
Az álompáros felélesztése sokkal több egy hajdani sikertörténet nosztalgikus megidézésénél. Mostanság komolyan fennállt a veszélye, hogy a McLaren elindul a lejtőn a Williams után, de a Hondával kötött szerződés megfordította az ijesztő trendet.

A honlapjukon megjelentetett glosszában a címvédő csapat rossz memóriáján élcelődnek, és nem értik, miért kellene szégyellniük magukat, amiért Barcelonában négy kerékcserével arattak győzelmet.

Lapértesülések szerint a McLaren mellett több másik csapat is szeretné a Forma-1-be visszatérő Honda motorjait használni, ami teljesen átrendezheti az erőforrások piacát.

Eric Boullier csapatfőnök nem örül, hogy a gumik módosításával megfosztották a Lotust az egyik előnyétől. Egy szakértő szerint a Pirelli máshogy is megoldhatná a problémát, ugyanakkor nem hiszi, hogy a Red Bull jól jön ki a változtatásból.
A Spanyol Nagydíjon arra utasította a motorszállítót, hogy a felszerelését a csapatok számára fenntartott területen kívül helyezze el. Ez azonban állítólag csak közjáték volt Ecclestone és a Renault egyik komolyabb vitájában.

Hiányérzete van a csapat elszalasztott lehetőségei miatt, de úgy véli, a Spanyol Nagydíjon tisztán nyertek. Örül, hogy a győzelem után is precízen végezték a feladataikat, ezt várja el a szezon további részére is.

Csütörtökön megerősítette a Honda, hogy 2015-ben újraindítja a Forma-1-es projektjét, és hajdani partnerének, a McLarennek szállít majd motorokat. A japán gyártót az új szabályok csábították vissza.

Ross Brawn természetesnek tartja, hogy előbb vagy utóbb lesz olyan eset, ami miatt megharagszik egymásra Hamilton és Rosberg, de reméli, hogy a csapatnak sikerül majd megoldani a problémát.
A csapat tulajdonosa azt mondja, a Lotusnál nem aggódnak az elismert szakember elvesztése miatt, szerinte Allison távozása nem fogja befolyásolni a teljesítményüket.

Japán hírforrások szerint hamarosan, akár már ezen a héten hivatalossá válhat, hogy a McLaren 2015-től a Honda motorjait fogja használni. A turbókorszakra több csapat is motorszállítót válthat, a Renault által kért árat például állítólag sokallják néhányan.

A Pirelli nem bírta tovább a nyomást, és a Spanyol Nagydíj után beadta a derekát: hiába hadakozott hónapokon át, Montrealtól kezdve mégis változtatni fog a gumikon. Ezzel látszólag a Red Bull nyer, a Ferrari és a Lotus veszít, de a valódi képlet alighanem bonyolultabb ennél.
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.