BMW
címke rss- kapcsolódó címkék:
- német autó
- autós hír
- prémiumautó
- luxusautó
- autóteszt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fejfájás az éjszakában
A porschés csapatok még ma sem értik, hogyan versenyeztünk velük 24 órán keresztül. Többször voltunk a bokszban, és lassabbak vagyunk egy körön, mégis folyton ott lihegtünk mellettük. Hiába, a jó taktika és az erős átlagtempó csodákra képes.
Dubaj autói
Dubajban nagyon olcsó a benzin, csak 50-60 forint egy liter. Ennek megfelelő az autópark is. Három Toyota Fortuner és egy V8-as Nissan Armada
Hivatalos fotókon a frissített BMW 3 kupé és kabrió
Apró frissítésen esett át a BMW 3 kupé és kabrió, a külső módosítások mellett a motorokkal is variáltak a bajorok.
Dubaji 24 órás: pénteki galéria
A képeket Murányi Gábor, a Racingbabes.hu fotósa készítette a verseny első szakaszában. Kattintson a képre a galériához!
Dubaji 24 órás: már az abszolút 10. helyen a BMW-csapat
Fáradunk. Helyi idő szerint háromnegyed öt van már, a sajtóközpontban már csak heten dolgoznak, többen a gépük fölött alszanak. Kicsit összefolynak már az események, de a lényeget megpróbálom leírni.
Dakar: Sainz és Despres győzött
Az autósoknál a spanyol Carlos Sainz, a motorosoknál pedig a francia Cyril Despres nyerte az argentin és chilei utakon rendezett Dakar-ralit. A kamionosoknál Csagin visszaszerezte a trón.
Dubaji 24 órás: éjszakai belső kamera
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=e1Fwj67O8vVRME6I A videót Budai Ferencnek köszönhetjük.
Dubaji 24 órás: elindult a verseny
Egy óra elteltével a BMW Team Hungary már tizennégy helyet jött előre, saját kategóriáját pedig fölényesen vezeti.
Dakar: Peterhansel és Ullevalseter nyert
Az utolsó előtti szakaszon sem az autósoknál, sem a motorosoknál nem tudott nyerni az összetettben élen álló pilóta. Az autósok között a BMW-s Peterhansel, a motorosknál pedig a KTM-es Ullevalseter volt a leggyorsabb pénteken.
Dubaji 24 órás: fényszóró nélkül is a 15. helyen
Hat és fél óra versenyzés után már az előkelő 15. helyen halad abszolútban a BMW Team Hungary, érik a nagy meglepetés.
Két új BMW X1 tavasztól
Tavasztól két új benzinmotorral bővíti az X1 kínálatát a BMW.
Dakar-rali: Sainz újabb szakaszgyőzelmet aratott
A mezőny az idei Dakar-rali leghosszabb szakasza során San Juanból San Rafaelbe hajtott, a teljes táv 796 kilométer, ebből a mért szakasz hossza 476 kilométer volt. A motorosoknál a chilei Francisco López, az autósoknál pedig a spanyol Carlos Sainz győzött az argentin és chilei utakon zajló verseny 12., csütörtöki szakaszán.
Dakar-rali: taroltak a BMW-k
A motorosoknál és az autósoknál egyaránt BMW nyert a Dakar-rali szerdai szakaszán. Az autósok között élen álló Carlos Sainz kocsija megsérült, amikor a csapattársa megelőzte őt, de még tartja pozícióját.
Három magyar csapat indul a dubaji 24 órás autóversenyen
Még alig kezdődött el az év, de a hazai autóversenyzők egy kis csoportja máris útra kelt. No nem Argentínába, a Dakar-ralira, hanem Ázsiába, egészen pontosan Dubajba. A hétvégén ott rendeznek ugyanis 24 órás versenyt, amelyen tradicionálisan van magyar induló. A rajt pillanata a tavalyi versenyről
Nekimegy a zöldülő Mercedes a BMW-nek
Környezetbarát fejlesztésekkel hódítaná el a luxusautók piacán az első helyet a BMW-től a Daimler.
Dakar: az élen a helyzet változatlan
Ismét Copiapónak vette az irányt a 32. Dakar-rali útvonala. Tegnap még pihenőnap volt, a csapatoknak volt idejük felkészíteni a járműveket a viadal második felére, a versenyzők pedig kipihenhették magukat. Vasárnap már versenyeztek is, ami után az összetett éllovasok maradtak az élen.
Kétmotoros hibrid rendszeren dolgozik a BMW
Új hibrid rendszeren dolgozik a BMW, a bajorok két belső égésű blokkot építenének össze egy elektromotorral.
Dakar: al-Attiyah megszerezte első szakaszgyőzelmét
A leghosszabb nap után KTM-ek és Volkswagenek vezetnek a Dakaron.
Dakar: Luca Manca koponyasérüléssel került kórházba
Luca Manca tegnap még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kisegítette bajba jutott Marc Comát. Sajnos ma már rosszabb hírt kaptunk róla: a fiatal motors akkorát bukott, hogy súlyos koponyasérüléseket szenvedett, jelenleg mesterséges kómában tartják.
Dakar: Kiesett egy újabb nagy esélyes
Az autósok között eddig vezető Peterhansel egy szörnyű nap után nagyjából elvesztette a győzelmi esélyeit, míg Carlos Sainz átvette a vezetést. A motorosoknál az esélyesként számon tartottak közül Coma ismét bakizott, Casteu pedig lábtörés miatt kiesett a versenyből.
350 lóerős lesz a BMW M1
Új részletek szivárogtak ki a 2011-ben piacra kerülő BMW M1-ről, állítólag 350 lóerős motor kerül az autóba.
Felfrissül a 3-as BMW kupé és kabrió
Várhatóan a Genfi Autószalonon mutatkozik be a 3-as BMW kupé és kabrió kiadásának frissített változata.
Robby Gordon mindenkinél gyorsabb volt
A Dakar-rali szervezőinek eredeti tervei alapján tegnap volt a legrövidebb szelektív. Azonban az élet megint közbeszólt, sokan kint maradtak tegnap éjszaka a dűnék között, ezért úgy döntöttek, hogy a mai szelektív rajtidejét könnyítésképp másfél órával eltolják, magát a szakaszt pedig lerövidítik, és az eredeti CP3 időellenőrző ponthoz helyezték át a célvonalat. Ezzel a legrövidebb szakasszá a mai avanzsált a maga 163 km-es távjával.
A kilencszeres bajnok vezet a Dakaron
Ma már elkapták a sűrűjét a Dakarnak, elkezdődött az igazi küzdelem, homokdűnék között vezetett a harmadik szakasz. A motorosoknál és az autósoknál is hátrébb csúszott az eddigi éllovas.
A kétkerekűeket is megritkította a válság - 2010 motoros újdonságai
A gazdasági válság a motorgyáraknak sem tett jót; az eladások csökkenésével párhuzamosan a fejlesztések is jelentősen visszaestek, így a korábbi évektől eltérően 2010-ben jóval kevesebb újdonság közül válogathatunk. Panaszra azért így sem lehet okunk, hiszen jobbnál jobb motorok kerülnek idén is a szalonokba, csak legfeljebb a közeljövőben nem kétévente cserélik le a japán márkák a legújabb sportmotorjukat. Összegyűjtöttük a legfontosabb motoros újdonságokat.
Jólét válságmodellben - BMW 1502 (1976)
Késett, nehezebb és drágább lett, mint tervezték, de hamar a sportos, modern, minőségi autóra vágyó középosztály kedvelt típusává vált. 02-esként még akkor sem létezett, amikor fizikailag már igen, ma viszont nincs veteránrajongó, aki a 2002 Turbo hallatán ne vágyna egy próbakörre. A sorozat utolsó, "minimál"-modellje kapcsán áttekintjük az E114-es kódú BMW történetét.
Dakar-rali: Roma nyert Sainz előtt az első mért szakaszon
Az autósok között a spanyol Nani Roma nyerte szombaton az első mért szakaszt a 2010-es Dakar-ralin.
Jön az új Suzuki Swift is - 2010 autós újdonságai
Nehéz évet zárt az autóipar 2009-ben, a gyártók rengeteg új modell bemutatásával próbálnak kitörni a válságból. Jön az új Suzuki Swift, a terepjáró Dacia, a hibrid Honda sportkocsi, az elektromos Mitsubishi és a kéthengeres Fiat. Lássuk a legjelentősebb modelleket!
- címkék:
- autóbemutató
- autós hír
- autógyártás
- Suzuki
- Nissan
- Mini
- BMW
- Porsche
- Volkswagen
- Skoda
- Honda
- Mitsubishi
- Audi
- Fiat
- Mazda
- Dodge
- Chrysler
- Alfa Romeo
- Volvo
- Dacia
- Toyota
- Aston Martin
- Infiniti
- Lexus
- Land Rover
- Opel
- Jaguar
- Hyundai
- Seat
- Kia
- Jeep
- Ford
- Citroën
- Peugeot
- Mercedes-Benz
- Renault
- Saab
- Címkefelhő »
Kétkocsinyi extra egy harmadikban - BMW 5 GT autósmozi
Éjjellátó, DVD-rendszer, fűthető-hűthető bőrülések, aktív kormány és még számtalan felszerelés, amely az autók legnagyobb részéhez nem is kaphatók. Az BMW 5-ös GT-hez igen.
Versenyautó a BMW Z4-ből
Az M3-as motorjával hajtott Z4 GT3-al újabb ígéretes versenyautót készített privát versenycsapatok számára a BMW Motorsport. A roadsterrel nemsokára olyan GT3-as sorozatokon találkozhatunk, mint a FIA GT3 Európa Bajnokság, a Nemzetközi GT Open és az ADAC GT Masters.
Genfben jöhet a BMW 5-ös hibrid
Tanulmányként már 2010 elején bemutatkozhat a nagyközönségnek az új BMW 5-ös hibrid változata.
Elektromos lett az 1-es BMW
Elektromos 1-es kupét mutat be a BMW a januári Detroiti Autószalonon, a tanulmány az ActiveE nevet kapta.
BMW lett a világ leggyorsabb dízelautója
Egy AC Schnitzer-féle BMW 335d a világ leggyorsabb dízelautója lett a nardói oválpályán.
Detroitban a legerősebb BMW Z4
Januárban, a Detroiti Autószalonon mutatja be az idén leleplezett Z4 roadster eddigi legerősebb, sDrive35is elnevezésű változatát a bajor gyártó. Az autóval kiengesztelheti Z4 M-re vágyó vásárlóit a BMW.
Kémfotón az új BMW X3
Svédországban teszteli a BMW az új X3-at, amely az aktuális modellnél jóval nagyobb lesz.
Kémfotón az új BMW 5 kombi
Az 5-ös BMW új generációja már bemutatkozott, jövőre a kombin a sor. Lassan lehull az összes álca.
Leáll a hidrogénautó-fejlesztéssel a BMW
Egyelőre nem fejleszti tovább folyékony hidrogénes technológiáját a BMW, amely már működőképes prototípusokat is készített.
Sportos tereptopánka - BMW X1 xDrive23d teszt
Meglepően lapos, szabadidőautó-léptékben kicsi, és létezik csak hátsókerék-hajtású verziója is. Az X1-es BMW furcsa szerzet, mégis alternatívája lehet a 3-as kombinak.
A BMW lesz a londoni olimpia autóbeszállítója
A BMW lesz a 2012-es nyári olimpia autóflotta partnere. Az együttműködés során a BMW biztosítja azt a nagyjából négyezer, alacsony károsanyag kibocsátású járművet, amelyeket a játékos során használnak majd.
- címkék:
- London
- német autó
- olimpia
- BMW
- Címkefelhő »
Csillagos ötös - BMW 5-ös statikus bemutató
Hétfő este leplezték le az új 5-öst, amely technikáját tekintve felnőtt a Mercedes E osztály színvonalához. A világpremier után fél nappal már azon kaptam magam, hogy egy új 5-ösben ülök a BMW müncheni fejlesztési központjában, utána pedig a márka dizájnigazgatója, Adrian van Hooydonk válaszolt kérdéseimre.
Bemutatkozott az új 5-ös BMW
Münchenben bemutatta a BMW az 5-ös sorozat hatodik generációját, amely minden eddiginél sportosabb megjelenéssel hódít. 204-től 407 lóerősek lesznek a motorok.
Kiszivárgott képek az új 5-ös BMW-ről
Hétfő esti hivatalos leleplezése előtt jelentek meg gyári fotók az új 5-ös sorozatról, az F10 kódjelzésű modellről.
Száguldó dózerek - BMW X5 és X6 M menetpróba
SUV-vel versenypályára? Beteg ötlet - gondoltam. Kiderült, hogy nem, hiszen a BMW M divíziója megint nagyot alkotott. Megszülettek a csúcsgorillák.
Készülőben a BMW villanyautója
Együttműködési megállapodást írt alá a BMW az SGL Carbonnal, a cég a tervezett Mega City villanyautó elemeit szállíthatja.
Kémfotón a frissített BMW X5
Jövő márciusban, a Genfi Autószalonon mutatja be a felfrissített X5-öt a BMW, a szabadidőautót már az utcán tesztelik.
Vadonatúj luxus-túramotor a BMW-től
A milánió EICMA motoros kiállításra egy meglehetősen formabontó külsejű és technikájú tanulmánnyal készült a BMW. A nem túl fantáziadús Motorrad Concept 6 nevű masinába egy soros hathengeres motort építettek.
Hivatalos előzetes az új 5-ös BMW-ről
Két hét múlva mutatja be a BMW az új 5-ös sorozatot, amelyről hivatalos előzetest tett közzé.
A hét kütyüi: USB-s kézmelegítő és Jacko-telefon
BMW-tulajoknak készült headsetet, 18 gombos egeret és egy deszkás videojátékokhoz készült kiegészítőt is bemutatunk e heti kütyüválogatásunkban.
Házon belül is ölni fog - BMW xDrive Tour és X1 menetpróba
Hibátlan fogsorral és felsőtesttel megáldott, jól szituált fiatalok csapatnak a homokos tengerparton egy X1-gyel, majd egy vágókép után ugyanez a társaság igyekszik behavazott tájakon a sípályák felé. Isten hozta a tapadás és a jól kontrollált csúszkálás világában!