Kapcsolati erőszak

címke rss
Szabadulása után is tovább verte az élettársát egy nógrádi férfi

Szabadulása után is tovább verte az élettársát egy nógrádi férfi

Egy nógrádi férfi rendszeresen verte az élettársát, akkor is folytatta, miután szabadult a letartóztatásából. Előfordult, hogy olyan brutálisan megverte a nőt, hogy eltört az állkapcsa.

Verte, és megalázta a barátnőjét, és a nőt is, akit prostitúcióra kényszerített a salgótarjáni férfi

Itthon2023.05.16, 14:21

A nagyszüleivel, de még a saját kisgyerekével sem találkozhatott az a nő, aki egy salgótarjáni férfival költözött össze. Rendszeresen megverte, és megalázta az élettársa. Egyszer arra kényszerítette, hogy tegyen úgy, mintha kábítószert porciózna, és az egészet a férfi egy ismerőse videóra vette. A felvétellel aztán később zsarolta. A férfi egy másik nőt prostitúcióra kényszerített. Minden pénzét elvette, és őt rendszeresen megverte, és rettegésben tartotta.

Megtámadta alvó gyerekét tartó feleségét egy férfi

Itthon2023.05.10, 15:27

Hónapok óta pokollá tette felesége életét egy alkoholista férfi. Rendszeresen fenyegette, durván bánt vele, egyszer pedig úgy emelt rá kezet, hogy az asszony a gyerekkel a kezében a földre esett.

Késsel támadt volt feleségére egy férfi

Itthon2023.05.03, 16:46

Egy Veszprémhez közeli településen élő nő hívta ki a rendőrséget, mert a vele együtt élő volt férje egy késsel rátámadt és gyilkossággal fenyegette.

Még a bíróság előtt is őrjöngött az erőszakos zaklató

Itthon2023.03.29, 11:33

Kapcsolati erőszak, magánlaksértés, garázdaság és zaklatás miatt emeltek vádat egy férfi ellen a Kecskeméti Járási Ügyészségen. A szakításba belenyugodni nem tudó, távoltartás hatálya alatt álló férfi zaklatta volt élettársát és amikor a nő emiatt ismét távoltartást kezdeményezett, még a bíróság épülete előtt is randalírozott és fenyegetőzött. De ennél többet is tett. Rátámadt a nő kísérőjére és az autójának is nekiesett.

Gyerekei előtt támadta meg terhes élettársát egy esztergomi férfi

Itthon2023.03.16, 16:58

Egy esztergomi férfi rendszeresen verte az élettársát, akkor is, amikor a nő terhes volt, és akkor is, amikor a közös gyerekeik látták.

Ütötte verte barátnőjét egy férfi, aztán be is zárta

Itthon2023.03.08, 16:03

A vádirat szerint a kunfehértói férfi két éve ismerkedett meg egy nővel, akihez fél év után odaköltözött. A férfi együttélésük alatt durván, erőszakosan viselkedett a nővel. Egy évvel később már meg is verte: felpofozta, gyomorszájon vágta, amitől a nőnek zúzódásos sérülései lettek. Mivel a nő többször a szüleihez menekült a férfi agresszív viselkedése elől, végül a nő apja kidobta a férfit.

Szép szavakkal magához hívta volt barátnőjét a felsőlajosi férfi, aztán kétszer megerőszakolta

Itthon2023.02.21, 10:35

Egy 41 éves férfi békülési szándékkal találkozóra hívta volt barátnőjét, akit aztán kétszer is megerőszakolt és megverte a gyanú szerint. Később a rendőröknek azt mondta a nővel „se veled, se nélküled" viszonyban vannak. Azt is mondta, a nő is le akart vele feküdni, és az egész nem is akkor történt. A verés elismerte.

Közös gyerekük szeme láttára kínozta és kényszerítette prostitúcióra élettársát egy férfi

Itthon2023.02.09, 12:27

Éveken át pokollá tette családja életét egy Heves vármegyei településen élő férfi. Élettársát és kislányukat is rendszweresen megverte, fegyegette és megalázta, az asszonyt pedig a saját lakásukban prostitúcióra kényszerítette, amiről a gyerek is tudott. A most hatvanas éveiben járó férfival szemben az ügyészség 11 és fél év fegyházat javasolt, abban az esetben, ha mindent beismer.

Félholtra verte, majd hagyta meghalni barátnőjét egy férfi Dunaharasztin

Itthon2023.02.02, 12:40

Vérző sérüléssel hagyta magára élettársát egy férfi, miután egy elfajult veszekedés során megverte. Mire visszatért, holtan találta barátnőjét.

Előző
Következő