Patai Mihály

címke rss
Itt a régen várt MNB-jelzés a Zöld Otthon Program folytatásáról

Itt a régen várt MNB-jelzés a Zöld Otthon Program folytatásáról

A Magyar Nemzeti Bank által elindított NHP Zöld Otthon Programban (ZOP) megkötött szerződések volumene elérte a 125 milliárd forintot. A 200 milliárd forintos keretből fennmaradó 75 milliárd forintot az MNB felosztotta a részt vevő bankok között az eddigi aktivitásuk alapján, mostantól ennek terhére elégíthetik ki a hozzájuk benyújtott hiteligényeket - nyilatkozta Patai Mihály, a jegybank alelnöke az MTI-nek, megjegyezve, hogy a nagy érdeklődés miatt a bankhoz benyújtott kérelmek volumene már meghaladta a program keretösszegét, ezért a monetáris tanács a soron következő ülésén tárgyalja a program folytatásának lehetőségét.

Az NHP Hajrá keretének már közel a felét folyósították a bankok

Gazdaság2020.10.02, 16:50

Az 1500 milliárd forint keretösszegű Növekedési Hitelprogram Hajrából már 700 milliárd forintot folyósítottak a bankok. A felvett hitelek fele a vállalkozások működését és likviditási helyzetét segítette. Az MNB célja szerint az NHP Hajrá az év végéig 1000 milliárd forintnyi hitellel segítheti a hazai kkv szereplőket - írja a Növekedés.hu.

Harminc éves a Budapesti Értéktőzsde

Gazdaság2020.06.22, 11:28

Újraalapításának 30. évfordulóját ünnepelte június 21-én a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Az 1864-ben megalakult tőzsde, amely közel ötven éves kereskedési szünet után 1990-ben újranyithatott és ezáltal egybefonódott a rendszerváltással, emblematikus intézményként járult hozzá a hazai piacgazdasági átmenethez, majd a magyar gazdaság fejlődéséhez a következő évtizedekben. Az évfordulóra többek között jubileumi logóval, a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérmével emlékezik a BÉT.

Felfuttatják a hazai bankok a digitális fejlesztéseket

Gazdaság2020.04.02, 12:47

A járványhelyzet katalizálni fogja a digitalizációt a bankszektorban és a pénzügyi, tőkepiaci szolgáltatásokban egyaránt - mondta Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációs igazgatója a jegybank idén első alkalommal elkészített FinTech és digitalizációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

Az azonnali átutalás bevezetése dinamizálni fogja a gazdaságot

Gazdaság2020.03.04, 11:53

Az azonnali átutalási rendszer bevezetésének érzékelhető hatása lesz, dinamizálni fogja a gazdaságot – mondta Patai Mihály, a jegybank alelnöke.

MNB: Sikeresen indult az azonnali átutalás rendszere

Gazdaság2020.03.02, 16:22

Sikeresen indult hétfőn az azonnali átutalási rendszer, amely dinamizálja a magyar gazdaságot - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján Budapesten Patai Mihály, a jegybank alelnöke.

Tőzsdére megy a tőzsde

Gazdaság2019.11.14, 12:12

Nagyon komoly az az elhatározás, hogy a tőzsdét tőzsdére vigyük. Hozzávetőleg másfél esztendőre lesz ehhez szükségünk – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, aki szerint 2020 végére, 2021 elejére már rendelkezni fognak egy menetrenddel, amely útmutatásul szolgál a tőzsdei bevezetéshez.

Új elnöke van a Budapesti Értéktőzsdének

Gazdaság2019.05.21, 12:46

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen megválasztották Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét a BÉT új elnökének - írja közleményében az Értéktőzsde.

Patai Mihály lehet a BÉT új elnöke

Gazdaság2019.05.03, 13:57

A Magyar Nemzeti Bank javaslatára a BÉT májusi közgyűlésén Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökét választhatják meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének. A tőzsde vezérigazgatói posztját továbbra is Végh Richárd tölti be. Az MNB elkötelezett a magyar gazdaságnak a tőkepiacon, tőzsdén keresztül történő fejlesztése iránt, az év közepétől elindítja a Növekedési Kötvényprogramot, és a hazai vállalatok versenyképességét is növelné tőkepiaci eszközökkel.

Kinevezték a jegybank új alelnökét

Gazdaság2019.04.17, 13:26

Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Patai Mihályt.

Előző
Következő