elbocsátás

címke rss

Lapátra tettek egy sor középvezetőt Matolcsy minisztériumában

Gazdaság2011.05.03, 14:27

Hetente egy-két kormánytisztviselőt bocsátanak el az NGM-ből, a legtöbb felmondás a volt pénzügyminisztériumi részleget érinti. Indoklás nélkül mentettek fel több alkalmazottat, köztük osztályvezetőket, de egy helyettes államtitkárnak is útilaput kötöttek a talpára. Több elbocsátott munkatársat már a mostani minisztériumi vezetés nevezett ki, ezért az [origo]-nak nyilatkozó források szerint bizonytalanság uralkodik a tárcánál.

Negyvenezer dolgozóját küldi el a Panasonic

Gazdaság2011.04.28, 11:49

Összevonások miatt közel 40 ezer dolgozóját bocsátja el a Panasonic a jövő év végéig. A lépés főként a tengerentúli dolgozókat érinti majd.

Felsorolta a kormány, mi kell a tisztviselők kirúgásához

Itthon2011.04.22, 17:41

Benyújtotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely a kormány- és köztisztviselők elbocsátásának szabályozását tartalmazza. Erre azért kényszerült, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az indoklás nélküli elbocsátást.

"Belehúztak a létszámleépítésbe" - perre készül több, indoklás nélkül kirúgott köztisztviselő

Gazdaság2011.04.07, 09:06

Nem minden kormányhivatalban állították le az indoklás nélküli kirúgásokat az után sem, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az indoklás nélküli elbocsátásokra lehetőséget adó jogszabályt - állította az [origo]-nak több érintett. A megkérdezett, indoklás nélkül elbocsátott köz- és kormánytisztviselők mindegyike azt mondta, munkaügyi bírósághoz fordul, többen közülük azt mesélték, hogy az indoklás nélküli kirúgás sértő és megdöbbentő volt. Egy szakszervezeti vezető szerint az önkormányzati kirúgások mögött alapvetően nem politikai okok állnak, egyszerűen sok helyen elfogyott a pénz.

Elbukott az Alkotmánybíróságon a köztisztviselők kirúgásáról szóló törvény

Itthon2011.04.05, 15:56

A kormánytisztviselők után a köztisztviselők esetében is alkotmányellenesnek találta az indoklás nélküli felmentés lehetőségét az Alkotmánybíróság. A törvénymódosítás beterjesztői azzal érveltek, hogy a korábbi szabályok bebetonozták az alkalmatlan tisztviselőket is. Az alkotmánybírók szerint lehet könnyíteni a felmentési szabályokon, de az indoklás nélküli kirúgás több alapjogot is sért.

Kényszerű elbocsátások az Opelnél

Gazdaság2011.03.18, 11:56

Mintegy 1200 dolgozó elbocsátása várható az Opel bochumi gyárában az üzemi tanács pénteki közlése szerint. A leépítést az anyavállalat, a General Motors szorgalmazza. A háttérben az áll, hogy az eredeti tervekhez képest kevesebben távoztak önként a cégtől.  

Volt szt-tiszteket bocsát el a Külügyminisztérium

Itthon2011.03.12, 16:41

Vizsgálatot indított a Külügyminisztérium, miután nyilvánosságra került több korábbi szigorúan titkos tiszt neve. Ennek eredményeként hét ember munkaviszonyát szünteti meg a tárca.

Ötszáz embert bocsát el a Rail Cargo Hungaria

Gazdaság2011.03.07, 14:43

Az év közepéig ötszáz fős leépítést hajtanak végre a Rail Cargo Hungariánál - közölte egy lapinterjúban a tulajdonos osztrák állami vasúttársaság vezetője.

Több mint 500 kormányhivatalnokot küldtek el hét hónap alatt

Itthon2011.03.04, 19:18

A legtöbb embert, 176-ot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból bocsátották el tavaly nyár óta. Összesen 505 embernek kellett távoznia a minisztériumokból az elmúlt fél évben.

Kirúgtak 150 embert a Fővárosi Önkormányzattól

Itthon2011.02.17, 18:26

Február 15-ével 150 embernek mondott fel a Fővárosi Önkormányzat. Az előző városvezetés alatt még 1300 fős létszámot március végéig körülbelül 1000 főre csökkentik.

Áremeléseket és elbocsátásokat hozhat a 400 forintos gázolaj

Auto2011.01.09, 22:11

Öt kifli helyett nem hatot, hanem négyet veszünk majd 2011-ben a szakértők által várt 400 forintos üzemanyagár következtében. Az [origo] által megkérdezettek a dráguló és egyre kevéssé fogyó élelmiszerek mellett veszteséges tömegközlekedést, növekvő fuvardíjakat és gyengülő, bedőlő cégeket jósolnak a várható rekordárak miatt. A kormány ugyanakkor nem tervezi a jövedéki adó mérséklését.

125 embert küld el a GE Hajdúböszörményben

Gazdaság2011.01.04, 10:33

A több mint 950 munkahelyből 125 szűnik meg a GE hajdúböszörményi vákuumtechnikai alkatrész- és gépgyárában - derül ki a keddi Hajdú-bihari Naplóból. Az országban közel ezer embert épít le a cég.

Több száz embert küldhet el a Yahoo

Archívum2010.12.14, 09:17

Hat-hétszáz dolgozójától válik meg az amerikai Yahoo cég az AP hírügynökség értesülései szerint: a leépítés leginkább az amerikai részleget érinti majd.

Az EU tisztázni akarja a regionális fejlesztésben dolgozó magyar középvezetők elbocsátását

Gazdaság2010.12.13, 21:54

Az Európai Bizottság levélben kért információt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) a regionális fejlesztésben dolgozó magyar középvezetők elbocsátásáról - erősítette meg a brüsszeli uniós testület szóvivője hétfőn a Vasárnapi Hírek értesüléseit.

Ezerfős leépítésre kerülhet sor a magyar Rail Cargónál

Gazdaság2010.11.25, 22:11

Akár ezerfős magyarországi létszámcsökkentést tartalmazó tervet ismertetett a Rail Cargo Hungária anyavállalatának a vezérigazgatója csütörtökön.

Több tízezres leépítés, kevesebb adó - itt az Orbán-kormány első költségvetése

Gazdaság2010.10.30, 13:37

Az állami szférában 25-30 ezres létszámleépítés lesz jövőre, és a fizetések sem fognak emelkedni a 2011-es költségvetés eredményeként, amelyet szombaton nyújtott be a parlamentnek Matolcsy György gazdasági miniszter. Matolcsy szerint ez a "talpra állás" költségvetése, amellyel jól járnak a családok és a vállalkozások. A tervekben az is szerepel, hogy Magyarország most először tartani fogja az EU által is megkövetelt, 3 százalék alatti költségvetési hiányt.

Lehetővé tenné az indoklás nélküli elbocsátást az önkormányzatokban a Fidesz

Állás 20112010.10.29, 15:10

Indoklás nélküli elbocsátás és több vezetői szint a nagyobb önkormányzatoknál - ezt javasolja három fideszes képviselő.

A vártnál jobb eredmény és elbocsátás a Nokiánál

Archívum2010.10.21, 14:58

Az előzetesen becsültnél több mint kétszer nagyobb, 529 millió euró nettó nyereséget ért el a Nokia a harmadik negyedévben.

Sztrájkbizottságot hívott össze a Vasutasok Szakszervezete

Archívum2010.10.20, 17:24

A Rail Cargo Hungáriánál tervezett 460 fős elbocsátás miatt a Vasutasok Szakszervezete összehívta a sztrájkbizottságot.

Ne hagyja magát kirúgni!

Állás 20112010.10.04, 21:55

Hiába a remek hírek a válság enyhüléséről, a nehéz helyzetbe került cégek továbbra is folyamatosan bocsátják el a dolgozóikat - azokról nem is szólva, akik a válságra hivatkozva szeretnének megszabadulni egy-egy nem kívánt kollégától.

Kuba nyit a magánszektor felé

Archívum2010.09.13, 20:55

A jövő év közepéig félmillió állami alkalmazott veszíti el az állását Kubában, lazítanak ugyanakkor a magánvállalkozások szabályozásán.

Ezerfős elbocsátás fenyegeti a Rail Cargo Hungariát

Gazdaság2010.09.10, 15:36

Akár ezer embert is elküldhetnek a Rail Cargo Hungariától, vagyis a magyar vasút teherfuvarozási ágazatából az osztrák tulajdonos ÖBB szövetségi vasút takarékossági intézkedései miatt - értesült egy osztrák lap. Az osztrák hírügynökség szerint a tulajdonos ÖBB vezérigazgatója ezt pénteken be is jelentette.

Tízezres elbocsátás jöhet a román vasúttársaságnál

Archívum2010.08.11, 13:12

Majdnem 13 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi a közlekedési minisztérium a román államvasutaknál (CFR), a szakszervezetek munkabeszüntetéssel fenyegetőznek.

Munkaügyi főigazgatókat menesztett Matolcsy

Itthon2010.08.04, 18:10

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat főigazgatóját és hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját menesztette szerdán a nemzetgazdasági miniszter. A minisztérium közleménye szerint szemléletváltás és ehhez új vezetők kellenek.

Kevesebb köztisztviselő lesz Oroszországban

Állás 20112010.07.22, 09:51

Csaknem ötödével csökkenthetik az orosz csinovnyikok létszámát. A lépésre a költségvetési hiány mérséklése miatt szükséges.

Vasutasnapon jelenthetik be a MÁV-vezetés cseréjét

Archívum2010.07.08, 07:19

A hétvégi vasutasnapon közölhetik a MÁV vezetésével, hogy szolgálatukra nem tart igényt a kormányzat - írja a Népszabadság. Az új elnök-vezérigazgató vélhetően Szarvas Ferenc lesz.

Több száz dolgozót rúghat ki a Flextronics Móron

Gazdaság2010.06.23, 13:29

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) értesülése szerint a Flextronics vállalat 360 munkavállalót készül elbocsátani móri telephelyéről. Információnk szerint a gyártás átkerülne Zalaegerszegre, de ezt a móri telep vezetője nem erősítette meg. Az ügyet ismerő forrásunk szerint a dolgozókat ledermesztette a döntés, bár volt, aki kínjában nevetett.

Négy német áruházát zárja be a Metro

Archívum2010.06.18, 16:07

A német Metro áruházlánc négy nagykereskedelmi áruházától válik meg Németországban: Cash & Carry áruházát Halléban, Berlin-Pankowban és Berlin-Marzahnban bezárja, a rostockit eladja.

Fellegi: Nem hoz tömeges elbocsátást a bértömeg-csökkentés

Archívum2010.06.11, 08:01

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerint a bértömeg-gazdálkodás az állami vállalatok menedzsmentjét érinti, nem az ápoló- és óvónőket. Az energiaszolgáltatóknál a tisztességes profitot elismeri és hosszú távú, stabil rendszer kialakítására törekszik - olvasható a Népszabadság interjújában.

Kevesebb cég tervez elbocsátást

Archívum2010.06.08, 14:42

A harmadik negyedévben már kevesebb munkavállaló elbocsátását tervezik a munkaadók, mint tavaly ilyenkor, illetve az idei második negyedévben. A termelés növelésének lehetőségét leginkább a termelő ágazatokban látják a cégvezetők, ami magával húzhatja a szállítást, szolgáltatást is - a Manpower felmérése szerint.

Elküld négy pénzügyminisztériumi vezetőt Matolcsy

Gazdaság2010.06.01, 22:18

Elbocsátja több vezetőjét a Pénzügyminisztérium - írja a Magyar Nemzet Online. Az értesülést megerősítette Matolcsy György kabinetfőnöke.

Nem várják tárt karokkal az elbocsátott közszolgákat

Állás 20112010.05.28, 19:34

Nem túl jók az elhelyezkedési esélyei a bürokráciacsökkentés miatt elbocsátott közalkalmazottaknak, a munkaerőfelvételt ugyanis bár elvileg elképzelhetőnek tartják az [origo]-nak nyilatkozó cégvezetők, csak nem most és nem a saját vállalatuknál. Egy részüket felszívhatják a szolgáltatószektor cégei, de nyelvtudás és informatikai ismeretek nélkül gyakorlatilag ez is kizárt.

Bezárja nógrádi üzemét a TDK

Gazdaság2010.05.05, 11:06

Bezárja rétsági üzemét a japán TDK, a gyár bezárásával 145 ember marad munka nélkül - közölte a Nógrád megyei város polgármestere. 2002-ben már elkezdték leépíteni a gyártást, akkor Ukrajnába telepítették át a gyár egy részét.

Nem rúghatják ki a vulkán miatt nem dolgozókat

Állás 20112010.04.21, 08:32

Elbocsátás nem, csak - kölcsönös megegyezés híján - bércsökkentés fenyegeti azokat a munkavállalókat, akik az izlandi vulkánkitörés miatt felborult légi közlekedés miatt nem tudták időben felvenni a munkát. A kérdés több ezer európait érint, akik a vulkáni hamufelhő miatt öt napja megbénult európai légi közlekedés következtében nem tudtak elutazni. A magyar munkajogász elmondta, a kint rekedt magyarokat sem lehet erre hivatkozva elbocsátani, ám a kimaradt munkanapokra nekik sem jár fizetés.

Munkástanácsok: Sokat romlott a munkavállalók helyzete

Archívum2010.03.31, 18:22

Egyre rosszabb lett az utóbbi évek során a magyar munkavállalók általános helyzete a Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint. Alacsony munkabérekért dolgoznak hosszabb munkaidőben, és fenyegeti őket a munkanélkülivé válás - mondta Palkovics Imre elnök.

Félmillió fölé nőhet a munkanélküliek száma

Gazdaság2010.03.29, 14:19

Jelentősen megugrott a legfrissebb adatok szerint a munkanélküliség Magyarországon, a meglepően nagy emelkedés okait egyelőre csak találgatni lehet: a szezonális hatásokon túl a közmunkaprogramok kifutása, az állástalanság késleltetett bejelentése és a szolgáltatóipar gyengélkedése is szerepel a potenciális okok között. A kormány szerint nem hungaricumról van szó, a szakszervezetek szerint voltak rossz döntések, ha pedig igaza lesz az elemzőknek, akkor a hétfői kamatcsökkentés ellenére is átléphetjük az 500 ezres határt.

Kevesebb leépítést terveznek a magyar cégek

Archívum2010.03.09, 15:23

Az első negyedévnél valamivel kevesebb leépítést tervezenek 2010 második negyedévében a magyar munkaadók - derül ki a Manpower kedden nyilvánosságra hozott munkaerőpiaci előrelejzéséből.

Könnygázzal oszlatták a Total lázadó dolgozóit

Archívum2010.03.08, 17:49

A Total francia olajipari vállalat vezetősége hétfőn jelentette be, hogy döntött a hónapok óta bezárásra ítélt dunkerque-i olajfinomító végleges felszámolásáról, de nem bocsátja el a 370 dolgozót, hanem a cégcsoporton belül új munkahelyeket kínál fel a számukra. A dolgozóknak nem tetszett az elhatározás.

Nem lesz elbocsátás a szentgotthárdi Opel-gyárban

Archívum2010.02.09, 12:15

A General Motors bejelentése szerint nem szüntetnek meg munkahelyeket a szentgotthárdi üzemben. Európában összesen 11 milliárd eurót ruháznak be 2014-ig, amivel átszerveznék a termelést, hogy 2012-ben újra nyereségesek legyenek.

Ismét teljes bér az Opel csúcsvezetőknek

Állás 20112010.02.08, 09:48

Ebben az évben ismét számíthatnak prémiumra az Opel csúcsvezetői. Emellett idén újra teljes összegű fizetést kapnak a korábban a válság miatt 10 százalékkal megnyirbált béreik helyett.

Sztrájkoló román közszolgák

Állás 20112010.02.03, 09:31

Mintegy 45 ezer romániai közigazgatási alkalmazott tartott tegnap figyelmeztető sztrájkot a tömeges elbocsátások és bércsökkentés ellen. A dolgozók nem elégednek meg ennyivel. Február 12-re újabb munkabeszüntetést helyeztek kilátásba.

Kétezer embert rúg ki a nyereséges Siemens

Archívum2010.01.28, 18:54

Nagy megrökönyödést váltott ki Németországban, hogy a vártnál nagyobb nyeresége ellenére a Siemens csütörtökön 2000 fős létszámleépítést határozott el.

Leépített a lábatlani cementgyár

Archívum2010.01.04, 14:59

Az év végén 47 fővel csökkentette munkavállalóinak számát a Holcim Hungária Zrt. a lábatlani cementgyárban, a leépítést részben a megrendelések csökkenése indokolta - erősítette meg az MTI információit hétfőn a vállalat kommunikációs igazgatója.

Rendkívüli tárgyalások a Saab miatt Svédországban

Gazdaság2009.12.22, 08:55

Tárgyalásokat kezdett a munkavállalói szervezetekkel a svéd kormány a Saab tervezett bezárása miatt.

Tízezer embert rúg ki az ArcelorMittal

Archívum2009.12.14, 13:35

Tízezer ember elbocsátását tervezi a világ legnagyobb acélipari vállalata, az ArcelorMittal. A lépéssel 500 millió dollárt spórolnának, javítva a termelékenységi adatokon.

Gyárbezárás Pápán

Archívum2009.12.11, 18:53

Végleg bezárt pénzteken a háztartási kisgépeket gyártó üzem Pápán, s ezzel 120 ember munkahelye szűnik meg - olvasható a naplo-online pénteki kiadásában.

Megvan a magyar GE leépítési terve

Archívum2009.12.10, 17:39

Megszületett a megállapodás a General Electric (GE) és a munkavállalók képviselői között a magyarországi fényforrásgyártás átszervezése miatt elbocsátandó munkavállalók juttatásairól, és az elhelyezkedést támogató szolgáltatásokról - közölte a GE csütörtökön.

Engedményekkel kezdődik a rendrakás az Opelnél

Gazdaság2009.12.04, 16:25

Noha a tervezett elbocsátásokat egyáltalán nem vonta vissza, azok számát néhány százzal csökkentette az Opel tulajdonosa, a General Motors. A kompenzálás során felmerült a dolgozók cégben való részesedése is. A szentgotthárdi üzemről nem érkezett információ.

Még több elbocsátott a Deutsche Telekomnál

Archívum2009.11.23, 14:23

További leépítéseket tervez a Deutsche Telekom, a Magyar Telekom legnagyobb részvényese.

Eddig négymillióval kevesebb állás Európában

Archívum2009.11.23, 14:39

A nemzetközi gazdasági válság kezdete óta több mint 4 millió munkahellyel zsugorodott a foglalkoztatás az Európai Unióban, azzal együtt is, hogy a hatást valamennyivel csillapította a rövidített munkaidő és más módszerek alkalmazása.

Ezreket küld el az AOL

Archívum2009.11.19, 15:30

A Time Warnerről történő leválása nyomán alkalmazottai egyharmadától megválik az AOL internetszolgáltató: ez mintegy 2300 embert jelent a jelenlegi 6900-as létszámból.

A GM akár 10 ezer dolgozót is elbocsátana Európában

Archívum2009.11.17, 19:08

A General Motors akár 9-10 ezer állást is megszüntethet európai tevékenységének átszervezése keretében, és sor kerülhet egy üzem bezárására is - közölte Nick Reilly, a GM ideiglenes európai igazgatója.

Komolyabb leépítés a Microsoftnál

Archívum2009.11.06, 07:39

Története első nagyszabású létszámleépítésére készül az amerikai Microsoft. A világ vezető szoftvergyártója a korábban bejelentett ötezer mellett további 800 állást szüntet meg.

Pécsen kirúgott 246 embert az Elcoteq

Gazdaság2009.11.05, 15:16

Augusztusban még 700 fős elbocsátást tervezett a finn Elcoteq, végül 246 állást szüntettek meg a pécsi üzemekben. A cég ezzel a leépítéssel a második legnagyobb magyarországi álláspusztítóvá "lépett elő", a csúcstartó továbbra is a General Electric.

Egyre nagyobb cégek mennek tönkre

Állás 20112009.11.04, 11:40

Egyre nagyobb cégek mennek tönkre, amit a felszámolás alá került cégek előző évi egyre magasabb átlagos árbevétele mutat - közölte az Opten céginformációs szolgáltató. Ez azt is jelenti, hogy egyre több munkahely szűnik meg - olvasható a közleményben.

Leépít a Posta Komárom-Esztergomban

Archívum2009.10.06, 10:43

A Magyar Posta Zrt. 78 ember leépítését jelentette be Komárom-Esztergom megyében, a postásoknak a kistelepülések postáit vállalkozásba adó Postapartner-program keretében belül mondtak fel - erősítette meg a vállalat szóvivője.

Leépítés és gyárleállás a Zalakerámiánál

Archívum2009.10.05, 08:32

Januárig vagy akár tovább is leáll a Zalakerámia tófeji gyáregysége és munkaerő leépítéséről is hírt kapott a Zalai Hírlap. A gyártól 30 főt bocsátottak el.

Idén hatezer tanárt bocsátottak el

Állás 20112009.09.24, 08:48

Idén szeptember 22-ig pontosan 5903 tanár bocsátottak el Magyarországon - írja a Magyar Nemzet az oktatási tárcától kapott információk alapján. A minisztérium pályamódosítást javasol a munkanélkülivé vált pedagógusoknak.

Káros az egészségre a munkahelyi bizonytalanság

Állás 20112009.09.21, 08:00

Súlyos kockázatot jelent az egészségre a munkahelyi bizonytalanság. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a válság miatt egyre rosszabb a helyzet, és ez az öngyilkosságok számában is látszik.

Meneszthetik a MÁV vezérigazgatóját

Archívum2009.09.18, 15:02

Kormányzati forrásból úgy értesült az MTI, hogy meneszthetik a MÁV Zrt. vezérigazgatóját, Heinczinger Istvánt.

Négyszáz embert bocsát el a Magyar Telekom

Archívum2009.09.16, 15:31

A Magyar Telekom megállapodott a Társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2010. évi anyavállalati bérfejlesztésről, létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről. Megállapodás született arról is, hogy a Társaság a Kollektív Szerződés alapján fizetett többlet-végkielégítés mértékét 2011-2014 között több lépésben az egyharmadára mérsékli.

Tízezer munkahelyet szüntet meg a Bosch

Állás 20112009.09.15, 16:41

A Magyarországon is jelen levő Robert Bosch német járművillamossági cég az idén összesen 10 ezer embert tervez elbocsátani, és további 100 ezer dolgozóját rövidített munkaidőben foglalkoztatja az autóipari termelés visszaesése miatt - mondta kedden Franz Fehrenbach, a cég vezérigazgatója. Magyarországon nem tervez leépítést a cég.

Tízezrével bocsát el az orosz járműgyár

Archívum2009.09.10, 18:56

Az AvtoVAZ orosz járműgyártó hétfőn 5000 dolgozó elbocsátást jelenti be, s további 11 ezer ember sorsa év végéig dől el - közölte az Interfax hírügynökség csütörtökön több, a konszernhez, illetve a szamarai önkormányzathoz közelálló forrásra hivatkozva.

Jelentős elbocsátás a Lindenél

Archívum2009.08.25, 19:02

Az ipari gázokat előállító, Magyarországon is jelen lévő német Linde csoport megtakarítási programja keretében Németországban 600 fő elbocsátását jelentette be, ez 7-8 százaléka a németországi alkalmazotti állománynak. A Financial Times Deutschland keddi száma, belső dokumentumokra hivatkozva jelentette ezt, a cég szóvivője nem kommentálta azt értesülést. A Linde 7500 főt foglalkoztat Németországban.

Óriási elbocsátás a román közszférában

Archívum2009.08.25, 17:59

Jövőre 150 ezer embert bocsátanak el Romániában a közszférából - derült ki Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából. A tárcavezető a közalkalmazottak érdekeit védő szakszervezetekkel folytatott tárgyaláson bejelentette, hogy a közalkalmazottak bérét egységesítő törvénytervezet szerint 2010-ben 1,244 millióra csökken a közalkalmazottak száma a jelenlegi 1,394 millióról.

Újabb elbocsátási hullám indulhat

Archívum2009.08.10, 19:44

A munkaügyi kirendeltségeken júliusban 54 cég 3500 embert érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tett, ezzel megtört a négy hónapja tartó csökkenő trend, és az elküldendő dolgozók száma újra emelkedésbe fordult - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat júliusi munkaerőpiaci adataiból.

Visszavették a mobilfeltöltés miatt elbocsátott dolgozót

Állás 20112009.08.07, 07:17

Meggondolta magát a munkaadó és visszavette a munkahelyre azt a dolgozót, akit "áramlopás", konkrétabban munkahelyi mobiltelefon-feltöltés miatt bocsátott el Németországban. Úgy tűnik, a munkaadóra hatott a nyilvánosság nyomása, ugyanis a 0,00014 eurónak megfelelő károkozás sokakban kiverte a biztosítékot.   

A világ legnagyobb álláspusztítói

Állás 20112009.08.05, 18:33

Az idei legnagyobb elbocsátásokat bejelentő cégek listájából kiderül, hogy nem Amerikában és nem Nyugat-Európában működik a legjelentősebb álláspusztító cég: az orosz államvasutak ugyanis 54 ezer embertől válik meg idén. A tíz legnagyobb nemzetközi elbocsátó közül az alumíniumipari Alcoa Magyarországon is több száz munkatársát eresztette szélnek. Az [origo] áttekintette ezek után a nagyobb magyarországi leépítéseket.

Újabb létszámcsökkentést tervez a Shell

Archívum2009.07.30, 11:53

Az elbocsátásokat is magában foglaló hatékonyságnövelő intézkedéseket harangozott be a Shell új vezére, miután kiderült, hogy a cég negyedéves profitja 70 százalékka zuhant 2008-hoz képest.

A legfejlettebb régiók a nagy vesztesek

Archívum2009.07.23, 17:28

Északnyugat-Magyarországon hihetetlen mértékben nőtt, megduplázódott az álláskeresők száma az elmúlt egy évben. A leépítések elsősorban a fejlettebb megyéket érintették, a szakértők azonban nem elsősorban a Komárom-Esztergomban és Győr-Moson-Sopronban elbocsátott emberekért aggódnak, ők ugyanis várhatóan nemsokára újabb állásokat találnak maguknak. Sokkal több gondot jelentenek a kelet-magyarországi tartós munkanélküliek.

Nyolcszáz embert tesz utcára a Denso

Állás 20112009.07.09, 14:26

Csoportos létszámleépítés keretében, a munkavállalók képviselőivel történt konzultációt követően, maximum 800 dolgozójától kénytelen megválni szeptember végéig a székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft. - közölte az MTI-vel csütörtökön a cég humánerőforrás igazgatója.

Százhúsz fős elbocsátás Bonyhádon

Archívum2009.07.09, 16:35

Várhatóan százhúsz főtől válik meg szeptemberben a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet. A csoportos létszámleépítést, amely a bonyhádi varrodát érinti, bejelentették a munkaügyi központnak - közölte csütörtökön Wéber Tamás, a szövetkezet elnöke.

Így javítható a munkahelyi csapatszellem

Állás 20112009.07.01, 16:21

"Válság van, de ez nem érinti a cégünket." Néhány hónappal ezelőtt még ilyen és ehhez hasonló kijelentések hangoztak el cégvezetők szájából. Mára már sok helyen beigazolódott: a válság hatásait ők sem tudják kikerülni. Az üzleti eredményeket nagyban befolyásolja a munkahelyi hangulat, a csapatszellem. Hogyan tud pozitív energiákat mozgósítani egy vezető? Hitelességgel, óvatos optimizmussal és az emberi kapcsolatokra építéssel.

Nem enyhül az angol bankokon a nyomás

Archívum2009.07.01, 15:53

Megtapasztalta a túlzott specializáció hátrányait az Egyesült Királyság és azon belül is leginkább London. Az elmúlt években a pénzügyi szektorra való fókuszálás volt a gazdaság motorja, de a válság éppen ezt a szektort érintette leginkább. Eddig 55 000 alkalmazottól váltak meg az angol bankok és ez a szám csak nőni fog.

Aprópénzben fizették ki a kirúgott dolgozókat

Állás 20112009.06.29, 09:33

33 zsáknyi apróban fizette ki egy cég tulajdonosa két elbocsátott fiatal lány ki nem adott szabadságát Vlagyivosztokban. A kirúgott hölgyek több mint 200 ezer forintnak megfelelő rubelt kaptak ötkopejkásokban. A cégvezető jelezte, beperli őket, mert privát célú internethasználattal kárt okoztak a cégnek. 

Az új munkahelyek fele elvész Angliában

Állás 20112009.06.23, 08:00

Az utóbbi öt évben teremtett állások több mint a fele elvész a brit üzleti szolgáltatási szektorban a következő öt évben a súlyos recesszió miatt; ez 300 ezernél több munkahely megszűnését jelenti, áll az egyik vezető londoni gazdaság elemző cég előrejelzésében.

Leépítéseket tervez az orosz légitársaság

Állás 20112009.06.22, 07:50

Munkahelyek megszüntetésére készül a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot, amelynek vezetője szerint elképzelhető, hogy felszámolnak két leányvállalatot is. A mintegy 15 ezer embert foglalkoztató cégnél szakértők szerint 30 százalékkal többen dolgoznak a kelleténél.

Hanyatló brit üzleti szolgáltatások, hatalmas leépítések

Gazdaság2009.06.23, 00:44

Az utóbbi öt évben teremtett állások több mint a fele elvész a brit üzleti szolgáltatási szektorban a következő öt évben a súlyos recesszió miatt; ez 300 ezernél több munkahely megszűnését jelenti, áll az egyik vezető londoni gazdaság elemző cég hétfőn közzétett előrejelzésében.

Tömeges elbocsátás a révkomáromi hajógyárban

Gazdaság2009.06.22, 18:08

Csoportos leépítést jelentett be a révkomáromi Szlovák Hajógyár: jelenlegi 685 alkalmazottja közül 198 veszíti el az állását az év végéig. Dagmar Tureková, a helyi munkaügyi központ főosztályvezetője szerint a cég a kedvezőtlen gazdasági helyzettel indokolta az elbocsátásokat.

A MySpace tömegesen rúgja ki embereit

Archívum2009.06.17, 10:59

A legnagyobb amerikai közösségi oldal, a MySpace ma több, mint 400 alkalmazottját bocsátja ma el, ezzel 30%-kal csökkentve dolgozói létszámát. A tulajdonos átszervezésre és a piaci realitásokra hivatkozik.

Tízezres leépítés várhat a német médiaóriásra

Archívum2009.06.03, 18:25

A vezető európai médiavállalkozásnál, a magyar érdekeltségekkel is rendelkező német Bertelsmannál, az RTL televíziós csoport fő részvényesénél jelentős takarékossági programot hajtanak végre, minek kapcsán akár 10 ezer állás is veszélybe kerülhet a médiabirodalomnál a jövő év végéig.

Többezres leépítés a HP-nál

Gazdaság2009.05.29, 21:47

Ismét jelentős, ezúttal két év alatt 5700 fős létszámcsökkentést jelentett be a világ vezető információtechnológiai csoportja, az amerikai Hewlett-Packard (HP). Most azt is közölték, hogy a cég Amerikán kívüli, azaz európai, ázsiai és közel-keleti egységeinél válik meg a dolgozóktól.

A Sony leépít a világban, bővít Gödöllőn

Gazdaság2009.05.21, 23:05

Egyelőre semmilyen információ nincs arról, hogy a Sony japán központjában a létszámleépítésről és a beszállítók számának csökkentéséről szóló döntés bármilyen módon érintené az elektronikai óriásvállalat magyarországi gyárát közölte a Sony Hungária HR vezetője. Gödöllőn épp az ellenkezője: fejlesztés és létszámbővítés zajlik.

Ötszáz embert küld el a Sága Sárváron

Gazdaság2009.05.15, 17:52

Ötszáz dolgozójától válik meg a SáGa Foods Kft. Sárváron - értesült az MTI pénteken az üzemben összehívott munkásgyűlésről távozó dolgozóktól. Azt, hogy pontosan kiket küldenek el, június 10-ig közlik, a létszámcsökkentést fokozatosan hajtják majd végre, a munkahelyek valószínűleg november végéig szűnnek majd meg - nyilatkozták az MTI-nek nevük elhallgatását kérő dolgozók.

Már interneten is lehet elbocsátani

Archívum2009.05.08, 15:58

A interneten, on-line rendszerben is bejelenthetik csoportos létszám-leépítési szándékukat, illetve döntésüket a munkáltatók hétfőtől - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH).

Ezreket bocsát el a Schaeffler

Gazdaság2009.05.08, 17:21

Összesen 8000 alkalmazott elbocsátását tervezi a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítói cége, a német Schaeffler. A cégcsoport érdekeltségébe tartozó szombathelyi LuK Savaria Kft-nél egyelőre nem kívánták a sajtóhírt kommentálni.

Vége az elbocsátási hullámnak az USA-ban

Gazdaság2009.05.07, 17:44

Kevesebb amerikai kötött biztosítást munkanélküliség esetére az elmúlt héten, ami meglepő adat és annak a jele lehet, hogy az elbocsátások legrosszabb időszakán már túl vagyunk. Az újonnan munkanélküli segélyre szorulók száma a május 2-ával végződő héten 34 ezerrel 601 ezerre csökkent.

Kirúgás Facebook-használat miatt

Állás 20112009.04.27, 12:38

Elvesztette állását egy svájci biztosítótársaság alkalmazottja, mert munkaadói észrevették, hogy a Facebook közösségi portált használta betegállománya idején.

Profitzuhanás miatt leépít a Yahoo

Archívum2009.04.22, 00:13

Az idei első negyedévben jelentősen esett az egyesült államokbeli Yahoo Inc. nyeresége, aminek következtében alkalmazottainak 5 százalékától készül megválni az internetes társaság.

Munkahelyek veszélyben az Interspannál

Gazdaság2009.04.21, 14:37

A megrendelések visszaesése miatt csökkentette termelését a svájci érdekeltségű Interspan Faipari Kft. vásárosnaményi gyára, ahol a nyerslapkészítést egyelőre felfüggesztették - írta a Kelet-Magyarország keddi számában.

Kétszeresére nőtt a leépítést tervező cégek száma

Archívum2009.04.21, 16:30

A magyar vállalkozások 63 százaléka érzékeli rosszabbnak jelenlegi helyzetét a tavalyi év végéhez képest, és 14 százalékuk véli úgy, hogy már kifelé tart a gödörből - derült ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) áprilisi felméréséből.