Balaton Sound 2019

címke rss
Balaton Sound 2019: interjú Alle Farbennel

Balaton Sound 2019: interjú Alle Farbennel

A berlini DJ, Frans Zimmer, művésznevén Alle Farben gyakori vendég a magyar klubéletben. Legutóbb éppen Zamárdiban, a Balaton Soundon lépett fel, ahol egy rövid interjúra a Life.hu is elkaphatta. Megtudhattuk tőle többek között azt is, ha már a neve „Minden szín”, igaz-e, hogy színmániás.

A mai napig meg tud lepődni azon, hogy mibe keveredett - interjú G-Eazy-vel

Kultúra2019.07.17, 12:43

Már az egyetemi évei alatt is nyakig merült a hiphop zene világában, olyannyira, hogy itt találtak egymásra a producerével is. 2010-ben tök ismeretlen előadóként lehetőséget kapott arra, hogy együtt dolgozzon Snoop Dogg-gal és Lil Wayne-nel. Innen felpörögtek az események, de olyannyira, hogy 2014-ben az első önálló albuma, a These Things Happen egészen a 3. helyig kapaszkodott az amerikai Billboard 200-as listáján. A mai napig több mint negyedmillió példányban kelt el. Kisebb-nagyobb balhéi (kábítószer-ügyek és némi bunyó) ellenére G-Eazy továbbra is robog előre, alapítványán keresztül pedig a fiataloknak segít az álmaik elérésébenn. ...

Balaton Sound 2019: exkluzív interjút adott Amerika egyik leghíresebb rappere, G-Eazy

Archívum2019.07.11, 14:28

Az világ egyik leghíresebb rappere, az amerikai G-Eazy a Balaton Sound nagyszínpadán lépett fel. Rosszulléte ellenére interjút adott a Life.hu-nak, amiben magyarországi élményei, balhés énje és a hatóság megvezetésének fantasztikus sztorija is téma volt.

Balaton Sound 2019: Metzker Viki elmondta, milyen a női DJ-k helyzete ma Magyarországon

Life.hu2019.07.11, 14:34

Ha magyar női DJ-t kellene említeni, talán sokaknak csak Metzker Viki jutna eszébe. A Balaton Soundon elkaptuk a sztár DJ-t egy rövid interjúra, amelyből többek közt az is kiderül, milyen a női DJ-k helyzete a szakmában.

Balaton Sound 2019: exkluzív interjú Armin van Buurennel

Archívum2019.07.11, 11:51

Különleges esemény volt a Balaton Sound történetében, hogy Armin Van Buuren, a világon legtöbbször legjobbnak választott DJ fát ültetett a fesztivál kempingjében. Exkluzív interjút készítettünk a vilgásztárral, amelyben elmondja, miért volt fontos számára a faültetés, és az év fesztiválhimnuszáról, a Blah Blah Blah-ról is elárult pár kulisszatitkot.

Az apa, aki DJ, és a lángok tövében ugrál

Kultúra2019.07.10, 09:55

A holland Armin van Buuren 1996-ban érte el első sikereit, azóta gyakorlatilag a világ élvonalába tartozik. Karrierje elmúlt negyed évszázada szinte csak felfelé ível. Jelölték Grammy-díjra, illetve a lemezlovasok világában mérvadónak számító DJ Mag magazin ötször választotta a világ legjobbjának. Lassan húsz éve hallható rádióműsorának 40 millió hallgatója van, a YouTube-on és egyéb felületeken több millióan követik, Amerikától Kínáig a legnagyobb fesztiválokon számít headlinernek. Nem volt ez másként az idei Balaton Soundon sem, ahol már nem először járt. Egyebek mellett legújabb lemezéről beszélgettünk, amit barátjával közösen allkottak, ...

Lepukkant kocsmákból került a lánglövetű nagyszínpadokra

Kultúra2019.08.07, 12:11

A mindössze 25 éves holland DJ már öt éve az elektronikus zenei világ legmenőbb kiadója, a Spinnin' Recrods kötelékéhez tartozik. 2015-ös Show me Love című slágerével nagyjából világszerte ismertté vált, azóta a legnagyobb headlinerek közé tartozik. Ám nem csak a lemezeket pörgeti: Sam Feldt tavaly hozta létre saját alapítványát, a Heartfeldt Foundationt, amellyel a fenntartható fejlődést szeretné támogatni. A Balaton Soundon beszélgettünk vele. 

Megütött a Balaton Soundon egy ápolónőt egy szlovák férfi: kiutasították

Life.hu2019.07.09, 11:07

Egy ittas szlovák férfi a Balaton Soundon ököllel arcul ütött egy ápolónőt, ezért a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és kiutasította Magyarországról – közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Balaton Sound: Tiësto exkluzív interjút adott a Life.hu-nak

Archívum2019.07.08, 17:36

Az 50 éves Tijs Michiel Verwest, vagyis Tiësto ismét Magyarországra érkezett, ezúttal a Balaton Sound közönségét táncoltatta meg. A holland szupersztár a magyar fellépésein is évek óta kerüli a sajtót, de most kivételt tett, és kizárólag a Life.hu kérdéseire válaszolt.

Kiderült, miért volt 4 VIP a Balaton Soundon

Kultúra2019.07.08, 09:53

Villáminterjút készítettünk Fülöp Zoltánnal, a Balaton Sound alapító-főszervezőjével. Elmondta, miért szedték 4 részre a VIP-et.

Előző
Következő