vírus

címke rss

Ekkor lehet a legfertőzőbb a koronavírus

Archívum2020.03.12, 13:33

Az új koronavírussal fertőzöttek valószínűleg a betegség korai szakaszában, az enyhébb tünetek jelentkezésekor adhatják át legnagyobb eséllyel másoknak a kórokozót, derült ki egy frissen publikált tanulmányból. A későbbi stádiumokban eszerint sokkal kisebb lehet a fertőzés esélye.

Nem létezik otthoni gyorsteszt a koronavírus kimutatására

Archívum2020.03.12, 10:45

Nem létezik otthon elvégezhető gyorsteszt a koronavírus-fertőzés kimutatására, így ilyen a gyógyászati segédeszközöket árusító boltokban és a gyógyszertárakban nem kapható - közölte a Forgalmazók az Egészségért Szövetsége.

Miért halnak meg sokkal többen Olaszországban, mint Németországban a koronavírus miatt?

Archívum2020.03.12, 11:33

Egymásnak ellentmondó adatok jelentek meg arról, hogy mekkora a koronavírus által okozott fertőzés halálozási aránya. Kezdetben 1 százalék jelent meg a nemzetközi sajtóban, később 2,4 százalékról volt szó, jelenleg azonban a világátlag már 3,6 százalék. Ráadásul ennek a számítási módszertana erősen vitatható, a számítás jellegéből adódóan alulbecslés. Másrészt viszont sok enyhe esetről az orvosok nem is tudnak. Kínában, ahol a járvány lassan véget ér, a halálozási arány jelenleg 3,9 százalék. Olaszországban rohamosan nő, most már 6,7%, miközben Németországban mindössze 0,1 százalék, vagyis 1 ezrelék. Két ország is van, ahol már többb ...

Koronavírus: Gyógyultnak nyilvánítottak egy 100 éves kínai férfit

Archívum2020.03.11, 14:39

A100 éves férfi többféle súlyos betegségben is szenved, mégis sikerült legyőznie a gyilkos kórt.

Koronavírus: A világ legnépszerűbb fesztiválját is elhalasztják

Archívum2020.03.11, 14:06

A sztárok legkedveltebb fesztiválja is veszélybe került a koronavírus miatt.

Koronavírus: II. Erzsébet nem kockáztat, és inkább elhagyja a palotát

Archívum2020.03.18, 10:43

A királynő összes hivatalos eseményét törölték a naptárjából a járvány miatt.

Charles Michel: Az uniós tagállamok közös feladata a járvány megállítása

Archívum2020.03.10, 20:54

Az új típusú koronavírus az Európai Unió minden országát fenyegeti, ezért terjedésének megállítása és a helyzet kezelése mindannyiunkat érintő közös feladat - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját megelőzően.

Ezt tanácsolják a koronavírus miatt a szociális intézményeknek

Archívum2020.03.10, 20:26

A Nemzeti Népegészségügyi Központ gyakorlati tanácsokat osztott meg a szociális intézmények részére – olvasható a koronavírusról tájékoztató oldalon.

Görögországban és a boszniai Szerb Köztársaságban is bezárják az iskolákat

Archívum2020.03.10, 19:03

Bosznia-Hercegovina szerbek lakta részében bezárják az iskolákat, betiltják a tömegrendezvényeket. Görögországban is bezárnak az iskolák és az egyetemek a koronavírus-járvány miatt.

Koronavírus: a legfontosabb dolgok, amire szükséged lehet az otthoni karanténban

Archívum2020.03.10, 14:25

Összegyűjtöttük, melyek azok a fontos élelmiszerek és használati eszközök, amelyekre szükséged lehet akkor, ha esetleg otthoni karanténra kerül sor a koronavírus miatt.

Ezek a leggyakoribb tévhitek a koronavírusról

Archívum2020.03.10, 09:15

A járvány időszakában nemcsak a koronavírus részecskéi terjednek elképesztő sebességgel, hanem az álhírek is. Mi igaz a vírusról szóló mendemondákból? Valóban laboratóriumban hozták létre, hogy egyfajta biológiai fegyverként az emberiségre szabadítsák? Vagy egy jelentéktelen kórokozóról van szó, amivel nem kell foglalkoznunk, és csak a média fújja fel az egészet? Összeszedtük a vírust övező leggyakoribb tévhiteket.

Rendkívül veszélyes vírus kezdett terjedni Nigériában

Archívum2020.03.09, 22:45

Minden idők legnagyobb Lassa-járványa van kibontakozóban az afrikai országban.

Koronavírus: Egy neves zeneszerző a legújabb ausztráliai betegek egyike

Archívum2020.03.06, 14:37

Bár már voltak tünetei, két koncertet is adott az 58 éves zenész.

Koronavírus: Elmarad Jolly koncertje az egyre élesedő koronavírus-helyzet miatt

Archívum2020.03.06, 14:34

A városi sportcsarnokban olyan mulatóssztárok léptek volna fel, mint Csocsesz és Rostás Szabika.

Koronavírus: Győrfi Pál videósorozata minden vírussal kapcsolatos kérdésre választ ad

Archívum2020.03.06, 11:10

Magyarország Kormánya Facebook-oldalán indított videósorozatot, melyben Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője segít eloszlatni a tévhiteket.

Koronavírus: már hét halott van Franciaországban

Archívum2020.03.05, 23:41

Emmanuel Macron francia államfő szerint elkerülhetetlen az országos járvány Franciaországban, miután újabb három áldozattal csütörtökön hétre emelkedett az új típusú koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak, és több mint négyszázra a regisztrált fertőzöttek száma.

Az okostelefonunk hétszer szennyezőbb, mint a mellékhelyiség

Archívum2020.03.05, 19:11

Az okostelefonunkat magunkkal visszük a fürdőszobába, használjuk a konyhában, gyakran érinti az arcunkat, az íróasztalunkat és kezünket is. Ezek után talán nem is meglepő az Arizona Egyetem kutatóinak kijelentése, miszerint a baktériumok kitűnő táptalaja. Ahogy mondják, az okostelefonok tisztítása a koronavírus terjedésével egy időben most különösen kritikus fontosságú lehet.

Megvan a koronavírus első halálos áldozata Nagy-Britanniában

Archívum2020.03.05, 20:20

Egy más egészségügyi problémákkal is küzdő beteg a koronavírus első halálos áldozata Nagy-Britanniában – írja a Sky News.

Koronavírus: A dohányosok nagyobb veszélyben vannak

Archívum2020.03.05, 14:17

Szlávik János szerint a károsodott tüdőt hamarabb meg tudja támadni a vírus.

Az őssejteket is bevetették a koronavírus ellen

Archívum2020.03.05, 13:55

Kínai kutatók vizsgálják az őssejtkezelés technológiájának alkalmazását a Covid-19 új koronavírussal súlyosan fertőzött betegek kezelésében, négy beteget már gyógyultan engedtek haza a kórházból - közölte a Science and Technology Daily című kínai napilap.

A központi idegrendszert is megtámadhatja a koronavírus

Archívum2020.03.05, 13:19

Kínai orvosok először mutatták ki, hogy az új koronavírus képes károsítani a beteg központi idegrendszerét.

Így fertőzi meg az embert a koronavírus

Archívum2020.03.05, 11:37

Kínai kutatók atomi szinten azonosították azt a mechanizmust, hogy miként fertőzi meg az új koronavírus az embert, ami megmagyarázhatja a koronavírus felismerésének és fertőzésének molekuláris alapját, és hozzájárulhat új gyógymódok kifejlesztéséhez.

Kiderült: a Széchenyi fürdőben is jártak a koronavírussal fertőzött diáklányok

Archívum2020.03.05, 11:56

Mint kiderült, a Prágában diagnosztizált barátnők gyalog közlekedtek Budapesten, betértek egy romkocsmába, egy palacsintázóba és egy gyógyszertárba, sőt a Széchenyi fürdőben is jártak.

Dr. Novák Hunor a koronavírusról: „Ne higgyük azt, hogy mi ebből kimaradunk”

Archívum2020.03.04, 15:32

Dr. Novák Hunor a TV2 kamerái előtt beszélt a koronavírusról.

Magyar találmány állíthatja meg a koronavírus terjedését

Archívum2020.03.04, 11:20

Két órán át is életképes lehet a fémfelületeken a kínai koronavírus, más felületeken pedig még tovább is. Erre kínál megoldást egy, magyar szakemberek által kifejlesztett bevonat, mely megakadályozza a vírusok, bacilusok és gombák megtapadását. -írja a Ripost.

Koronavírus: Már Lengyelországban is megjelent a vírus

Archívum2020.03.04, 12:14

Lengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus - közölte szerdán a kormány.

Rengetegen mondanak nemet a Corona sörre, annak neve miatt

Archívum2020.03.04, 09:55

Egy friss felmérésből kiderült, hogy ötből két amerikai nem fog többet Corona márkájú sört venni az újfajta koronavírus kitörése miatt. Annak ellenére sem, hogy - természetesen - semmilyen kapcsolat nincs a vírus és a sör között a nevük hasonlóságán túl.

Koronavírus: vitatott, hogy két szakasza lenne a megbetegedésnek

Archívum2020.03.03, 11:52

Kutatók vitatják annak a kínai tanulmánynak a megállapításait, amelyek gyógyultnak nyilvánított, de néhány nap múlva az új koronavírussal ismét pozitívan tesztelt páciensek esetéről beszámolva azt sugallják, hogy a megbetegedés két szakaszból is állhat, ezért szükségesnek tartják a vírusfertőzésből gyógyultak további megfigyelését.

Koronavírus - Másodszor is elkapta a fertőzést egy nő

Archívum2020.02.29, 12:15

Másodszor is elkapta a koronavírust egy nő Dél-Koreában - közölték az ázsiai ország egészségügyi hatóságai szombaton.

Svájci kutatók: hamarabb robbant ki a koronajárvány, mint hitték

Archívum2020.02.28, 20:39

A korábbi feltételezésektől eltérően nem november második felében, hanem a hónap első felében kezdődött a koronavírus-járvány Kínában - állapították meg a Zürichi Műegyetem (ETH) kutatói egy már évek óta létező, a vírusok terjedését kiszámoló algoritmus alapján.

Calicivírus miatt tanítási szünet lesz egy nyíregyházi iskolában

Archívum2020.02.28, 10:42

Calicivírus-fertőzésre utaló tünetek miatt tanítási szünet lesz egy nyíregyházi iskolában.

180 gyerek lett beteg egy nyíregyházi iskolában, rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el

Archívum2020.02.27, 20:31

Péntekre és hétfőre rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában, mert mintegy 180 gyereknél calicivírus-fertőzésre utaló, hányással és hasmenéssel járó tünetek jelentkeztek.

Debütál a mozikban az Oscar- és Kossuth-díjas magyar rendező új filmje

Archívum2020.02.26, 21:29

Február utolsó napjaiban kerül a mozikba az Oscar-díjas Szabó István új filmje, melynek főszereplője egy szülőfalujába hazaköltöző orvosprofesszor. A Klaus Maria Brandauer játszotta doktor alakjához kapcsolódva most listára gyűjtöttük a neves elődöket, azaz a filmtörténet elmúlt évtizedeinek emlékezetes orvosait.

Hiába gyógyult meg, újra megjelent testében a koronavírus

Archívum2020.02.27, 11:10

Hiába gyógyult meg és bizonyult negatívnak egy japán nő tesztje, rövid idővel később újra megjelent szervezetében a koronavírus. Egy amerikai szakértő szerint a vírus és a lépfene kórokozójának viselkedése hasonló lehet.

Feltérképezték a koronavírus fegyverét, így jut be a sejtekbe

Archívum2020.02.26, 12:22

A kutatók világszerte versenyt futnak az idővel, hogy hatékony vakcinát, gyógyszert fejlesszenek a koronavírus ellen. Egy kutatócsoportnak sikerült feltérképeznie annak a kulcsproteinnek a molekuláris struktúráját, amit a vírus arra használ, hogy bejusson a sejtjeinkbe. Az új eredmény nagyot lendíthet az oltóanyag kifejlesztésén.

WHO: Még nincs világjárvány, de fel kell rá készülni

Archívum2020.02.24, 17:56

A pandémia, azaz a több kontinensre kiterjedő világjárvány kifejezés használata nem felel meg a tényeknek - közölte genfi sajtótájékoztatóján hétfőn az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója az új koronavírus terjedésével kapcsolatban.

Láthatatlan hordozókkal támad a koronavírus

Archívum2020.02.24, 14:10

Kínai kutatók igazolták, hogy a koronavírus tünetmentes hordozói is fertőzőképesek; egy 20 éves vuhani nő öt családtagjának is átadta a kórt anélkül, hogy ő fizikailag megbetegedett volna – írja a Business Insider magazin.

Koronavírus: Vesztegzár Észak-Olaszországban - összefoglaló

Archívum2020.02.24, 16:01

Vasárnap éjszaka két észak-olaszországi tartományt is vesztegzár alá helyeztek, amelyekben ugrásszerűen megnőtt a koronavírusos betegek száma a hétvégén. A kéthetes karantén körülbelül 50 ezer embert érint.

Koronavírus: Egyre kevesebb idő van a világjárvány megfékezésére

Archívum2020.02.22, 11:04

Egyre kevesebb az idő az új koronavírus-járvány nemzetközi elterjedésének megfékezésére, az országoknak gyorsan cselekedniük kell – mondta pénteken Genfben újságíróknak az Egészségügyi Világszövetség (WHO) főigazgatója.

Szörnyű napokat tudhat a háta mögött Zimány Linda: egy vírus döntötte le a lábáról

Archívum2020.02.20, 13:59

A gyönyörű modell napokon keresztül szenvedett a vírusos fertőzéstől.

Magyarországon a legkisebb gyanú esetén elrendelik a kórházi karantént

Archívum2020.02.19, 22:03

Magyarországon a koronavírus-fertőzés legkisebb gyanúja esetén is elrendelik a kórházi karantént - emelte ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatornán szerdán.

Iránban két ember belehalt a koronavírusba

Archívum2020.02.19, 18:57

Két beteg meghalt az új koronavírus fertőzésében Iránban.

Koronavírus: Moszkva továbbra is fenntartja a kínaiak beutazási tilalmát

Archívum2020.02.19, 18:30

Oroszország mindaddig fenntartja a kínai állampolgárok beutazásának tilalmát, amíg Kína maga nem enyhíti a koronavírus-fertőzés elterjedése miatt bevezetett, egyre szigorúbb korlátozásait – jelentette ki szerdán Moszkvában Tatyjana Golikova, a járvány elleni védekezésért felelős orosz miniszterelnök-helyettes.

Egy 40 éve írt regény megjövendölte a koronajárványt?

Archívum2020.02.19, 10:55

Vuhan-400 – ezen a néven bukkan fel egy biológiai fegyvereket előállító laborból kiszabadult kórokozó Dean Koontz: A sötétség szeme című regényében. Vajon a szerző megjósolta a 2019 végén pusztító útra induló járványt, vagy csak a véletlennek köszönhető a dermesztő hasonlóság fikció és valóság között?

Afrikát is elérte a koronavírus

Archívum2020.02.15, 11:36

Egyiptomból jelentették az új koronavírussal fertőzött első beteget az afrikai kontinensen.

Soha nem látott képeken a koronavírus

Archívum2020.02.14, 11:51

Eddig nem látott, egyedülálló képeket tett közzé a Vuhanból kiindult koronavírusról a Rocky Mountain Laboratories (RML) kutatócsoportja. A járványban eddig több mint 60 ezren fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma elérte az 1370 főt.

Nem kapta el a koronavírust a Kambodzsában partra szállt három magyar

Archívum2020.02.13, 20:01

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon tájékoztatott a legújabb információkról a koronavírussal és a veszélyeztett területen tartózkodó magyar állampolgárokkal kapcsolatban.

Megvan az első román beteg

Archívum2020.02.13, 17:09

Most már hivatalos, hogy a Diamond Princess luxushajón tartózkodó román állampolgár elkapta a koronavírust. Ő az első román állampolgár, akit elkapta a betegséget – írja a Főtér.