
Mint korábban megírtuk, a Facebookon támadta Puzsér Róbert előbb a Showder Klub-ot, a komplett magyar stand-upot, ez ezen belül főképp Kiss Ádámot, amire reagált Kovács Kristróf producer. A kritikus végül elment a műsorba, ahol előbb fapofával hallgatta a beszólásokra addig nem reagáló humorista monológját, majd később ő is színpadra lépett. Az adás hétfőn lesz a képernyőn, úgy tudjuk, hogy sem a produkció, sem az RTL Klub nem vágott a kritikus véleményéből. Alább szűk egy percnyi Kiss Ádám-szöveg hallható.

Bolondozásáról, beszédes arcjátékáról, csupaszív mosolyáról ismeri a közönség Jim Carrey-t, akinek humora lenyűgözi a nőket, férfiakat és gyerekeket egyaránt. De vajon a sikerei feledtetik-e vele gyerekkora szörnyű nyomorát?

Kerülgette egymást Kiss Ádám és a neki beszóló Puzsér Róbert a Showder Klub újabb felvételén. Utóbbi monológját aggályosnak találhatja az RTL Klub jogi osztálya, vélhetően megvágva kerül a képernyőre.
Puzzér szerint a stand-up comedy itthon teljesen rossz irányba megy, mert a célja elragadni a néző lényét, újszerű és komplex szemléletet felmutatni a számára - és a magyar fellépők esetében erről szó nincs. Úgy véli, Kiss Ádám még mindig egy elkényeztetett, arrogáns gyereksztár szerepét hozza, nem változott semmit.

Az RTL Klubon április 8-án, hétfőn este a 11. évadát kezdi a stand up comedy műfaját Magyarországon újra meghonosító Showder Klub.

Fábry gegcsapatával mostanában a Millenárison, egy étteremben, egy külön helyiségében szokott találkozni kéthetente: láthatóan egy haveri társaságról van szó, egy kerek asztal mellett előbb megebédelnek, trécselnek, majd kezdik a munkát, ami valójában témák gyors felvetéséből és gyakran még gyorsabb elvetéséből áll. Megnéztük, hogyan áll össze Fábry műsorainak nyitómonológja.
A Viacom bővíti csatornaportfólióját: januártól az Invitel és a PR Telecom rendszerein bevezeti a régió más országaiban már elindított Comedy Central Extrát.

Bödőcs Tibor kiszáll az RTL Klubon látható Showder Klub-ból. A Rádiókabaréban marad, és változatlanul járja az országot.

Új részekkel és új arcokkal tér vissza a Comedy Central bemutatja című stand-up show ősszel.

Victoria Beckham minden energiájával a New York-i divathétre koncentrál, ahol nyolcadik kollekcióját mutatja be. A sztár éjjel-nappal dolgozik, és a fáradtság meg is látszik rajta - a humorérzéke viszont szerencsére megmaradt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.