dizájn

címke rss

Építésznek lenni hitvallás - interjú a Budapesti Építész Kamara elnökével

Kultúra2018.10.30, 13:13

Novemberben adják át Budapest Építészeti Nívódíját, amellyel a fővárosban az utóbbi időben létrejött legizgalmasabb építészeti alkotásokat ismerik el. A kiírók szándéka szerint a kisebb léptékű értékek bemutatására ugyanúgy törekednek, ahogyan nagy volumenű, városépítészeti súllyal bíró projekteket is értékelnek. A cél az, hogy felhívják a figyelmet a körülöttünk lévő, akár a jövőnket is meghatározó épületekre és alkotóikra. A díjról Csapó Balázzsal, a Budapesti Építész Kamara elnökével beszélgettünk. 

A jó ízlést rombolja a kínaiak dizájnbombája

Techbázis2018.09.10, 20:21

A Magyarországon mostanában fel-felbukkanó kínai TCL a világ harmadik legnagyobb televíziógyártója, úgy, hogy a cég egyelőre első sorban a belépő szinten és a középkategóriában vitézkedik olcsó termékeivel. A vállalat már jó ideje próbálkozik, hogy megvesse a lábát a drágább, azaz nagyobb haszonnal kecsegtető modellek piacán is, de a nagy áttörés egyelőre várat magára.

Halálra ítélték a világ legdizájnosabb tévéit

Techbázis2018.08.03, 19:06

A szórakoztatóelektronikai és úgy általában a technológiai iparágban tizenöt év elképesztően nagy időnek számít. Különösen igaz ez a dizájnra, és azon belül is a tévés szektorra, ahol trendek jönnek-mennek, sokszor az új, innovatív technológiák megjelenésének hatására. Mégis vannak olyan formatervezési irányzatok, amelyek kihúznak ennyi időt!

Csillagok háborúja témájú bőröndcsalád debütált

Travelo2018.05.08, 13:06

Itt a remek lehetőség a Csillagok háborúja rajongóknak, hogy úgy érezzék, egy távoli galaxisba utaznak: az Away poggyászmárka kedvenc modelljeit hangolta a sikerfilmsorozat hangulatára.

Herczeg Zoltán megmutatta lakását: fotók

Archívum2018.04.16, 12:45

Herczeg Zoltán beengedte a kamerákat otthonába, és megmutatta, hol éli mindennapjait.

Tíz elképesztően dizájnos kütyü a hetvenes évekből

Techbázis2018.03.30, 20:21

A hetvenes évek hatalmas változásokat hozott például a zene, a filmezés, az építészet, a tudományok, a technológia és persze a dizájn területén is. E két utóbbi csoport egymástól sokszor elválaszthatatlan, hiszen a különféle elektronikai eszközök fejlődésének irányát sokszor alapvetően meghatározta az, hogy milyen is legyen a külsejük.

Megújult a Travelo, utazzanak velünk még több pixelben!

Travelo2017.12.15, 14:25

Reszponzív dizájn, szellősebb felület, áradó pixeltenger és több nyereményjáték – izgalmasabb köntösbe öltöztettük oldalunkat, hogy mostantól még könnyebben találjanak tervezett úti céljaikra.

Stefan Lengyel: Egy autótervező jobban hat a vizuális kultúrára, mint egy képzőművész

Itthon2017.10.10, 20:54

Stefan Lengyel professzor az ipari formatervezés egyik valódi nagyágyúja. Pályája során szakmája legfontosabb díjait nyerte el. Termékei Red Dot és iF Design Hannover elismeréseket is kaptak, na meg több mint harminc másik díj is összegyűlt. Igaz, ezek mindegyikét németországi munkáival érdemelte ki, azért Magyarországon is elég maradandót és emlékezeteset alkotott. Elég csak például az egykor a 4-6-os vonalon futó "Bengáli" csuklós villamosra, magnetofonra, vagy automata gépsorra gondolni. Az esseni iparművészeti főiskola, később egyetem docense, majd tanszékvezetője volt. 20 éve nem járt már Magyarországon, amikor végül hazajött. ...

Iszonyú menő lett az első magyar mosószer

Gazdaság2017.10.06, 19:00

Fél éve van a piacon, valahogy biztos mos, de az biztos, hogy a legdizájnosabb csomagolása van világon a Republic Group reklámügynökségnek köszönhetően a Souldrops mosószernek. A csomagolás a közelmúltban a világ egyik legnagyobb reklámpiaci fesztiváljáról, a Clio Awardsról hozta el a csomagolás-design kategória ezüst díját.

Szőrharisnya és társaik: sokkoló dizájnerholmik, amiknek semmi értelme

Life.hu2017.08.11, 09:29

Szinte heti szinten számolhatnánk be a legújabb, divatosnak kikiáltott darabokról, amelyek valójában se nem szépek, se nem praktikusak. Nem is olyan régen összeszedtünk jó pár sokkoló ruhadarabot, ezúttal viszont újabb meglepő dizájnerholmikkal bővült a furcsaságok sora. Íme!

Ingyen alhat ebben a dizájn menedékházban Bordeaux mellett

Travelo2017.10.03, 14:01

Ingyen alhat ebben a dizájn menedékházban Bordeaux mellett

Meglepték a Mercedest a MOME-n

Gazdaság2017.06.29, 12:49

Egy éve adták át a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új Műhelyházát a teljesen megújuló zugligeti campuson. Az önmagában is izgalmas épületet lépésről-lépésre vették birtokba a diákok, az ötvösök, a bőrösök és a textilesek mellett beköltöztek már a formatervezők és az autódizájnerek is. A MOME campusfejlesztését bemutató sorozatunkban az autós formatervezőknél jártunk, akiknek éppen a Mercedes stuttgarti dizájnközpontjának munkatársai tartottak képzést. Robert Lesnikkel, a Mercedes-Benz személyautóinak külső megjelenéséért felelős igazgatójával beszélgettünk.

Milánói életérzés egy budapesti showroomban

She2017.06.06, 18:02

Nemrég jártam Milánóban, ott a belváros tele van aprócska butikokkal, ahova, ha betévedsz, első kézből tudhatsz meg fontos infókat a termékekről magától a tervezőtől, hiszen általában ő árulja azokat. Ám szerencsére már Budapesten is belefuthatunk ilyen tervezői butikokba, például a ZIA showroomba.

Olcsó konyha sajnos nincsen

[origo] Gasztro2017.03.19, 20:02

Nehéz elképzelni azt, hogy a víz, az áram, a modern konyhai technológiák bevezetése előtti időkben az emberek hogyan főztek. Pedig a mai szemmel puritánnak tűnő konyhákból ízletes ételek kerültek az asztalra. Nem is olyan rég, a 20. század elején a főzés alapjaiban tért el a mostanitól.

Csak szeretnél olyan lakásban élni, mint amilyen ennek a macskának van

Life.hu2016.11.20, 10:13

Egy igazi macskafanatikus mindent meg szeretne adni szeretett szőrgombócának a legfinomabb falatoktól kezdve a legkényelmesebb macskaágyig. Nos, az alábbi cicus szemét nem szúrták ki holmi átlagos macskaággyal, ő bizony egy komplett cicaszobában tengeti mindennapjait. 

Álomotthonok – Rusztikus svéd luxus Budapesten

Life.hu2016.11.11, 12:04

Rusztikus svéd hangulat Budapesten – a hazai luxusotthonokat bemutató sorozatunk következő részében Takács Anna és Szabó Péter belsőépítészek egy újabb munkáját vesszük górcső alá.

A férfi, aki Katalin hercegné jobbkeze – a lakberendezésben

Life.hu2016.11.08, 21:10

Miután Vilmos herceg és Katalin hercegné beköltözött a Kensington-palotába, új otthonukban néhány fontosabb átalakítást terveztek. Ehhez a kényes feladathoz pedig a legjobb szakembert szerették volna felfogadni – így esett a választásuk Ben Pentreathre, akit nem mellesleg Károly herceg ajánlott a párnak. 

Hinné, hogy ez egy repülőgép belseje?

[origo] utazás2016.10.11, 19:10

Az átalakított Boeing 787 Dreamliner-t nemrég adták el egy ázsiai vevőnek.

Álomotthonok – Türkiz álom a belvárosban

Life.hu2016.10.07, 10:34

A klasszikus és a modern találkozása egy egyedileg kialakított budapesti luxuslakásban – Álomotthonok című sorozatunk következő részében Takács Anna és Szabó Péter belsőépítészek munkáját mutatjuk be.

A Samsungot majmolhatja az Apple

Techbázis2016.08.24, 11:19

A legújabb pletykák szerint a jövőre érkező iPhone a szélek felé lehajló OLED kijelzővel láthat napvilágot. Egyáltalán nem lehetetlen, de a koncepciókép nagyon hasonlít a Samsung modelljére.

Van, ahol nem vágják ki a fákat

Unikornis2016.08.20, 10:48

Legtöbben nem sokat tudunk Kazahsztánról, majdhogynem semmit. Volt szovjet tagköztársaság, Alma Ata (ma már Almati), sztyeppe, Kaszpi-tenger, meg egy elnök, aki elsöprő fölénnyel nyeri az összes választást 1991 óta. Igaz, az EBESZ, vagyis az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet még egyetlen kazahsztáni választást sem nyilvánított szabadnak és tisztességesnek, de ettől a kazah gazdaság még egész jó állapotban van. Hála az irdatlan mennyiségű olaj- és gázkészletnek, na meg Nazarbajev elnök álmainak.

Elég lesz az új iPhone 7 a Samsungok ellen?

Techbázis2016.08.09, 17:21

Az Apple várhatóan szeptemberben mutatja be az új generációs iPhone készülékeket. Mennyire fognak eltérni a korábbiaktól, egyáltalán hány modellre számíthatunk, mik lesznek a legújabb képességek, funkciók? Összeszedtük a főbb pletykákat, híreket.

Buszmegállókkal turbózták fel a turizmust a kis faluban

[origo] utazás2016.09.06, 10:23

Mit tegyen egy szépséges osztrák falu, ha a közvetlen környezetében van még ötven másik hasonlóan csodás kistelepülés? Két eset lehetséges. Vagy megelégszik azzal, ami van, vagy kitalál valami egészen különlegeset. A Voralberg tartományban lévő Krumbach az utóbbit választotta. Külföldi művészeket kért fel, hogy a falu buszmegállóinak sajátos arculatot adjanak. Riport Krumbachból, ahol az egyik megállóban ugyan elázunk, ha esik az eső, viszont a tetőről páratlan a kilátás.

Márkajelzés helyett kalóriaszámok: így is megennéd ezeket az ételeket?

Archívum2016.06.09, 09:00

Egy kis fagyi nem árthat, igaz? Vagy egy szelet csoki, hogy lefojtsd az ebédedet? Nos, tévedsz: íme egy Instagram-oldal, ahol kedvenc ételeid márkanevei helyett a kalóriatartalmukat olvashatod. A nyári formára készülőknek kötelező!

Színpompás és hangulatos - A legtrendibb kerti kiegészítők

Life.hu2016.05.18, 16:10

Bár még csalóka az idő, bízunk benne, hogy hamarosan felhőtlenül élvezhetjük a kellemes kora nyári meleget - ideje hát otthonodat is nyárra hangolni. Hogy mire gondolunk? Természetesen a terasz és kert kicsinosítására! Otthonod meghosszabbított részeként az udvarodat is úgy kell kialakítanod, hogy szerethető legyen, és hogy jól érezd magad benne.

Álomotthonok - Kávékülönlegességek egy különleges kávéházban

Life.hu2016.05.05, 10:06

Álomotthonok sorozatunk következő részében kilépünk az egyedi módon felújított családi házak és luxusvillák tengelyéből, és az üzleti élet felé vesszük az irányt: egy újonnan nyíló, dizájnos budapesti kávézó belső kialakításának rejtelmeibe engedünk betekintést.

Kevés magyar dizájncég ment akkorát, mint a Pikkpack

Gazdaság2016.04.07, 15:52

Most már nem érdemes találgatni, képes lesz-e betörni a piacra Gulyás Sára csináld magad cipője. Megtörtént.

Húsvétra hangolódva - 2016 legvidámabb dekorációi

Archívum2016.03.16, 18:08

Idén meglepően korán kopogtat be a húsvét, ideje hát lassacskán hozzálátni otthonod kidekorálásához. Hogy segítségedre legyünk, szétnéztünk a lakberendezési áruházak idei kínálatában, és összeállítottuk a Life.hu kedvenc húsvéti, tavaszi témájú díszeinek, kiegészítőinek listáját.

Ha kedd, akkor ingyenes logo

Gazdaság2016.03.07, 09:52

Jól értette. Egy startupnak az jutott eszébe, hogy közkinccsé teszi minden olyan logótervezetét, amelyik nem kellett senkinek.

Olyan, mint egy piramis és repül, mi az?

[origo] utazás2016.03.18, 15:58

Akár 72 km/h-s sebességgel is repeszt, ilyenkor kiemelkedik a vízből és a tenger felett lebegve siklik, szuperbiztonságos a legvadabb viharokban is, az utasokat pedig mindenféle luxusszolgáltatással kényezteti. Ez lenne a jövő hajója?

A Trabantot kár feltámasztani, de van helyette pár ötletem

Auto2016.02.28, 17:34

A múltidéző autók specialistájának tartott Obendorfer Dávidot kevesen ismerik itthon, pedig munkáiról a legnagyobb európai autós magazinok is elismerően cikkeznek. Az Olaszországban élő, jachttervezéssel foglalkozó dizájnernek csak a hobbija az autó, ezért is tekinti szívügyének. Talán csak idő kérdése, hogy egyik munkáját az utakon is viszontlássuk. Pályafutásáról, a mai autóformákról és a retródivatról kérdeztük.

Álomotthonok - Romos házból modern családi otthon

Life.hu2016.02.19, 17:35

Bármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet, okosan átgondolva és tudatosan megtervezve még egy ósdi, romos házba is új életet lehet lehelni. Álomotthonok sorozatunk következő részében egy régi családi ház újjászületésének lehetünk tanúi. 

Álomotthonok – Idilli luxus Óbudán

Life.hu2016.02.03, 19:03

Fiatalos, modern, stílusos – ilyen egy igazi álomotthon! Sorozatunk következő részében egy óbudai panorámás családi ház kulisszái mögé lestünk be Szén Molnár Tamás belsőépítész segítségével.

10 dolog, ami egy pasi nappalijából sem hiányozhat

Life.hu2016.01.25, 20:20

Fontos, hogy a nappali élhető, barátságos és hangulatos helyiség legyen. Ha viszont egy legénylakásról van szó, ezek a szempontok már nehezebben érvényesülnek. Sok férfi esik ugyanis abba a hibába, hogy a lakása inkább emlékeztet egy kollégiumi szobára, mint egy stílusos otthonra.

Alejandro Aravena, 2016 Pritzker-díjas építésze

Life.hu2016.01.19, 15:22

Az építészek Nobel-díját, a szakma legrangosabb elismerését, azaz a Pritzker-díjat 1979 óta osztja ki a Hyatt Alapítvány. A szakmai elismerés mellett a nyertesek markát 100 000 dollár jutalom is üti. Ebben az évben Alejandro Aravena chilei építészt érte a megtiszteltetés.

Lépjen be a jövő Boeingjébe!

[origo] utazás2016.01.13, 13:48

Káprázatos belső világítás, kivetítők és mozgó ajtók várják majd az utasokat a fedélzeten.

Eltűnik az idegesítően rikító sárga szín a Ryanair gépeiről

[origo] utazás2016.01.03, 19:29

A Wizz Air is nemrég váltott dizájnt. Ön szerint melyik a szebb?

Kukkantson be a Wizz Air új gépébe!

[origo] utazás2015.11.25, 11:18

Az első Airbus A321ceo már az új dizájnnal érkezett, és Londonba repül Budapestről.

Ékszerek éjszakája

Archívum2015.11.13, 09:44

Szemmel láthatólag nem babonásak a kézművesek: pénteken, 13-án csaknem harminc helyszínen mutatják be munkáikat kortárs tervezők.

Nyugdíjba megy az egyik leghíresebb autós formatervező

Auto2015.11.09, 10:11

Az Alfa Romeo 156-ost és az Audi A5-öst tervező Walter de Silva 2007 óta vezette a Volkswagen-csoport dizájnrészlegét.

Izlandon óriások tarthatják az elektromos vezetékeket

Archívum2015.11.02, 17:22

Óriási emberi alakok tarthatják az izlandi elektromos vezetékeket 2017-re – a tervek szerint egy különleges projektet valósítanak meg hamarosan a szigetország hegyeiben.

Csempéssz egy kis luxust otthonodba - Kényeztető fürdőszentélyek

Life.hu2015.10.28, 18:52

Egy lakás felújításánál sokan szembesülnek azzal a problémával, hogy a fürdőszoba kialakítását egészen kicsi területen kell megoldani. A kis hely azonban egyáltalán nem hátrány! Némi kreativitással és persze befektetéssel kényelmes, dizájnos, sőt, akár elegáns is lehet a végeredmény. 

Kamu légitársaságnak terveztek high-tech kabint

Travelo2017.10.12, 11:16

Egy seattle-i dizájncég megtervezte a jövő utasterét, hogy felhívja a légitársaságok figyelmét a szükséges újításokra.

Környezetbarát és impozáns - Bravúros építészeti megoldások zöldben

Life.hu2015.10.14, 11:21

A zöld otthonok lényege, hogy tervezésük és megépítésük során kizárólag környezetbarát anyagokat használnak fel a készítők, a berendezése is ökobarát, sőt az üzemeltetése során sem árt a környezetnek. Egyre több tervező és építész gondolkodik környezetbarát módon, és tervez környezetbarát otthonokat, melyeknél arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy az épületek szépek és harmonikusak legyenek, valamint a bennük lakók minden igényét kielégítsék. 

Népművészek és modern kreatív tervezők találkoztak

Gazdaság2015.10.02, 13:16

Az európai design gyökerei címmel egész napos nemzetközi konferenciát tartanak pénteken a modern dizájn és a népművészet kapcsolatáról a Hagyományok Házában. A szervezők szerint tanulhatnak egymástól a modern dizájnerek és a kézművesek között.

Méltóságot adnak az autistáknak

Kultúra2015.09.22, 14:50

Ezek az ékszerek nemcsak egyszerűen feldíszítik a testet, hanem méltóságot adnak a fogyatékkal élő embereknek és az ékszerek viselőjének. Mindehhez egy alapítvány szervezőmunkája szükséges.