aukció
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy vagyont ért a világ elsõ, mesterséges intelligencia festette képe
A Christie's aukciósház 432 ezer dollárért (kb. 117 millió forint) adta el minden idõk elsõ olyan portréját, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia (MI) festett. A magas értékesítési ár azért is meglepõ, mert a Christie's a festményért mindössze 10 ezer dollárt remélt.
Közel kétszáz millióért juthatunk hozzá a Hold egy darabjához
Egy 5,5 kilós, Holdról származó meteorit a vártnál is magasabb áron, 612 500 dollárért (172 millió forint) cserélt gazdát a bostoni székhelyû RR Auction csütörtökön véget ért internetes árverésén.
Hiba csúszott a számításába, de így is több millió eurót kapott az alkotásáért
Banksy közzétett egy videót, amelybõl kiderül, hogy a Sotheby's aukcióján valójában a Girl With Balloon (Lány léggömbbel) címû képét teljes egészében meg akarta semmisíteni.
- címkék:
- Banksy
- aukció
- Sotheby's
- Címkefelhõ »
Ezen az aukción minden aranyból van – még a Ferrari is
A londoni aukciósház elsõ alkalommal dedikálja az aranynak az aukciós termékeit. És bár olyan különlegességek is szerepelnek a kínálatban, mint egy igazi aranyautó vagy ágynemû, a legértékesebb darab egy arany Yves Klein festmény.
- címkék:
- Yves Klein
- aukció
- arany
- Ferrari
- Sothebys
- Címkefelhõ »
Hiába darálták le a kép felét, mégis kifizetik érte a 400 milliót
Kifizeti az aukción megsemmisült Banksy-kép egymillió fontos árát a gyõztes licitáló. A vásárló azt mondta, hogy azért döntött így, mert ezzel az övé lehet az elsõ olyan mûalkotás, amely egy árverésen született.
- címkék:
- Banksy
- aukció
- árverés
- Sotheby's
- Címkefelhõ »
Akár félmillió dollárt is adhatnak a Holdról származó meteoritért
Félmillió dollárért (141 millió forint) is gazdát cserélhet a Holdról származó, 5,5 kilogrammos meteorit a bostoni székhelyû RR Auction csütörtökön kezdõdõ és október 18-ig tartó internetes licitjén.
- címkék:
- árverés
- aukció
- meteorit
- Hold
- Címkefelhõ »
Gyönyörû havas tájon készült Beatles-képek kerültek elõ
Eddig soha nem látott Beatles-képeket árvereznek el októberben. A fotókat a Help! címû film forgatása közben készítették Lennonékról 1965-ben.
A Virág Judit Galéria jubileumi aukcióján 200 tétel talált gazdára több mint 850 millió forintért
Kiemelt érdeklõdés mellett zajlott a fennállásának 20. évfordulóját ünneplõ Virág Judit Galéria jubileumi õszi aukciója, amelyen több mint 200 tétel talált gazdára összesen 851 millió 630 ezer forintért.
Megsemmisítette magát Banksy egyik képe egy aukción
A képkeretbe épített papírvágóval semmisítette meg önmagát a híres és rejtõzködõ graffitimûvész, Banksy egyik alkotása, miután mintegy 1,2 millió euróért (csaknem 400 millió forintért) elkelt egy londoni árverésen.
- címkék:
- Bansky
- aukció
- megsemmisülés
- graffiti
- Címkefelhõ »
Másfél millió dollár, két einsteini mondatért
Újra árverésre kerül Albert Einstein úgynevezett Isten-levele. Ebben a sajátkézzel írott levélben Istenrõl, a vallásról, és a zsidóságról alkotott nézeteit fejti ki a világhírû fizikus.
Marilyn Monroe 6 évig használta, most 100 milliónál is többet ér
Elárverezik azt az 1956-os gyártású, hollófekete Ford Thunderbirdöt, amit annak idején Marilyn Monroe 6 évig használt. Az autóra november 17-én licitálhatnak az érdeklõdõk Los Angelesben.
Kalapács alatt a festmény, amelyet mesterséges intelligencia alkotott
A régi nagy mesterek, köztük Rembrandt ecsetvonásainak megidézésére is képes számítógépes algoritmus által festett kép is szerepel a Christie's aukciósház októberi árverésének tételei között.
- címkék:
- algoritmus
- festmény
- aukció
- Christies
- Címkefelhõ »
Döbbenetes karcsúsítás Pakisztánban, 102 kormányfõi luxusautót adnak el
A közelmúltban tartott választások után hatalomra jutott új pakisztáni miniszterelnök, Imran Hán, betartja választási ígéreteit, legalábbis az egyiket biztosan: egy helyi lap beszámolója szerint, a miniszterelnök, illetve hivatala aukción kíván értékesíteni 102 kormányfõi gépjármûvet.
Nézze meg, és mondja el a véleményét a világ legdrágább festményérõl
Novemberben cserélhet gazdát a modern kor egyik mestermunkájának tartott festményt, ráadásul rekord áron.
- címkék:
- David Hockney
- rekord
- festmény
- aukció
- Címkefelhõ »
Majdnem félmillió dollárért kelt el Dumbo az aukción
Múlt hétvégén Los Angelesben tartották a Disneyland szórakoztatópark jármûveinek és kellékeinek aukcióját. Az érdeklõdõk összesen 8,3 millió dollárért licitáltak a Disney-tárgyakra, például az egyik repülõ autóra önmagában 483 ezer dollárt ajánlott egy vásárló, csak azért, mert olyan formájú volt, mint Dumbo, a repülõ kiselefánt.
- címkék:
- Disneyland
- Dumbo
- aukció
- Címkefelhõ »
Elárverezik Prince kék selyemzakóját
Elárverezik Prince személyes tárgyait, az ötlet az egykori testõrétõl jött. A legendás zenész kék selyemzakójáért a licit közel 3 millió forintról indul.
- címkék:
- Prince
- aukció
- licit
- árverés
- Címkefelhõ »
140 millió forintért kelt el Han Solo sugárpisztolya
Több mint félmillió dollárért (140 millió forintért) kelt el Han Solo legendás sugárpisztolya egy Las Vegas-i árverésen.
Megvették Elvis híres gyûrûjét
Árverésen elkelt Elvis Presley híres oroszlánfejes gyûrûje és elsõ Las Vegas-i szerzõdése is. Az aukciósház szerint a showbiznisz legkiemelkedõbb emléktárgyai közé tartozó tételeket amerikai gyûjtõk vásárolták meg.
A becsült leütési ár hatszorosáért kelt el ez az imakönyv
A becsült leütési ár hatszorosáért kelt el egy ritka középkori, illusztrált imakönyv egy franciaországi árverésen. A kötet Jean Poyer 15-16. századi miniatúrafestõ és kéziratillusztrátor mûve. Az imakönyv 1495 körül keletkezett, és a Petau családról nevezték el.
- címkék:
- Franciaország
- árverés
- aukció
- Címkefelhõ »
Több mint 350 milliót érhet ez a mellszobor
Elárverezik Antonio Canova elfeledett mellszobrát, több mint 350 millió forintot is érhet. A békét jelképezõ nõi szobrot a mûvész a háborús évek után, Napóleon Elba-szigeti számûzetésének idején készítette.
- címkék:
- Antonio Canova
- aukció
- árverés
- Sotheby's
- Címkefelhõ »
Hatalmas összegért kelt el Franz Kafka kézirata
Franz Kafka egy kéziratát 150 ezer euróért (48 millió forint) árverezték el egy hamburgi aukción.
- címkék:
- Franz Kafka
- kézirat
- aukció
- Címkefelhõ »
8 millió forintért kelt el két dinnye egy árverésen
Rekordot jelentõ 3,2 millió jenért (8 millió forint) kelt el szombaton két dinnye Japánban, az idei szüret elsõ aukcióján a szapporói piacon.
- címkék:
- Japán
- dinnye
- aukció
- Címkefelhõ »
Genfben majdnem hatmillió dollárért adtak el egy unikornist
Genfben, a Phillips aukcióján gazdára talált a "The Unicorn", vagyis az unikornis névre keresztelt Rolex Daytona óra. Elõzetesen arra számítottak, hogy nagyjából 3 millió dollárért fog elkelni, azonban a végén ennek majdnem kétszeresét, 5,9 milliót fizettek érte.
- címkék:
- aukció
- óra
- árverés
- Rolex
- Címkefelhõ »
Rekordösszegért kelt el Modigliani aktja
157 millió dollártért, azaz több mint 41 milliárd forintért kelt el Modigliani meztelen nõt ábrázoló képe egy New York-i árverésen.
- címkék:
- Modigliani
- aukció
- akt
- festmény
- árverés
- Címkefelhõ »
Elárverezik Elvis Presley óráját
Az Elvis által hordott különleges Omega óra a Phillips aukciósház árverezi el Svájcban. A zenész 1961-ben kapta ajándékba az órát, annak apropójából, hogy elérte a 75 milliós lemezeladást. A 44 karátos gyémántokkal díszített analóg óra elõlapján a Tiffany felirat is feltûnik.
- címkék:
- Elvis
- aukció
- óra
- Omega
- Címkefelhõ »
A brit diáklány beleszeretett a férfiba, akinek eladta szüzességét
Eladta szüzességét egy milliárdos üzletembernek, akibe bele is szeretett a brit diáklány, Jasmine.
Elárverezik James Bond gyönyörû autóját
Ha valaki szeretné James Bond bõrében érezni magát, és van felesleges 100-150 millió forintja, akkor most lehetõsége van megvenni a 007-es ügynök autóját. Az Aston Martin tervezésében Daniel Craig is segített, és mindössze 100 darab van belõle.
Majdnem 8 milliárdért kelt el ez a kínai tál
Több mint 7,7 milliárd forintnak megfelelõ hongkongi dollárért kelt el egy kínai tál a Csing-dinasztia korából. Nem ez az elsõ eset, hogy ilyen sokat fizettek egy árverésen: az utóbbi években sorra számol be rekordközeli leütési árakról a Sotheby's hongkongi háza, az ázsiai vevõk vagyonukat szívesen fektetik gyémántba, kézitáskába, antik porcelánba.
Soha nem látott fényképek kerültek elõ a Beatlesrõl
Több mint 50 éve kuksolt egy pincében az a 400-nál is több fotónegatív, amelyek a Beatles elsõ amerikai koncertjét örökítették meg. Most valaki 90 millió forintnyi fontért vette meg a képeket.
- címkék:
- aukció
- Beatles
- Címkefelhõ »
Ön mit venne 44 millió forintból?
Valakinek megért ennyit Steve Jobs állásjelentkezése.
- címkék:
- Steve Jobs
- aukció
- licit
- Címkefelhõ »
Fordulat, kezd magához térni a mûkincspiac
Az elmúlt tíz évben mindössze egyszer volt olyan erõs éve a mûkincspiacnak, mint 2017-ben. Bár a rekord messze volt, de legalább minden idõk legdrágább festménye tavaly cserélt gazdát. 2018-ban a csúcs is megdõlhet, nagy reményeket fûznek több Picasso képhez és a Rockefeller-gyûjteményhez is.
- címkék:
- Picasso
- mûkincs
- aukció
- aukciósház
- árverés
- Címkefelhõ »
Történelmünk szenzációs relikviája bukkant fel egy kölni aukción
Igen jelentõs történelmi dokumentum bukkant fel egy németországi akción. A 17. század híres olasz hadmérnöke, Leandro Anguissola kalapács alá kerülõ egyik térképe Szigetvár múltjának rendkívül fontos lenyomata. A becses relikviát 45 ezer eurós kikiáltási áron találhatjuk meg a Venator & Hanstein aktuális katalógusában.
Licitálni lehet Steve Jobs állásjelentkezésére
Jelenleg 50 ezer dollárnál jár a kézzel kitöltött formanyomtatvány.
- címkék:
- Steve Jobs
- aukció
- Apple
- Címkefelhõ »
Különleges Michael Jackson-ereklye kerül kalapács alá
A Michael Jackson-ereklyék nagyon népszerûek, különösen azok, amelyet a popsztár a tévében vagy egy koncerten viselt. Azonban most egy nagyon érdekes tárgy kerül kalapács alá, az énekes egykori birtokán körözõ kisvasút kikiáltási ára 2000 dollár.
Csak úgy röpködnek majd a százmilliók Rockefeller gyûjteményének árverésén
Elárverezik David Rockefeller magángyûjteményét, és a bevételbõl az örökösök kulturális, oktatási, orvosi és környezetvédelmi célokat támogatnak majd. A kollekció javát a májusi árverés elõtt Londonban, Párizsban, Pekingben, Los Angelesben és Sanghajban is kiállítják.
- címkék:
- David Rockefeller
- aukció
- árverés
- Címkefelhõ »
Rekordáron kelhet el a világ legtökéletesebb fehér gyémántja
Egy nagyobb eper méretû, 102,34 karátos hibátlan fehér gyémántot bocsát áruba a Sotheby's aukciósház Londonban. A szakértõk szerint rekordáron, több mint 33 millió dollárért (8,4 milliárd forintért) is elkelhet a pazar drágakõ.
- címkék:
- aukció
- gyémánt
- Sothebys
- Címkefelhõ »
Hogy kerülhet Hamilton garázsába Senna egykori McLarenje?
A McLaren általában féltve õrzi az F1-es autóit, de pár szerencsés megszerezhette a kollekció néhány darabját. A Bonhams szakértõje elárulta a monacói gyõztes Senna-McLaren történetét.
Eladják Senna utolsó monacói gyõztes McLarenjét
A Monacói Nagydíj elõtti héten elárverezik az 1993-as McLarent, amivel Ayrton Senna utoljára gyõzött a legendás utcai versenyen. Michael Schumacher autójáért nemrég egy vagyont adtak.
300 ezer fontot fizettek a brit zászló egy darabjáért
Csaknem 300 ezer fontért (104 millió forint) cserélt gazdát szerdán a Sotheby's londoni aukcióján annak a zászlónak egy darabja, amely Horatio Nelson admirális zászlóshajója, a Victory fedélzetén lobogott a trafalgari tengeri csatában.
- címkék:
- Horatio Nelson
- zászló
- aukció
- Címkefelhõ »
50 milliót ért meg valakinek, hogy David Bowie ült benne
Svédországban elárverezték David Bowie 1981-es volvóját, több millió forintnyi összeget fizettek érte. Nem csak az árverésen merült fel a zenész neve mostanában: fia könyvklubot indított, ahol Bowie kedvenc könyvei közül kell elolvasni egyet minden hónapban.
- címkék:
- David Bowie
- Svédország
- árverés
- aukció
- Volvo
- Címkefelhõ »
Kiderült, mi lesz a sorsa Harangozó Teri hagyatékának
Sokáig kérdéses volt, hogy mi lesz a 2 éve elhunyt Harangozó Teri hagyatékával, ám most kiderült: hamarosan elárverezik.
- címkék:
- Harangozó Teri
- hagyaték
- aukció
- Címkefelhõ »
Megvan a valaha volt legdrágább kínai mûalkotás
Több mint hatvanan licitáltak Csi Paj-si 12 darabból álló festménysorozatára, végül pedig 930 millió jüanért, vagyis 37,4 milliárd forintért cserélt gazdát egy pekingi aukción. Ezzel a teljesítménnyel kiérdemelte az aukción valaha elkelt legdrágább kínai mûalkotása címét.
- címkék:
- Peking
- Kína
- árverés
- aukció
- Címkefelhõ »
Elárverezték az évszázad politikai botrányát okozó ajtózárat
Egy árverésen 62 ezer 500 dollárért (16,6 millió forintért) talált gazdára az az ajtózár, amelynek felfeszítésével 1972-ben kezdetét vette az Egyesült Államok történetének legnagyobb, Nixon elnök lemondásához vezetõ politikai botránya.
Hamis Nobel-díjat kínált eladásra a Heritage aukciósház
Lefújta Theodor Mommsen német történész irodalmi Nobel-díjának aukcióját szerdán a New York-i Heritage aukciósház, mivel a marbachi Német Irodalmi Archívum (DLA) szerint az aranymedál hamisítvány.
Megvették Hitler kedvenc szobrászának férfiaktját
139 ezer eurós minimális leütési áron kínálták Hitler kedvenc szobrászának, Arno Brekernek egy bronz férfiaktját Németországban. A XX. század legvitatottabb német mûvészének majdnem 3 méteres szobrát egy magángyûjtõ vette meg.
- címkék:
- Hitler
- Németország
- aukció
- szobor
- Címkefelhõ »
Sierra Leone legnagyobb gyémántját vitték sikeres aukcióra
Idén márciusban találták azt az értékes nyersgyémántot egy Sierra Leone-ban lévõ bányában, amely most talált gazdára egy New Yorkban rendezett árverésen – írja az AfricaNews. Bár az azért fizetett összeg önmagában tekintélyesnek számít, egyesek szerint az ország nem is csinált igazán jó üzletet.
Viktória királynõ gyerekkori emlékkönyve került kalapács alá
Egy csütörtöki berlini árverésen 37 500 euróért (11,7 millió forint) kelt el egy Viktória brit királynõ gyerekkorát felidézõ emlékkönyv. A brit világbirodalom legkedveltebb uralkodója mind a mai napig nemzeti szimbólumnak számít Angliában.
Egymilliárdért keltek el a skizofrén mûvész megmaradt mûvei
Nem sok mûve maradt fenn Camille Claudel francia szobrásznõnek, a legtöbbet saját maga tette tönkre, mielõtt beutaltatták a pszichiátriára. Az utolsó darabokat elárverezték Párizsban, összesen egymilliárd forintos bevételt hoztak.
- címkék:
- Párizs
- árverés
- aukció
- szobrászat
- Címkefelhõ »
Aukciós rekordot döntött a sci-fi klasszikus robot
A filmes kellékek kategóriájában árverési rekordösszegért, 5,3 millió dollárért (1,4 milliárd forint) cserélt gazdát egy New York-i aukción az 1956-os a Tiltott bolygó címû science fiction robotfigurája.
- címkék:
- aukció
- Tiltott bolygó
- sci-fi
- Címkefelhõ »
A vártnál ötször drágábban kelt el Winston Churchill utolsó festménye
A korábban becsült ár ötszöröséért, 357 ezer fontért (126 millió forintért) kelt el Winston Churchill egykori brit miniszterelnök utolsó, nagyközönség elõtt eddig be nem mutatott olajfestménye a Sotheby's aukciósház keddi londoni árverésén.