autós olvasnivaló
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autóteszt
- veterán autó
- elektromos autó
- SUV
- német autó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Arra nevelnek a gyártók, hogy 8 év után új autót vegyünk
Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk negyedik részében azt az elméletet járjuk körül, amely szerint az autógyártók el akarják érni, hogy körülbelül 7-8 év és 200 ezer kilométer után már ne érje meg megtartani az autókat, vagyis igazi pénztemető váljék belőlük, amit nem érdemes fenntartani. Várkonyi Gábor szaktanácsadóval a nem éppen a tartósságukról híres kis turbós motorok előnyeit és hátrányait is összevetettük.
Luxusjacht négy kerékkel - Buick LeSabre Coupe (1970)
A Buick palettáján 1959-ben jelent meg, és jó néhány évtizedig meghatározó típus volt a LeSabre. Itthon találtunk egy szép kupét, még az olajválság előtti időkból.
Magyar dizájnnal ünnepel az ikonikus Porsche 911
Lenyűgöző karriert tudhat maga mögött 39 évesen Varga Péter. A magyar mester tervezte a Porsche leghíresebb autójának, a 911-esnek az aktuális változatát, de az ő kreativitását dicséri a Boxster és a Panamera is. A német prémiummárka külső dizájnjáért felelős szakember szerint szorgalommal, szerencsével és tehetséggel lehet csak eljutni a szakma csúcsára. Egy különleges ünnepségen találkoztunk vele, és Ferdinand Porsche unokájával is. Riportunk második részében megismerheti a 911-es történetét, amely a Peugeot-nak köszönheti a nevét.
Ádám és Éva ellenőrzi, mi a hézag az győri autógyárban
Mi az? A város területének 3 százalékát foglalja el, aktív lakosságának 15 százalékát foglalkoztatja, 123 ezer autót és kétmillió motort gyárt, ráadásul Magyarország legnagyobb adófizetője. A válasz a győri Audi Hungária Zrt., ahol a valaha volt legerősebb magyar autókkal ismerkedtünk.
Itt megtanulhatja, ami az autósiskolából kimaradt
A Ford az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve a 17-24 éves korosztálynak szóló ingyenes tréningprogramba kezd, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra.
Így kell új autót eladni Magyarországon
Létezik egy autókereskedő, aki bármilyen márkával kezd foglalkozni, nem sokkal később elnyeri az Év Márkakereskedése díjat a vállalkozásával. A Budapest Autószalon és az Opel Sziget ügyvezetője elárulja néhány szakmai titkát, és azt is, hogy tapasztalatai szerint hogyan vesznek új autót a magyarok. Úgy látja, hogy elsősorban a származási ország szerint keresgélnek, de aztán érzelmi alapon döntenek.
Lássuk a medvét! - Skoda Kodiaq TDI 4x4-teszt
Az alaszkai medvéről elnevezett Kodiaqot nem offroadozásra tervezték, de összkerékhajtással és megfelelő gumival könnyű terepen is ügyesen helytáll. Nem a vezetési élmény az erőssége, hanem a sportcsarnoknyi méretű, kivételesen jól variálható utastér, amelyet akár hét üléssel is berendeznek.
Túlélési tippek: horror lehet az autós nyaralás, ha ezekre nem gondol
Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a hónapok óta tervezgetett nyaralást tönkreteszi egy rossz pillanatban lerobbanó autó. A legtöbb műszaki hiba és egyéb probléma gondos felkészüléssel elkerülhető, ehhez adunk tippeket.
Az új Lexus LS megmutatja, hol tart ma a japán autóipar
Itthon is bemutatkozott az LS új nemzedéke, amelyet turbómotorral vagy hibrid hajtással lehet megvenni. Az erősebb az olcsóbb, 26 millió forintba kerül.
Ha egy autó olcsó Németországban, annak megvan az oka
Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk harmadik részében Várkonyi Gábor szaktanácsadó a német piacot jellemző anomáliákról, a garancia kikerülésének módszereiről, a vásárlásra ajánlott régiókról, az olcsónak tűnő, de valójában drága használt autókról osztja meg nézeteit.