Jézus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kereszténység
- A passió
- karácsony
- húsvét
- Mel Gibson
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ön is kibír egy napot hús nélkül
A hét egyetlen napján nem eszünk húst, és megmentjük a Földet, saját egészségünket, sőt, spórolunk is, állítja egy mozgalom. Túlzás, vagy lehet benne valami?
- címkék:
- Jézus
- hús
- húsmentes hétfő
- Címkefelhő »
Sarló-kalapácsra feszített Krisztust ajándékozott a pápának a bolíviai elnök
Evo Morales bolíviai elnökkel találkozott Ferenc pápa. A vatikáni külügyminiszter szerint az egyházfő modellnek tekinti a bolíviai társadalmi rendszert.
Baltával támadt a Jézus-szoborra
Most baltával támadt egy Jézus-szoborra, míg korábban egy kereszttel sétált a Komárom-Esztergom megyei gyanúsított.
A fehér galamb és a lángnyelv ünnepe
A kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez, a pünkösdhöz több bibliai hagyomány fűződik. Pünkösd elsősorban a Szentlélek kiáradásának ünnepe, amelyet a keresztény hagyomány Krisztus mennybemenetelével és az egyház megalapításával is összekötött.
Ismét beindult a vita Jézus sírja körül
A Jézus testvéréhez, Jakabhoz tartozó sír vizsgálata során fontos összefüggések láttak napvilágot – az is előfordulhat, hogy megtalálták, hová temették el Jézus csontjait.
Rejtélyesen sugárzó feltámadás
A húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus központú kalendárium főünnepe. A keresztény hívők szerte a világon ekkor emlékeznek meg Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról harmadnapon. Az evangéliumi hagyomány szerint, a feltámadás pillanatában Jézus sírkamrájából erős fény áradt ki, halálra rémítve és menekülésre késztetve a sírt őrző római legionáriusokat. A Jézus halotti takarójának tartott torinói leplet vizsgáló új tudományág, a szindonológia máig egyik legnagyobb kérdése, milyen forrásból származhatott az az erős sugárzás, amely a lepelbe ágyazott test kontúrjait szabályosan beleégette a lenvászon textil rostjaiba.
Az elhallgatott Jézus
Az ötödik századtól vált egységessé az a kép Jézus életéről és tanításáról, amelyet ma is ismerünk. A kereszténység hajnalán, a Krisztus születése utáni első három évszázadban azonban ez a kép még sokkal színesebb, változatosabb volt olyan kortörténeti dokumentumok szerint, amelyek feledésbe merültek, vagy szándékos mellőzés lett a sorsuk.
Jézus és Szűz Mária a pirítóson
Több mint két méter magas Mária-képet készített odaégett pirítósokból az angol szobrász. A mű több mint élethű, felidézi a templomi ólomüvegek világát.
- címkék:
- Szűz Mária
- Jézus
- pirítós
- Címkefelhő »
A Sziriza győzelme óta sír a Krisztus-ikon
A legmagasabb hatalmakat is elkeseríthette a radikális baloldali Sziriza párt győzelme a január 25-ei görögországi választásokon: a helyi papok beszámolója szerint azóta is egyfolytában sír a keresztre feszített Jézust ábrázoló ikon.
Apám szerint semmi jogom becsapni a szerencsétleneket
Fenyő Iván karrierje nemrég gyökeres fordulatot vett. A színész, akit legtöbben a Szabadság, szerelem vagy az S.O.S. Szerelem! bonvivánjaként ismertek meg, az utóbbi hónapokban spirituális gondolkodóként mutatta meg magát. Észlelések, avagy egy gondolkodó ember naplója címmel jelent meg könyve nemrég magánkiadásban, azóta folyamatosan járja az országot előadásaival. Az Origónak arról mesélt, hogyan szólította meg őt a búzafű, miért érzi, hogy rajta keresztül valami üzen az embereknek, és hogy akart segíteni Kozsónak.
Vége a karácsonynak, jön a farsang - Vízkereszt van
Január 6-a Vízkereszt napja. Ez a karácsonyi ünnepkör utolsó napja és a farsang kezdete. Sokan ilyenkor szedik le a díszeket a karácsonyfáról. Összeszedtük, milyen szokások kapcsolódtak ehhez a naphoz.
Na, milyen nap van ma?
Túl sokat ivott? Forog a világ? Azt hiszi, eljött a vég? Nyugodtan dőljön vissza: január elseje van, ami meglepően mozgalmas szokott lenni történelmi távlatokban is. Persze leginkább azoknak, akik nem másnaposan feküdtek otthon. Jézust például körülmetélték. Krisztusom!
Tovább őrzi titkait a torinói lepel
A katolikus egyház és a világ egyik legtitokzatosabb ereklyéje, a Krisztus halotti leplének tartott és a torinói Keresztelő Szent János dómban őrzött relikvia eredetével kapcsolatos kiélezett viták, mind a mai napig nem jutottak még nyugvópontra.
- címkék:
- torinói lepel
- Júdea
- Jézus
- Címkefelhő »
Ahol Jézus tanított
A Galileai-tó közelében egy olyan zsinagóga romjaira bukkantak, amelyben Jézus prédikálhatott.
- címkék:
- Jézus
- Galilea
- Római Birodalom
- Címkefelhő »
Újabb beteg karácsonyi ajándék: Ken, mint Jézus Krisztus, Barbie, mint Mária
A keresztre feszített Jézust ábrázoló Ken babát dobtak a piacra. De az ötletgazdák megalkották Barbie baba Szűz Mária mását is. Vajon mit szól ehhez az anyaszentegyház?
Müller Péter: Jobb megijedni, mint félni!
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 147. rész.
Jézus és Mária szobrot csináltat Győzike
Senki, de senki az ég világon nem veheti fel a versenyt Gáspár Győzővel. A tök hülyeséget komoly arccal felvezetni versenyben ő a tuti király. Alekosz, aki szintén nagy kedvencünk, sehol nincs ehhez képest.
- címkék:
- Jézus
- szobor
- Mária
- TV2
- Címkefelhő »
Mégsem biztos, hogy hamisítvány a Jézus feleségéről író lelet
A Jézus feleségét megemlítő papirusztöredék nagy valószínűséggel nem modern kori hamisítvány, derült ki azokból a szénizotópus és színképelemző vizsgálatokból, amelyeket a Harvardon és a Columbia Egyetemen végeztek el.
- címkék:
- Jézus
- régészet
- feleség
- Címkefelhő »
Fájdalmasabb keresztre feszítésről árulkodik Jézus lenyomata
A torinói lepel eredetisége már régóta vita tárgyát képezi, egy mostani vizsgálat azonban újabb érdekességre világít rá. Az ereklye által ábrázolt, sokak által Jézusnak hitt férfit máshogyan feszítették keresztre, mint azt a hagyományos keresztény felfogás elképzeli.
Rihanna frizurájával Oscarozott Jared Leto
A frissen díjazott színész hosszú haja úgy állt, mint az énekesnő 2013-as vörös szőnyeges frizurája. De ha jobban megnézzük, Jézusra is hasonlít – vicceskedik az egyik amerikai portál.
A boldogság titka az adni tudás
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 113. rész.
Jézus létezésére utalhat a furcsa ládika
Az ókori ládát 2002-ben találta a gyűjteményében egy izraeli férfi, állítólag Jézus tesvérének csontjai vannak benne. 2001-ban viszont a tulajdonost megvádolták azzal, hogy a láda hamisítvány. Tíz évre rá a vádat ejtették ugyan, de még mindig kétséges a láda eredetisége. A gyűjtő azonban nyilvánosság elé akar állni, hogy bebizonyítsa, hogy tényleg Jézus testvérének maradványai vannak a ládában.
- címkék:
- Jézus
- Izrael
- Címkefelhő »
Vasárnap már advent
Hétvégén meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorún, kezdődik a karácsonyi visszaszámlálás.
Sikerkönyv: öt tévhit Jézusról
A történeti Jézus körüli szenvedélyes viták újabb fejezettel gazdagodtak: a New York Times bestseller listáján több hétig vezető új könyvből öt szokatlan állítást ismertetünk.
Óriás Krisztus-szobor Székelyföldön
A csaknem 23 méter magas Jézus Szíve-kilátót szombaton avatják fel a székelyföldi Gordon-tetőn.
Jézus keresztjének darabja lehet egy új lelet
Elképzelhető, hogy török régészek Jézus keresztjének egy darabját találták meg a Fekete-tenger partján fekvő, észak-törökországi Sinop városában, a Balatlar-templomban folytatott ásatások során.
- címkék:
- kereszt
- régészet
- Jézus
- Címkefelhő »
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ártatlanok százainak lemészárlásától sem, ha Róma érdeke úgy kívánja. Mit lehet tudni Jézus peréről?
Ráfolyt-e Jézus vére a frigyládára?
A magyar internetezők között ismét köröz egy régi videó, miszerint megtalálták Jézus vérét, amely ráadásul a frigyláda tetejére folyt rá egy barlangban.
- címkék:
- Jézus
- Ron Wyatt
- Közel-Kelet
- frigyláda
- Címkefelhő »
Ez Jézus sírja egy japán legenda szerint
Egy japán falucskában másképp ismerik Jézus történetét, mint a világ többi pontján. Jézus szerintük békés fokhagymatermelőként, a távol-keleti szigetországban halt meg 106 évesen - helyette Iszukirit, az öccsét ölték meg a Közel-Keleten. Egy japán áruházban azonban őket is összekeverték a Mikulással, akit állítólag keresztre feszítve ábrázoltak.
Német-osztrák-cseh találmány a Jézuska
A karácsony ünneplése a pogány, eretnek, katolikus és protestáns hagyományok sajátos keveréke. Az ajándékosztó Jézuska Németországban, az evangélikusok körében terjedt el először, majd délnémet, osztrák és cseh közvetítéssel került hozzánk - de egy, IV. Béla idején keletkezett magyar kultusz is szerepet játszhatott a szokás kialakulásában.
Idén elmarad a betlehemi zarándokáradat
Bár a Jézus születési helyeként ismert palesztin kisváros, Betlehem 70 kilométerre van Gázától, a Hamász és Izrael közti katonai konfliktusok híre elriasztotta az oda készülő karácsony zarándokokat.
Évekkel korábban született Jézus
Téves számításokon alapszik a keresztény kalendárium, írja most megjelent könyvében XVI. Benedek pápa.
A Harvard még nem biztos Jézus feleségében
A Harvard Egyetem egyelőre nem publikálja a Jézus feleségére utaló papirusztöredékről írt tanulmányt.
- címkék:
- Jézus
- régészet
- feleség
- Harvard Egyetem
- Címkefelhő »
Jézus felesége: hamisítvány is lehet a lelet
Vitatják a hitelességét annak a papirusztöredéknek, amely Jézus esetleg feleségére utal. Egy papiruszszakértő egyértelműen hamisítványnak tartja a töredéket.
Jézus feleségére utal egy régészeti lelet
Karen King bibliakutató szerint egy 4. századi, kopt nyelven íródott papirusztekercs-darab világos utalásokat tartalmaz arra nézve, hogy Jézusnak felesége volt.
- címkék:
- Jézus
- régészet
- feleség
- kopt papirusz
- Címkefelhő »
Valóban Betlehemben született Jézus?
Jézus születési helyéről és születésének időpontjáról történelmi szempontból rendkívül nehéz biztosat mondani. Egy izraeli régész kétségbe vonja, hogy Jézus születése idején létezett-e egyáltalán Betlehem nevű város Júdeában. Szélsőséges nézetek szerint pedig két különböző család volt, s a gyereket mindkét családban Jézusnak hívták.
Az Elemi ösztön rendezője leleplezi Jézust
Paul Verhoeven, aki többek közt az Elemi ösztön-t, Az emlékmás-t és a Showgirls-t rendezte, most Jézusról csinál filmet. Verhoeven társírója volt a Jesus of Nazareth című könyvnek, ami alapján a film készül majd. A forgatókönyvet Roger Avary írja, aki a Ponyvaregény társírója volt, de aztán összevesztek Tarantinóval, és neki nemcsak hogy nem sikerült olyan szép pályát befutnia, mint egykori barátjának, hanem börtönbe is került azután, hogy 2008-ban részegen vezetett, és halálos balesetet okozott. 2010-ben szabadult, és azóta ez az első hír, hogy újabb filmen dolgozik. Verhoeven megközelítése nem vallásos: elutasítja az Újtestamentumm ...
Jézus szülőhelyének legkorábbi feliratára bukkantak
Jézus szülőhelyének, Betlehemnek a nevét tartalmazó legrégebbi feliratot, egy 2700 éves pecsétet tártak fel Jeruzsálemben - jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság.
- címkék:
- Jézus
- Betlehem
- régészet
- Címkefelhő »
A Bibliától eltérő új evangéliumot találtak Jézus anyanyelvén
Ezerötszáz éves kézírásos, rajzokkal illusztrált kézirat került elő Törökországban; török sajtójelentések szerint elképzelhető, hogy az egyik legrégibb keresztény evangéliumról, Barnabás evangéliumáról van szó. Az értékes kötet nemrég került az ankarai Néprajzi Múzeum birtokába.
Inkább hamisítvány lehet a Jézus anyanyelvén írt evangélium
A Barnabás-evangélium - amelyben Jézus csak egyszerű próféta, aki egy még nagyobb próféta eljövetelét jósolja meg - jól jönne az iszlám hitvitázóknak, de sokak szerint hamisítvány.
Különleges bolygóegyüttállás lehetett a betlehemi csillag
Nem üstökös vagy szupernóva volt a betlehemi csillag, inkább egy különleges bolygóegyüttállás szemtanúi lehettek az akkoriban élők, amelynek nagy jelentőséget tulajdoníthattak. A történeti adatok alapján Krisztus születési dátuma is téves, ugyanis biztosan nem 1-ben, hanem néhány évvel korábban született. Csaba György Gábor csillagász írása az ünneppel kapcsolatos legenda valóságtartalmáról.
Három hét múlva avathatják a "pléh-Krisztust" Székelyföldön
Rozsdamentes acélból készült, húsz méter magas Jézus-szobrot állítanak fel a romániai Hargita megyében található Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti Gordon-tetőre.
- címkék:
- Jézus
- Románia
- Székelyföld
- szobor
- Címkefelhő »
Így hat a böjt a lélekre
Aki koplalt már több napon át, tapasztalhatta, hogy sokkal nyugodtabb, befelé fordulóbb lesz. Nem véletlen, hogy számos vallásban komoly hagyománya van a böjtölésnek. Mitől érezzük magunkat spirituálisabbnak a böjt hatására?
A pápa szerint nem a zsidók felelnek Jézus haláláért
XVI. Benedek szerdán megjelent könyvében arról ír, hogy nem a zsidóság, hanem a vallás arisztokratái felelnek Jézus haláláért - írja a Daily Telegraph.
Müller Péter: Isten anyja
Te mennyit tudsz Jézus anyjáról, Máriáról? Elgondolkoztál már azon, hogy ki volt ő, akinek a nevét örökre az emberiség történetébe vésték a századok? Semmit sem tudunk róla. Müller Péter a titok nyomába ered heti jegyzetében.
- címkék:
- Jézus
- Müller Péter
- Isten
- Szűz Mária
- Címkefelhő »
Válogatott mezbe öltözött a riói Krisztus-szobor
Négymillió dollárért újították fel a Megváltó szobrát Rio de Janeiróban. Brazília leghíresebb emlékművének restaurálása négy hónapon át tartott, az állványzat lebontása után zöld-sárga színekben kapta vissza Jézus szobrát a város.
Betlehem újra megtelik az ünnepekre
Nyolc komor év után újra igazi karácsonyi hangulattal várja az ünnepeket Jézus szülővárosa, Betlehem. A városban ugyanakkor 1500 palesztin rendőr vigyáz a biztonságra.
- címkék:
- Jézus
- rendőr
- turizmus
- utazás
- Címkefelhő »
Jézus vizével böjtölt a családjával éhező apa
Emberölés kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével vádolják azt a férfit, aki családjával együtt addig éhezett, amíg élettársa elvetélt, és meghalt, alig kétéves kislánya pedig életveszélyes állapotba került. A per hétfőn kezdődött, a férfi azt vallotta, a gyereknek - aki szerinte Szent Péter reinkarnációja - adtak enni, párjával pedig csak böjtölni akartak vallási nézeteiknek megfelelően.
Szentföldi bakancsos túra Jézus nyomában
Nemcsak a hithű keresztények számára született az úgynevezett "Jézus tanösvény", hiszen a tapasztalatok szerint, a történelem és a vallás iránt fogékony ateista utazók is szívesen követik Jézus lábnyomát azon a túrán, amelyet tavasszal indítottak útjára a Szentföldön. A négy-öt napos, 60 kilométeres kirándulás mellőzi a forgalmas turistalátványosságokat, és inkább csendes, vadzabbal benőtt, olajfák övezte, járatlan utakon vezeti az utazókat Galilea legszebb vidékein.
- címkék:
- Jézus
- kirándulás
- vallás
- tavasz
- utazás
- Izrael
- Szentföld
- Címkefelhő »
Nem zárják be a magát Jézusnak képzelő németet
Pszichiátriai kényszergyógykezelést rendelt el hétfőn egy német bíróság annak a 28 éves német férfinak az esetében, aki Jézusnak képzelve magát tavaly Vatikánvárosban megpróbált felugrani a pápa autójára, hogy elfoglalja XVI. Benedek helyét a pápamobilban.
- címkék:
- XVI. Benedek pápa
- Jézus
- Vatikán
- bíróság
- pápa
- Címkefelhő »
Megrongálták a bakonybéli kálváriát
Szent János, Szűz Mária és Jézus szobrát is megrongálták ismeretlenek Bakonybél határában. A helyi bencés apátság perjele feljelentést tesz a rendőrségen.
Színes, szélesvásznú revü a Madách Színházban: József újra álmot fejt
Hittérítés miatt menesztettek egy norvég munkavállalót
Egy norvég sörgyártó cég azért rúgta ki alkalmazottját, mert túl sokat beszélt Jézusról a munkahelyén. Az elbocsátott férfit több mint 30 évig alkalmazták a norvég sörgyártó cégnél.
Levették a polcról a szexi Jézus-krémet
A szingapúri katolikusok tiltakozására lekerültek a polcokról a Jézussal reklámozott kozmetikumok, amelyek címkéin ízléstelen és szexuálisan túlfűtött személyként ábrázolták Krisztust. A termékcsaládot egy amerikai cég dobta piacra - írja a BBC.
Közel Jézushoz - első állomás, Iowa
Mi lesz, ha egál eredményt hoz a demokratáknál az iowai jelölőgyűlés és vajon mennyire segíti Jézus a republikánusok két istenes indulóját? Bejegyzés az előválasztások kezdő helyszínéről - Des Moines, Iowa.
Börtönben misézett Erdő Péter
Jézus születéséről és a bűnökről, a bűnöktől való megszabadulásról beszélt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet kápolnájában Erdő Péter bíboros. A szentmise zárásaként egy-egy Újszövetséget osztott szét a rabok között.
Több tízezer zarándok Betlehemben
Több tízezer zarándok érkezett Betlehembe a karácsonyi ünnepségre és az éjféli misére. Jeruzsálemből különbuszok szállítják a vendégeket arra a helyre, ahol a hagyomány szerint megszületett Jézus. Betlehem polgármestere 65 ezer turistát várt.
Szembesülj a világ nyomorával!
Idén negyedszer, november 6. és 11. közt rendezik meg a Verzió nemzetközi emberi jogi dokumentumfilm-fesztivált a budapesti Toldi és Cirko-gejzír mozikban. A fesztivál ízelítőt ad a kortárs európai, ázsiai, magyar és tengerentúli dokumentumfilm-termésből. A filmek többsége a Föld szegényeit, a menekülttáborokban, polgárháborús övezetekben, betegségek sújtotta vidékeken, politikai elnyomás alatt, az emberi pusztítások, katasztrófák, nyomor és tudatlanság közt, kitaszítottan vagy kizsákmányoltan élők világát hozza testközelbe.
Jézus segített a louisianai ügyésznek
Az Egyesült Államok Louisaiana szövetségi államában óvadék ellenében szabadon engedtek különösen hosszúra nyúlt vizsgálati fogságából egy 17 éves, szinesbőrű diákot, a Jena Six néven ismertté vált csoport tagját, akiket gyilkossági kísérlet miatt vettek őrizetbe. A határozatot számos rasszizmus-ellenes megmozdulás kényszerítette ki. A fiatalember háromnegyed évet töltött előzetes fogságban.
- címkék:
- Jézus
- Amerika
- gyilkosság
- diák
- óvadék
- Címkefelhő »
Több ezren a máriaremetei zarándoklaton
Mintegy tízezer ember részvételével indult el szombaton reggel Budapesten, a Városmajorból Máriaremetére az idei Mindszenty zarándoklat. A gyülekező tömeg a városmajori Jézus szíve templomtól a Szamos utcáig és a Szilágyi Erzsébet fasorig ért.
"Több Jézust, kevesebb rock and rollt!" - keresztény rock Amerikában
Amerikában a keresztény rockhoz sorolt előadók több albumot adnak már el, mint amennyi komolyzenei és jazzlemezt összesen vesznek az Egyesült Államokban. A legtöbb más irányzattal szemben a keresztény zenei lemezekből többet adnak el, mint bármikor korábban. Kis keresztény rockzenei gyorstalpaló.
- címkék:
- Jézus
- USA
- Amerika
- komolyzene
- rockzene
- zene
- Címkefelhő »
Jézust is zaciba juttatja a pénzszűke
A közismert tévés húszmilliós karórájával bizonygatta a zálogházas, hogy a zaci nem a szegényekről szól. Bár az egyik napilap azzal riogatott, hogy a zálogházak növekvő forgalma jelzi - itt az elszegényedés bizonyítéka, az üzletvezetők szerint minden ugyanúgy megy mint régen, legfeljebb a becsüsök lettek válogatósak. Az intim légkör viszont nem változik soha: "Tizenöt? Rendben!"
- címkék:
- Jézus
- zálogház
- karóra
- pénzszűke
- Címkefelhő »
Nem kérnek a papok uralmából Jézus forradalmárai
A pápa által korábban eretneknek bélyegzett teológiai iskola küzd évtizedek óta a Vatikánnal. A marxizmust és az osztályharcot a bibliai tanítással vegyítő, a szegényeket középpontba állító, a papság jelentőségét és befolyását elvető mozgalom nemritkán az egyházi vezetésnek is nekimegy. Követői szerint Jézus a szegények felszabadítója, egyfajta forradalmár. A Vatikán azonban nem szívesen hallgatja ezeket a véleményeket. A főleg Latin-Amerikában népszerű felszabadítás teológiájával szemben május eleji brazíliai útján kikelt a pápa is, az iskola egyes követőitől pedig megvonták a bizalmat vagy épp némaságra ítélték őket gondolataik miatt.
- címkék:
- Jézus
- USA
- Vatikán
- egyház
- Latin-Amerika
- teológia
- Címkefelhő »
Jézushoz hasonlítja magát videóin a lövöldöző diák
Zavaros írást, videofelvételeket, saját magáról fegyveres pózolás közben készült fényképeket küldött a virginiai lövöldöző az NBC amerikai tévétársaságnak egy csomagban. A diák a szegények védelmezőjének nevezi, és Jézus Krisztushoz hasonlítja magát, miközben az érzéki örömök kergetését ostorozza. A csomagot hétfőn, a kollégiumban elkövetett gyilkosságok után, de még a tantermekbeli vérengzés előtt adta fel. A személyiségéről kiszivárgó részletek egyre inkább arra utanak, hogy elméje zavarodott volt.
Led Zeppelinre feszítették meg a fülöp-szigeteki önsanyargatókat
Több mint egytucat férfi feszíttette meg magát a Fülöp-szigeteken nagypénteken, hogy így emlékezzenek Jézus Krisztus szenvedéseire. Sokan önkorbácsolással vezekeltek. Bár az egyház ellenzi a rituális rendezvényt, minden évben több ezren gyűlnek össze a szertartásra.
Kannibalizmussal vádolják az önjelölt fekete Jézust
Misszionárius iskola, a Biblia tanításainak kétségbe vonása, gyanús megváltókultusz hirdetése, nemi erőszak, vérivás, kannibalizmus - az Independent szerint ilyen utat járt be Steven Tari, akit hét végén fogtak el az óceániai ország egyik eldugott hegyi falujában. A magát fekete Jézusnak tartó Tari 6000 követőt gyűjtött maga köré, akiknek gazdagságot és hírnevet ígért.
- címkék:
- Jézus
- Biblia
- kannibalizmus
- tanítás
- Címkefelhő »
A titokzatos Jézus óvta a bujkáló maffiavezért
Titokzatos, nagyhatalmú védelmezője lehetett Bernardo Provenzano tavaly elfogott olasz maffiavezérnek az olasz nyomozók szerint. A maffiózó titkosírással papírra vetett üzeneteiben Jézus néven emlegetett alak a rendőrök szerint befolyásos politikus vagy a nyomozók közé beépült kém.
A Discovery feltárja Jézus sírját
A Discovery Channel dokumentumfilmet készített, melyben azt állítja, hogy rábukkantak Jézus sírjára.
Lee Scratch Perry: "Hiszek mindenben, ami fehér"
Lee Scratch Perryt voltaképpen lehetetlen megközelíteni. Ha valakinek mégis megadatik, meglepően tapasztalhatja, hogy az "Upsetter" - zűrös hírnevével ellentétben - maga a megtestesült nyugalom és béke. Egy röpke tízperces beszélgetés Perryvel elsőre talán összefüggéstelennek és bosszantóan kevésnek tűnhet, és az olvasónak az is megfordulhat a fejében, hogy a zenészlegenda korábban is búcsút inthetett volna az alkoholnak és a fűnek. Perry rejtvényekben beszél, de allegorikus mondatai mögött kirajzolódhatnak még a fel nem tett kérdésekre adott válaszok is.
- címkék:
- Jézus
- Lee ?Scratch? Perry
- alkohol
- Címkefelhő »
A sanyargó gyerekekről szólt a pápai mise
Többmillióan követték az élő adásban közvetített vasárnapi éjféli misét, amit XVI. Benedek pontifikált a Vatikánban Jézus születésének emlékére. A pápa a sanyarú sorsú gyerekek védelmében beszélt, illetve felhívta a hívők figyelmét arra, hogy a sok ajándék mellett ne feledkezzenek meg a legfontosabb ajándékról: önmagukból is adjanak valamit a többieknek.
- címkék:
- XVI. Benedek pápa
- Jézus
- Vatikán
- ajándék
- pápa
- hívő
- Címkefelhő »
Castro lánya szerint apja újra vallásos lett
Fidel Castro az utóbbi időben ismét a vallás felé fordult, felfedezte magának Jézus Krisztust - jelentette ki a kubai vezető lánya a Corriere della Sera című olasz lapban pénteken megjelent interjújában. Castro jezsuita szerzetesek között nevelkedett.
Cenzúra a kereszt nevében
Sokan gondolhatják úgy, nem kell sok ahhoz, hogy felidegesítsünk egy egyházat: egyszerűen csak másképpen kell ábrázolni dolgokat, mint ahogyan az adott felekezetbe tartozók látják. Ennél persze összetettebb jelenségről van szó, mindenesetre tény, hogy a művészi alkotások kapcsán is számos példát láttunk már erre, gondoljunk csak a Krisztus utolsó megkísértése vagy a Brian élete körüli tiltakozásokra, de nem kisebb vihart kavartak például Hermann Nitsch keresztre feszített disznói sem. Ennek megfelelően számos olyan tévéműsor is akad, amely rendre (ilyen vagy olyan) egyház ellenállásába ütközik, cikkünkben ennek a jelenségnek próbálttunk ...
Futball helyett kolostor
A vallásosság a futballban is gyakran megjelenik, elég, ha csak azokra a labdarúgókra gondolunk, akik góljaik után mezükön Jézust dicsőítik, de a hit és a sport nem mindenki számára teljesen összeegyeztethető. A legemlékezetesebb ilyen példa az argentin kapusé, Carlos Roáé volt, aki évekre fel is hagyott a védéssel a vallás miatt (igaz, aztán mégis visszatért a pályára), később pedig egy román focista döntött így.
- címkék:
- Jézus
- Carlos Roa
- foci
- sport
- Románia
- Bukarest
- Címkefelhő »
Elégetett és betiltott lemezek
Július 31-én múlt 40 éve annak, hogy derék amerikai polgárok Beatles-lemezeket égettek az alabamai Birmingham városában, miután John Lennonnak volt mersze kijelenteni, hogy zenekara népszerűbb Jézus Krisztusnál. Ez manapság furcsa, anakronisztikus barbarizmusnak tűnhet, pedig a könnyűzene története a mai napig tele van betiltott, elégetett, cenzúrázott lemezekkel és dalokkal. Az elégetett Beatles-lemezek apropóján teszünk egy rövid időutazást a könnyűzene és a politikai vagy társadalmi ingerküszöb viszonyáról, a rock and roll hajnalától, egészen a punkkorszakig.
Jégen járhatott Jézus
Jézus egyik csodatételét kérdőjelezi meg egy floridai oceanológus professzor.
- címkék:
- Jézus
- jég
- Címkefelhő »
A pornófüggő Kanye West Jézusként pózol
A jelenleg leginkább elismert amerikai rapper Jézusnak maszkírozva tekint le a Rolling Stone címlapjáról. A szókimondó West megvédi tavalyi, országos botrányt okozó megjegyzéseit, és azt is bevallja, hogy pornófüggő.
- címkék:
- Jézus
- Kanye West
- Rolling Stone
- Címkefelhő »
Filmek töltött káposzta után
Ha karácsonykor végre együtt a család, túlvagyunk a sokfogásos ünnepi menün, és mindenkinek van egy kis ideje szusszanni egyet, itt a lehetőség, hogy átadjuk magunkat egy nagy közös videózásnak! Ajánlónkban tippeket adunk a tékából kikölcsönözhető filmínyencségekhez, plusz egy javaslattal előállunk azok számára is, akik az ünnepeket sem bírják ki mozizás nélkül.
- címkék:
- film
- Jézus
- Fargo (Észak-Dakota)
- Shrek
- Címkefelhő »
Apokalipszis a neten
Miután Mel Gibson legutóbb azzal sokkolta a nézőket, hogy nagyközeliben megmutatta Jézus korbácsütésektől felszántott bőrét, a színész-rendező emeli a tétet: új filmje az emberáldozatairól híres maja birodalom fennállása idején játszódik. A jövő nyáron a hazai mozikba érkező Apocalypto előzetese már megtekinthető az interneten.
- címkék:
- Mel Gibson
- Jézus
- A passió
- Apocalypto
- Címkefelhő »
Reggae és banánfa is elég a szép karácsonyhoz
Kung His Hsin Nien bing Chu Shen Tan - azaz Boldog Karácsonyt, kínaiul. Bár a karácsony alapvetően keresztény ünnep, a világ számos országában elterjedt. Van ahol csak a kikapcsolódás és az ajándékozás lehetősége számít, máshol ez senkit nem érdekel, a lényeg a Jézus születéséről való megemlékezés. Az ünnepi hangulat megteremtésének számos módja akad. Bangladesben például fenyő helyett banánfák az ünnep kellékei, Zimbabwéban a miniszterek tárgyalnak Istennel a nép lelki üdvéért, Szíriában pedig a legkisebb tevét várják az ajándékot leső gyerekek.
A nyeretlen 63 éves
A mai napon hatvanharmadik születésnapját ünneplő Martin Scorsese-t idén az Aviátorért ötödszörre jelölték a legjobb rendező díjára, de a szobrocska most sem nála landolt. Arra teszünk kísérletet, hogy felderítsük, mi áll emögött, illetve hogy az-e, aminek mondják: égbekiáltó botrány, világraszóló összeesküvés. Olvasd el a cikket, és játssz velünk; Aviátor DVD-t, pólót és baseball sapkát nyerhetsz!
- címkék:
- Jézus
- Joe Pesci
- Robert De Niro
- Francis Ford Coppola
- Cate Blanchett
- De Palma
- Leonardo DiCaprio
- Martin Scorsese
- George Lucas
- Steven Spielberg
- DVD
- Az ártatlanság kora
- Chicago
- Apám nevében
- Ghost
- A bal lábam
- Beszélj hozzá!
- 9
- Titokzatos folyó
- Szakasz
- Keresztapa
- Az órák
- Casino
- A szerencse forgandó
- Az elefántember
- Aviátor
- A pénz színe
- Nincs bocsánat
- Nagymenők
- Taxisofőr
- New York bandái
- Amerikai dzsigoló
- Schindler listája
- A rettegés foka
- Farkasokkal táncoló
- Szigorúan piszkos ügyek
- Elizabeth
- Krisztus utolsó megkísértése
- Alice már nem lakik itt
- Svindlerek
- Dühöngő bika
- Átlagemberek
- Millió dolláros bébi
- Dolgozó lány
- Címkefelhő »
Mel Gibson erős gyomrú nézőkre számít
Miután Mel Gibson legutóbb azzal sokkolta a nézőket, hogy nagyközeliben megmutatta Jézus korbácsütésektől felszántott bőrét, a színész-rendező emeli a tétet: új filmje az emberáldozatairól híres maja birodalom fennállása idején játszódik.
- címkék:
- Mel Gibson
- Jézus
- Apocalypto
- Címkefelhő »
Hit
"Ha nem fordulok Istenhez, lehet, hogy már nem is élek, de valószínűleg egy kábítószeres, semmittevő ember lennék" - állítja Gera Zoltán. A magyar válogatott csapatkapitánya évekig nem tudott normális életet élni. Mélyrepülése akkor ért véget, amikor ellátogatott a Hit Gyülekezete istentiszteletére, és Jézus Krisztusról hallott. Saját bevallása szerint szövetséget kötött Istennel, majd kilábalt a nyomorból.
- címkék:
- Isten
- Jézus
- Gera Zoltán
- Címkefelhő »
Július -Szent Jakab hava
Júliust a régi magyar hagyomány Szent Jakab havának nevezte, a hónap utolsó dekádjában - 25-én - ünnepelt apostol, Jakab tiszteletére, aki Jézus legelső tanítványai közé tartozott öccsével, Jánossal együtt. A hónap régi latin neve Quintilis, mert a márciussal kezdődő római időszámítás szerint az ötödik helyen állt. A babiloni asztrológia heliocentrikus világképében a Nap e hónap 23-a tájában lépett az Oroszlán jegyébe, innen ered a régi naptárakban előforduló "Oroszlán-hava" elnevezés. Az egyházi ünnepek közül fontos a Sarlós Boldogasszony, Margit, Elek, Illés, Jakab és Anna napja. Legendák és folklorisztikus hagyományok koszorúja öövezi ...
Batemantől Batmanig
Úgy vált akcentust, mint Meryl Streep, és kenterbe verte De Nirót is egy szerepért való testi átalakulásban. Kiterjedt és rendkívül lelkes internetes rajongótáborral (az ún. "Baleheads") rendelkezik, de idén nyáron a szélesebb nagyközönség is megismerkedik az átváltozóművésszel, amint a Denevérember maskarájába bújik. A gépész mozibemutatója kapcsán áttekintjük a hihetetlenül sokoldalú Christian Bale metamorfózisait, köztük a yuppie pszichopatát, a glamrockrajongót, a Shakespeare- és a sci-fi hőst, sőt Jézus Krisztust is.
- címkék:
- Jézus
- Batman
- Jim
- Patrick Bateman
- Pokahontasz
- Arcangelo Corelli
- Robert De Niro
- Christian Bale
- Sam Raimi
- Meryl Streep
- Szentivánéji álom
- A gépész
- Sorstalanság
- Fanny és Alexander
- Amerikai pszicho
- Memento
- Mátrix
- Távol a mennyországtól
- Velvet Goldmine
- Csillagok háborúja
- Titanic
- Karambol
- Címkefelhő »
A halálközeli élmény harmóniája
Lehetséges-e, hogy valamiről egyre többet, mégis egyre kevesebbet tudunk? A halálról, vállalt vagy megtagadott hitünkről, önmagunkról?
Rászedte az MTV-t a misztikus rocker
Már a második amerikai metálzenekar tagja tért meg az MTV.com szerint. Korábban a Korn gitárosa, Brian "Head" Welch hagyta ott zenekarát Jézus kedvéért, most pedig a Tool és a Perfect Circle frontembere, Maynard James Keenanről is hasonló hírek kaptak lábra. Más kérdés, hogy ez esetben úgy tűnik, rászedték a zenetévét.
Jézus az [origo]-n
Tekintsen végig A passió diadalútján, a hangos botrányoktól, a zajos sikereken át az újrabemutatásig. Végül nézze meg nálunk a filmet!
Nehéz lenne Jézusnak kerekesszékben
Nagypénteken egy budapesti templomban kerekesszékesek adták elő a Passiót, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a mozgássérültek egyházba való beillesztésére. Egy korábbi felmérés szerint a fővárosi templomok mindössze harminc százalékába tudnak akadálymentesen bejutni a tolószékesek. Az egyhetes passió-körutat szervező Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség szimbóluma egy rajz, melyen Jézus tolószékben ülve nem tud bejutni a templomba az előtte tornyosuló lépcsők miatt.
- címkék:
- Jézus
- Passió
- templom
- Címkefelhő »
Szörföző Jézus miatt kaphat börtönt egy grafikus
Szörföző, nagyivó Jézusról készült karikatúrái miatt bepereltek egy osztrák grafikust Görögországban istenkáromlásért. A Jézus életét kifigurázó sikerkönyvből Németországban 100 ezer példány fogyott, a görögök azonban 2 évre börtönbe küldenék a szerzőt.
A passió felbátorította az antiszemitákat
Mel Gibson A passió című filmjét tartja a kanadai antiszemita támadások kiváltó okának az egyik jogvédő szervezet. A Jézus szenvedéstörténetét bemutató alkotás sokak szerint a zsidókat állítja be Krisztus gyilkosainak.
Elárvereznék a Jézusra hasonlító osztrigát
Egy svájci férfi olyan osztrigát kapott vacsorára, amelyen tulajdonosa szerint Jézus képmása látható. A kagylót most egy bank páncélszekrényében tartják, hamarosan azonban internetes árverésre bocsáthatják.
Spiegel nem kezdeményez jogi eljárást Meisner bíboros ellen
Paul Spiegel, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke nem jelenti fel Joachim Meisner kölni bíborost, miután a katolikus főpap sajnálkozásának adott hangot közelmúltban vont párhuzamai miatt. Meisner vízkereszt napján a kölni dómban a terhességmegszakításokat ugyanolyan bűncselekményeknek nevezte, mint amilyenek a Jézus születése idején elrendelt betlehemi gyermekgyilkosságok, vagy a Hitler és Sztálin idején elkövetett tömeggyilkosságok voltak.
Jézus helyett Télapóra kapcsolt a többség
Jelentősen visszaesett szentestén a magyar tévék nézettsége, akik mégis úgy döntöttek, hogy képernyő előtt töltik az ünnepet, többségükben könnyed vígjátékokra voltak kíváncsiak.
Karácsonyi házimozizás
Karácsonykor tele van a tévé csöpögős romantikus filmekkel, bugyuta családi mozikkal és Jézus Krisztus életét feldolgozó alkotásokkal. Előfordulhat, hogy az ember már inkább megenné a huszadik szelet bejglit, mintsem ezeket nézze. Ilyenkor érdemes ellátogatni a videokölcsönzőbe, hogy saját kezünkbe vegyük az ünnepi filmkészlet alakítását. Ajánlónkban összegyűjtöttünk néhány rendhagyó karácsonyi filmötletet.
- címkék:
- filmművészet
- Jézus
- Játsz/ma
- Címkefelhő »
A. J. Christian: A társadalomban elvész az ember
Vendégünk volt A. J. Christian, a Mit keresett Isten a nappalimban? és a Mit keresett Isten a hálószobámban? című könyvek szerzője. A Vendégszobában elmesélte, hogy saját életünk tudatos szemlélése a legfontosabb, tanácsokat osztogatott életviteli kérdésekben, útjára indított néhány pályakezdő írót, sőt még arra a kérdésre is kielégítő választ adott, hogy élt-e Jézus Krisztus szexuális életet.
Oscar-visszaszámlálás indul
Tavaly ilyenkor izgatottan várta a filmvilág, hogy visszatérjen a Király, és az Amerikai Filmakadémia is letudja tartozását a grandiózus A Gyűrűk Ura-trilógiával szemben. Hasonló leosztott lapok és egyértelmű éllovasok nélkül indul az idei filmes díjkiosztószezon, hetente újabb és újabb kitüntetésekkel egészen 2005. február 27-ig. Támad a szőkített makedón vezér ír akcentussal, kísért még Jézus Krisztus, a szupersztár, Szabó István pedig ezúttal nem Magyarországnak, hanem Annette Beningnek hozhat dicsőséget. Lássuk az idei díjakért esedező felhozatalt!
- címkék:
- Annette Bening
- Alexander Payne
- Szabó István
- Paul Giamatti
- Jézus
- Király
- Pán Péter
- Audrey Tautou
- Cate Blanchett
- Jim Carrey
- Johnny Depp
- Bill Murray
- Martin Scorsese
- A Karib-tenger kalózai
- Che Guevara: A motoros naplója
- Mielőtt lemegy a nap
- Fahrenheit 9/11
- Schindler listája
- A passió
- Chicago
- Schmidt története
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Hosszú jegyesség
- Mielőtt leszáll az éj
- filmművészet
- Farkasokkal táncoló
- Titokzatos folyó
- Collateral - A halál záloga
- Amerikai szépség
- A mandzsúriai jelölt
- hős
- Nem félünk a farkastól
- Moulin Rouge
- Shrek 2.
- Kontroll
- Én, Pán Péter
- Dühöngő bika
- Erin Brockovich - Zűrös természet
- Gimiboszi
- Rossz nevelés
- Az operaház fantomja
- Ray
- Átlagemberek
- Maria Full of Grace
- A Gyűrűk Ura-trilógia
- Lesz ez még így se!
- Központi pályaudvar
- Gladiátor
- Angyalok Amerikában
- Diploma előtt
- The Aviator
- Szörnyek keringője
- Vera Drake
- Nincs bocsánat
- Nagymenők
- Nagy Sándor, a hódító
- A hihetetlen család
- Hanussen
- Kill Bill
- New York bandái
- Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia
- Isten
- Csodálatos Júlia
- Címkefelhő »
Pulcsi, zokni, bonbon helyett
- címkék:
- Andy Warhol
- Farkasházi Réka
- Dennis Lehane
- Vámos Miklós
- Alfred Bernhard Nobel
- Jézus
- Gergő
- Gabriel García Márquez
- Per Olov Enquist
- Jenny
- Dino Buzzati
- Isaac Bashevis Singer
- Lisszabon
- Juga Veronika
- Isten
- Agatha Christie
- Amerika
- Budapest
- New York
- Egyiptom
- Szicília
- Harry Potter
- könyvpiac
- világkiállítás
- könyvesbolt
- Vihar-sziget
- Tűz Serlege
- Titkok Kamrája
- karácsony
- könyv
- Alice Csodaországban
- Nílus
- Címkefelhő »
Jézus egy bolgár munkatáborból szökik
A tévés rendező Paul Feig nagyjátékfilmjét két év várakozás után, idén októberben mutatják be Amerikában. A film egy koncentrációs táborból menekülő fiúról szól, a stáb egy részét, köztük James Caviezelt A passió című filmből ismerhetjük.
- címkék:
- Jézus
- James Caviezel
- Címkefelhő »
Képgalériáink
- címkék:
- Oskar Kokoschka
- Jézus
- Föld
- Marson
- Naprendszer
- Columbia-hegy
- Európa
- Indonézia
- Szudán
- Banglades
- világűr
- gyűrűrendszer
- űrszonda
- Mount St. Helens
- Leonidák
- Parlagisas-fiók
- űrrepülőgép
- AIDS-konferencia
- bolygó
- műholdfelvétel
- Japán
- Galileo-űrszonda
- űrhajó
- MER-B Opportunity
- National Geographic
- űreszköz
- űrhajós
- madárfaj
- Grand Canyon
- Kennedy Űrközpont
- magánűrhajó
- Nap
- űrturizmus
- Spirit marsjáró
- Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark
- Holokauszt Múzeum
- Rosetta (űrszonda)
- Merkúr
- Szaturnusz
- Antarktisz
- Mars
- Univerzum
- Etna
- Stromboli
- Prestige
- Címkefelhő »