pszichológia

címke rss

A babák képesek logikai úton kikövetkeztetni mások preferenciáit

Tudomány2020.11.27, 18:53

Már a 14 hónapos babák is sikeresen használnak logikai következtetéseket, hogy a társas világról tanuljanak, olyan helyzetekben is, amikor a közvetlenül rendelkezésükre álló adatok hiányosak - derült ki abból a tanulmányból, amely csütörtökön jelent meg a Nature Communications című szaklapban.

Elhúzódó egyetemi évek

Unilife.hu2021.04.22, 11:33

Vándorlás egyik szakról a másikra, míg az évek csak pörögnek. A csoporttársak időközben kikerültek a munkaerő piacra, és kezdjük azt érzékelni, hogy egyre fiatalabbak ülnek mellettünk a vizsgán. Mi lehet az oka, ha valaki sosem fejezi be az egyetemet?

Viszolyogsz a lyukacsos felületektől? Ez a tripofóbia jele

Unilife.hu2021.04.22, 12:06

Az emberek sok mindentől iszonyodhatnak a pókoktól kezdve a magasságig vagy a zárt terekig. Sokáig úgy vélték, hogy a tripofóbia, azaz a lyukacsos felületektől való irtózás is a fóbiák egyik különös fajtája. A kutatók azonban rájöttek, hogy ez a fóbia valójában nem is fóbia (ami általában irracionális félelem), hanem egyfajta védekezési ösztön, amely az evolúció folyamán alakult ki.

Döbbenetesen őszinte ez a személyiségteszt – mit látsz meg először?

Unilife.hu2021.04.22, 11:16

Elég mindössze egyetlen pillantást vetned erre a képre, és személyiséged rejtett oldalát ismerheted meg.

A nők és a tájékozódás

She2020.11.16, 11:11

Erre kell mennem a kávézóhoz, ahol találkozóm lenne? Emlékszem, jártam már ott pár hónapja, de hol is van pontosan? Jobbra kell fordulni? Nem, inkább balra...

Nem azért mondom el a bajom, hogy kioktass!

Unilife.hu2020.11.15, 22:27

Lehet-e más okos a te életeddel kapcsolatban? Van-e jogosultsága bárkinek is arra, hogy vegye a bátorságot, és fogadatlan prókátorként megmondja neked a tutit?

Írásunkban a jellemünk? A lélek titkaiba enged bepillantást a grafológia

Unilife.hu2020.11.08, 09:39

Márai Sándor szerint önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legtanulságosabb találkozás. E kalandos úton lehet a segítségünkre a grafológia, a kézírás elemzése.

Ettől is függhet a karriered! Ilyen színű ruhát viselj az állásinterjún

Life.hu2020.11.05, 16:16

Biztosan mindenki járt már úgy, hogy egy állásinterjú előtt legalább annyi időt töltött a ruha kiválasztásával, mint magával a felkészüléssel. Nyilván számít a legelső benyomás, és persze van a fejünkben egy kép, hogy mit illik és mit nem illik viselni egy interjún, de vajon mennyit nyom a latban valójában egy jól megválasztott öltözék? Akár hiszed, akár nem, nagyon is sokat, sőt egy kutatás szerint a ruha színe nagyban befolyásolhatja azt, hogy végül ki kapja meg az állást.

Íme, a lány, aki allergiás az életre, mégis pozitív tud maradni - FOTÓ

Unilife.hu2020.11.03, 13:15

A mindössze 20 éves Lauren Wittering borzasztó betegséggel küzd: mindenre allergiás. A fiatal lány szinte a kórházban él és elképesztően lefogyott, de mégsem veszítette el a reményt.

Vásári mutatványból tudomány lett a hipnózis

Unilife.hu2020.11.03, 16:01

Bizonyára mindenki hallotta már a hipnózis kifejezést, ám az már kevésbé ismert, hogy mit is jelent ez a fogalom. Filmes élményeink alapján az él bennünk, hogy ilyenkor „elvarázsolják, elbűvölik" az embert.

Úri hiszti? Nem, a pánikbetegség kőkemény küzdelem!

Unilife.hu2021.04.22, 09:16

Ültem az ágy szélén és magamból kikelve üvöltöttem. Ez nem lesz így jó. A rendező azt kiabálná a nézőtérről, hogy hamis. "Ne kamuzz nekem, anyukám! Olyan hamis vagy, hogy egy kezdő iskolás színjátszó csoport is egyből kiszúrná!"

A ghosting családon belül a legfájdalmasabb!

Unilife.hu2020.11.03, 18:25

Többször feltettem már magamnak a kérdést: szükséges-e felelősséget is vállalnunk azokért, akiket biztosítunk az együttműködésünkről és a támogatásunkról? Vajon megtehetjük, hogy egy idő után, nemes egyszerűséggel, kilépünk a kötelékből?

A párkapcsolat hiánya nem egy űr, amit kötelező betöltened!

Unilife.hu2020.11.03, 08:48

Az elmúlt két és fél évem a férfiakról szólt. Két év párkapcsolat után két hét "pihenés" következett, majd egy újabb fél év telt el kapcsolatban.

Amikor egy világ emlékszik rosszul: a hátborzongató mandela effektus

Life.hu2020.10.16, 16:46

Nem ritka eset, hogy az emberek egyformán emlékeznek egy eseményre, film jelenetekre vagy egy személyre, mindezt tévesen. A valóságban minden teljesen máshogy történik, mint ahogy arra a tömeg visszagondol. Vajon mi lehet ennek az oka? Párhuzamos Univerzumok vagy tömegpszichózis? A "tömeges rosszul emlékezés", avagy a Mandela-effektus felkavaróan sok ikonikus személyt és művet érint, ami már szinte hátborzongató.

Ismerjük meg a befolyásolás technikáját, nehogy az áldozatául essünk

Life.hu2020.10.12, 20:40

Vajon milyen tényezők miatt mondunk igent egy másik embernek? Milyen technikákkal lehet ezeket a tényezőket a leghatásosabban felhasználni a beleegyezés megszerzéséhez? Robert Cialdini választ ad minden kérdésünkre a befolyásolás lélektanával kapcsolatban.

A kommunikáció művészete: hogyan érvényesítsünk magunkat?

Life.hu2020.10.11, 20:16

Gyakorlatilag nincs olyan állás, ahol a jó kommunikációs készség ne lenne fontos a siker szempontjából. Sokan tapasztalhatják, hogy a gyakorlati munka elvégzése csupán az egyik része az állással járó kötelezettségeknek, a fennmaradó rész az emberekkel való foglalkozás.

A történelem legkegyetlenebb pszichológiai kísérletei I. rész

Life.hu2020.09.19, 20:04

Ahogy sok más tudománynak, a pszichológiának is meg van a sötét oldala. A múltban több olyan kísérletet is végeztek, melyek etikailag kifogásolhatóak, ám jelentős eredményeket hoztak a lélektan területén.

7+1 érv az utazás mellett: ezért fontos, hogy új élményekkel gazdagodj

Life.hu2020.08.25, 21:10

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a világ egyik legjobb dolga elutazni valahova, és elmenekülni egy kicsit a hétköznapi gondok elől. A nyaralás számtalan lelki problémára gyógyír lehet, és mindenkinek szüksége van arra, hogy legalább 1-1 nap erejéig kiszakadjon a mókuskerékből, és átadja magát a jól megérdemelt pihenésnek.

Az iskolakezdés hatalmas változást jelent a gyermekek életében

Life.hu2020.08.24, 14:26

Csehák Hajnalka pszichológus: „Nagy változást jelent az iskolakezdés az óvodáskor után a gyermek életében"

Érdekességek a hatodik érzékről

Life.hu2020.08.03, 21:01

Előfordult már, hogy egy barátnődre gondoltál, és a következő pillanatban megcsörrent a telefonod, vagy kaptál egy üzenetet az adott személytől? Nem ritka az sem, hogy megérezzük, ha rövidesen valami jó vagy rossz fog történni. A hatodik érzék nem más, mint egy különös megérzés, ami megváltoztatja az ember véleményét, döntéseit vagy akár a jövőjét is.

Így szelídítsd meg a mindennapi stresszt és feszültséget

Life.hu2020.07.31, 20:18

Ha úgy gondolunk a hangulatainkra, hogy azok az életünk értelmét hangsúlyozzák és növelik vagy csökkentik az örömünket, megérthetjük milyen jelentős szerepük van. Ebben a vonatkozásban fontosabbak, mint a napi tevékenységünk, a pénz, a státusz, sőt még a személyes kapcsolatainknál is fontosabbak.

Íme, 4 elgondolkodtató film, amit látnod kell mielőtt meghalsz

Life.hu2020.07.19, 11:19

Ezeket a párját ritkító filmművészeti alkotásokat feltétlen meg kell nézned!

Amit hiányolunk magunkból, az határozza meg, hogy mi lesz belőlünk az életben

Life.hu2020.06.28, 21:58

Az ember társadalmi lény, s életstílusát aszerint alakítja, hogy milyen környezetben él és miben szenved hiányt. Az életcélok kialakulásában továbbá fontos szerepet kap a saját testünkről és annak elégedetlenségeiről kialakított kép.

Ti beszélitek egymás szeretetnyelvét a pároddal? Itt az ideje megtanulni!

Life.hu2020.06.28, 21:53

Mindenkinek szüksége van arra a tudatra, hogy szeretve van, és persze nekünk is ki kell mutatnunk érzéseinket. A szeretetünket a sokféleképpen ki tudjuk fejezni, csakhogy nem biztos, hogy a másik fél ezt megérti.

Az ego a legnagyobb ellenséged, pusztítsd el, mielőtt ő pusztít el téged

Life.hu2020.06.27, 14:05

Tudjuk mire vágyuk: sikerre! Szeretnénk, hogy számítson a munkánk, és vágyunk mások elismerésére. A probléma csak az, hogy sokan alázat nélkül igyekeznek elérni a céljukat.

A 365 dni lesz A szürke ötven árnyalatának utódja?

She2020.06.25, 15:07

Pillanatok alatt berobbant a Netflix top 10-es listájára a 365 dni című film - sőt, már át is vette a vezetést. Lehet, hogy A szürke 50 árnyalata után megvan a következő sikerfilm, ami a nők erotikus ábrándjaira épít?

Hallgass a testedre, ne absztrakciókban élj

Life.hu2020.06.21, 22:01

A modern ember túl sokat gondolkodik, ahelyett, hogy tapasztalna, érezne és cselekedne.

A felnőttkor előrelátható válságai

Life.hu2020.06.19, 20:42

Életünk átmeneti időszakai meglehetősen kellemetlenek lehetnek, de nem kell félnünk tőlük, mivel végső soron fejlődést jelentenek. Ha elfogadjuk a változást, legalább tudjuk, hogy fejlődünk.

Berki Krisztián érzelmeiről vallott és a követői tanácsát kérte

Life.hu2020.06.15, 10:13

Nem mindennapi poszt került fel nemrég Berki Krisztián oldalára: érzelmeiről vallott, sőt, a követők véleményét is kikérte. 

Vajon tudjuk-e, mitől lehetünk boldogok?

Life.hu2020.06.08, 20:38

Agyunk úgy működik, hogy nem mindig tudjuk pontosan megjósolni, hogyan fogjuk érezni magunkat a jövőben, s így azt sem, hogy mitől lennénk boldogok.

A szülés utáni depresszió és ami mögötte van

Life.hu2021.08.07, 08:56

Az anyává válás első időszakában a lehangoltság nagyon gyakori a kismamák körében, amely köszönhető az új élethelyzetnek, a szülést övező stressznek valamint a hormonszint ingadozásának is. Az érzelmi skála igen széles ebben az életszakaszban: a földöntúli boldogságtól kezdve a halálvágyig terjedhet, s nagyon nehéz meghatározni, hogy mikor válnak veszélyesé ezek az érzelmek mind a baba, mind pedig a mama számára.

Pszichológus, coach, kineziológus – Kihez fordulj a problémáddal?

Life.hu2020.05.31, 21:55

Mindenki életében eljöhet az a pont, amikor úgy érzi, nem tud egyedül megbirkózni a gondjaival, és külső segítséget kér. Lehet szó egy nem rég elszenvedett traumáról, vagy egy újra és újra visszatérő negatív élethelyzetről, de elképzelhető, hogy egyszerűen csak személyiségünk egy bizonyos vonásán szeretnénk változtatni, és ezáltal kiegyensúlyozottabbá válni. Ma már egyáltalán nem ciki szakemberhez fordulni lelki problémáinkkal, sőt! A kérdés az, hogy melyik lehetőséget válasszuk, hiszen többféle módszer áll rendelkezésünk, de mivel a problémák és a célok is mások lehetnek, nem mindegy, melyik irányba indulunk el.

A boldog párkapcsolat alapszabályai

Life.hu2020.05.26, 20:32

Nem is olyan rejtélyes dolog, hogy mitől lesz jól működő egy házasság, vagy egy párkapcsolat. Cikkünkben olyan tanácsokat olvashattok, melyek nem jó szándékú általánosságokon nyugszanak, hanem valós adatokon.

A személyiségzavar jellemzői és típusai

Life.hu2020.05.12, 10:31

A bezártság sok emberből a legrosszabbat hozza ki. Frusztrációt, érzékenységet, hangulatingadozást, szorongást. Ezek természetes velejárói is lehetnek a mostani helyzetnek, hiszen mind az ingerszegény életmód, mind pedig a szabadságban való korlátozás nehéz teherként nyomja sokak vállát. De mikor mondhatjuk, hogy mindez még belefér a normál keretek közé és mikor beszélhetünk már személyiségzavarról?

Karantén: az ELTE ingyenes pszichológiai tanácsadást indít a Facebookon

Life.hu2020.05.06, 18:13

Családi feszültségek, magány, egészségügyi és megélhetési félelmek – a járványhelyzetben fokozódó feszültség és stressz oldásában kíván közvetlen segítséget nyújtani az NN Biztosító és az ELTE PPK Pszichológiai Intézet szakembereinek közös online kezdeményezése, az Üljünk le egy szóra! 

Itt kérhet lelki támaszt a járvány idején

Tudomány2020.04.10, 13:16

Kihez fordulhatnak azok, akik a járvány miatt kialakult helyzetben bizonytalanná váltak, szoronganak, félnek? A pszichológus szakma is az online térbe költözött: a Pszi Pont nevű oldalon elérhető pszichiáterek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek azt vállalták, hogy néhány alkalommal térítésmentes segítséget, krízisintervenciós szolgáltatást nyújtanak online vagy telefonon keresztül.

Így hat az emberekre a hetekig tartó bezártság

Itthon2020.04.03, 13:43

Kijárási korlátozás van érvényben Magyarországon a koronavírus miatt, ami azt jelenti, hogy az emberek csak akkor hagyhatják el az otthonukat, ha halaszthatatlan dolguk van, mint például a bevásárlás, orvoslátogatás, gyógyszerkiváltás vagy a munkába járás. Ennek az a célja, hogy csökkentsék az emberi kontaktusokat és lassítsák a járvány terjedését. A korlátozás elrendelése előtt is már sokan otthon maradtak, így van aki már hetek óta nem ment sehova. Gaál Viktor pszichológus az Origónak elmondta, hogy a bezártság milyen hatással van az emberekre és a kapcsolataikra, és tanácsot addot, hogy hogyan kezeljük a kialakult helyzetet.  

Hol volt, hol nem volt: a koronavírus – Hogyan beszéljünk a gyerekeknek a járványról?

Travelo2020.03.30, 13:49

Elég meredek a párhuzam, de valamiért ennek a cikknek a témája rögtön előhozta emlékeinkből Az élet szép című filmet. A történetben az olasz Roberto Benigni által alakított Guido humorral és játékkal próbálta oldani a II. világháború borzalmait, hogy gyermeke - akit vele együtt koncentrációs táborba hurcoltak - minél kevesebb traumát szenvedjen el. A jelenlegi járvány idején egészen más a probléma súlyossága, de mégis jó az irány, ha arra keressük a választ, hogy miként magyarázzuk el a gyerekeinknek a koronavírussal kapcsolatos helyzetet.

Egyre többen választják a pszichológia szakot: ez az oka a népszerűségének

Life.hu2020.02.15, 13:07

Az utóbbi években egyre többen jelentkeznek pszichológia szakra. Az Origo az Educatio oktatási szakkiállításon a hallgatókat arról kérdezte, hogy látják, mire számíthat, aki a szakra jelentkezik.

Egy harvardi idegsebész, aki azt állítja, hogy találkozott Istennel

Tudomány2020.01.09, 09:49

Dr. Eben Alexander amerikai neurológus és agysebész, aki a Duke Egyetem orvosi karán szerzett diplomát és tizenöt évet dolgozott a világ legrangosabb egyetemén, a Harvardon, egészen 2008-ig a konzervatív tudomány képviselőjének számított, aki azokkal a kérdésekkel, amire a tudomány nem tudott egzakt választ adni, nem is foglalkozott. 2008-ban egy hirtelen fellépett súlyos bakteriális agyhártyagyulladás miatt hét napra olyan kómába esett, amikor az agykéreg működése bizonyíthatóan leállt. Felépülése után „ A mennyország létezik" című könyvében számolt be azokról a különös halál közeli élményeiről, amelyekre a tudomány mind a mai napiig ...

A tévé sulykolja a karcsú női testideált

Tudomány2020.01.05, 10:10

A testképpel kapcsolatos kutatás szerint minél több tévét néz valaki, annál inkább a karcsú női alakot tartja ideálisnak. A tanulmány szerzői felszólítják a televízió- és reklámipart, hogy ne gyakoroljanak nyomást a nőkre: szerepeltessenek mindenféle alakú és méretű hölgyet.

A destruktív viselkedés 3 kevésbé ismert jele

She2019.11.15, 15:55

Biztosan ismered azt az embertípust, akit lehetetlen megdicsérni. Bármit is mondasz neki, azonnal harcba száll, hogy meggyőzzön, nincs is igazad. Mintha sértésnek venné, hogy valami pozitívat mersz mondani rá.

Fontos az örökölt érzelmi gazdagság továbbvitele

Tudomány2019.11.11, 11:30

Fontos, hogy a szülőktől, nagyszülőktől örökölt érzelmi gazdagságot továbbvigyük, az, hogy van múltunk, azt jelenti, lesz jövőnk - mondta Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

A pszichológus szerint egyre inkább elfogadjuk a műhúst

Gazdaság2019.10.18, 14:21

"Ha az emberek elfogadják, hogy sejtből tenyésztett húst esznek, az csökkenteni tudja a hagyományos hús iránti igényt, és ezzel több millió állatot menthetünk meg" - mondja Chris Bryant pszichológus, aki azt vizsgálja, hogy a fogyasztók hogyan vélekednek erről az új húsfajtáról, hogyan fogadják el azt.

Leszámoltak az orgazmust övező legnagyobb tévhittel

Tudomány2019.10.18, 18:53

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, létezik „rossz orgazmus", az ezt átélő emberek pedig bűntudatról, szégyenérzetről számolnak be – állapították meg kutatók egy új tanulmányban.

Meghalt Vekerdy Tamás

Kultúra2019.10.09, 11:30

Október 9-én meghalt Vekerdy Tamás magyar pszichológus, író.

Gyerekek tízezreinek életét teheti jobbá egy magyar kutatás

Tudomány2019.09.27, 20:39

Izegnek-mozognak, nehezükre esik figyelni, túl sokat beszélnek, egyfolytában közbevágnak; egy külső szemlélő bizonyára valódi rosszcsontnak látja ezeket a gyerekeket. Mivel zavarják társaikat és a tanárt is, nem ritka, hogy a szülők összefognak, a "rossz nebuló" eltávolításáért az osztályból. Pedig elképzelhető, hogy a gyerek nem szándékosan rendetlenkedik, hanem figyelemhiányos hiperaktivitással küzd, egyszóval ADHD-val. Ez az egyik leggyakoribb hazai gyermekpszichiátriai kórkép, illetve a tanulási nehézségek egyik leggyakoribb oka. A nemzetközi statisztikák szerint a gyerekek és fiatal felnőttek 15 százaléka szenved a rendellenessségtől, ...

Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást

Tudomány2019.09.24, 15:06

Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást és a megszégyenítés nem segít - állapította meg brit pszichológusok egy új tanulmánya.

Miért félünk az elköteleződéstől? - A szakember válaszol!

She2019.09.13, 09:15

Talán te is észrevetted már, hogy a mai embereknek egyre nehezebben megy az elköteleződés. Ennek számtalan olyan oka lehet, ami összefüggésbe hozható a társadalmi berendezkedésünkkel.

L.L. Junior pszichológiai vizsgálatot kért Csillára

Archívum2019.09.11, 12:37

L.L. Junior és Csilla békét kötöttek, de úgy tűnik, hogy az énekes nem tett le arról, hogy kivizsgáltassa gyermekei anyját: teljes pszichológiai elemzést kért. 

Tudta-e, hogy a stressz és a szorongás hasznos is lehet?

Tudomány2019.08.21, 18:51

Az emberek csupa negatív dolgot asszociálnak a stresszhez, pedig megfelelő mennyiségben adagolva véd és segít minket a mindennapokban.

Bagdy Emőke: Férfi és nő csak együtt lehetnek boldogok!

She2019.08.18, 12:17

A ma szülinapos Bagdy Emőke azt vallja, hogy férfi és nő csak együtt lehetnek boldogok, és csakis akkor, ha össze tudják hangolni a bennük lévő, eredendően különböző erőket. Hisz az odafordulás és az elfogadás erejében, és gyakran hangsúlyozza a család, mint szociális védőburok fontosságát.

A kutyák nagyobb valószínűséggel lopnak ételt éjjel, titokban

Tudomány2019.08.05, 14:06

A Portsmouthi Egyetem Pszichológiai Tanszékének legújabb tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy amikor megtiltjuk a kutyánknak, hogy bizonyos ételekhez hozzányúljon, akkor az később nem kevesebb, mint négyszer nagyobb valószínűséggel lopja majd el azt az éjszaka sötétjében, amikor azt gondolja, hogy nem vesszük észre.

Pszichológust? Kösz, nem kérek!

She2019.08.02, 11:44

A pszichológusok kártékonyak! - Így robbant be legutóbb hozzám Anna (38), majd kifejtette: "Azt mondják a jövőkutatók, hogy bizonyos szakmákra fokozott igény mutatkozik majd a nem túl távoli jövőben.

Mi lesz a közösségi oldalakkal, ha eltűnnek a kedvelések?

Gazdaság2019.07.22, 15:49

Az Instagram Ausztráliában és néhány kiválasztott országban már kísérletezik egy új funkcióval, vagyis inkább egy régi eltörlésével. A közösségi média oldalak a felhasználói interakcióra épülnek, ezek közül is az egyik legfontosabb a kedvelések. Az Instagram most azt teszteli, hogyan reagálnak a felhasználók arra, ha rajtuk kívül senki nem látja a képekre és a videókra adott kedvelések számát. Amennyiben az Instagram rosszul méri fel a helyzetet és úgy vezeti be az újítást, hogy azzal a felhasználók nem értenek egyet, úgy előtérbe kerülhetnek az olyan oldalak, mint például a Pinterest, miközben a TikTok is komoly fenyegetést jelent ...

Ikervesztés: Hiába akarok tartozni valakihez, nem tudok kötődni!

She2019.07.22, 09:38

Ákos egész életében különös figurának számított. Szerető családban nevelkedett, nagy baráti társasággal rendelkezett, és szuper állása volt. Sőt, mi több, még bomba külsővel is megáldotta az ég - szóval, mindig is bomlottak utána a nők.

Pszichológushoz azok járnak, akik NEM őrültek!

She2019.07.01, 11:29

Egyre elterjedtebb, hogy sokan pszichológushoz vagy coach-hoz fordulnak, ha valami nincs rendben az életükben. Én személy szerint nagyon örülök, hogy egyre kevesebbszer hallani a "Nem vagyok őrült, hogy pszichológushoz menjek!" típusú véleményt.

A búvároknál hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz

Itthon2019.06.15, 09:46

Lénárt Ágota pszichológus az M1-en beszélt arról, hogy milyen lelki teher nehezedik azokra a búvárokra, akik részt vettek a Dunába süllyedt Hableány turistahajó mentésében.

A szexterapeuta elmondta, mi teszi tönkre leggyakrabban a szexet (18+)

Life.hu2019.05.30, 17:41

A szex épp annyira pszichológia, mint fizika. Ha nem vagyunk a megfelelő lelkiállapotban, nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy azt elterveztük. 

Gyógyító történetek – A feldolgozhatatlannak tűnő élethelyzetek leküzdése

Archívum2019.05.13, 21:28

Az ember történetekbe van ágyazva. Az életünkben bekövetkező eseményeket folyamatosan értelmezzük, közöttük oksági kapcsolatot keresünk, és azokat időhöz kötjük. Történeteket mesélünk önmagunkról, történeteket hallgatunk meg másokról. Kulturális örökségünk jelentős része szintén különböző történetekben ölt testet, kezdve a mítoszoktól az operákon át egészen a mozifilmekig. Minden, amit önmagukról és a világról gondolunk, történetekben elevenedik meg. Mindazt, amit fontosnak tartunk, történetekbe ágyazva adjuk át a következő generációnak.

Hikikomori: Remeték, akik évtizedekig nem mozdulnak ki a lakásukból!

She2019.04.02, 16:38

Megszólal az irodai telefon, lenne egy kis munka. Takarítás. Nincs ebben semmi meglepő, kismillióan dolgoznak ezen a területen, a takarítás mindig is kellett, kell és kelleni fog. Lakástakarítás, sőt, teljes kiürítés, önmagában ez is szokványos, hétköznapi feladat.

Nem egymással, hanem a mobilokkal foglalkoznak a családok a vacsoránál

Tudomány2019.04.02, 15:40

A vacsorához ülő családok a közös étkezésre szánt idő felében telefonnal, tablettel, tévével vagy más dolgokkal foglalkoznak ahelyett, hogy az együttlétre koncentrálnának - állapította meg az Illinois-i Egyetem honlapján közzétett tanulmány.

Michael Jacksonról és a pedofíliáról pszichológus szemmel

She2019.03.22, 09:37

Tételezzük fel, hogy a vádak, melyeket az elmúlt hetekben olvastam a Michael Jacksont övező botrányról, igazak. Teljesen elborzadtam... Mi vihet rá egy embert, hogy - a vádak szerint - kiskorú gyerekekkel kezdjen és otthonába csábítsa őket? Hogyan tud egy ilyen ember tükörbe nézni?

A féltékenység pszichológiája – Kezeld vagy lépj ki a kapcsolatból

Archívum2019.02.28, 20:55

A házasságok, párkapcsolatok jelentős hányadában jelen van a féltékenység. Ez egy teljesen természetes érzés, nem kell tehát megijednünk, ha magunkban vagy társunkban felfedezzük a zöld szemű szörnyeteget. Érdemes viszont korlátok közé szorítanunk érzelmeinket, mielőtt visszavonhatatlan károkat okoznánk.

Csak a tehetősek engedhetik meg maguknak a pszichológust? – Most kiderül!

Life.hu2019.02.18, 19:50

Fogadjátok szeretettel Csernák Krisztina egészségszakpszichológus-jelölt írását a pénz és a szakemberválasztás kapcsolatáról.

Megmagyarázhatatlan erők dolgoznak a felborult kalyibában?

Tudomány2019.01.17, 19:31

Számos olyan pontja van a Földnek, ahol, legalábbis látszólag, nem érvényesül a gravitáció. Ezeket a különleges helyszíneket szokás „gravitációdombként" vagy „mágneses dombként", illetve „kísértetdombként" is emlegetni, mivel itt visszafelé esnek a tárgyak, vagy a lejtőn felfelé gurul az autó.

Most megtudhatod, hogy te is hiperérzékeny személyiség vagy-e

Archívum2019.01.10, 14:20

Számos ember érzékeny a hangokra vagy az időbeosztásra, de vajon kik azok a hiperérzékeny emberek? Most megtudhatod, hogy te is az vagy-e. 

Pszichológiai előadásokat tart Várkonyi Andrea

Life.hu2019.01.07, 09:39

Várkonyi Andrea pszichológiai előadásokat tart, mióta eltűnt a képernyőről.

A szexrobotok hatásai az emberi pszichére

She2018.12.29, 12:06

Kár lenne tagadni: manapság egy olyan világban élünk, ahol a szexrobotok egyre inkább élre törnek. És ahogy az lenni szokott, egyre inkább egymásnak feszülnek a pro és kontra érvek is.

Ekkor érezzük magunkat a legmagányosabbnak

Tudomány2018.12.21, 11:59

Egy új kutatás szerint különösen életük három periódusában érzik magukat magányosnak az emberek: húszas éveik végén, ötvenes éveik közepén és nyolcvanas éveik végén.

A kikényszerített bocsánatkérés árthat a gyereknek

Tudomány2018.11.29, 11:55

Bocsánatkérésre utasítani egy gyereket, mielőtt valóban megbánná, amit tett, többet árthat, mint használ - derült ki a Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányából.

Lájkfüggőség: kamukövetők, internetes botok és magányos tinédzserek

Gazdaság2018.11.26, 20:47

Az Instagram bejelentette, hogy hamarosan törölni fogják az olyan lájkokat és hozzászólásokat, amelyeket a felhasználók pénzért vásároltak meg, vagy egy külső alkalmazás segítségével gyűjtöttek. A közösségi oldal ezzel próbálja megakadályozni, hogy egyesek népszerűbbnek tüntessék fel profiljukat, mint amilyen valójában. De mégis mennyi pénzbe kerül a digitális népszerűség, és milyen pszichológiai hatásai vannak a közösségi médiának?

Szívritmuszavara miatt mondja le a munkáit Várkonyi Andrea?

Archívum2018.11.19, 10:41

Várkonyi Andrea feladta műsorvezetői karrierjét és csak a pszichológusi munkáira koncentrál, de sajtóértesülések szerint egyre többször mondja le azokat is. Kiderült, mi állhat a háttérben.

A férfiak gyakrabban fosztogatják a hűtőt éjszaka, mint a nők

Tudomány2018.11.07, 15:38

Míg a bulimia és az anorexia túlnyomórészt a fiatalabb korosztályra jellemző, addig a falászavar esetén a 30-40 éves korosztály a leginkább érintett, a páciensek 40 százaléka közülük kerül ki – mondta Dr. Babusa Bernadett. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa azt is megjegyezte, hogy míg a klasszikus evészavarok jobbára a nők körében gyakoriak, addig a falászavar esetében az érintettek mintegy 40 százaléka férfi. A klinikai szakpszichológus kitért rá, jellemző, hogy a kontrollálatlan, sokszor egyedüllét során jelentkező falásrohamok után nincs kompenzáló viselkedés – pl. hánytatás vagy sport, így idővel azz ...

Gondolta, hogy egy szelet bélszín is lehet státuszszimbólum?

Gazdaság2018.10.25, 14:54

Egyre népszerűbb vegánnak vagy vegetáriánusnak lenni. A trendet erősíti az is, hogy környezetvédők állítják, a húsfogyasztás nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez. A hús fogyasztásának azonban nem csak élvezeti faktora van egy új tanulmány szerint. Egy szép szelet steak akár státuszszimbólumként is szolgálhat.

Az emberi lét sokkal békésebb lett az elmúlt századokban

Tudomány2018.09.02, 12:44

Először jelent meg magyar nyelven Steven Pinker kognitív pszichológus világhírű könyve az emberi erőszak visszaszorulásáról. A Harvard Egyetem professzora az MTI-nek hangsúlyozta, az emberi lét sokkal békésebb és jobb lett az elmúlt évszázadokban, de ahhoz, hogy ez tovább is így folytatódjon, élni kell a felvilágosodás racionalitásba és tudományba vetett meggyőződésével.

Ezért fizetnek többet a nők ugyanazért a termékért

Gazdaság2018.08.06, 18:20

Aki vásárolt már hölggyel, annak bizonyára feltűnt, hogy a női ruhák és más, nekik szánt termékek is drágábbnak tűnnek, mint amelyeket férfiaknak készítenek. Ez nem pusztán illúzió, benyomás, hanem közgazdaságilag is igazolható körülmény. A női ruhák gyakran azért kerülnek többe, mert drágább anyagot használnak az elkészítésükhöz, valamint az egyedi darabokat kézzel varrják. De egyéb tényezők is közrejátszanak az árak kialakításában. Elmagyarázzuk, hogy miért kerül többe berendezni egy női gardróbot, mint egy férfit, valamint azt, hogy általában miért drágább egy nő számára a bevásárlás.

A photoshopolt képek veszélyeire figyelmeztetnek a tudósok

Tudomány2018.08.03, 14:06

A fotószerkesztő technológiák negatív pszichológiai hatásaira figyelmeztetnek a kutatók: az ezzel operáló applikációk megváltoztatták a szépségnormát, ami rossz hatással lehet az egyének önbecsülésére és pszichológiai problémákat okozhat.

Mit árul el rólunk a ruhánk? Az öltözködés pszichológiája - interjú

Archívum2018.07.29, 18:01

Nem csak az alkalomnak és a hangulatunknak megfelelően öltözködünk. Faragó Melinda pszichológus szerint öltözetünk a személyiségünk egyik kifejezőeszköze. Ahogy megjelenünk, rengeteg információt közvetítünk magunkról a külvilág felé. Mutasd hát a ruhád, és megmondjuk, ki vagy!

Külföldi élet - avagy az újrakezdés pszichológiája

She2018.07.17, 14:07

Van, hogy az ember különösebb trauma nélkül is úgy érzi, mélyponton van. Amikor látszólag semmi okod nem lenne a búslakodásra, te mégis utálsz a bőrödben lenni. Ismerős?

A gyerekeknek és a felnőtteknek is szükségük van ölelésre

Tudomány2018.07.08, 17:42

A gyerekeknek és a felnőtteknek is szükségük van az ölelésre - mondta Csák Annamária gyermekpszichológus szombaton, az ölelés napján az M1 aktuális csatornán.

A panaszkodó felnőtt valójában csak egy gyerek

Kultúra2018.07.05, 14:57

Azt talán nem annyira szükséges hosszan fejtegetni, hogy egy fesztivál miért is számít egy átlagosnál jóval színesebb és izgalmasabb környezetnek, mint a mindennapjaink. Egyrészt ugye ezt az izgalmas sokszínűséget meghatározzák maguk a fesztiválozók, akik végtelen, tiritarka jellemmel megáldott álmodozóként érkeznek egy ilyen bulikatlanba, másrészt pedig meghatározzák a programok, amelyek azért koránt sem csak a nagyszínpadok elemi erejű felhorzsolásáról szólnak. Hanem például a boldog, vagy éppen boldogtalan párkapcsolatainkról. Ráadásul igen rendhagyó módon - hiszen maga Feldmár András beszélt és beszélgetett a témáról.

Tudja-e, miért nagyobb a Hold, amikor a horizonthoz áll közel?

Tudomány2018.06.16, 20:08

A kelő Hold jóval nagyobbnak látszik, amikor még a horizont közelében áll. Mindez régóta ismert, és már az i.e. 4. század óta dokumentált, mivel a furcsa jelenség egyaránt komoly fejtörést okozott a régmúlt gondolkodóinak csakúgy, mint a jelen tudósainak.

Mi történik, ha összezárunk egy rakás embert a semmi közepén?

Tudomány2018.05.26, 13:27

Hogyan fognak a Marsra tartó űrhajósok a semmi közepén egy lakókocsi-méretű járműben évekig összezárva kijönni egymással? Az American Psychologist csapatmunkának szentelt tematikus számában erről is szó esik.

Életre keltek a bútorok, és testetlen kezek repültek a levegőben

Tudomány2018.05.24, 20:56

Tudósokat, írókat és más értelmiségieket bűvölt el szó szerint a 19. században Eusapia Palladino. A szeánszok résztvevőit elsősorban a kíváncsiság hajtotta, akik a híres médium által még az elhunyt hozzátartozóikkal is kapcsolatba tudtak lépni. A szeánszokon nem mellesleg gyakran bútorok, vagy éppen testetlen kezek repültek feléjük.

Törődj magaddal, hogy jobban törődhess másokkal!

She2018.05.03, 18:25

Az önzőség szót alapvetően negatív kontextusban használjuk. Ami nem csoda, hiszen még a szótár szerint is önző az a "csak magára gondoló személy, aki csak a saját érdekeit nézi, és másokéra nincs tekintettel". (forrás: Wikiszótár)

A gyerekem pszichológushoz jár - titkolnom kéne?

She2018.03.12, 13:42

Ha elromlik az autónk, szerelőhöz visszük. Sokan hasonlóan gondolkodnak, amikor gyermekükkel szakemberhez fordulnak. De a gyerek nem elromlik, csak jelez. A szakember pedig nem gyerekszerelő.

Ezt fogja csinálni a tévézés után Várkonyi Andrea

Archívum2018.03.01, 09:24

Várkonyi Andrea már tudja, mihez kezdene akkor, ha befejezné a tévézést: pszichológus lenne. Jelenleg épp szakdolgozatát írja.

Ez a három alapvető igény alakítja személyiségünk fejlődését

Tudomány2018.02.26, 13:46

Hogyan fejlődik személyiségünk? Mi az, amit az anyaméhből hozunk magunkkal, és mit tesznek ehhez hozzá élményeink? A világhírű pszichológusnő, Carol Dweck legújabb tanulmányában ezeket az évezredes kérdéseket boncolgatja.

Leleplezzük az IKEA trükkjeit: így változtatta meg a vásárlási szokásainkat

Gazdaság2018.02.07, 10:20

Ingvar Kamprad, aki már tinédzserként megalapította az IKEA-t, nemrégiben halt meg 91 évesen. A kicsiny boltból mára a világ egyik vezető bútorgyártója lett és a cég nagyon sok újítást vezetett be az évek alatt, többek között azt is megváltoztatták, hogy miként szereljük össze bútorainkat, de a vásárlói szokásokra is nagy hatással voltak a boltok ötletes felépítésével. Eláruljuk, hogy mik voltak azok a trükkök, amivel az IKEA sikeres lett és amelyekkel a mai napig népszerűek a vásárlók körében.

Egy mítosz nyomában: gyilkos chatszobák, drog és gladiátorharc a sötét weben

Gazdaság2018.01.12, 11:31

A web sokkal mélyebb és sötétebb, mint ahogyan azt a hétköznapi felhasználó gondolja. A legtöbben csak hírek olvasására és a közösségi média böngészésére használják, de ez csak egy vékony szelete a netnek. Azonban minél mélyebbre ásunk, annál durvább dolgokra bukkanunk, amelynek egy része illegális. A drogrendelés csak a jéghegy csúcsa. Néhányan bérgyilkos szolgáltatást kínálnak, virágzik az embercsempészet, a szervkereskedelem, sőt a pletykák szerint az úgynevezett „red roomokban” a néző kérésére, élő adásban bármit megtesznek. Valóban az interneten rendezik a modern gladiátorharcokat, a nyilvánosság elől titkolva? Utánajárunk, hoggy ...

Büntetésben van Shane Tusup: így terelgeti jó irányba Katinka

Life.hu2018.01.11, 08:18

Hosszú Katinka tegnap is a féje nélkül érkezett meg a Duna Arénába. A háromszoros olimpiai bajnok úszónőt ismét a személyi titkára, legjobb barátnője, Edit vitte az úszodához. A Bors értesülései szerint nála húzza meg megát az Iron Lady, mióta elköltözött Shane-nel közös lakásukból.

Viszolyog a lyukacsos felületektől? Ez a tripofóbia jele

Tudomány2018.01.08, 15:00

Az emberek sok mindentől iszonyodhatnak a pókoktól kezdve a magasságig vagy a zárt terekig. Sokáig úgy vélték, hogy a tripofóbia, azaz a lyukacsos felületektől való irtózás is a fóbiák egyik különös fajtája. A kutatók azonban rájöttek, hogy ez a fóbia valójában nem is fóbia (ami általában irracionális félelem), hanem egyfajta védekezési ösztön, amely az evolúció folyamán alakult ki.

A férfiak körében is egyre gyakoribb a testképzavar

Tudomány2017.12.29, 10:29

A férfiak körében is egyre gyakoribb a testkép-, illetve az evészavar - mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi adjunktusa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

5 kollégatípus, akit mindenki gyűlöl

Archívum2017.12.21, 10:25

Neked is van olyan kollégád, akit legszívesebben kilőnél a Holdra? Sajnos, a legtöbb helyen akad egy-egy ilyen személy. 

Bezárkóznak, vagdossák magukat, befordulnak - depressziós kamaszok (18+)

Archívum2017.12.19, 19:49

„Ugyan, miért vagy depressziós?"- ez a legrosszabb kérdés, amit feltehetünk egy tinédzsernek. Lassan két éve, hogy egy 12 éves magyar fiú kísérelt meg öngyilkosságot a rossz jegyei miatt, szeptemberben pedig egy 9 éves kárpátaljai kisfiú akasztotta fel magát, mert bár jó tanuló volt, kapott egy egyest. Megelőzhetőek az ehhez hasonló drámai események? Hogyan veheti észre a szülő, ha depresszióval harcol a gyermeke?

Makai Gábor pszichológus a szexuális zaklatás hátteréről

Life.hu2017.11.22, 19:46

Lassan nincs olyan nap, hogy ne kerülne napfényre újabb és újabb zaklatásos megaláztatás. Beszámoltunk már színészek és zenészek zaklatásáról, legutóbb egy orgonaművészt emlegettek, később pedig a modellek is előtérbe kerültek. Makai Gábor klinikai szakpszichológust kérdeztük a zaklatás pszichológiájáról, valamint arról, hogy a médiában megnevezett agresszoroknak mennyi esélyük lesz visszailleszkedni az életvitelükbe.

Tudósok állítják - a vásárlás ugyanolyan, mint a szex

Life.hu2017.11.14, 20:31

Döbbenetes összefüggés derült ki: a tudósok szerint idegrendszeri szinten ugyanazt eredményezi a vásárlás, mint a szex. 

Adrenalinfröccs: ennyire nyitottak az újra a magyarok - videó

Life.hu2018.01.11, 12:04

A félelmek legyőzése, extrém sportok, vagy akár kimenni a tömegbe és elhagyni a saját lakásunkat. Mindenkinek mást jelent a komfortzóna elhagyása. Az utca emberét kérdeztük erről. Meglepő válaszokat kaptunk.