BBC News

címke rss

Az iraki kormányfő marasztalja a szövetségeseket

Nagyvilág2004.06.06, 14:51

Még egy évig Irakban kell maradniuk a szövetséges csapatoknak - mondta a BBC brit hírtelevíziónak Ijád Allávi iraki kormámyfő. Allávi szerint a szövetségesek csak azután távozhatnak, ha Irak eléggé megerősödik ahhoz, hogy önállóan lássa el a biztonsági feladatokat. Időközben döntés született arról, hogy június 30. után visszaállítják Irakban a halálbüntetést. Feltehetően ez vár majd Szaddám Huszein egykori diktátorra is.

Amerikai irányítás alá került egy kínai bank

Gazdaság2004.05.31, 15:43

Történelmi megállapodás született vasárnap Kínában: az állami tulajdonban lévő Sencseni Fejlesztési Bank (Shenzhen Development Bank) mintegy ötödét megvette egy amerikai befektetőcsoport, a Newbridge Capital. Ez az első alkalom, hogy Kínában külföldi cég részesedést szerezhet egy helyi bankban - írja a BBC News.

Öngyilkos galambokat is bevetettek volna a britek

Nagyvilág2004.05.21, 17:21

Öngyilkos támadásokra akart galambokat kiképezni a második világháború végén a brit titkosszolgálat. A galambokat robbanóanyagok és biológiai fegyverek célba juttatására akarták felhasználni, a terv végrehajtására még egy "galamb-bizottságot" is létrehoztak - írja a BBC.

Mark Thomson lett a BBC új igazgatója

Nagyvilág2004.05.21, 20:05

Mark Thomson a Channel 4 televízió igazgatóját nevezték ki a januárban posztjáról lemondott Gerg Dyke helyére a BBC élén. Dyke januárban mondott le, miután Lord Hutton felsőházi lordbíró súlyosan elmarasztalta a BBC szerkesztési eljárásrendjét.

Palesztin tüntetők közé lőttek izraeli helikopterek

Nagyvilág2004.05.19, 17:43

Legalább tízen meghaltak, amikor palesztin tüntetők közé lőttek az izraeli hadsereg helikopterei Rafahban szerdán - írja a BBC News. A palesztinok a térségben folyó izraeli hadműveletek ellen tiltakoztak.

Egyre népszerűbb a műkisujj a jakuzák körében

Nagyvilág2004.05.18, 15:14

A japán szervezett alvilág tagjai közül mind többen szereznek be protéziseket, hogy elrejtsék hovatartozásuk árulkodó jelét: büntetésből levágott kisujjuk hiányát. Egyesek csak normálisan szeretnének kinézni, míg a bűnbánó jakuzák új személyazonosságukhoz keresik a valósághű kisujj-protéziseket egy tokiói klinikán - írja a BBC News.

Háromszázzal száguld a különleges olasz rendőrautó

Nagyvilág2004.05.16, 22:49

Egy nagy teljesítményű sportkocsit kapott az olasz rendőrség a Lamborghini gyártól. Jó hír a gyorshajtóknak, hogy a 309 kilométeres végsebességre képes Lamborghini Gallardót várhatóan különleges és sürgős küldemények - például átültetésre váró szervek - szállítására használják majd - írja a BBC News.

Elnökválasztás Dominikán lövöldözéssel

Nagyvilág2004.05.16, 20:10

Három meghalt vasárnap a Dominikai Köztársaságban a hétvégi elnökválasztáson induló jelöltek támogatói között kirobbant lövöldözésben - jelentette a BBC News. A Karib-tengeren fekvő sziget jelenlegi - eredetileg lelkipásztorként dolgozó - elnöke az előrejzések szerint kevesebb támogatót tudhat maga mögött, mint kihívója.

Lezuhant egy repülőgép Brazíliában

Nagyvilág2004.05.15, 11:05

Harminchárom személlyel a fedélzetén lezuhant egy utasszállító repülőgép Brazíliában. A baleset Manaus városhoz közel, az őserdő fölött történt. Az utasok sorsáról egyelőre nincs hír - írja a BBC.

Az indiai véndiák 35-dik érettségijére készül

Nagyvilág2004.04.16, 13:14

1969 óta próbál leérettségizni egy 68 éves indiai férfi, aki idén 35-szörre kísérli meg ezt - írja a BBC. Shyoram Yadav fogadalmat tett, hogy addig nem nősül meg, amíg le nem teszi a vizsgáit. A férfi az állhatatos kitartását az oktatás fontosságával magyarázta.

Valóságshow és hálapénz.hu a Magyarország-tesztben

Nagyvilág2004.04.16, 12:39

Az utoljára indított itthoni valóságshow nevét és a hálapénzes honlapot is ismernie kell annak, aki jól tájékozott Magyarországgal kapcsolatban - legalábbis ezt feltételezik a BBC Online szerkesztői. A honlapon 10 kérdéses tesztet tesznek közzé mindegyik, az unióhoz május elsején csatlakozó országról.

Megvan a BBC új vezetője

Tévé2004.04.02, 12:58

Michael Grade, a brit Channel 4 volt igazgatója lesz a BBC elnöke - közölte pénteken a BBC News 24 tv-csatorna.

Kinevezték a BBC új vezetőjét

Nagyvilág2004.04.02, 17:13

Michael Grade, a brit televíziózás egyik veteránja vezeti mától a BBC-t. Grade az angol közszolgálati csatorna történetének legnagyobb válsága után veszi át a BBC vezetését. A BBC korábbi vezetése azért távozott, mert a csatornát a Hutton-bizottság elmarasztalta John Kelly professzor, az iraki tömegpusztító fegyverekről jelentést készítő szakértő öngyilkosságának ügyében.

Személyi testőre buktatta le Szaddámot

Nagyvilág2004.03.28, 00:43

A BBC tévé szerint egyik legközelebbi személyi testőre és rokona vezette az amerikai katonákat Szaddám Huszein volt iraki diktátor búvóhelyéhez. A BBC Panorama című politikai magazinműsorának riporterei kiderítették, hogy Mohamed Ibrahim Omár el-Muszlit elfogása volt a kulcs Huszein megtalálásához.

Zimbabwei horror: Minden elkövető áldozat

Nagyvilág2004.03.17, 13:31

"Minden elkövető áldozat is" - mondta az [origo]-nak adott interjújában Mészáros Antónia, a BBC munkatársa, aki dokumentumfilmet készített a zimbabwei ifjúsági kiképzőtáborokról. Az afrikai országban 10 és 30 év közti fiatalok ezreit kényszerítik kiképzőtáborokba, ahol megerőszakolják, megverik, kínozzák és kegyetlenségek elkövetésére kényszerítik a táborlakókat.

Bosszútól félnek a spanyolországi muzulmánok

Nagyvilág2004.03.16, 15:30

Spanyolországban több millió muzulmán él, akik a madridi vasútrobbantások után bosszútól tartanak. Akárcsak szeptember 11. után, most is muzulmánokat vertek meg az utcákon, arab üzletek kirakatait törték be, és nem adnak munkát a bevándorlóknak - állítja a BBC.

Pakisztán tagadja bin Laden jelenlétét

Nagyvilág2004.03.16, 20:15

Oszam bin Laden, a világ legkeresettebb embere, biztosan nincs Pakisztánban, sokkal valószínűbb, hogy Afganisztánban tartózkodik - mondta a BBC világrádiónak a pakisztáni belügyminiszter.

Amerikai csapatok vonultak a haiti lázadók városaiba

Nagyvilág2004.03.06, 10:33

Amerikai tengerészgyalogosok több, a lázadók által ellenőrzött városba vonultak be Haitin. Az amerikai katonák feladata, hogy lefegyverezzék a lázadókat és segítsenek a haiti hadseregnek helyreállítani a rendet - írja a BBC News.

Rács mögé kerülhet az amerikai életmódguru

Gazdaság2004.03.06, 14:11

Börtönbe kerülhet Amerika egyik leghíresebb és legsikeresebb üzletasszonya Martha Stewart, miután pénteken egy New York-i bíróság bűnösnek találta mind a négy ellene felhozott vádpontban - írja a BBC News.

Kis híján elfogták Oszama bin Ladent

Nagyvilág2004.03.05, 16:38

Kicsúszott üldözői kezéből Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője - jelentette a BBC News. A lap úgy tudja, hogy múlt héten egy pakisztáni csapat kis híján elfogta a terroristavezért, akinek azonban végül sikerült elmenekülni.

Elfogták az al-Kaida egyik vezetőjét

Nagyvilág2004.03.04, 15:39

Jemeni biztonsági erők elfogták az al-Kaida terrorszervezet egyik helyi vezetőjét - közölte csütörtökön a BBC News. Az akció során több olyan terroristát is elfogtak, akik az 1980-as években Oszama bin Laden harcostársai voltak.

További adósságba veri Kaliforniát Schwarzenegger

Gazdaság2004.03.03, 11:57

Kalifornia kedden megszavazta Arnold Schwarzenegger kötvénykibocsátási javaslatát, így gyakorlatilag minden akadály elhárult az elől, hogy a világ ötödik legnagyobb gazdaságának számító állam 15 milliárd dollárnyi hitelhez jusson - írja a BBC News.

Veszélyesek az internetes banki tranzakciók

Nagyvilág2004.03.02, 17:38

Egyre szaporodnak a világhálón elkövetett banki csalások Nagy-Britanniában. A BBC értesülései szerint kelet-európai bűnözői csoportok lemásolják a pénzintézetek honlapjait, és miután a hamisított  lapra írányították a gyanútlan ügyfeleket, megszerzik a számlájukhoz kapcsolódó titkos adatokat.

Greenspan demográfiai veszélyekre figyelmeztet

Gazdaság2004.02.26, 09:12

Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke arra figyelmezette a kongresszust, ha nem tesz sürgősen intézkedéseket a hiány és az állami kiadások lefaragására, akkor néhány éven belül súlyos helyzetbe kerülhet az amerikai gazdaság és szociális ellátás - írja a BBC News.

Egy elütött gesztenyefáért fizetett kártérítést a BBC

Nagyvilág2004.02.22, 15:39

A BBC 250 font kártérítést fizetett Churchill település önkormányzatának, mert a faluban a tévécsatorna egyik műsorvezetője autójával szándékosan belerohant egy harmincéves gesztenyefába. A műsorvezető azt akarta kipróbálni, mennyire biztonságos a jármű. Szakértők szerint a fa az ütközés miatt elpusztul.

Kerry: Bush napjai meg vannak számlálva

Nagyvilág2004.02.08, 12:48

John Kerry sima győzelmet aratott az újabb demokrata elnökjelölt előválasztásokon, Washingtonban és Michiganben. Kerry a szavazatok közel 50 százalékát szerezte meg. Kiváló szereplésével egyre közelebb kerül ahhoz, hogy George W. Bush kihívója legyen az őszi elnökválasztáson - írja a BBC News. Riválisai abban bíznak, hogy Kerry nem szerepel majd jól a déli államokban és így behozhatják lemaradásukat.

USA: kivizsgálják az Irak elleni vádakat

Nagyvilág2004.02.02, 16:44

Vizsgálatot indít az amerikai kormány annak kiderítésére, hogy helyesek voltak-e azok a hírszerzési információk, amelyekre az Irak elleni háborút alapozták - jelentette a BBC News. Bár a háború egyik legfőbb okát azok a hírszerzői jelentések szolgáltatták, amelyek szerint Bagdadnak tömegpusztító fegyverei vannak, ilyeneket eddig nem találtak a szövetségesek Irakban.

Családokat gázosítanak el az észak-koreai fegyverkísérletekben

Nagyvilág2004.02.01, 17:52

Tömegpusztító fegyverek hatóanyagaival kísérleteznek az észak-koreai koncentrációs táborok lakóin. Erről egy dezertált északi katonai vezető beszélt a BBC 2-es csatornájának. A vasárnap este műsorra tűzött riportfilmből kiderül, kísérletenként 30-150 embert ölnek, meg vegyi- és biológiai fegyverek hatóanyagaival, köztük teljes családokat egyszerre. Észak-Korea volt pekingi katonai attaséja szerint - aki maga is részt vett a kísérletekben - elhitették velük, hogy az áldozatok az ország minden bajának okozói.

Hutton-jelentés: távozik a BBC katonapolitikai tudósítója

Nagyvilág2004.01.30, 22:42

Távozik posztjáról Andrew Gilligan, a BBC rádió vezető katonapolitikai tudósítója, aki tavaly májusi, súlyosan vitatott riportjával kirobbantotta az utóbbi évtizedek legnagyobb - a BBC-t is története legmélyebb válságába sodró - belpolitikai botrányát. Gilligan péntek este jelentette be távozását.

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Nagyvilág2004.01.29, 16:20

Az elnök után távozik posztjáról a BBC vezérigazgatója is. Greg Dyke ugyancsak a Hutton-jelentés megállapításai miatt mondott le. Lord Hutton keményen kritizálta a BBC-t abban a jelentésben, melyet David Kelly öngyilkosságának körülményeiről készített.

Hutton jelentése miatt lemondott a BBC elnöke

Nagyvilág2004.01.28, 18:11

Szerda kora délután ismertette Lord Hutton azt a jelentést, melyet David Kelly volt brit kormányzati fegyverzeti tanácsadó öngyilkosságának körülményeiről készített. Hutton szerint az öngyilkosságért senki nem tekinthető felelősnek, ugyanakkor keményen bírálta a BBC-t, mivel megtámadta a brit kormány integritását, tudósítója pedig olyan dolgokat adott Kelly szájába, amiket nem is mondott. A jelentés nyilvánosságra hozatala után a BBC elnöke, Gavyn Davies bejelentette, hogy távozik posztjáról.

Blair megúszta a nehéz napokat

Nagyvilág2004.01.28, 08:42

Kiszivárgott értesülések szerint nem állapította meg a brit kormányfő közvetlen felelősségét a Kelly-öngyilkosság ügyében összeállított független bírói jelentés, amely ugyanakkor elmarasztalta a BBC rádiót. Tony Blair elmarasztalás esetén állítólag lemondott volna. A szerda délutánig titkosított jelentésről a The Sun számolt be. Blair és kormánya ugyanakkor - ha szűk többséggel is - de keresztülvitte a felsőoktatási tandíjreformot a brit parlament alsóházában kedden. A reform várt bukása ugyancsak a kormányfői székbe kerülhetett volna.

A gyerekek is cigiznek a füstölő szent napján

Nagyvilág2004.01.21, 11:35

Simone kilencéves. Szombaton foci közben, a családi asztalnál ülve vagy tévénézés alatt, szóval egész nap csak dohányzik, mint az összes barátja, sőt mindenki az olaszországi Capena városában. A BBC riportere a füstölő szentek napjának megünneplésén járt. Capenában ezen a napon mindenki füstöl, és ezt leginkább a gyerekek élvezik.

Támad a SARS-nál is veszélyesebb madár-influenza

Nagyvilág2004.01.16, 11:36

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói bizonyítékokat találtak arra, hogy a cibetmacskák terjesztik Kínában a SARS-vírust - írja a BBC News. A kórokozó nyomait megtalálták több állat ketrecén. Kínának a SARS mellett más nehézségekkel is szembe kell néznie, ugyanis a szomszédos Vietnamban felütötte a fejét a madár-influenza, ami kutatók szerint veszélyesebb lehet, mint a SARS.

Karadzic után kutatott a NATO

Nagyvilág2004.01.11, 17:30

Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető után kutattak vasárnap a NATO erői, de nem bukkantak a nyomára - írja a BBC. Az akció azt követően indult, hogy a NATO olyan információkhoz jutott, hogy a háborús bűnök elkövetésével gyanúsított Karadzic orvosi segítséget kért a Szarajevótól 16 kilométerre lévő Pale városában. A katonák a város több épületét is átkutatták, de nem bukkantak Karadzic nyomára.

Kiszabadultak az Iránban túszul ejtett bringások

Nagyvilág2003.12.28, 14:56

Kiszabadult a fogságból az a három európai kerékpáros, akiket még december elején ejtettek túszul drogkereskedők Irán dél-keleti részén. Az iráni külügyminiszter szerint a kiszabadult túszok jól vannak - írja a BBC News.

Gránátok robbantak az USA bagdadi főhadiszállásánál

Nagyvilág2003.12.25, 22:24

Csütörtök éjszaka ismét robbanások rázták meg az iraki fővárost - írja a BBC News. Szemtanúk szerint három gránátlövedék csapódott be az Irakot ellenőrző amerikai kormányzat bagdadi főhadiszállása közelében. A detonációk után megszólaltak a szirénák. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

A kergemarha-kór felütötte a fejét az USA-ban is

Nagyvilág2003.12.25, 21:33

Hivatalosan is megerősítették, hogy BSE - közkeletű nevén kergemarha - kóros szarvasmarhát találtak Washington államban. A betegség most bukkant fel először az Egyesült Államokban - írja a BBC News. A hír hallatán több ország - köztük Japán, Mexikó és Dél-Korea, az amerikai marhahús legnagyobb felvásárlói - felfüggesztette az amerikai marhahús importját.

Több ezer brit áldozata van a hidegnek

Nagyvilág2003.12.23, 10:46

Töb mint 2 500-an vesztették életüket a hideg miatt Nagy-Britanniában az elmúlt hetekben. Csak Londonban és környékén 302 ember halt meg az elmúlt egy hétben a zord időjárás következtében. Szakértők szerint a hideg brit áldozatainak száma tél végére az 50 ezret is elérheti - írja a BBC News.

Elgázolt egy embert, mert nem kapott majonézt

Nagyvilág2003.12.06, 13:15

Egy amerikai nőt 10 év börtönre ítéltek, amiért szándékosan elgázolta egy gyorsétterem munkatársát - írja a BBC News. A nő akkor vesztette el fejét, amikor nem kapott majonézt szendvicséhez, majd autójával fellökte a vele megegyezni próbáló alkalmazottat, aki medencetörést szenvedett.

Rumsfeld és Schwarzenegger vezet az ostobaság-listán

Nagyvilág2003.12.05, 13:35

Idén is kiosztották Nagy-Britanniában az Arany bika-díjat, amellyel az év legrosszabb nyilatkozatait "díjazzák". A BBC közzétette az év tíz legrosszabbnak minősített mondatát. Értelmetlen nyilatkozatokban azonban nem kell messzire menni: Magyarországon is számos weboldalon gyűjtik a negatív példákat, elsősorban a politikusok nyilatkozatait, de számos hivatal honlapjának szövege is mosolyra fakasztja az olvasót.

Tudományos képlet a tökéletes vajaspirítósról

Nagyvilág2003.11.30, 10:53

Egy brit táplálkozáskutató képletet dolgozott ki, melynek segítségével elkészíthető a tökéletes pirítós - írja a BBC News. A csemegéhez 120 Celsius-fokos kenyér és 5 fokos vaj kell.

Szabadságra mennek a kimerült indiai elefántok

Nagyvilág2003.11.16, 20:04

Egy hónap szabadságra mehetnek az India déli államaiban dolgoztatott elefántok. Az állatok egy minden igényüket kielégítő pihenőparkba vonulnak, ahol saját egészségügyi központ és konyha várja őket. A pihenőpark azt a célt szolgálja, hogy a különböző templomok, szent helyek és magánszemélyek szolgálatában álló ormányosok kipihenhessék fáradtságukat - írja a BBC News.

Csökkenő európai autóeladások

Gazdaság2003.11.14, 15:49

Egyre kevesebb új autó fogy Európában, ugyanis októberben 0,3 százalékkal estek vissza az eladások szeptemberhez képest, míg az egy évvel ezelőtti időszakhoz viszonyítva 1,2 százalékos a csökkenés mértéke - írja a BBC News.

Amerikai helikoptert lőttek le Irakban

Nagyvilág2003.11.02, 11:42

A bagdadi repülőtér közelében lelőtték az amerikai hadsereg egyik helikopterét. A BBC hírei szerint tizenhárom utas életét vesztette és húsznál többen megsebesültek.

Karácsonykor sem lesz Half Life 2

Techbázis2003.10.08, 10:38

Az ellopott kódrészlet miatt a tovább késik a Half Life 2 megjelenése. A kiadó tájékoztatása szerint még karácsonykor sem találkozhatunk a boltokban a legendás FPS játék második részével, olvashattuk a szomorú hírt ma a BBC News címoldalán.

Háziállatokat foglalnának le be nem fizetett számlákért

Gazdaság2003.10.03, 12:20

Az oroszországi Vlagyivosztokban egy áramszolgáltató cég radikális lépésre szánta el magát: a jelentős tartozást felhalmozó fogyasztóktól "elrabolják" a házi kedvenceket, hogy így kényszerítsék őket fizetésre - írja a BBC News.

BBC: Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek

Nagyvilág2003.09.24, 20:18

Nem talált tömegpusztító fegyvereket az a feltáró bizottság, amely a háború vége óta kutat ilyen fegyverek után Irakban - mondták amerikai kormányforrások szerdán a BBC tévének.

Súlyos amerikai veszteség Irakban

Nagyvilág2003.09.18, 16:26

Iraki gerillatámadás ért egy amerikai katonai gépkocsioszlopot Bagdadtól nyugatra, Haldíja városának közelében. Egyelőre nem tudni pontosan hány amerikai katona esett el, a BBC szerint hárman vesztették életüket és többen megsérültek.

Kelly-ügy: a BBC elismerte, hogy hibázott

Nagyvilág2003.09.17, 14:09

Elismerte a BBC rádió vezető katonapolitikai tudósítója szerdán, hogy hibázott, amikor a később öngyilkosságot elkövető David Kelly fegyverzeti szakértő szavait visszaadta egy májusi rádiótudósításban. Szerinte nyelvbotlás történt, ami az élő adás kockázatai közé tartozik.

Orosz rulettet játszott Kelly életével a brit kormány

Nagyvilág2003.09.16, 20:48

A Kelly-család ügyvédje azzal vádolta meg az angol védelmi minisztérium vezetését, hogy orosz rulettet játszottak a tudós életével. Az ügyvéd szerint a minisztérium szándékosan szivárogtatta ki: az időközben öngyilkosságot elkövetett Kelly informálta a BBC-t arról, hogy az angol kormány manipulálta az Irak-jelentést.

WTC: közzétehetik az áldozatok utolsó beszélgetéseit

Nagyvilág2003.08.29, 12:44

Közzéteszik azoknak a telefonhívásoknak a hangfelvételeit, melyeket a New York-i World Trade Centerből kezdeményeztek közvetlenül a felhőkarcoló összeomlása előtt - írja a BBC News. Mindezt egy csütörtöki bírósági ítéletnek köszönhetően lehet megtenni. Az áldozatok hozzátartozói vegyes érzelmekkel fogadták a döntést.

Mindenki szeptember 11-re gondolt

Nagyvilág2003.08.15, 11:34

Az áramkimaradás első jeleit helyi idő szerint csütörtök délután 4 órakor észlelték az amerikaiak. Ahogy a BBC New Yorkban tartózkodó tudósítója írta: először azt vették észre, hogy akadoztak, majd leálltak a légkondicionálók. Az emberek többségének egyből az jutott eszébe: megint terrortámadás történt.

Fosztogatnak a sötétség leple alatt Kanadában

Nagyvilág2003.08.15, 15:52

Több amerikai és kanadai nagyváros életét megbénította az Egyesült Államok és Kanada történetének legnagyobb áramszünete, amely helyi idő szerint csütörtök délután kezdődött.  Emberek tízezrei özönlöttek az utcára a sötétség miatt. A kanadai főváros több pontján is fosztogatók tüntek fel, akik megpróbálják kihasználni a hirtelen jött sötétséget. A sötétség a BBC szerint 50 millió embert érint. Néhány helyen már sikerült helyreállítani a minimális áramszolgáltatást, a teljes rendszer újraindítása azonban még órákat vehet igénybe.

Írország: terrorista kiképzőtábort fedeztek fel

Nagyvilág2003.08.03, 22:05

Feltételezett terrorista kiképzőtáborra bukkant a rendőrség Írországban. A BBC brit televízió vasárnap esti közlése szerint tíz embert őrizetbe vettek. Állítólag a jelenleg az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország Írországhoz csatolását sürgető köztársaságpártiakról van szó.

Kéksisakosokat küldenek Libériába

Nagyvilág2003.08.02, 11:41

Októbertől az ENSZ kéksisakosai biztosítják a tűzszünetet Libériában, miután pénteken a világszervezet Biztonsági tanácsa jóváhagyta az erről szóló amerikai javaslatot - közölte a BBC. A határozatot Franciaország, Németország és Mexikó nem támogatta.

24 órán belül öt amerikait öltek meg Irakban

Nagyvilág2003.07.27, 11:22

Szombat reggel óta öt amerikai katonát öltek meg Irakban. Az amerikai hadvezetés korábban abban bízott, hogy Szaddám fiainak halálával alábbhagynak a támadások. A BBC tudósítója szerint ugyanakkor nem csupán a volt elnök hívei tartják ellenségnek az amerikaiakat.

Blairék nyomására adták ki az öngyilkos tanácsadó nevét

Nagyvilág2003.07.22, 16:02

Állítólag a brit miniszterelnöki hivatal nyomására hozták nyilvánosságra azt az információt, hogy David Kelly súgott a BBC-nek az iraki háborúval kapcsolatban. Tony Blair kormányfő azonnal cáfolta az értesülést.

Blairnek beszóltak Ázsiában is

Nagyvilág2003.07.20, 13:57

"Véres a keze, miniszterelnök úr? Mikor mond le?" - kérdezte kiabálva Tony Blair brit miniszterelnököt egy újságíró Japánban. Az ázsiai látogatáson lévő kormányfő erre nem válaszolt, de azt közölte, hogy az ellenzék követelése ellenére sem lesz rendkívüli parlamenti ülés David Kelly rejtélyes halála miatt. A BBC elismerte, hogy Kelly volt a titkos forrás, aki a kormány hazugságairól beszélt.  

Meghalt az iraki titkok tudója

Nagyvilág2003.07.18, 16:46

Megtalálták David Kelly holttestét a brit rendőrök. A fegyverzeti szakértőként dolgozó férfi koronatanúja volt a BBC és a brit kormány között kirobbant, komoly belpolitikai feszültséget okozó ügynek. A brit közszolgálati rádió ugyanis azt állította, hogy a kormány szándékosan meghamisította az iraki tömegpusztító fegyverekről készült titkosszolgálati jelentést. A kormány szerint a BBC hamis információkat közölt. Kelly rejélyes halála miatt elképzelhető, hogy nem sikerül lezárni a vitát.

London már lemondott az iraki tömegpusztító fegyverekről

Nagyvilág2003.07.10, 11:08

Londoni kormánykörökben már nem számítanak arra, hogy valaha is előkerülnek az iraki tömegpusztító fegyverek, jóllehet azt továbbra is biztosnak tartják, hogy e fegyverek léteztek - közölte szerda éjjel, meg nem nevezett kormánytisztviselőkre hivatkozva a BBC. A brit miniszterelnök egy nappal korábban még azt nyilatkozta, hogy nem kétséges, hogy Iraknak voltak tömegpusztító fegyverei.

A Fehér Ház tudta, hogy hazugság volt Bush beszédében

Nagyvilág2003.07.09, 12:32

Már George Bush amerikai elnök januári beszéde előtt hónapokkal figyelmeztette a Fehér Házat a CIA, hogy az Irak afrikai urániumvásárlási kísérletéről szóló információk nem igazak - jelentette a BBC. A dologról azonban az elnököt a jelek szerint nem tájékoztatták, mivel január 28-i beszédének egyik fő gondolata ez volt. Ezzel tovább erősödik a gyanú, hogy az amerikai kormányzat a brithez hasonlóan eltorzította a titkosszolgálati jelentéseket.

Hajszálon múlt a brit kormány szavahihetősége

Nagyvilág2003.07.07, 15:39

Csupán egy szavazat többséggel döntött úgy a brit kormány hírszerzési adatokkal való esetleges visszaélését vizsgáló parlamenti bizottság, hogy Tony Blair szóvivője nem "turbózta fel" az iraki fegyverekről szóló titkosszolgálati jelentést. A BBC korábban azt állította, hogy Alastair Campbell nyomására került bele egy nem megfelelően megerősített információ a dokumentumba. A bizottság ugyanakkor számos kifogással illette a kormány azon tevékenységét, hogy megfelelő titkosszolgálati bizonyítékkal támassza alá az Irak elleni háborút.

Blair tagadja a manipulációt

Nagyvilág2003.07.06, 08:55

Személyesen támadta a BBC-t vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit kormányfő, indulatosan cáfolva a brit közrádió azon állítását, miszerint vezető kormánytisztviselők a háború előtt közvetlen beavatkozással "szexisebbé" tették az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési értesüléseket. Blair szerint nem is lehet súlyosabb vádat felhozni egy miniszterelnök ellen annál, hogy a saját maga által hamisított hírszerzési adatok alapján küldte háborúba a hadsereget.

Berlusconi botrányos kijelentései

Nagyvilág2003.07.04, 13:57

Az Európai Parlamentben botrányt okozott az olasz miniszterelnök, amikor náci poénnal sértegetett egy német baloldali képviselőt. Berlusconi azzal védekezett, hogy csak ironikus akart lenni, és nem volt hajlandó visszavonni megjegyzését. Az olasz milliárdos vállalkozó-politikus nem először okozott botrányt másokat sértő, magát pedig dicsőítő kijelentéseivel. A BBC válogatott a legemlékezetesebbek közül:

Eldurvult a viszony a BBC és a brit kormány között

Nagyvilág2003.06.27, 13:41

Mélypontra került a BBC és a brit kormány viszonya, utóbbi szerint ugyanis a közszolgálati adó valótlanul állította azt, hogy a kormányfő hivatala szándékosan eltorzította az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló jelentést. A kormányfő tanácsadója ultimátumszerű levelet intézett a BBC-hez, és bocsánatkérésre szólította fel az adót. A BBC hírigazgatója szerint példátlanul erős kormányzati nyomás éri őket, ettől függetlenül azonban kitartanak állításaik mellett.

Hat brit katonát öltek meg Irakban

Nagyvilág2003.06.24, 17:55

Hat brit katona meghalt, nyolc pedig megsebesült Irakban két különböző támadásban - írja a BBC News. Mindkét eset Amara város közelében történt, 200 kilométernyire Bászrától.

Felrobbant egy iraki olajvezeték

Nagyvilág2003.06.22, 10:29

Amerikai katonai jelentések szerint szombaton felrobbant egy olajvezeték a Bagdadtól 140 km-re fekvő Hit város közelében. A BBC értesülési szerint személyi sérülésről nem érkezett jelentés és egyelőre azt sem tudni, mi okozta a detonációt.

Olajtolvajokat ölt a felrobbant vezeték

Nagyvilág2003.06.21, 19:12

Legalább 105 ember vesztette életét, és többen megsérültek egy megrongált olajvezeték berobbanása miatt Nigéria dél-keleti részén csütörtökön - tájékoztatta szombaton a Nemzetközi Vöröskereszt a BBC News Online-t. A robbanást vélhetően egy motorkerékpárból kipattanó szikra idézte elő, és az áldozatok többsége épp olajat lopott a vezetékből.

USA: nem kizárt Irán megtámadása

Nagyvilág2003.06.20, 16:05

Az Egyesült Államok fenntartja magának a jogot, hogy akár katonai erővel vessen véget az iráni atomprogramnak - mondta a BBC rádiónak adott nyilatkozatában John Bolton amerikai külügyminiszter-helyettes. Bolton szerint több lehetőség is felmerült, és jelenleg még ezek között szerepel egy esetleges háború is.

Száz felett a halottak száma Srí Lankán

Nagyvilág2003.05.18, 20:30

Száz fölé emelkedett a Srí Lanka-i felhőszakadások okozta árvíz és földcsuszamlás halálos áldozatainak száma. A szigetország egyes körzeteit teljesen elsodorta a víz - írja a BBC.

Amit mindenképp tudni kell Irakról

Nagyvilág2003.03.18, 13:21

Irak több mint négy magyarországnyi területén körülbelül két és félszer élnek többen, mint hazánkban. Az államnak Iránnal és Kuvaittal szemben vannak területi követelései. Komoly belső feszülségeket okoz a jelentős számú kurd népesség és a síita irányzathoz tartozó muzulmánok mozgalma. Az ország nagymértékben eladósodott. Az ország vezető posztjait Szaddám Huszein tölti be, ő az elnök, az államfő, a hadsereg főparancsnoka, a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának elnöke és az egész arab világot behálózó, arab egységet szorgalmazó, Baath Párt iraki parancsnokságának főtitkára. Huszein nem ismer kegyelmet, ahogy a BBC írja: politikai elllenségeit ...

Irak népe

Nagyvilág2003.03.17, 11:33

Az irakiak legnagyobb része muzulmán. A többségében szunnita elit uralkodik a sííta többség és a többi kisebbség fölött. Egy esetleges iraki háborút követően várhatóan a síitákat kérnék fel az új közigazgatásban való részvételre, míg a kurdok lehetőséget kapnának autonómiájuk megszilárdítására. Az elnyomott kisebbségek a BBC szerint várhatóan hazatérnek.

Már csak pár nap haladékot kaphat Irak

Nagyvilág2003.03.16, 10:55

Szaddám Huszein iraki elnök háborús helyzetet hirdetett országában, miközben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Spanyolország a döntő vasárnapi csúcsra készül. A BBC úgy tudja, néhány napos ultimátumot készülnek adni az államok Szaddám Huszeinnek a távozásra. Az Irak ellen katonai erővel felvonult két szövetséges hatalom, az Egyesült Államok és Nagy-Birtannia ellenkező esetben a héten - egyes hírek szerint szerdán vagy csütörtökön - megindítja a hadműveleteket.

Cáfolják, hogy elfogták Oszama bin Ladent

Nagyvilág2003.03.12, 15:07

Amerikai és brit források tagadták a londoni rádió szerda délutáni értesülését, amely szerint Pakisztánban elfogták volna Oszama bin Laden terrorista vezért. A BBC biztonságpolitikai szakértője szerint az ilyen értesülések ugyanakkor arra utalnak, hogy az amerikaiak ma sokkal közelebb vannak bin Laden elfogásához, mint az utóbbi másfél évben bármikor.

Húszéves mélyponton a japán tőzsde

Gazdaság2003.03.07, 12:46

Az iraki háború fenyegetése és különböző vállalati botrányok következtében 1983-óta nem látott mélységbe zuhant a vezető japán tőzsdeindex, a Nikkei  - írja a BBC News online.

Blix elégedetlen az iraki együttműködéssel

Nagyvilág2003.02.27, 20:42

Az ENSZ-szel folytatott bagdadi együttműködés mértéke csak "nagyon korlátozott eredményeket" tett lehetővé eddig az iraki leszerelésben - a BBC előzetes értesülése szerint ezt tartalmazza Hans Blixnek, a fegyverzetellenőrök vezetőjének új jelentése, amely szombaton kerül a Biztonsági Tanács asztalára.

Blair: A tétlenség véresebb konfliktushoz vezet

Nagyvilág2003.02.25, 15:46

Tony Blair brit kormányfő a parlament alsóházát próbálta meggyőzni, hogy támogassa a kormány Irakkal kapcsolatos politkáját. A képviselők szerdán szavaznak a kormányzati javaslatról, amely kimondja, hogy Szaddám Huszeinnek már csak egyetlen lehetősége maradt a leszerelésre. A BBC szerint politikai karrierjének legfontosabb beszédét tartó Blair közölte: a tétlenség csak egy később kirobbanó, sokkal véresebb konfliktushoz vezet.

Nagyszabású izraeli támadás Gáza ellen

Nagyvilág2003.01.26, 10:58

Tizenkét palesztin meghalt, több mint ötven megsebesült Gáza városában az izraeli haderő behatolása során, amely a két éve kezdődő palesztin lázadás óta a legnagyobb hadművelet volt - írja a BBC.

Vegyi fegyvereket vetne be Irak a BBC szerint

Nagyvilág2003.01.24, 12:25

Bagdad felkészíti a kulcsfontoságú alakulatait a vegyi fegyverek elleni védekezésre. A BBC birtokába került dokumentumot az iraki ellenzék csempészte ki az országból.

Irak: tiltott katonai anyagokra bukkantak

Nagyvilág2003.01.14, 20:19

Irak, az ENSZ-szankciókkal dacolva, nagy tömegben importált az utóbbi években számára tiltott katonai anyagokat, de nem világos, hogy tömegpusztító fegyverekhez szánta-e ezeket - mondta kedden Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzet-ellenőrző missziójának vezetője a brit BBC rádiónak adott nyilatkozatában.

Menesztették az ukrán kormányt

Nagyvilág2002.11.16, 17:42

Viktor Janukovics donyecki kormányzót bízta meg kormányalakítással Leonyid Kucsma ukrán államfő, miután szombaton menesztette Anatolij Kinah miniszterelnököt és kormányát - közölte a BBC.

Bennfentes kereskedéssel vádolják Sorost

Archívum2002.11.08, 10:57

Bírósági eljárás indult Soros György ellen, akit bennfentes kereskedelemmel vádolnak Párizsban. A csütörtökön kezdődő perben Sorost és három másik francia üzletembert azzal vádolnak, hogy tisztességtelen módon vásároltak fel banki részvényeket még 1988-ban - írja a BBC News online.

A terror éjszakája a színházban

Nagyvilág2002.10.24, 17:54

Kilenc óra múlt nem sokkal, az első felvonás épp a végéhez közeledett. Több száz moszkvai ült a sötétben, és nézte az előadást. Közben a színfalak mögött egy rémisztő, valódi dráma bontakozott ki. A BBC szemtanúk elmondása alapján a túszdráma kezdeti eseményeit írja le.

Előrehozott választásokkal fenyegetőzik a vesztes

Nagyvilág2002.09.23, 13:37

Szoros győzelemmel a hátuk mögött kezdték meg koalíciós tárgyalásaikat a szociáldemokraták (SPD) és a zöldek hétfőn, egy nappal a német parlamenti választás után. A BBC elemzői szerint Schröder kormánya nem lesz elég erős ahhoz, hogy végrehajtsa az elengedhetetlen gazdasági reformokat. A kereszténydemokraták kancellárjelöltje hétfő reggel azt nyilatkozta, hogy az SPD-Zöldek koalíció túl gyenge a kormányzáshoz, véleménye szerint nem sokára új választásokat kell majd kiírni.

Veszélyben a terrorpénzek elleni harc

Archívum2002.09.02, 14:50

Veszélybe kerülhet a terrorpénzek elleni harc a nemzetközi valutaalap (IMF) és a pénzmosás elleni független nemzetközi munkacsoport, az OECD égisze alatt működő FATF (Financial Action Task Force) között kialakult vita miatt - értesült a BBC News.

Csődközelben a US Airways

Archívum2002.08.12, 09:26

Az Egyesült Államok egyik vezető légitársasága csődeljárási védelmet kért. A társaság tavaly 2,1 milliárd dollár veszteséget könyvelt el. A US Airways az első csődöt jelentő amerikai légitársaság a szeptember 11 események következményeként, írja a BBC News.

Karadzic híveire vadásznak a békefenntartók

Nagyvilág2002.08.14, 17:41

Erőteljes akciót indítottak a volt boszniai szerb vezető, a háborús bűnök miatt üldözött Radovan Karadzic hálózata ellen a NATO békefenntartói Boszniában - adta hírül a BBC. A csapatok utakat torlaszoltak el, és helikopterekkel végzik a terep felderítését.

Lovaggá ütik Alan Greenspant

Archívum2002.08.08, 13:04

Nagy Britannia tiszteletbeli lovagi címet adományoz Alan Greenspannek, az Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltő Federal Reserve (FED) elnökének. Az indoklás szerint Greenspan a világgazdaság stabilitását megőrző lépéseiért kapja a címet, írja a BBC News.

Omár molla él és Afganisztánban van

Nagyvilág2002.08.04, 20:22

Az egykori tálib vallási vezetőt, Omár mollát többen látták nyolc hónappal az afganisztáni fundamentalista rezsim leverése után - közölte egy afgán hivatalos forrás. Hamid Karzai afgán elnök testvére, Ahmad Wali Karzai a Reutersnek elmondta, hogy Omar mollát az ország központi és déli részeiben tartózkodik, és szülőföldjét is felkereste  - írja a BBC.

Meredeken esett a Financial Times nyeresége

Gazdaság2002.07.29, 12:50

Háromnegyedével zuhant idén a Financial Times (FT) gazdasági napilap nyeresége, a legújabb adatok szerint. A szaklap szerint a profitkiesés elsősorban a reklámpiac 70-es évek óta nem látott mértékű visszaesésének köszönhető, írja a BBC News.

Volt KGB ügynökök a hitelbírálók Oroszországban

Archívum2002.07.04, 11:54

A szovjet időkben akár 10 millióan is várólistán lehettek, hogy állami lakásokhoz jussanak, írja a BBC. Manapság egyre több lesz a magántulajdon a volt szocialista országban, és robbanásszerűen megugrott a jelzálogkölcsönök száma. A hitelbírálat viszont nem egyszerű egy olyan országban, ahol a bankszámlák helyett a lakosság zömének készpénzben vannak a tartalékai.

Nyilvánosságra hozták az Enron-vezető búcsúlevelét

Archívum2002.04.12, 10:44

A houstoni rendőrség nyilvánosságra hozta Clifford Baxter, Enron elnök-helyettes búcsúlevelének tartalmát. Baxtert január 21-én lőtte főbe magát az autójában. A búcsúlevél nem említi az Enron-botrányt, de az öngyilkosságát Baxter a büszkesége elvesztésével indokolja - írja a BBC News.

Olajcég perli a környzetvédőket

Archívum2002.06.25, 17:42

Pert indít a Greenpeace nemzetközi környezetvédő csoport ellen az amerikai ExxonMobil olajtársaság. A cég szerint a zöld szervezet visszaélt a cég érdekeltségében működő Esso vállalati jelképével, amikor azt náci jelképekhez hasonlóvá alakította - írja a BBC News.

Ötszáz halott az iráni földrengésben

Nagyvilág2002.06.22, 16:49

Legkevesebb ötszázan meghaltak Irán észak-nyugati részén egy erős földrengés miatt. A Richter skála szerinti 6,3- as földrengés, majd egy későbbi utórengés házakat semmisített meg, a sebesültekkel tele vannak az iráni kórházak - írja a BBC.

Az euró leleplezte az ír drágaságot

Gazdaság2002.06.21, 15:40

Az online Retail Intelligence felmérésében 40 termék árát hasonlította össze dublini és St. Tropez-i viszonylatban. A felmérés szerint összeségében a francia árak 25 százalékkal alacsonyabbak az íreknél - írja a BBC News.