bántalmazás

címke rss

Így sétált el a kamerák előtt a férfi, aki a feleségével halálra kínozta ötéves fiát

Archívum2020.09.22, 11:09

Évtizedeket tölthet börtönben az az amerikai férfi, aki feleségével együtt rendszeresen bántalmazta kisfiát. Az ötéves gyerek 2019 áprilisban végül meg is halt, röviddel az után, hogy szülei, a 61 éves Andrew Freund, és felesége, a 37 éves JoAnn Cunningham büntetésképpen megverték, amiért bepisilt. A nőt már nyáron elítélték, ő még férjénél is súlyosabb ítéletet kapott. 

Menekülés közben gázolta halálra a férjét egy nő Üllésen: ez lett a sorsa

Archívum2020.09.21, 10:44

A Szegedi Törvényszék felmentette azt a bántalmazott feleséget, aki halálra gázolta férjét Üllésen.

Kilenc embert, köztük egy rendőrt is megütött, rugdosott egy 22 éves konstancai nő

Archívum2020.09.20, 11:37

Három biztonsági őrt és négy rendőrt is bántalmazott egy 22 éves konstancai nő még szeptember közepén. Az ügy egy bárban kezdődött, ahol a nő összetűzésbe került egy másik vendéggel, aki meghúzta haját.

Élve égették halálra a pókerjátékost, miután brutálisan bántalmazták szexuálisan (18+)

Archívum2020.09.18, 10:24

A profi pókerjátékos, Susie Zhao gyilkosság áldozata lett: a nyomozás szerint élve égették halálra, miután brutálisan bántalmazták szexuálisan. A szörnyű tettel egy 60 éves, regisztrált szexuális bűnelkövetőt gyanúsítanak. 

Megütött egy rendőrnőt egy cseh buszsofőr Letenyénél

Archívum2020.09.17, 16:33

Megütött egy rendőrnőt egy cseh buszsofőr a Letenye autópálya-határátkelőhelyen - tudatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.

Szörnyű! Gyerekek vertek össze két hattyút Lőrinciben: fotót is közöltek az esetről (18+)

Archívum2020.09.15, 14:58

Szomorú eset részletei láttak nemrég napvilágot: gyerekek vertek össze botokkal két hattyút Lőrinciben. 

Beteg feleségét szidta és verte egy férfi Kiskunhalas mellett

Archívum2020.09.14, 08:16

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki tavaly ősszel egy Kiskunhalas környéki községben rendszeresen szidta és verte a rossz egészségi állapotban lévő feleségét, egy alkalommal pedig a forró ételt is öntött a fejére - áll a Bács-Kiskun megyei Főügyészség közleményében.

Yvonne Dederick első házasságáról vallott:"Megfenyegetett, hogy ha elhagyom, akkor megöl"

Archívum2020.09.13, 19:01

Yvonne Dederick a Feleségek luxuskivitelben című műsorral vált ismerté a nagyközönség számára. Sokan úgy hiszik, élete mindig rózsás, pedig a sikeres üzletasszony számára a puszta létezés is gyakran maga volt a pokol.

Serpenyővel és pórázzal verte agyon 9 éves kisfiát egy anya (18+)

Archívum2020.09.08, 07:45

Kínok között halt meg az a kisfiú, akit saját nevelőanyja bántalmazott súlyosan illetve napokig éheztetett. 

Így emlékeztek a kisfiúra, akit mostohaanyja halálra kínzott

Archívum2020.09.08, 07:40

Borzalmas állapotban találtak rá egy kilencéves kisfiúra az egyesült államokbeli Meridian városban. A gyerek eszméletlenül feküdt a saját hányásában, testét pedig zúzódások borították. Ezenkívül kifejezetten alultápláltnak tűnt, ami nem csoda, hiszen hosszú idő óta csak főtt rizsen és vízen élt. Már nem lehetett megmenteni az életét.

Róka Adrienne kiskorú rokonát súlyosan bántalmazták, kórházba került

Archívum2020.09.07, 14:20

Róka Adrienne megrázó esetről számolt be a Life TV-n futó Bréking című műsorban: húgának kisfiát megverték az iskolában.

Összevertek egy karcagi férfit

Archívum2020.09.02, 17:23

Egy férfi barátaival együtt felkereste az ismerősét, akire a lakásában rátámadt.

A MÁV kötelezővé teszi a jegyvizsgálói testkamerát egyes vonalakon

Archívum2020.08.27, 15:28

A támadások megelőzése érdekében augusztus 31-től kötelező lesz a testkamera használata a vasúti jegyvizsgálóknak a bántalmazásokban leginkább érintett budapesti elővárosi vasútvonalak kijelölt járatain - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

Szörnyű iskolás éveiről vallott Paris Hilton

Archívum2020.08.24, 13:03

Paris Hilton újdonsült dokumentimfilmjében számol be arról, hogy milyen fájdalmas és szörnyű időszak volt számára, mikor szülei bentlakásos iskolába küldték. 

Forró vasalóval büntette négyéves kisfiát a gyerekkínzó anya

Archívum2020.08.17, 16:48

Egy összeégetett kisfiú miatt értesítették a rendőrséget kedden Lexingtonban. Anyja hiába próbálta bizonygatni, hogy véletlen baleset okozta a gyerek sérülésein, rövid időn belül kiderült az igazság.

Erőszakos barátjától gyilkosa karjaiba menekült egy magyar nő Londonban

Archívum2020.08.17, 15:04

Hosszú, szenvedésekkel teli évek után a kétgyerekes, Londonban élő magyar anyuka úgy érezte, végre megtalálta a boldogságot új párja mellett. Azonban nagyot tévedett: míg exe csak rosszul bánt vele, új barátja meg is gyilkolta a fiatal nőt. Tavaly tavasszal egy londoni lakás mélyhűtőjében találtak rá a holttestére.

Bántalmazó kapcsolatából gyilkosa karjaiba menekült a magyar nő

Archívum2020.08.17, 10:28

Sz. Henriett holttestét egy londoni lakás mélyhűtőszekrényében találták meg. A nő bántalmazó kapcsolatban élt, melyből ugyan sikerült kilépnie, ám a sors kegyetlen volt hozzá: új párja nem biztonságot nyújtott, ellenkezőleg, elvette az életét.

Fegyverrel és késsel fenyegette volt feleségét egy férfi Pécsett

Archívum2020.08.11, 16:04

Heteken át, többször bántalmazta a volt feleségét egy 47 éves férfi, akit a feljelentés után a TEK munkatársai fogtak el és gyanúsítottként hallgatták ki.

Évekig bántalmazta és megalázta mozgássérült élettársát egy szegedi férfi

Archívum2020.08.11, 15:54

A szegedi ügyészség javaslatára elrendelték a letaróztatását annak a helyi férfinak, aki három éven át rendszeresen kínozta, verte és fenyegette születése óta mozgáskorlátozott élettársát.

Ütötte-verte a rábízott csecsemőt egy bébiszitter Kínában

Archívum2020.08.07, 22:11

A lakásba felszerelt biztonsági kamera rögzítette, ahogyan a dada bántalmazza a fiatal pár mindössze hatnapos kisfiát, és úgy dobálja, mint egy játékot. Az anya az interneten tette közzé a felvételt, ami eljutott a rendőrökhöz is.

Mr. Missh 312 óra közmunkát kapott, amiért a koncertjén megütött egy nőt

Archívum2020.08.06, 18:21

Bár a nő nem tett feljelentést Mr. Missh ellen, egy videó alapján mégis felelnie kellett a bíróság előtt a zenésznek, a tettéért.

312 óra közmunkára ítélték bántalmazásért a magyar rappert, Mr. Missh-t

Archívum2020.08.06, 15:44

Missh egy nőt bántalmazott a koncertjén, amiért most megkapta a büntetését.

Ismerősére támadt egy férfi Kazincbarcikán

Archívum2020.08.06, 16:45

Vádat emeltek egy 25 éves férfi ellen, aki április 4-én Kazincbarcikán összeveszett ismerősével, majd leköpte, és ütni kezdte autóját, ezután pedig a férfit akarta megverni.

A pedofil apa azt hazudta a lányának, felvilágosítást tart neki, miközben szexuálisan zaklatta 

Archívum2020.08.05, 16:56

Több mint egy évtizeden keresztül kegyetlenül verte és megalázta lányait egy Győr-Moson-Sopron megyei férfi. Különböző eszközökkel verte őket. A lányok közül volt, aki alkoholista, volt, aki drogfüggő lett. Két kislányát szexuálisan zaklatta, miközben azt hazudta nekik, hogy felvilágosítja őket.

Fia előtt verték meg és megpróbálták megerőszakolni a gyönyörű műsorvezetőt

Archívum2020.08.04, 17:42

Szombaton hajnalban Ukrajnában, a Mariupol és Kijev között közlekedő vonat egyik fülkéjében támadtak rá az ukrán Inter tévécsatorna csinos műsorvezetőjére. Anasztaszija Luhovárát a saját a fia előtt verte meg a támadója, majd próbált megerőszakolni. A nő végül csak a lélekjelenlétének köszönhetően tudott megmenekülni üldözőjétől, de súlyos sérülések nélkül így sem úszta meg - írja a Bors.

Megütött egy kamaszt egy férfi Kecskeméten

Archívum2020.07.29, 17:10

A kecskeméti rendőrök garázdaság miatt nyomoznak egy férfi ellen, a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Két hónapja keresik a nyíregyházi verekedőt

Archívum2020.07.29, 16:32

A nyíregyházi rendőrök garázdaság gyanúja miatt nyomoznak egy ismeretlen férfi ellen. A rendőrök szemtanúk jelentkezését várják.

Nem szabadulhat a fotós, aki gólyatáborban erőszakolt meg egy fiatal lányt

Archívum2020.07.24, 10:20

Mégsem kerülhet szabadlábra az a férfi, aki 2014-ben egy gólyatáborban megvert és megerőszakolt egy diáklányt. Korábban született egy ilyen döntés, az ellen azonban sikeresen fellebbezett. 

Előbb áll bíróság elé a megvert nő, mint a bántalmazója

Archívum2020.07.24, 07:48

Becsületsértés miatt augusztus végén kell bíróság elé állnia annak a nőnek, akit állítása szerint tavaly novemberben akkori, katonaként szolgáló barátja brutálisan összevert egy bujáki panzióban. A férfi öt millió forintot követel, amiért a nő a közösségi oldalán megosztotta a történetet.

Kiállnak a helyiek a nagymama mellett, aki a vád szerint szexre kényszerítette unokáit

Archívum2020.07.23, 08:54

Teljesen alkalmatlanok voltak a gyerekek nevelésére, már az első baba után el kellett volna venni tőlük a kicsiket - mondták a Borsnak helybeliek arról a kerepesi párról, akiket júliusban vettek őrizetbe, mert a vád szerint szexre kényszerítették a saját gyerekeiket. A hatóság szerint a kegyetlenkedésben a nagymama is részt vett, a településen élők egy része azonban kiáll Aranka mellett és ügyvédre gyűjtenek, hogy kihozhassák a rácsok mögül.

Hátulról támadt egy nyugdíjasra a villamoson, majd kirabolta

Archívum2020.07.22, 17:42

Akár életfogytiglan börtönbüntetést is kaphat az a férfi, aki összevert egy idős nőt a villamoson, miközben megfenyegette, és aranyláncot követelt tőle. Amikor a nő közölte, hogy nincs neki, a férfi letépte a táskáját, és elmenekült vele.

Elfogták a budapesti párt, akik durván megvertek és kiraboltak egy nőt

Archívum2020.07.19, 11:50

Elfogták a rendőrök azt a párt, akik magukat virágkézbesítőnek álcázva raboltak ki, és bántalmaztak egy fiatal nőt az óbudai lakásán. A tettesek megbízóját is őrizetbe vették.

Megölte anyját egy férfi Csorváson

Archívum2020.07.16, 18:32

Feladta magát a rendőrségen az a  42 éves férfi, aki ma délután megölte anyját Csorváson.

Majdnem agyonverte az ismerősét egy pécsi férfi

Archívum2020.07.15, 16:59

Kis híján gyilkossággá fajult a vita két férfi között Pécsett. Egyikük úgy fejbe verte a másikat, hogy életveszélyes koponyatörése lett.

Azt mondták, ha nem szerez 20 milliót, elássák - videó

Archívum2020.07.15, 14:35

Eltörték a lábát egy Zuglóból elrabolt férfinak azért, hogy ne tudjon elmenekülni abból a műhelyből, ahol fogva tartották. Később baseballütővel és vascsővel is többször megütötték a férfit. Az áldozatnak eltört a kulcscsontja, az arccsontja és számos zúzódása keletkezett. A négy rabló közölte vele, ha nem szerez 20 millió forintot, nem engedik el, megölik és elássák és a családját is bántani fogják. A rendőrség elfogta az emberrablókat. Vascsövet, mobiltelefonokat, egy BMW-t, 10 indítókulcsot, jármű diagnosztikai eszközt, kést és gyilkolásra is használható golfütőt is lefoglaltak tőlük. 

Eltörte barátnője bordáit egy szegedi férfi - ittas állapotban volt

Archívum2020.07.14, 15:22

Miután eltörte a barátnője bordáit, lelocsolta étolajjal a nőt, édesapját, valamint saját magát, hogy mindenkit elpusztítson. Az öngyújtója azonban nem működött, és az étolaj amúgy sem gyullad meg szobahőmérsékleten.

Bakanccsal rúgott bele mozgássérült apjába egy férfi

Archívum2020.07.14, 13:57

Az ügyészség könnyű testi sértés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki egy vita során megrúgta, és megütötte beteg, nyugdíjas, védekezésre képtelen apját.

Elfogták a bátorterenyei támadókat

Archívum2020.07.13, 15:32

A bátonyterenyei rendőrök garázdaság miatt nyomoznak egy 31 és egy 28 éves helyi férfi ellen.

Kínozta a saját kicsi gyerekeit, csikket is elnyomott egyikük talpán

Archívum2020.07.07, 13:06

Kegyetlenül bántalmazta gyerekeit egy mezőberényi férfi. Folyamatosan ütötte őket. A gyerekeket már korábban elvették tőle, pont a kegyetlenségei miatt. Legutóbb is csak néhány hétig lehettek nála, ezalatt bántalmazta őket brutálisan. A feleségét is többször megverte. Egyszer azért, mert nem vágott fel elég tüzifát.

Gyereke előtt bántalmazta volt feleségét az ittas kaposvári férfi

Archívum2020.06.30, 19:03

A férfi ittas állapotban nekiesett volt feleségének, mert az el akarta vinni közös gyereküket. Az apát csak a kiérkező rendőrök tudták megállítani. A nőnek nyolc napon túl gyógyuló sérülései lettek.

Már a segélyhívóval beszélt a nő, de a férje még ütötte

Archívum2020.06.30, 15:39

Egy Somogy megyei férfi azért kezdte el verni a volt feleségét, mert az el akarta vinni a nála lévő közös gyereküket. A férfi még akkor is ütötte a nőt, amikor már a segélyhívóval beszélt.

Megszólalt a Tégláson brutálisan összevert bolti eladó

Archívum2020.06.30, 11:55

Gyilkossági kísérlet miatt kellett felelnie a 15 éves R. Bencének és olasz bűntársának, a 29 éves Andrea L-nek, amiért két éve Tégláson rátámadtak egy helyi asszonyra. Majdnem halálra verték. Mindent tagadtak, az egyikük azt mondta, aznap nem is jár arra.

Vádat emeltek a féltékenységből késelő polgári férfi ellen

Archívum2020.06.29, 17:04

Nem tudta elviselni egy polgári férfi, hogy az exe már mást szeret, ezért kegyetlen bosszút állt: először csak fenyegetőzött, és bántalmazta a nőt, majd egy rendezvényen késsel leszúrta az új párját. Az áldozat még aznap meghalt, gyakorlatilag elvérzett. A férfi mindezt videóra vette telefonjával, sőt, élőben közvetítette. Az ügyészség gyilkosság miatt vádat emelt ellene.

Megöltek egy férfit Budapesten

Archívum2020.06.28, 18:21

Megvertek egy idős férfit a 10. kerületben, a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Megverte az anyját, mert nem kapott tőle pénzt

Archívum2020.06.27, 17:57

A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették azt a gyékényesi férfit, aki néhány nappal ezelőtt az anyjára támadt, mert nem adott neki pénzt.

Pár hónapos kölyökkutyát bántalmazott súlyosan egy budapesti férfi

Archívum2020.06.25, 12:41

Egy férfi kegyetlenül megvert egy három-négy hónapos kölyökkutyát Budapesten, mert zavarta az eb viselkedése.

Huszonhárom éven keresztül erőszakolta meg lányait és húgát egy perverz férfi

Archívum2020.06.17, 18:18

20 év börtönre ítélték azt a 75 éves férfit, aki 23 éven keresztül rendszeresen erőszakolta és bántalmazta hét lányát és a húgát is. A férfi lányai most, évtizedekkel az eset után vették a bátorságot és a tárgyaláson mindent elmondtak apjuk kegyetlenségeiről.

Öten estek egymásnak Veszprémben, fahusánggal és fémdarabbal támadtak

Archívum2020.06.16, 14:36

Egy veszprémi buszmegállóban támadt egymásra egy öttagú társaság hétfő este. A veszekedés hamarosan tettlegességig fajult, ezért végül a közelben helyszínelő rendőröknek kellett közbelépniük.

Kirabolták és brutális összeverték a kőrösladányi idős nőt

Archívum2020.06.16, 11:18

Olyan brutálisan megvertek egy idős nőt a saját otthonában, hogy soha nem épült fel teljesen. Az is csak a gyors orvosi segítségnek köszönhető, hogy a kegyetlen bántalmazást túlélte.

Vadászpuskával támadt 22 évvel fiatalabb barátnőjére, mert az elhagyta

Archívum2020.06.15, 17:59

Ismételt letartóztatást javasolt az ügyészség annak a Bács-Kiskun megyében élő férfinak a számára, aki tavaly nyáron vadászpuskával támadt az élettársára, mert nem tudta elviselni, hogy vége lett a kapcsolatuknak.

Fejbe rúgta élettársát, mégsem tartóztatták le a ceglédi férfit

Archívum2020.06.15, 10:41

Rendkívül erőszakos tette ellenére sem tartózatták le az elkövetőt, a helyi ügyészség fellebezett, és inditványozzák a férfi letartóztatását.

Ezekből a macskákból akartak ételt készíteni egy szállodában - Videó

Archívum2020.06.14, 14:13

Döbbenetes felvétel került napvilágra több száz áldozatul esett macskáról. 

Halálra kínoztak egy egyéves kisbabát a szülei

Archívum2020.06.14, 14:07

A hatóságokat is megdöbbentette ez az ügy: egyelőre senki sem tudja, miért kínozták halálra a kisbabát a szülei.

Ásónyéllel erőszakolt halálra egy férfit a 31 éves nő

Archívum2020.06.14, 11:47

Elképesztő eset történt Oroszországban: egy férfi zaklatni kezdte a 31 éves nőt, aki válaszul végzett vele. 

Többször is rátámadt élettársára egy férfi Cegléden

Archívum2020.06.11, 15:36

A ceglédi ügyészség javasolta egy helyi férfi letartóztatását, aki annak ellenére ismét bántalmazta élettársát, hogy korábban ugyanezért büntetőeljárás indult ellene.

Döbbenetes múltjáról vallott J. K. Rowling: szexuálisan bántalmazták

Archívum2020.06.11, 14:19

A Harry Potter írója, J. K Rowling személyes weboldalán tett közzé egy nyilatkozatot, ahol arról beszél, hogy a 20-as éveiben szexuálisan bántalmazták.

Dombrádi gyilkosság: lánya születésnapján ölték meg a kismamát

Archívum2020.06.10, 07:38

Kegyetlen gyilkosság történt Dombrádon, egy kismamát a párja vert halálra. D. Nóra második gyerekével volt várandós, mint kiderült, éppen kislánya születésnapján történt a tragédia.

Fiatalokból álló banda bántalmazott és fosztott ki egy férfit Oroszlányban

Archívum2020.06.09, 15:17

A suhancokat a térfigyelő kamerák felvételei buktatták le, akiket a rendőrség a bejelentést követően két órán belül azonosított.

Újabb sötét titkok derültek ki Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról

Archívum2020.06.09, 14:23

Bár még folynak a vizsgálatok, a rendőrök egyre biztosabban állítják, hogy Madeleine McCann halott. Szülei azonban nem nyugodtak bele ebbe, továbbra is hisznek abban, hogy a kislány még él, és egy napon viszontláthatják. Közben a kislány feltételezett gyilkosa, Christian B. ügyeiről egyre több dolog derül ki, például az, hogy néhány éve brutálisan megkínozta és megverte fiatalkorú barátnőjét, mert az valami olyat talált a gépén, amit nem lett volna szabad.

Szökésben az exe, retteg a nő, aki megvakult a támadásban (18+)

Archívum2020.06.09, 09:29

Martha Dolakot brutálisan megverte néhány éve az exbarátja féltékenység miatt. Az arcában minden csont eltört, és egyik szemére megvakult. A férfi most szökésben van, a modell retteg, mert úgy érzi, követi őt.

Mérgező szülők mellett nőttem fel, belém kódolták a rettegést!

Archívum2020.06.05, 12:53

Már olyan régen volt, hogy alig emlékszem anyám hangjára, de az érzések, amiket okozott, máig itt lüktetnek bennem. Belém égtek a bántó, félelmetes szavai.

Fegyverrel fenyegettek meg egy férfit Miskolcon

Archívum2020.06.06, 16:53

A miskolci rendőrök fegyveres garázdaság miatt nyomoznak az ellen a 44 éves, helyi férfi ellen, aki egy veszekedés során gázriasztó fegyverrel támadt egy másik férfira.

Embereket rabolt el két nyírábrányi nő, hogy pénzt szerezzenek tőlük

Archívum2020.06.03, 13:02

Az ügyészség vádat emelt egy nyírábrányi anya, és lánya ellen, akik a lakásukba vittek egy férfit, majd egy nőt, irataikat és bankkártyájukat elvették, és bezárták őket a nyári konyhába. Hogy a pénzüket megszerezzék, többször is megverték őket.

Saját anyját fenyegette és terrorizálta egy szegedi nő párjával együtt

Archívum2020.06.03, 11:53

Vádat emeltek egy szegedi pár ellen, akik több, mint egy éven keresztül folyamatosan verték, és rettegésben tartották a nő nyugdíjas, beteg anyját, akiről gondoskodniuk kellett volna. A fiatal pár ehelyett mindent megtett, hogy pokollá tegyék az asszony életét.

Balázs Andreát sokat bántották kamaszkorában - videó

Archívum2020.05.31, 11:49

Balázs Andrea megható videót tett ki az Instagramra, azoknak üzent, akiknek verbális vagy fizikai bántalmazást kell elszenvedniük. A színésznő elmondta, hogy kamaszkorában őt is sokat csúfolták, undorítónak, kövér disznónak is nevezték, színészi ambícióit pedig kinevették – de aztán rájött, hogy nem vele van a baj, hanem a támadókkal. "Nem vagy egyedül" – biztosította az érintetteket, és azt is hangsúlyozta, hogy nem szégyen segítséget kérni.

Ököllel verte és szexre kényszerítette feleségét egy Nógrád megyei férfi

Archívum2020.05.29, 18:54

Egy 25 éves Nógrád megyei férfi súlyosan bántalmazta tőle különélő feleségét. Kezdeményezték a letartóztatását. 

Letartóztatásban a hátulról támadó, esztergomi rabló

Archívum2020.05.29, 15:00

A fiatal férfit már többször büntették lopás, rablás és garázdaság miatt, legutóbb tavaly nyáron szabadult a börtönből.

Gyereke szeme láttára támadt élettársára egy alkoholista férfi

Archívum2020.05.29, 14:53

Vádat emeltek az ellen a Tatabányai férfi ellen, aki hónapokig terrorizálta élettársát, rendszeresen ivott és egyszer kiskorú gyerekük előtt is megütötte az anyát.

Ha egy férfi megüt, azt sosem felejted el!

Archívum2020.05.29, 08:34

Egy nap megtörtént velem, amiről eszembe sem jutott, hogy valaha utolér. Egy bulis éjszaka rémálommá vált az akkori párommal. Mindig benne van a pakliban, hogy valaki - hogy is mondjam szépen - "kellemetlenül" viselkedik alkohol hatása alatt.

Fellökte idős édesanyját, aki súlyosan megsérült

Archívum2020.05.25, 15:08

A 75 éves ceglédi asszonyt nem először verte meg a lánya. Az idős nő súlyos sérüléseket szenvedett, a bántalmazót letartóztatták.

Félholtra verte élettársát egy férfi Földesen

Archívum2020.05.25, 14:27

Tavaly nyáron érkezett bejelentés a berettyóújfalui kórházból, hogy életveszélyes sérülésekkel került hozzájuk egy földesi nő. A testén lévő nyomok bántalmazásra utaltak. A rendőrök kiderítették, a nőt saját élettársa kis híján halálra verte.

Rátámadtak egy kalauzra Tatabányánál

Archívum2020.05.21, 14:27

A tatabányai rendőrök keresik azt a férfit, aki december 5-én Tatabánya, Alsógalla vasútállomáson bántalmazta a jegyellenőrt.

Összekötözte és az út szélén hagyta a párját egy magyar nő

Archívum2020.05.20, 12:59

Összekötözve hagyta az út szélén a szeretőjét nő, mert a férfi zsarolni próbálta őt. 

Buszmegállóban rabolt ki egy idegent két ukrán férfi

Archívum2020.05.20, 13:54

Kifosztás miatt vádat emeltek két ukrán férfi ellen, akik tavaly ősszel egy buszmegállóban támadtak rá egy részeg férfira, majd ellopták az ékszereit, és drága óráját.

Rendszeresen verte és megalázta élettársát egy szekszárdi férfi

Archívum2020.05.19, 17:50

Már kihallgatták azt a 33 éves szekszárdi férfit, aki hónapokon keresztül kínozta és megszégyenítette a barátnőjét.

Belehalt bántalmazásába egy 79 éves férfi Kiskunhalason

Archívum2020.05.17, 05:44

Egy fiatal kiskunhalasi férfi szombat délután bejelentést tett a rendőrségen, hogy bántalmazta hozzátartozóját; az idős férfi belehalt sérüléseibe - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Végzetes vita: halálra verte egy férfi barátját Balástyán

Archívum2020.05.16, 11:31

A gyanú szerint egy külföldi férfi olyan súlyosan bántalmazta ismerősét Balástyán, hogy az áldozat belehalt sérüléseibe.

Összevertek, majd magára hagytak egy férfit egy salgótarjáni buszmegállóban

Archívum2020.05.16, 12:59

Félholtra verte ismerősét egy fiatal, salgótarjáni férfi egy buszmegállóban, társa pedig ahelyett, hogy leállította volna, higgadtan végignézte.

Megkötözte, összeverte, majd magára hagyta barátnőjét egy férfi

Archívum2020.05.15, 14:58

Az ügyészség fellebbezést jelentett be annak a 28 éves kaposvári férfinak letartóztatása érdekében, aki ellen tavaly novemberben személyi szabadság megsértése, és súlyos testi sértés miatt vádat emeltek.

Az ágyneműtartóban találták meg a rendőrök a berhidai rablót

Archívum2020.05.08, 18:04

A bíróság az ügyészség javaslatára javasolta annak a két férfinak a letartóztatását, akiket a rendőrök fegyveres rablás miatt vettek őrizetbe május 6-án.

Mexikói csontvázak mesélnek a rabszolga-kereskedelem szörnyűségeiről

Archívum2020.05.05, 17:33

Három afrikai csontvázat fedeztek fel a régészek Mexikóban. Az ezek eredetére és egészségi állapotára vonatkozó interdiszciplináris tanulmány a kényszervándorlás, a fizikai trauma és az Afrikából származó fertőző betegségek behurcolásának bizonyítékait mutatja be, amelyet a Max Plank Történelemtudományi Intézet és a Mexikói Antropológiai és Történeti Iskola kutatói publikáltak a Current Biology tudományos folyóiratban.

Vádat emeltek a nevelőotthonban társait kínzó fiatal ellen

Archívum2020.05.05, 10:27

Nevelőotthonban követett el bűncselekményeket három, ott elhelyezett fiatalkorú fiú az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük.

Szerbiában évekkel ezelőtt félholtra verték Vujity Tvrtkót: fény derült az egyik támadója kilétére

Archívum2020.05.02, 06:14

Vujity Tvrtkót 21 évvel ezelőtt brutálisan megverték Szerbiában, most megtudta az egyik támadója nevét. 

Kőműves kalapáccsal próbálták kikényszeríteni munkaadójuktól a fizetésüket

Archívum2020.04.30, 16:10

Az ügyészség vádat emelt négy férfi ellen, akik tavaly év végén kőművesként dolgoztak egy házfelújításon, munkaadójuk azonban nem adta meg nekik az előre megbeszélt összeget, ezért bántalmazással próbálták azt behajtani rajta.

Összetört egy szélvédőt, majd nekiállt fenyegetőzni egy szolnoki férfi

Archívum2020.04.27, 20:53

A szolnoki rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a 21 éves, helyi férfi ellen, aki két évvel ezelőtt rátámadt egy másik férfira. Először betörte az autója szélvédőjét, majd fenyegetéssel próbálta meg rávenni, hogy ne tegyen rá terhelő vallomást.

Kényszermunkára fogta fiatalkori barátját egy Csongrád megyei férfi

Archívum2020.04.27, 14:45

Az ügyészség vádat emelt egy Csongrád megyei faluban élő férfi ellen, aki régi ismerősét rendszeresen bántalmazta, betegsége ellenére nehéz fizikai munkára kényszerítette, borzalmas körülmények között szállásolta el. A férfi emellett meg sem fizette a munkáját, sőt, a saját, spórolt pénzéből is teljesen kisemmizte.

Betört egy nyugdíjas házaspárhoz egy miskolci férfi

Archívum2020.04.23, 20:54

Életveszélyes testi sértés, kifosztás, szexuális erőszak, és betörés miatt is felelnie kellett egy 22 éves miskolci férfinak.

Megverte, és kirabolta vendéglátóját egy anya és fia Baján

Archívum2020.04.22, 14:33

A bajai rendőrök őrizetbe vettek egy 39 éves nőt, és 22 éves fiát, akik vendéglátójukat megverték, majd elvették a pénzét és a telefonját.

10 önvédelmi tipp, ami megmentheti az életed

Archívum2020.04.21, 17:07

Sajnos a karantén miatt növekszik a családon belüli erőszakos tettek száma is. Így védheted meg magad!

Rács mögött marad a tatabányai benzinkúti gyilkos

Archívum2020.04.20, 17:54

Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki egy tatabányai benzinkúton ököllel ütött le egy idegent, aki a földre esett, beverte a fejét, aztén a kórházban meghalt.

Élettársát és gyermekét verte meg ittas állapotban egy ceglédi férfi

Archívum2020.04.20, 12:20

Döbbenetes dolog történt a napokban Cegléden: egy férfi nagyon durván megverte az élettársát és a közös gyermeküket is bántotta. 

Részegen támadt élettársára, és egyéves gyerekükre egy férfi

Archívum2020.04.20, 10:40

A fiatal pár között már régóta feszült volt a viszony. Egy nap a férfi berúgott, és megütötte barátnőjét, majd az ágyra hajította síró gyereküket. A nő ekkor már kénytelen volt segítséget kérni.

Halálra vertek egy férfit az utcán, Tatabányán

Archívum2020.04.19, 11:37

Két férfi vitatkozni kezdett, majd összeverekedett szombat este Tatabányán, a Béla király körtéren. Az egyik férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt - írta az esetről a rendőrség. Az elkövetőt elfogták.

Megúszta börtön nélkül a kocsmai verekedést egy fiatal férfi

Archívum2020.04.18, 15:12

A sokadik whisky-kóla után egy idegen férfira támadt egy 21 évrs férfi egy táborfalvai vendéglátóhelyen. A rendőrök súlyos testi sértés miatt folytattak nyomozást ellene, ennek ellenére nem került börtönbe.

Fél éven át bántottak és prostitúcióra kényszerítettek egy fiatal lányt

Archívum2020.04.16, 15:37

Vádemelést javasoltak egy fiatal pár ellen, akik fél éven át fogva tartottak, prostituáltként futtattak, emellett rendszeresen fenyegettek, és bántottak egy kamaszlányt.

Megvertek egy férfit nyíregyházi rendőrök

Archívum2020.04.16, 14:46

Lebukott egy nyíregyházi rendőr azzal, hogy teljesítményfokozó szerekkel kereskedik, ezért a telefonját is lefoglalták. Ebben később találtak egy videót arról, hogyan vernek meg egy "civilt" a rendőrautóban nyíregyházi rendőrök. Az ügyben a katonai ügyészség is nyomoz – írja a Blikk.

Családon belüli erőszak: Bántalmazó és áldozat, egy karanténban...

Archívum2020.04.15, 15:37

Lassan hozzászokunk az önkéntes karanténhoz. Ki jógával, ki kutyával, ki pedig erkély maratonnal próbálja túlélni a járvány formálta napokat, hiszen a távolságtartás most a legfontosabb. A káoszban otthonunk lett a biztonság szentélye.

Részegen halálra verte legjobb barátját egy férfi

Archívum2020.04.15, 10:32

Vádat emeltek egy hatvanéves férfi ellen, aki közös iszogatás után rátámadt legjobb barátjára, és addig ütötte, amíg az bele nem halt. A két férfi már több, mint harminc éve ismerte egymást, egészen a gyilkosság napjáig jóban voltak.