Washington

címke rss

Észak-Koreát bünteti Japán az emberrablásokért

Nagyvilág2006.06.16, 08:36

A japán parlament olyan törvényt fogadott el, amely szankciókkal sújtja Észak-Koreát abban az esetben, ha továbbra sem hajlandó maradéktalanul feltárni: mennyi japán állampolgárt raboltatott el a hetvenes és nyolcvanas években a szigetországból. Eközben a volt dél-koreai elnök arra kérte Washingtont, hogy oldja fel az északi ország elleni gazdasági szankciókat.

Az ír kormány titkos fogolyszállítással vádolta Washingtont

Nagyvilág2006.06.14, 01:45

Az ország területén keresztül történt titkos fogolyszállítással vádolta kedden este az Egyesült Államokat az ír kormány. Az ír külügyminiszter szerint az USA Dublin jóváhagyása nélkül egy ír repülőtér használatával szállított egy foglyot az Egyesült Államokba.

Védi a civileket megölő katonáit a parancsnok

Nagyvilág2006.06.11, 11:20

A 24 iraki áldozatot követelő tavaly novemberi hadíszai vérengzésben részt vett egyik amerikai rajparancsnok közölte ügyvédjével, hogy egységének tagjai nem szándékosan vettek célba polgári személyeket, betartották a hadviselés szabályait, és nem próbálták meg eltitkolni az ügyet - jelentette vasárnap a The Washington Post című amerikai napilap.

Busht aggasztják a guantanamói öngyilkosságok

Nagyvilág2006.06.11, 09:20

Mélységes aggodalmának adott hangot George Bush elnök a guantánamói amerikai fogolytáborban történtek miatt - közölte Washingtonban a Fehér Ház szóvivője.

Légtért sértett egy kisrepülő Washington felett

Nagyvilág2006.06.06, 06:59

Vadászgépek kényszerítettek leszállásra egy kisrepülőt az Egyesült Államokban. A Cessna ugyanis engedély nélkül repült be a Washington fölött kialakított légi biztonsági övezetbe. A pilótát kihallgatták, majd elengedték, mert kiderült, hogy az eset véletlen volt.

Új globális stratégiát dolgoztak ki az AIDS ellen

Nagyvilág2006.06.03, 09:31

Az AIDS elleni küzdelem új globális stratégiáját felvázoló zárónyilatkozat elfogadásával zárult pénteken az ENSZ székhelyén e témában rendezett nagyszabású háromnapos értekezlet. A dokumentumból azonban hiányoznak a szükséges pénzügyi források előteremtését célzó konkrét kötelezettségvállalások.

Zarkávi ismét videón vádaskodott

Nagyvilág2006.06.02, 08:20

A síitákkal való megbékélés elutasítására szólította fel szunnita "testvéreit" legújabb videó-üzenetében Abu Muszab az-Zarkávi, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki csoportjának vezetője.

Baradei szerint Irán engedne az atomvitában

Nagyvilág2006.05.25, 10:33

Belemenne Irán, hogy ne saját területén dúsítson uránt. Erről Washingtonban számolt be Mohamed el-Baradei. A Nemzetközi Atomügynökség főigazgatója szerint akár még szigorúbb ellenőrzésekbe is beleegyezne az atomprogramja miatt támadott ország.

Washington mégis tárgyalna Iránnal

Nagyvilág2006.05.24, 23:41

Az Egyesült Államok kész a közvetlen tárgyalásokra Iránnal, amennyiben Teherán felhagy az urándúsítással, illetve az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozásával - jelentette ki helyi idő szerint szerda este Washingtonban Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője.

Régóta keresett drogbárót fogtak el Brazíliában

Nagyvilág2006.05.18, 01:29

Amerikai és kolumbiai kábítószer-ellenes szervek elfogtak egy régóta keresett kolumbiai drogbárót és 31 üzlettársát, akik ellen Washington már jó ideje elfogatóparancsot adott ki - közölték szerdán Bogotában.

Washington fegyverembargóval bünteti Venezuelát

Nagyvilág2006.05.15, 21:55

Az Egyesült Államok fegyvereladási embargót rendelt el Venezuela ellen hétfőn arra hivatkozva, hogy a dél-amerikai ország nem támogatja megfelelően a terrorizmus elleni nemzetközi harcot.

Nyomásgyakorlással vádolják az USA-t a CIA-börtönök kapcsán

Nagyvilág2006.05.12, 07:04

Újságírókra fejtett ki nyomást Washington, hogy ne írják meg a titkos börtönöknek helyet adó országok neveit. Ezt a börtönök ügyében vizsgálódó európai parlamenti bizottság jelentéstevője közölte. Claudio Fava nem tért ki a részletekre.

Gyakran kínoznak az amerikaiak az AI szerint

Nagyvilág2006.05.03, 08:16

Széles körben elterjedt a kínzás és más kegyetlen bánásmód az amerikai vezetés alatt álló afganisztáni, iraki és kubai börtönökben és máshol is - állapította meg Amnesty Internationalnek az ENSZ részére készített jelentése, amit szerdán hoztak nyilvánosságra.

Őrizetbe vettek öt tüntető amerikai képviselőt

Nagyvilág2006.04.28, 19:08

Az amerikai kongresszus öt demokrata párti tagját, köztük Tom Lantos képviselőt is őrizetbe vették a darfúri kegyetlenkedések ellen a szudáni nagykövetség előtt tiltakozó más tüntetőkkel együtt a rendőrök pénteken Washingtonban azon a címen, hogy illetéktelenül a külképviselet területére léptek.

Hillary Clinton a demokraták favoritja a 2008-as elnökválasztáson

Nagyvilág2006.04.27, 01:54

Hillary Clinton az amerikai Demokrata Párt választóinak favoritja a párt jelöltjeként a 2008-as elnökválasztáson - tűnt ki egy helyi idő szerint szerda este, Washingtonban közzétett felmérésből.

Washington fegyverembargóval sújtaná Iránt

Nagyvilág2006.04.21, 20:04

Oroszországnak le kell állítania minden fegyverszállítási ügyletét Iránnal, a többi országnak pedig meg kell tiltania a polgári és katonai célokra is alkalmas technológiák eladását, hogy ezáltal nyomást gyakoroljanak Teheránra atomprogramjának feladására végett - jelentette ki Nicholas Burns, az amerikai külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára pénteken.

Bill Gates fogadta először a kínai elnököt

Nagyvilág2006.04.19, 12:54

Bill Gates milliárdos üzletemberrel találkozott először Hu Csin-tao amerikai látogatása során. A kínai elnök négynapos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba. George Bush elnökkel csütörtökön találkozik Washingtonban. A két fél várhatóan főként a kereskedelmi együttműködésről tárgyal majd.

Washington még az idén döntene Koszovóról

Nagyvilág2006.04.14, 20:07

Washington álláspontja szerint a Koszovó jogállását meghatározó folyamatnak még az idén be kell fejeződnie - közölte pénteken pristinai látogatásán Frank Wisner, az Egyesült Államok koszovói különmegbízottja.

Az USA segítséget ajánlott Iránnak

Nagyvilág2006.04.03, 07:02

Közvetlen kapcsolatba lépett Irán ENSZ-nagykövetével Nicholas Burns politikai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár, hogy felajánlja Iránnak Washington segítségét az ázsiai országban pénteken történt nagy erejű földrengés után.

Tovább kutatnak a titkos börtönök után

Nagyvilág2006.03.30, 20:51

Az ENSZ jelentéstevője be akar jutni Európában a feltételezett titkos amerikai börtönökbe, amelyeknek létezéséről teljes egészében meg van győződve.

Elhunyt Caspar Weinberger egykori amerikai védelmi miniszter

Nagyvilág2006.03.28, 22:22

Meghalt Caspar Weinberger, aki 1981-87 között Ronald Reagan néhai amerikai elnök védelmi minisztere volt - jelentették be kedden Washingtonban. Weinbergert Maine államban érte a halál 88 éves korában.

Rájátszásba jutott a Miami Heat

Sport2006.03.21, 13:34

Ugyan messze még az alapszakasz vége, a Miami Heat már biztosította helyét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszásában. A 30 pontos Dwyane Wade vezette floridai együttes a New York Knicks otthonában győzött 111-100-ra, s mivel a Chicago Bulls kikapott 113-104-re Washingtonban, a Heat már matematikailag is a legjobb 16 között érezheti magát.

Makacs ellenállók leckéztetik az USA-t

Nagyvilág2006.03.14, 16:27

Feladta a leckét Washingtonnak az atomügyben tanúsított makacsságával Irán. Az USA eddig minden olyan országban tudta érvényesíteni akaratát, ahol veszélyben érezte a békét vagy sötét titkokat sejtett: Afganisztánt és Irakot hadseregével kényszerítette térdre, míg Líbiában és Szudánban elég volt fenyegető fellépése. A legcsökönyösebb ellenállókkal, Kubával, Észak-Koreával és Iránnal azonban meggyűlik az amerikai diplomaták baja.

Büntetőpárbajt nyert a Devils és az Islanders

Archívum2006.03.11, 12:23

Rendkívül kiélezett csatákat hozott az NHL legutóbbi játéknapja, hiszen a New York Islanders csak szétlövést követően tudta legyűrni a vendég Torontót, míg a Devils ugyanilyen módon csikarta ki a győzelmet Washingtonban a Capitals ellen. A St. Louis nem feszítette a végsőkig a húrt, és "már" a hosszabbításban elintézte a Minnesotát.

Teherán nem zárja ki a párbeszédet Washingtonnal

Nagyvilág2006.03.09, 09:06

Teherán lehetségesnek tartja a közvetlen párbeszédet Washingtonnal, de nem a jelenlegi körülmények között - jelentette ki szerdán Ali Hoszeini-Tas, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárának helyettese.

Washington: Sérültek az emberi jogok Magyarországon

Nagyvilág2006.03.09, 08:55

Magyarországon általános az állampolgárok emberi jogainak a tiszteletben tartása, néhány területen azonban akadtak gondok az Egyesült Államok külügyminisztériumának a 2005-ös év emberi jogi helyzetét taglaló, szerdán közzétett jelentése szerint.

Tabarez lesz az uruguayi futballkapitány

Sport2006.03.07, 17:25

Ismét Oscar Washington Tabarez lesz az uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az amerikai elnök keresi a téglákat

Nagyvilág2006.03.05, 17:20

Az amerikai kormány számos vizsgálatot indított az utóbbi hónapok sok kellemetlenséget okozó kiszivárogtatói után - írja a The Washington Post vasárnapi számában. Újságírók és jogászok szerint évtizdek óta nem volt olyan jelentős hadjárat a "téglák" felkutatására, mint ami most indult.

A Nyugat elleni csapásokra buzdít az al-Kaida

Nagyvilág2006.03.04, 23:42

A Nyugat elleni támadásokra szólította fel a muzulmánokat a nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője. Az-Zavahri a legjobb példáknak a New York, Washington, Madrid és London elleni támadásokat tartja.

Olajmegvonással fenyegeti az USA-t Chávez

Archívum2006.02.18, 08:56

Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentése szerint leállítják az Egyesült Államokba irányuló olajexportot, ha Washington továbbra is destabilizálni igyekszik baloldali kormányát. Venezuela egyébként 15 százalékban részesedik az amerikai energiaimportból.

Vastag hó borítja az USA keleti partvidékét

Nagyvilág2006.02.12, 17:24

Havazás bénította meg sok helyen a közlekedést vasárnap az Egyesült Államok északkeleti partvidékén. A térségben több százezren maradtak villanyáram nélkül. Több mint 2000 repülőgépjáratot töröltek a légitársaságok.

Ideggázgyanú miatt ürítettek ki egy épületet Washingtonban

Nagyvilág2006.02.09, 06:51

Ideggáz jelenlétének gyanúja miatt szerda este Washingtonban három órára kiürítették az amerikai törvényhozás felsőházának, a szenátusnak az irodaházát. A riasztás utóbb vaklármának bizonyult. Egy érzékelő berendezés jelzett ideggázat az épületben.

A békés megoldáson is elvérezhet Irán

Nagyvilág2006.02.09, 19:21

Néhány amerikai stratégiai dokumentum szerint Washington feltehetően végső eszköznek tartogatja az esetleges iráni katonai beavatkozást, és valójában megelégedne azzal is, ha nyomásgyakorlással el tudná érni a teheráni politika változását. Úgy tűnik, hogy még az iszlamistákkal sincs komoly baja Washingtonnak, a lényeg, hogy ne borítsák fel a térség békéjét és ne veszélyeztessék az amerikai érdekeket. A nyomásgyakorlás bejáratott eszköze lehet az Irán elleni szigorú ENSZ-embargó bevezetése, ami ugyan elvben a civilek megóvását szolgálja, valójában azonban a fegyverek nélküli hadviselés egyik kegyetlen, sok szenvedést okozó módja.

Washington felülvizsgálja a palesztinoknak nyújtott segélyeit

Nagyvilág2006.01.27, 20:47

Az Egyesült Államok felülvizsgálja a palesztinoknak nyújtott segélyek "valamennyi vetületét", miután a palesztin parlamenti választásokat a Hamász nyerte, amelyet Washington terrorszervezetként tart számon.

Washington elutasította bin Laden ajánlatát

Nagyvilág2006.01.19, 20:48

Elutasította a tárgyalás bármiféle lehetőségét a terroristákkal csütörtökön a Fehér Ház szóvivője az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének, Oszama bin Ladennek a feltételes tűzszünetet ajánló hangfelvételével kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva.

Nem bír az Atlanta a washingtoni varázslattal

Sport2006.01.15, 13:00

A Washington Wizards ismét - ezúttal hosszabbítás után - nyert az Atlanta ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A vendégek sorozatban hetedszer bizonyultak jobbnak georgiai riválisuknál.

Amerikai járványügyi szakértők utaznak Törökországba

Nagyvilág2006.01.14, 00:46

Amerikai járványügyi szakértők utaznak Törökországba a madárinfluenza leküzdését célzó erőfeszítések támogatására - jelentették be pénteken este hivatalosan Washingtonban.

Luxus és babona fenyegeti a ritka fajokat

Nagyvilág2006.01.12, 09:39

Kaviár, cápauszonyleves, bálnahús. Tigrispénisz, korall ékszer, krokodilbőr cipő. Mind-mind olyan csemege, gyógyhatásúnak vélt szer vagy luxustárgy, amelyért komoly pénzeket hajlandók fizetni az emberek a világ bármely részén. A luxusfogyasztás miatt azonban fajok százai kerülnek végveszélybe, legutóbb például a kaviárkereskedelmet kellett betiltani, mivel az egyik kaviárt adó tokhalféle egyedszáma drasztikusan lecsökkent. Olvassa el összeállításunkat a luxusfogyasztás miatt kihalás felé sodródó állatfajokról!

Angela Merkel ismét Guantánamót bírálja

Nagyvilág2006.01.07, 12:21

"Más módot kell találni a foglyokkal szembeni viselkedésre" - mondta Angela Merkel német kancellár egy nyilatkozatában. Merkel jövő héten utazik első kormányfői látogatására Washingtonba.

Évtizedekre lenyúlják az iraki olajat

Nagyvilág2006.01.03, 12:37

Bush nem akarja kardigánban égetni magát - egy brit publicista szerint durván így egyszerűsíthető le az a kérdés, hogy mit keres Irakban az USA. Ezt a legegyszerűbben úgy kerülheti el az amerikai elnök, ha soha többet nem lesz az 1970-es évekhez hasonló energiaválság az USA-ban, egy tanulmány szerint pedig Washington mindent meg is tesz ezért. Az iraki átmeneti kormány amerikai és brit nyomásra szépen lassan átjátssza az iraki olajbevételek tetemes részét a külföldi cégeknek - állítja az elemzés. A rejtett privatizáció  törvényes ugyan, mégis dollármilliárdokat bukik az üzleten Irak, miközben több más kis ország is sorban áll, hogy ...

Washington békítené az oroszokat és az ukránokat

Nagyvilág2005.12.30, 00:40

Az Egyesült Államok kapcsolatba lépett Moszkvával és Kijevvel, hogy felszólítsa őket: találjanak kompromisszumos megoldást a gázvitában - közölte csütörtökön Adam Ereli, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.

Washington cáfolja, hogy verték Szaddámot

Nagyvilág2005.12.21, 22:17

Képtelennek nevezte és határozottan visszautasította szerdán a washingtoni Fehér Ház Szaddám Huszein iraki exdiktátor állítását, miszerint az amerikaiak "ütlegelték és kínozták" a börtönben.

Washington érdeklődik a kiszabadult Hammadi iránt

Nagyvilág2005.12.20, 22:58

Az Egyesült Államok azt várja Libanontól, hogy adja ki a Hezbollah síita szervezet tagját, akit Németországban ugyan életfogytiglani börtönre ítéltek egy amerikai katona meggyilkolásáért, ám a berlini hatóságok múlt héten 16 év után amnesztiában részesítettek és átadtak a közel-keleti arab országnak.

Bush: Amerika nem fizet a túszokért

Nagyvilág2005.12.07, 00:11

Az Egyesült Államok nem fizet váltságdíjat Irakban elrabolt túszokért, de minden rendelkezésére álló hírszerzési lehetőséget bevet annak érdekében, hogy megtalálja és kiszabadítsa őket - szögezte le George Bush amerikai elnök kedden Washingtonban.

Finnország is magyarázatot követel a CIA-tól

Nagyvilág2005.11.24, 20:48

A holland külügyminiszter figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy kérdésessé válhat hazája részvétele az amerikai vezetésű hadműveletekben, ha Washington továbbra is eltitkol információkat a titkos kelet-európai CIA-börtönökről, míg a finn biztonsági szolgálat magyarázatot kért a Központi Hírszerző Ügynökségtől egy Helsinkiben leszállt gyanús repülőgépről.

Kivonná a katonákat Irakból az amerikaiak többsége

Nagyvilág2005.11.23, 08:58

Az amerikai lakosság csaknem kétharmada az Irakból történő csapatkivonás mellett van - derült ki az Egyesült Államokban végzett legutóbbi közvélemény-kutatásból. A felmérés eredményeit kedden tették közzé Washingtonban. Eközben az iráni Hamenei ajatollah az USA kivonulását sürgette.

Washington bezáratna egy dániai kurd tévét

Nagyvilág2005.11.21, 21:13

Egy kurd televíziós csatorna bezáratását kérte az Egyesült Államok Dániától egy bizalmas jegyzékben, amelyet a sajtó hétfőn nyivánosságra hozott Koppenhágában.

Titkos CIA-központok működnek a világon

Nagyvilág2005.11.18, 11:29

A Washington Post szerint titkos műveleti központokat hozott létre a CIA a világ több országában. A központok terroristák elfogásáról és kihallgatásáról döntenek.

Az USA fejére nőtt a hatalmas panda

Nagyvilág2005.11.17, 13:07

Nem tud mit kezdeni az Egyesült Államok Kína növekvő erejével - állítják amerikai elemzők George W. Bush amerikai elnök kétnapos kínai látogatása előtt. Az amerikai külpolitika elbizonytalanodott, míg néhány hangadó az egyre növekvő veszélyt (az amerikai sajtó szerint a sárkányt) látja Kínában, addig mások a kereskedelmi kapcsolatokban és a kínai piacban rejlő lehetőségek kiaknázását követelik, azaz partnernek (pandának) tekintik Kínát. Csaba László egyetemi tanár szerint Kína egyelőre nem vágyik a jelenleginél nagyobb hatalomra, a gyors növekedéséből fakadó problémák megoldásán dolgozik. Egyszerűen csak annyi történt tehát, hogy Waashington ...

Húst égető anyagot vetett be Irakban az USA

Nagyvilág2005.11.16, 12:39

A Pentagon beismerte, hogy használt fehér foszfort Irakban. A gyúlékony, az emberi húsba magát valósággal beleégető anyag, az USA szerint nem számít vegyi fegyvernek, bár egy nemzetközi egyezmény - amelyhez Washington nem csatlakozott - korlátozza katonai alkalmazását. Az amerikai külügy korábban tagadta, hogy bevetették volna az anyagot Irakban.

NBA: pontrekord Washingtonban

Archívum2005.11.12, 13:38

Soha annyi hazai pontot nem láthatott az 1997-ben épült washingtoni MCI Center közönsége, mint az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Seattle ellen.

NHL: Kovaljcsuk négyet ütött a Tampának

Archívum2005.11.12, 13:57

Ilja Kovaljcsuk mestrenyégyest ütött a Tampa Bay Lightingnak, amely 5-2-es vereséget szenvedett az Atlanta Trashers otthonában. Hosszú sérülése után visszatért a New Jersey Devils kapujába Martin Brodeaur, aki 21 védésével négy vereség után győzelemhez segítette csapatát Washingtonban. 

Ahmad Csalabi már nem persona non grata Washingtonban

Nagyvilág2005.11.09, 20:15

Már nem persona non grata Washingtonban Ahmad Csalabi, aki valaha a Pentagon kedvence volt, majd pártfogói kegyvesztettként ejtették, szerdán viszont iraki miniszterelnök-helyettesként Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel, Dick Cheney alelnökkel és Stephen Hadley nemzetbiztonsági főtanácsadóval tárgyalt. A külügyminisztériumi találkozókról kizárták a sajtót, még a fotóriportereket és a tévékamerákat sem engedték be a tárgyalások elejére.

Kivizsgálnák, ki beszélt a titkos CIA-börtönökről

Nagyvilág2005.11.09, 08:49

Feltehetően egy republikánus párti szenátor szivárogtatta ki a Kelet-Európában található titkos amerikai börtönökről szóló információkat a sajtónak. A CIA felkérte az amerikai igazságügy-minisztériumot, hogy vizsgálja ki, ki volt ez. Demokrata párti politikusok széles körű vizsgálatot követelnek, amely során a titkos börtönöket és az ott őrzött foglyok életkörülményeit is megvizsgálnák.

Nem szívesen látott vendég a Detroit az NHL-ben

Archívum2005.11.07, 09:18

A Detroit Red Wings hetedik meccsét is megnyerte idegenben az NHL-ben, ezzel egyedüli csapatként veretlen vendégként. A Detroit mellett a Minnesota is az otthontól távol nyert, méghozzá büntetőkkel az Anaheim ellen. A Washington a duplázó Ovecskin vezérletével intézte el a Torontót, a Chicago pedig a hosszabbításban gyűrte le a Phoenixet.

A Capitoliumban ravatalozták fel Rosa Parksot

Nagyvilág2005.10.31, 17:12

Az egész politikai elit is búcsút vett Washingtonban az ötvenes évek legendás fekete polgárjogi harcosától, az egy hete szegénységben elhunyt Rosa Parkstól, a Capitolium kupolacsarnokában rendezett ravatalozási szertartáson.

Holbrooke: A NATO nem akarta elfogni Karadzicot

Nagyvilág2005.10.30, 16:28

Richard Holbrooke, Washington egykori balkáni békealkusza a boszniai háborút lezáró daytoni egyezmény egyik hiányosságának tartja, hogy nem lett maradéktalanul végrehajtva, legfőbbképpen azért, mert a NATO nem akarta elfogni a srebrenicai népirtással vádolt volt boszniai szerb elnököt, Radovan Karadzicot.

Washington hágai kötelezettségeire figyelmezteti Belgrádot

Nagyvilág2005.10.14, 19:21

Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár pénteken Belgrád tudomására hozta, hogy nem számíthat Washingtonhoz, Brüsszelhez és a NATO-hoz fűződő kapcsolatainak javítására, amíg nem teljesíti a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) iránti kötelezettségeit.

Karambolozott Washingtonban Juhász Ferenc

Nagyvilág2005.10.07, 14:18

Könnyebb zúzódásokat szenvedett Juhász Ferenc honvédelmi miniszter Washingtonban, amikor az őt szállító autó megcsúszott és karambolozott egy másik kocsival. A magyar honvédelmi miniszter az orvosi vizsgálatot követően folytatta programját. A baleset körülményeit a helyi hatóságok vizsgálják.

NBA: Smith visszavonul, szerény Lakers-célok

Archívum2005.09.29, 10:19

A 2000-től 2002-ig uralkodó Los Angeles Lakers  régi-új vezetőedzője, Phil Jackson szerény célokat tűzött ki az NBA november 1-jén rajtoló évadjára.

Washington tárgyalásokra szólította fel Iránt

Nagyvilág2005.09.27, 01:48

Felszólította az Egyesült Államok Iránt arra, hogy folytassa a tárgyalásokat az Európai Unióval vitatott atomprogramjáról.

NBA: meglőtték a Washington újoncát

Archívum2005.09.27, 09:58

Egy sikertelen kocsilopás közben ismerelten támadók mellbe lőtték Andray Blatche-ot, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Washington Wizards újoncát.

Világszerte ezrek tüntettek az iraki háború ellen

Nagyvilág2005.09.24, 19:29

Több ezer békepárti tüntető követelte Washingtonban és Londonban szombaton a katonák Irakból történő kivonását. Az amerikaiak 59 százaléka tévedésnek tartja az iraki beavatkozást.

Moszkva aggódik Washington nukleáris hadviselési tervei miatt

Nagyvilág2005.09.13, 22:05

Oroszország felülvizsgálja katonai doktrínáját, ha az Egyesült Államok felhatalmazza hadseregét, hogy megelőző atomcsapásokat mérjen olyan országokra, amelyek tömegpusztító fegyverek előállításával gyanúsíthatók - mondta Szergej Ivanov védelmi miniszter kedden egy orosz hírügynökség szerint.

Washington nem zárja ki a Szíria elleni katonai fellépést

Nagyvilág2005.09.12, 19:32

Fogytán az Egyesült Államok Szíria iránt tanúsított türelme - jelentette ki hétfőn az Egyesült Államok bagdadi nagykövete.

Előre jelezték New Orleans pusztulását

Nagyvilág2005.09.10, 08:29

Az amerikai szövetségi katasztrófavédelmi hivatal előre jelezte Washingtonnak, hogy egy hurrikán átvonulása egymillió ember kitelepítésével és azzal járhat, hogy a víz csapdába ejt 300-350 ezer embert New Orleansban és környékén, azaz a kormányzat tisztában volt a kockázatokkal. Az elöntöttt város egy hónap múlva lehet ismét száraz.

Pierce és Roddick ünnepelhetett

Archívum2005.08.08, 08:59

A hatodik helyen kiemelt Mary Pierce nyerte az 1,3 millió dollár összdíjazású San Diegó-i női tenisztornát, miután a fináléban könnyedén verte a hat meccslabdát hárító japán Szugijama Ait. Washingtonban papírforma végeredmény született, az első helyre rangsorolt Andy Roddick a döntőben honfitárást, James Blake-et győzte le két játszmában.

Elhunyt Peter Jennings

Nagyvilág2005.08.08, 20:50

Hatvanhét éves korában elhunyt Peter Jennings, az amerikai ABC televízió legendás hírműsorvezetője; Washington két vezető lapja címoldalas méltató cikkben vett búcsút az újságírótól, aki negyven év óta szinte minden este feltűnt az amerikai tévék képernyőjén.

Fogynak az oroszok San Diegóban

Sport2005.08.06, 13:46

A US Open-címvédő, második helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova búcsúzott az 1,3 millió dollár összdíjazású San Diegó-i nőitenisz-torna nyolcaddöntőjében, miután három játszmában vereséget szenvedett a japán Ai Szugijamától.

Fejlövést javasolnak a rendőröknek terroristák ellen

Nagyvilág2005.08.04, 08:36

Minden randőrnek azt ajánlja a rendőrfőnökök nemzetközi szervezete, hogy lőjék fejen a feltételezett terroristákat. A Washington Post szerint az irányelvet még a július 7-i londoni merényletek után adták ki. A felhívás szerint a fejlövéshez már az is elég ha valaki gyanús.

Elektromos hálózsákokkal kínozzák halálra az iraki foglyokat

Nagyvilág2005.08.03, 16:14

Újabb titkos dokumentumokat közölt szerdán a The Washington Post arról, hogy amerikai katonák milyen brutális kínzásokat végeztek iraki foglyokon, illetve hogy mennyire hazug jelentésekkel leplezték el a vallatásokat. Így kiderült, hogy egy önként jelentkező iraki főtisztet is halálra kínoztak, mivel nem volt hajlandó vallani.

Gaudio visszalépett a sopoti tornától

Sport2005.08.02, 08:57

Gaston Gaudio sérülése miatt az utolsó pillanatban visszalépett a 425 ezer euró összdíjazású lengyelországi tenisztornától.

Távozásra szólította fel az amerikaiakat Üzbegisztán

Nagyvilág2005.07.30, 11:52

Üzbegisztán felszólította az Egyesült Államokat, hogy ürítse ki a katonái által használt karsi-hanabádi légibázist. Az amerikaiak innen látják el Afganisztánban állomásozó csapataikat, és a humanitárius szállítmányok is innen indulnak a megszállt országba.

Csak feltételezni lehet Phenjan nukleáris erejét

Nagyvilág2005.07.27, 18:56

Észak-Korea nyolc vagy akár több atombomba előállításához szükséges hasadóanyagot is felhalmozhatott, Washington ezért is akar minél hamarabb véget vetni Phenjan nukleáris törekvéseinek - olvasható a The New York Times szerdai számában.

Irakba látogatott John Howard ausztrál kormányfő

Nagyvilág2005.07.25, 20:52

Váratlanul Bagdadba érkezett hétfőn John Howard ausztrál kormányfő, aki vendéglátójával, Ibrahím al-Dzsaafari miniszterelnökkel tárgyal - közölte az iraki kormányfő hivatala. John Howard előzőleg Washingtonban George Bush amerikai elnökkel, majd Londonban Tony Blair brit kormányfővel találkozott.

Zarkávit tartják felelősnek a londoni merényletekért

Nagyvilág2005.07.09, 00:34

A londoni bombamerényletek megerősítették azokat az amerikai aggodalmakat, amelyek szerint szoros kapcsolat, egyfajta kétirányú csatorna létezik az Európában tevékenykedő iszlám szélsőségesek és az Irakban működő, Abu Muszab az-Zarkávi vezette al-Kaida csoport között - közölte pénteken Washingtonban egy, a terrorizmus elleni harccal foglalkozó, magas rangú amerikai szakértő.

Washington emelte az éberségi fokozatot

Nagyvilág2005.07.07, 19:35

Az amerikai kormány megemelte a terrorveszélyre figyelmeztető éberségi fokozatot a tömegközlekedésben és a vasútvonalakon, a légi közlekedésben viszont nem változtattak az elővigyázatosság érvényben lévő szintjén - jelentette be Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter csütörtökön, néhány órával a véres londoni robbantásos merényletsorozat után.

Túszejtő lehetett az új iráni elnök

Nagyvilág2005.07.01, 09:39

Az amerikai hatóságok a Fehér Ház szóvivőjének a közlése szerint vizsgálják, hogy Mahmúd Ahmadinezsád megválasztott iráni elnök valóban részt vett-e az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét több mint 25 évvel ezelőtt elfoglaló diákok túszejtő akciójában, amint azt több volt amerikai túsz állította.

Washington direkt tárgyalást folytat Phenjannal

Nagyvilág2005.07.01, 21:19

Közvetlen kapcsolatfelvétel történt az Egyesült Államok és Észak-Korea között a Phenjan atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalások újrafelvétele kapcsán - közölte pénteken a külügyminisztérium.

Megtalálták az Afganisztánban lezuhant Chinook áldozatait

Nagyvilág2005.06.30, 21:18

Az Afganisztánban lezuhant amerikai katonai helikopter minden utasának holttestét megtalálták a helyszínen - jelentették be csütörtökön amerikai illetékesek egy időben Kabulban és Washingtonban.

Washington befagyasztotta két szíriai politikus számláit

Nagyvilág2005.06.30, 18:45

Befagyasztotta a szíriai belügyminiszter és egy magas rangú biztonsági tisztségviselő számláit az Egyesült Államok csütörtökön libanoni katonai és hírszerző tevékenység vádjával.

Phenjan feltételhez köti visszatérését a hatoldalú tárgyalásokhoz

Nagyvilág2005.06.17, 19:44

Az amerikai kormány pénteken felszólította Észak-Koreát, hogy "előfeltételek nélkül" térjen vissza az atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalásokhoz. Phenjan viszont csak akkor lenne hajlandó tárgyalni, ha Washington egyenrangú partnerként kezelné az ország küldöttségét.

Washington csökkenti ENSZ - hozzájárulását

Nagyvilág2005.06.15, 01:27

Az amerikai képviselőház szerdán úgy döntött, hogy 22 millió dollárral csökkenti az Egyesült Államok tagdíjon kívüli jövő évi hozzájárulását az ENSZ kiadásaihoz.

Washington elhalasztja a biometrikus útlevél megkövetelését

Nagyvilág2005.06.15, 20:44

Az eddigi határidőnél egy évvel későbbre, jövő októberig elhalasztotta az amerikai kormányzat annak a követelménynek az érvényesítését, amelynek értelmében az amerikai vízummentességet élvező országoknak a tulajdonos biometrikus adatait tartalmazó elektronikus csipet kell beleszőniük az útlevelek borítójába.

A terrorgyanús ügyek java nem terrorizmus

Nagyvilág2005.06.13, 11:03

A terrorizmussal gyanúsítottak többségét nem terrorizmus, hanem kisebb bűncselekmények - bevándorlási szabályok megsértése, hamis vallomástétel - miatt ítélték el az USA-ban - derül ki a Washington Post elemzéséből. A 2001. szeptembere óta terrorizmus gyanújával lefolytatott 330 ilyen eljárásból csupán 41 esetben marasztaltak el embereket valóban terrorizmus miatt.

Észak-Korea visszatér a hatoldalú tárgyalásokhoz

Nagyvilág2005.06.07, 20:47

Észak-Korea tájékoztatta az Egyesült Államokat arról, hogy kész újrakezdeni az atomprogramjáról szóló hatoldalú tárgyalásokat - közölte kedden Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Washington terrorlistára tette az Iszlám Dzsihádot

Nagyvilág2005.05.25, 19:07

Az amerikai hatóságok hivatalosan terrorszervezetnek minősítették az Iszlám Dzsihád elnevezésű csoportot, amely főként a Közel-Keleten, de más elnevezések alatt Közép-Ázsiában és vélhetőleg a Kaukázusban is tevékenykedik.

A Pentagon nyomoz a Szaddámról készült fotók ügyében

Nagyvilág2005.05.21, 00:08

Az amerikai védelmi minisztérium is vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy miként kerülhettek nyilvánosságra azok a fotók, amelyek a londoni The Sun és a New York-i The New York Post pénteki számában jelentek meg a megbuktatott iraki diktátorról, aki alsónadrágban, rendezetlen hajjal, borostásan látható, ruházata rendezgetése közben - közölték minisztériumi források Washingtonban.

Kairóban egyeztet Mahmúd Abbász

Nagyvilág2005.05.20, 23:28

Közös egyiptomi-palesztin álláspontot kíván ismertetni Washingtonban Mahmúd Abbász palesztin elnök a Gázai övezetből történő izraeli kivonulással kapcsolatban - jelentette ki péntek este Kairóban Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszter.

Kína nem enged az exportkorlátozási nyomásnak

Archívum2005.05.19, 11:23

Nem fogja vissza az Európába és az Egyesült Államokba irányuló textilexportját, jelentette be Kína annak kapcsán, hogy mind Brüsszel, mind Washington aggodalmát fejezte ki az export helyi cégekre gyakorolt hatása miatt.

Peking szerint Washington hátráltatja a tárgyalásokat Észak-Koreával

Nagyvilág2005.05.13, 20:49

Az Egyesült Államok hátráltatja a tárgyalások felújítását Észak-Koreával egy kínai külügyi illetékes szerint, aki a The New York Times pénteki számának nyilatkozva vitatta, hogy Phenjan valóban kísérleti atomrobbantásra készülne.

A Dallas véget vetett a hazai átoknak

Archívum2005.05.03, 08:39

Zsinórban harmadik győzelmét aratta a San Antonio Spurs és a Dallas Mavericks az NBA rájátszásában, azaz mindkét gárda a továbbjutás küszöbén áll a Denver, illetve a Houston elleni párharcban. A Dallas kétszer is kikapott korábban otthon a Rocketstől, most azonban kihasználta a hazai pálya előnyét. A Washington egyenlített a Chicago ellen, az eddig nem igazán remeklő Juan Dixon 35 pontot dobva vezette diadalra a fővárosiakat.

Róma az amerikaiakat tartja felelősek Calipari haláláért

Nagyvilág2005.05.02, 23:54

Felelősek az amerikai katonák Nicola Calipari olasz titkosszolgálati ügynök haláláért - mondta ki a márciusi iraki esetről hétfőn közzétett hivatalos olasz jelentés, cáfolva ezzel a pár nappal ezelőtt Washingtonban nyilvánosságra hozott, az ügynök megölőit minden felelősség alól felmentő amerikai megállapításokat.

Vádalkut köt az Abu Graib-i börtönbotrány katonanője

Nagyvilág2005.05.01, 19:01

Bűnösnek vallja magát hétfőn kezdődő perében az Abu Graib-i botrány jelképes alakja, a "pórázos" Lynndie England amerikai katonanő, aki a The Washington Post beszámolója szerint vádalkut kötött az ügyészséggel. Lapértesülések szerint a női közkatonát a vádalkunak köszönhetően legfeljebb 11 évre ítéli a hadbíróság, noha egyébként 16 és fél év börtönbüntetés várna rá. 

Újabb bonyodalmak a Calipari-ügyben

Nagyvilág2005.04.29, 21:18

Az Egyesült Államok és Olaszország egymástól eltérő következtetésre jutott a márciusban Bagdadban egy amerikai útellenőrző pontnál lelőtt Nicola Calipari olasz titkosszolgálati ügynök halálának körülményeiről folytatott közös vizsgálat eredményeként a pénteken Washingtonban nyilvánosságra hozott közlemény szerint.

A Hezbollah kész tárgyalni a leszerelésről

Nagyvilág2005.04.08, 16:39

A Hezbollah készen áll arra, hogy tárgyaljon az esetleges leszerelésről azzal a feltétellel, hogy Izrael kivonul a vitatott határtérségből - közölte a radikális libanoni fegyveres szervezet helyettes vezetője a Financial Times pénteken megjelent riportjában. Naim Kasszem sejk a brit üzleti napilapnak elmondta, hogy a Washington és az ENSZ által szorgalmazott lefegyverzés megnyithatja az utat a Hezbollah tagjai előtt, hogy a libanoni hatóságokkal együttműködő, egyfajta tartalékos hadsereggé váljanak.

Bush támogatja Ukrajna NATO-közeledését

Nagyvilág2005.04.05, 16:36

Az Egyesült Államok támogatja Ukrajna NATO csatlakozási törekvéseit - jelentette ki George W. Bush amerikai elnök, miután hétfőn Washingtonban fogadta Viktor Juscsenkó ukrán elnököt. Ez volt a két politikus között az első hivatalos találkozó Juscsenkó decemberi elnökké választása óta.

Becsődöltek a Stryker-harckocsik Irakban

Nagyvilág2005.04.01, 14:35

Az Egyesült Államokban pénteken nyilvánosságra került belső katonai jelentés szerint a csapatok szállítására használt Stryker harci járműveket Irakban minden előzetes harci tesztelés nélkül állították hadrendbe. A járművek tervezési hiányosságai miatt sok esetben használhatatlanok, illetve védtelenné teszi a benne ülőket az iraki önkéntesek támadásai során - állítja a jelentés.

Berlusconi: Washington tudott Sgrena kiszabadításáról

Nagyvilág2005.03.09, 18:58

Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerint az olasz tiszt halálát okozó bagdadi amerikai lövöldözés ügyében nem egyezik Róma és Washington verziója, s az Egyesült Államoknak maximális együttműködést kell tanúsítania az eset kivizsgálásában.

Az USA szerint tévedésből lőttek az olasz túszra

Nagyvilág2005.03.06, 19:52

Balesetnek minősítette az USA azt az incidenst, amelynek során Irakban amerikai katonák rálőttek egy korábban túszként fogva tartott olasz újságírónőre. A lövöldözésben az újságírónő csak megsebesült, de egy olasz titkosszolgálati ügynök életét vesztette. Giuliana Sgrena nem zárta ki, hogy ő maga volt a célpont mivel Washington ellenzi az emberrablókkal folyatatott tárgyalásokat.