anya

címke rss

Két gyerekével együtt tűnt el egy anya Kisújszállásról: nagy erőkkel keresi őket a rendőrség

Life.hu2022.09.20, 11:43

A karcagi rendőrök a lakosság segítségét kérik, egy anya ugyanis eltűnt két gyermekével együtt.

Megmutatta kerekedő pocakját az olimpiai bajnok Kovács Ágnes

Life.hu2022.09.15, 20:07

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Kovács Ágnes július elején bejelentette, hogy hamarosan anyai örömök elé néz.

Három gyerek holttestére bukkantak a rendőrök - az anyát gyanúsítják a meggyilkolásukkal

Life.hu2022.09.13, 20:08

A Coney Island-i tengerparton rendőrök találtak rá a három kisgyerek holttestére. A 7 éves kisfiú, 4 éves kislány és a 3 hónapos baba haláláért az anyjukat okolják.

Kiszerettem belőled - már nem vagy nő, csak anya!

She2022.09.10, 14:42

Minden gyereknek az anyja mellett a helye, mondta a párom, amikor már tudtuk, hogy vége. Ezt úgy értettem, hogy nem lesz semmi vita, a lányom továbbra is velem él majd.

Három nő vert össze egy kamaszt Nógrádban

Itthon2022.09.09, 15:37

Csoportos garázdaság, és könnyű testi sértés miatt kell felelnie annak a három nőnek, akik egy 17 éves lányt vertek meg az utcán tavaly nyáron.

Összeszorult a szívem, amikor megláttam anyánál az üres hűtőt

She2022.09.09, 07:33

Gyerekként hozzászoktam ahhoz, hogy a hűtő mindig tele volt. Ott pihent egy fazékban az ebéd maradéka, műanyag dobozokban a húsleves és a hozzá kifőzött tészta, zöldségek, gyümölcsök az alsó rekeszben, üdítők, tojások és a legkülönfélébb szószos és fűszeres tégelyek az ajtóban. A sonkák és szalámik mellett ott sorakoztak a joghurtok, a vaj és nem egyszer házi pudingok is álltak a felső polcon, csinos kis tálkákba mérve várták, hogy megdermedjenek...

Tragédia: autójában fulladt vízbe egy magyar anya és kisfia

Life.hu2022.09.07, 20:19

Lesodródott az útról és egy tóba zuhant egy Angliában élő 28 éves magyar anya által vezetett kék Ford Focus típusú gépkocsi. A járműben nemcsak ő tartózkodott, 8 esztendős kisfia is vele volt a baleset idején.

Leforrázta a gyerekét egy mérai nő

Itthon2022.09.06, 17:00

Egy mérai nő véletlenül leforrázta a gyereke karját, majd a kórházi kezelés után, saját felelősségére hazavitte. Az otthonukban a kosz miatt azonban begyulladtak a gyerek égési sérülései.

Gyerekkorában évekre pszichiátriára záratta Drew Barrymore-t magyar édesanyja - a világsztár megbocsátott Ildikónak

Life.hu2022.09.05, 20:49

Drew Barrymore nem titkolja magyar származását. A világsztár nagyszülei a második világháború idején menekültek el Németországba, édesanyja Makó Ildikó néven született, és Jaid Barrymore művésznéven maga is színésznő és producer volt, de egykor beválasztották a világ legszebb 50 embere közé is. Ám amilyen szép volt, olyan rossz anya, legalábbis lánya ezt állítja róla.

Betegesen féltékeny lehetett a Bécsben meggyilkolt Renáta férje - megrázó részletek derültek ki a bűncselekményről

Life.hu2022.08.30, 21:36

Augusztus elején adtunk hírt arról, hogy a tunéziai Mahmoud N. valószínűleg megfojtotta Bécsben élő, magyar származású volt élettársát, illetve annak 14 éves lányát. Ö. Renáta két kisfia, a 9 éves Emirhan és a 6 éves Harun még egy teljes napig tartózkodott a holttestek mellett a szomszéd szobában, végül ők hívtak segítséget.

Britney Spears nagyon durva dolgot állít anyjáról, aki könyörög neki

Tévé2022.08.30, 18:51

Lynne Spears, Britney Spears édesanyja a saját Instagram-oldalán kéri arra lányát, hogy beszéljék meg a dolgokat privátban és tisztázzanak minden nézeteltérést köztük. Az énekesnő ugyanis nagyon mérges anyjára és hallani sem akar róla többé. 

„Anya, miért?" - a kérdés, amellyel bármelyik anyát az őrületbe lehet kergetni

She2022.08.28, 22:29

Ismeri valaki a Bob és Bobek című rajzfilmsorozatot? Adott benne két nyúl, akik minden áldott nap zöld hajnalban kelnek. Az egyikük frissen kiugrik az álomból, míg a másik nyűgösen kászálódik ki, és minden alkalommal megkérdezi: „De miért?" Mire a másik azt feleli: „Mert a munka nemesít. "

Megdöbbentő! Teljesen más bőrszínnel jöttek világra az ikrek

Life.hu2022.08.27, 18:32

Sok ikergyermekes szülő kényszerül arra, hogy a kicsik ruháiba beleírják csemetéik nevét, hogy meg tudják különböztetni őket. Ezeknek a szülőknek azonban biztos nem lesznek ilyen problémáik. 

Homokóra alakot photoshopolt egy anya a 8 éves kislányának

Life.hu2022.08.25, 18:53

Az édesanya valamiért úgy gondolta, kicsit fel kell turbózni 8 éves kislányának az alakját photoshop segítségével.

Egy testvárpár végig nézte, ahogy beteg anyjuk kiszárad és meghal

Itthon2022.08.22, 10:12

Egy férfi együtt lakott a 84 éves anyjával egy Győr-Moson-Sopron megyei városban. Az asszony betegsége miatt nem tudott mozogni, ezért a fiának és a lányának is gondoznia kellett volna, de ők ezt nem tették meg. Az anya végül olyan súlyosan kiszáradt, hogy meghalt.

Öngyilkos lett egy 26 éves anya - néhány órával előtte még azt videózta, ahogy a gyermekeivel játszik

Life.hu2022.08.21, 19:20

Azt mondják, gyakran épp azok az emberek látszanak a legvidámabbnak, akik belül a legnagyobb harcokat vívják önmagukkal.

"Szenvedett, most már békében van" - harcos kisfiától búcsúzott a gyászoló apa

Life.hu2022.08.13, 21:43

A 33 éves férfit élete legnehezebb döntése elé állították az orvosok: szerelmét vagy gyermekét mentsék meg, ha baj történne?

Som-Balogh Edinának még mindig jól áll a bikini - a színésznő nem is szégyelli megmutatni testét

Life.hu2022.08.11, 11:12

Bár mostanában a színészi munka háttérbe szorul az egykori Miss Hungary életében, és elsősorban a gyereknevelésre koncentrál a Barátok közt Nádor Kingája, az alakja miatt továbbra sem kell szégyenkeznie. 

Curtis és édesanyja üzenetváltása könnyeket csalt a rapper követőinek szemébe

Life.hu2022.08.08, 16:49

Curtis nem először bizonyítja, hogy fontos számára a család. Édesanyjához különleges kapcsolat fűzi, erről a szeretetről árulkodik a köztük zajlott üzenetváltás is. 

Kegyetlen gyilkosság Bécsben: anyjuk és nővérük holtteste mellett aludt a két kisfiú

Life.hu2022.08.08, 16:22

Egy tunéziai férfi hideg vérrel meggyilkolta Bécsben élő, magyar származású volt élettársát, és annak 14 éves lányát. Ö. Renáta két fiatalabb kisfia még egy napig volt a holttestek melletti szobában, végül ők hívtak segítséget. 

Egy amerikai férfi szex után megölte a 19 éves partnerét

Nagyvilág2022.08.07, 20:51

Egy amerikai férfi pénzt ajánlott szexért cserébe egy kiszolgáltatott helyzetű, fiatal nőnek, akit az aktus után meggyilkolt. A holttestet egy erdőben rejtette el.

Komoly döntést hozott Berki Krisztián édesanyja: nem vár tovább Mazsira

Life.hu2022.08.03, 21:39

Berki Krisztián édesanyja nem vár tovább arra, hogy megtudja, mi okozta a fia halálát: maga deríti ki. 

Főzés közben, minden előjel nélkül esett össze az anya: fia élesztette újra

Life.hu2022.07.22, 20:22

A 45 év körüli nő összeesett, az újraélesztését a fia kezdte meg a mentésirányító instrukció szerint.

Meddőség: amikor még az anyám is csak hibáztat, hogy miattam nem lesz nagymama...

She2022.07.22, 07:22

Lehet, hogy egy generációt jellemez ez a gondolkodásmód, de lehet, hogy csak az én anyám kattanása az a beteges félelem, amellyel az életét éli. Tök átlagos család vagyunk, semmilyen tekintetben sem számítunk kirívónak, szerintem senki se foglalkozik velük, az én drága édesanyám viszont minden pillanatában mások véleményétől retteg és nem hagyja, hogy önmagam lehessek.

A rákba halt bele a világ első ismert, várandós egyiptomi múmiája

Tudomány2022.07.11, 16:38

A tudósok már évek óta azon fáradoznak, hogy kiderítsék a „Rejtélyes Hölgy" halálának az okát. A 2000 éves, ókori egyiptomi múmia méhében ugyanis egy rendkívül jól megőrzött magzat rejtőzött. A koponyájának alapos tanulmányozása során arra gyanakodnak, hogy ez az ősi, hamarosan szülő anyuka valószínűleg rákban halt meg; ez az onkológusok és az egyiptológusok fejében egyaránt megfordult. Most pedig új bizonyítékok kerültek napvilágra.

Fojtogatta, ököllel ütötte és a szemét is ki akarta nyomni - okosórája mentette meg a nőt a haláltól

Life.hu2022.07.08, 09:46

Az eset szilveszterkor, éjfél után történt. A férfi hirtelen haragra gerjedt és fojtogatni, ütni kezdte a párját.

Szörnyű: gázrobbanás végzett a szerencsétlenül járt édesanyával

Life.hu2022.07.03, 19:00

Doreen Rees-Bibb június 26-án este, 79 éves korában vesztette életét, amikor birminghami családi otthonukban felrobbant egy régóta cserére szoruló kazán.

Rubint Réka büszke a fiára: sok bántást és csúfolást kapott gyerekkorában, de sosem adta fel

Life.hu2022.07.02, 22:29

Rubint Réka a közösségi oldalán osztott meg egy fotót az ifjabbik Schobert Norbiról, aki szemmel láthatólag sok időt tölt edzéssel. Az egykor sokat csúfolt duci kisfiúból mostanra igazi izompacsirta lett. 

Késeléssé fajult a láthatás: az apa lélekjelenlétén múlt, hogy sem őt, sem a gyereket nem ölte meg az ittas anya

Life.hu2022.07.01, 21:39

A váláskor apjánál elhelyezett gyermek az édesanyjánál volt láthatáson, aki el akarta őt rabolni. Az apa ezt szerette volna megakadályozni, ezért az anyuka megkéselte őt. 

Feláldoztam magam a gyermekeimért - megérte?

She2022.06.28, 17:03

Kinga négyéves volt, Sanyika hét, mikor meghalt az apjuk. Szerettem Sándort, a gyerekek miatt azonban nem törhettem össze.

21 mondat, amit mindannyian megkaptunk az anyánktól!

She2022.06.27, 17:30

Egyetértesz velük vagy sem, egy biztos: sokszor azon kapod magad, hogy a saját anyukád szavait ismétled a gyermekeidnek. Azokat a tipikus mondatokat, amelyeken több generáció nő fel egymás után.

Megdöbbentő: Zacher Gábor édesanyja fia kórházi osztályán halt meg

Life.hu2022.06.27, 21:26

A híres toxikológus egy rádióműsornak mesélt élete azon eseményeiről, melyek így vagy úgy, de jelentőségteljes hatást gyakoroltak rá.

Tragédia Mosonmagyaróvárnál: hatéves lányával fulladt tóba egy anya

Itthon2022.06.27, 13:52

Női holttestet találtak horgászok vasárnap Mosonmagyaróvárnál. A nő lánya is meghalt itt, a gyerek holttestét ma emelték ki a vízből.

Sokkoló részletek a 86-os úton történt tragédiáról

Itthon2022.06.25, 17:18

Ahogy korábban az Origo is megírta, egy ember meghalt, ketten megsérültek egy autóban, amely kamionnal ütközött össze szombat hajnalban a 86-os úton. A balesetben egy édesanya halt meg, a 8 éves kislánya életéért jelenleg is küzdenek, a 6 éves gyerek pedig horzsolásokkal, karcolásokkal úszta meg az balesetet.

Az anyám 26 évvel fiatalabb pasija

She2022.06.23, 18:58

Nagy korkülönbség a párkapcsolaton belül? Fujj! Gyomorforgató! Csak kihasználja! Felületes! Sőt, beteges! - Ezek a leggyakoribb reakciók, ha szóba kerül egy ilyen kényes téma. És tény, hogy sok a rossz példa, ami az idős-fiatal párosokat illeti. De ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel! Tud működni egy ilyen szerelem. Méghozzá nagyon is jól!

Anya, miért nem mondtad nekem soha, hogy szeretsz?

She2022.06.21, 08:06

Ha visszagondolok a gyerekkoromra, vegyes érzelmek kavarognak bennem. Olyan anya voltál, aki mindent meg akart adni a gyerekeinek, mindig volt cipőm, ruhám, étel az asztalon, táborok a nyári szünetben, azonban a legfontosabb hiányzott, hogy azt mond: kislányom, nagyon szeretlek.

Nem az a jó anya, aki csillagomnak szólít

She2022.06.19, 22:42

Állok az anyám sírjánál, a szemeimbe könnyek gyűlnek. Túl fiatal volt a halálhoz, alig múlt negyvenhét, most mégis hatalmas robajjal dübörögnek a koporsóján a rögök, ahogyan a sírásók földet lapátolnak rá. Nézem, ahogyan elhantolják, s közben emlékezem.

Berki Krisztián édesanyja elárulta, mit akar fia örökségéből

Life.hu2022.06.08, 10:19

Berki Krisztián édesanyja nem tudta még feldolgozni fia halálát, ezért szeretne egy olyan tárgyat megkapni az örökségéből, ami mindig rá emlékezteti majd.

Élet egy skizofrén anya mellett. Élet ez egyáltalán?

She2022.05.31, 17:59

Anyám sokat szenvedett asszony volt. Az volt a sorsa, hogy fiatalon megtapasztalja, mi a fájdalom, pedig egész élete történelmi léptékkel nézve csak egy pillanat volt csupán.

Halálra szúrta anyját egy fiatal férfi, majd a nyakán keresztül szívta ki a vérét

Nagyvilág2022.05.31, 20:50

A 24 éves Thabang Mosoane május 9-én kivégezte 53 éves anyját, Kedisaletse Elizbeth Mosoane-t. A fiatal férfit a családjával közös otthonában vették őrizetbe a dél-afrikai Koster nevű településen, miután ikertestvére szeme láttára itta meg halott anyja vérét. 

Egy hetedik emeleti lakás ablakában sétált két gyerek Nyitrabányán - videó

Nagyvilág2022.05.31, 10:42

Két hatéves kislány egy hetedik emeleti lakás külső ablakpárkányán sétálgatott Nyitrabányán (Handlova), az esetről valaki felvételt készített és feltette az internetre. Az anya sokkot kapott, miután megtudta, hogy mi történt, azóta a lakást is képtelen elhagyni - írja a Paraméter.

Videóra vette az anya, ahogy szexuális aktusra kényszeríti saját gyermekeit (18+)

Life.hu2022.05.30, 15:56

Mind az anya, mind az apa bántalmazta szexuálisan 10 és 13 éves gyermekeit. 

Kórházban felejtett kisbabák, akiket a szüleik ítéltek magányra!

She2022.05.21, 10:33

Keserves sírás töri meg a csöndet a kórház folyosóján - egy anyuka érkezett a karjában két hónapos forma babájával. Az anya csapzott, ruhája elhasználódott, de tiszta. Szeme vörös a sírástól, remeg az idegességtől, és zihál, hiszen rohant.

29 éves az amerikai nő, és már kilenc gyermeke van

Life.hu2022.05.21, 14:02

Annyiszor hallják a nők, hogy otthon lenni a gyerekekkel nem nehéz és nem is munka. Valójában igazán kemény feladat.

Kamasz fiát vette rá egy anya, hogy segítsen megölni három kisebb gyerekét

Nagyvilág2022.05.17, 09:05

A három gyerek holttestére csak akkor találtak rá az Egyesült Államokban, miután anyjuk, a 38 éves Angela Flores idegösszeomlás gyanújával kórházba került, miközben a Bibliát emlegette, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy gyerekei bántalmazták őt. A nő 16 éves fia jelenleg is letartóztatásban van, ugyanis azzal gyanúsítják, hogy segített testvérei megölésében.

Már felnőtt nő vagyok, de még mindig arra vágyom, hogy olyan lehessek, mint édesanyám

She2022.05.15, 23:25

Anno, amikor először álltam igazán a saját lábamra, főzni kezdtem. Ez önmagában nem nagy szó, az élet rendje. Nem is voltam „analfabéta", nálunk ugyanis az volt a szokás, hogy a női felmenőink kicsi korunktól tanítottak erre is.

Újabb részletek derültek ki a New Yorkban meggyilkolt anya ügyében

Nagyvilág2022.05.11, 13:24

Ahogy az Origo is többször beszámolt róla, New Yorkban megölte az 51 éves magyar családanyát, G. Orsolyát a szeretője, David Bonola. A férfi 58 késszúrással végzett a nővel, akinek a holttestét végül egy sporttáskában rejtette el. Most kiderült, hogy miért gyilkolhatta meg így a nőt a család ezermestere.

Berki Krisztián édesanyja összetört: "Próbáljuk feldolgozni a feldolgozhatatlant"

Life.hu2022.05.10, 11:16

Berki Krisztián halála mindenkit megrendített, édesanyja zokogva nyilatkozott a hatalmas veszteségről.

Anyám nem veszi észre, hogy tönkretesz a szeretetével...

She2022.05.10, 09:24

25 éves, felnőtt nő vagyok, saját keresettel. Lassan egy éve nem lakom otthon, de édesanyám még nem tudja közöttünk elvágni azt a bizonyos köldökzsinórt.

Ezért hagyják a tizenévesek figyelmen kívül azt, amit az anyjuk mond

Tudomány2022.05.08, 18:25

Sokszor hangzik el a kérdés: egyáltalán figyelsz te rám? Ez egy olyan kérdés, amelyet a csüggedt szülők tesznek fel gyakran a tinédzsereknek, és az őszinte válasz valószínűleg egy „nem" lesz. A tudósok szerint azonban nagyon nehéz őket ezért hibáztatni. A serdülőkorúak agyával kapcsolatos új kutatások ugyanis azt sugallják, hogy bizonyos hangokra adott reakcióik idővel természetesen megváltoznak, így az édesanyjuk hangját „kevésbé hallják".

Két kisgyerekével ugrott le a lakótelep tizedik emeletéről az édesanya

Itthon2022.05.03, 15:31

Kedd reggel egy 33 éves nő a 3 éves kisfiával és 6 éves kislányával együtt ugrott le egy 10 emeletes temesvári tömbház tetejéről - írja a Tények.

Anyák napi elmélkedés az elég jó anyáról

She2022.05.01, 19:13

Anyák napja hajnalán az őrszemnek kinevezett legkisebb ötpercenként kukucskál be a hálószobám ajtaján, hogy ellenőrizze, alszom-e még, miközben a középső a konyhában elképesztő csatazajjal, de magához képest még mindig halkan igyekszik összedobni a kedvenc reggelimet. A nagy pedig idegesen „suttogva ordibálja" nekik, hogy „halkabban"!

Kiejtette a második emeletről a hathónapos kisfiát egy amerikai nő

Nagyvilág2022.04.30, 14:22

Egy Brooklynban élő nő a hajnali órákban kiejtette a második emeletről a 6 hónapos kisfiát. A csecsemő túlélte a zuhanást. Az egyelőre nem lehet tudni, hogy a nő szándékosan dobta-e le a gyereket.

Terrorizáltak, majd felgyújtottak egy kisfiút Connecticutban

Nagyvilág2022.04.29, 17:22

A hat éves Dominick Krankall teste megégett, mert a szomszédjukban lakó gyerek lángoló teniszlabdát dobott rá vasárnap. Édesanyja kisfia kétségbeesett sírására kirohant a házból és amikor meglátta, mi történt, sokkot kapott.

Úgy elbánt kétéves gyermekével a szadista anya, hogy azóta is szondatáplálásra szorul

Life.hu2022.04.28, 21:42

Kiskorú többrendbeli veszélyeztetése miatt tartóztatott le az ohiói rendőrség egy 27 és egy 29 éves nőt, miután egyikük gyermekeit borzalmas állapotban szállították kórházba.

Marsi Anikó őszintén vallott gyerekkoráról: fájdalmas részletek derültek ki

Life.hu2022.04.27, 14:24

Marsi Anikó és édesanyja is mesélt arról, hogy milyen érzés anyának lenni. A műsorvezetőnek két kamasz fia van, Irénke két lányt nevelt fel teljesen egyedül. Bár nem volt könnyű, de a köztük lévő szeretet mindent megszépített.

Holtan találták meg a Dunában a húsvétkor eltűnt édesanyát

Life.hu2022.04.26, 08:39

Nagypéntek utáni szombaton tűnt el budapesti albérletéből a 37 éves anya. A Dunában találták meg a holttestét.

Szívszaggató részleteket árult el lánya haláláról egy anya, aki azért lett öngyilkos, mert apja molesztálta

Nagyvilág2022.04.26, 08:46

A gyászoló anya, Gemma Mckeown azt reméli, legalább egy hasonló helyzetben lévő fiatal lányon segít azzal, ha megosztja a saját lánya tragikus történetét. A 17 éves Megan Reid ugyanis néhány héttel ezelőtt öngyilkos lett, mert apja, Joseph McGinn gyerekkora óta rendszeresen zaklatta szexuálisan - írja a DailyStar.

Fuldokló édesanyja életéért küzdött egy veszprémi nő

Itthon2022.04.25, 12:41

Evés közben kezdett fuldokolni az 80 év körüli asszony, akihez lánya kérte a mentők gyors segítségét múlt héten.

Egy hajszálon múlt, hogy felpofozzam az anyámat!

She2022.04.25, 06:50

Szinte menekültem, hátra sem néztem és az ajtót is nyitva hagytam. Éreztem, hogy lángolnak a füleim, ég az arcom és nem is láttam rendesen. Nem tudom, hogyan jöttem le a lépcsőn, miként jutottam ki a házból, de meg sem álltam, csak mentem előre, azt sem tudtam, hogy merre.

Sokkoló felfedezést tett az anya örökbefogadott gyermekéről: a férje viszonyából született

Life.hu2022.04.21, 08:43

A nő sokkolta a közösségi média felhasználóit történetével: örökbefogadott fiáról kiderült, hogy valójában a férje viszonyából született. 

Többször beütötte a fejét, majd vízbe akarta fojtani egyéves kislányát a kegyetlen nő (18+)

Life.hu2022.04.11, 14:16

A 21 éves, kegyetlen anyát letartóztatták, miután megpróbálta vízbefojtani egyéves kislányát. A tárgyalást április közepére tűzték ki.

Üzenet a kislányomnak, ha túl hamar elmennék...

She2022.03.27, 16:02

Elgondolkodtam. Vajon mit mondanék én a lányomnak, ha nem tudnék vele annyi időt tölteni ebben a földi létben, mint amennyit szeretnék?

Indokolatlan anyázás: Édesanya, Anya, Anyácska. Pedig nekem is van nevem!

She2022.03.26, 06:53

Kisgyerekként teljesen természetes volt számomra, hogy Anyu, az Anyu. Aztán, ahogyan nőttem, rá kellett ébrednem, hogy Anyu nemcsak egy van, hanem voltaképpen minden bozótban terem egy. Volt „Anyu"-ja a szomszéd Helgának, az összes óvodás pajtásomnak, meg úgy általában mindenkinek. Sok-sok év múlva én is Anyu lettem, és ekkor valahogy más színt kapott az egész jelenség.

Újra terhes az orosz tinilány, aki korábban egy 10 éves fiúnak szült gyereket - Fotó

Life.hu2022.03.19, 13:29

Az egész világot sokkolta, amikor másfél évvel ezelőtt kiderült, hogy a 13 éves orosz tini, Darja Szudnyisnyikova teherbe esett 10 éves párjától. Most pedig újra bejelentette, valószínűleg ismét terhes.

Anya csak egy van! Miért, apa van másik?

Life.hu2022.03.10, 21:48

Ahány korszak és kultúra, annyiféle anya és apaszerep. Míg korábban az anya „csak" gyereket nevelt, apa pedig „csak" pénzt keresett - szerencsés esetben talált is -, addig ma már mindkét szülő kibővített szerepkörrel áll a családalapítás elé. 

Borzalmas tragédia: saját anyja végzett a fiatal lánnyal

Life.hu2022.02.18, 20:28

A 15 éves lány holttestére egy iglói lakásban talált rá a rendőrség még kedden.

Nem fogod elhinni, mennyi idős ez az édesanya: éveket letagadhatna - Videó

Life.hu2022.02.18, 17:31

Mama Ayanának nevezi egy nő magát a TikTokon, aki azt állítja, hogy senki nem tudja pontosan megtippelni, hogy valójában hány éves. 

Hogy érezzem jól magam, amikor az édesanyámnak nincs mit ennie?

She2022.02.16, 22:41

Az élet valahogy mindig akkor gördít elénk újabb akadályokat, amikor nyugvópontra érünk. Amikor azt érezzük, hogy eljött az ideje kicsit szüretelni a gyümölcsből, végre jó helyen vagyunk, felemeljük a fejünket, behunyjuk a szemünket és hagyjuk, hogy a napfény az arcunkat simogassa. Ilyenkor kapunk egy ordas nagy pofont, és zuhanunk a földre a gyümölcsöskosárral együtt.

Fejfájásra panaszkodott, majd tragikus hirtelenséggel elhunyt a fiatal lány

Life.hu2022.02.16, 18:23

A 25 éves Gaia épp a barátaival biciklizett, amikor erős fejfájásra kezdett panaszkodni, később hányt is. Végül korházba szállították, ahol tragikus hirtelenséggel meghalt.

Most üvölteni kellene, de egy hang sem jön ki a torkomon - viszlát, anyu!

She2022.02.15, 22:29

Tudtam, hogy el fog jönni ez a nap, de azt reméltem, hogy csak sokára. Hogyan lehet egyáltalán elfogadni, hogy valaki, akit mindennél jobban szeretek, egyszerűen nincs többé? Nem bírom felfogni, hogy az egyik pillanatban még fogom a kezét, aztán már nem. Csak ürességet érzek, pedig tudom, hogy sírni, toporzékolni és üvölteni kellene, de megszólalni sem tudok.

Szexi! Rendőrből lett plus size modell a kétgyermekes édesanya - Fotó

Life.hu2022.02.13, 22:57

Danielle Gardiner plus size modell, egyedülálló kétgyermekes anyuka, influenszer, korábbi rendőr. 

Elhunyt Damu Roland édesanyja

Life.hu2022.02.08, 13:21

Hosszú betegség után, alig másfél hónappal fia halála után elhunyt Damu Roland édesanyja.

Elrabolta, majd 12 órán keresztül kínozta brutálisan barátját, hogy pénzt szerezzen botoxra

Nagyvilág2022.02.02, 21:00

Bírósági ítélet született annak a 33 éves anyukának és bűntársának az ügyében, akik elrabolták a nő barátját, hogy pénzt szerezzenek tőle a nő botox kezelésére. A férfit 12 órán át kínozták, amikor ez sem vált be, akkor arra próbálták rávenni, hogy vallja be, hogy megrontotta a nő 2 éves kislányát. A páros most hosszú időre börtönbe kerül.

Szeretnek, óvnak, énekelnek, és még a bonbonról is mindent tudnak - ők a filmvászon legemlékezetesebb anyái

Life.hu2022.01.26, 20:33

Február 27-én kerül a hazai mozikba a Párhuzamos anyák című film, amiben a legendás spanyol rendező, Pedro Almodóvar meséli el két egyszerre szülő nő sorsának összefonódását. A legkülönfélébb anyák a mozi története során számtalan filmben játszottak központi szerepet, mi pedig most listába gyűjtöttük a kedvenceinket közülük.

Anyai örömök elé néz a magyar sportoló: "Készülök az anyaságra"

Life.hu2022.01.26, 19:26

A klubja, Ferencváros a hivatalos oldalán jelentette be az örömhírt, mely szerint klasszis kézilabdázójuk gyermeket vár.

Gyerekként imádtam, felnőttként már gyűlölök egyke lenni

She2022.01.25, 08:04

Bármikor kérdezték tőlem, gyerekként zsigerből, gondolkodás nélkül vágtam rá a választ: nem szeretnék kistesót! Nem akartam senkivel sem osztozni anya szeretetén és figyelmén, én akartam örökké a középpontban lenni.

Egy nárcisztikus pasi mindent elvett anyától, aki így képtelen újrakezdeni az életét

She2022.01.20, 23:00

Alig pár év alatt egy életerős, kőkemény munkabírású nőből egy rabszolga lett, aki most, hogy teljesen magára maradt, képtelen talpra állni. Apránként megfosztották mindentől, ami boldoggá tette, én pedig csendben asszisztáltam ahhoz, hogy egy célját vesztett, depressziós nő váljon anyámból.

A lehető legkegyetlenebb hazugsággal akart pénzhez jutni egy anya

Nagyvilág2022.01.17, 23:46

Letartóztatták azt a nőt, aki 12 éves, autista fiáról azt állította, hogy meghalt, miközben két hétre magára hagyta egy motelben, és pénzt kéregetett a helyi közösségtől a "temetésére". Közben végignézte, ahogy mindenki a kisfiút gyászolja.

Óriásplakáton keres férjet a lányának az anya - mintha egy filmbe csöppentünk volna

Life.hu2022.01.16, 11:13

Ráadásul a hirdetés teljesen komoly, nem csak egy társkereső app egyedire sikerült reklámja.

Éheztette a babáját a Fejér megyei nő és este nem hagyta aludni, hogy ne ébredjen korán

Itthon2022.01.14, 14:10

Egy Veszprém megyében élő nő nem foglalkozott a gyerekével, hajnalig bulizott, a későn kelés miatt pedig reggel nem etette meg a gyereket, valamint nem hagyta este aludni, hogy ne ébredjen fel korán. Ezen felül előfordult, hogy egész nap egy sötét szobában hagyta a gyereket, amíg ő nézte a tévét.

Utáltam az anyámmal élni, mégis bűntudatot éreztem a költözésem miatt

She2022.01.12, 22:05

Korábban azt hittem, hogy édesanyámat nekem kell megóvnom attól a fájdalomtól, hogy apám után én is elhagyom őt. Úgy éreztem, felelősséggel tartozom érte, de több ponton tévedtem, és legfőképpen, amikor elfelejtettem: nem én vagyok az ő anyja, hanem fordítva.

Halálos büntetés: az édesanya kegyetlenül végzett 6 éves kisfiával (18+)

Life.hu2022.01.11, 10:13

A szülők a gyermek halála után napokkal jelentették az eltűnését.

Koronavírusos lett, így egyelőre anyja mellett maradhat az a kislány, akinek elhelyezéréről már hosszabb ideje folyik a per

Itthon2022.01.07, 20:53

Koronavírusos lett az a magyar kislány, akit a bíróság svédországi apjának ítélt. A gyerek azonban anyjával együtt minél messzebbre menekülne erőszakos, agresszív apja elől, egyértelműen itthon szeretne maradni, így tovább folyik a per az ügyben, hogy az anyával maradhasson. Az apa azonban továbbra is mindent megtesz, hogy kiköltöztesse, ám erről Szaffi és az anyja hallani sem akar.

Márpedig az anyaság olykor kegyetlenül nehéz!

She2022.01.03, 12:54

A digitális óra fénye éles késként hasít Anna szemébe. Kezével megdörzsöli arcát, és hunyorogva próbálja elolvasni, mennyi az idő. 16:00. Utoljára Luca születése előtt aludt el délután. El fogok késni, gondolja, és azonnal kipattan az ágyból.

Menetiránnyal szemben közlekedett a sofőr: egy négygyerekes anya életébe került

Life.hu2022.01.06, 12:48

Nagy sebességgel, a menetiránnyal szemben közlekedett egy sofőr Michiganben, és összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Mindkét sofőr meghalt, a vétlen vezető egy négygyerekes anya volt. 

Megdöbbentő részletek derültek ki Szilágyi Liliánáék drámájáról: ez sok mindent megmagyaráz

Life.hu2022.01.05, 07:26

Szilágyi Lililána megdöbbentő információkat hozott nyilvánosságra családjukról: kijelentette, hogy apja bántalmazta őt. Miután elköltözött, a húga az apjukkal maradt, ami sokakban kérdéseket vetett fel. Most kiderült, miért alakult így. 

Ferenc pápa: Az anyák képesek békét teremteni az élet és a világ nehézségeiben

Nagyvilág2022.01.01, 19:38

A nők, különösen az édesanyák béketeremtő szerepét hangsúlyozta a pandémia, valamint társadalmi és politikai konfliktusok uralta világban Ferenc pápa az újévi misén, melyet Szűz Mária, Isten anyja ünnepnapján a Szent Péter-bazilikában mutatott be szombaton. Január elsejét az egyház a béke világnapjának szenteli.

Hordoztam anyám fájdalmát, mikor még meg sem születtem

She2022.01.01, 23:44

Sokáig tartott megértenem a saját családi traumámat. Elfogadni, hogy van, ami tőlem független, mégis meg kell tanulnom együttélni vele. Anyám fájdalma is épp ilyen volt.

"A mi szövetségünk örök” - Mádai Vivien meghitt családi fotót osztott meg kisfiával

Life.hu2021.12.27, 18:33

Mádai Vivien pár évvel ezelőtt arra a döntésre jutott, hogy nem szeretné családját mutogatni a közösségi médiában. Most azonban kivételt tett: meghitt fotót posztolt kisfiával.

Vetélésem története

She2021.12.13, 14:45

"Nem éreztem semmit, és ez volt a legrosszabb. Feküdtem ott, mint egy korhadt farönk, és kiszállt belőlem az élet."

Az evolúció nevében kérlek, ne vállalj gyereket!

She2021.12.13, 14:16

Nevezzetek nyugodtan materialistának, de én úgy gondolom, hogy a gyermekvállalás épp olyan alkotás vagy teremtés, mint a festészet, írás vagy feltalálás - de ide sorolható bármilyen tevékenység, ami értéket teremt a világnak. És most nem arra gondolok, hogy egy festmény és egy emberi lény egyforma értéket képvisel. Hanem arra, hogy tudatosítani kellene: ahogy attól nem leszel író, hogy ismered az ábécét, úgy attól se leszel alkalmas a gyerekvállalásra, ha történetesen minden szükséges biológiai funkciód megvan hozzá.

Egy nyugdíjas tanár gázolta halálra a 24 éves anyukát Nádudvaron

Itthon2021.12.13, 09:44

Egy 81 éves nyugdíjas tanár gázolt halálra egy 24 éves édesanyát szombaton Nádudvaron. Az idős férfi a könnyeivel küszködve mesélt a tragédiáról, amit figyelmetlensége okozott.

Hatalmasra nőtt a hollywoodi színésznő, Jennifer Lawrence terhespocakja - Fotó

Life.hu2021.12.07, 19:04

Szeptemberben látott napvilágot a hír, hogy a hollywoodi csillag, Jennifer Lawrence kisbabát vár. Akkor egy fotó buktatta le, most viszont hivatalos eseményen jelent meg, gömbölyödő pocakja pedig elragadtatott mindenkit. 

Édesapja és édesanyja is elhagyta Kollányi Zsuzsit: "Volt, hogy üvöltöttem vele, volt, hogy sírtam, vagy könyörögtem"

Life.hu2021.12.02, 17:09

Kollányi Zsuzsi sosem titkolta, hogy nehéz körülmények között vágott neki a felnőtt létnek, tizenkét éves volt, amikor édesapja elhagyta a családot, majd tizennyolc éves korában édesanyja is úgy döntött, inkább a saját életére akar koncentrálni, így ő is eltávolodott gyermekeitől.

Van az apukám, az új felesége, meg az új gyerekeik. És mi hol vagyunk?

She2021.12.01, 21:36

Van az apukám, az új felesége, meg az új gyerekeik. És mi hol vagyunk? El vagyunk felejtve. Örökre! Része vagyunk egy családnak, ám mégis az az érzésem, mintha eltűntünk volna a süllyesztőben. Mi együtt, apa, anya, a hugi és én. Mintha sosem léteztünk volna. Pedig nagyon is létezünk. Ez nem igazság, mi voltunk előbb!

A közösségi oldalán írt búcsúlevelet az eltűnt hódmezővásárhelyi anya

Itthon2021.12.01, 08:58

Az ötgyermekes Rácz Erika hétfőn távozott lakhelyéről, és azóta sem adott életjelet magáról.

Az alkoholista anyám tette pokollá minden karácsonyom!

She2021.11.23, 12:18

Anyám a legnagyobb Grincs a világon, legalábbis az én univerzumomban biztos. Egy jó pár évre elintézte, hogy rettegjek a karácsonytól: míg más gyerekek lelkesen várták, én csak a gyűlöletes és félelmetes napot láttam benne, amikor anyám kicsapja a balhét és tönkrezúzza az ünnepet - és ezt nem képletesen értem...