Nemzetgazdasági Minisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Matolcsy György
- Magyarország
- költségvetés
- Varga Mihály
- NGM
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Percalapú telefonadóról egyeztetne az NGM
Értesítette a kormány a távközlési szolgáltatókat a telefonadó részletes terveiről, eszerint az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétől akarják bevezetni - értesült az MTI. A kormány és a szolgáltatók képviselői között minderről pénteken lesz újabb egyeztetés.
Kevesebb pénzből, kevesebbet vásárolunk
Főként a benzinkutak visszaeső forgalmának köszönhető, hogy tavaly július után először csökkent a kiskereskedelmi forgalom februárban. Az adatok szerint az emberek nem költenek bútorra és műszaki cikkekre sem, ugyanakkor az élelmiszerboltok forgalma nőtt.
Orbán embere tagadja az internetadót
Nyitrai Zsolt a Facebookon írja ezt, a kormány hivatalosan még nem reagált. A Hvg.hu úgy tudja, a kormány az internet helyett inkább a mobiltelefonálást adóztatná meg.
Cséfalvay: Megnyílt az út az IMF-tárgyalás előtt
Január óta "nagyon jól haladnak" az egyeztetések az Európai Bizottsággal (EB) és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a jegybanktörvény ügyében - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a CNBC amerikai hírtelevízió szerda esti, Closing Bell című műsorában.
Elmeszelheti az EU az Erzsébet-utalványt
A Szép-kártya és az Erzsébet-utalvány, valamint a plázastop és a készülő trafiktörvény egyes pontjait is az uniós joggal ellenkezőnek nyilváníthatják Brüsszelben - írja az Index egy birtokába került, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által a kormánynak készített jelentésre hivatkozva.
Matolcsy nem hosszabbítja meg a nyugdíjpénztári átlépési határidőt
A magánnyugdíj-pénztári tagok átlépésére nyitva álló határidőt törvény állapítja meg, annak meghosszabbítására a miniszternek nincsen hatásköre - közölte a nemzetgazdasági tárca. Az ombudsman a múlt hét végén kérte a határidő meghosszabbítását.
Az autókra is szocpolt adna Matolcsy
Egy javaslat szerint gépkocsi-vásárlási szocpollal segítene a kisgyermekes családokon a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kedvezményt kifejezetten sokgyermekes családokra és nagy autókra szabnák - írja a Hvg.hu.
Miniszteri biztos vizsgálja a nők munkaerő-piaci helyzetét
Miniszteri biztost nevezett ki vasárnapi hatállyal Matolcsy György gazdasági miniszter a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására.
Magánpénztár: több idő kéne a jó a döntéshez
Az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté, elhalasztaná a magánnyugdíj-pénztári tagságról szóló döntés pénteki határidejét. Szerinte a bizonytalan szabályok miatt nem volt elég idő a döntésre.
Cséfalvay: 130 milliárdos kiigazítás kell az idén
A GDP fél százalékának megfelelő, azaz 130-140 milliárd forintos kiigazítást kell végrehajtani az idén ahhoz, hogy tartani lehessen a kormány által kitűzött 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára a Figyelő hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban.
Kitartanak a magánpénztártagok
Egyelőre a pénztártagok 5 százalékát sem éri el azok száma, akik visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe, jóllehet a pénztárban maradók 100 százalékos nyugdíjjogosultságát még nem rendezte a gazdasági minisztérium. Legfrissebb álláspontja szerint erre nincs is szükség.
Eltalálta a kormányt a kerülgetett szó
A választások óta menekül előle, egy múlt héten megjelent angol nyelvű kormányzati anyagban mégis elejtette a megszorítás szót. Idén százmilliárd forintot jócskán meghaladó összeget spórol meg az állam a táppénz és a nyugdíjrendszer átalakításával. Ez azonban várhatóan nem lesz elég, ugyanis az EU felszólította a kormányt, hogy vágjon a kiadásain még 150 milliárdot. A gazdasági minisztérium szerint ez mind-mind önkéntesen vállalt megtakarítás.
Megszorításokat ígér a kormány
Nagy Reformkönyvet jelentetett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban, vélhetően azzal a céllal, hogy megnyerje a piacok bizalmát. A dokumentum angol változatában megjelent a tiltott szó, a megszorítás - írja a Portfólió.
Mit terveznek a nyugdíjpénztárak?
A magán-nyugdíjpénztári körképből kiderül: van olyan pénztár, amelyik egyelőre nem kér pénzt a tagoktól, mert úgy ítéli meg, hogy a nagyobb összegű tagdíjat a tagok túlnyomó része nem tudná megfizetni. Más pénztárak ezer-négyezer forintos tagdíjat kérnek. A szektorban várhatóan folytatódik az összeolvadás a jövőben.
Gyerekenként hárommillió jut munkahelyi bölcsire
Vállalatok, önkormányzatok és civil szervezetek is pályázhatnak munkahelyi családi napközik létrehozására.
NGM: Nincs mit kifogásolni a telekomadón
A kormány bízik abban, hogy az Európai Bíróság elutasítja majd az Európai Bizottság keresetét a távközlési különadó ügyében.
Csúszik a Növekedési Paktum
Február végére kellett volna elkészülnie, de még mindig egyeztet a kormány a bankokkal arról, hogy az utóbbiak hogyan vállaljanak részt a gazdaság élénkítésében - tudta meg az [origo]. A bankok szerint a kormánynál pattog a labda.
Hová lett Matolcsy György csodabanánja?
Orbán Viktor az ország jövője szempontjából kulcskérdésnek nevezte tavaly, hogy működik-e a Matolcsy György gazdasági miniszter által kidolgozott növekedési terv. A nagy izgalom mára alábbhagyott, a terv végleges verziója hónapokra eltűnt a gazdasági minisztériumnál, és még most sem látszik, hogy mikor lesz belőle valami. Pedig az idén szükség lesz ötletekre, még a kormány szerint is a visszaesés szélén táncol majd a magyar gazdaság.
Matolcsy a publicista vs. Matolcsy a miniszter
Több ezer milliárd forint folyik ki az országból, írja Matolcsy György a Heti Válaszban megjelent publicisztikájában. Az [origo] végignézte, hogy mit tett Matolcsy, a miniszter a Matolcsy, a publicista által felvetett problémák ügyében.
A gyógyszertámogatás kárára megy az EU-s szigor
A tömegközlekedéstől és a gyógyszerkasszától vonna el forrásokat a kormány annak érdekében, hogy a kohéziós pénzek részleges felfüggesztéséről szóló döntést visszavonja Brüsszel - mondta egy szerdai interjújában a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára.
Nátrán: Mi akár már holnap tárgyalnánk az IMF-fel
A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára azt mondta, már csak egy felsővezetői döntéstől függ, mikor kezdődnek meg a tárgyalások. Szerinte nem függ össze a kezdés és az ECOFIN ülése a magyar támogatások befagyasztásáról.
Kínába látogat májusban Orbán Viktor
A kormány áttörésre számít a kínai-magyar kapcsolatok terén - írja a Magyar Nemzet. Orbán Viktor májusi látogatásán aláírhatják az első szerződéseket, amelyeket a magyar cégek kínai befektetését segítő, egymilliárd eurós hitelkeretből finanszíroznak majd.
A második negyedévre várja az IMF-megállapodást a kormányzat
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint Magyarország gyorsan szeretne megállapodni az IMF-fel az elővigyázatossági hitelről, de ebben a hónapban már biztos nem lesz megállapodás.
Csúszások a Széll Kálmán-tervben
Késik a kormány a Széll Kálmán-tervben lefektetett ígéreteivel - írja a Világgazdaság. Elmaradhat többek között az idei évre ígért negyvenkétmilliárdos strukturális nyugdíjspórolás.
Felmentették az NGM helyettes államtitkárát
Zsarnóci Csaba váltja Szöllősi Lászlót a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkári posztján február 29-től.
Rogán módosítja a korábbi árfolyamgátas módosítóját
A felvett hitelösszegnek a korábbi 30 millió forint mellett 15, illetve 20 millió forintos korlátot is javasol a fideszes képviselő az árfolyamgát új rendszerében.
NGM: Újból téved az Európai Bizottság
A Nemzetgazdasági Minisztérium emlékeztet rá, hogy Brüsszel 0,3 százalékpontot tévedett a tavalyi előrejelzésében, ezért feltételezhető, hogy a 2012-re adott előrejelzése sem pontos. Az Európai Bizottság prognózisa az év egészében 0,1 százalékos csökkenéssel számol.
Idén 22 milliárdba kerül a bérkompenzáció az állami cégeknek
Nyolcvanezer állami dolgozót érint a bérkompenzáció, de szólni kell a vagyonkezelőnek, ha egy állami tulajdonú cég nem tudja teljesíteni a kiegészítést.
Az árfolyamrögzítésről tárgyal a parlament
Matolcsy György javaslatának, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló előterjesztés tárgyalásával kezd a parlament, emellett terítékre kerül egy, a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés miatt javasolt közkegyelmi indítvány is.
Napokon belül elérhető a szocpol
A bankok többsége szerződés híján még nem fogadja be az igényléseket, de van olyan hitelintézet is, ahol hamarosan igényelhető az amúgy januárban újraindult támogatás - írja a Magyar Nemzet.
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a korábbinál is rosszabb a helyzet. Az kérdéses, hogy a hitelezés beindul-e, de az államkötvények iránt nagyobb lehet a banki kereslet. Februárban minden úgy alakult a jegybankban, ahogy azt Matolcsy korábban szerette volna.
Simor: Nem elég, ha csak beszél a változásról a kormány
Rendkívüli év lesz 2012 Magyarországon, de Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint "Európában sok ország a fél karját odaadná" olyan költségvetési hiányért, mint amilyen a magyar.
Egykulcsos: az átmenettel lehet csak gondja az IMF-nek
Az IMF az egykulcsos adóval összefüggő átmenet kérdésében fogalmazhat meg kérdéseket, illetve véleményt, hiszen a 16 százalékos adókulcs valójában három év alatt alakul ki - felelte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára csütörtökön az MTI kérdésére.
A kormány fő célja az alacsony kötvényhozam
A jelenleginél alacsonyabb - hét százalék körüli - értékre akarja csökkenteni a magyar állampapírok hozamát a kormány - mondta egy interjújában Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt is megerősítette, hogy szándékaik szerint az idei év első harmadában megszülethet az IMF-megállapodás.
Egy új roma alkalmazottért akár 2,5 milliót is fizet az állam
Az NGM új pályázatot ír ki magyar cégeknek új munkahelyek teremtésére. Összesen 10 milliárd forintot osztanak szét, március 30-ig lehet pályázni.
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár. Szerinte a kormány az IMF kérésére sem fog változtatni az egykulcsos adórendszeren, de "alaposan végig kell beszélni az adóátalakítás lépéseit". Az a tanulmány pedig csak hónapok múlva készül el, amely igazolhatja, hogy az egykulcsos adónak valóban pozitív hatása volt-e a születések számára.
Matolcsy: 130 milliárd forint jut béremelésre a költségvetésből
Kétlépcsős bérkompenzációs mechanizmust dolgozott ki a kormány a munkavállalókkal és a munkaadókkal folytatott megbeszélésén. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy erre összesen 130 milliárd forintot különített el a kormány a 2012-es költségvetésben. Ez kilencmilliárd forinttal több, mint amit korábban közöltek.
Szigorú jótevőként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány
Dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól, bár sok egyszerűsítést maguk is pártolnának. A tárca ötletei között korábban egy szigorúbban szabályozott, de a tagoknak kedvezőbb feltételeket biztosító pénztár és egy tisztán közalkalmazotti pénztár is előkerült.
A nyugdíjpénztáraknak tetszene a nagyobb szigor
Több változtatási javaslatot is megfogalmazott Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, miután kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításán dolgoznak. Az NGM-ben felmerült szigorúbb, de kedvezményesebb rendszer ötlete tetszik a szövetségnek.
Idén nem terveznek nagy adóváltozásokat
A tervezettnél 60 milliárd forinttal több személyi jövedelemadó és járulék folyt be tavaly - mondta Balog Ádám a Világgazdaságnak. Az adóügyi helyettes államtitkár szerint az IMF nem látja még át teljesen az egykulcsos rendszert, amely 2013-ra kristályosodhat ki.
Február közepétől lehet pályázni a bérkompenzációra
Egy friss kormányhatározat szerint február 10-ig megszületnek a bérkompenzációs pályázati rendszerhez szükséges jogszabályok.
Extra kedvezményt kapnak a végtörlesztésről lecsúszó közszolgák
Soron kívüli elbírálást és extra kamatkedvezményt kaphatnak az árfolyamrögzítés igénybevételéhez azok az állami alkalmazottak, akik tavaly év végéig jelezték végtörlesztési igényüket, csak lecsúsztak róla. Ők körülbelül negyvenezren lehetnek, de kivételes kezelésük alkotmányossági aggályokat is felvethet.
Ötleteléssel készül a halaszthatatlan nyugdíjváltozásokra a kormány
A gazdasági tárca egy friss anyaga szerint tovább nem halasztható a nyugdíjrendszer átalakítása, ezért több változtatást is felvetnek. Az [origo] által megtekintett tervezetben előkerül a rugalmas nyugdíjkorhatár, a bankok nélküli önkéntes nyugdíjpénztárak ötlete, az alapnyugdíj és a sokat vitatott svéd modell is. Ez utóbbi képezi a kormány nyugdíjtervének alapját, de szimpla átvétele a nyugdíjak csökkenésével járhat együtt.
Kedvezményes árfolyamrögzítést kaphatnak a közszolgák
Egy, az Index által megszerzett kormánytervezet szerint a költségvetési intézmények szabad forrásai nem nyújtanának elég fedezetet a devizahitellel rendelkező közszolgák végtörlesztéséhez, ezért az árfolyamrögzítéshez nyújtott kedvezményekben reménykedhetnek az érintettek.
Nem lesz kötelező a rendszámcsere
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a rendszámok több lépcsőben, felmenő rendszerben és önkéntes alapon történő cseréjének lehetőségét vizsgálják. Egyidejű csere kötelező elrendeléséről nincs szó.
NGM: Ki Kopits György és miért?
Válaszolt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Kopits György vádjára, aki egy interjúban Matolcsy Györgyöt alkalmatlannak nevezte a minisztérium vezetésére. Az NGM szerint Kopits sértődött és hiteltelen. Két napja Járait osztotta ki Matolcsy, aki Kovács és Kopits közt volt a Költségvetési Tanács vezetője.
Március végéig megegyezne a kormány az IMF-fel
Csökkenhetne a magyar állampapírok kamata, ha Magyarország kapna egy biztonsági hálót az IMF és az EU segítségével - mondta Cséfalvay Zoltán egy német rádióinterjúban. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára közölte azt is, hogy a kormány az első negyedévben megegyezne a Nemzetközi Valutaalappal.
Lecseréltetné a rendszámokat a kormány
A hvg.hu úgy tudja, a kormány új nyilvántartási és azonosítási rendszert készül bevezetni, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat. A rendszámtáblák cseréjének jelentős illetékvonzata lehet, amit az autók tulajdonosai fizethetnek meg. A fejlesztési minisztérium tagadja, hogy kötelező csere elrendelésére készülne.
Matolcsy: Kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek
Töretlen lendületben a nemzetgazdasági miniszter címmel adott ki közleményt Matolcsy György, így reagálva (mint fogalmaz: volt barátja) Járai Zsigmond nyilatkozatára, amelyben őt elhasználódottnak nevezte. A miniszter szerint az Orbán-kormány szerinte példátlan gazdasági sikerét "nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság".
NGM: Nem lenne tragédia az IMF-tárgyalás kudarca
"Nem lenne tragédia", ha nem sikerülne megállapodnia a kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Wall Street Journal amerikai üzleti napilapnak szerdán. Magyarországnak több mint elegendő forrása van kötelezettségei teljesítéséhez - idézi az újság internetes oldalán olvasható cikk az államtitkárt, aki tagja a magyar IMF-tárgyalódelegációnak.
Mit mond a kormány a forintválságról?
Nem lesz államcsőd, minél előbb meg kell egyezni az EU-val, nem tragédia, ha nincs IMF-hitel - ezeket mondták kormánypárti vezető politikusok, miközben a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azért zuhan a forint, mert az IMF-tárgyalásokról találgatnak a piacon.
NGM: Nem kiköltekezik az állam
A több éve meglévő intézményi adósságot csökkenthetik a költségvetési szervek az egyik takarékosságra szorító rendelet eltörlésével, és nem indokolatlan kiköltekezésre kapnak lehetőséget a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint.
Az interneten magyarázza a cégeknek a béremelést az NGM
A nemzetgazdasági minisztérium interneten teszi közze azt az útmutatót, amely megkönnyítené a munkáltatóknak a jövő évre elvárt béremelésről szóló kormányrendelet alkalmazását. A minimálbér január elsejétől havi 93 ezer, a garantált bérminimum pedig havi 108 ezer forintra emelkedik.
Az autógyárak húzzák a magyar exportot
A nemzetgazdasági minisztérium szerint továbbra is dinamikusan bővül a magyar export, ami nagyrészt a járműgyártással összefüggő termékek növekvő forgalmának köszönhető.
Matolcsy: Ellenszélben működik az ország
Nyilvános rendezvényen vett részt csütörtökön délelőtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki a szerdai leminősítésről részletesen nem beszélt ugyan, de megjegyezte, hogy "kaptunk pofonokat rendesen". Szerinte "ellenszélben működik az ország", és kevesen látják, hogy a kormány célja a siker. Két kormányzati szóvivő is reagált a leminősítésre, szerintük nem a gazdaság valós állapotát tükrözi a döntés.
Elbeszél a kormány a Standard and Poor's érvei mellett
A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy látja, hogy nem a magyar kormány gazdaságpolitikája miatt minősítette bóvlivá a magyar adósságbesorolást a Standard & Poor's, hanem az Európai Unió gyengítésének céljával. A leminősítésben szerintük szerepe volt a dollár és az euró közötti globális küzdelemnek is. A hitelminősítő ezzel szemben a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát hiányolja, és a Széll Kálmán-terv végrehajtását javasolja a kormánynak.
"Nulla fölötti" növekedésért dolgozik Matolcsy
Létrejön a versenyszféra és a kormány új állandó konzultációs fóruma, mely arra lesz hivatott, hogy a versenyszektorban a munkaadók, a munkavállalók és a kormány álláspontjukat egyeztessék - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtökön. Matolcsy javaslatokat is vár a fórumtól annak érdekében, hogy jövőre legyen egyáltalán növekedés Magyarországon.
NGM: Matolcsy nem volt fáradt
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint nem Matolcsy György fáradtsága, hanem programtorlódás miatt kellett lemondani a miniszter és a főpolgármester találkozóját. Tarlós István a BKV forráshiányáról szóló keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Matolcsy fáradtságra hivatkozva mondta le a találkozójukat.
Nem bír elszakadni a 80 százaléktól az államadósság
Alig valamivel 80 százalék alatt áll az államadósság szintje, pedig Orbán szeptemberben még 73 százalékos szintről beszélt. A gyengébb forint a devizaadósság értékét növelte, a növekedés pedig a százalékos mutató kiszámítása miatt rontott. A konvergencia programba írt célszint 75,5 százalék lenne idén.
Csak az inflációval emelkedik az éttermi zenehallgatás díja
A díjszabások felülvizsgálatánál az érdekképviseleti szervezetek a korábbinál nagyobb beleszólási lehetőséget kaptak. A szállodák és panziók esetében jövőre a díjemelés szintje nem haladhatja meg a tavalyi évi infláció mértékét.
Matolcsy minisztériumára panaszkodik az Európai Központi Bank
Nagyra értékelné, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövőben betartaná a konzultációs lehetőségét, valamint újabb egyeztetést és pontosítást kér a jegybanktörvényről szóló javaslatról az Európai Központi Bank. A törvénytervezetről csütörtökön megküldött vélemény aggályosnak tartja a Monetáris Tanács bővítését és a politikai befolyás látszatának elkerülésére figyelmeztet.
Kiegyezés kell a valutaalappal, a bankokkal és a jegybankkal - interjú Varga Mihállyal
Akár három-négy évre szóló, 15-20 milliárd eurós hitelkeretet tartalmazó megállapodást is elképzelhetőnek tart Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki gyors megállapodásra számít a Nemzetközi Valutaalappal. Az [origo]-nak azt mondta, 100-200 milliárd forintos kiigazításra van szükség a költségvetés újratervezésre során, de nem számít arra, hogy recesszióba süllyed a magyar gazdaság. A volt pénzügyminiszter szerint a valutaalap mellett kiegyezésre van szükség a Bankszövetséggel és a jegybankkal is.
Kétszázmilliárdos szakadék Orbán előtt
A kormánynak kétszáz milliárd forintos lyukat kell betömnie a 2012-es költségvetésben, ehhez további intézkedésekre lesz szükség - mondta hétfőn Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára, a Bloomberg hírügynökség internetes oldalán olvasható tudósítás szerint.
A kormány 93 ezer forintos minimálbért akar
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) hétfői ülésén - közölte Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ülés utáni tájékoztatón. A kormány korábbi javaslata a jelenleg 78 ezer forintos minimálbér 92 ezer forintra emelése volt.
Magyar cégek külföldi boldogulásához ad pénzt a kormány
A kis-és középvállalkozások külpiacra lépését és exporttevékenységük bővítését célozza a Nemzeti Külgazdasági Hivatal új pályázata.
Végleg kicsengethetnek a céges nyelvórákon - átalakul a szakképzési hozzájárulás rendszere
A nyelviskolák vezetői szerint elbocsátásokhoz, a nyelvoktatás visszaszorulásához vezethet a szakképzési hozzájárulások elköltésére vonatkozó új szabályozás. A minisztérium egy egyelőre nem nyilvános ÁSZ-jelentésre hivatkozva állítja, hogy az új szabályozásra azért volt szükség, mert az eddigi rendszer pazarló és eredménytelen volt. A parlament oktatási bizottsága megmentette volna a nyelvórákat, de a parlament végül leszavazta az indítványt.
NGM: Az Erste 60 milliárd forintot keresett Magyarországon
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Erste Bank úgy jelentette be a leépítési és fiókbezárási szándékát, hogy nem várta meg a kormány és a Bankszövetség közötti tárgyalások végét. A tárca szerint az Erste az elmúlt tíz évben összesen 60 milliárdos nyereséget ért el Magyarországon.
Napi: 350 millió forintba kerülhet a Szép kártya kampánya
Januárban indul a Szép kártyát népszerűsítő kampány, amelyre a Napi Gazdaság értesülései szerint Matolcsy György minisztériuma összesen százmillió forintot szán majd.
Karácsonyra meglehet az új devizahiteles mentőcsomag
Cséfalvay Zoltán szerint a következő hetekben megszülethet a megállapodás a Magyar Bankszövetséggel a devizahitelesek újabb lehetőségeiről. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint elképzelhető, hogy a jövő évi költségvetést is módosítani kell, mert 268 forintos euróárfolyamon írták.
A nyugdíjvagyon húzta többletbe a költségvetést novemberben
220 milliárd forint értékben adott el részvényt és befektetési jegyet az állam a bekebelezett nyugdíjvagyonból novemberben, így sikerült 80 milliárdos többletet produkálni a költségvetésben.
A "szüzek" óvják meg Matolcsyt az IMF szigorától
A kormányzat több befolyásos tagja is attól tart, hogy komolyabb segítségre szorul a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól, mint amire eddig számított. Matolcsy György gazdasági miniszter nem azért marad ki a tárgyalásokból kormányzati források szerint, mert megbukott, hanem mert a kormány próbál taktikázni és így készül egy esetleges kudarcra.
Kitörési lehetőséget lát a kormány a kelet-európai banánban
Nyilvánosságra hozta a magyar gazdaság közeljövőjéről szóló Növekedési terv első változatát a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 170 oldalon felbukkan az ózdi kulturális galaxis és a kelet-európai banán, kiderül belőle, hogy a kormány tényleg nem nagyon bízik az 1,5 százalékos növekedésben jövőre, és bár Orbán Viktor pénteken reggel azt mondta, hogy konkrét beruházások is szerepelnek a tervben, ilyenből csak egyet találtunk.
Internetes vitát indít Matolcsy minisztériuma az elkészült Növekedési Tervről
Internetes konzultációt kezdeményez a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az általa kidolgozott Magyar növekedési tervről - jelentette be a tárca a Kormany.hu-n. A terv konzultációs anyaga letölthető, bárki véleményezheti, az észrevételeket az év végéig várja a minisztérium.
Létrejön Matolcsy jövőkutató tervhivatala
Megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal (NTSH) létrehozásáról szóló kormányrendelet. A hivatal az [origo] korábbi információi szerint 1,2 milliárd forintból, száz fővel működik majd, és a hosszú távú iparági fejlesztési irányok kijelölésében, nemzetgazdasági stratégiai kérdések eldöntésében segít majd a kormánynak.
Szijjártó: Nem rendült meg a bizalom Matolcsyban
Külgazdasági okok vezettek oda, hogy a kormány tárgyalást kezdeményezzen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ezért áll a magyar delegáció élén Fellegi Tamás fejlesztési miniszter - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában, csütörtökön.
Támadásként értelmezi a Moody's lépését a kormány
A Nemzetgazdasági Minisztérium reggeli közleménye szerint semmilyen valós alapja nincs a Moody's értékelésének, ugyanis a folyó fizetési mérleg szuficites idén, az uniós tagság óta először sikerül 3 százalék alá szorítani a hiányt.
Népszabadság: A fejlesztési ügynökséghez kerül a 4-es metró
Szigorúbb kontrollt gyakorolna a kormány a 4-es metró beruházása fölött, a projekt felügyelete pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) irányította Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez kerülne - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
IMF: Nem kaptunk felkérést a magyaroktól
Az IMF-hez nem érkezett hivatalos megkeresés, derül ki a szervezet közleményéből.
Kibírja a költségvetés a gyenge növekedést az NGM államtitkára szerint
Nátrán Roland szerint a kormány felkészült azokra az esetlegesen bekövetkező külső sokkokra, amelyek az eurózóna válságából következnek, és a 2012-re várt 1,5 százalékos gazdasági növekedésnél kisebb GDP-bővülés mellett is tartani tudja a 2,5 százalékos hiánycélt.
Matolcsy: Új növekedési terv kell
A nemzetgazdasági miniszter szerint csak akkor kell a kormány növekedési tervén változtatni, ha a német kormány is csökkenti saját jövő évi várakozását.
"Egyértelműen pozitívnak" látja az NGM az uniós jelentést
Magyarország államháztartási hiányát először várja 3 százalék alá az Európai Bizottság, amely ugyanakkor az összes fontos gazdasági mutatóban pesszimistább volt a kormánynál. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban úgy értékelte: Magyarország megnyerte az első csatát, az EB-jelentése pedig a gazdaságpolitika hitelességét jelzi.
Részlegesen feloldják a vagyonzárolást az egyetemeknél
Az egyetemek ígéretet kaptak a gazdasági minisztériumtól arra, hogy részben feloldják a szerződéskötési és beszerzési stopot. Ugyanakkor felügyelőket is kapnak, akik ellenőrzik a nagy összegű kifizetéseket - írja a keddi Magyar Nemzet.
Népszabadság: Új adó jöhet az eva helyett
Fideszes és KDNP-s politikusok is azt valószínűsítik a Népszabadság információ szerint, hogy új adónem lép az eva helyébe. Az eva kérdésében konfliktus alakult ki a nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz-frakció között. A Fidesz frakciója hétfői ülésén fogja kialakítani álláspontját a kérdésben.
Parragh: Rosszul vizsgázott az ország a magyar áruk vásárlásából
Parragh László szerint a jövőben növelni kell a magyar termékek arányát a boltokban, de ez nem lesz könnyű, mert egyelőre az ár döntő tényező a vásárlói döntéseknél.
Matolcsy: Egyelőre nem lesz új devizahiteles mentőcsomag
"Magyarország tilos útra tért az devizahitelezéssel, ennek isszuk most a levét" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség és a pénzügyi felügyelet elnökével folytatott megbeszélése után. Matolcsy György azt is mondta, nincs "varázsvessző, amellyel ki lehet szabadítani a csapdából a devizahiteleseket", szerinte a bankokkal közösen kell megtalálni a megoldást, ezért a jövőben a kormány nem tesz egyoldalú lépéseket a devizahitelesek megmentésére, és új szakaszt nyit a bankokkal való együttműködésében.
Megkapja kinevezését Matolcsy új adóügyi beosztottja
Az Államadósság Kezelő Központ eddigi vezetőjét, Pleschinger Gyulát nevezi ki a köztársasági elnök a Nemzetgazdasági Minisztérium új államtitkárának. Schmitt Pál a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsába is két új tagot nevez ki csütörtökön.
A devizahitelesek tizede kéri majd a végtörlesztést Matolcsy szerint
A devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztés lehetőségével a kormány számításai szerint, és ez várhatóan 500 és 750 milliárd forintnyi hitelkiváltást jelent - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. A miniszter megerősítette, hogy ha szükséges, akkor a kormány újabb intézkedéseket hoz a devizahitelesek érdekében.
Százmilliárdba kerülhet a költségvetésnek a gyenge forint
Számít a 268,5 forintnál gyengébb forintárfolyamra is a nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy szerint a 2012-es költségvetésben százmilliárd forintos egyenlegromlást hozhat a háromszáz forintos euró.
Matolcsy: 2013-ban indulhat a devizahiteles vállalkozások megsegítése
Alternatív finanszírozási rendszer kialakításán dolgozik a kormány, amelynek keretében 2012 után a devizacsapdába került vállalkozásoknak is biztosítanák hiteleik forintalapúra váltását - mondta Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjújában. A gazdasági miniszter szerint elképzelhető, hogy a jegybank élni fog a jelzáloglevelek és a vállalati kötvények vásárlásával, az árfolyamgátról pedig úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés megbukott.
"Elszegényedés", "gyarmatosítás" - költségvetési vita percről percre
Szerdán kezdődött a parlamentben az általános vitája a jövő évi költségvetésnek, amelyről maga a kormány is azt mondja, hogy a nemzetközi válsághelyzet miatt vannak kockázatos elemei. A bevezetőt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tartotta, aki szerint a költségvetés hozzájárul Magyarország és az emberek gyarapodásához. A vitában már felszólalt az Állami Számvevőszék elnöke, és sorban jönnek a kormány és az ellenzék képviselői. Kövesse a vitát élő tudósításunkban!
Közösen ötletel a devizahitelekről az NGM és egy civil szervezet
Közös munkacsoportot alapít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Hiteltársulás nevű civil kezdeményezés a bajba jutott devizahiteleseken segítő megoldások kidolgozására - áll a tárca hétfő este kiadott közleményében.
Akár 45 százalékos is lehet a THM-plafon a személyi hiteleknél
A személyi kölcsönök és az áruhitelek kerülhetnek veszélybe, ha bevezetik az egységes, 30 százalékos THM-et. A Bankszövetség szerint ugyan minden szabály jobb a szabályozatlanságnál, 30 százalékos THM esetén a jelenlegi ügyfélkör jelentős része kiszorulna az ügyfelek közül, és kényszerűségből uzsorakölcsönt lesz kénytelen felvenni.
November közepén ellenőrzi a magyar gazdaságot az IMF
A Nemzetközi Valutaalap képviselői a szokásos éves gazdaságpolitikai felülvizsgálatra érkeznek.
NGM: Rosszul számolta a hiányt a jegybank
A jegybank szerint nem tartható a jövő évi hiánycél, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint viszont csak azért mondja ezt az MNB, mert módszertanában nem vette figyelembe a még el nem fogadott törvények hatását.
Legfeljebb havi ötezer forint lehet a hidegétel-utalvány jövőre
A béren kívüli juttatások átalakításával jövő októbertől az állam határozhatná meg, mely társaságok állíthatják ki a hidegétel-utalványokat, és a nagy nyertes a Posta Paletta lehet, ha a parlament változtatás nélkül hagyja jóvá a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatnak ezt a részét. A javaslat havi ötezer forintban maximálná a munkáltató által adható hidegétel-utalványokat.
Pénzzel nem jár az NGM Ipari Park címre kiírt pályázata
Közvetlen pénzügyi támogatás nem jár a pályázattal, az Ipari Park cím viszont előírás sok támogatás elnyerésénél.
InfoRádió: A minimálbér-emelés 4-5 százalékát a cégeknek kell állniuk
A minimálbér 92 ezer forintra történő emelését részben a társadalombiztosítási járulékon keresztül kompenzálnák a cégeknek. A törvényjavaslatot "időben el fogják készíteni" a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint.
Gyorsabban kell befizetni a durván megemelkedő cégautóadót
Csökken a fuvarozók kedvezménye, szigorodik a cégautóadó befizetése, változnak a vállalkozók járulékalapjának szabályai - derül ki az [origo] birtokába jutott 2012-es adócsomagból, amit pénteken nyújt be a parlamentnek a kormány. A lízingelt autó áfáját a jövőben le lehet vonni.
NGM: 415 milliárd forint többlet kell a hiánycél tartásához
Szeptemberben hiányos volt az államháztartás, azon belül azonban a központi költségvetés többletet tudott felmutatni. A negyedéves hiányadat a vártnál kedvezőbb, ezzel együtt azonban 415 milliárd forint többletre lesz szükség a cél tartására. Az összeget a különadók, a magán-nyugdíjpénztári vagyon és az év végén befolyó adóbevételeknek kell előteremteniük.
Kibővítené az NGM az adónyomozók jogköreit
Az adóhatóság nyomozói bűnüldözési feladataik teljesítése érdekében a jelenleg törvényben foglaltnál szélesebb jogkörrel rendelkeznek majd, ha a parlament megszavazza a gazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvénymódosítási javaslatot. Az indoklás szerint erre a rendőrségi törvénnyel való összehangolás miatt van szükség.