gólyatábor

címke rss
Milliókat tettek zsebre a Momentum főnökei

Milliókat tettek zsebre a Momentum főnökei

Eddig több mint 16 millió forintot keresett hallgatói érdekvédelemből a Momentum Mozgalom több tagja. Soproni Tamás, a párt alelnöke, aki korábban trágárságával hívta föl magára a figyelmet például több mint másfél millió forintot tett zsebre a höközéssel. A nyilvános adatok végigböngészése után gyakorlatilag kiderült, hogy a Momentum nagyrészt a budapesti egyetemi vezetőkre épül. És már korábban jól éltek a mozgalmárkodásból, azelőtt, hogy kitalálták volna olimpiaellenes klubjukat, és hogy megjelent volna a háttérben Soros György.

Mondj nemet az erőszakra, mondj nemet a megaláztatásra - Interjú az egyetemi visszaélésekről

Life.hu2016.09.02, 10:59

A fiatalokban is nagyon erősek a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák. Már tizenéves korukban is tudják, hogy mik azok az elvárások, amiknek – úgy érzik – a lányoknak meg kell felelniük: hogy hogyan kell kinézniük, vagy például, hogy mi mindent kell megtenniük és elfogadniuk egy párkapcsolatban. A nőkkel szemben sokkal több ilyen szerepelvárást támaszt a társadalom, mint a férfiakkal szemben, ráadásul ezek az elvárások sokkal korlátozóbbak.

Egymás fenekéből kellett mackósajtot nyalniuk a Corvius gólyáinak

Archívum2016.08.21, 18:15

2014 augusztusában a Corvinus budai campusának gólyáit vettették alá nagyon megalázó feladatoknak. A felelősségre vonás elmaradt, a BCE szerint a hallgatókat nem kényszerítették a szexuális játékokra - írja a Vs.hu.

Így alázták meg szexuálisan a gólyákat

Itthon2016.08.21, 17:31

Megalázó feladatokat kellett megoldaniuk a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának gólyáinak két évvel ezelőtt Szarvason. Az eset után senkit sem vontak felelősségre, amit az egyetem azzal indokolt, hogy nem kényszerítették a hallgatókat a szexuális vonatkozású játékokra.

Nyílt levél - A felsőoktatás, amint megtöri a csendet

Life.hu2016.08.19, 14:05

Nyílt levél sorozatunkban ezúttal egy főiskolai docens írásából közlünk részleteket. Levélírónk elsősorban azokra a szexuális jellegű erőszakos cselekményekre szeretné felhívni az emberek figyelmét, amelyek a felsőoktatási intézmények által szervezett rendezvényeken vagy más, azokhoz köthető szituációban történnek.

Ítélet született: 9 évet kapott a gólyatábori erőszakoló!

Life.hu2016.06.22, 14:42

Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a 40 éves budapesti férfit, aki 2014. augusztus 30-án megerőszakolt és megvert egy diáklányt az ELTE fonyódligeti gólyatáborában.

Jogerősen kilenc évet kapott a gólyatábori erőszakoló

Itthon2016.06.22, 12:28

Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a pécsi bíróság a fotóst, aki két évvel ezelőtt erőszakolt meg egy lányt az ELTE fonyódligeti gólyatáborában. Ezzel helybenhagyták a férfi ellen hozott másodfokú ítéletet.

A ledobott bugyiért pluszpontot kaptunk

Itthon2016.03.25, 20:33

Két éve történt a gólyatábori erőszak, de azóta is fájdalmas téma az ELTE jogi karán: a bűnügy gyökeresen változtatta meg az egyetem és a hallgatók viszonyát. Ma már pszichológus és számtalan tréning segíti a diákokat, hogy megtalálják közösségbeli helyüket, ne válhassanak áldozattá, sem zaklatóvá egy poénosnak induló helyzetben – ezzel pedig új szemléletű jogászgeneráció születhet. 

Márpedig a nők is zaklatják a férfiakat

Kultúra2015.12.04, 15:39

A Kérsz teát? című előadás olyan eseteket mutat meg viccesen és frappánsan, amikor a férfiak a zaklatók. Nemi erőszakról szó sincs, de nem kell ahhoz vér, lila foltok a szem alá és undorító perverz szatírok, hogy bántani lehessen a nőket.

Még másfél év börtönt kapott a gólyatábori erőszakoló

Life.hu2015.11.23, 13:06

Súlyosbították a fonyódi gólyatábori erőszakoló büntetését. Eredetileg hét és fél évet kapott, de jogerősen másfél évvel többre ítélték.

Előző
Következő