vizelési inger
címke rss
Pisilés zuhanyzás közben? Ezért nem jó ötlet
Van, aki el sem tudná képzelni, mások pedig nem tartják nagy ügynek a zuhanyzás közbeni pisilést. Ezt a rossz szokást fel lehet tüntetni egy kicsit jobb színben, ha arra koncentrálunk, hogy vizet spórolunk közben, ugyanakkor az orvosok óva intenek attól, hogy így próbáljuk csökkenteni a környezetre mért terheket.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A pedáns nő, akit a saját szabályai betegítettek meg
Világéletemben pedáns nő voltam. Kicsi koromban én voltam, akinek mindig színsorrendben sorakoztak a ceruzái, csökkenő sorrendben ültek a plüss állatai, és szintén méret szerint voltak rendezve a füzetei, szigorúan az iskolapad sarkához illesztve.
A zuhany alatti pisilés veszélyesebb, mint gondolnánk! Az orvosok azt kérik, hagyjunk fel vele
Ha beismerjük, ha nem, a férfiak és a nők is szoktak könnyíteni magukon zuhanyozás közben. Míg a férfiak esetében nem "természetellenes", ha állva pisilnek, a nőknél komoly veszéllyel is járhat mindez.
Ilyen betegségek állhatnak a gyakori vizelési inger mögött: ne vedd félvállról
A túlzottan gyakori vizelési inger nem olyan tünet, amit el szabad hanyagolni. Amellett ugyanis, hogy rendkívül kellemetlen, komoly betegség jele is lehet. Mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, ha a szokásostól sokkal gyakrabban kell pisilnünk, és akkor is, ha csak az ingert érezzük, de üríteni nem sikerül. A férfiaknál és a nőknél is jelentkező probléma ez, amely mögött nem csak fertőzés állhat.
- címkék:
- betegség
- magazin
- vizelési inger
- vizelés
- Címkefelhő »
Ez az oka annak, ha vizelési inger jön rád szex közben (18+)
Szex közben gyakran érzed azt, hogy elfog egy olyan érzés, mintha pisilned kellene? Eláruljuk, ennek mi lehet az oka.
- címkék:
- szex
- felnőtt
- vizelési inger
- Címkefelhő »
Tudja-e, miért kell valakinek pisilnie, ha ideges lesz?
Gyakran előfordul, hogy ha az ember feszült és ideges, ellenállhatatlan szükségét érzi annak, hogy húgyhólyagját kiürítse. Ennek okát vizsgálta két urológus professzor, a san franciscoi University of California, illetve a Penn Medicine University egyetemekről.
Jó trükk! Ezt tehetik a férfiak az éjszakai vizelési inger ellen
Egy friss kutatás szerint egy egyszerű orrspray-vel segíteni lehet azokon a férfiakon, akik - gyakran prosztatamegnagyobbodás miatt - éjszaka kénytelenek többször is felkelni és felkeresni a mellékhelyiséget.
- címkék:
- egészség
- vizelési inger
- vizelés
- Címkefelhő »
Segítség, makacs női hólyaghurutom van! - Egy orvosi határterület betegsége
Nagyon sok nő szembesült már azzal a szúró, csípő érzéssel, ami egyik pillanatról a másikra bukkan elő, leginkább este, és mindez állandó vizelési ingerrel is jár. Mit tegyünk, és hogyan kezeljük, kihez forduljunk, ha nem akarjuk, hogy hosszú hónapokig kísértsen minket ez a kellemetlen betegség?
Gáz van, ha éjszaka egynél többször kell felkelned pisilni
Olyan, mintha átok sújtaná a közép- és időskorúakat, ami miatt nem tudnak egy igazán jót aludni, pedig ennek nem kéne így lennie. Az éjszakai vizelés egy meglepő magyarázatára derült fény, ami rámutat arra is, hogy a gyógyulás érdekében lehet, hogy nem urológust, hanem inkább alvásspecialistát kell felkeresni.
5 dolog, amit senki nem mondott el neked a szülés előtti egy hétről
A várandósság egy különleges állapot, lelkileg felemelő, testileg pedig mindenki másképpen éli meg. Az első három hónapra köztudottan a hányinger folyamatos jelenléte a jellemző, a második trimeszter pedig valódi mámor. Ahogy azonban közeledünk a szülés várható időpontja felé, egyre inkább kezd kényelmetlenné, teherré válni a hatalmasra nőtt pocak. Íme, az öt legborzalmasabb dolog az utolsó héten.