Balaton

címke rss

Török ábécében válogatott fűszerek és bicópapa - Sound 4. nap

Kultúra2019.07.06, 19:23

Elérkeztünk ahhoz a ritka szombathoz 2019-ben, amikor kijelenthetjük azt, hogy már negyedik napja ez a popsi-, sörhas-, bicó- és 10 éves használt luxusautó mustra tartja lázban a 2400 lelket számláló siófoki járáshoz tartozó települést a Balaton déli partján. Egyszerűbben megfogalmazva: ráfordultunk a Szand véghajrájára. Valójában a szombat az a nap, amelyért párásodott a levegő a lakótelepi gyurodák mélyén még télvíz idején is, amelyért megszületett a Philip Plein és a Balenciaga márka, s ez az a nap, amikor még utoljára úgy igazán végiggusztálhatjuk egymást a tengermély basszerok gyümölcsöskosarában.

Sztárparádé és rekordlétszám a Balaton-átevezésen

Sport2019.07.06, 15:26

Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényén. A Fonyód és Badacsony közötti mintegy kilenc kilométeres távot surfkajakkal, kenuval, SUP-val és sárkányhajóval is megtették a résztvevők. A kiváló hangulatú tömegsportrendezvényen bárki elindulhatott, és együtt evezhetett több olimpiai és világbajnokkal, például Szabó Gabriellával, Dombi Rudolffal, Hegedüs Róberttel vagy Boros Gergellyel.

Megvan a 16 legjobb balatoni strand

Life.hu2019.07.06, 17:53

Idén 16 balatoni strand érdemelte ki a legjobbaknak járó ötcsillagos, kék hullám zászlót. Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke pénteken Balatonalmádiban a strandminősítés díjátadó ünnepségén elmondta, soha nem volt még ennyi kiváló minősítésű strand a Balatonon. A legjobbnak járó elismerést Csopak Községi Strandja kapta.

Ezek a Balaton legjobb strandjai

Life.hu2019.07.05, 14:49

Idén is elkészítették a legjobb balatoni strandok listáját. Mutatjuk, melyek ezek!

Potmétercibálók és újcirkusz a nagymamának - Sound 2. napi programok

Kultúra2019.07.04, 18:18

"Cunaaaajt" - ordíthatjuk egyként ezt az angolszász kifejezést, mondjuk úgy szót, amelyet olyan kötelező jelleggel írnak bele minden egyes slágerbe - lehetőleg elnyújtva -, mintha a Berklee College of Music-on ez lenne az első három év tananyaga összesen. De, hogy miért is ordítanánk ezt? Hát azért, mert "cunajt" tényleg minden lesz. Például itt van ez a beharangozó a Balaton Sound második napjáról.

Életem legteljesebb VIP-élménye

Kultúra2019.07.04, 15:57

Egy elég durva és őszinte vallomással kell kezdenem: nem vagyok VIP. De annyira nem vagyok VIP, hogyha az ember felcsapja az értelmező kézi szlengszótárt annál a szónál, hogy proli, akkor a vonatkozó bekezdés bizonyos szakaszán belül megtalálja majd a fényképemet illusztrációként. De megkockáztatom, hogy még a Wikipédia is linkel rám. Hát így töltöttem el nagyjából másfél évtizedet a különböző fesztiválok Nagyon Fontos Emberek számára elkülönített helyiségeiben a Nagyon Fontos Emberek között és - mivel ez a pozíció nem a sajátom - nem is különösebben éreztem azt, hogy (a sűrűbben takarított mosdóknál) több értelme lenne annak, hogy ...

Szombaton indul a hajózási főidény a Balatonon

[origo] utazás2019.07.04, 11:35

Július 6-án kezdődik a balatoni hajózási szezon főidénye, melyet a BAHART idén nyáron az előző évhez képest további egy héttel hosszabbított meg. Így egészen szeptember 1-ig várja az utasokat a települések közötti legsűrűbb menetrendi hajózással, valamint a teljes séta- és programhajó kínálatával.

Indul a Sacravia Nyári Színházak seregszemléje Fonyódon

Kultúra2019.07.02, 12:53

2019.07.04-től Fonyódon a rendezvények fő helyszíne, az 500 nézőt befogadó felújított, szabadtéri színpad a Várhegyen, a Palonai Magyar Bálint általános iskola udvarán található. 

Istenes Bencére szinte rá sem ismerni – fotó

Life.hu2019.07.02, 09:15

Levágatta a haját Istenes Bence: szinte alig lehet ráismerni a műsorvezetőre.

Ezeket a szabályokat kell betartani, ha el akarjuk kerülni a strandbaleseteket

Life.hu2019.07.01, 19:11

A kánikulában a legtöbben a strandok felé veszik az irányt. Jó ötletnek tűnhet azonnal a hűs vízbe vetni magunkat, ám ennek könnyen tragédia is lehet a vége. Vannak szabályok, amelyeket okvetlenül be kell tartanunk.

Ingyenes klasszikus zenei koncertek a Balaton-parton

Travelo2019.07.01, 10:15

Ingyenes klasszikus zenei koncertekkel várbak mindenkit a Balaton-parton július 3. és 6. között.

Holtan találták meg a férfit, aki elmerült a Balatonban

Life.hu2019.07.01, 10:11

Holtan találták meg azt a férfit, aki vasárnap délután elmerült a Balatonban.

Belefulladt egy férfi a Balatonba

Itthon2019.06.30, 21:37

Vasárnap délután riasztották a vízimentőket, miután eltűnt egy ember a Balatonban, Balatonfenyvesnél. Az 55 éves férfit késő délután végül megtalálták a víz alatt, de már csak a holttestét hozták fel. 

Részt vett a Balaton-átúszáson Vasvári Vivien

Life.hu2019.06.30, 08:21

Részt vett a szombati Balaton-átúszáson Vasvári Vivien. Követőivel az Instagramon osztotta meg, hogyan érezte magát közben. 

Majdnem 10 ezren indultak a mai Balaton-átúszáson

Itthon2019.06.29, 14:57

Idén 37. alkalommal rendezték meg a Balaton-átúszást, amelyen ezúttal 9724-en vettek részt. Mindez azt jelenti, hogy az esemény történetében az úszók összesen immár több mint egymillió kilométert tettek meg.

Csobot Adél apró bikiniben sütteti magát a stégen – fotó

Archívum2019.06.28, 17:16

Csobot Adél alakja két gyerek után is tökéletes, és ezt most a követőinek is megmutatta a közösségi oldalán.

Hosszú Katinka szexi bikinis fotót posztolt

Life.hu2019.06.27, 20:52

Nem sok ideje jutott mostanában a pihenésre Hosszú Katinkának. Most azonban lazított kicsit a Balatonnál. 

A héten beindul a balatoni nyári idegenforgalmi adóellenőrzés

Gazdaság2019.06.24, 13:16

Többek közt Budapesten a gyermektáborok szervezői, Sopronban a VOLT Fesztivál ideje alatt működő kereskedők, Komárom-Esztergom megyében a strandok, míg a Balaton déli partján bármely, az idegenforgalmi szezonban érintett kereskedő és szolgáltató számíthat az adóellenőrök fokozott érdeklődésére.

A Balatonon szexiskedik Kárpáti Rebeka

Life.hu2019.06.23, 18:50

Bikinis fotót posztolt az Instagramjára Kárpáti Rebeka. A népszerű influencer, akit a Jóban Rosszban című és a Korhatáros szerelem című sorozatban is láthattunk, elképesztően csinos. 

Mostantól a nyári főszezon menetrendje szerint közlekedik a balatoni komp

[origo] utazás2019.06.21, 11:53

Péntektől szeptember 1-jéig a főidényi menetrend szerint, éjszakába nyúlóan közlekedik a komp a Balatonon Szántód és Tihany között - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.

Barta Sylvia bikiniben csobbant a Balatonban – videó

Archívum2019.06.20, 17:18

Barta Sylvia bikiniben mutatta meg magát.

Dukai Regina a Balatonban is retteg, elárulta, mitől

Archívum2019.06.20, 13:17

Vízparton köszönti a nyarat Dukai Regina. Ebből az alkalomból egy szexi bikinis fotót is feltöltött a közösségi oldalára. A hozzá írt szövegben pedig egy gyerekkori félelméről beszélt. 

Furcsa fényeket láttak a Balaton felett, úgy vélik, ufók is lehetnek

Life.hu2019.06.19, 16:41

Szokatlan, kör alakú fényeket észleltek a Balaton felett. A felvételt Siófokról készítették, a titokzatos jelenség pedig az északi parton bukkant fel. 

Ennyibe kerül jóllakni a Balatonon

Life.hu2019.06.19, 15:04

A balatoni nyaralások alkalmával lehetetlen kihagyni a strandbüfék klasszikusait. Ennyibe kerül jóllakni egy családnak.

Már milliós négyzetméterárak is vannak a balatoni házaknál

Gazdaság2019.06.19, 11:03

A Balaton parti településeken a fővárosihoz hasonló ingatlanárakat találhatunk - derül ki a Duna House összesítéséből. Egyes településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető. A Velencei-tónál sem különb a helyzet, egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőttek az árak.

Mentőhelikopter vitte el a férfit, aki fejest ugrott a Balatonba

Life.hu2019.06.17, 16:09

Elővigyázatosságra és a szabályok betartására figyelmeztetnek a szakemberek, ami a strandolást illeti. A hétvégén mentőhelikopter vitt el egy férfit Siófokról, aki egy stégről fejest ugrott a Balatonba.

Barokk kastélycsoda, múzeumok, Balaton-parti idill a kis magyar Weimarban

[origo] utazás2019.06.16, 21:36

Ha Keszthely, akkor a Festeticsek – a városhoz legtöbben a fényűző középkori kastélyt társítjuk. Holott emellett rengeteg látnivaló van még ott: többtucatnyi kiállítóhelyiség és tárlat is működik a Balaton fővárosában, amely a világ városai között valószínűleg előkelő helyen állhat az egy négyzetkilométerre jutó múzeumok számát tekintve. Egynapos sétánk során Keszthely ez utóbbi arcát próbáltuk meg feltérképezni.

Még több szúnyogirtás lesz a Balatonnál

Itthon2019.06.15, 14:54

Újabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál keddtől az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség.

Válogasson a Balaton-part legjobbjai közül

[origo] Gasztro2019.06.13, 11:16

Már hatodik éve jelent meg a Balatoni Gasztrotérkép, mely a legszínvonalasabb éttermeket, illetve gasztronómiához köthető vendéglátóipari egységeket népszerűsíti. A klasszikus, megszokott helyek bemutatása mellett rengeteg újdonságot is tartalmaz az új kiadvány, amely digitális formában is elérhető, a legfrissebb hírekkel, programokkal. Ráadásul olyan információkat is tartalmaz, minthogy egy hely akadálymentesített-e vagy elfogadnak-e bankkártyát. 

Bikiniben lazít egy jacht fedélzetén Dobó Kata – Fotó

Archívum2019.06.12, 19:57

Dobó Kata egy friss fotóján a Balatonon lazít egy jacht fedélzetén.

Ottalvós nyári táborok az ország különböző pontjain

Archívum2019.06.11, 20:13

Az igazi ottalvós, azaz bennlakásos táborok felhőtlen kikapcsolódást biztosítanak a gyermekeknek és otthoni pihenést a szülőknek. Az anyai, apai felügyeletet felváltja az új barátokkal való kapcsolat és a táboroztatók gondos odafigyelése. Remek lehetőséget rejtenek a kisebbek és nagyobbak számára egyaránt, méghozzá a tematikák nyújtotta tudáson és ismereteken kívül a személyes fejlődésükben is.

Óriási kedvezményt kapnak a nyaralók a Balaton-bérlettel

[origo] utazás2019.06.12, 11:47

Korlátlan utazást biztosító 30 napos bérletet vezet be a MÁV június 15-től. A főszezonban többféle kedvezményes jegyet és bérletet is vehetnek a nyaralók.

Itt a szuperállamkötvény és a minden eddiginél kedvezőbb adócsomag

Gazdaság2019.06.09, 14:51

Mind makrogazdasági szempontból, mind a családok hétköznapjainak, jövőjének szempontjából kiemelkedően fontos bejelentéseket hozott a hét: benyújtották Magyarország 2020-as költségvetésének tervezetét, mellyel együtt megérkeztek a jövő évi legfontosabb adójogszabályok tervezetei is. De a héten megjöttek a legfrissebb kiskereskedelmi és inflációs adatok is. Lényeges bejelentésként hangzott el az is, hogy a volt devizahitelesek közül rengetegen visszakaphatják ingatlanukat, és a Balaton környékéről is érkezett két gazdasági vonatkozású hír. Ugyanakkor a héten megfordult a kocka egy tervezett autóipari egyesülésnél: a Fiat-Chrysler és ...

Megkezdődött a balatoni strandszezon - mutatjuk, hol, mennyiért fürödhet

Gazdaság2019.06.06, 19:14

Május elsejével hivatalosan is megkezdődött a szezon a Balatonnál, s folyamatosan nyitnak a strandok. A Csodálatos Balaton az idén is összegyűjtötte, mennyibe kerül a főszezonban a fizetős balatoni strandokon az egyszeri belépésre jogosító napijegy, illetve közzétette a szabadstrandok listáját is. Van, ahol hétvégén ezer forint fölé kúsznak a belépőárak, és van, ahol fejenként 450 forintból megúszható a bejutás.

A téli jégmentesség ellenére jó minőségű a Balaton vize

Tudomány2019.06.06, 20:59

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete beszámolót közölt arról, hogy milyen a Balaton ökológiai állapota az idei meleg tél után. A tájékoztatásból egyebek mellett kiderül: bár télen nem fagyott be a Balaton, ennek nincs kimutatható hatása a tavaszi-nyári vízminőségre.

Som-Balogh Edina fürdőruhában üdvözli a nyarat

Life.hu2019.06.06, 15:36

Nagyon várta már a nyarat Som-Balogh Edina. Már fürdött is egyet a Balatonban. 

A Balaton-partra is várják dolgozni a diákokat

Gazdaság2019.06.06, 12:47

Egy vendéglői konyhai kisegítőként dolgozó diák, vagy egy felszolgáló akár bruttó 400 ezer forintot is kereshet havonta, egy szobalány vagy egy strandbüfés pedig ezer forintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál – írta csütörtökön megjelent cikkében a Magyar Nemzet.

Másodjára lesz a Balatoni Nyár egyik háziasszonya Szabó Erika

Archívum2019.06.05, 12:32

Immár második alkalommal lesz a Balatoni Nyár egyik műsorvezetője Szabó Erika.

Mutatjuk, hogyan alakulnak az idei strandárak a Balatonon

Travelo2019.06.06, 09:27

Átlagosan 500 és 1000 forint között mozognak az árak, akad azonban olyan balatoni strand is, ahol 5000 forintot kell fizetni egy hűsítő fürdőzésért.

Új híd épül a Balatonnál

Gazdaság2019.06.04, 17:45

Megkezdődött a leendő M76-os gyorsforgalmi út balatonszentgyörgyi csomópontjában kialakítandó 365 méteres híd gerendáinak beemelése, a hídszerkezet a nyár végére készülhet el.

Ennyibe kerülnek a belépőjegyek idén a balatoni strandokon

Archívum2019.06.04, 13:45

Megérkeztek a balatoni strandok 2019-es árai.

Légkondi, étkezőkocsik és könnyebb kerékpárszállítás a nyári menetrendben

[origo] utazás2019.06.03, 11:03

Június 15-től indul a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári menetrend. Tavalyhoz képest nagyobb kapacitással közlekednek majd a vonatok, ráadásul légkondicionálóval és étkezőkocsikkal is lehet majd találkozni a vonalon.