evangélium

címke rss
Erős zúgás közben lángnyelvek jelentek meg az apostolok feje felett

Erős zúgás közben lángnyelvek jelentek meg az apostolok feje felett

Pünkösd a húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a keresztény egyház születésnapja. A pünkösd a három legfontosabb keresztény ünnepe egyike a húsvét és a karácsony mellett.

A betlehemi puszta múltba veszett titkai

Tudomány2016.12.24, 20:59

Karácsony a húsvét után a keresztény világ második legnagyobb ünnepe. Karácsonykor Jézus Krisztus, a megváltó születésnapjáról emlékeznek meg a keresztény felekezetben, mind az öt kontinensen. E régi és egyetemes tradíció a 4. századtól vált elfogadottá, ám Jézus a legnagyobb történeti valószínűséggel nem decemberben született. Mindez természetesen semmit sem változtat a szeretet ünnepének meghittségén és fontosságán.

A fehér galamb és a lángnyelv ünnepe

Tudomány2015.05.24, 19:02

A kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez, a pünkösdhöz több bibliai hagyomány fűződik.  Pünkösd elsősorban a Szentlélek kiáradásának ünnepe, amelyet a keresztény hagyomány Krisztus mennybemenetelével és az egyház megalapításával is összekötött.

Az elhallgatott Jézus

Tudomány2015.04.05, 23:51

Az ötödik századtól vált egységessé az a kép Jézus életéről és tanításáról, amelyet ma is ismerünk. A kereszténység hajnalán, a Krisztus születése utáni első három évszázadban azonban ez a kép még sokkal színesebb, változatosabb volt olyan kortörténeti dokumentumok szerint, amelyek feledésbe merültek, vagy szándékos mellőzés lett a sorsuk.

Rejtélyes evangéliumi szöveget fedeztek fel

Felfedező2015.02.06, 00:01

Még kétezer év távlatából is kerülnek elő a tudomány számára ismeretlen apokrif iratok.

Miért ítélték halálra Jézust?

Tudomány2013.05.23, 15:24

Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ártatlanok százainak lemészárlásától sem, ha Róma érdeke úgy kívánja. Mit lehet tudni Jézus peréről?

Hamis evangéliumoktól óvott Varsóban a pápa

Nagyvilág2006.05.26, 13:06

Krisztus tanításainak megváltoztatásától óvott XVI. Benedek négynapos lengyelországi látogatásának első miséjén Varsóban. Az eseményen, amelyet ugyanott tartottak, ahol 1979-ben II. János Pál tartott történelmi jelentőségű misét, 270 ezer ember jelent meg.

Gáncs Péter

Mindentudás egyeteme2006.02.04, 15:11

A karácsonyi evangélium háromféle "kameraállásból"

Gáncs Péter

Mindentudás egyeteme2006.01.19, 08:08

A karácsonyi evangélium háromféle "kameraállásból"

Előző
  • 1
  • 2
Következő