házimunka
címke rss- kapcsolódó címkék:
- takarítás
- kibeszélő
- főzés
- magazin
- párkapcsolat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mr. Káosz rendetlen, követelőző és soviniszta volt
A szerelem rózsaszín köde, képes olyan dolgokat is láttatni, amelyek talán ott sincsenek, illetve olyan dolgokat is elfedni, amelyek más körülmények között ordítanának. S ha a köd fel is száll, különélve sokkal könnyebb fenntartani az illúziót – akár magunkról, akár a kapcsolatunkról -, mintha minden egyes nap együtt kelünk és együtt fekszünk a párunkkal.
Ma van a láthatatlan munka világnapja: számold ki, mennyit keresnél rendrakással, takarítással, mosással
Április első keddjén tartjuk a láthatatlan munka világnapját. Ide tartoznak azok a feladatok, melyeket a munkaidőnkön kívül végzünk. Ezeket muszáj megcsinálnunk, és teljesen természetes az elvégzésük, viszont, ha elmarad, az már feltűnik.
Nem takarított a férj, emiatt most 2 milliót kell fizetnie volt nejének
Átszámítva több mint 2 millió forintot kell kifizetnie egy férfinak volt neje számára, mert házasságuk alatt nem igazán segített a házimunkában.
- címkék:
- takarítás
- válás
- házimunka
- Címkefelhő »
Téged is el akar nyelni a felnőtt feladatok káosz halmaza?
Egyedül élsz? Netán lakótársakkal vagy a pároddal? Felnőttként emlegetnek az életkorodnál fogva, de mégse birkózol meg a mindennapi teendőkkel? Egyrészt nem vagy egyedül, másrészt ott a kezedben a kulcs, hogy ezen elkezdj változtatni. Nyerd meg a háborút a házimunkával és egyéb dolgokkal szemben, melyekkel kibékíthetetlen ellentétben állsz!
- címkék:
- kibeszélő
- magazin
- házimunka
- felnőtt
- Címkefelhő »
A házimunkát végző gyerekek sikeresebb felnőttek lesznek
A házimunka nem mókás dolog, sok szülő így áll hozzá, amit nem szándékosan, de közvetítenek a gyermekeik felé is. Így nem meglepő, ha se a kicsik, se a nagyok nem akarnak a játékot és egyéb otthoni elfoglaltságukat megszakítva porszívózni vagy mosogatni. A te dolgodat is megkönnyíti, ha besegítenek a gyerekek, de ezen túl is van egy nagyon erős érvünk, miért is kell a csemetéknek házimunkát végezniük.
- címkék:
- gyereknevelés
- szülő
- gyerek
- házimunka
- Címkefelhő »
Ezeket ne hagyd az év utolsó napjára - teendők, amiket ne végezz el szilveszter napján
Bizonyára sokan vannak azok, akik az újévre semmilyen házimunkát sem hagynak és friss, tiszta otthonnal várják a következő évet. Vannak azonban olyan teendők, amiket az óév utolsó napján semmiképp sem szabad elvégezni. Összegyűjtöttük, melyek ezek.
- címkék:
- óév
- Újév
- házimunka
- teendő
- Címkefelhő »
Hoppá! Berki Krisztián egy igazi főnyereménynek tartja magát - Fotó
Berki Krisztián folyamatosan meglepi a követőit. Legutóbb porszívózás közben szelfizett és elárulta: ő egy igazi főnyeremény.
- címkék:
- Berki Krisztián
- házimunka
- férfi
- Címkefelhő »
Markó Rebeka: „Ha házimunka, akkor podcast-hallgatás”
Markó Rebeka és Dezső Bence a hazai vlogger társadalom álompárja: a JOY idei social media award #szerelmesvagyok kategóriáját toronymagasan megnyerték. Rebekát kérdeztük szerelemről, sminkelésről, kedvencekről. A Magyar Lovassport Szövetség válogatott tagjáról kiderül az is, hogy rajong a podcastekért és a főzős oldalakért.
- címkék:
- Markó Rebeka
- házimunka
- podcast
- Címkefelhő »
Riszálva mosogat otthonában Goldie Hawn - Videó
A mindig gyönyörű színésznő, Goldie Hawn aktív közösségi média felhasználó, aki örömmel enged betekintést élete apró pillanataiba is. Most éppen arról láthatunk egy roppant vicces videót, hogy ő hogyan birkózik meg otthon a házimunkával.
Napirend a karantén ideje alatt
A napirend hallatán sokaknak feláll a szőr a hátán. Pedig főleg most, a karantén alatt, amikor a hétköznapok konkrétan káoszba fulladnak, szükség van a tervezésre. A tétlenség és az unalom öl meg lassan? Vagy éppen ellenkezőleg, a rengeteg feladattól vagy egyre ingerültebb és frusztráltabb? Mindkettőre megoldás lehet egy jól átgondolt, az élethelyzetedhez igazodó napirend.
Hihetetlen, de a házimunka fiatalon tartja az agyat
Az olyan könnyű tevékenységek, mint például a házimunka, segíthet az agy fiatalon tartásában a kutatók szerint, akik egyre több bizonyítékot találnak arra, hogy minden, kisebb-nagyobb testmozgás igen nagy támogatást jelent az egészségünknek.
- címkék:
- testmozgás
- egészség
- házimunka
- Címkefelhő »
Medveczky Ilonának egészségügyi gondjai vannak, nehezen tartja rendben otthonát
Sokan csodálják Medveczky Ilona gyönyörű otthonát és kertjét. A táncművész elárulta, hogy egészségügyi problémái miatt már nehezen tartja karban otthonát. Maga takarít és a kertet is ő gondozza.
Láthatatlan munka, amiért se pénz, se megbecsülés nem jár
Te is úgy érzed időnként, hogy az otthonod nem feltétlenül a pihenés helyszíne, mert a mosogatóban tornyosuló szennyes edények vagy a porcicák látványa folyamatos teendőket jelentenek számodra? Ha a válaszod igen, ne keseredj el, mert nem vagy egyedül! A láthatatlan munka elválaszthatatlan része a mindennapjainknak.
Továbbra is a nők végzik a házimunka nagyját
Bár a millenniumi generáció nőtagjai sokkal többet keresnek, mint valaha, a házimunka nagy része még mindig rájuk hárul. Bár a kutatások szerint a házimunka felosztása javult, ugyanakkor még mindig nem egyenlően oszlik meg a háztartásokban.
Kollányi Zsuzsi elárulta, amióta édesanya lett, nem marad ideje főzni
Kollányi Zsuzsi őszintén beszélt az anyaság szépségeiről és nehézségeiről. Bevallotta, hogy a házimunkákra szinte semmi ideje nem marad.
- címkék:
- Kollányi Zsuzsi
- ikrek
- főzés
- házimunka
- Címkefelhő »
Apa csak a szemétért felel? – így vélekednek a magyarok a házimunka felosztásáról
Azok az idők, amikor a munkából hazatért férfit meleg vacsora és ragyogóan tiszta ház fogadta, már lejárt. A nők tömeges munkába állásával és a nemek közti egyenlőség forradalmával már joggal várhatjuk el, hogy a háztartásban élők közösen végezzék el az otthoni feladatokat. De valóban így is van, vagy ez továbbra is csak egy álom?
Medveczky Ilona kezét meg kellett műteni
Jobb kezét törte el évekkel ezelőtt Medveczky Ilona, most pedig a balt kellett műteni. A 76 éves táncművésznő egyelőre még nem tudja, hogyan látja majd el a ház körüli teendőket, de azt mondja, megoldja, ahogy eddig is.
A szétdobált zokni borítja ki legjobban a magyarokat, ha takarításról van szó
Egy friss felmérés szerint a magyarok többségét kiborítja a rendetlenség, szeretik, ha otthonukban rend és tisztaság uralkodik. Azt is tudni lehet, hogy a legdühítőbb számunkra az, ha valaki széthagyja a zokniját.
Közösségi oldalán fakadt ki a négygyermekes anyuka, amiért ő viszi az egész háztartást
Szerintem nem listákkal kellene bombáznia a feleségeknek a férjeiket, hanem természetes kell, hogy legyen az, hogy együtt végzik el a ház körüli teendőket. Elégedetlenségének Facebook oldalán adott hangott a négygyermekes Constance Hall. A bejegyzést már több mint 200 ezren kedvelték.
Kulcsár Edina ruháit a dédnagymamája mossa
Kulcsár Edina nemrég megosztott egy fotót a közösségi oldalán, ám amit a rajongóktól kapott ezért, azt bizonyára nem vágta zsebre.
Nem tudok főzni! - Akkor nem is vagyok igazi nő?
„Előbb-utóbb meg kell tanulnod a háztartásvezetést!" - idejétmúlt elvárás, vagy tényleg minden nőnek előnyös lenne, hogy tudjon főzni, mosni, takarítani?
A nőknek kevesebbet kellene dolgozniuk (de a férfiaknak is)
Az otthon elvégzett feladatok egyenlőtlen megoszlása miatt nem lenne igazságtalan, ha a nőknek rövidebb munkaheteket iktatnának be.
- címkék:
- munkaerőpiac
- házimunka
- nők
- Címkefelhő »
Nagyon úgy néz ki, hogy a házimunka még mindig a nők dolga
Az amerikaiak nagy része úgy véli, hogy a házimunka elsősorban a nők dolga. Ha egy háztartásban esetleg egyik fél sem nő, akkor az mosogasson, aki jobban szereti a romantikus vígjátékokat.
Oszd meg a házimunkát, és uralkodj az ágyban! - Íme, a tuti recept!
Jó, ha a férfiak tudják: több szexre számíthatnak, ha nem csak az egyik fél végzi a házimunka és a bevásárlás nagy részét. Márpedig egy tanulmány szerint még mindig a nők felelnek leginkább a házimunkáért.
Így szexelhetsz sokkal többet - Megvan a titok nyitja (18+)
Intenzívebb a szexuális élet azok között a párok között, ahol mindketten kiveszik a részüket a házimunkából - állítja egy felmérés.
- címkék:
- szex
- házimunka
- Címkefelhő »
Mosás, főzés, takarítás - Szolgáltatások, amik megkönnyítik az életed
Mosás, főzés, takarítás – a mindennapi munka mellett se időd, se energiád háziasszonyosdit játszani? Nem is kell! Vannak 21. századi alkalmazások és szolgáltatások, amik arra hivatottak, hogy megkönnyítsék a hétköznapjaidat.
Hódi Pamela megmutatta, hogy milyen takarítónő
Berki Krisztián párja hétköznapi szerelésben suvickolta a lakást, és nem félt megmutatni, milyen amikor takarítónőnek áll.
Hat év börtönre ítélhetnek egy nőt, mert nem takarít otthon
Egy olasz férfi "a család elhanyagolásának" vádjával feljelentette a feleségét, aki szerinte nem főz és takarít eleget.
- címkék:
- háziasszony
- olasz
- börtön
- házimunka
- ítélet
- Címkefelhő »
Meditálás házimunka közben? Sima ügy!
Ha már úgyis mosogatsz, miért ne meditálnál közben, és lennél tudatos abban, amit éppen végzel. Nem mindig lótuszülésben jön el a végső nyugalom, aktívan is lehetsz jógi!
Balázs Klári: "Nem tartom magam újgazdag kisasszonynak"
Durva híresztelések keltek szárnyra Balázs Kláriról, aki állítólag sorra rúgja ki a háztartási alkalmazottait. Korda György Klárikája szerint azonban ebből semmi sem igaz.
Hűha! Horváth Éva hasa laposabb, mint valaha
Nem semmi a műsorvezető alakja! Tátva maradt a szánk a lapos hastól, amit Éva szexin kivillantott a ruha alól.
- címkék:
- Horváth Éva
- has
- szexi
- edzés
- házimunka
- Címkefelhő »
Rosszat tesz a szívnek a fiúgyermek
Kutatók szerint, ha egy nőnek fia születik, az később tönkreteheti az anya szívét, ugyanis a dolgozó, fiús anyák jobban ki vannak téve a szívbetegségeknek.
- címkék:
- szívbetegség
- házimunka
- Címkefelhő »
Horváth Éva házimunkával edz, próbáld ki te is!
Porszívózás közben is lehet fogyni, ezt Horváth Éva ki is próbálta. Mint ahogy senkinek, neki sem tartozik kedvenc elfoglaltságai közé a házimunka, de tudva, mennyi kalóriát éget el takarítás közben, máris nagyobb a motiváció.
- címkék:
- Horváth Éva
- edzés
- házimunka
- Címkefelhő »
Te is utálsz vasalni? Könnyítsd meg az életed néhány egyszerű trükkel!
Hajtogatod így, hajtogatod úgy, az a fránya gyűrődés csak ott marad; az a zabolátlan ingujj pedig mintha saját életre kelne. A vasalás bizony nem sok nő számára okoz örömet. Az alábbi leleményes trükkökkel azonban gyorsabban és hatékonyabban túl lehetsz eme utált elfoglaltságon.
- címkék:
- vasalás
- házimunka
- ruha
- Címkefelhő »
A házimunka fontos, de nem a legfontosabb
A Pick Szeged Zrt. országos, reprezentatív kutatásban arra kereste a választ, hogy milyen formában jelenik meg a gondoskodás a családok hétköznapjaiban, és van-e különbség édesanya és édesapa szerint az egyes foglalatosságok fontossága között. A felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a gyermekkel közös élmények, a gyermek nevelése okozza a legtöbb örömet az édesanyáknak, és hogy a gondoskodásra fordított időnek és energiának hála, boldogabbak lesznek a családtagok.
- címkék:
- házimunka
- Címkefelhő »
Neked is fáj az élet? Íme, néhány kímélő tipp a mindennapokra
A 35 évnél idősebb magyarok fele megterhelőnek érzi az olyan hétköznapi tevékenységeket, mint a házimunka, a cipekedés, a lépcsőzés, a közlekedés, a kisgyermekek emelgetése vagy a kertészkedés. Ráadásul a többség fájdalmat is tapasztal közben. Ma van az ízületi gyulladásos betegségek világnapja.
Így pucold meg a fokhagymát 10 másodperc alatt!
Szerdán a meggymagozás leggyorsabb módját mutattuk meg nektek, most pedig a fokhagymapucoláshoz adunk egy kiváló tippet.
A nyelvével takarít Madonna
Újabban egyre több házimunkát végez a pop királynője. Persze csak a maga módján.
Neccben takarít Madonna
Mielőtt még a stúdióba indult volna, úgy döntött, végez egy kis házimunkát is – a fotó kedvéért.
Több házimunka, több szex?
Egy amerikai felmérés szerint többször bújnak össze a párjukkal azok a férfiak, akik segítenek a ház körüli teendőkben - persze nem mindegy, hogy melyikben.
Megvan a legrosszabb feleség
Túl elfoglalt ahhoz, hogy háziasszony legyen. Kate Thompson mégsem csinál nagy ügyet belőle, hiszen férje, akivel hét éve élnek boldog házasságban, minden terhet levesz válláról.
Házias lett a Való Világ sztárja
Megtalálta az egyensúlyt a karrier és család között VV Béci, azaz Young G - tudta meg a Life.hu.
Pénzzel jutalmazni a jó jegyeket és a házimunkát - Jót teszünk vele?
A gyermekeket gyakran ösztönözni kell a nemszeretem feladatok elvégzésére vagy a tanulásra. Vannak hatásos és vannak hatástalan módszerek, például ha pénzjutalmat tűzöl ki a házimunka elvégzéséért!
Házimunkaálló körömfestési módszerek
Sokszor kérdeztük már magunktól bosszúsan, lehetséges egyáltalán, hogy a körömlakkunk 3 napnál tovább tartson? A válasz: igen! Variációk következnek olyan körömfestési technikákra, amelyek házimunkaállóak.
Szokott mosogatni? Legyen büszke rá!
A férfiak többet dolgoznak, mint a nők, éppen ezért jobban is keresnek náluk és hasznosabb tagjai a társadalomnak. Ez derül ki a legelterjedtebb gazdasági mutatókból. A valóság azonban teljesen más. A házimunkát végző nők sokkal többet dolgoznak, mint a férfiak, és rengeteg kiadást megspórolnak családjuknak. Ezért ráadásul sem pénzt, sem elismerést nem kapnak. Mennyit tesz hozzá egy ország gazdagságához a házimunka?
- címkék:
- házimunka
- GDP
- OECD
- KSH
- Címkefelhő »
Több mint 15 centit nőtt 60 év alatt a nők átlagos derékbősége
Az elmúlt 60 év során a nők derékbősége átlagosan valamivel több mint 15 centiméterrel megnőtt, mivel a mai nők nem végeznek annyi házimunkát, mint az ötvenes években - állítják a kutatók.
Mosást és vasalást vállal: Liam Neeson pályát módosított
Pályát módosított a Csillagok háborúja egykori sztárja! Persze nem mond búcsút végleg a filmvilágnak Liam Neeson, csupán egy kicsit kipróbálta magát egy másik szakmában is.
- címkék:
- Liam Neeson
- vasalás
- házimunka
- Címkefelhő »
Ragyogóan tiszta otthon 60 perc alatt - Tippek a nagytakarításhoz
Nincs sok időd, hogy rendbe szedd az otthonodat, vagy karácsony után nincs kedved ismét a nagytakarításhoz? Nem gond! Akár egy óra alatt is összedobhatod a lakást.
- címkék:
- takarítás
- házimunka
- karácsony
- Címkefelhő »
Elsősegély túlhajszolt anyáknak: így lesz mindenre időd!
Napjainkban egyre többen panaszkodnak időhiányról, túlterheltségről. Különösen igaz ez akkor, ha egy nőnek a hivatás és a család frontján is naponta helyt kell állnia.
- címkék:
- stressz
- házimunka
- gyereknevelés
- Címkefelhő »
Férfias kifogások
Ha a férfiak meghallják a házimunka szót, millió frappáns kibúvót képesek előhúzni a tarsolyukból. Álljanak itt most a leggyakrabban használt férfiúi kifogások! De hölgyeim, egy percig se aggódjatok, mert amit eddig válasz nélkül hagytatok, arra most tálcán kínáljuk a megoldást!
- címkék:
- férfiak
- házimunka
- kifogás
- Philips
- Címkefelhő »