bántalmazás

címke rss

Gyermekkorában bántalmazták: hosszú évekre megnémult a lány

Archívum2019.04.08, 11:21

Amelia-Rose nyolcévesen teljesen megnémult, és csak 21 éves korában kezdett el újra beszélni. Kiderült, hogy egy trauma váltotta ki nála a némaságot.

Megvert és kirabolt egy buszmegállóban alvó embert a rablóbanda

Itthon2019.04.05, 13:55

Kirabolt egy alvó embert egy férfi január 13-án hajnalban az Örs vezér téri buszmegállóban. Belenyúlt a zsebébe, és kivette belőle pénzét és telefonját. A férfi erre felébredt, és verekedni kezdtek. A rabló három társa ekkor előkerült, és összeverték, megrugdosták a korábban alvó férfit.

Agyonverte mostohalányát, mert idegesítette az általa nézett rajzfilm

Nagyvilág2019.04.04, 18:40

Két nappal azelőtt, hogy megölte hároméves mostohalányát, a 23 éves, USA-beli nő hosszasan panaszkodott a Facebookon a kislány kedvenc rajzfilmjére. Emellett a kislány kétéves testvérét is rendszeresen bántalmazta - írja a Mirror. 

Vasvillával akarta leszúrni férjét egy újkenézi nő

Itthon2019.04.04, 10:19

A rendőrök befejezték a nyomozást annak az 55 éves újkenézi asszonynak az ügyében, aki novemberben egy vitát után ásóval kezdte ütni 68 éves férjét. Később még többször is rátámadt.

Egy kecskeméti parkolóban verte össze volt barátnőjét

Itthon2019.04.03, 14:05

Hajnali 5-kor egy 33 éves kecskeméti férfi támadt rá volt élettársára egy parkolóban szeptemberben. Először ájultra verte a nőt, aztán elvette a pénzét.

Szinte miden csontját eltörte rabtársának a börtönben

Itthon2019.04.03, 13:02

Kis híján megölte rabtársát egy 32 éves férfi a börtönben. Úgy megverte, hogy alig maradt ép csontja. 

Más gyerekeket bántottam, mert nem voltak úgy elcseszve, mint én!

She2021.07.01, 16:53

Nagyon hülyén fog hangzani, de én is voltam bandatag. Bandatag és bandavezér is, attól függően, hogy éppen mennyire demonstráltam a hatalmamat. Merthogy a tízes éveim elején nemcsak a menstruáció meg a fiúk kötöttek le, hanem az is, hogy erősítsem a státuszom az osztályban.

Pszichológus kezeli a nádudvari lányok áldozatát

Itthon2019.03.27, 17:15

Pszichológus foglalkozik azzal a nádudvari kamaszlánnyal, aki a napokban testi és lelki terror áldozata lett. Társai úgy megverték, hogy folyt az orrából a vér, és megalázó dolgokra próbálták rávenni. Egy pszichológus most mindent megtesz, hogy a lány talpra álljon, és újra normális életet élhessen.

Halálra verte barátnőjét egy férfi a belvárosban

Itthon2019.03.21, 19:02

A 42 éves román férfi még 2017-ben úgy megverte 43 éves barátnőjét, akit korábban elhagyott, hogy a nő belehalt a sérüléseibe. 

Bántalmazott férfiak, akiket kigúnyol a környezetük!

She2019.03.22, 11:49

"Eljött az a pont, amikor már szólni is alig mertem, mert rettegtem, hogy rossz hangulatban találom, és egyszerűen nekem esik. A legrosszabb mégis az volt, hogy senkivel sem tudtam beszélni a problémámról."

Asante McGee elmondta, milyen volt az élet R. Kellyvel

Life.hu2019.03.20, 14:37

Megtörte a nők személyiségét, és kiskorúakkal is létesített kapcsolatot R. Kelly egy korábbi barátnője, Asante McGee szerint. A nő most az énekessel töltött évekről beszélt. 

Johnny Depp 87 videóval bizonyítaná, hogy a volt felesége bántalmazta őt

Archívum2019.03.18, 18:56

Johnny Depp a volt feleségét vádolja bántalmazással: állítólag 87 videóval tudja bizonyítani az állítását. 

Földes Eszter őszintén vallott arról, hogyan élte meg az iskolai megaláztatást

Archívum2019.03.18, 18:36

Földes Eszter őszintén vallott arról, hogyan élte meg azt, hogy gyermekként iskolatársai megalázták.

Úgy megütötték a kalauzt, hogy eltört az állkapcsa

Itthon2019.03.12, 10:07

Egy olvasónk kereste meg szerkesztőségünket azzal a hírrel, hogy az egyik kollégáját, egy kalauzt tegnap reggel súlyosan bántalmazta egy utas a Budapestről Székesfehérvárra tartó vonat gárdonyi állomásán.

Össze kellett varrni egy kislány fejét, miután bántalmazta az óvónő

Archívum2019.02.28, 16:33

Megragadta a gyermeket, majd a földre taszította egy óvónő Missouri államban. A gyermek fejét 7 öltéssel kellett összevarrni. 

Alex Skeelt évekig bántalmazta kegyetlenül a barátnője, Jordan: a nő börtönbe került (18+)

Archívum2019.02.23, 11:54

Nagy szerelemnek indult Alex és Jordan kapcsolata, de hihetetlenül kegyetlenné vált. A nő mindennap embertelenül kínozta gyermekei apját. Jordan Worth lett az első nő Nagy-Britanniában, akit családon belüli erőszak miatt börtönre ítéltek.

Halálra kínoztak egy törékeny, nyíregyházi nőt

Itthon2019.02.13, 12:43

2007-ben K. Zs. a feleségével együtt a lakásába fogadott egy testileg és szellemileg fejletlen fiatal nőt. Áldozatuk mindössze 40 kilót nyomott, és szorongásos személyiségzavarban szenvedett. Mivel az átlagnál alacsonyabb intelligenciával születetett, naiv és befolyásolható is volt. Szállásadói visszaéltek az állapotával, kihasználták és naphosszat kínozták. Az asszony ebbe halt bele. 

Egy nőt megölt, négyet megvert egy budapesti férfi

Itthon2019.02.06, 10:46

A 30 éves budapesti férfi megölt egy nőt 2016 októberében Budapesten, a Népliget bokros részén. A férfit egy év múlva fogták el, egy másik támadás miatt. Akkor beismerte a gyilkosságot, és azt is, hogy másik négy nőt is megvert. A rendőrök a napokban zárták le a nyomozást. 

Koroknyai Virág elárulta, hogy bántalmazta a volt párja

Archívum2019.01.29, 16:17

Sikamlós témákkal teli videót készített az egykori szépségkirálynő és a népszerű író. Őszintén megnyíltak egymásnak, így derült ki, hogy Koroknyai Virágot bántalmazta egyik volt párja. 

A lélek törékenyebb, mint hinnéd – így taszíthatjuk öngyilkosságba a gyermekünket

Archívum2019.01.29, 10:17

Mi vihet rá egy 10 éves kislányt arra, hogy öngyilkos legyen, ráadásul édesanyja boldogsága érdekében? Azok számára, akik szerető családban nőnek vagy nőttek fel, elképzelhetetlen, hogy egy gyermekre otthon megaláztatás, önképének teljes lerombolása várjon, pedig sajnos a gyermekbántalmazások java része észrevétlenül történik. A lelki sebek láthatatlan módon hegesednek, de örökre megmaradnak.

Két nőt is meg akart erőszakolni egy férfi Miskolcon

Life.hu2019.01.28, 17:34

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Miskolcon egyik éjszaka két nőt is meg akart erőszakolni.

Nemcsak a bántalmazó bűnös - hanem az is, aki végignézi!

She2019.01.25, 12:06

Rendszeresen hallgatom, hogy a felettem élő szomszédok átrendezik a lakást, meg valószínűleg egymás arcberendezését is - de minimum éjfélkor kell megbeszélniük, bocsánat, kiordítozniuk magukból a házassági problémáikat.

Ketten ütötték ököllel a győri férfit

Itthon2019.01.14, 16:15

A Győri Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást két férfi ellen, amiért tegnap éjjel megvertek egy férfit. 

Demcsák Zsuzsát a gyermekei előtt bántották

Life.hu2019.01.10, 15:23

Demcsák Zsuzsa Jakupcsek Gabriella műsorában vallott őszintén arról, hogyan bántották a gyermekei előtt. 

Ver a feleségem, de nem merek beszélni róla...

She2019.01.03, 15:38

Egyre több férfi fordul különböző családvédő, családsegítő szervezetekhez - de nem azért, mert a család anyagi helyzete vagy bármi egyéb nehézség ezt szükségessé tenné.

Vádat emeltek Kevin Spacey ellen szeméremsértés miatt

Archívum2018.12.25, 07:40

Vádat emeltek Kevin Spacey amerikai színész ellen bántalmazás és szeméremsértés miatt, amelyeket a vád szerint egy fiatal férfi ellen követett el még 2016-ban.

Fejbe rúgott egy vásárlót, majd elsétált a boltból

Itthon2018.12.17, 11:21

Összevitatkozott, lökdösődött, majd fejbe rúgott egy vásárlót egy ismeretlen férfi. A rendőrség a lakosság segítségét kéri - az ismeretlen elkövetőről a rendőrség honlapján található több fotó.

Egy beszólásra nem lehet fizikai erőszak a válasz!

She2018.12.14, 15:33

Amikor végre azt hittem, hogy 2018-ban már nem kérdés, hogy a fizikai agresszió bármilyen formája elfogadhatatlan, akkor jött Kareem Hunt, az NFL és a magyar kommentelők.

Egy ausztrál férfi élőben közvetítette, ahogy bántalmazta terhes feleségét

Life.hu2018.12.11, 14:14

Kegyetlen jelenetnek lehettek fültanúi az online játékosok. Hallhatták, ahogy a MrDeadMoth néven játszó férfi hogyan bántalmazza a terhes feleségét. 

Autómosóból loptak el egy Alfát

Itthon2018.12.04, 09:56

Két autómosóban dolgozó debreceni férfi gondolta úgy, hogy más autójával megy haza októberben. Részegen ültek bele, és árokba hajtottak vele. 

Késsel fenyegette, ököllel ütötte élettársát egy tolnai férfi

Itthon2018.11.20, 14:46

Súlyos testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség egy tolnai férfi ellen, aki ököllel ütötte meg élettársát. 

Családon belüli erőszak: minden ötödik magyar nő érintett

Life.hu2018.11.20, 09:42

Pár nap múlva kezdetét veszi a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű nemzetközi programsorozat. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak minden formájára, és szolidaritásra buzdítson az áldozatokkal. Az eseménysorozat egyik fő szervezője a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület. Ennek kapcsán a NANE kommunikációs tanácsadójával, Ötvös Veronikával beszélgettem a családon belüli erőszak témájáról.

Megvertek, megkötöztek és kiraboltak egy idős asszonyt Körösladányban

Itthon2018.11.16, 14:52

Egy 88 éves asszonyt rabolt ki egy nő és az élettársa Körösladányban. Az idős asszonyt megvették és megkötözték, hogy ne tudjon segítséget kérni.

Minden ok nélkül támadt rá egy idős nőre egy férfi Kiskunhalason

Itthon2018.11.12, 15:06

A férfi néhány hete, fényes nappal Kiskunhalason a belvárosban látta meg a 67 éves nőt, aki betegsége miatt a biciklijére támaszkodva sétált. Amikor a nő mellé ért, minden ok nélkül két kézzel meglökte. A lökéstől a nő biciklijével együtt az úttestre zuhant és beütötte a fejét és a kezét.

Vasvári Vivien a közösségi oldalán mondta el: korábban bántalmazták

Life.hu2018.11.09, 19:39

A családon belüli erőszakra és a nők bántalmazására hívja fel a figyelmet a Feleségek luxuskivitelben szereplője, Vasvári Vivien. Ám nemcsak buzdítja a nőket arra, hogy álljanak ki magukért és gyermekeikért, hanem azt is leírta, ő is volt már ebben a helyzetben. 

Nem haragszom anya, magadat sem tudtad megvédeni apánktól...

She2018.11.02, 16:16

Nézd, mi lett a vége! Könyörögtem, hogy meneküljünk, itt az idő, ez az egy esélyünk van. Megtört arccal néztél rám, sírva. De az ördög keze a bal válladon volt. Mindennek vége.

Megtámadták és szexuálisan zaklatták Makai Viktória futónőt.

She2018.10.19, 08:52

2013 szeptember. Ekkor született a kisfiam. Hazavittuk a soroksári otthonunkba, ahol egy szórólap várt arról, hogy mi történt Kardosné Gyurik Krisztinával, akinek az ügye azóta a "soroksári futónő esete"-ként ismert. Nem ismertem Krisztinát, de őszintén gyászoltam, együtt éreztem a családjával.

Migráns bántalmazott nyugdíjasokat Franciaországban

Nagyvilág2018.10.12, 13:29

Nem akar szűnni az erőszakhullám Franciaországban, amelyet a migránsok okoznak. Ezúttal két nyugdíjasra támadt rá egy illegális bevándorló.

Felpofozta szitkozódó ötödikes diákját a tanár

Nagyvilág2018.10.03, 16:31

Vizsgálatot indított a román rendőrség egy német tannyelvű gimnázium történelemtanára ellen. A pedagógus az óráján megütött egy diákot. 

Ver a feleségem! Mit csináljak?

She2018.10.01, 16:38

"34 éves vagyok, 180 cm magas, és 106 kiló. Korábban nyomozóként dolgoztam, de leszereltem, hogy többet lehessek a családommal, és biztonsági őrként helyezkedtem el.

Szinetár Dórát híres szülei miatt alázták meg gyerekkorában

Archívum2018.09.28, 11:51

Szinetár Dórának híres szülők gyermekeként nem volt egyszerű felnőni: az iskolában rendszeresen megalázták és bántalmazták emiatt. Magántanuló lett. 

Hatékony módszerek a gyermekekre leső szexuális ragadozók és bántalmazók ellen

Life.hu2018.09.22, 11:02

Gyermekeink védelme nem csak abban merül ki, hogy elkísérjük őket az óvodába, iskolába, majd délután értük megyünk. Meg kell tanulniuk nemet mondani, fel kell tudniuk ismerni, ha valaki nem helyénvaló módon közelít feléjük, valamint azokat a helyzeteket, amik veszélyt jelenthetnek. Ám ezek mellett az is elengedhetetlen, hogy megfelelő módon reagáljanak az őket ért bántalmazás vagy visszaélés alkalmával, és azt követően.

Fojtogatta, verte és a hajánál fogva rángatta a nagymamát

Itthon2018.09.18, 13:57

Minősített kapcsolati erőszakkal vádolja a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség azt a férfit, aki tavaly októberben, novemberben és idén januárban is megverte 67 éves nagymamáját egy Rába menti településen. A férfi fojtogatta, megverte és az ajtófélfának lökte az asszonyt. 

Állítólag két magyar sportoló szexuális kapcsolatot létesített egy 11 éves gyerekkel

Archívum2018.09.14, 07:54

Sajtóértesülések szerint feljelentés érkezett a rendőrségre két magyar sportolóval szemben azért, mert állítólag szexuális kapcsolatot létesítettek egy 11 éves kislánnyal. 

Kiderült, hogy az emberi Ken babát bántalmazták fiatalon: mellei nőttek, ezért cikizték

Archívum2018.08.23, 11:01

Az emberi Ken baba számos plasztikai műtétnek vetette már alá magát, de eddig senki nem tudta, honnan jött ez a szenvedélye. Kiderült, hogy fájdalom és bántalmazások állnak a műtétek mögött: tinédzserként egy rendellenesség miatt növekvő mellei miatt sokszor bántották őt.

Késeléssel vádolja volt barátja, Safaree Nicki Minaj-t

Archívum2018.08.17, 17:16

Azzal vádolja volt kedvese Nicki Minaj-t, hogy korábban meg akarta késelni. Ha ez bebizonyosodik, nagy baja lehet belőle az énekesnőnek. 

Kiút a bántalmazó kapcsolatok hálójából

She2018.08.18, 10:05

Szülei válása után elkezdte kétlaki életét, melyről addigra már sokat hallott barátnőitől, unokatesóitól. Két szobája lett, de igazából egyik sem volt az övé, mert amíg éppen nem lakta az egyiket, a család teregetésre vagy lomtárnak használta az ő néhány négyzetméterét.

Rátámadt egy nőre a rapper egy étteremben, mert azt hitte, őt videózza

Kultúra2018.08.13, 07:33

Parancsot adtak ki a Casanova nevű rapper letartóztatására New Yorkban, miután a férfi és a barátai rátámadtak egy nőre egy étteremben, akinek eltörték az állkapcsát, az arcát több öltéssel kellett összevarrni.

Hazugságon bukott le Macron: óriási lakást adott szadista testőrének

Nagyvilág2018.07.29, 13:00

Emmanuel Macron francia elnök hazudott arról, hogy Alexandre Benalla, a szadista főtestőre hol lakott – írta a Canard Enchaine francia hetilap. Az elnök egy videóban azt állította, hogy Benalla nem kapott tőle egy 300 négyzetméteres lakást, azonban a volt főtestőr vagyonnyilatkozata lebuktatta. A Macron Watergate-botrányaként emlegetett ügyben az is kiderült, hogy Benalla egy ismert radikális muszlim vezető unokatestvérének, egy iraki sejknek is dolgozott.

Mohamed Fatima gyermekkori traumáiról és a gyerekvállalásról beszélt

Archívum2018.07.27, 20:38

Nevelőapja bántalmazta gyermekkorában Mohamed Fatimát. Erről, édesanyja haláláról és a gyermekvállalásról is mesélt.