Honda

címke rss

Lemondott a Honda elnöke

Archívum2015.02.23, 13:32

Hétfõ reggel váratlanul bejelentette lemondását a Honda elnök-vezérigazgatója, Takanobu Ito. A döntés hátterében a japán autógyártó gyengélkedõ eredményei, illetve a több halálesettel járó Takata-botrány állhatott. A lemondással együtt az új vezetõ személyét is felfedték, az árfolyam reakció alapján viszont úgy tûnik, a befektetõk nem díjazták a váltást, ráradásul a Forma1-es projekt sem halad túl jól mostanában.

Kis dízel sosem volt még így kihegyezve - Honda CR-V menetpróba

Auto2015.02.17, 11:08

A '90-es években a világ a csodájára járt a Honda 1,6 literes, 160 lóerõs VTEC-motorjának. Most a frissített CR-V szabadidõautó 1,6-osa pontosan ilyen erõs, de ebbe már gázolajat kell tankolni.

Családapák álma - Honda CR-V 2.2 Elegance-használtteszt

Auto2014.12.30, 09:15

A CR-V jelenség. A netes keresõ annyi találatot tol ki rá, mint Schwarzeneggerre. Az emberek keresik a használt CR-V-t, épp ezért a használtautó-kereskedõk is keresik. A piacon jó áron megy, mert minõségi, értéktartó autónak számít. A hagyományosan benzines Hondák közé a második generációval érkezett a dízelmotor, mi egy harmadik generációs példányban próbáltuk ki.

A Honda megcsinálta az év reklámját

Auto2014.10.31, 10:28

Ezt a reklámot kizárólag a Honda Youtube-csatornáján lehet megnézni, de nem véletlenül, a koncepció ugyanis egyedülálló: ami egy filmnek néz ki, az valójában kettõ, az R gomb megnyomásával csalogatható elõ a "másik oldal." És miért pont R? Mert a lényeg nagyjából annak a bemutatása lenne, hogy a sima Honda Civic és Civic Type R mennyire más karakterek, alapjában véve mégis mennyire hasonlóak. A párhuzamosan futó két film tökéletesen szinkronban van, a csavar is remek a végén, a kivitelezés professzionális.

Három liter százon

Auto2014.09.08, 16:28

Vidám mosoly az utazás. Nem ácsorgok türelmetlenül a megállóban, nem taposnak a lábamra a zsúfolt villamoson, nem araszolok a dugóban káromkodva. Percre pontosan érkezem mindenhová és még spórolok is. Boldog vagyok, pedig csak egy szükségrobogón utazom. 

Részegen ámokfutni egy céges buli után - Honda NM4 Vultus-teszt

Auto2014.08.22, 09:17

A Honda Vultus képes leállítani egy komplett benzinkutat. Ehhez mindössze annyit kellett tennem, hogy begurultam tankolni. Elõször csak a kutas srác hagyott ott csapot-papot, aztán kijöttek a pénztár mögül a lányok, végül a kuncsaftok is a motor mellett kötöttek ki.

A felhõk közé egy Hondával

Auto2014.07.15, 14:49

Felszállt az elsõ sorozatgyártású repülõjük. Akinek van 3-4 millió dollárja, jövõre már egy Hondával is repülhet.

Bajba kerülhetnek a japán autógyártók?

Gazdaság2014.06.23, 11:51

Összesen három millió autót hív vissza a Honda és a Nissan világszerte az azokban lévõ légzsákok lehetséges problémái miatt - tájékoztatott a Reuters.

A Honda részesedést vásárolhat a McLarenben

Gphírek2014.05.28, 17:26

Ehhez azonban az összes tulajdonos beleegyezése szükséges lenne. A Red Bull júniusban dönt a jövõbeni motorszállítójáról, Helmut Marko szerint a Volkswagennel való együttmûködés is szóba kerülhet. 

Végre egy igazi élményautó a Hondától

Auto2014.05.07, 17:11

Ne riasszon el senkit, hogy 660 köbcentis, és mindössze 67 lóerõs motor van benne, a lényeg a súly.

A Honda nem csak a McLarennek szállítana motort

Gphírek2014.04.19, 10:23

A japán gyártó Forma-1-es fõnöke ugyanakkor leszögezte, hogy 2015-ben, a visszatérés évében egyedül a wokingi istálló lesz az ügyfelük.

Az elsõ képek Michelisz új autójáról

Auto2014.02.07, 16:31

Végre hivatalos fotókon is látható a 2014-es Honda Civic WTCC versenyautó.

Jól halad a Honda F1-es programja

Gphírek2014.02.07, 14:30

A 2015-ben visszatérõ gyártó a nyár elejétõl teljes gõzzel dolgozhat Milton Keynes-ben. Jól haladnak a turbómotor fejlesztésével. 

Elõnyei és hátrányai is vannak a Honda késõi érkezésének

Gphírek2014.01.09, 14:39

A renault-s Rémi Taffin szerint a Honda 2015-ben profitálhat abból, hogy az idei szezonra nem kellett motort fejleszteniük, a pályán szerzett tapasztalatok viszont hiányozni fognak nekik.

Szélsebes kutyaól - Honda N600 (1972) veterán teszt

Auto2014.01.06, 15:55

Ma már szinte hihetetlen, de ezzel a léghûtéses, kéthengeres törpével hódította meg Amerikát a Honda. Kipróbáltuk.

Új Audi TT, fronthajtású BMW, terepjáró Fiat 500 X - 2014 autós újdonságai, 1. rész

Auto2013.12.29, 07:47

2014-ben a német prémiummárkák mutatják majd be a legtöbb új modellt, lassan már minden piaci rést betömnek egy új modellel, még azt is, amelyrõl korábban nem is tudtuk, hogy létezik. Magyar szempontból az immár teljes egészében gyõri gyártású, harmadik generációs Audi TT lesz fontos modell, a flottavásárlók viszont az új Ford Mondeónak, a sportos sofõrök pedig a turbós Honda Civic Type R-nek és a Lamborghini Gallardo utódának örülhetnek majd. Megjelenik a BMW elsõkerekes, családi egyterûje és a Fiat 500 modellcsalád kis terepjárója is. Újdonságokat bemutató cikksorozatunk elsõ részében az Alfa Romeótól a Land Roverig jutunk el. 

Lefõzi az Octaviát - Honda Civic Tourer-menetpróba

Auto2014.02.25, 23:36

Pár hónapja elképzelhetetlennek tûnt, hogy lehet olyan kompakt kombit alkotni, amelynek nagyobb a csomagtartója, mint a Skoda Octaviáé. Az új Honda Civic Tourernek ez sikerült, ráadásul úgy, hogy a formája is jóval izgalmasabb, mint a cseh vetélytársáé.

A Honda tart tõle, hogy kapásból lemarad

Gphírek2013.12.05, 16:29

Csak 2015-ben, egy évvel a turbómotorok bemutatkozása után térnek vissza a Forma-1-be, aminek szerintük is megvannak a hátrányai.

A Honda gyõztes versenyzõkkel akar visszatérni az F1-be

Gphírek2013.10.10, 10:02

A 2015-ben visszatérõ gyártó már az elsõ évében gyõzelemre tör, ezért a lehetõ legjobb pilótákat szeretnék a McLarennél látni.

Button 2015-re is maradni akar a McLarennél

Gphírek2013.09.05, 12:46

Nagyon szeretne újra együtt dolgozni a Hondával, ezért örömmel szerzõdést hosszabbítana a McLarennel a 2015-ös szezonra is. Úgy véli, hogy jövõre, még a Mercedes motorjaival ismét bajnok lehet.

Versenyautó sebességû fûnyírót fejlesztett a Honda

Auto2013.07.18, 21:50

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldó fûnyírót készített a japán Honda autógyár. A haszonjármû próbafutama sikeres volt.

A Red Bull városában lesz a Honda európai központja

Gphírek2013.07.11, 14:22

A 2015-ben visszatérõ Honda bejelentette, hogy az angliai Milton Keynesben lesz az európai bázisa, de a kutatási és fejlesztési tevékenységeket Japánban fogják folytatni.

McLaren-Honda, a végzetes hajtóerõ

Gphírek2013.05.19, 10:46

Az álompáros felélesztése sokkal több egy hajdani sikertörténet nosztalgikus megidézésénél. Mostanság komolyan fennállt a veszélye, hogy a McLaren elindul a lejtõn a Williams után, de a Hondával kötött szerzõdés megfordította az ijesztõ trendet.

A Williams és a Lotus is Hondára válthat

Gphírek2013.05.17, 15:22

Lapértesülések szerint a McLaren mellett több másik csapat is szeretné a Forma-1-be visszatérõ Honda motorjait használni, ami teljesen átrendezheti az erõforrások piacát.

A McLaren-Honda visszatér

Gphírek2013.05.16, 12:39

Csütörtökön megerõsítette a Honda, hogy 2015-ben újraindítja a Forma-1-es projektjét, és hajdani partnerének, a McLarennek szállít majd motorokat. A japán gyártót az új szabályok csábították vissza.

Hamarosan bejelenthetik a McLaren-Honda frigyet

Gphírek2013.05.16, 10:18

Japán hírforrások szerint hamarosan, akár már ezen a héten hivatalossá válhat, hogy a McLaren 2015-tõl a Honda motorjait fogja használni. A turbókorszakra több csapat is motorszállítót válthat, a Renault által kért árat például állítólag sokallják néhányan.

Az új Rossi elõz a kanyarban

Sport2013.05.13, 21:04

Három futam után egy húszéves újonc, Marc Márquez vezeti a MotoGP világbajnokságot. A sebessége Stonert, az agya Rossit idézi, az utolsó versenyen a róla elnevezett kanyarban keménykedett a vb-címvédõ Jorge Lorenzóval. Már kétszeres világbajnok, de minden dicséret ellenére sem hülyíti magát, csak szenvedélyesen szereti a motorozást.

Új Honda Jazz novemberben

Auto2013.03.07, 14:31

Az év végi Tokiói Autószalonon mutatja be a Honda a Jazz új generációját.

McLaren: 2015-ben is a Mercedesszel folytatjuk

Gphírek2013.03.06, 14:03

Martin Whitmarsh tagadja, hogy a McLaren már 2015-ben Honda motorokra váltana, hosszabb távon azonban nem zárta ki egyértelmûen a váltás lehetõségét.

Eltalálták az új Honda Civic kombit

Auto2013.03.04, 09:42

Genfben még csak tanulmányként mutatkozik be az új Honda Civic kombi. A szériamodell majdnem ugyanilyen lesz.

Anya új padkajárója - Honda CR-V 2.2 iDTEC-teszt

Auto2013.02.26, 08:39

A Honda CR-V-t egykor a legjobb kompakt szabadidõ-autók között tartották számon, mára viszont annyira erõs lett a konkurencia, hogy nem számít kiugrónak még az új nemzedék sem. Ettõl persze egyáltalán nem rossz, de nehéz látni a hatalmas fejlõdést az elõdhöz képest.

Ilyen lesz a Honda Civic kombi

Auto2013.02.06, 12:25

Genfben mutatkozik be a Honda Civic Wagon, egyelõre csak tanulmányként. Itt az elsõ grafika.

Betegesen vonzódunk a gázolajhoz - Honda Civic 1.6 i-DTEC-menetpróba

Auto2013.01.24, 23:21

Az európai autóvásárlókkal nem lehet minden vackot megvetetni, ráadásul errefelé az a bizzar szokás is dívik, hogy gázolajat nem csak kamionokba és buszokba töltenek, hanem luxusautókba is. Mit lehet ilyenkor csinálni? Egy jó dízelmotort. Most éppen a Honda nyelt egy nagyot Európa kedvéért.

Szinte hibátlan motorokat gyárt a Honda, az Audi a legrosszabbak között

Auto2013.01.23, 10:20

Közzétette az autómotorok megbízhatóságára vonatkozó indexét a brit Warranty Direct biztosító. A legjobb motorokat a Honda gyártja, a legrosszabbakat az MG Rover készítette.

Futárbiciklik inspirálták a Honda Edge-et

Auto2013.01.18, 11:44

A tanulmányautó tervezõi a városi, fix áttételû biciklik egyszerûségét, használhatóságát és egyénre szabhatóságát próbálták egy autóban megvalósítani.

Már belseje is van az új Honda NSX-nek

Auto2013.01.16, 15:46

A Honda ismét bemutatta Detroitban a tavaly már leleplezett NSX tanulmányautót, de ezúttal már belsõt is adtak neki. Gyártani 2015-tõl fogják, az USA-ban.