
Behozta a TV2 A 40 milliós játszmá-t, de a hetes sávba tette, a jól nézett Családi titkok-at pedig betolta későbbre, hátha kinyírja az Éjjel-nappal Budapest-et.
A SuperTV2 lefedettsége április végére elérte a 61%-ot, ezzel párhuzamosan nőtt a csatorna ismertsége is, amely áprilisban már megközelítette a 80%-ot a TV2/NRC márkaismertség kutatása szerint.

Az idei döntőt félmillióval többen nézték a tavalyinál, de még a 2011-est is meghaladta. Este az M1 volt a legnézettebb csatorna, a fiatalabb nézők körében is magas volt a nézettség.

A felvezető műsort is beleszámítva 731 ezren követték átlagosan a csütörtöki eurovíziós elődöntőt az M1-en, többen, mint a Compact Disco döntőjét tavaly, de kevesebben, mint Wolf Katit egy évvel korábban. Maga a show 800 ezres nézettséget ért el.

442 ezren nézték átlagban a kedd esti elődöntőt, ami annak jele, hogy a magyarokat akkor villanyozza csak fel a dalverseny, ha magyar induló is képernyőn van.

Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A kisebb tévék közül a Viasat3 nem tudott kitörni, új műsorai ellenére is maradt hatodik.

Hétköznap esténként nem lehet megszorongatni az RTL Klub két sorozatát, magabiztosan uralják a nézettségi listákat. A TV2 a szombat estéket várja, ekkor Az ének iskolája uralkodik, amely harmadik adásával is jó számokat ért el.
Újabb csúcsot döntött a Sport1-en az UEFA Bajnokok Ligája. A sportcsatorna a Real Madrid - Borussia Dortmund elődöntő visszavágójával a múlt heti Bayern München - Barcelona nézettségi rekordját is megjavította.

Legutóbb 1,4 százalékos közönségaránnyal ment A címlaplány, ez bőven a csatorna átlaga alatt van.

Nagy az élet Westeroson, egyre jobb a Trónok harca nézettsége. A harmadik évad többször megdöntötte a korábbi rekordokat, a legutóbbi, ötödik rész pedig még jobb eredményeket ért el: 5,3 millióan látták az HBO-n első vetítésre, ez 8 százalékos növekedést jelent a korábbi héthez képest - írta az Entertainment Weekly. Kit Harington, a fantasy Havas Jonja itt mesélt az újabb évadról, az [origo]-nak Daenerys hercegnő megformálója itt nyilatkozott, Peter Dinklage-interjúnkat itt találja, az íróval készült anyagunkat pedig itt.

A TV2 megvárta szépen, míg véget ér a Szombat esti láz, hogy ne legyen rivális show az útjában, és csak akkor indította gyerekes tehetségkutatóját. A második adás is szép nézettséget szállított.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.