Szovjetunió

címke rss

Egy félévszázados magyar sikersztori: a Túró Rudi

Gazdaság2020.07.03, 17:43

A Túró Rudit igazi hungarikumként kezeljük, bár eredete az egykori Szovjetunióhoz köthető. Immár több generáció kedvence, történetének több mint 50 éve során nem sokat változott, csak apróbb ráncfelvarrásokon esett át. Kreáltak már belőle fagylaltot, jégkrémet és tortát is. Világszerte egyre több helyen népszerű, hiszen a környező országok mellett számos más európai államban is állítanak elő hozzá hasonló desszertet, sőt a Távol-Keleten is komoly rajongótábora alakult ki.

Kémfilmbe illő módon szöktették meg az elfeledett orosz hokist

Sport2020.07.01, 05:59

Néhány nappal ezelőtt újabb négy korábbi NHL-es kiválósággal bővült a jégkorongozók Hírességek Csarnoka. Jarome Iginla, Marián Hossa, Kevin Lowe és Doug Wilson is kétségtelenül kiérdemelte a hokisoknak járó lehető legnagyobb elismerést, ráadásul előbbi kettő az első adandó alkalommal bekerült, miután letelt a visszavonulásuktól számított minimális három év. Van azonban egy orosz ikon, akit idén tizenegyedszer is mellőztek, aki 2010 óta várja, hogy megkaphassa a "halhatatlan" plecsnit, és akit azóta teljesen méltatlan módon néznek levegőnek. Ő Alekszandr Mogilnij, aki fénykorában a világ egyik legjobb játékosa volt, és aki nemcsak a ...

Schmidt Mária: A Trianon óta eltelt évszázadban is megmaradtunk, és sikeresek lettünk

Itthon2020.06.04, 08:28

Kipécéztek minket a bűnbak szerepére, és megalázták a magyar nemzetet, ez sokkal mélyebb sebeket ejtett, és sokkal nehezebb – talán lehetetlen is - túllépni rajta, mint bármilyen gazdasági káron - mondta Schmidt Mária az Origónak a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján. A Terror Háza Múzeum főigazgatója kijelentette, ha azt mondjuk, hogy székely autonómia, akkor sokan húzzák a szájukat, miközben Dél-Tirolban érvényesül az autonómia. Ez teljesen érthetetlen: talán a székelyek alacsonyabb rendűek, mint a dél-tiroliak? Amíg ez így marad, addig nekünk ebben a kérdésben is a jogegyenlőségért kell harcolnunk - mondta a történész. 

Ez volt a történelem harmadik legnagyobb hajókatasztrófája

Tudomány2020.04.29, 21:16

Az Orosz Földrajzi Társaság bejelentése szerint 79 évvel a hullámsírba merülése után sikerült felfedezni az Armenyija szovjet kórházhajó roncsát a Krím-félsziget térségében, több mint 1500 méteres mélységben. Az Armenyija pusztulása nem csak a második világháború, hanem a hajózástörténet egyik legtöbb áldozattal járó súlyos katasztrófája volt.

130 éve született Molotov, Sztálin egyik legfanatikusabb kiszolgálója

Tudomány2020.03.10, 14:39

Százharminc éve, 1890. március 9-én született Vjacseszlav Mihajlovics Molotov, a sztálini Szovjetunió egykori miniszterelnöke, majd külügyi népbiztosa (külügyminisztere), akinek neve a Molotov-Ribbentrop-paktum, illetve a Molotov-koktél révén vált híressé, vagy még inkább hírhedtté.

Az egyetlen ember, akit Sztálin szeretett - mégis tönkretette az életét

Tudomány2020.02.28, 22:57

A Kreml kicsi hercegnője, a párt első számú vezetőjének szeme fénye, az ellentmondást nem tűrő kislány, nő és asszony. Nyikita Hruscsov szerint ő volt az egyetlen ember, akit Sztálin talán őszintén szeretett. Igaz, hogy a többi gyerekéhez hasonlóan, vele sem sokat törődött. A milliók haláláért felelős zsarnok lányaként egész életében követték az orosz, majd az amerikai titkosszolgálat tagjai, életét csalódások, konfliktusok és tragédiák övezték. A kommunista diktatúra mély megdöbbenésére azonban sikeres írónőként  kitűnő hírnevet és a megélhetéshez szükséges egzisztenciát is megteremtette. Ma 94 éve, 1926. február 28-án született Szzvetlana ...

40 éve történt meg a csoda a jégen

Sport2020.02.22, 10:19

Pontosan 40 évvel ezelőtt, 1980. február 22-én született a sporttörténelem egyik legnagyobb meglepetése. Egy egyetemistákból verbuvált amerikai hokiválogatott legyőzte a verhetetlennek hitt szovjet szupercsapatot, később pedig megnyerte a Lake Placid-i olimpiát. A zseniális néhai Herb Brooksnak, az ő csapatépítésének, a lelkes amatőröknek, és a fogadóirodák 1000-szeres bukásának állítunk most emléket.

A budavári kitörésre 75 éve került sor

Tudomány2020.02.11, 20:37

Hetvenöt éve, 1945. február 11-én kíséreltek meg kitörést a budai Várból a szovjet hadsereg gyűrűjében rekedt magyar és német alakulatok. Az akció kudarcba fulladt, csak néhány százan érték el saját csapataikat. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

Roosevelt naivitása Sztálin kezére játszotta Közép-Kelet-Európát

Tudomány2020.02.04, 23:41

A három szövetséges nagyhatalom képviselői 1945. február 4-én a németektől csak alig tíz hónappal korábban visszafoglalt Krím-félszigeti Jaltában, a cárok egykori nyári rezidenciáján, a Livágyija-palotában találkoztak, hogy egyezségre jussanak a náci Németország bukása utáni európai rendezés legfőbb kérdéseiben. Jaltára úgy tekinthetünk, mint a „három nagy", Roosevelt, Churchill és Sztálin 1943 végén Teheránban megtartott első tanácskozásának folytatására azzal a jelentős különbséggel, hogy az időközben alaposan megváltozott hadi helyzetre figyelemmel a jaltai konferencián szinte az összes fontos döntésben Sztálin akarata érvényesült.

Elhallgatott szenvedéseink - 75 éve kezdődött a magyarok málenkij robotra hurcolása

Itthon2020.01.19, 11:35

75 éve magyarok tízezreit hurcolták a Szovjetunióba, harmaduk sosem tért haza. Fiatal lányokat és fiúkat gyűjtöttek össze, mindenkinek azt mondták, hogy csak egy kis jóvátételi munkára viszik őket, mindössze néhány napról van szó. Hazugság volt. Több évig tartó kényszermunka várt azokra az ártatlanokra, akiket hadifogolyként hurcoltak el. A Dunakanyar falvai évek óta emléktúrával tisztelegnek az áldozatok előtt. 

Tényleg 24 tölténnyel akarták megbuktatni a Szovjetuniót?

Itthon2020.01.06, 08:56

Újabb kiváló tanulmánykötetet jelentett meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a magyar vidék szovjetizálási kísérletéről. A Vakvágány 2 – című kiadvány a parasztság, az egyházak, és többek között a német kisebbség megtörésén keresztül mutatja be a kommunisták felbecsülhetetlen pusztításait 1948-1963 között.

Ráoltották a villanyt Felvidéken az egymást verő hokisztárokra

Sport2020.01.04, 17:15

Az észak-amerikai - orosz/szovjet hokiháború évtizedes múltra nyúlik vissza. Megannyi legendás összecsapás tarkítja a parázs rivalizálást, ráadásul minden korosztályban. A leghíresebb mérkőzés egyértelműen Lake Placidben az 1980-as téli olimpián az Egyesült Államok-Szovjetunió összecsapás volt, amelyről film is készült "Csoda a jégen" címmel, de 1987. január 4-én volt egy másik is, amelyen szintén fiatalok voltak a főszereplők, az eredmény azonban sokadlagos volt. Sőt, végül nem is született végeredmény, mert akkora tömegverekedés alakult ki a kanadai és a szovjet U20-as válogatott között, hogy félbeszakították a rangadót, lekapcsollták ...

Terrorral és titkosrendőrséggel biztosította uralmát Sztálin

Tudomány2019.12.21, 14:31

Száznegyven éve, 1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.

Négy évesen élte meg a kitelepítés borzalmait

Nagyvilág2019.12.01, 17:27

A világ különböző országaiban hatalomra kerülő vörös diktatúrák több tízmillió embert gyilkoltak meg, milliókat zártak börtönbe vagy hurcoltak lágerbe. Európa azon felén, amelyet a Szovjetunió szállt meg a második világháború után, a lágerélet egy különös változatát is meghonosították. Közép és Kelet – Európában azokat, akik útban voltak, egyszerűen eltávolították az otthonukból; üres istállókba, fűtetlen pajtákba, embertelen körülmények közé kényszerítették a fogvatartottakat. Magyarországon 1950 környékén kezdődött a kitelepítési hullám. A kommunisták számára megbízhatatlan magyarokat főként a Hortobágyra költöztették, összezsúfollva, ...

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeznek

Itthon2019.11.25, 13:06

Az Országházban délelőtt megemlékezést és nemzetközi tudományos konferenciát tartanak a Gulág borzalmait átélt magyar politikai rabok és a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások emlékére. A nyitó előadást Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója tartja.

Ítéletnapi fény villant fel a Jeges-tenger felett

Tudomány2019.10.30, 21:47

1961. október 30-án kora reggel a szovjet légierő egyik speciálisan átalakított, hófehérre festett Tupoljev Tu-95 típusú stratégiai nehézbombázója elemelkedett a magasba, a világtörténelem valaha volt legfélelmetesebb termonukleáris fegyverével, a Cár-bombával a hasában. A szupertitkos program agytrösztje még jóval az éles akció előtt több modellszámítást is elvégzett az elképesztő pusztító erővel rendelkező hidrogénbomba felrobbanásának várható hatásairól, de ennek ellenére, senki sem tudta pontosan, hogy mi fog történni azokban a pillanatokban, amikor a vakító ítéletnapi fény felvillan Novaja Zemlja szigete felett.

Schmidt Mária: A Nyugat máig nem tulajdonít jelentőséget az antikommunista forradalomnak

Itthon2019.10.29, 08:01

A Nyugat máig nem tulajdonít jelentőséget a kelet-európai antikommunista forradalomnak - vélekedett Schmidt Mária történész az M5 csatorna Ez itt a kérdés című, hétfő esti műsorában.

A nap, amikor soha nem látott közelségbe került a világvége

Tudomány2019.10.23, 00:24

1962. október 22-én John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke drámai hangú televíziós beszédet intézett az amerikai néphez az Ovális Irodából. Az elnök bejelentette, hogy az amerikai haditengerészet a Kuba felé tartó atomrakétákat szállító szovjet teherhajók feltartóztatására vesztegzár alá veszi a szigetországot, és ha a tilalmi zónát bármelyik szovjet felszíni egység vagy tengeralattjáró átlépi, azt az Egyesült Államok háborús cselekményként fogja értékelni, és annak megfelelően fog eljárni. A nyilvánosság Kennedy bejelentéséből szerzett tudomást a hidegháborús korszak egyik legsúlyosabb, a világot nukleáris katasztrófával fenyeegető ...

Hamis történelmi távlatok kísérték a 20. század globalizációját

Tudomány2019.10.07, 22:32

Az ideológiák a modern politikában a kovász, az éles kés szerepét töltik be: néha összeforrasztják, néha szétvágják a nemzetközi politika legfontosabb aktorainak tekinthető államokat. A 20. század bővelkedik az ilyen ideológiavezérelt eseményekben, döntésekben. Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és a Károli Gáspár Református Egyetem docensének írása Kelet-Közép-Európa transznacionális eseményeiről, történéseiről és összefüggéseiről.

A K-129 rejtélye: Atomháborút akart kirobbantani a KGB a Kreml tudta nélkül?

Tudomány2019.09.21, 22:24

Az általános vélekedés szerint a 20. századi civilizáció 1962 októberében, a kubai rakétaválság tetőzésének drámai napjaiban állt legközelebb a globális atomháború kitöréséhez. Pedig néhány körülmény arra utal, hogy a végítélet órájának mutatói sohasem álltak olyan közel az éjfélhez, mint 1968. március 8-án, a nukleáris atomtöltetekkel felszerelt K-129-es szovjet ballisztikus rakétahordozó-tengeralattjáró mindmáig ismeretlen okból bekövetkezett katasztrófájának pillanataiban.

A szovjetek szó szerint lefúrtak a pokol mélyére

Tudomány2019.08.26, 20:21

Oroszország nyugati részén egy hatalmas fémsapka takarja el bolygónk legmélyebb lyukát. Ez a hihetetlen, több mint 12 kilométer mély gödör nem a természet képződménye, emberek alkották, meglepő módon nem azért, hogy kőolajat nyerjenek a mélyből; a kíváncsiság vezérelte őket.

Döbbent csend fogadta a Molotov-Ribbentrop paktum hírét egész Európában

Tudomány2022.05.05, 13:36

Kereken nyolcvan éve, 1939. augusztus 23-án a késő esti órákban Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos, valamint Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter az elégedetten mosolygó Sztálin jelenlétében írta alá a Kremlben a rendkívüli gyorsasággal tető alá hozott német-szovjet megnemtámadási szerződést, valamint annak titkos záradékát. A kudarcos megbékélési politikát folytató nyugati nagyhatalmakat, Angliát és Franciaországot, valamint az európai közvéleményt is szabályosan sokkolta a két egymással szembenálló diktatúra, a náci Németország és a sztálini Szovjetunió között létrejött, addig mindenki által elképzelhetetlennnek ...

Ötvenéves palackpostát talált egy alaszkai férfi

Nagyvilág2019.08.19, 10:49

Ötven éve a tengeren hánykódó palackpostát talált egy nyugat-alaszkai férfi, a levél szerzője egy szovjet haditengerész volt.

A Szovjetunió koporsójába jó néhány szöget a magyarok vertek be

Itthon2019.08.19, 08:42

Nem csak fizikai, hanem ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny, amelynek lebontása a Szovjetuniótól való elszakadás első mozzanata volt - mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

30 éve volt a Páneurópai Piknik

Itthon2019.08.19, 05:59

Éppen 30 évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én, egy Sopron melletti határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK). A történelmi esemény évfordulójáról közösen emlékezik meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár Sopronban.

A csúfosan megbukott CIA-akció, ami után a Szovjetunió végleg megszerezte Kubát

Tudomány2019.06.19, 23:55

Az 1960-as évek elején felforrósodott a hidegháború. A két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti szembenállás az 1960. május elsején a szovjet légterében lelőtt U-2 amerikai kémrepülőgép incidense miatt rendkívül kiéleződött. A súlyos válsággal fenyegető helyzetet még tovább élezte az amerikai hírszerzésnek a kubai forradalom megdöntésére szervezett, és a Fehér Ház jóváhagyásával végrehajtott, de megszégyenítő kudarcba fulladt kalandor akciója, ami miatt Fidel Castro rendszere végérvényesen a Szovjetunió mellett kötelezte el magát.

Majdnem a kozmoszban ragadt az első női űrhajós

Tudomány2019.06.17, 22:40

1963. június 16-án a Szovjetunió új fejezetet nyitott az 1950-es évek második felétől kibontakozó űrversenyben. A szovjet hírügynökség, a TASSZ, június 19-én kiadott kommünikéjében azzal lepte meg a világközvéleményt, hogy a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén a 26 éves Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova sikeres, három napos űrutazást hajtott végre a történelem első női űrhajósaként. A betegesen titkolózó Szovjetunióban semmit sem bíztak a véletlenre: Tyereskova űrutazását csak akkor hozták nyilvánosságra, amikor a világ első női asztronautájának sikerült végrehajtania a problémáktól egyáltalán nem mentes űrrepülés utolsó és egyik legveszéélyesebb ...

Ezek voltak a világkereskedelem legérdekesebb barterüzletei

Gazdaság2019.06.14, 19:02

A barter, más néven cserekereskedelem, az egyik legrégebbi módja az üzletkötésnek, amely számos formában létezett, és bizonyosan jóval megelőzte a pénzen alapuló kereskedelem és adásvétel megjelenését. De nemcsak a történelem előtti időkben, vagy kisközösségeken belül volt jelentősége. A cserék még ma is a világkereskedelem fontos ügyletei közé tartoznak, és fejlett országok éppúgy művelik azt egymás között, mint nehéz gazdasági helyzetbe jutó államok polgárai. A BBC összeállítására támaszkodva, bemutatunk néhány meghökkentő barterügyletet a kereskedelem történetéből.

Először hozzáférhető a Molotov-Ribbentrop-paktum szovjet példánya

Tudomány2019.06.03, 11:12

Nyilvánosan hozzáférhetővé tette a Molotov-Ribbentrop-paktumnak és titkos záradékának eredeti szovjet változatát teljes egészében a Történelmi Emlékezet nevű orosz alapítvány.

A német diák, aki megbuktatta a szovjet katonai vezetést

Tudomány2019.05.31, 14:13

Harminckét éve, 1987. május 28-án este hét óra körül egyre erősödő repülőgépmotor zúgásra kapták fel a fejüket a moszkvai Vörös-téren sétálgatók. Egy, a Szovjetunióban szokatlannak számító amerikai gyártmányú Cessna kisgép húzott el alacsonyan a Kreml épülettömbje felett. A gép eltűnt, majd kisvártatva ismét felhallatszott a motorzúgás, de most már a Vaszilij Blazsennij székesegyház mellől. A Cessna elgurult a híres színes kupolás ortodox templom mellett, majd lefékezett, és megállt. A kabinból egy narancssárga overallt viselő fiatalember szállt ki, aki a gépnek támaszkodva, a legnagyobb lelki nyugalommal cigarettára gyújtott.

Meghalt Raoul Wallenberg húga

Tudomány2019.04.08, 17:27

Meghalt Nina Lagergren, Raoul Wallenberg II. világháborús svéd diplomata húga – jelentette be hétfőn az általa létrehozott Wallenberg Akadémia alapítvány.

Tíz év börtönt kapott az utolsó szovjet védelmi miniszter

Nagyvilág2019.03.27, 10:42

Katonai és emberiesség elleni bűntények miatt tíz év börtönbüntetésre ítélte szerdán egy litván bíróság távollétében Dmitrij Jazov marsallt, az utolsó szovjet védelmi minisztert.

Egyáltalán nem valószínű, hogy Hitler gyújtatta fel a Reichstagot

Tudomány2019.03.04, 01:25

Az 1933 január 30-án birodalmi kancellárrá kinevezett Adolf Hitler egyeduralmi ábrándjai minél gyorsabb megvalósításához semmi sem jöhetett volna jobban,mint a Reichstag 1933. február 27-én történt, máig nem teljesen tisztázott hátterű lángba borulása. Azt a  marxista történetírásban tényként hangoztatott állítást, hogy Hitler  titkos akciója lett volna a birodalmi törvényhozás épületének lángba borítása, semmi sem támasztja alá.

Több mint 100 millió halálos áldozata volt a kommunizmusnak

Itthon2019.02.25, 11:28

Százmilliónál is többen lehetnek azok, akiket a kommunizmus áldozatának lehet tekinteni - mondta Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Elpusztíthatatlan háztartási gépek: a Rakéta porszívók

Gazdaság2019.02.23, 13:40

A hidegháborús évtizedek megannyi szovjet ipari műremekkel gazdagították a háztartásokat, nemcsak előállításuk országában, hanem a keleti blokk államaiban is. A második világháború után, a győztes hatalmak egyikének számító Szovjetunióban már az 1940-es évek végén megkezdődött a nagyipari termelése a háztartási gépeknek, így a porszívóknak is.

Fellebbenhet-e a titok a 20. század leghátborzongatóbb rejtélyéről, a Gyatlov-ügyről?

Tudomány2019.02.09, 14:59

A 20. század egyik legrejtélyesebb ügyében, a kilenc egyetemista túrázó Urál-hegységben történt titokzatos és bizarr halálához kapcsolódó Gyatlov-ügyben az orosz főügyészség bejelentette, hogy hatvan év elteltével újraindítják a vizsgálatot. A történelemből egyetlen egy olyan haláleset sem ismert, amelyhez olyan sok, pontosan 75 különféle magyarázat fűződne, mint a Gyatlov-ügyhöz. Ezek közt egyaránt találunk tudományos igényű megközelítéseket, összeesküvés-elméleteket, valamint sci-fi ízű magyarázatokat is. A Gyatlov-ügy azonban annyira összetett és bizarr, hogy még a 21. századi nyomozati technika bevetése mellett is erősen kérdésees, ...

Elpusztíthatatlan háztartási gépek: a Szaratov hűtő

Gazdaság2019.02.02, 18:29

Nem az egyetlen, de kétségkívül az egyik legismertebb szovjet hűtőmárka volt a Szaratov a rendszerváltozás előtti évtizedekben. Az e név alatt forgalomba hozott hűtő- és azzal kombinált fagyasztóberendezések némelyike évtizedek óta szolgálja tulajdonosát. Valóban elnyűhetetlenné tervezték azokat, olyan strapabíróvá, hogy még az ajtajukat is erőből lehetett és kellett bevágni? Visszatérhet-e most a legendás márka?

Még a holttestekből is ettek Lenin ostromlott városában

Tudomány2019.01.27, 19:16

Hetvenöt éve, 1944. január 27-én ért véget a második világháborúban Leningrád német blokádja. A történelem egyik leghosszabb és legtöbb áldozatot követelő ostroma 872 napig tartott, és a becslések szerint legalább egymillió emberéletet követelt.

Tiltott gyümölcsök a hidegháború korszakából

Gazdaság2019.01.25, 18:57

Ma már ki gondolná, hogy az egykoron divatos asztali számítógép, a Commodore 64 a hidegháború egyik gazdasági fegyverének számított? Pedig így volt, ugyanis a nyugati országok által vezetett „feketelistázós" szervezet, a COCOM az 1980-as évek elején ezt a számítógépet is tiltott gyümölcsnek minősítette a kelet-európai (azaz KGST) országok és Kína számára.

A pilóta, aki ellopta a szovjetek szupertitkos vadászgépét

Tudomány2019.01.24, 21:13

1976 szeptemberében Viktor Ivanovics Belenko, a szovjet légierő elit vadászpilótája, a Nyugat által rettegett szupertitkos, rendkívül gyors vadászgéppel, a MIG-25-tel Japánba disszidált. Belenko végig becslés alapján repült a térképről való emlékei szerint, amit felszállása előtt gondosan tanulmányozott. Eredetileg a Chitose légibázisra akart repülni, de mivel gépének üzemanyaga kifogyóban volt, a legközelebbi elérhető reptéren kellett landolnia, így végül a Hakodate Repülőtéren tette le gépét.

Schmidt Mária: Trianon feldolgozására ezer év sem elegendő

Itthon2018.12.10, 12:42

A XX. századi diktatúráknak és a második világháborúnak megágyazó első nagy világégésre eddig méltatlanul kevés figyelmet fordítottak a magyarországi köznevelésben. Az első világháború centenáriuma lehetőséget ad a száz éve történt nagy háború felelevenítésére és átértékelésére. A Várkert Bazárban november 23-án megnyílt, Új világ született 1914–1922 című kiállítássorozat alkotói nemcsak emlékeztetnek, de egy új narratíva megalkotására is kísérletet tesznek. Itt az ideje leszámolni a háború „nyugati győztesei” által sulykolt szemlélettel, és azzal is, hogy a harcok Európa keleti felén 1918-ban véget értek. Az európai szinten egyedüllálló, ...

Csupán néhány órával élte túl a kilövést Lajka

Tudomány2018.11.03, 20:27

A Szovjetunió 1957. november 3-án Föld körüli pályára bocsátotta a Szputnyik-2 műholdat, fedélzetén egy kóborkutyával, Lajkával. Sorsa már a felbocsátáskor a pusztulás volt: az űrhajóban csupán egy hétre elegendő élelem és hat napnyi oxigén állt a rendelkezésére.

Géppuskakezelőként aprította Hitler a nácikat

Tudomány2018.10.08, 19:11

A második világháború véres történetében számos furcsa, és olykor ironikus epizódot fedezhetünk fel. Ezek közé tartozik Szemjon Konsztantinovics Hitler, a Vörös Hadsereg magas szovjet kitüntetésben részesített közlegényének históriája is. Ám nemcsak a Führer névrokona, hanem számos Bormann, Hess és Göring is harcolt a sarló-kalapácsos vörös hadilobogó alatt.

Extrém szexpózok, szárnyas péniszek a Szovjetunióból származó erotikus rajzokon

Life.hu2018.09.22, 20:49

Szergej Merkurov készítette azokat az erotikus rajzokat, melyeket egy régi, Szovjetunióból származó ábécés könyv rejt. Az illusztrációkon extrém szexpózok és mitológiai alakok is láthatók. 

70 év után hazakerülhet 600 ezer, szovjet fogságba hurcolt magyar adata

Itthon2018.09.15, 17:02

A második világháború időszakában fogságba esett, elhurcolt, mintegy 600 ezer magyar állampolgár Oroszországban őrzött levéltári adatainak feltárásáról állapodott meg a Magyar-Orosz Levéltári Vegyesbizottság a napokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Ötven éve tiporták el a tankok a prágai tavaszt

Tudomány2018.08.20, 13:24

A Varsói Szerződés csapatai ötven éve, 1968. augusztus 20-ról 21-re virradóra vonultak be internacionalista segítségnyújtás címén Csehszlovákiába, hogy véget vessenek az "emberarcú szocializmus" megteremtésére tett kísérletnek, az általuk "ellenforradalmi fordulatnak" bélyegzett demokratikus reformoknak.

Az exjobbikos Kovács Béla szerint ő nem kémkedett, csupán lobbizott

Itthon2018.08.08, 13:45

Nem hallgat tovább a Jobbikból távozott Kovács Béla európai parlamenti képviselő. Az unió intézményei elleni kémkedéssel és az EU kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt politikus beszélt regénybe illő életéről, a Japánban, valamint a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézeténél töltött éveiről. Megkésve ugyan, de részletesen nyilatkozott az Index „tényfeltáró” cikkében vele és feleségével szemben megfogalmazott állításokról is. Büntetőügyéről csupán annyit mondott, nem kémkedett, maximum lobbizást lehet kiolvasni az iratokból, ami viszont nem tilos.

Tudja-e, melyik volt az űrverseny öt legborzalmasabb katasztrófája?

Tudomány2018.08.03, 16:15

Miután a Szovjetunió 1957-ben felbocsátotta a Szputnyik-1 műholdat, az Egyesült Államok kemény űrversenyt hirdetett kommunista riválisával szemben. Az ezt követő kiélezett versengés során számos, figyelemreméltó sikert értek el mindkét oldalon: Jurij Gagarin szovjet űrhajós jutott ki elsőként a kozmoszba, Amerika pedig a holdra szállásért folytatott versenyt nyerte meg. Ám mindez számos kudarccal és halálos katasztrófákkal is együtt járt.