Démonok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- Kecskeméti Törvényszék
- Kalifornia
- Jemen
- Gladiátor

Kamasz fiát vette rá egy anya, hogy segítsen megölni három kisebb gyerekét
A három gyerek holttestére csak akkor találtak rá az Egyesült Államokban, miután anyjuk, a 38 éves Angela Flores idegösszeomlás gyanújával kórházba került, miközben a Bibliát emlegette, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy gyerekei bántalmazták őt. A nő 16 éves fia jelenleg is letartóztatásban van, ugyanis azzal gyanúsítják, hogy segített testvérei megölésében.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rágyújtotta volt élettársára és annak új barátnőjére a házat mert démonok szállták meg
Bár enyhítésért próbált fellebbezni, végül súlyosabb büntetést kapott az a nő, aki bedrogozva volt élettársára és annak új párjára rágyújtotta a házat, miután azok befogadták. Később azzal próbálta mentegetni magát, hogy démonok szállták meg.
Megszállták a démonok, rágyújtotta a házat volt élettársára és új párjára egy tiszakécskei nő
Egy tiszakécskei nő prostituáltként dolgozott külföldön, majd amikor hazajött, a volt élettársa és annak új párja fogadta be. A nő drogozott, ami miatt zavart lett, majd az egyik este rágyújtotta a házat a férfire és az élettársára. A nő érezte a szellemeket és belső hangokat hallott, ezt mondta, ezért gyújtogatott.
"Elkezdtem démonok képeit látni" - percekig halott volt a rendőrtiszt. Megrázó, amit odaát tapasztalt
Jeff Coulter olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, hogy pár percig halott volt. A férfi elmesélte, mi fogadta odaát: megrázó dolgokról számolt be.
- címkék:
- autóbaleset
- pokol
- menny
- Démonok
- túlvilág
- Címkefelhő »
Mintha a pokol bejárata lenne - furcsa lyukat találtak a sivatagban
Démonokról szóló legendák és babonák lengik körbe azt a titokzatos lyukat, amit korábban Jemen keleti részén azonosítottak. Egyelőre a szakértők sem tudják, miként keletkezett e természeti csoda, aminek még a mélységét sem tudják pontosan meghatározni - írja ismeretterjesztő cikkében a Phys.org tudományos portál.
Kelta szörnyek és démonok, melyek Harry Pottert is inspirálták
Istenek és istennők panteonja, szörnyek, hősök, alakváltók és varázslatok széles repertoárja övezi a kelta mitológiát. Nem csoda, hogy jelképei és szimbólumai egyaránt megihlették a Harry Pottert vagy épp a Csillagok háborúját. Keresse a hasonlóságokat!
A Farkasoké volt hosszabb
A hétvége két parázshangulatú, feszített iramú meccset tartogatott az amerikaifutball kedvelői számára, a Gladiátorok szoros meccsen végeztek a Lovagokkal, míg a Wolves II az első magyarországi hosszabbításban diadalmaskodott a Démonok felett.
- címkék:
- Démonok
- Farkasok
- Lovagok
- Gladiátor
- Címkefelhő »
- 1