Budapest Bank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Magyarország
- Budapest
- euró
- bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Két év múlva jobb lesz, ígéri Kovács László
Két év múlva újra élénkülni kezdhet a gazdaság a válság után - mondta Kovács László európai uniós adóügyi biztos csütörtökön Budapesten. A biztos szerint Magyarország jelenleg nem gondolkodhat nagyarányú adócsökkentésben.
Nõ a fõvárosiak közmûtartozása
A közüzemi tartozások idén a drágulásokkal arányosan emelkednek a fõvárosban - derült ki az [origo] körkérdésébõl. A fogyasztók nagyjából 5 százaléka késlekedik a közmûdíjak fizetésével Budapesten. A mostani pénzügyi válság miatt elsõként éppen azok a beruházások maradhatnak majd el, amelyekkel csökkenteni lehetne a fogyasztást és energiát takaríthatnánk meg.
Nem változik a gázártámogatás mértéke
A kormány döntése értelmében jövõre nem változik a gázár- és a távhõtámogatás mértéke és a támogatottak köre - jelentette be Budai Bernadett a csütörtöki kormányszóvivõi tájékoztatón Budapesten. Ugyanakkor a költségvetés 20 milliárd forinttal kevesebb pénzt biztosít szociális alapú támogatásra. Ezt a Robin Hood-adóból befolyó összeg fedezi.
Er�s�d�s Budapesten
A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 182,56 pontos emelked�ssel, 12 107,54 ponton nyitott cs�t�rt�k�n, ami a szerdai z�r� �rt�k�hez k�pest 1,53 sz�zal�kos er�s�d�s.
Getronics: növekvõ bevétel 2008-ban
Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Getronics két magyar cége tavaly 14 milliárd forint árbevételt ért el, míg az idén ennél valamivel nagyobb bevétellel számolnak - mondta Rátkai Péter, a Getronics Magyarország Kft. ügyvezetõ igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A Getronics Magyarországon 450 alkalmazottat foglalkoztat, a létszámot 2010-re 800-ra növelik.
Magyarországon terjeszkedik a Lukoil
A Lukoil Magyarország Kft. a magyar piacon 74 benzinkúttal rendelkezik, s ezzel 5,1 százalékos részesedést mondhat magáénak - mondta Vladimir Laschevsky, a társaság ügyvezetõ igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Aláírták a MÁV-Bombardier szerzõdést
A MÁV és a Bombardier cég képviselõi kedden Budapesten aláírták a 25 kétáramrendszerû, TRAXX típusú mozdony és további 25 opciójára vonatkozó szállítási szerzõdést. A MÁV Zrt. tavaly szeptemberben indított közbeszerzést a mozdonyok beszerzésére, a kétlépcsõs, tárgyalásos eljárást a Bombardier Transportation cég nyerte el.
Fieszta a tõzsdéken, az OTP viszi a budapesti pálmát
Meredek emelkedõre kerültek hétfõn a részényindexek. Az erõs vételi nyomást aztuán alakult ki, hogy az amerikai kormány bejelentette, a Citigroup segítségére siet. Budapesten is jó a hangulat, a vezetõ papírok közül az OTP hat százalékkal drágult.
OTP-fieszta Budapesten
Felf�ggesztett�k n�h�ny percre az OTP pap�rok keresked�s�t a B�T-en, miut�n t�bb mint 10 sz�zal�kkal er�s�d�tt a bankpap�r �rfolyama. A keresked�si sz�net ut�n m�g t�bb v�s�rl� nyomult a bankpap�r piac�ra, nem sokkal h�rom �ra ut�n 13 sz�zal�kos pluszt mutatott az �rfolyam.
- címkék:
- tõzsde
- árfolyam
- piac
- BÉT
- OTP Bank
- BUX
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
Afrikai segélyek, magyar esélyek
A rendszerváltás után Magyarország gyakorlatilag kivonult Fekete-Afrikából, és manapság már inkább a civil szervezetek éltetik a kapcsolatokat, a hivatalos, állami szintû fellépés helyett. Az egyik budapesti egyesület, az Afroaid immár a negyedik zenei fesztiválját szervezi Budapesten, amellyel szeretné felhívni a figyelmet az afrikai problémákra. Az állami segélyezés egyébként a magyar cégek elõtt megnyithatna új piacokat, feltéve, hogy sikeresen lépnek fel a nemzetközi pályázatokon.
Hétfõn újra indul a befektetési alapok zöme
Hétfõn az ingatlanalapok döntõ többsége újraindítja a befektetési jegyek forgalmazását - mondta Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) fõigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az utolsó pillanatban dõlt el a Dunaferr-Szeged kézirangadó
Az utolsó másodpercben dobott góllal nyert a Pick Szeged a Dunaferr otthonában a Budapest Bank férfikézilabda-liga szerdai rangadóján.
J� hajr� ellen�re m�nuszban z�rt Budapest
A keresked�s d�nt� r�sz�ben�a m�lyben tany�zott a budapesti b�rze mutat�ja, az Amerik�b�l �rkez� j� h�rek �s az ottani t�zsd�k emelked�se miatt z�r�sra faragott h�tr�ny�b�l a BUX.
- címkék:
- Amerika
- tõzsde
- mínusz
- BÉT
- BUX
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
Nincs titkos Magyarország-IMF megállapodás
Nincs titkos megállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, nincsenek egyedi feltételek, az IMF azokkal az általános hitelfeltételekkel biztosítja Magyarországnak a hitelkeretet, amelyekkel bármely országnak adna ilyen kölcsönt - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára hétfõn sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Gyurcsány: Fizessen késedelmi kamatot az állam
A gazdasági csúcson a kormány azt javasolja majd, hogyha az állam a jövõben nem fizet idõben partnereinek, akkor ugyanúgy késedelmi kamat terhelje, mint a gazdasági élet más szereplõit hasonló esetben - mondta a miniszterelnök kedden Budapesten a Befektetõi Tanács ülését követõ sajtótájékoztatón.
Huszonhatmilliárd forint kutatásra
A Nemzeti Technológiai Programban stratégiai kutatás támogatására meghirdetett pályázat második szakaszában 50 pályázat nyert 26 milliárd forint támogatást - jelentette be Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelõs tárca nélküli miniszter a hétfõi döntést a kormányszóvivõi tájékoztatón, Budapesten.
A fõváros 20 százalékos áramdrágulást vár
Még nem lehet tudni, pontosan mennyivel kerül többe jövõre a villamos energia, mint az idén, Budapest mindenesetre 20 százalékos áremelkedéssel számol. Az önkormányzatok elvileg kedvezményre jogosultak, de nem világos, hogyan lehet azt igénybe venni.
- címkék:
- energia
- villamos
- fõváros
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
Éles József vereséggel debütált a gyöngyösi kispadon
A Dunaferr hazai környezetben három góllal jobbnak bizonyult a Gyöngyösnél a Budapest Bank férfikézilabda-liga pénteki játéknapján.
Gyurcsány szerint másfél évig tarthat a válság
A pénzügyi válság elsõ hulláma után egy-másfél éves gazdasági válságra kell felkészülni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Budapesten.
Érzi a válság hatásait a Pappas Auto
A magyarországi újautó-piac mintegy 10 százalékos visszaesése közben a Pappas Auto Kft. eladásai 7 százalékkal bõvültek az idén január és október között - mondta el Friedrich Lixl ügyvezetõ igazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A Németországban és Ausztriában is tevékenykedõ Pappas csoport magyarországi tagja a Daimler AG márkáit forgalmazza elsõsorban. Legfõbb márkája a Mercedes, emellett foglalkozik Smart, Chrysler, Jeep és Dodge, valamint KIA értékesítésével is.
Kínai forrásból fejleszthet az ország
Együttmûködési keretmegállapodást írtak alá Budapesten a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a China Development Bank képviselõi - közölte az MFB. A megállapodás lehetõvé teszi további források bevonását beruházási projekteknél.
Budapesten a Mol a kivétel
A keddi nyitás után szerény pluszt hozott össze a BUX. A vezetõ részvények közül egyedül a hétfõn több mint 14 százalékkal dráguló Mol veszített értékébõl.
- címkék:
- tõzsde
- részvény
- BÉT
- Mol
- BUX
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
Hatósági árral sem olcsó a fõvárosi sírhely
A Farkasréti Temetõben akár többször annyiba is kerülhet egy sírhely megváltása, mint a többi budapesti sírkertben. A legolcsóbb a hatalmas területû kõbányai Új köztemetõ. Vidéken jobbára a fõvárosi árak felébõl kijön egy átlagos temetés.
Bajnai: 2009-ben baj lehet a pénzzel és a piaccal
A jövõ évre várható recesszió negatív hatásait tompító, a gazdaságot erõsítõ tervekrõl számolt be Bajnai Gordon a Gazdasági Egyeztetõ Fórum (GEF) pénteki ülésén, Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM).
A Goldman Sachs Budapesten
Veres János pénzügyminiszter, Bajnai Gordon fejlesztési miniszter a nemzetközi és a magyar tõkepiaci helyzetrõl, a magyar és európai állampapírpiac helyzetérõl és a pénzügyi válság elmúltával, a tovább lépéshez szükséges eszközökrõl tárgyalt a Goldman Sachs befektetési bank képviselõivel pénteken Budapesten.
Economist: Berlin nem segített Budapestnek
Egy évtizedes növekedés és stabilitás után "sokkoló sorsfordulat" Kelet-Európa számára a Magyarországnak összeállított hatalmas nemzetközi támogatási csomag, írta pénteki kiadásában a The Economist, amely szerint Németország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérése ellenére nem vett részt a magyar mentõprogramban. A lap nem tette hozzá, hogy Németország az EU meghatározó tagja, így nélküle aligha kaptunk volna EU-hitelt az IMF-fel és a Világbankkal közösen lebonyolított akció során.
Elég nagy és korai csomag laza feltételekkel
A magyar gazdaság sebezhetõsége nem kirívó a közép-kelet-európai régióban, sõt hosszú távon a válság akár hasznos is lehet Magyarország számára, amennyiben megragadjuk a lehetõségeket reformok meghozatalára - ezek voltak a szakértõk fõbb megállapításai az ING Bank által szervezett üzleti reggelin, csütörtökön Budapesten.
Kötelezõ részt vállalni a gazdáknak a kárenyhítésben
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy átalakítja a két éve bevezetett agrár kárenyhítési rendszert, amely az állam és a gazdálkodók együttes felelõsségvállalásán alapul - mondta Gõgös Zoltán, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a kormányszóvivõi tájékoztatón.
OTP: limitemelés után szárnyalás
- címkék:
- tõzsde
- vásárlás
- BÉT
- OTP Bank
- BUX
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
A Fõgáz eladásából jutna EU-s önrészhez Budapest
Ha a fõvárosi képviselõk nem támogatják a Fõgáz Zrt. eladását, amibõl elõteremthetõ lenne az EU-támogatással megvalósítandó fejlesztések önrésze, akkor törölni kell többek között az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítását - jelentette ki Demszky Gábor szerdai sajtótájékoztatóján.
Nincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között
Nem történt elõrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekrõl a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV társaságok képviselõinek részvételével megtartott hétfõi egyeztetésen, Budapesten. A tárgyalást a munkaügyi vita rendezésérõl november 4-én folytatják.
Három és fél év után nyert kézirangadót Szegeden a Veszprém
A Budapest Bank férfikézilabda liga rangadóján a címvédõ MKB Veszprém szinte végig vezetve 30-26-os gyõzelmet aratott a nagy rivális Pick-Szeged otthonában.
Az M0-s átkötése 2010-ben készülhet el
Az M5-ös Budapestre bevezetõ szakaszán 2010-ben enyhülhet a zsúfoltság; ekkor adják át a tervek szerint az autópálya és az 51-es út közötti úgynevezett átkötést - mondta az Állami Autópálya Kezelõ Zrt. hálózatkezelési igazgatója az MTI-nek. Jákli Zoltán emlékeztetett arra, hogy az M0-s körgyûrû déli szakaszán már 2000-ben akkora volt a forgalom, mint amekkorát 2010-re prognosztizáltak: átlagos napi forgalma 2007-ben 51 ezer jármû volt. A déli szektor legnagyobb forgalmú szakasza a hárosi Duna-híd, amelyen tavaly átlagosan 70 ezer jármû haladt át naponta.
Szerdán elkészül az autópálya az Adriáig
Szerdán átadják, várhatóan csütörtök reggeltõl pedig már használni lehet a Budapest és az Adriai-tenger közötti, egybefüggõ autópályát. Hosszú ideje egy híd és 1400 méter hiányzott hozzá.
A régióból nem lóg ki a budapesti börze
Az egy évvel ezelõtti szintekhez képest bõ 50 százalékos leértékelõdést mutat a budapesti részvénybörze irányadó indexe. Ezzel ugyan felülmúlja a tengerentúli irányadó index és a londoni mutató süllyedését, a régiós átlagtól azonban nem tér el. A térség legjobbja a pozsonyi mutató, amely kevesebb, mint 10 százalékkal került lejjebb egy év alatt.
OECD: Nem elég innovatív Magyarország
Magyarországnak az elmúlt években az innováció területén elért teljesítménye messze elmarad a várakozásoktól, és csalódottságra ad okot - mondta Jean Guinet, az OECD fõosztályvezetõje hétfõn Budapesten sajtótájékoztatón.
Süddeutsche Zeitung: Magyarország távol van attól, hogy Izland legyen
"Magyarország nem Izland" címmel kommentárban foglalkozott a magyarországi gazdasági, pénzügyi helyzettel pénteken a Süddeutsche Zeitung. A liberális német napilap megállapította: ha a globális pénzügyi válság az országot ugyanolyan megsemmisítõ módon sújtaná, mint Izlandot - "ahogy ezt vészmadarak sugallják" -, az okok Budapesten mások lennének, mint a szigetországban.
Drága beruházások miatt nõ az áram ára
Az erõmûi berendezések ára a kereslet miatt rövid idõ alatt mintegy kétszeresére emelkedett, és a pénzügyi válság is drágítja az erõmûi beruházásokat, ami minden bizonnyal emelni fogja az áram árát is - mondta Gerse Károly, a Magyar Villamos Mûvek Zrt. (MVM) vezérigazgató-helyettese kedden "A Lévai örökség és a magyar energetika - 2008" címû konferencián kedden Budapesten.
Miskolc hõerõmûvet vesz
Miskolcé lehet Magyarország egyik legmodernebb fûtõerõmûve, miután Káli Sándor, Miskolc polgármestere, Korózs András, a Miskolci Hõszolgáltató (MIHÕ) Kft. ügyvezetõ igazgatója, és Mártha Imre, az MVM Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten aláírta az adásvételi szerzõdést - közölte a miskolci önkormányzat szóvivõje az MTI-vel.
Simor: Stabilitás után lehet adócsökkentés
A hiánycsökkentésnek meg kell elõznie az adócsökkentést - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Budapesten, a kormányfõ és az öt parlamenti párt frakcióvezetõje részvételével tartott egyeztetésen.
Hétpontos válságcsomag a Fidesztõl
A Fidesz hétpontos javaslatcsomagot visz a pénzügyi válság miatt a miniszterelnök által összehívott péntek délutáni egyeztetésre, és ragaszkodik ahhoz, hogy legyen nyilvános a megbeszélés - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezetõ és Szijjártó Péter szóvivõ pénteken Budapesten.
Irányváltás Európában
Az utóbbi napokban súlyos mínuszokat elkönyvelõ európai tõzsdéken csütörtök reggel a vevõk voltak többségben, ennek eredményeként az indexek felfelé vették az irányt csütörtökön.
Közelebb kerül Budapest a román tengerparthoz
A kanadai Bombardier Transportation vállalatot érdekli a Budapest és a romániai Konstanca (Constanta) közötti nagysebességû vasútvonal építése, és szállítana a megrendelõnek vonatszerelvényeket - ezt Jean Berge, a kanadai vállalat Kelet-Európáért és Romániáért felelõs alelnöke nyilatkozta szerdán.
Hármasba kapcsol a Postapartner Program
Október közepén indul a Postapartner Program harmadik üteme, kilenc megyében 414 helyen hirdetik meg postai szolgáltatás vállalkozásba adását - jelentette be Szûts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.
Bolgár igen a regionális gázrendszerre
A bolgár kormány támogatja a Mol kezdeményezését, az Új Európa Szállító Rendszert (NETS) - közölte Dimitar Ikonomov, Bulgária budapesti nagykövete szerdán az AmCham által szervezett Második Regionális Energia Fórum második napján szerdán Budapesten.
Bérletet is lehet venni Sodexo-utalványból
Hat budapesti bérlettípus is megvásárolható lesz utalvánnyal a cafeteria rendszer részeként október 20-ától, a Sodexo Pass Hungária Kft. utalványforgalmazó új szolgáltatásának bevezetésével - mondta Bessenyey Bálint, a cég ügyvezetõ igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Pesti konferencia a regionális energiapiacokról
A közép-kelet-európai térség regionális együttmûködéssel hasznosíthatja az így létrejövõ méretgazdaságossági elõnyöket és mozgósíthat pénzügyi forrásokat a hatékony technológiák fejlesztéséhez - ez a fõ üzenete a Második Regionális Energia Fórumnak, amelyet október 7-8-án rendeznek meg Budapesten.
Juttatást kapnak a legidõsebb nyugdíjasok
A 100, a 95 és 90 éves nyugdíjasok jubileumi juttatásban részesülnek a jövõben - jelentette be Gyurcsány Ferenc az idõsek napja alkalmából Budapesten.
Új források a kkv-k számára
A jövõ évtõl további 45 milliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázati tõkeprogramban a növekedésre képes kis- és középvállalkozások támogatására - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter csütörtökön, Budapesten a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I.NFT) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programról (GVOP) tartott konferencián.
Magyar-horvát-román gázrendszer épül
Egységes, az Adriaitól a Fekete-tengerig elérõ magyar-horvát-román földgázszállítási rendszer jön létre 2010-re. A meglévõ hálózatok összekapcsolását mûszaki oldalról a már épülõ magyar-román és magyar-horvát gázvezeték teszik lehetségessé, szervezeti oldalról pedig a pénteken Budapesten született mérföldkõnek számító döntés - tájékoztat a Világgazdaság.
Veres 975,9 milliárd forintos hiányt tervez
A jövõ évi költségvetés eredményszemléletben a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékát kitevõ államháztartási hiányt tartalmaz, pénzügyi szemléletben a hiány 3,4 százalék, azaz 975,9 milliárd forint lesz - jelentette be Veres János pénzügyminiszter hétfõn Budapesten, mielõtt a költségvetés tervezetét átadta az Országgyûlés elnökének.
Az ETO sem okozott gondot a Pick Szegednek
Öt forduló után is veretlen maradt a Pick Szeged, amely ezúttal hazai pályán tizenkét góllal gyõzte le a Gyõrhõ ETO KC csapatát a Budapest Bank férfikézilabda ligában. A nõi rangadón a Debrecen nagy csatában nyert a vendég Fehérép-Alcoa ellen, a hazaiaktól két játékos is piros lapot kapott.
Növelték a polgárõrség költségvetését
A jövõ évi költségvetés százmillió forint plusztámogatást és külön programfinanszírozást tervez a mintegy 80 ezres létszámú polgárõrség számára - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter a Polgárõrök a kistelepülések biztonságáért címû országos fórumon szombaton Budapesten.
Növelte árbevételét a notebook.hu
A notebook. hu Kft. az idén 4 milliárd forint árbevételt ér el a tervek szerint, mintegy 20 ezer hordozható számítógépet ad el, így megközelítõleg 10 százalékos részesedésre tesz szert a magyar piacon - mondta Kenéz Krisztián, a cég ügyvezetõ igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Több számlaértesítõt küld idén az APEH
Az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH) az elõzõ évinél mintegy 200 ezerrel több, 1 millió 180 ezer olyan magánszemély részére küld ki folyószámla-értesítést, akiknek a számlaegyenlege túllépi az 1000 forintot - mondta Polgár Péter, az APEH elnök-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A történelem legnagyobb csõdje New Yorkban
A negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, és egyben a világ egyik legnagyobb brókercége, a Lehman Brothers Holdings Inc. csõdvédelmet kért, miután a jelzálogpiaci válság miatt óriási veszteségeket szenvedett el. A Lehman csõdje nyomán az OTP árfolyama zuhanni kezdett Budapesten, ezzel a BUX indexet is lefelé húzta a bankpapír.
Dél-Afrika lehetõség Magyarországnak
A magyar és a dél-afrikai gazdasági kapcsolatok tovább erõsödhetnek, a tavalyi 415 millió dollár forgalom tovább bõvíthetõ - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán a két ország üzletembereinek fórumán, Budapesten.
Vidékfejlesztési program indul
Közvetlenül mintegy 200 milliárd forint jut a vidéki életminõség javítására az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) vidéki térségek fejlesztésével kapcsolatos, október közepétõl induló intézkedései keretében - mondta Forgács Barnabás, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára szerdán Budapesten, a témáról tartott háttérbeszélgetésen.
Ingov�nyos terep az aut�l�zing
A l�zing a hiteln�l j�val bonyolultabb, sokszerepl�s konstrukci�, ez�rt szerz�d�sk�t�s el�tt �rdemes minden hozz� kapcsol�d� dokumentumot alaposan �tvizsg�lni, s�t szakemberekkel is megn�zetni - �ll�tj�k a t�ma szak�rt�i. M�g az is el�fordulhat ugyanis, hogy hitelnek bizonyul a l�zingk�nt bemutatott szerz�d�s.
10+1 tény a tõzsdék legdurvább hetérõl
Bár a Wall Street fõbb mutatói a hét elején és a végén nagyjából ugyanott álltak, közben gazdaságtörténeti jelentõségû események mentek végbe az értékpapírpiacokon. Magyarországon a BUX napon belüli rekordot döntött pénteken, az OTP-t pedig fel kellett függeszteni, annyira felszökött az árfolyama.
Alacsony felvásárlási árak a gabonapiacon
A gabonapiacon alacsony, feltehetõen a termelõi költségek csak mintegy felét kitevõ felvásárlási árakra lehet számítani az idén, akár csak korábban számos zöldség- és gyümölcsfajta esetében - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Gyurcsány nem hisz a sokkterápiában
Nem hiszek a sokkterápiában, helyette mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ajánlok - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten, a Politikai és vállalati vezetõi fórum nevû rendezvényen, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) harmadszor szervezett meg.
Pontot szerzett a Mezõkövesd Debrecenben
A Debrecen hazai környezetben 28-28-as döntetlent játszott a Mezõkövesddel a Budapest Bank férfikézilabda-liga csütörtöki mérkõzésén.
Növelte árbevételét a Coop
A Coop üzletlánc a gyengülõ magyarországi fogyasztási kedv mellett is mintegy 240 milliárd forintos kiskereskedelmi árbevételt könyvelhetett el 2008. elsõ félévében, ami 14,3 százalékos növekedés az elõzõ év azonos idõszakához képest - mondta Murányi László a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Gyér részvétel a világbanki programokban
A magyar vállalatok részérõl egyre nagyobb érdeklõdés tapasztalható a világbanki projektek és üzleti lehetõségek iránt, részvételük azonban még mindig nem számottevõ - mondta Kerekes György, az ITD Hungary e területért is felelõs vezetõje konferencián Budapesten, az ügynökség közleménye szerint.
Budapestre költözött az ötödik szabadság
Megalakult Budapesten az EITI, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet elnöksége. Az ülésen részt vett José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki gratulált Magyarországnak a sikeres pályázathoz. Az intézet felállítása nem a nemzeti kutatómûhelyek kiváltását, hanem azok összehangolását jelenti - olvasható a Világgazdaságban.
Autópályákat köt össze az M0-ás új szakasza
Ma délelõtt 10 órakor átadta az M0 26,5 kilométeres keleti szektorát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A tehergépjármûveket nem tiltják ki Budapestrõl az M0-ás keleti szektora és az északi híd szeptemberi átadása után, de a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. szerint megéri majd az autóút új szakaszait használni, mivel így kevesebb üzemanyagot használva hajthatnak át a kamionok a fõvároson. Erre a szakaszra ma 17-órától lehet ráhajtani.
Ülésezik a tejesek demonstrációs bizottsága
Ismét ülésezik kedden kora délután Budapesten a Tej Terméktanács által korábban megalakított demonstrációs bizottság - tájékoztatta az MTI-t hétfõn Bakos Erzsébet, a testület szakmai koordinátora.
Barroso megengedõbb a Nabuccóval
Nem biztos, hogy ellentétesek a Nabuccóval a párhuzamosan futó gázvezeték-építési projektek - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfõn Budapesten, miután a magyar kormányfõvel tárgyalt.
Nem csitul a plázaboom
A plázaboom az idei, visszafogottabb fejlesztések ellenére sem áll le, 2011-ig ugyanis Budapesten újabb tíz létesítmény "áll a startvonalra", s lesznek olyan bevásárlóközpontok, amelyek új köntösbe bújtatva csatlakoznak a versenyhez - írta a hétfõi Napi Gazdaság.
A Déli Áramlat ellen az amerikai nagykövet
Az európai államoknak, így Magyarországnak is meg kellene fontolnia a Déli Áramlatról folyó tárgyalásokat Oroszországgal- mondta April H. Foley amerikai nagykövet csütörtökön Budapesten az MTI-nek. A gazdasági minisztérium államtitkára szerint Magyarország nem függeszti fel a tárgyalásokat.
Milliárdos bírságok a Kánikula kommandótól
A Kánikula kommandó fogyasztóvédelmi program keretében több mint 53 ezer ellenõrzést végeztek a hatóságok szakemberei, mintegy 16 ezer esetben összesen 2,24 milliárd forint bírságot szabtak ki - mondta Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelõs kormánybiztos hétfõn, a kormányszóvivõi tájékoztatón Budapesten.
Drágulhat a taxizás Budapesten
A tavalyi sikertelen próbálkozás után, a taxisok szorgalmazására, ismét foglalkoznak a fõvárosi önkormányzat különbözõ testületei a hatósági taxidíjak nyolc éve változatlan felsõ határának emelésérõl szóló javaslattal.
- címkék:
- taxizás
- taxis
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
K�tharmad�val n�tt a K&H profitja
K and H Bank az idei els� f�l�vet 19 milli�rd forint ad�z�s ut�ni nyeres�ggel z�rta, ami t�bb mint 61 sz�zal�kkal haladja meg az egy �vvel kor�bbit - k�z�lt�k a bank vezet�i cs�t�rt�k�n Budapesten sajt�t�j�koztat�n.
Milliárdos beruházás Rákospalotán
Egymilliárd forintos beruházást hajtott végre az idén a Sara Lee Hungary Zrt. rákospalotai üzemében - mondta Seres Tibor, a cég elnök-vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Budapesten egyeztetnek a Nabuccóról
Az orosz-üzbég gázvezeték-építési megállapodás nem érinti a Nabucco építését és forrásait, mivel a tervekben nem szerepel üzbég gáz betáplálása az Európáig nyúló vezetékbe - mondta Bayer Mihály Nabucco-nagykövet szerdán az MTI-nek.
Kilencezer hektár földet ad el az állam
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. (MNV) 9.000 hektár termõföldet hirdet meg árverésen és pályázat útján értékesítésre - jelentette be Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatója, és Benedek Fülöp, az agrár portfolióért felelõs vezérigazgató-helyettes hétfõn a Budapesten megtartott sajtótájékoztatón.
Drágulhat novembertõl a távfûtés
A földgáz árának emelése miatt Budapesten 3-4 százalékkal drágulhat a távfûtés novembertõl, ami már most is drágább a magyar fõvárosban, mint Bécsben - írja a Napi Gazdaság.
Ismét sztrájkveszély Ferihegyen
A munkaadók lemondták a Légiszállítási Ágazati Párbeszéd Bizottság szerdai ülésén való részvételt, így, amennyiben 2-3 héten belül nem kezdõdnek el a tárgyalások, a munkavállalókat képviselõ Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (MAPLÉSZ) sztrájkot kezdeményez a ferihegyi repülõtéren - mondta Csorba Attila, a MAPLÉSZ társelnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
G�mb�ly�dik a Budapest Bank
Az els� f�l�vben harmad�val�n�velte m�rlegf��sszeg�t a Budapest Bank, a nett� eredm�ny pedig 42 sz�zal�kkal b�v�lt.
- címkék:
- félév
- mérlegfõösszeg
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
Rekordösszeg a kockázati tõkealapokban
A Magyarország iránt is érdeklõdõ alapok által összegyûjtött tõke minden korábbi rekordot megdöntve 3,1 milliárd eurót ért el tavaly - ismertette Karsai Judit, a Magyar Kockázati és Magántõke Egyesület (MKME) statisztikai bizottságának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Két hét és átadják az M0-ás egy szakaszát
Szeptember közepén adják át a forgalomnak az M5-t az M3-sal összekötõ, Budapestet elkerülõ M0-ás körgyûrû keleti szektorát, a 26 és fél kilométeres útszakasz mûszaki átadása most zajlik - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt.
Két év múlva 3 százalékos lehet az infláció
Az infláció 2010 közepére csökkenhet 3,0 százalékra, ha viszont marad a jelenlegi erõs forint és az olajár nem emelkedik, akkor akár 2009 végére is elérhetõ ez a mérték - mondta Kovács András Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elemzõi stábjának helyettes vezetõje kedden, Budapesten.
A kamatdöntés visszafogta a devizapiacot
A várt MNB kamatdöntés és a londoni szünnap hatására alig mozdultak az árfolyamok, a kamatok Budapesten, a bankközi devizapiacon hétfõn.
A Strabag szerint kész lesz az M6 autópálya
Az alagútomlás ellenére szerzõdésszerûen megépül Pécsig 2010. március 31-ig az M6 autópálya, errõl biztosította Roland Jurecka, a Strabag SE igazgatótanácsának tagja Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert Budapesten.
Mindenhol jó, de a legjobb Budapesten
Ahogy azt sejteni lehet, egy-egy vállalkozás jövõjét alapvetõen meghatározza, hogy az ország melyik régiójában mûködik. A Coface Hungary és a Világgazdaság által elsõ ízben elkészített, dinamikus középvállalatokról szóló közös elemzése szerint a leggyorsabban fejlõdõ cégek Közép-Magyarországon találhatók - tájékoztat a Napi Gazdaság.
M7-es: 44 év alatt 234 kilométer épült
Átadták az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Radovan Zerjav szlovén, valamint Szabó Pál magyar közlekedési miniszter jelenlétében kedden. Ezzel Budapesttõl a horvát határig szinte teljessé vált a sztráda, és a letenyei leágazással az M70-es úton megteremtõdött a kapcsolat a szlovén autópálya hálózattal is.
Budapesti patikákat szerezne a Hospinvest
A Hospinvest immár nem csupán kórházat, hanem patikát is mûködtetne; a társaság a nemrégiben összevont két intézmény, a Péterfy Sándor utcai Kórház és a Baleseti Intézet zárt forgalmú gyógyszertáraira kiírt pályázatot nyerte el - írja a Napi Gazdaság.
Az Everestre kerül az állami vagyon
Az év végére az Everest rendszeren lesz az állami vagyon, azaz elkészül az egységes vagyonnyilvántartás - mondta Tömöry Zoltán, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. informatikai és nyilvántartási igazgatója hétfõn Budapesten sajtótájékoztatón.
A PM 94,14 milliárd forint hiányt vár augusztusra
Augusztusra 94,14 milliárd forint, a GDP 0,3 százalékát kitevõ államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium (PM) - ismertette Keller László, a tárca államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.
Érdemes szabadulni a devizahitelektõl
A forint utóbbi hónapokban tapasztalt erõsödése kiváló lehetõséget teremt a devizahitelek visszafizetésére. A devizaadósságtól való megszabadulás elõtt azonban érdemes figyelembe venni az elõtörlesztés, illetve az átütemezés költségeit is. Az [origo] összegyûjtötte, hogy mennyibe kerül ez az adósoknak.
Jók az LCP Systems kilátásai
A navigációs termékek piacának lassulása ellenére is 15-20 százalékos növekedésre számít az LCP Systems Kft. az idén, a tavalyi 7,8 milliárd forintos árbevétel után - mondta Hegedûs Viktor, a társaság ügyvezetõ igazgatója sajtótájékoztatón hétfõn Budapesten.
- címkék:
- devizapiac
- piac
- termék
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
N�veked�sre sz�m�t az Egis
A jelenlegi �zleti �vben 3-4 sz�zal�kos forgalomn�veked�st v�r az Egis, k�z�pt�von a legdinamikusabban n�vekv� ter�let a kelet-eur�pai piac lesz a gy�gyszergy�r sz�m�ra, m�g Oroszorsz�gban lassulhat a n�veked�s - mondta Marosffy L�szl� vez�rigazgat�-helyettes sajt�t�j�koztat�n cs�t�rt�k�n Budapesten.
Budapest: 7 kiló kosz jut minden méterre
Ha Budapest valamely forgalmas utcájának járdájára egy képzeletbeli, 1 méter hosszú és 170 cm magas sövényt telepítenénk, akkor a növényeken egy év alatt közel 7 kiló szennyezõdés rakódhatna le. A parkolókban "indítózó" autók gázfröccsének szennyezése ennek a 7 kilónak a többszöröse is lehet - olvasható a Leier-csoport közleményében.
- címkék:
- Budapest
- kiló
- kosz
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »