gyereknevelés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A két leggyakoribb hisztifajta és kezelési útmutató hozzájuk
Rémes kétéves! – szokták mondani és bizony ennek a kijelentésnek van némi alapja. Persze akadnak igazi kisangyalok is a gyerekek között, ám a legtöbb csemete ebben a korban inkább egy kisördögre hajaz – fõleg, ha kitör belõle a hiszti.
Nem volt egyszerû: így egyeztette össze a gyereknevelést a karrierrel Karikó Katalin
Karikó Katalin 1978-ban kezdte meg kutatói karrierjét, de hamarosan megérkezett a kislánya, így nem volt egyszerû összeegyeztetni a gyereknevelést a munkájával. Elárulta, a bölcsõde nagy segítség volt.
Kokain és egésznap síró csecsemõk: ezek a múlt rettenetes gyermeknevelési szokásai
A pár éves gyermek édesen játszik, majd amikor elesik, anya odasiet gyógypuszival kezelve az apró horzsolást, és öleléssel nyújtva biztonságot. Az odafigyelés, óvás és fejlesztés, a szülõi tudatosság és fejlõdés ma természetes, de volt idõ, amikor a gyermeknevelés inkább emlékeztetett egy a kertben láncra vert kutya idomítására.
Köllõ Babett: "Millával újraélem a tinédzseréveimet"
Az elmúlt egy év Babett életében is több megoldandó helyzetet hozott. A gyönyörû színésznõ õszintén mesélt a munkanélküliség miatti motiváció vesztett, depressziós napokról, és a lányával való különleges kapcsolatáról is.
5 dolog, amit jó, ha elõre tudsz az anyaságról
Bár tudtam volna ezeket gyermekvállalás elõtt! Persze, ennél az öt pontnál jóval több ilyen van, de talán ezek a magjai mindennek. Ezért most megosztom veletek, hátha másnak még idõben hasznára válnak.
Lehet, hogy Drew Barrymore-t már nem látjuk több filmben
Drew Barrymore felhagyna a színészettel, azt is elmondta, hogy miért.
Könyörgöm, értsd meg, a játszótér nem dühöngõ!
Kisgyerekes anya vagyok, így a játszóterek látogatása egyszerûen elkerülhetetlen program, bármennyire is kiráz tõle a hideg. Na jó, nem mindig, de az esetek nyolcvan százalékában, és nem a gyerekekkel van bajom, sokkal inkább a szülõkkel...
Nyolcévesen már egyedül jártam iskolába – Ezért ma megköveznék az anyámat
Kis gyerek kis gond. Nagy gyerek nagy gond. Valóban így lenne vagy csak mi, szülõk generáljuk a problémákat? Régen tényleg annyival könnyebb volt gyereknek, na meg persze anyának és apának lenni?
A szülõk titkos élete, avagy egyszer mindenki lebukik
A szülõ is ember. Ezt gyerekként nehéz volt elhinni, hiszen a felnõttek olybá tûntek, mint a félistenek, akiknek a szava szent. Ha kértek valamit gondolkodás nélkül csináltam, ha pedig rám dörrentek, úgy éreztem összedõl a világ. Aztán egyre idõsebb lettem, felnõttem, ám korántsem érzem magam „félistennek".
A gyereknevelés 7+1 buktatója!
Gyereket nevelni - fõleg, ha "totyogós" korban van - néha komédia, olykor tragédia, de mindenképpen bõségesen tartogat drámai perceket a szülõ számára. Mintha csak egy saturészeg szerettedre kellene felügyelned, aki mindenre képes, de semmitõl sem fél...
A házimunkát végzõ gyerekek sikeresebb felnõttek lesznek
A házimunka nem mókás dolog, sok szülõ így áll hozzá, amit nem szándékosan, de közvetítenek a gyermekeik felé is. Így nem meglepõ, ha se a kicsik, se a nagyok nem akarnak a játékot és egyéb otthoni elfoglaltságukat megszakítva porszívózni vagy mosogatni. A te dolgodat is megkönnyíti, ha besegítenek a gyerekek, de ezen túl is van egy nagyon erõs érvünk, miért is kell a csemetéknek házimunkát végezniük.
- címkék:
- szülõ
- gyerek
- házimunka
- gyereknevelés
- Címkefelhõ »
Szorítsátok vissza a szörnyeket az ágy alá: gyõzzétek le a sötétségtõl való félelmet
A legerõsebb gyermeki félelem a sötétségben bújik meg: árnyékok, hangok, szörnyek, az ismeretlen mindenhol. Ez bizony rémisztõ. Most mutatunk pár trükköt, melyek segítségével megszabadulhat gyermeked ettõl az igazán szorongató, és az egész család életét megkeserítõ félelemtõl.
Az egykori pornósztár, Katie Price gondozásba adja 18 éves, fogyatékkal élõ fiát
Katie Price meghozta élete egyik legnehezebb döntését: fiát egy olyan bentlakásos intézménybe adja, ahol foglalkozni tudnak a fiú speciális igényeivel.
Akkor lett igazán anyám, miután elmenekültem otthonról...
"Olyan büszke rád anyukád, azt mondja, te vagy neki a leggyönyörûbb" - meséli Móni, miközben a körmömet reszeli. Hozzá jár ugyanis manikûröztetni anyám is. Hat éve költöztem fel Pestre, egyébként nem véletlenül.
Hódi Pamela tanult a hibáiból, második gyermekét másként szeretné nevelni
Hódi Pamela Kiss Virággal beszélgetett a LifeTV-n futó FittMami sorozat vendégeként, várandósságáról és születendõ lányának nevelésérõl is.
Ki dönti el, hogy jó anya vagyok-e?
Zita vagyok. Nõ vagyok. Anya vagyok. Hétköznapi, egy a sokból, de kiváltságos, mert anya vagyok. Mindig is az akartam lenni, nem tudom miért, csak éreztem. Talán a saját anyukám miatt, aki a mai napig feltétel nélkül szeret – ezúton is köszönöm neki, hogy megtanított szeretni.
Gyereknevelés: Bárki bármit mond, te tudod igazán, mi nektek a tuti!
Már elõre érzem, hogy nem fogom tudni jól megírni ezt a témát. De már olyan régóta gyûlik bennem. Vártam, vártam, hogy talán letisztul. De aztán szembejött egy cikk. És ott éreztem: nem várok tovább, lesz, ami lesz, ezt most ki kell írnom magamból.
Ezzel a módszerrel veszi rá a gyerekeit George Clooney arra, hogy jól viselkedjenek
A világhírû színész, George Clooney ikrei már háromévesek és bizony, igazi kis ördögfiókák, akikre nagyon oda kell figyelni, nehogy valami csíntalanságot kövessenek el. Clooney-nak azonban egy jól bevált trükknek köszönhetõen mindig sikerül jó irányba terelnie õket.
Apa mindent tud - kivéve azt, hogy kell szeretni...
Nemsokára kiírják, melyik kaputól indul a gép, Csabika, a kijelzõt kell figyelni. De apa okos, és tudja, schengeni országba megyünk, szóval, fogadjunk, hogy a tizenhetes lesz! A nem schengeni azt jelenti, hogy útlevélvizsgálat meg vámvizsgálat is kell, csak úgy lehet be- és kilépni az adott országból.
Hogyan neveljünk erõs lányokat?
Egyik nap utaztam hazafelé munkából a villamoson, és fültanúja voltam egy hat év körüli kislány és édesanyja beszélgetésének. A kislány arról panaszkodott, hogy az oviban egy fiú piszkálta õt és még a haját is meghúzta. Anyukája erre megsimogatta az arcát és félmosollyal azt válaszolta neki: "Jaj, hát biztosan csak azért csinálta, mert tetszel neki."
„Anya, engem vagy a tesót szereted jobban?” – Létezik jó válasz!
A testvérféltékenység teljesen normális, gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy elõbb utóbb felüsse fejét a családban. Ki hány ölelést és puszit kap, mennyi idõt tölt anyával, kinek nagyobb fél milliméterrel a megvajazott kiflije? Egy kisgyermek számára ezek bizonyos életszakaszban kardinális kérdések, fõleg, ha a másik fél a testvére. Ám a legfontosabb, hogy kit szeret jobban anya!
Te csak a párom vagy, nincs jogod beleszólni a gyerekeim életébe!
Sok felnõtt kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem az lesz élete végéig a párja, akivel összeházasodott és családot alapított.
A gyerekneveléshez mindenki ért
A focihoz és a politikához mindenki ért – szokták ironikusan mondani, ám én kiegészíteném azzal, hogy a gyereknevelés szintén az a témakör, amelyben mindenki igazi szakértõ, még az is, aki sosem látott gyereket közelrõl.
Hogyan foglald le a 12 hónapos csemetédet
A baba elsõ éve tele van újdonságokkal és izgalmakkal. Rengeteget fejlõdik ebben az idõszakban a kicsi, aktivitása pedig folyamatosan növekszik. Egész nap figyel, tanul, ugyanakkor már nem csak passzív szemlélõje a körülötte történõ dolgoknak, de bizony õ maga is részt akar venni mindenben.
Jótanácsok: hogyan öltöztesd õsszel a gyereket
Õsz. Rozsdabarna, napsárga lombkoronák. Illatos avar. Hosszú séták az erdõben. Ez az egyik arca, az indián nyár. Máskor azonban köd, esõ, szél és hideg jellemzi. Ilyenkor pedig okosan öltözni sem egyszerû feladat, fõleg ha egy óvodáskorú gyerkõcrõl van szó.
Óvodai beszoktatás kicsit más szemmel
A szülõi lét egyik fordulópontja, amikor a gyermekünk óvodás lesz. Egyesek rettegnek ettõl a perctõl, míg mások alig várják, hogy visszakapják a régi függetlenségüket - vagy legalábbis annak apró morzsáját. Bármelyik csoportba is tartozol, egy biztos, az óvodai beszoktatást követõen sok dolog meg fog változni.
Osvárt Andi a Dancing with the Stars után kisbabát szeretne - magánéletérõl vallott
A Dancing with the star volt az utolsó pont Osvárt Andi szakmai bakancslistáján. Elmondása szerint mindent megélt, amit szeretett volna, így hamarosan ideje a babavállalásnak is.
Földes Eszter vallomása: „A gyermekvállalás küzdelmeivel is dolgom volt, van”
A színésznõ nem tervezett családot alapítani, ám az élet úgy hozta, hogy Lovasi Andrással egymásba szerettek, aki viszont nagyon vágyott gyerekre.
Kemény kijelentés: 14 évesen elküldené otthonról kislányát Berki
Berki Krisztián a Bréking címû mûsorban meglepõ kijelentést.
A babamasszázs elõnyei
A legtöbb ember kifejezetten szereti a masszázst, ám amellett, hogy ez egy nagyon kellemes idõtöltés, számos pozitív hatással is rendelkezik. A sportolók, ülõmunkát végzõk, ízületi panaszoktól szenvedõk sokat tudnának mesélni arról, hogy mi mindent köszönhetnek egy jó masszázsnak, de nem csak náluk alkalmazható a módszer, hanem bizony a kisbabáknál is.
Gyermekkori depresszió - gyakoribb, mint hinnéd!
Gyerekek - teljesen átlagos, amikor egyikük szótlanabb, másikuk pedig minden lében minimum három kanál. Van, aki hamar beilleszkedik egy óvodai, iskolai közösségbe, van, akinek ez nehezebben megy.
Gyereknevelési mítoszok, amikkel most leszámolunk
Mindenki szülõ automatikusan a saját anya, apa-gyerek mintáját alkalmazza, ezekbõl csupán megfelelõ tudatossággal lehet kilépni. A gyereknevelés nem tanulható se könyvbõl, se fórumokról, se baráti jótanácsokból. Fontos, hogy tudd, mi a célod és a tetteidet ehhez igazítanod. Az elsõ lépés a jó szülõvé válás útján a rosszat elkerülni. Ebben segítünk most.
Felelõs vagyok a felnõtt gyerekem tetteiért?
- Atyaég, mi volt ez? - A két asszony riadtan egymásra nézett a robaj hallatán.
A leggyakoribb viselkedési problémák kisgyerekeknél
A legtöbb szülõ tökéletesnek látja a saját csemetéjét. A legszebbnek, a legjobbnak, s ha néha huncut is, csak legyint, s elintézi azzal, hogy az összes gyermek csíntalan. Ám minden szülõnél eljön az idõ, amikor szembe kell néznie bizonyos, gyerekekre jellemzõ viselkedési problémákkal.
A túlterhelt gyerekekbõl frusztrált felnõttek lesznek...
Túlságosan felgyorsult minden, információ dzsungelben élünk, videójáték túltengésben. Viszont az idõnk szûkre szabott, borzasztóan kevéssel gazdálkodhatunk, és mi, felnõttek, sokszor jobb helyzetben vagyunk, mint a gyerekek.
Ha kisgyerekes szülõt szeretsz, csak második leszel az életében!
"Egész hétvégén a gyerekeivel foglalkozik, döntse már el akkor, kivel van" - halljuk sokszor azoktól a nõtársainktól, akik elvált, kisgyerekes apukával kötnék össze az életüket.
Soltész Miklós: A gyermeknevelésben sokat segít a keresztény egyházak tanítása
Ahogyan a gyermekneveléshez szükség van a családra és a pedagógusok munkájára, lelkiismeretességére, úgy abban a keresztény egyházak tanítása is sokat segít - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára egy új katolikus óvoda vasárnapi átadásán, Törökszentmiklóson.
Egy jó anya néha elzavarja a családot, hogy pihenhessen!
Azt mondják, egy héten egy nap, egy hónapban egy hétvége és egy évben egy teljes hét felmentés jár a szülõi feladatok alól. Meg azt is mondják, hogy boldog gyereket csak akkor tudsz nevelni, ha te is boldog vagy.
Kisgyerekkel a fogorvosnál – érvek és tippek
Általánosan elterjedt tévhit, hogy a tejfogak gondozása nem annyira fontos, mint a maradó fogaké. Ezért sok szülõ félvállról veszi a fogmosás kérdését az elsõ néhány évben, a fogorvos meglátogatása pedig eszükbe sem jut, amíg meg nem jelenik egy fájó, szuvas fog.
A fogzás tünetei és enyhítésük
Nyûgösség, sírdogálás, álmatlan éjszakák, hasmenés, kiütések, láz. Ezek a tünetek akár azt is jelenthetik, hogy a babánk a fogzás idõszakába lépett.
Anyám tönkretette a gyerekkorom, de én hálás vagyok érte!
Most valami nagyon szépet szeretnék neked mondani. Valamit, ami csak rólad szól, amitõl összeszaladnak a könnyek a szemedben. Valami olyat, amit csak te érdemelsz meg, senki más ezen a világon.
Anyaként te csak második lehetsz a prioritási listádon...
Vasárnap este 21:35. Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor mindenki kipihenten várja a hét kezdetét. Csak lazán heverészünk a kanapén, miközben valami buta film zörög a tv-ben. Kipihentek vagyunk, hiszen a hétvége a pihenésrõl szól.
Így ápoljuk a babák és a kisgyerekek fogait
A tejfogak ápolásával kapcsolatban sokan csak legyintenek, mert úgy gondolják, hogy néhány év múlva úgyis kihullanak, akkor meg minek erõltessék a babák és kisgyerekek által sokszor nem kedvelt fogmosást. Pedig ezzel nem csak a tejfogak – és a maradó fogak – épségét kockáztatják a szülõk, de azt is, hogy a szájápolási rutin nem épül be a napirendbe, ennek pedig felnõttként komoly következményei lehetnek majd.
Vasvári Vivien és Zsigmond gyermekei nagyon szeretik egymást
Vasvári Vivien és kedvese már hosszú hónapok óta egy párt alkotnak: most kiderült, hogy reagáltak a gyerekek a változásra.
Justin és Hailey Bieber ennek szellemében neveli majd gyerekeit
A pár még ugyan csak egymás társaságát kívánja élvezni egy darabig, de abban biztosak, hogy akarnak majd gyereket a jövõben. Justin és Hailey Bieber azt is tudja, hogyan nevelik majd õket.
Tóth Gabi és Krausz Gábor hibát követtek el kislányukkal kapcsolatban
Krausz Gábor és Tóth Gabi mérhetetlenül büszkék gyönyörû kislányukra, Hannaróza Marikára. Nem is csoda, hogy folyamatosan fotókat posztoltak róluk közösségi oldalaikra. Ennek azonban vége, nem láthatjuk többé a kicsit...
Néhány tipp a szobatisztaságra szoktatáshoz
A szobatisztaság a gyermeknevelés egyik fontos mérföldköve. Egyrészt alig várják a szülõk, hogy végre sutba dobhassák a pelenkázás nyûgét, másrészt pedig ez az a feltétel, amely nélkül a gyermek nem kezdheti meg az óvodát, így a 3. életévüket betöltött, ám még nem szobatiszta csemetékre és szüleikre kifejezetten nagy nyomás nehezedik.
Ha gyereked lesz, már nem lehetsz introvertált!?
Introvertáltként az élet egészen addig tök egyszerû, amíg nem lesz gyereked. Ezzel együtt pedig az idõd és energiád nem felezõdik meg úgy, hogy a családodon kívül leginkább csak magaddal tudsz és akarsz foglalkozni.
Elváltam, mert a feleségemet elkényeztetett hercegnõnek nevelték!
Aki gyakorló szülõ, az jó, ha tudja: bármilyen elvet is vall a gyermeke nevelése során, az egész életét befolyásolja majd. Ha ügyes, akkor jó, ha kevésbé ügyes, akkor rossz értelemben...
Ajánlott tápanyagok és ételek hiperaktív gyerekeknek
Bizonyos kutatások szerint egyes anyagok fokozzák a hiperaktivitás tüneteit, ezért fogyasztásuk az ADHD-s gyermekek számára kifejezetten nem ajánlatos. Más élelmiszerek azonban jótékonyan hatnak az idegrendszer mûködésére és eredményesek lehetnek az ingerlékenységgel, a nyugtalansággal és a koncentrációzavarral szemben.
A hiperaktivitás jellemzõi és kezelése
A gyerekeknek alapvetõ szükségletük, hogy mozogjanak, energiáik határtalanok, ám akad néhány olyan gyermek is, akiknél ez már-már extrém méreteket ölt. Vajon mikor beszélhetünk életkori sajátosságról és mikor hiperaktivitásról?
Az apák feladata megtanítani a fiúkat, hogyan bánjanak a nõkkel.
Sokszor hallom a panaszt: "A pasik nem tudják, hogy kell bánni a nõvel. Meg kellene nekik tanítani. Valaki adjon útmutatót a kezükbe!" Talán valóban így van, és nem minden férfinak van tiszta képe arról, hogyan is kellene bánni egy nõvel. Kinek a feladata lenne ezt megtanítani?
Mikor érik meg a gyermek a szobatisztaságra
A szobatisztaság témája legalább annyira kényes kérdés az anyukák körében, mint mondjuk a szoptatás. Egyesek szinte már versenyt csinálnak abból, hogy kinek mikorra válik a babája szobatisztává, holott a túlzott elvárásokkal nem csupán saját magukat frusztrálják, de a gyermeknek sem tesznek jót.
Alicia Silverstone büszke rá, hogy együtt fürdik 9 éves fiával
Alicia Silverstone gyermeknevelési elvei igen sajátosak. És noha ezt már megszokták a rajongók, most azért mégis kiakadtak a szõke sztárra.
Szuper gyereknevelési trükkök szülõktõl szülõknek
A gyereknevelés távolról sem könnyû feladat. Fontos megismernünk saját gyermekünk személyiségét, elfogadnunk és apró mozdulatokkal csiszolgatnunk, de sosem annyira, hogy más formát öltsön! Le kell fektetni bizonyos szabályokat, melyekhez minden körülmények között ragaszkodnunk kell. Ezek minden családban mások lehetnek, ám néhány ötlet idõnként jól jöhet más szülõktõl.
- címkék:
- szülõ
- gyerek
- hiszti
- gyereknevelés
- Címkefelhõ »
Aljas rágalom, hogy a férfiaknak lövésük sincs a gyereknevelésrõl!
Utálom, amikor egyes nõk - õsanya felkiáltással a mellüket verve - azt hangoztatják a férfiakra köpködve, hogy a férfiak soha nem vették ki a részüket a gyereknevelésbõl. Jóisten gyere le, ez mekkora ostobaság!
Anyám egy szörnyetegnek szült gyereket...
Úgy nõttem fel, hogy mindig ketten voltunk. Anya és én. Persze jártam óvodába, iskolába, különórákra, voltak barátaim, még le is diplomáztam, de otthon mindig kettesben voltunk.
Szegények voltunk, de anyám szeretete gazdaggá tett...
- Gyerekkoromban nagy szegénységben éltünk. Csak a legszükségesebbekre futotta, édesanyám mégis szép ruhákat álmodott nekünk. Pénz és lehetõségek nélkül...
Válogatós a gyerek? Talán szenzoros integrációs zavara van!
Én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én speciel imádom a háztartási kekszet. De csak a négyzet formájút, a kör alakút nem. És szeretem a húslevesbe való csigatésztát és cérnametéltet, de az eperlevélért már korántsem rajongok.
Ki tanítja meg szexelni a gyerekeket?
Ki tanítja meg szexelni a gyerekeket? Senki. A szerencse. Ha szerencsés, és jó élményt szerzett az elsõ alkalommal, akkor ez lesz az alapvetése. Ha rossz élményt szerzett, ha csalódott, fájt neki, vagy megszégyenült közben, akkor ez lesz az alapvetése.
Férfivélemény: A fiúkból az apáknak kell férfit nevelni!
Azt hiszem, minden fiús apuka nevében mondhatom, gyakran megesik, hogy a fiunkra nézve megpróbáljuk elképzelni, milyen ember lesz majd, ha felnõ. Hasonlít majd rám? De legfõképp... milyen férfi lesz belõle?
Sosem szégyellem, ha apaként könnyezem...
Tavasz van, itt az ideje a nagytakarításnak. Talán furcsa, hogy férfi létemre szeretem ezt, de így van - most is nagyon vártam. Egy egész hetet szántam rá, persze azért úgy, hogy közben maradjon idõm olvasni és pihenni is.
Mádai Vivien õszinte vallomása: néha fárasztó a gyereknevelés
Mádai Vivien is karanténba vonult családjával néhány héttel ezelõtt. A Mokka csinos mûsorvezetõje csupán az élõ adás kedvéért mozdul ki otthonról. Õszintén vallott arról, hogyan érzi magát.
Hisztis a gyerek? Bízd rá a kannibál anyára, majd õ elintézi!
A közönséges temetõbogarak nem csupán a természetben elhullott állatok eltakarításában játszanak hatalmas szerepet, de igen különleges módszerrel mutatnak (ellen)példát a követelõdzõ gyerekek megregulázását illetõen is: ha hisztiznek, vacsora lesz belõlük.
Home office-ban anyaként: Ilyen amikor egy 3 éves a kollégád!
Amikor kiderült, hogy az óvodák bezárnak, mi meg otthon maradunk home office-ban a 3 éves gyerekünkkel, csak annyit kérdeztem: maradjak itthon a gyerekemmel, a saját házamban?
"Ha még nem szültél gyereket, ne szólj bele!"
Néha úgy érzem, hogy bizonyos kérdések teljesen megosztják a nõket. Vannak persze dolgok, amikben összetartunk, nemcsak a barátnõinkkel, hanem az online térben, vadidegenekkel is.
Koronavírus: A lányom szorong az iskolabezárás óta!
Nem sok idõ telt el, mióta bezárták az iskolákat. Én már nagyon vártam ezt a lépést, mert a bezárás elõtti néhány nap folyamatos kétségek közt telt: jó, hogy engedem a gyereket közösségbe?
Imádom a gyerekem, de utálom az anyaságot!
Túl sok teher hárul rájuk, eleve hátránnyal indulnak a munkahelyen, rengeteg ítélkezéssel találkoznak, és sok az ellentmondásos üzenet - ezt nevezték az anyaság sötét oldalának a nõk egy kötetlen beszélgetés során.
Gyerekként eldobtál, de a pénzemet szeretnéd...
Szinte minden éjjel felriadok pontosan kettõkor. Nagyjából fél óra alatt nyugszom meg. Addigra már elhiszem, hogy a saját otthonomban, a feleségem mellett vagyok. Senki nem fog bántani, és senki nem fogja elvenni a párnám alá dugott egyetlen kis értékemet. Mindaz, amitõl félek, rég volt. Már nem kell a párnám alá dugnom semmit. Biztonságban vagyok.
Hisztis kölyköket neveltek, az enyém nem ilyen lesz!
Lassacskán elmegy a kedvem attól, hogy bárkinek is hangoztassam: belátható idõn belül szeretnék gyereket vállalni. Mert akinek nincs gyereke, egyszerûen nem tud mit kezdeni a témával. Így hát nagyrészt beáll a kínos, tücsökciripelõs csend.
Férfivélemény: Miért jó apának lenni?
Bárki bármit mond, az apaságra nem lehet felkészülni. Mert apának lenni nem mindig móka és kacagás... De azért valljuk be, a legtöbben arra számítunk, hogy mégis az lesz.
Miért mondja a gyerekem, hogy nem szeret?
"Nem szeretlek!" - kiabálja a dackorszakos kisfiú az anyjának, mert az nem engedte meg neki, hogy a bátyja 37-es cipõjében induljon el a játszótérre. Az anya meghallja, mélyen szíven üti, aztán belegondol: egyszer ennek is vége lesz.
Szulák Andrea: "Lehet létjogosultsága egy anyai pofonnak"
Szulák Andrea elárulta, vannak bizonyos helyeztek, amikor szerinte van létjogosultsága egy-egy anya pofonnak.
- címkék:
- Szulák Andrea
- gyereknevelés
- pofon
- Címkefelhõ »
A túl magas szülõi elvárások tönkreteszik a gyereket.
"Ha nem sikerül neki, az lesz életem legnagyobb csalódása" - mondta egy anya, aki az elsõ osztályos felvételijére igyekezett felkészíteni, helyesebben felkészíttetni a fiát.
Hiteltörlesztõ és gyereknevelés ez maradt nekem...
Sokan azt gondolják: ha nincs férjed/élettársad/pasid, ha egyedül élsz a gyerekeiddel, akkor tutira arra vársz, hogy találj magadnak valakit, aki eltart. Akkor is, ha nem.
Ellopott ruha, kulcsra zárt ajtó: sztárok furcsa gyereknevelési szokásai
Madonna szokatlan módszerrel vette rá a lányát a rendrakásra, Kristen Bell pedig rendhagyó módon oldotta meg, hogy a gyereke ne zavarja õt éjszaka. Jennifer Lopez a technikai eszközök használatát korlátozza a gyerekeinél, Kim Kardashian csak bizonyos ruhákat ad rájuk, Mila Kunis és Ashton Kutcher pedig a karácsonyról vall érdekes elveket. Milyen nevelési módszereket alkalmaznak a sztárok? Mit engednek meg a gyerekeiknek, és mit nem? Páran már nyilatkoztak errõl, lássuk, mit meséltek!
- címkék:
- média
- sztárok
- tévé
- szórakozás
- gyereknevelés
- Címkefelhõ »
Kedves Anyuka! Az iskolai farsang NEM rólad szól!
Ne olvassa el ezt az írást az, aki mámorosan várja a farsangi szezont, a karácsonyi sütivásárt vagy a húsvéti tojásrakást! Aki aktív közösségi édesanyaként avagy édesapaként szervezi a szülõk és gyermekek iskolán kívüli elfoglaltságait. Annak se ajánlom, aki mindig idõben befizeti az osztálypénzt, és aki mindig talál tiszta, párba rendezett zoknikat talál a szekrényben.
A 21. századi kismamák teljesen feleslegesen stresszelik egymást!
Azt mondják, túl van pörögve ez az egész kismama és anya téma. A csapból is az folyik, hogy hogyan tudod a leginkább fejleszteni a gyereked, hogy mi mindent kell megtenned azért, hogy ne sérüljön lelkileg a 2 hónapos csecsemõd.
Telefonfüggõ szülõk: Zombiként élsz a gyereked mellett!
Mintha egy számítógépes zombis játék díszletei közé kerültem volna, amikor belépek a fehérre festett falú, padokkal berendezett váróba. Mégsem az ingerszegény környezet az, ami miatt így érzem magam.
Õrület? A hároméves gyerekek fele már okostelefont használ
A három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket; fõként okostelefont, tabletet és notebookot – derült ki a Huawei Techologies Hungary kutatásából, amely az Y-generációs szülõk digitális nevelési szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a szülõk annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idõsebb korban lenne érdemes megengedni számukra az okoseszközök használatát. A gyermekek 42 százaléka ugyanakkor napi 1 óránál kevesebbet használja szülei okostelefonját, fõként videózásra, mesenézésre és játszásra.
Greta May: Kihasználni a férfit - csak ennyit akarsz?
Nézte az anyját, ahogy idegesen kinyomja a telefont, és tudta, hogy megint költözni fognak. 14 évesen már rutinja volt benne: simán megkülönböztette, hogy átlagos összeveszés zajlik éppen, vagy végleges.
Für Anikó vallomása: "A nehézségekbõl tudunk tanulni, és magunkat megismerni" - Videó
Für Anikó szerint a siker eléréséhez bizony szükségesek próbatételek és kudarcok is az élet során. A színmûvész kisfiát, Andrist is ezek az elvek szerint neveli, melyekrõl most a Mokka stúdiójában beszélt a mûsorvezetõkkel.
"Az én gyerekem nem hazudik!"- Vagy mégis…?
Ott álltam én, az óvó néni és a 3 éves kislányom. Az óvónõ épp arról gyõzködte a teljesen megszeppent gyereket, hogy biztosan nem bánthatta az a kisfiú, akirõl állítja.
Dörök Vanda: A rajzfilmfüggõség jelei - és amit tehetsz ellene!
A túl sok rajzfilm tönkreteszi a gyereked agyát! A villogó képernyõk meg a kis szemeit. Ha nem tudtok mértéket tartani, nagy valószínûséggel a kis drágád hamarosan szivacsos agyú kripli lesz. A mérték pedig, az ajánlások szerint, nem több, mint max napi 15-20 perc - 3 év alatt pedig semmi. Tudom, ez borzasztóan kevésnek tûnik.
Rajtakapott minket a gyerek az ágyban - most aggódjak?
Egy meghitt este történt, amikor a gyerek végre ágyba került. A párom egész nap arra várt, hogy végre kettesben maradjunk. Azt sem bírta kivárni, hogy eljussunk a hálószobáig. Még a nappaliban elõjátékba kezdett.
Ha nem érted a kamaszt, veled van baj: változz meg!
A szülõk nagy része azon kesereg, hogy a kamasz gyereke titkolózik. Nem oszt meg vele semmit. De mi van akkor, ha mégis megosztja veled azt a finom káoszt, ami a kis fejében van?
Egy képzelt világban oldjuk a gyerekek félelmeit: Drámakommandó
Cyberbullying, klímadepresszió, családi mikrodrámák - a gyerekkori szorongások megmaradtak, csak a témák változtak. Mitõl félnek a mai gyerekek, és miben segíthet a drámaóra?
A gyerek tükör - ha rossznak látod, magadat hibáztasd!
Szülõként hatalmas felelõsségünk van a gyermekeink felé - ez minden generációra igaz. Amit "kicsiben" mûvelünk, az társadalmi léptékben az egész emberiségre kihatással van. A jövõt alakítjuk a jelenben.
Tiniterhesség: Amikor a döntés az egész család életére kihat
Bár a kamaszlányok jelentõs része a védekezés elmaradása miatt, véletlenül esik teherbe, léteznek tinik, akik tudatosan - már amennyire ebben a korban tudatosságról beszélhetünk - vállalnak gyereket.
A gyerekek képernyõideje nem ördögtõl való dolog
A világ egyik legérzékenyebb témája következik: képernyõidõ a gyerekek számára. Kevés olyan téma van, ami ennél több indulatot váltana ki, ezért mindenkit kérek szépen: ne ítélkezzünk, ezúttal gondolkozzunk szabadon!
Engedd dönteni, hibázni a gyermeked!
Meddig szabad elmennünk abban, hogy vigyázzunk a gyermekünkre? Ki teszi helyesen: az, aki mindenhova elviszi, suliba, sportra, szakkörre, vagy az, aki reggel útjára bocsátja, és majd csak délután találkozik vele, és veszi a gondjaiba újra?
Müller Péter: Minden ember egy egyedi mûremek
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 413. rész.
Rontja a szülõ-gyerek kapcsolatot a kétnyelvû nevelés?
Eldöntöttem: ha gyerekem lesz, akkor kétnyelvû lesz. Nem azért, mert manapság ez olyan divatos dolog. Hanem azért, mert az apukája lengyel - ahogy a rokonaink fele -, így nem lesz elõnytelen, ha tud velük beszélgetni.
Attól, hogy anya vagy, még ne a gyereked legyen az életed értelme!
Attól, hogy anya lettél, még az maradtál, aki addig voltál. Attól, hogy anya lettél, még számtalan más is vagy. Ne csak egy szerepedet éld meg! Ne légy 100%-ban csak anya!
A bátorság nem állandó, az csak egy állapot!
Szabó Erikkel beszélgettem. Aki apa, író, tanár, coach, és olyan kivételes embere ennek a világnak, akihez hasonló még nagyon sok kellene.
Anyámék nem értették, hogy többre vagyok képes náluk!
Vannak ismerõseim, akiket úgy neveltek, hogy õk a legokosabbak és a legügyesebbek a világon. Akkor is, ha nem. Ezt akkor, gyerekként viccesnek tartottam, hogy hát mindenki tudja, hogy Zsolti igenis béna, amikor focizunk - de õt nem zavarta.
Kegyetlenség egy anyától, ha a sérült gyerekét intézetbe adja?
Mit tennél, ha a szíved alatt hordott gyerek orvosi mûhiba miatt sérülten születne? Van, aki azonnal lemond róla. Van, aki intézményt keres neki, és látogatja, míg él. Van, aki önmagát feláldozva erõn felül gondoskodik róla, akár egy életen át...
3 film, amit minden kiskamasznak látnia kellene!
Nincs könnyû dolgod, ha le akarsz ülni egy 8-12 év körüli gyerekkel filmet nézni. Persze, rengeteg tévémûsort találni, ami ezt a korosztályt célozza meg, de sajnos ezek nagy részét a rikácsoló rajzfilmek és a túltolt, mesterkélt tini vígjátéksorozatok teszik ki.
Oszter Alexandra és Bárdosi Ildikó is úgy véli, tudnunk kell nemet mondani gyermekünknek
Az egyik legnehezebb dolog a szülõi létben, nemet mondani gyermekünknek. E nélkül azonban lehetetlen kialakítani azokat a szabályokat, melyek mentén biztonságban érezheti magát a kicsi.
Gyereknevelési elveirõl vallott Sági Szilárd
Sági Szilárd és párja, Szilvi családi életükbe engedett betekintést. A szakács azt is elárulta, hogy mi az, amivel gyermekei szívesen foglalkoznak.
- címkék:
- Sági Szilárd
- fõzés
- gyereknevelés
- Címkefelhõ »