ezt ő nem tartja az MDF elnökéről szóló rémhírek terjesztésének. Manger Henrik szerint ő csak elmondta, amit pletykaként hallott, de ezt magánszemélyként tette egy helyi kulturális rendezvényen. Dávid Ibolya csütörtök délután alaptalannak nevezte a családjával kapcsolatos híreszteléseket, amelyeket a Fidesznek tulajdonít, Manger Henrik ellen pedig feljelentést tett.
Az erdélyi fiatalok örülnek a négypárti parlamentnek
Nem szabad felhasználni az erdélyi magyarokat sem most, sem a jövőben - ezzel a felhívással fordult a magyarországi pártok ifjúsági szervezeteihez intézett nyílt levelében a romániai Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöksége. A Miért vezetősége örül annak, hogy elmúlt "a kétpártrendszerrel járó veszély", miközben az erdélyi lapok Dávid Ibolya megítéléséről vitáznak.
Később reagálnak a Heti Válasz cikkére az MDF külső jelöltjei
Csütörtök este ülnek össze az MDF-fel választási szövetségre lépett Tisztelet Társasága vezetői, hogy megvitassák, miként reagálnak a Heti Válasz című lap állításaira. A lap szerint a társaság révén az MDF listájára felkerült személyek közül többen kapcsolatban állnak az újság által "MSZP-közeli"-nek nevezett Leisztinger Tamás milliárdossal. Dávid Ibolya pártelnök ugyanakkor kijelentette, nem került baloldali pénz az MDF-hez.
Fábry ibolyás vicce miatt borult ki az MDF
Lecsapta a biztosítékot Fábry Sándor az MDF-nél a mondókájával: "Zöld erdőben jártam, ibolyát találtam, nem akar szavazni, le kéne savazni." Ezt Dávid Ibolya magára vette, és a médiahatósághoz, valamint az RTL Klubhoz fordult. A csatorna közleményéből kiderül, hogy kedd délután óta nem sugározzák a kifogásolt beharangozót, de magából a műsorból nem fogják kivenni a mondókát. Az ORTT vizsgálatot indít.
MDF: A Fidesz küldi a lejárató sms-eket
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint egyértelműen a Fidesz áll a Dávid Ibolya elleni, sms-ben terjedő rágalomhadjárat mögött. Állítását egy rádióműsorban rögzített beszélgetéssel próbálta bizonyítani: ebben az hallható, hogy magát Fidesz-aktivistának nevezi valaki, aki az egyik rágalmazó üzenetet a rádiónak küldte. A fideszes Deutsch-Für Tamás csak annyit reagált, hogy ő egy baloldali újságírótól kapta meg a szóban forgó sms-t.
Dávid Ibolya tiltakozik a családját érintő rágalmak ellen
A Magyar Demokrata Fórum elnöke péntek délután közleményt juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz (OS), amelyben a családját és magyarországi diplomáciai testületeket érintő rágalmak ellen tiltakozik.
Dávid Ibolya: a Fidesz politikája bukásra van ítélve
A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint az a fajta jobboldali politizálás, amire a Fidesz példát mutatott, rövid távon vezethet eredményre, de hosszú távon bukásra van ítélve. Az MDF önálló pártként fog a parlamentben létezni, nem készül koalícióra a mostani kormányzó pártokkal sem - mondta Dávid Ibolya.
A nyerő vonzása is segítheti Gyurcsányékat
Alig több mint egy héttel a második forduló előtt a felmérések azt mutatják, hogy a koalíció minden gond nélkül megnyeri a választásokat. A Szonda kutatása szerint már a Fidesz támogatóinak többsége is szocialista győzelemre számít, és a kormánypártokat segítheti az is, hogy a bizonytalanok hajlamosabbak a várható győzteshez húzni. A felmérések kiemelten foglalkoznak a hét főszereplőjének, Dávid Ibolya MDF-elnöknek a megítélésével. A cégek péntek éjfélig közölhetnek új adatokat.
Dávid visszautasítja Orbán ajánlatát
Az MDF elnöke nemet mondott Orbán Viktor ajánlatára, hogy állítsanak közös kormányfőjelöltet, és így fogjanak össze a választások második fordulójára. Dávid Ibolya szerint "második Mohács" lenne a Fidesz programjának megvalósulása, ezért kijelentette: amíg ezen a téren nincs megegyezés, nem hajlandóak közös kormányzásra. Orbán Viktor közölte, mostantól nem tesznek több ajánlatot, az MDF szavazóira koncentrálnak majd. Dávid Ibolya csütörtök reggel azt mondta, a Fidesz csinálja végig a kampányt, és a második kör után majd kiderül, szükséges-e együttműködniük.
Helyi fideszesek üzentek Orbánnak
Nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz a párt vásárosnaményi választókerületi elnöke és a városi Fidesz-elnök a HVG csütörtöki számában. A levél írói szerint a pártelnöknek szembe kell néznie azzal, hogy ezt a megmérettetést "a jelenlegi felállásban és felfogásban" nincs esélyük megnyerni, és mindenáron meg kell egyeznie Dávid Ibolyával. A levél írói az [origo]-nak elmondták: nem Orbánnal szembeni kritikát akarták megfogalmazni, hanem a jobboldali összefogást sürgetik.
Koalíciós győzelmet jósol a Capital Research
A Capital Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a baloldal 7-10 százalékkal több szavazatra számíthat a második fordulóban, mint a Fidesz, függetlenül attól, hogy visszalép-e az MDF vagy sem. A felmérésből az derül ki, hogy az emberek többsége szerint bátran politizál az MDF és Dávid Ibolya.
Az MDF-fel közös miniszterelnök-jelöltet akar Orbán
Elutasította Dávid Ibolya a Fidesz elnökének javaslatát, amely szerint Orbán félreáll, és közös miniszterelnök-jelöltet állítana az MDF és a Fidesz a második fordulóra. Orbán ezzel szerdán állt elő, de azt nem árulta el hogy kit jelölne. Információink szerint azonban Bod Péter Ákos volt jegybankelnök neve szerepel a Dávid Ibolyához elküldött levélben. Bod Péter Ákos - aki nemrég "népszerűtlen lépések" szükségességéről írt - egyelőre nem erősítette meg ezt, a Fideszhez közel álló Magyar Polgári Együttműködés Egyesület ugyanakkor már tényként kezeli. Orbán az után tette bejelentését, hogy Dávid Ibolya kemény feltételeket szabott a Fiddesznek ...
Két testőr vigyáz Dávid Ibolyára
Két testőr is őrzi Dávid Ibolyát, aki több fenyegetést is kapott az elmúlt napokban. A Köztársasági Őrezred csak alapfokon veszélyeztetett kategóriába sorolta az MDF elnökét, aki szerintük jól fogja tolerálni az őrzéséből fakadó kellemetlenségeket, mert már miniszter korában is védték. Sok politikus viszont azért nem szereti, ha őrzik, mert attól tartanak, hogy a választóknak ez nem tetszik.
Megfenyegették Dávid Ibolyát
Az elmúlt napokban levélben és telefonon is kapott fenyegetéseket Dávid Ibolya, ezért a Köztársasági Őrezred védelmet biztosít az MDF elnökének - közölte kedden az őrezred parancsnok-helyettese.
Kemény feltételeket szabott Dávid Orbánnak
Kemény feltételeket szabott Dávid Ibolya a Fidesznek az esetleges választási együttműködésért cserébe. Az MDF elnöke gyakorlatilag összes hangsúlyos ígéretét visszavonatná Orbán Viktorral.
Az MDF nem lépteti vissza jelöltjeit
Az MDF elnöksége nagy többséggel megszavazta, hogy egyik párt javára sem lépteti vissza jelöltjeit - jelentette be Dávid Ibolya. A pártelnök megerősítette, hogy a Fidesz levélben jelezte a konzervatívok felé tárgyalási szándékát, amelyre kedden válaszol az MDF. Hogy mit, arról egyelőre nem közöltek semmit. Dávid Ibolya legendának nevezte azt az értesülést, hogy a Fidesz az együttműködésért cserébe felajánlotta volna neki a miniszterelnöki tisztséget.
A Fidesz kikerüli Dávid Ibolyát
Nem az MDF országos vezetőivel, hanem a párt helyi jelöltjeivel kezd tárgyalásokba az együttműködésről a Fidesz. Azt szeretnék elérni, hogy a harmadik helyen végzett fórumosok visszalépjenek a Fidesz javára, és a többi kerületben pedig támogassák nagyobbik ellenzéki pártot.
Dávid Ibolya: A hatalom nem kísérti az MDF-et
A hatalom nem kísérti az MDF politikusait - jelentette ki Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke hétfő este az ATV Friderikusz most című műsorában.
A tévévita boríthatta a kutatók jóslatait
A Tárki szociológusa szerint túlbecslésnek hihették az MDF feltörését mutató eredményeket a közvélemény-kutatók, ezért jósolta csaknem mindegyikük, hogy Dávid Ibolya pártja nem jut be a parlamentbe. A Medián kutatásvezetője a viták hatásával és a taktikai szavazással magyarázza, hogy az előrejelzések nem bizonyultak pontosnak. A Capital Research igazgatója az MDF-szavazók politikaellenességből fakadó bizonytalanságra, a Századvég munkatársa pedig a rejtőzködőkre hivatkozik.
Dávid a Fidesz halálos ölelésétől tart
Komoly fenntartásokat fogalmazott meg a Fidesszel szemben Dávid Ibolya, aki szerint egyik pártot sem segítik hatalomra. Az MDF nem kíván egy halálos ölelés részese lenni - mondta a párt elnöke hétfőn a Nap-keltében. A műsorban ugyancsak megszólaló Kuncze Gábor SZDSZ-elnök elismerte, hogy az általa emlegetett 8 százalékos eredmény igencsak ambiciózus cél volt, Hiller István szocialista elnök pedig úgy fogalmazott: "még jobban belehúzunk".
Gyurcsány szerint az MDF nem lép vissza
"Bízom abban, hogy Dávid Ibolya nem fogja kiszolgálni a Fidesz hatalmi érdekeit" - írta internetes naplójában Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfőn. A szocialista miniszterelnökjelölt szerint az MDF hosszú távú politikai és taktikai érdekei amellett szólnak, hogy a párt ne lépjen vissza a Fidesz javára.
Dávid Ibolya: "Átmentünk a betonfalon"
A választási eredmény bebizonyította, hogy lehet "zsarolás nélkül" is jobbközép politikát folytatni - mondta Dávid Ibolya MDF-elnök, aki megerősítette, hogy csak akkor lépnek koalícióra bárkivel is, ha ők adhatják a miniszterelnököt.
Dávid Ibolya: Átmentünk a betonfalon
"Ibolya, Ibolya" - üdvrivalgással köszöntötték hívei Dávid Ibolyát nem sokkal éjfél előtt, aki kijelentette: "Megmutattuk, hogy átmegyünk a betonfalon is." Ezt megelőzően ordítással és üdvrivalgással üdvözölték az MDF központjában, hogy a párt átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A helyszínen a párt vezető politikusai mellett ott van Fekete László erőember és Farkas Bertalan űrhajós is, akik az MDF jelöltjeként indultak. Az [origo] folyamatosan frissülő tudósítással jelentkezik a helyszínről.
A döntő után megvolt az elődöntő is
A szerdai Gyurcsány-Orbán csörtéhez képest már-már baráti hangulatban zajlott a négy parlamenti párt listavezetőjének csütörtöki vitája. Gyurcsány ezúttal nem ugrott neki Orbánnak, Dávid Ibolya viszont kritikus hangú kérdéseket intézett Orbánhoz a minimálbér emelése kapcsán. Az [origo] összefoglalójában meg is nézheti a vitát.
Keveset ígért, és erre büszke Dávid Ibolya
Őszintén kampányolt az MDF Dávid Ibolya szerint, és nem szállt be a két nagy párt ígéretversenyébe. Az MDF kampányában többek között a középosztály megerősítésével, az egykulcsos személyi jövedelemadóval, valamint a kamatadó eltörlésével állt elő.
Schmitt Pál: Mindannyian fáradtak vagyunk
Biztos a Fidesz győzelmében, Mikola István kijelentéseinek elemzését meghagyja másnak, és Orbán Viktor ugyan szerinte is fáradt egy kicsit, de ezzel szerinte nincs egyedül, és amúgy is emberfeletti munkát végez - egyebek mellett ezekről beszélt Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke a Vendégszobában. Az [origo] mind a négy parlamenti párt képviselőjét meghívta, hogy a választások első fordulója előtt válaszoljanak olvasóink kérdéseire.
Gémesi szerint megszegte ígéretét Dávid Ibolya
Csak a 24. lett volna Gémesi György az MDF országos listáján, ezért a képviselő tiltakozásul lemondott a helyről.
Orbán válságba sodorta a jobboldalt az MDF szerint
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint Orbán Viktor válságos helyzetbe sodorta a magyar jobboldalt. A pártelnök az MDF szombati országos választmányi ülésén beszélt erről. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője az elhangzottakra reagálva kijelentette: pártja továbbra is az MDF-fel közösen szeretné megnyerni a 2006-os parlamenti választást.
Elfogadta az MDF az országos listát
Kétharmad feletti szavazati aránnyal hagyta jóvá a választmány az MDF országos listáját szombaton. A lista élén Dávid Ibolya pártelnök áll, Katona Kálmán testületi elnök a budapesti, Boross Péter volt miniszterelnök pedig a Pest megyei listavezető. A nyugdíjasok érdekeit képviselő Tisztelet Társasága nevű szervezet tagjai öt helyet kaptak az első tizenötből.
Kuncze és Dávid is ott lehet a nagy vitán
A Fidesz azt tervezi, hogy a keddi kormányülés előtt politikusai személyesen hívják meg vitára az érintett kormánytagokat, miután a kormánypártok azt mondták, hogy szerintük addig nincs értelme vitázni, amíg az ellenzéki párt nyilvánosságra nem hozza programját. Közben kiderült ugyanakkor, hogy nagy valószínűséggel Dávid Ibolya és Kuncze Gábor is ott lesz az áprilisi miniszterelnök-jelölti vitán.
Nem készül koalícióra az MDF
Kampánynyitó nagygyűlést tartott szombaton az MDF. Boross Péter bejelentette, hogy Dávid Ibolya lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. Dávid azt mondta, nem kötnek koalíciót sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel. A kampánynyitón kemény kritkát kapott korábbi szövetségesétől a Fidesz. Dávid Ibolya szerint "ha hatalomról van szó, a Fidesznek semmi sem drága." Kiderült az is: az MDF magát tartja az egyetlen jobboldali pártnak, programja középpontjában a középosztály képviselete szerepel. A nagygyűlésen a politikai beszédeket zenés betétekkel lazították, még Dávid Ibolya is hegedült egy kicsit az egyik fellépő művésszel.
Dávid Ibolya: nem őszinte a bocsánatkérés
Nem tartja őszintének Orbán Viktor bocsánatkérését az MDF elnöke. A Fidesz elnöke azért volt kénytelen bocsánatot kérni az MDF-től, mert a párt kalocsai jelöltje megfenyegette MDF-es ellenfelét, ha az nem lép vissza a javára. Dávid Ibolya szerint az eset nem egyedi. Az MDF első emberének nyílt levele szerint a kalocsai nem egyedi eset.
Kirúgta a Fidesz a fenyegetőző jelöltet
Visszalépteti a Fidesz Bagó Zoltánt, és valószínűleg a pártból is kizárják. Erre az után került sor, hogy az MDF hangfelvétellel bizonyította, a fideszes politikus megpróbálta rábírni egyik jelöltjét arra, hogy ne induljon a választásokon. Többek között azzal fenyegette meg Bagó Romsics Imrét, hogy veszélybe kerül az egzisztenciája, ha nem lép vissza. A történtek után Orbán Viktor elnézést kért Dávid Ibolyától, az MDF elnökétől.
Dávid Ibolya
A Magyar Demokrata Fórum elnöke, a parlamenti jelenlétéért harcoló part régóta egyetlen igazi kampányarca. 1999 óta tölti be a tisztségét, tavaly harmadszor választották újra.
Herényi Károly
A MDF lassú, de biztos fogyatkozásával párhuzamosan a párt meghatározó figurájává nőtte ki magát. Kitartott Dávid Ibolya elnök mellett, és a parlamenti frakció vezetőjeként, ő lett az MDF egyik arca.
Dávid Ibolya nagykoalícióban gondolkodik
Bármelyik párt nyeri meg a választásokat, nem kerülhetők el a megszorító intézkedések 2007-től, és ha az ellenzék ehhez nem adja a nevét, akkor be kell vonni a politikai hatalomba, így létrejöhet a nagykoalíció - mondta Dávid Ibolya egy fórumon szerdán Balassagyarmaton.
Fia miatt hagyta magára pártját Dávid Ibolya
Miután Dávid Ibolya hazatért kétheti, sokakat meglepő külföldi útjáról, újságíróknak elmondta: anyaként döntött, amikor a kampány kezdetén meglátogatta Ausztráliában tanuló fiát.
Szonda: kiélezett a harc a népszerűségi listán
Kiélezett a harc a népszerűségi listán a választási kampány főszereplői között - írja a Népszabadság. A parlamenti pártok fő jelöltjei, saját pártjuk híveinek körében kiemelt támogatással bírnak, ellenfeleik körében azonban lepontozzák őket - Dávid Ibolyát kivéve.
Meghátrál a salátázástól a kormány
Alkotmányossági aggályok merülhetnek fel az idei költségvetéssel kapcsolatban, ezért a biztonság kedvéért, a kormány a 2006-os büdzséről szóló jogszabálytervezeten is változtat. Az eredeti tervezetnél felmerült ugyanis, hogy úgynevezett salátatörvényről van szó, vagyis elfogadásával módosult volna több más, a költségvetéstől független jogszabály is. A kormány ezért a vitatható elemeket kivette a tervezetből.
Másfél év után tárgyalt egymással Orbán Viktor és Dávid Ibolya
Szerdán tárgyalóasztalhoz ült Dávid Ibolya és Orbán Viktor - írja a Népszabadság. A két jobboldali ellenzéki politikus utoljára tavaly tavasszal folytatott megbeszélést, viszonyuk azóta nem volt kiegyensúlyozottnak nevezhető.
MDF-esekkel együtt szavazták le Poltot
A parlament leszavazta Polt Péter, a legfőbb ügyész Dávid Ibolya interpellációjára adott válaszát. Az MDF elnöke azt kérte számon Polttól, hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást egy olyan ügyben, amelyet Dávid Ibolya aláírás-hamisításnak tart.
Gyurcsány és Orbán szoros versenyben
Továbbra is szoros a verseny Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján. A politikusok népszerűségi rangsorának eleje és vége is változatlan. Sólyom László a legrokonszenvesebb politikus Magyarországon, tőle kissé leszakadva Szili Katalin és Dávid Ibolya következik.
A népszerűségi lista élén kezdett az új államfő
Elődjeihez hasonlóan, már hivatalba lépése első hónapjában a legnépszerűbb magyar politikus lett az új köztársasági elnök. Sólyom László 67 pontos rokonszenvindexével messze megelőzi a második Dávid Ibolyát (56 pont) és az őt követő Szili Katalint és Göncz Kingát (55-55 pont) - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet.
Ecset, penna, pengető mentelmi joggal
A szocialista Jánosi György verseket ír, a fideszes Nyitray András progresszív metált pengetett basszusgitárján, a független Németh Zsolt pedig polgári körös rendezvényeken nagybőgőn játszik. Áder János és Dávid Ibolya műkedvelő riporterek, Kolber István tárca nélküli miniszter otthon festeget. A képviselőket mint műkedvelőket mutatjuk most be.
Összeesett a Parlamentben Dávid Ibolya
Állítólag csak a vérnyomása rakoncátlankodott Dávid Ibolyának, az MDF elnökének, aki összeesett a parlament keddi ülésén. Dávid üzeni: nincs komolyabb baja.
Dávid Ibolya bocsánatkérésre szólítja fel Áder Jánost
Az egyeztetés első lépéseként Áder János kérjen bocsánatot Sólyom Lászlótól a Fidesz hétfői méltatlan magatartása miatt - nyilatkozta Dávid Ibolya hétfő este annak kapcsán, hogy a Fidesz frakcióvezetője egyeztetésre hívta, Sólyom László támogatása ügyében.
Becsületrendet kap Szili Katalin
Szili Katalin parlamenti elnök pénteken veheti át a Francia Becsületrend Parancsnoki Keresztjét. Ezt a kitüntetést korábban megkapta például Martonyi János külügyminiszter és Dávid Ibolya, az MDF elnöke, parlamenti alelnök is.
Csökken a politikusok népszerűsége
Több politikusnak is csökkent a népszerűsége: Dávid Ibolya pozíciója folyamatosan gyengül, de vesztett népszerűségéből Gyurcsány Ferenc, Magyar Bálint és Herényi Károly is - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. Szili Katalin viszont népszerűbb lett, Mádl Ferenc után a második a listán.
Egyelőre nincs közös államfőjelöltje a koalíciónak
Nem sikerült megállapodniuk az államfőjelöltről csütörtökön a koalíciós pártoknak. Az MSZP továbbra is ragaszkodik Szili Katalin személyéhez, az SZDSZ számára pedig elfogadhatatlan, hogy pártpolitikust jelöljön a koalíció. A tárgyalások pénteken folytatódnak.
Szili megelőzte Dávidot a népszerűségi listán
Helyet cserélt a népszerűségi rangsor dobogóján Dávid Ibolya és Szili Katalin, ezúttal a házelnök megelőzi az MDF vezetőjét - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság közöl. A két politikus megítélése már hónapok óta nagyjából azonos, minimális a különbség - ezúttal Szili javára.
Az MDF feloszlatná a parlamentet
Dávid Ibolya, az MDF elnöke június 1-jével feloszlatná az Országgyűlést. A politikus kezdeményezését azzal indokolta, hogy az MSZP és a Fidesz ellentétei, az együttműködés hiánya ellehetetlenít mindenfajta érdemi döntést. A pártelnök már a kettős állampolgárságról tartott népszavazás után azt mondta, március 15-ig törvényt kell alkotni a határon túliak jogviszonyáról, ha pedig erre nem képes a parlament, akkor oszlassa föl önmagát.
Orbán a legjobban fizetett pártelnök
Idén is nyilvánosságra hozták az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát. A pártelnökök vagyona nem változott jelentősen az elmúlt egy évben. Továbbra is Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kapja a legmagasabb fizetést, miközben Hiller István, az MSZP elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke nem kap pártelnöki fizetést a vagyonnyilatkozatok szerint. A frakcióvezetők vagyona szintén nem gyarapodott jelentősen.
Népszerűek a női politikusok
A politikai népszerűségi lista első négy helyezettje közül három nő: Dávid Ibolyát Szili Katalin és Göncz Kinga követi - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. A szavazatokért nagy versenyt folytató Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor megítélése változatlan, nagyjából azonos pontszámot értek el a népszerűségi listán.
Vizsla 2004
2004-ben naponta százezer látogató jóval százmillió feletti számú keresőkérdést írt be a Vizslába. Ha egymás mellé, egyetlen sorba felírnánk - átlagos betűmérettel - az összes keresőszót, 4000 km hosszan sorakoznának egymás után a szavak és kifejezések. Ezt a szóözönt rendezgetve, gyakoriságokat elemezve néztük meg, kire és mire kerestek 2004-ben a legtöbbet a magyar weben.
- címkék:
- Johnny Depp
- Angelina Jolie
- Nicole Kidman
- Medgyessy Péter
- Monica Bellucci
- Jenna Jameson
- Vad Katalin
- Marilyn Manson
- Lada
- Pandóra
- Pamela Anderson
- Balassi Bálint
- Halle Berry
- Brad Pitt
- David Beckham
- Niki Belucci
- Anna Szergejevna Kurnyikova
- Tom Cruise
- Szűz Mária
- Bon Jovi
- Kovács László
- Paris Hilton
- Dávid Ibolya
- Hiller István
- Olaszország
- Keanu Reeves
- Ady Endre
- Vizsla
- Orlando Bloom
- Shrek
- Salma Hayek
- George W. Bush
- író
- Fresh
- angol
- Princess (együttes)
- filmsorozat
- Izrael
- Winston Churchill
- Eger
- Buffy, a vámpírok réme
- költő
- magyar költő
- Kill Bill
- Knights of the Old Republic
- Oscar-díj
- Gryllus Dorka
- Dolly Buster
- Trója
- Sophie Marceau
- Omega
- Jasszer Arafat
- Tankcsapda
- Vin Diesel
- Elijah Wood
- politika
- Kylie Minogue
- Richard Gere
- The Rasmus
- Natalie Portman
- Groovehouse
- Schumacher
- foci
- közgazdaságtan
- Iker Casillas
- Maya Gold
- Egyiptom
- Fernando Alonso
- Briana Banks
- Viggo Mortensen
- színház
- miniszter
- Vanilla
- Sandra Bullock
- színésznő
- The Beatles
- Varga Zsuzsa
- miniszterelnök
- Udvaros Dorottya
- Garfield
- Britney Spears
- Avril Lavigne
- modell
- énekesnő
- Golden
- irodalom
- Matrix
- Csillagok háborúja
- magyar
- magyar énekesnő
- producer
- filmproducer
- Csillagkapu
- rendező
- Christina Aguilera
- látogató
- Sharon Stone
- Dél-Európa
- Zinédine Zidane
- Metallica
- BMW
- Honda
- Ford Motor Company
- Címkefelhő »
Egyre népszerűtlenebbek a politikusok
A rendszerváltás óta 2004-ben voltak a legnépszerűtlenebbek a politikusok - derül ki a Szonda Ipsos összesített közvélemény-kutatásaiból. Az év legkedveltebb politikusai Mádl Ferenc és Dávid Ibolya voltak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sokat javított népszerűségén, Demszky Gábor pedig visszaesett a listán.
Dávid Ibolya: A népszavazás kudarca minden párt bűne
Az MDF elnöke az [origo] Társalgójában beszélt a december 5-i népszavazás eredménytelenségéről, a Parlament feloszlatására tett javaslatáról, pártjának helyzetéről a belviszályok után. Szó esett egy esetleges Fidesz-MDF koalícióról, a Balaton-átúszásról és a fociról is. Dávid Ibolya azt is elmondta, hogy ha Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közül kellene választania, akkor inkább a férjét választja.
A parlamentben folytatódott a vita a népszavazásról
A parlamentben a hétfői napirend előtti felszólalásokban a vasárnapi népszavazás volt az egyetlen téma. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormánypárti frakcióvezetők a jobboldal kudarcáról, míg a Fidesz frakcióvezető-helyettese az igenek győzelméről beszélt. Dávid Ibolya, az MDF elnöke felszólította az Országgyűlést: március 15-ig alkossanak törvényt a határon túli magyarok státusáról, ellenkező esetben oszlassák fel a parlamentet.
Szonda: egyre nő Mádl előnye
Mind nagyobb Mádl Ferenc előnye a politikusok népszerűségi rangsorának élén. A köztársasági elnöktől leszakadt a korábban vele szinte fej-fej mellett lévő Dávid Ibolya. Dobogós helyen áll Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, akit egy ponttal leszakadva követ Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.
Lezsák sem MDF-es már
Hétfőn két fővel tovább csökkent az MDF-frakció létszáma a parlamentben. Szili Katalin házelnök elfogadta Lezsák Sándor és Balogh László kizárását a frakcióból. Lezsák Sándor korábban az MDF elnöke is volt. Idén ősszel hét embert zárt már ki Herényi Károly frakcióvezető, mert szembefordultak Dávid Ibolya pártelnökkel.
Dávid Ibolya: A Fidesz ne avatkozzon az MDF ügyeibe
Nyílt levélben szólította fel pénteken az MDF elnöke Orbánt Viktort, hogy a Fidesz ne avatkozzon be az MDF belügyeibe. Dávid Ibolya szerint az MDF-en belüli csatározások valójában arról szólnak a Fidesz megpróbálja bekebelezni az MDF-et.