Alkotmánybíróság

címke rss

Alkotmánybírósághoz fordulnak a szakszervezetek

Itthon2008.09.09, 02:04

Alkotmánybírósághoz fordulnak a szakszervezetek, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy bár a kormány kész módosítani, de nem vonja vissza a Gazdasági Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló rendeletét - írta a keddi Népszava.

Elbukhat az Albert-féle népszavazás

Itthon2008.09.04, 01:16

A Népszabadság úgy tudja, hogy október elején határozatot hirdethet az Alkotmánybíróság (Ab) az Albert házaspár-féle népszavazással kapcsolatban. Így az államfő már november közepére kitűzheti a referendumot, feltéve, hogy az Alkotmánybíróság így akarja.

Tartanak a melegek az Alkotmánybíróságtól

Itthon2008.09.03, 03:00

Az Alkotmánybíróság már az ősszel tárgyalni kívánja a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amelyet tavaly decemberben fogadott el az Országgyűlés. Melegszervezetek attól tartanak, hogy ez a gyorsaság annak a jele, hogy még a januári életbelépés előtt megsemmisítik a jogszabályt - olvasható a szerdai Népszabadságban.

Gumikategóriákkal szűkítené alapjogunkat a kormány

Itthon2008.09.02, 12:26

Alakzat, egyenruha, félelemkeltésre alkalmas gyűlés, fizikai ráhatás - a kormány egy sor nehezen meghatározható cselekményt büntetne az eddigieknél keményebben. A probléma nem csak a megfoghatatlan kategóriákkal van: kétharmados többséget igénylő alapjogot szűkítenének egyszerű többséggel. A kormány hasonló tervei az elmúlt években többször fennakadtak az Alkotmánybíróságon.

Alkotmánybírósághoz fordul Kósa Lajos

Itthon2008.07.22, 08:19

Megtámadja az Alkotmánybíróságon a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendeletet Kósa Lajos. Debrecen fideszes polgármestere szerint a jogszabály egyértelműen alkotmánysértő.

Megint elbukott a gyűlöletbeszédes tiltás

Itthon2008.06.30, 17:44

Megsemmisített az Alkotmánybíróság két olyan törvénymódosítást, amellyel a gyűlöletbeszédet akarta visszaszorítani az MSZP. A testület az alaptörvénybe ütközőnek találta a Btk. módosítását, amely bevezette a gyalázkodás tényállását, és a Ptk. azon rendelkezését is, amely alapján a kisebbségekhez tartozók perelhettek volna a szerintük sértő kijelentések miatt.

Alkotmányellenes az egyházi iskolák finanszírozásának módja

Itthon2008.06.30, 16:49

Alkotmányellenes a közoktatási törvény azon rendelkezése, amely a vatikáni szerződéssel ellentétesen állapította meg az egyházi iskolák normatív finanszírozásának mértékét - közölte az Alkotmánybíróság. Miközben a testület nyilvánosságra hozta határozatát, az oktatási minisztérium elkészítette az egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatos új tervezetét, mert a régit az Állami Számvevőszék egy hónappal ezelőtti jelentése elégtelennek találta.

Megtámadták az egészségbiztosításról szóló népszavazást

Itthon2008.06.26, 12:50

Hatan támadták meg a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetésével kapcsolatos népszavazás kiírását. Valamennyien magánszemélyek, kifogásaikról az Alkotmánybíróság kora ősszel dönt. Az Albert házaspár kezdeményezte a népszavazást, később az egészségügyi reformról szóló törvényt visszavonták.

Baráti hitelt adnak maguknak a megdorgált pártok

Itthon2008.06.23, 11:53

Olyan törvényt hoztak a pártok, ami lehetővé teszi, hogy százmilliós összegért vásároljanak ingatlant kedvezményes hitelből, ráadásul az állam dönthet úgy, hogy ha nem tudják fizetni, akkor elengedi a hitelt. Minden parlamenti párt vásárol irodákat, a legnagyobb a MDF étvágya. Az Alkotmánybíróság májusban egyszer már elmarasztalta a pártokat, mert olyan törvényt hoztak, amivel indokolatlanul kedvező helyzetbe hozták magukat. Ennek ellenére az ingatlanvásárlást lehetővé tevő módosítást az SZDSZ kivételével minden párt megszavazta.

Katonai építkezésektől tartanak a baranyai fideszesek

Itthon2008.06.23, 14:29

Alkotmánybírósághoz fordulnak Baranya megye fideszes országgyűlési képviselői egy június elején elfogadott törvény miatt. Szerintük az érintett önkormányzatok beleegyezése nélkül keresztül lehetne vinni honvédelmi beruházásokat - így a Tubesre tervezett radar megépítését-, amennyiben hatályba lép az általuk kifogásolt jogszabály.

Eltörölte az orvoslátogatói díjat az Ab

Itthon2008.06.18, 19:22

Megszűnt az orvoslátogatói díj, az Alkotmánybíróság ugyanis alkotmányellenességre hivatkozva megsemmisítette a gyógyszergazdaságossági törvény erre vonatkozó részeit. Maga a díj nem lenne eleve alkotmányellenes, de eddig formájában a jövőben nem kell megfizetniük a gyógyszercégeknek. Ezzel orvoslátogatóként évi ötmillió forintot spórolnak meg.

Paczolay veszi át az Alkotmánybíróság vezetését

Itthon2008.06.10, 15:19

A leköszönő Bihari Mihály helyett Paczolay Pétert választotta elnökévé az Alkotmánybíróság. Paczolay 2006 óta alkotmánybíró, megválasztása Sólyom László első komoly sikere volt, hiszen ő ajánlotta a pártok figyelmébe hivatalának vezetőjét, és az Országgyűlés elsöprő többsége támogatta.

Holló lehet újra az Alkotmánybíróság elnöke

Itthon2008.06.10, 09:01

Holló András egykori elnök és Paczolay Péter jelenlegi elnökhelyettes a két esélyes az Alkotmánybíróság elnöki posztjára - olvasható a keddi Népszabadságban. A mostani elnök mandátuma július elején jár le, a testület tagjai titkos szavazással döntenek az utódról.

Rághatja a gumicsontot a spontán tüntetéseken a rendőrség

Itthon2008.06.02, 14:21

Gondolkodik az ORFK, hogyan értelmezze az Alkotmánybíróság spontán tüntetéseket engedélyező határozatát. Bár a kérdésről Bencze József országos főkapitány elvileg már pénteken vezetői utasítást adott ki, az [origo]-nak a rendőrségnél még a vezetői utasítás bejelentése után is azt mondták: még tanulmányozzák az Ab határozatát. A tüntetések sorsa eddig is nagyban azon múlt, hogy értelmezik a rendőrök a gyülekezési törvény megengedő szabályait. Ez most sem változik majd.

Megtámadják a villamosenergia-törvényt

Archívum2008.05.30, 08:15

Az Alkotmánybíróságon támadja meg a Magyar Szélenergia Társaság (MSZT) a villamosenergia-törvény úgynevezett menetrendadási passzusát - írta pénteki számában a Világgazdaság.

Nem alkotmányellenes a különadó

Archívum2008.05.30, 07:26

Alkotmányos a költségvetés helyzetét javító négyszázalékos különadó - derül ki az Alkotmánybíróság friss határozatából. Két indítványozó is sérelmezte az adó bevezetésének jogosságát, mert szerintük az állam saját ígéretét szegte meg azzal, hogy 2006-ban bevezette a négyszázalékos adót - írja a Napi Gazdaság.

Ab: Megtarthatók a be nem jelentett békés tüntetések

Itthon2008.05.27, 16:40

A késedelmes bejelentésre hivatkozva nem oszlathatja fel a rendőrség a jövőben azokat a békés rendezvényeket, amelyeket a gyülekezési törvény szerint három nappal korábban be kellett jelenteni. Az Alkotmánybíróság ugyanis megsemmisítette a jogszabálynak ezt a részét.

Nem engedné a bírósági tudósítások korlátozását a TASZ

Itthon2008.04.24, 12:34

Alkotmánybírósághoz fordult a TASZ jogvédő szervezet a miatt a rendelet miatt, amelyre hivatkozva a bíróságok több esetben megtiltották az újságíróknak, hogy tudósítsanak a nyilvános bírósági tárgyalásokról. A jogvédő civil szervezet a jogszabály megsemmisítését akarja elérni.

Jogellenesen szednek útdíjat Budapesten

Itthon2008.04.11, 10:52

Az Alkotmánybíróság egyik rendelete szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat, ezért jogellenes a Fővárosi Közgyűlésnek az a határozata, amely útdíjat kér a teherfuvarozóktól - írja a Népszabadság.

A KDNP is megtámadta a pénztártörvényt

Itthon2008.04.08, 12:42

Az MDF és a Nemzeti Egészségügyi Kerejkasztal után a KDNP is az Alkotmánybírósághoz fordult. Ők is azt kérik, a testület swemmisítse meg a szerintük alkotmányellenes jogszabályt. Közben azonban már az MSZP sem biztos benne, hogy jó a törvény: a szocialisták visszakozása miatt valószínűleg a koalíció is felborul.

Nem támogatta saját népszavazási kérdéseit az MSZP és a Fidesz

Itthon2008.04.07, 13:58

Az alkotmányügyi bizottság hétfőn azt javasolta az Országgyűlésnek, ne írjon ki népszavazást abban a hat kérdésben, amelyet korábban vezető képviselők nyújtottak be. A testület szocialista elnöke azzal indokolta a döntést, hogy a kérdések egy részéről azóta már törvény született.

Életmentő műtét ellen nincs joga tiltakozni a szülőnek

Itthon2008.04.06, 09:36

Hamarosan változik a kötelező védőoltásokra vonatkozó jogszabály. Ha az oltás veszélybe sodorhatja a gyerek egészségét, akkor szülei jogorvoslatot kérhetnek, ha akaratuk ellenére kényszerítenék őket az oltás beadatására. A vallási, világnézeti ellenérzése azonban sem az oltás, sem más orvosi beavatkozás esetében nem elég. A makacs szülőket általában meg lehet győzni, de a szülők és orvosok közti párbeszéd Amerikában és Nyugat-Európában jól működő terei még hiányoznak Magyarországról, ahol a többség az atyáskodó szemlélettől vár javulást.

Civilek támadták meg a biztosítási törvényt

Itthon2008.03.27, 16:37

Februárban egy magánszemély, csütörtökön a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal nevű civil szervezet támadta meg az Alkotmánybíróság előtt az egészségbiztosítási reformról szóló törvényt. A februárban elfogadott jogszabály lehetővé teszi, hogy a betegek ellátását megszervező pénztárakban megjelenjen a magántőke.

Gyurcsány-csomaggal kapcsolatos beadványról döntött az Ab

Itthon2008.03.20, 22:31

Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény egészére vonatkozóan alkotmányellenesség megállapítását kérő és a jogszabály megsemmisítésére irányuló indítványt; ezzel a testület a tizenkettedik döntését hozta meg az úgynevezett Gyurcsány-csomaggal összefüggésben.

Saját népszavazási kérdéseik lepték meg a pártokat

Itthon2008.03.19, 16:27

Tanácstalanok a nagy politikai pártok az után, hogy az Alkotmánybíróság szabad utat engedett összesen hat, általuk kezdeményezett népszavazási kérdésnek. A kezdeményezések ugyanis egy olyan - nem túl régi - időszakban születtek, amikor még a képviselői fizetések és a Zuschlag-ügy volt a legfontosabb téma, nem a vizitdíj vagy egészségbiztosítás. Népszavazási kérdésből ez utóbbi ügyben sincs hiány.

Berzenkedett és osztott Gyurcsány

Itthon2008.03.10, 19:09

Az ellenzéktől az Alkotmánybíróságon keresztül az MSZP-frakcióig mindenki kapott kritikát Gyurcsány Ferenc népszavazás utáni parlamenti beszédében. A kormányfő szópárbajt vívott Orbán Viktorral is, aki hosszú idő után először szólalt fel a parlamentben. A Fidesz elnöke azt mondta, a népszavazáson az emberek az egészségbiztosítási törvényt is elutasították, és teljesen új egészségügyre van szükség. A  népszavazáson elbuktatott díjak eltörléséről kedden tárgyalnak a képviselők.

Alkotmánybírósághoz fordul az MDF a biztosítási törvény miatt

Itthon2008.03.04, 13:05

Az MDF szerint több ponton alkotmányellenes az egészségbiztosítási törvény, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A párt azt is aggályosnak tartja, hogy nem készültek el a hatástanulmányok az ellátórendszer és a betegellátás kapcsán.

Normakontrollra küldte Sólyom a büntető törvénykönyvet

Itthon2008.03.01, 22:07

Az Alkotmánybírósághoz küldte Sólyom László a büntető törvény módosításáról szóló törvényt, mert aggályai vannak az egyik új szabály alkotmányosságával kapcsolatban. Az államfő szerint sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve az önrendelkezési jogot az, ahogy a gyűlöletbeszédet szabályozták.

Megtámadták az egészségbiztosítási törvényt

Itthon2008.02.22, 18:10

Hétfőn írta alá a köztársasági elnök az egészségbiztosítási reformról szóló törvényt, és már a héten megtámadták azt az Alkotmánybíróság előtt.

Minisztériumok lázadtak fel Szetey rendszere ellen

Itthon2008.02.20, 12:04

Több minisztériumi szakszervezet is Alkotmánybírósághoz fordul a teljesítmény-értékelési rendszer miatt, amelyet még Szetey Gábor volt személyügyi államtitkár dolgozott ki. Az érdekvédők azt nehezményezik, hogy a dolgozóknak csak előre meghatározott százaléka kaphat jó vagy kiváló minősítést.

Kampánycsendre intené a kormányt a Fidesz

Itthon2008.02.16, 13:13

Az OVB után az Alkotmánybíróságtól várja a Fidesz, hogy tiltsa meg a kormánynak a március 9-i népszavazás előtti kampányt. Az Ab egyszer már állást foglalt hasonló kérdésben, de nincs olyan jogszabály amivel csöndre kényszeríthetné a kormányt. A kormányszóvivő szerint nem kampányolnak, csak tájékoztatnak.

Mit hoz a biztosítási törvény? - A reform forgatókönyve

Itthon2008.02.11, 17:59

Az Országgyűlés hétfő este ismét megszavazta az egészségbiztosítási reformról szóló törvényt. De mi történik ezek után? Az államfőnek 5 napja lesz, hogy aláírja a jogszabályt, Sólyom László már nem mérlegelhet. Ezután lép életbe a koalíciós pártok és a kormány által elfogadott forgatókönyv. Tudja meg, mi történik majd a következő hónapokban!

Alkotmánybíróság elé kerül az objektív felelősség

Itthon2008.02.03, 09:20

Több ponton is alkotmányos alapelveket sért az objektv felelősség bevezetése a közúti szabálysértések ügyében - véli egy ügyvéd, aki ezért az Alkotmánybírósághoz fordult. A jogász szerint az autó tulajdonosának esélye sincs, hogy kimentse magát a neki felrótt szabálysértés alól, ráadásul még többet is kell fizetnie, mintha a söfőrön hajtanák be a büntetést.

Március 9-én lesz a népszavazás

Itthon2008.01.23, 14:03

Március 9-én lesz a népszavazás a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és az egyetemi tandíjról - közölte Sólyom László államfő hivatala. A döntés egy nappal azután született, hogy az Alkotmánybíróság az utolsó kifogásokat is elutasította és átengedte a referendumot. A népszavazás megtartására 4,5 milliárd forintot különített el a kormány.

Zöld utat adott a népszavazásnak az Alkotmánybíróság

Itthon2008.01.22, 17:59

Egyhangú határozattal elutasította az Alkotmánybíróság azokat a beadványokat, amelyek a Fidesz által kezdeményezett népszavazást elrendelő parlamenti határozatokat támadták. A köztársasági elnök munkatársa szerint Sólyom László nem fog késlekedni a kiírással. A népszavazás március 9. és április 20. között várható.

Sólyom dönt az egészségbiztosítási törvényről

Itthon2007.12.27, 11:16

A köztársasági elnökön múlik, hatályba léphet-e a tervezett időben az egészségbiztosítási törvény. Sólyomnak több választása is van, ha aggályosnak tartja a jogszabályt: visszaküldheti a parlamentnek, amely miatt csúszhat az új rendszer életbe lépése, de az Alkotmánybírósághoz is fordulhat. Döntését ma jelenti be a köztársasági elnök. Összegyűjtöttük a lehetséges forgatókönyveket.

Sólyomra számít a biztosítási törvény ellen az MDF

Itthon2007.12.20, 08:07

Alkotmánysértőnek tartja a hétfőn elfogadott új egészségbiztosítási törvényt az MDF, ezért arra a párt kéri Sólyom Lászlót, hogy aláírás helyett küldje el normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Kezdhet izgulni a biztosítási törvényért a kormány

Itthon2007.12.18, 18:06

Karácsony és szilveszter között jelentheti be a köztársasági elnök, hogy aláírja-e a hétfőn elfogadott, egészségbiztosítási reformról szóló törvényjavaslatot. Amennyiben Sólyom László visszaküldi a törvényt a parlamentnek, vagy az Alkotmánybírósághoz fordul, nem biztos, hogy 2009-től életbe léphet az új rendszer. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a megszavazott törvényt tovább lehet fejleszteni olyan irányba, hogy minél nagyobb szerepet kapjon a magántőke. Bár ez nem mostanában lesz.

Állami hivatalok is költöttek drága rendszámokra

Itthon2007.12.11, 06:30

Egyedi rendszámtáblákat rendelt több minisztérium, önkormányzat, állami hivatal és vállalat - olvasható a Népszabadság keddi számában. A borsos áron beszerezhető különleges betű-szám kombinációk megvételét azok reklámértékével magyarázzák az érintettek.

Nem gyűjt aláírást a Fidesz a patikaliberalizáció ellen

Itthon2007.12.11, 12:25

Hiába engedte át az Alkotmánybíróság hétfőn a Fidesz patikaliberalizációval kapcsolatos népszavazási kérdését, a párt úgy döntött: mégsem kezdni meg az aláírásgyűjtést. A Fidesz szerint a kormány szándékosan lassította le a hitelesítést. 

Az Ab elutasította az OVB döntéseit megtámadó kifogásokat

Itthon2007.12.10, 21:51

Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat hétfői ülésén. Eszerint a Fidesz és a KDNP, illetve Kálmán László nyelvész ezzel kapcsolatos, ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseiben is megkezdődhet az aláírásgyűjtés. A Fidesz-KDNP kedden reagál az Ab döntésére.

Másfél millió felett a közjogi méltóságok fizetése

Állás 20112007.12.07, 08:16

Havi bruttó másfél millió forint felett lesz jövőre a legfőbb közjogi méltóságok havi illetménye - írja a Népszava. Öt százalékkal automatikusan meg kell emelni a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének javadalmazását a kormány és a közszolgálati szakszervezetek között a közszféra 2008-as béremeléséről született megállapodás miatt.

Alkotmánysértő a versengő népszavazások szabályzása

Itthon2007.12.04, 19:19

Újabb mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az Alkotmánybíróság (Ab) a népszavazási törvényben. Az Ab keddi döntése szerint amiatt áll fenn az alkotmánysértés, mert az Országgyűlés nem szabályozta törvényben, hogy az egymással versengő, különböző időpontban benyújtott népszavazási kérdések hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Nem döntenek idén a különadóról

Archívum2007.11.22, 08:01

Egyebek mellett a népszavazási kérdések alkotmányossági vizsgálata miatt nem marad ideje az Alkotmánybíróságnak, hogy még az idén határozatokat hozzon a Gyurcsány-csomag miatt beadott indítványokról - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.

Sólyom félti a szólásszabadságot a kormánytól

Itthon2007.11.13, 17:07

Nem írta alá az államfő a gyűlöletbeszédről szóló törvényt, ehelyett megküldte azt az Alkotmánybíróságnak. A törvény lehetővé tenné, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek polgári perben követeljenek kártérítést a kirekesztő megnyilvánulások miatt. Az államfő szerint a törvény aránytalan mértékben korlátozna a véleménynyilvánítás szabadságát.

Szentesítik a kameramentes parlamentet

Itthon2007.11.12, 13:29

Évek óta tartó sikertelen egyeztetések után a parlamenti pártok megállapodtak a házszabály módosításáról. A javaslat több, az Alkotmánybíróság által megsemmisített rendelkezést is pótol, és szabályozza a televíziós közvetítések rendjét: a házszabály megerősíti a korábbi gyakorlatot, hogy a tévétársaságok kameráinak nincs helyük az ülésteremben.

A szlovák Alkotmánybíróság megválna magyar tagjától

Nagyvilág2007.10.31, 20:55

Távozásának mérlegelésére szólította fel szerdán egyik testületi tagját, Horváth Györgyöt a szlovák Alkotmánybíróság. Horváthot egy 1996-ban meghozott, azóta elévült, adócsalás miatt kimondott felfüggesztett szabadságvesztés miatt mondatnák le.

Lehet népszavazás a vizitdíjról és társairól

Itthon2007.10.15, 15:16

Lehet népszavazást tartani a felsőoktatási tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetéséről - mondta ki hétfőn az Alkotmánybíróság, amely pontot tett annak a vitának a végére, amely az ellenzék népszavazási kezdeményezése után alakult ki.

Alkotmánybírósághoz fordultak a vasárnapi munka miatt

Állás 20112007.10.03, 11:54

Az Alkotmánybírósághoz fordult a KDNP, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és Munkástanácsok Országos Szövetsége annak érdekében, hogy a Munka törvénykönyve csak a társadalmilag feltétlenül indokolt esetekben adjon lehetőséget a vasárnapi munkavégzésre - mondták el a három szervezet vezetői.   

Másodszor is elfogadták a vagyontörvényt

Gazdaság2007.09.11, 06:30

Az őszi ülésszak első ülésnapján elfogadták a képviselők a köztársasági elnöktől megfontolásra visszakapott vagyontörvényt. A jogszabálynak az államfő által kifogásolt része valamelyest megváltozott, a kedélyek viszont nem csitulnak a törvény körül. A szavazás alatt tüntetés volt a Kossuth téren, és civil szervezetek várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

A jogalkotók számonkérését várja az OVB népszavazás-ügyben

Itthon2007.08.24, 08:12

Az Alkotmánybíróságtól kéri az Országos Választási Bizottság, hogy állapítsák meg a jogalkotók mulasztásos törvénysértését, amiért a közel azonos időben érkezett, hasonló tárgyú, de ellentétes értelmű népszavazási kezdeményezések átmehetnek a bizottság szűrőjén - írja a Népszabadság. A lap szerint a testület csütörtöki ülésén 66 újabb kezdeményezés szerepelt, köztük egy büntethetővé tette volna a nemzeti állatok megsértését.

Ellepték a népszavazási kifogások az Alkotmánybíróságot

Itthon2007.08.22, 07:49

Várhatóan nem tudja majd tartani a népszavazási kérdésekben megszokott hatvan napos határidőt az Alkotmánybíróság, annyi kifogás érkezett a referendumokkal kapcsolatban. Összesen 130 beadványról kell dönteniük a szabadságukról visszatért bíráknak, másra szinte nem is jut majd idejük egy jó darabig - írja a Népszabadság.

Fideszes politikus támadta meg Kálmán László kérdéseit

Itthon2007.08.07, 19:07

Göndör István az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Gulyás Gergely, a Fidesz Országos Választmányának tagja, támadta meg az Alkotmánybíróságnál Kálmán László népszavazási beadványát. A Fidesz elnöki kabinetjének vezetője korábban azt nyilatkozta: pártja nem támadja meg a kérdéseket.

Nem engednek a gazdák a 8 milliárdból

Gazdaság2007.08.04, 12:07

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fagykárok enyhítéséért demonstráló gazdák nem engednek 8 milliárd forintos követelésükből - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szombaton Budapesten. A gazdák az Alkotmánybírósághoz fordultak, és azt kérik, hogy a testület semmisítse meg a Kálmán László nyelvész által benyújtott és az OVB által hitelesített, a termőföld vásárlásra vonatkozó népszavazási kérdést.

Az Alkotmánybíróságot kérdezi az azonos beadványokról az OVB

Itthon2007.07.20, 20:11

Konszenzus alakult ki az Országos Választási Bizottságban (OVB) arról, hogy a testület az Alkotmánybírósághoz fordul az egy időben, azonos tárgykörrel, de ellentétes tartalommal benyújtott beadványokkal kapcsolatban - közölte Szigeti Péter, az OVB elnöke.

Hatáskör hiányában nem vállalta a konfliktust az OVB

Itthon2007.07.19, 08:25

Az Országos Választási Bizottság hitelesítette a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész három-három népszavazási kezdeményezését is. A különböző magánszemélyek által benyújtott öt kérdés közül csak egyet engedett át, amely szerint lehet szavazni az egészségbiztosítás privatizációjáról. Az OVB nem foglalkozott azzal, hogy mi történik akkor, ha a Fidesz és Kálmán kérdéseiben is az igenek kerülnek többségbe. A testület a kérdés megválaszolását az Alkotmánybíróságtól várja.

Ítéletre vár a bíróság a kordonbontók ügyében

Itthon2007.07.16, 17:12

Megvárja a bíróság, hogy kiderüljön, jogszerű volt-e a Kossuth téri kordon felállítása, és csak azután folytatja az eljárást a kerítést februárban elbontó fideszes képviselők ügyében. A kordonnal kapcsolatban még az Alkotmánybíróságnak is lesz munkája: értelmeznie kell a törvény azon szakaszát, amelyre a rendőrség hivatkozott a tér lezárásakor.

Harminc kifogás a Fidesz-KDNP népszavazása ellen

Itthon2007.07.14, 17:24

Harminc kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz (Ab) azok ellen a döntések ellen, amelyekkel az Országos Választási Bizottság hitelesítette a Fidesz-KDNP három kérdését. Ezek a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról szólnak.

Sólyom visszautasíthatja Horn kitüntetését

Itthon2007.07.03, 16:28

Úgy tűnik, Horn Gyula ezúttal sem kap állami kitüntetést - az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy a köztársasági elnöknek valódi döntési lehetősége van arról, kinek ad elismerést. Sólyom László Horn Gyula 1956-os múltját kifogásolja, de korábban is szót emelt a kormány más jelöltjeivel szemben.

Nincs lakásra elővásárlási joga az önkormányzatnak

Archívum2007.06.28, 07:26

Alig másfél évet élt az a lehetőség, hogy az ingatlanárveréseknél az önkormányzatok elővásárlási jogot gyakorolhatnak. Az Alkotmánybíróság ugyanis a nemrégen megsemmisítette a végrehajtási törvény erre vonatkozó rendelkezéseit.

Az OVB átengedte a vizitdíjas népszavazási kérdést is

Itthon2007.06.26, 12:43

Több hónapos vita után hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz és a KDNP tandíjra, vizitdíjra és kórházi napidíjra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, annak ellenére, hogy nem értenek egyet az Alkotmánybíróság (Ab) döntésével, amely az OVB korábbi elutasító határozatait megsemmisítette. A Fidesz győzelemként értékelte a hitelesítést, és jövő tavaszra tervezi a népszavazást.

Aggályosnak tartja Horn kitüntetését az államfő

Itthon2007.06.21, 16:52

A kormányfő azt javasolja Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából - erősítette meg a távirati iroda értesülését a kormányszóvivő. Sólyom László köztársasági elnök Horn '56-os tevékenysége miatt aggályosnak tartja a kinevezést, de a döntéssel megvárja az Alkotmánybíróság ítéletét. Hornt korábban már Medgyessy Péter is kitüntetésre javasolta, Mádl Ferenc akkori államfő azonban visszautasította a kérést.

Tovább pereskedhetnek az oltásellenesek

Itthon2007.06.19, 16:07

Alkotmányellenesnek mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy nincs jogorvoslati lehetőségük azoknak a szülőknek, akiknek elutasították a kötelező védőoltás elleni mentesítési kérelmét. Az életkorhoz kötött kötelező oltásokat ugyanakkor indokoltnak tartja az Alkotmánybíróság.

MSZP-Fidesz összejátszást sejt az MDF

Itthon2007.06.19, 15:39

Az MDF elnöke szerint az MSZP és a Fidesz is hátráltatni akarja a Centrum Parkoló Kft. ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság felállítását. Dávid Ibolya szerint csak az ügy tisztázásának elodázását szolgálta, hogy a bizottság felállítása helyett előbb alkotmányértelmezésért fordultak a pártok az Alkotmánybírósághoz.

Törvényben szabályozzák a kisajátítást

Archívum2007.06.18, 18:06

Az eddig törvényerejű rendeletben szabályozott kisajátításról törvényt terjesztett az Országgyűlés elé az igazságügyi és rendészeti miniszter - a javaslat szövege a parlament honlapján olvasható. A jogalkotást az Alkotmánybíróság két döntése indokolta.

Két hét múlva dönt a Fidesz kérdéseiről az OVB

Itthon2007.06.11, 18:09

Két hét múlva fog dönteni az Országos Választási Bizottság arról, hogy hitelesíti vagy ismét elutasítja-e a vizitdíjra, a kórházi napidíjra és a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket. A Fidesz és a KDNP népszavazásra szánt három kérdésére már egyszer nemet mondott a választási bizottság, de az Alkotmánybíróság ezeket a döntéseket a múlt héten megsemmisítette.

Gyurcsány: Nem lesz általános adócsökkentés

Itthon2007.06.08, 21:27

Nem lesz általános adócsökkentés, de az adócentralizáció kisebb lesz - mondta Gyurcsány Ferenc az [origo] Vendégszobájában. Az olvasók kérdéseire válaszoló kormányfő a rendőri vezetők menesztését a bizalom helyreállításával magyarázta, miközben szerinte a titkosszolgálatoknál nyugodt konzultáció folyik. Az Alkotmánybíróság döntését a népszavazással kapcsolatban ugyanakkor nem kommentálta.

Halmai Gábor: Az AB nem utasíthatja az OVB-t

Itthon2007.06.05, 23:19

Az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese szerint a tízfős testület tagjainak szavazatai alapján dől el, hogy az OVB hitelesíti vagy elutasítja-e a vizitdíjra, a kórházi napidíjra és a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket. Halmai Gábor a köztévé Az este című műsorában kedden azt hangsúlyozta, sem az Alkotmány, sem semmilyen más jogszabály nem hatalmazza fel az Alkotmánybíróságot, hogy "utasítsa" az OVB-t.

Mégis lehet népszavazás a vizitdíjról is

Itthon2007.06.05, 16:41

Megtartható a Fidesz által kezdeményezett népszavazás a vizitdíjról, a kórházi napidíjról, valamint a tandíjról is. Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az OVB-nek az ellenzéki párt aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadó határozatát. Ezzel összesen hat kérdést bocsáthat szavazásra a Fidesz. Az ellenzéki párt délután reagál, az MSZP pedig egyelőre nem akarta kommentálni a hírt.

Máshogy osztaná a többletpontokat a KDNP

Itthon2007.05.29, 11:43

Kifogásolja a KDNP azt a szabályt, amelynek értelmében a hátrányos helyzetűek plusz pontokat kapnak a felsőoktatási felvételik során. Az ellenzéki párt szerint fontos ezeknek a fiataloknak a segítése, de más módszerekre van szükség.

Újraszabályozzák az egészségügy ügyeleti idejét

Gazdaság2007.05.18, 07:59

Július 1-től az ügyeleti idő teljes tartama munkaidőnek minősülne az egészségügyben. A munkaügyi tárca azután dolgozott ki új javaslatot, hogy az Alkotmánybíróság 2007. június 30-ával megsemmisítette az egészségügyi ágazatban dolgozók ügyeleti idejének szabályozását.

Alkotmánysértő a népszavazási törvény

Itthon2007.05.15, 15:12

Mulasztásos alkotmánysértést követett el az Országgyűlés az Alkotmánybíróság szerint, mivel túl sok bizonytalanságot hagyott a népszavazásról szóló törvényben. Az indoklásból kiderül, hogy a testület  többek közt azt kifogásolja, hogy a törvényben nem szerepel, egy eredményes ügydöntő népszavazás meddig kötelező a törvényhozásra, vagyis: mennyi idő után változtathatja meg a népszavazáson eldöntött kérdésben hozott törvényt.

Alkotmánybírósághoz fordult a Fejér Megyei Közgyűlés

Itthon2007.05.07, 19:21

A megyéket érintő állami finanszírozási rendszer alkotmánysértő jellegének megállapítására az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult a Fejér Megyei Közgyűlés; a beadványt hétfőn átvették az Alkotmánybíróságon.

Pest megye elválna a fővárostól

Itthon2007.05.05, 12:21

A költségvetési megszorítások miatt működőképességüket féltik a megyék, ezért az Alkotmánybíróságtól remélnek segítséget. Pest megye a fővárostól független régióként szerezne többletforrásokat - írja a Népszabadság.

Nem szavazhatunk az ingyensörről

Itthon2007.04.24, 17:42

Az Alkotmánybíróság is rábólintott az Országos Választási Bizottság korábbi döntésére: nem lesz népszavazás az ingyensörről, amelyet egy állampolgár indítványozott. E szerint - ha a többség így szavazott volna - minden vendéglátóhelyen ingyenes lehetett volna a sörfogyasztás.

Nem fizet az állam a világháború előtti kötvényekért

Itthon2007.04.24, 06:41

Az Alkotmánybíróság (Ab) végleg lezárta a világháború előtti kötvények magyar tulajdonosai előtt a jogérvényesítés útját, állítja ügyvédjük. Eközben a magyar állam külföldi magánszemélyeknek összesen több tízmilliárd forintot fizetett ki, illetve fog kifizetni a következő tíz évben az értékpapírok után.

Kockáztat az MSZP a gyűlöletbeszédes törvénnyel

Itthon2007.04.17, 15:17

Ismét nekifut az MSZP a gyűlöletbeszéd tiltásának és van rá esélye, hogy a parlament meg is szavazza a javaslatot. Az Alkotmánybíróság azonban egyszer már megsemmisített egy hasonló módosítást, a Fidesz pedig arra figyelmezet, hogy ez ismét megtörténhet. Az alapjogok közti ellentmondást az ellenzék úgy oldaná fel, hogy a büntető törvénykönyv helyett az alkotmányt módosítaná.

Nem nyugszik bele a Fidesz a tandíjas kérdés törlésébe

Itthon2007.03.30, 15:07

Elutasított népszavazási kérdése miatt ismét az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz - jelentette be pénteken az ellenzéki párt. Azt kifogásolják, hogy Országos Választási Bizottság csütörtökön ismét elutasította a tandíjjal kapcsolatos kérdésüket.

Sörrel is hígítanák a népszavazás intézményét

Itthon2007.03.23, 17:15

Az elmúlt évekhez képest nem ugrott meg a népszavazási kezdeményezések száma, újdonság viszont, hogy a politikai pártok és nagyobb civil szervezetek között korábban nem volt akkora divat a népszavazás, mint az elmúlt hetekben - mondta az [origo]-nak az Alkotmánybíróság szóvivője. Ráadásul a komolytalan témákból is bőség van, két héten belül dönt a testület arról, hogy az ingyensörről meg lehet-e szavaztatni az országot.

Kitart a vizitdíjnál semmibe vett ombudsman

Itthon2007.03.22, 16:01

Alkotmánybírósághoz fordult a vizitdíj visszatérítésének módja miatt az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila azt kifogásolta, hogy ha valaki a huszadik orvoslátogatás után nem akar vizitdíjat fizetni, akkor a nyugtákat be kell mutatnia a jegyzőnek. Az ombudsman szerint a jegyzőnek azonban semmi köze ahhoz, hogy a beteg pszichiátrián járt vagy éppen nemibeteg-gondozóban volt. Az adatvédelmi biztos kétszer is szólt az Egészségügyi Minisztériumnak, javaslatait azonban nem vették figyelembe.

Teljes lett az Alkotmánybíróság létszáma

Itthon2007.03.19, 19:30

Kiegészült az Alkotmánybíróság, miután az Országgyűlés hétfőn alkotmánybíróvá választotta Lenkovics Barnabást és Lévay Miklóst. A testület létszáma ezzel egy időre teljessé vált.

Orbán szerint el lehet kergetni a kormányt

Itthon2007.03.15, 22:10

A Fidesz elnöke szerint, ha a népszavazás sikeres lesz, akkor a népnek joga lesz elkergetni a kormányt, amelynek nem marad más lehetősége, mint hogy fusson. Orbán Viktor az önkormányzati választásokhoz hasonló győzelemnek nevezte azt, hogy az Alkotmánybíróság jóváhagyta a Fidesz három népszavazási kérdését.

Alkotmánybíróság dönthet az új adóról is

Gazdaság2007.03.13, 08:43

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a cégeknek az év első két hónapjára sem kell megfizetniük az Alkotmánybíróság (AB) által február 28-ai hatállyal megsemmisített elvárt adót.

Örül a rendőrség a passzív ellenállós szabálynak

Itthon2007.03.12, 17:24

A rendőrség örül az új, szabálysértésről szóló jogszabálynak, amely szerint vasárnap óta ötvenezer forintra büntethető az, aki "passzív ellenállást" tanúsít, vagyis a rendőrség felszólítása ellenére nem hagyja el például egy tüntetés helyszínét. A rendőrök szerint az új szabály joghézagot pótol, míg jogvédők komoly alkotmányossági aggályokat jeleztek.

Nem adja fel a vizitdíjas népszavazást Orbán

Itthon2007.03.12, 17:22

A Fidesz új megfogalmazásban bocsátaná vizitdíjas kérdését népszavazásra. Külön kérdést tenne fel emellett a kórházi napidíjról is. A vizitdíj már a korábbi kérdések között is szerepelt, és az Alkotmánybíróság döntése után is függőben maradt. Az MSZP azt kéri, hogy Fidesz vonja vissza népszavazási kezdeményezését.

Függőben maradt két fideszes kérdés sorsa

Itthon2007.03.08, 18:12

A termőföldről, a gyógyszerárusításról és a kórházakról tarthat népszavazást a Fidesz, a vizitdíjas és a tandíjas kérdésről pedig újra döntenie kell az Országos Választási Bizottságnak. A kormánytagok felelősségéről és a nyugdíjasok munkavállalásáról viszont már biztosan nem lesz referendum - derült ki az Alkotmánybíróság döntéseiből. A Fidesz szerint négy kérdésben biztos lesz népszavazás - valamikor ősszel.

Ingyensörről is tárgyal az Alkotmánybíróság

Itthon2007.03.04, 09:48

Hétfőn és kedden a vizitdíjjal kapcsolatos népszavazásról, a lőfegyverekről szóló törvényről és az ingyensörről fog szólni az Alkotmánybíróság ülése. Egy magánszemély ugyanis szeretné, ha népszavazást tartanának arról, hogy a vendéglátóhelyeken ingyen adják a sört.

Ötvenöt milliárdos hiányt okoz az eltörölt adó

Gazdaság2007.02.28, 17:24

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az elvárt társasági jövedelmet adóztató törvényi szabályozást, de londoni elemzők szerint ez nem ad okot aggodalomra a magyar költségvetési cél teljesítése szempontjából. Egyes vélemények szerint azonban ez a fejlemény a jelenleginél is erősebb kiadáscsökkentési elkötelezettséget fog megkövetelni a következő egy évben.

A táppénzen lévőket is ki kell fizetni felszámoláskor

Gazdaság2007.02.28, 10:05

A munkaerőkölcsönzés szabályai utoljára egy éve változtak, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy itt-ott pontosítani kell. Az Alkotmánybíróság döntése miatt pedig a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseket kell módosítani, különben jövőre már nem vihető át szabadság. A tervezet már elkészült, a tavaszi ülésszakon tárgyalják. Milyen munkajogi változások várhatók?

Az Ab megsemmisítette az elvárt adót

Gazdaság2007.02.27, 17:15

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az elvárt jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az "elvárt adó" adóelőlegének a megfizetéséről szóló rendelkezést. Szakértő szerint az állam máshonnan pótolja majd a bevételkiesést. A kormány idén több mint 50 milliárd forint bevétellel számolt az adófajtából.

Tovább lehet közvélemény-kutatást közölni

Itthon2007.02.26, 15:56

Ezután a választások előtti pénteken is lehet majd tudni, hogy a többség kire akar szavazni. Az Alkotmánybíróság ugyanis megsemmisítette azt a törvényt, ami szerint közvélemény-kutatási adatokat csak a választások előtt 8 nappal lehet közölni.

Két alkotmánybírót választott a parlament

Itthon2007.02.19, 17:45

Kiegészült hétfőn az Alkotmánybíróság, miután a parlament kétharmados többsége támogatta Kiss László és Trócsányi László megválasztását. A testület létszáma azonban így sem teljes, a pártoknak még márciusban meg kellene egyezniük két újabb jelöltről.

Visszadobták Demszky hangosítási rendeletét

Itthon2007.02.13, 12:09

Visszadobták az alkotmánybírák a fővárosi önkormányzatnak azt a rendeletét, amely szerint az önkormányzat külön engedélye kell ahhoz, hogy egy rendezvényen kihangosító berendezéseket vagy színpadot állítsanak fel. A testület szerint ezek nélkülözhetetlenek egyes rendezvényeknél, így az új szabály az emberek gyülekezési jogát korlátozta volna.

Eldőlt: közszereplők az egyházi vezetők

Itthon2007.02.08, 15:40

Közszereplőnek minősülnek az egyházi vezetők, így megismerhetők a rájuk vonatkozó állambiztonsági iratok - mondta ki a bíróság a perben, amelyet az [origo] indított. A döntés nem jogerős, az alperesek együtt döntenek arról, hogy fellebbeznek-e.

Megint kereshetnek új alkotmánybírókat

Itthon2007.02.06, 15:04

Egy új alkotmánybíró személyéről és a testület egyik tagjának újraválasztásáról tudtak megegyezni a parlamenti pártok kedden. Az Alkotmánybíróság létszáma még akkor sem lesz teljes, ha őket megválasztják, ezért a pártoknak márciusban újra meg kell próbálniuk mindkét oldal számára elfogadható jelölteket állítani.

Idei szabadságunkat nem vehetjük ki jövőre

Gazdaság2007.02.02, 09:36

Az idei szabadságunkkal úgy kell gazdálkodnunk, hogy ne maradjon belőle, 2008-ban ugyanis már nem biztos, hogy kivehetjük. Ennek oka, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozatában alkotmányellenesnek minősítette a Munka Törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely lehetővé teszi szabadság átvitelét a következő évre.

Az egyházban is alig bíznak a magyarok

Itthon2007.01.31, 17:57

Nem bíznak a magyarok olyan intézményekben, mint a parlament, a bíróság, az önkormányzat vagy az egyház - derül ki a TÁRKI friss felméréséből. A magyarok harmada kicsit sem bízik a pártokban vagy a kormányban.

Korainak tartják az életfogytiglan eltörlését

Itthon2007.01.26, 15:31

Az új büntető törvénykönyvben is szerepelni fog a büntetések között az életfogytig tartó szabadságvesztés az igazságügyi tárca szerint. Vannak olyan civil szervezetek, amelyek ezt ellenzik, mert szerintük az embertelen bánásmód kategóriájába tartozik. A minisztérium államtitkára szerint azonban a magyar társadalom egyelőre nem fogadná el a szankció megszüntetését.